Az alapideák és a raktár-architektúra újragondolása

Sosem tudom eldönteni, hogy a múzeumlátogatók számára mennyire érdekes vagy éppen unalmas egy látványraktár és egy tanulmányi tár, mégis nyilvánvalónak gondolom, hogy a múzeumoknak manapság érdemes kezdeni valamit ezzel a nehezen megragadható, de tanulságos műfajjal. A tárgyak múzeumi bemutatásának ezen műfaja némileg definiálatlan – legalábbis Magyarországon –, de ez a helyzet tulajdonképpen mégtöbb lehetőséget rejt magában. Módszertanilag végiggondolt és látványosan elnagyolt formáival egyaránt találkozhatunk – Európa szerte. Érzékelhető, hogy a fogalmak és a gyakorlatok néha össze is csúsznak: látványtár, látványraktár, tanulmányi tár, tanulmányi raktár – mindegyik egy kicsit hasonló, mégis mindegyik egy kicsit más. A megvalósult munkákat az értelmezés, a gyűjtemény karaktere, a múzeumi hagyomány és persze az épp aktuális lehetőségek egyaránt meghatározzák. Beleírni a gyűjteményt a térbe.


A berlini Buschstabenmuseum
Kép forrása: My Fonts.de

Tavaly jelent meg a [transcript] kiadó múzeum-sorozatában a Das Schaudepot. Zwischen offenem Magazin und Inszenierung című tanulmánykötet (Tobias G. Natter, Michael Fehr, Bettina Habsburg-Lothringen Hg.), ami egy tavaszi bregenzi „tágung” anyagát tartalmazza – s mint ilyen, kicsit darabosan, mégis sokrétűen, több irányból mutatja be a látványraktár/látványtár tágabb műfaji kereteit. A tanulmányokban megelevenednek azok a történeti előzmények és formák, amelyből a múzeum mai mindennapi gyakorlata és gyűjteményi gondolkodása kristályosodott ki. A gyűjtemény ereje, a múzeumi „háttérmunka” szerepe kerül az előtérbe, de a kulcsmomentumok mégiscsak a bemutatás körül sűrűsödnek. Épp ezt a könyvet olvasom, ezért kicsit mesélek és gondolkodom róla.

A kötet egyik kulcskérdése, hogy a látványraktárak és a tanulmányi kiállítások rendezése, a műfaj népszerűsége összefüggésben van-e az állandó kiállítások válságával? Esetleg erre a krízisre adott módszertani válasz-e? Vagy „csak” egy sajátos múzeumi hely, ahol megmutathatóak a gyűjteményi tárgyak, nagy számban, a múzeumi gondolkodást prezentáló rendben, mégis élvezhető, a részleteket kiemelő formában? Hogy ezekre a kérdésekre válaszolni lehessen, nyilván elsődlegesen azokat a motivációkat érdemes vizsgálni, amelyek megmutatják, hogy miért hoz létre egy múzeum látványraktárt, és milyen eszközöket választ a tárgyak, a tartalom és a vizuális rend összerendezéséhez.



A berlini Buschstabenmuseum
Kép forrása: My Fonts.de

A kötet praxis fejezete a Németországban egyre szaporodó Schaudepot-kultúrát mozgatja meg, az elmúlt évtizedek változásaival, illetve öt új létesítmény, látványtár-tér empirikus elemzésével: a brémai Übersee Museum Übermaxx látványraktáráról (Wiebeke Ahrndt), a luzerni Historisches Museum látványraktáráról, ami egyben a múzeum állandó kiállítása is (Alexandra Strobel), az ugyancsak brémai Focke-Museum látványraktáráról (Frauke von der Haar), a schönebergi Jugend Museum „csodakamrájáról” (Petra Zwaka), végül a vorarlbergi Landesmuseum látványgyűjteményéről (Tobias G. Natter). A leírások és az elemzések mindegyike feszegeti a kérdést, miszerint: hol húzódik a kiállítás határa, és honnan beszélhetünk látványraktárról? Illetve: miért hoznak létre a múzeumok ilyen prezentációkat? A válaszok szerencsére különböző irányokba mutatnak: így az ismeretátadás, a kutatóattitűd, a kísérletezés, a teljesség élménye, a holisztikus gondolkodás tükröződése ugyanúgy fontos, mint a gyűjtemény erejének és a gyűjteményi „háttérmunkának” a bemutatása, a múzeumi alapideák közvetítése, és a raktár-architektúra lehetőségeinek újragondolása, a kiállítási prezentációs műfajokhoz való közelítése.

De az idézett példák, illetve a saját tapasztalatok egyaránt sűrítenek egy elemet, ami akár paradoxonként is felfogható: ez pedig az a „látványos” különbség, ami a kiállított tárgyak tömege, illetve a tárgyakhoz kapcsolt információk minimalizmusa között húzódik. És ennek oldását egy sarokba állított, számítógépre töltött múzeumi adatbázis sem pótolja harmonikusan. Ez a finom feszültség viszont azt rejti magában, hogy a látványraktárak lényegi eleme mégiscsak a sorozat-jelleg – ami a tárgyak technikai adatainak kedvez. A hasonlóság és a különbség állna hát első lényeges elemként a sorban?


A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre) Látványtára
A kép forrása: kulturpont.hu

Történeti, iparművészeti, néprajzi és más szakmúzeumok kiállítási gyakorlatában a gyűjtemények újraértelmezésével párhuzamosan többféle kísérlet történt a gyűjtemény, a kollekció, a sorozat, a típus és az egyedi tárgy bemutatásának korszerű végiggondolására. A látványraktár, a tanulmányi tár vagy a tanulmányi kiállítás – és ezek különféle hibrid változatai – módszeresen megvalósított formában lényegesen többet jelentenek a múzeumi gyűjtemény egyszerű hozzáférhetővé tételénél – bár a tipológiai gondolkodás és az oktatásban betöltött szerep mindmáig lényeges részét képezi e bemutatási formákban. A prezentáció akkor működik jól, ha van legalább egy – módszertanilag érvényes – kérdés, amire az intézmény, a muzeológus és a kurátor együtt keresik a választ, a megoldáshoz pedig a szelekció-interpretáció-prezentáció fogalmain keresztül jutnak el.


A bécsi Jüdisches Museum állandó kiállításának utolsó terme: a „Schaudepot”
A kép forrása: Gottfried Flied – museologien blog

Nos, ilyesmikről szól ez a könyv, amit többek között azért is olvasok, mert szeretnék egy nagyobb szöveget írni a Magyarországon megvalósult látványraktár, látványtár, tanulmányi raktár példákról, különös tekintettel egy most készülő, biztatóan izgalmasnak látszó munkából, a Zsidó Levéltár hamarosan megnyíló látványlevéltáráról. Már nem kell sokat aludni!

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány