Theatrum Anatomicumból Circus Maximus
Ha van még rajtam kívül olyan lúzer függő (tudom, hogy van, ne tagadjátok), aki ki nem hagyna egy részt a Gray’s Anatomy című, amerikai kórházas sorozatból (magyarul: Grace klinika), az nem biztos hogy tudja, hogy az eredeti cím egy bizonyos Henry Gray által írt híres és agyonhasznált anatómiakönyvre utal (Anatomy of the Human Body), amely 1918-ban jelent meg Philadelphiában több mint 1200 illusztratív metszettel. De nem is ez itt most a lényeg, hanem az, hogy mivel a Grace klinika oktatókórház, számtalanszor láthatunk olyan jelenetet, amikor a rezidensek, felülről, egy a műtőtől üveggel elválasztott, emeleti „balkonról” szemlélik, többnyire izgatottan, a műtét lefolyását, és látszik a vágy a szemükben, hogy bárcsak én is, én is köztetek lehetnék és ott trancsírozhatnám veletek nemes, gyógyászati célokból a beteget. (Design comment: figyeljük meg az amerikai kórházas filmekben rendre feltűnő csinos, színes, perszonalizált kis fejkendőt, amelyet az operáló orvosok viselnek – csodálom, hogy még nem lett belőlük divat accessoire – persze nem mindenkinek áll jól, fejformától és bőrszíntől függően, így pl. Dr. Burke-nek nagyon jól áll, míg Dr. Shepherd vonzóbb a műtőn kívül.) Ez az üvegezett, emeleti balkon nyilvánvalóan a régi threatrum anatomicumok XXI. századi változata. Az eredeti változatot általában a modern európai egyetemeken alakították ki az anatómia oktatására. Az első theatrumot Páduában építették 1594-ben, s formája általában amphiteatrum-szerű, vagy kör alakú volt, több emelet magasságban. A theatrum, azaz színház elnevezést nyilván az indokolja, hogy akik e nyilvános boncolásokat végignézték, azok egy a tudomány nevében performált ritus, azaz előadás nézői lehettek (a magyarban pl. színházban is és egyetemen is előadást nézünk/hallgatunk). Az (többnyire brit) angolban a mai napig használják az operating theatre, illetve theatre kifejezést a műtőre (amerikai angolban többnyire OR, azaz operating room). (Emlékszem egy Írországba, egy orvoshoz férjhezment magyar nő beszámolójára, aki, férjét keresve betelefonált a kórházba, ahol közölték vele, hogy „he’s in the theatre”, azaz a színházban van, mire a nő sértődötten lecsapta a kagylót, hogy micsoda dolog, hogy nem elég, hogy nélküle megy, de még csak nem is szól…lásd még a nyelvtanulás mint a családi béke alapja című fejezetet).
Manapság már közhelynek számít az emberi test és az építészet inherens kapcsolata, az utóbbit lényegében lehetetlen az előbbi tanulmányozása nélkül művelni. Nyilván így jöhetnek létre olyan ötletek, amelyek az építészetet a divattal (mármint a ruházati divattal) hozzák összefüggésbe – lásd a „Skin + Bones: Parallel Practices in Fashion and Architecture” című kiállítást Londonban, melyet augusztus elejéig láthat a nagyérdemű.
Az emberi anatómiánál nem kevésbé érdekfeszítő az épületanatómia, különösen akkor, ha az, valamilyen oknál fogva láthatóvá válik a civil közönség számára is – vagy azért, mert az épület homlokzata olyan, hogy mintegy feltárja, megmutatja belső szerkezetét, mint mondjuk a gótikus katedrálisok, vagy azért, mert – megint csak a gyógyászat jegyében – gondos kezek lefejtették róla a burkot a célból, hogy újjászülethessen. Megejtő, zavarbaejtő látvány egy levetkőztetet épület, kiszolgáltatottan tárja fel magát, mint egy gyógyulást remélő beteg, ugyanakkor van valami kétségtelen, tagadhatatlan erotikája is.
Épületerotika, gondoltam, amikor először megpillantottam az Október 6-odika utca 26. szám alatti ház kitakart belsejét a vidám, boldogabb folytatást ígérő tartószerkezet mögött.
Hiába, Reneszánsz Év van, és ez is a reneszánsz egy formája. Tulajdonképpen, egy kicsit sajnálom, hogy el fogják bontani a tartószerkezetet; ha egy kis eszük lenne, meghagynák a már újra felöltöztetett ház ruhájáként. Olyan lenne, mint egy csábos fűző. Nade ki szeret fűzőt hordani? Jó, hagyjuk.
A „Bodies – The Exhibition” (lásd még: István, a Király) című kiállítás a VAM Design Centerben sem hagy kétséget az anatómia olykor diszkrét, máskor, mint itt, brutál bája felől. Az utazó, blockbuster kiállításokra szakosodott Premier Exhibitions nevű cég által előállított, s már a fél világot bejárt produktum jól érzett rá az emberekben soha nem múló érdeklődésre, amit testük/testünk iránt éreznek. Hiszen, miként a kiállítást felvezető szöveg is hirdeti: „a testünk az egyetlen dolog, amelyet magunkkal hordozunk a születés pillanatától az utolsó lélegzetvételig.” A híres/hírhedt Dr. Günther von Hagens által (nem olyan, mintha egy német expresszionista film főszereplője lenne? és akkor még a többiről nem is beszéltem…) kifejlesztett plasztinizációs eljárásnak köszönhetően most szemtől szembe találhatjuk magunkat testünk minden egyes porcikájával és véredényével, mégpedig, ahogy a bejárat előtt lévő plakát hirdeti: valódi emberi testeken.
Az, hogy ezek a megnyúzott, kibelezett és mumifikált valódi emberi testek mind kínaiak végig némi nyugtalansággal tölt el, kissé beárnyékolja az élményt és nem tudok bizonyos feltoluló kérdéseket elhessegetni, mely kérdésekre egyáltalán nem ad megnyugtató választ az előtérben diszkréten elhelyezett felirat, mely szerint:
„A kiállításon látható preparátumok Kínából származnak. A Premier Exhibition Inc. nem tudja önállóan, hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a kiállításon bemutatott egyes szervek és testrészek nem kivégzett raboktól származnak. A társaság csak kínai beszállítója, a WHO által is elismert oktatókórház, a Dalian Orvosi Egyetem anatómiai tanszékének vezetője által kiadott nyilatkozatra támaszkodhat, melyek szerint a preparátumok nem raboktól származnak.
A cég orvosi stábjának tagjai megvizsgálták az összes preparátumot hogy felfedezhetőek-e rajtuk kínzással vagy kivégzéssel kapcsolatba hozható trauma vagy testi sérülés nyomai, és soha semmi erre utaló jelet nem találtak.”
A nyugtalankodók a kiállítás végén elhelyezett kis shopban vígasztalódhatnak, ahol csontvázkulcstartót, üvegszemlabdát és valami folyadékban úszkáló csontvázas computer egeret vásárolhatnak szeretteiknek. Az olvasni vágyók „A holttestek lenyűgöző élete” című könyvben mélyedhetnek el.
Azt pedig már csak utóiratként üzenem az anatómiai designért és konceptért felelős Dr. Hong-Jin Sui-nak, hogy bizonyára csak figyelmetlenségből adódik, hogy a női test kizárólag egy a szaporodással foglalkozó, mellékes részlegben tűnik fel, méghozzá olyan csípőre tett kézzel és „arc”kifejezéssel, ami leginkább egy pörölő, agresszív csontvázmenyecske konceptjét idézi fel. Amúgy meg üdvözlöm Dr. Sui-né őnagyságát.
A kijárattól nagyjából száz méterre ez a grafitti látható:
Na igen.
Ugyanezen a falon van egy másik felirat is:
Hát, ez is bodies-téma, csak kicsit más szemszögből.
