Kudarcba fulladt pályázatok még a legmegfontoltabb(nak gondolt) országokban is vannak. A német újraegyesítés évfordulójának alkalmából kiírt „A Szabadság és az Egység Emlékműve”-pályázat is egy ilyen projekt lett, s így a benyújtott 532 pályázat mindegyike füstbe ment terv maradt.
Hans Malte Meyer pályaműve
A 2008 decemberében meghirdetett pályázat első körben teljesen nyitott volt, bármely kreatív munkás jelentkezhetett a tervével. Ennek megfelelően a pályaműveket a nagyközönségnek bemutató kiállításon kézírásos A4-esektől kezdve, pusztán szöveges elképzelésvázlatokon át profin kivitelezett műszaki és látványtervekig sokféle műfaj és megközelítésmód látható. Elvben lett volna egy második pályázati kör, ahová az első körből kiválaszott ígéretes elképzeléseket küldték volna tovább finomításra és alaposabb kidolgozásra – ám ez az, ami elmaradt, mert a zsűri még egy félmaroknyi pályamunkát sem talált esetleges megvalósításra érdemesnek.
Nyilván felháborodást keltett, hogy ilyen tiszteletlenül bánnak el ötszázvalahány kreatív gondolat gazdájával, de jobban belegondolva a hibát nem a zsűriben, hanem magában a kiírásban volna érdemes keresni – akár a nagyon demokratikusnak tűnő nyitottságban is, amely egy csapásra le is értékelte a szakirányú végzettséget és tapasztalatot. A kitűzött feladat ugyanis nem aprócska, sem ami a beteljesítendő eszmei tartalmat, sem ami a megszabott paramétereket illeti – hogy a kettő egymáshoz illesztéséről, és mindennek a kigondolásához rendelkezésre álló rövidke időről (3 hónap) ne is beszéljünk.
Gert Neuhaus pályaműve
Az emlékmű számára kijelölt hely a volt NDK emblematikus, egyszerre politikai és népművelődési funkciókat is betöltő épületének – masszív tiltakozásokat kiváltó lebontása után a megüresedett területe. Az új emlékműnek magába kell foglalnia az újraépítendő, rekonstruált porosz kastély előtti 3000 nm2-es helyszínt, amely Vilmos császár egykori lovasszobrának terjedelmes, a talajszinttől egy méterre kiemelkedő talapzata is egyben. Viszont amint valami (vertikálisan) monumentálisat álmodna egy pályázó, azonnal ki is takarná az épülő kastély fő homlokzatát… Mint A Szabadság és az Egység Emlékművének, a megvalósítandó pályázatnak az utóbbi egy-két évszázad szabadságharcainak kell dicsőítő emléket állítania, illetve az 1989-es történelmi fordulópont össznémet és európai jelentőségű dimenzióit felvillantania. A Napóleon és a császárok elleni szabadságküzdelmek kora a patetikus, heroikus, egyértelmű szimbólumokkal operáló, narratív szobor-műemlékek képét hívja elő, ugyanakkor mégiscsak a XXI. században volnánk (amire persze a kulisszaként szolgáló vadonatúj kastély alaposan rácáfol). A történet vége valószínűleg egy újabb, immár meghívásos pályázat kiírása lesz, ám addig is, amíg: tanulságos és mulatságos szemügyre venni az elsőkörös pályaművek visszatérő motívumait és eredetibb megoldásait, valamint a vendégkönyvből kiolvasható közönségszavazás eredményét.
Rudolf Henninger pályaműve
Várhatóak voltak az olyan ötletek, amelyek évszámokban utalnak az emlékeznivalóra, a német zászló színeit ötvözik bele a terveikbe, vagy amelyek a idevágó kulcsszavakat (pl. szabadság) vagy történelmi szlogeneket („Mi vagyunk a nép”, illetve „Egy nép vagyunk”) szövegesen jelenítik meg. Óriásira nagyított betűszobrokat talált ki Lars Ramberg is, csak nála ezek – „egység” helyett -– a „kétség” szót adják ki.
Viszonylag kevés a szökőkút-kombináció, ám annál gyakoribb a gömbforma (mint az ideális forma, a legteljesebb egység) használata, illetve a különálló, de a megfelelő pontból nézve összeérőnek látszó formák, félkarikák használata. Sokak szerint a berlini fal megnyitásának legerősebb vizuális emléke a kezükben égő gyertyával a fal túloldaláról átjövő százezrek képe – természetesen ez a motívum is sokszor szerepel, csakúgy mint a dominóként ledőlő faldarabok sora. A legviccesebb narratív típusú emlékmű-terv egy gigantikus aranybanán, amely a volt NDK polgárainak beteljesületlen vágyakozásaira utal. A narratív szimbólumokon túl sokan gondolkodtak információs teremmel kombinált kilátóteraszban, vagy tekergő szalagok képét öltő, esetleg a hetvenes évek cseh sí-szállodáira emlékeztető absztrakt formákban.
Jan Tröber pályaműve
A konceptuálisabb vonulatot is számos pályamunka képviseli: ebben a szellemben épülhetett volna madárreptér az egykori császári lovasszobor helyén, vagy elfoglalhatta volna a területet egy terjedelmes, fűvel beültetett betonfélgömb, amely annak megfelelően billen ebbe vagy abba az irányba, hogy melyik részén álldogálnak, jönnek-mennek többen.
A közönségnek alapvetően három kedvence volt: az ironizáló (és a történelmi dimenziókkal nem sokat törődő) óriásbanán, illetve egy nagyon is ódivatú – a Hősök terén álló szoborcsoportra emlékeztető – oszlopcsarnok, és egy, szintén a műemlékállítás heorikus tradícióját folytató meghasadt gömb az „Egy nép vagyunk”-felirattal, melyet két oldalról elszánt bronzemberek tartanak össze.
Markus Binner pályaműve
Az én kedvencem egy színes vadló-csorda lett; a vadlovakat az jellemzi – állítja a pályázó –, hogy ugyan csapatban élnek, mégis mindegyik másfelé csatangol. Pasztellszínű vadlovai fél méter és 3 méter magasság között ingadoznak és megmászhatóak, csak úgy, mint a néhány elszórt, üresen hagyott színes talapzat, amelyek tetejére állva bárkiből lehet (lovas)szobor. Ez az elképzelés legalább annyira játékos és turista-barát, mint amennyire posztmodernül koncepciózus – de a jelek szerint mégsem lesz belőle össznémet nemzeti szimbólum.
Wettbewerb für ein Freiheits- und Einheitsdenkmal
A kiállítás megtekinthető 2009. május31-ig.
Kronprinzenpalais, Unter den Linden 3, 10117 Berlin
