Abszurd térerő

Gyenis Tibor: Self, Vintage Galéria, Budapest

Gyenis Tibor fotográfiái már első látásra is meglehetősen abszurd hatást keltenek. Az általuk dokumentált, látszólag értelmetlen akciók a kémiai és történeti asszociációkat keltő „főcímmel” (Oxidált motívum) ráadásul afelé mutatnak, hogy a helyzet még sokkal abszurdabb, mint gondolnánk.

Gyenis a tájban és a tájjal dolgozik. A helyszín (legalábbis az egyik) egy leégett erdő valahol Magyarországon. De a művész nem kárbecslő, és nem is zöld aktivista, és bizony elég furcsa dolgokat művel a természetben. A Fémvagyon című képen például rozsdás konzervdobozokat, mocskos üres üvegeket és ronda sárga nejlonzacskókat rendez el gondosan, geometrikus alakzatokban az üszkös talajon. A fotó azonban nemcsak egy környezeti katasztrófa (erdőtűz) dokumentuma, és nem is csupán ironikus utalás a poszt-szocialista országok gazdasági erőforrásaira (fémvagyonunk rozsdás konzervdobozokból áll), hanem szín- és fényhatásaiból adódóan kifejezetten festői hatást kelt. A látvány nem csak a land art, az akcionizmus és a szituácionizmus történetéhez illeszkedik szervesen, de a képi világ felidézi a lírai absztrakció motívumkincsét is. Maga a „főcím”, az oxidált (azaz elöregedett, elhasználódott, tönkrement) motívum kifejezés is művészettörténeti konnotációkat sejtet. És ebben rejlik a mű igazi abszurditása. Az alkotó felfigyel egy természeti tragédiára, odamegy, és festőien elrendez mindenféle hulladékot az amúgy önmagában is eléggé festői tájban. Majd az egészet lefotózza, és a kép így már nem is annyira a felégett erdőt és a rozsdás fémvagyont reprezentálja, hanem a művészi képalkotás öncélú esztétikáját. És mindehhez odabiggyeszti még az oxidált jelzőt is, amely egyértelműen arra utal, hogy az effajta esztétizálás fölött nagyon is eljárt már az idő.

Duplafenekű, önironikus kultúrakritika tárul fel tehát Gyenis művein, vagy mégsem ez lenne a helyzet? Ha van az értelmetlenségnek netovábbja, akkor a Balatonba szerelt, működő, kerti zuhanyzók igencsak közel állnak ehhez. Nyilván nem az árapály viccelt meg bennünket, és nem is a globális felmelegedés emelte meg drasztikusan a Balaton vízszintjét. Valaki egész egyszerűen felállított ott egy zuhanyzót. De vajon miért? És miért fektet valaki rengeteg munkát abba, hogy a szintvonalakat imitálandó deszkákat fektessen le a tájban, amikor a kép digitális manipulálásával is elkövethetne efféle képtelenségeket? Tényleg csak az abszurd humor, vagy éppen az esztétikum kedvéért? Ez így még mindig egy emberi, túlságosan is emberi perspektíva lenne, ami legföljebb a „műalkotások” (értsd: kulturális termékek a legtágabb értelemben, a képzőművészettől az erdőirtáson át az idegenforgalomig) megértéséhez segíthet hozzá. A reflexió, az irónia és az abszurditás foka azonban Gyenis művein az ökológiához, vagy az etológiához, vagy éppen a kognitív tudományhoz hasonlóan poszthumanista horizontok irányába vezeti a néző tekintetét. Érdemes lenne végiggondolni egyszer ebben a kontextusban, hogy a személyiség (az „én”, a pszichológiai „self”) Gyenis által alkotott modellje milyen képet is fest a fogyasztói társadalom esztelen és lelketlen szubjektumairól.

Linkek:
www.vintage.hu

Gyenis Tibor: Oxidált motívum
Vintage Galéria, Budapest, 2008. május 21- június 13., K-P: 14-18

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány