Ez nem roma kiállítás – zavar össze a Sostar? csoport {roma} Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról című kiállításának terében lévő felirat, mely a Stratégiák 1957-2004 című szimpózium felszólalóinak hátteret biztosító falszakasz központi elemeként illusztrálta a január 10-i nap során folytonosan jelenlévő önellentmondásokat a tranzit.hu nyitott irodájában. Az előadók periódusonként idézték fel a roma értelmiségi mozgalom intézményesülését kezdeményező vagy gátló kulturális, civil és politikai lépések sorát, illetve az azokat befolyásoló irányelveket. A sokszor anekdotikus történetek mátrixában a Monitor Műhely egy a roma értelmiségi mozgalom főbb eseményeit és azok kontextusát feltáró idővonallal segítette az eligazodást.
{roma} Szerődés az etnikai hovatartozás eladásáról, kiállítás enteriőr, tranzit.hu | fotó: Tulisz Hajnalka
A nap során megidézték az ’50-es években létrejött Cigányok Kulturális Szövetségétől napjainkig a roma értelmiségi mozgalom kulcsmozzanatait: a Rom Som Klubot és újságot, az első cigány nyelvű verses-, és novelláskötetek, valamint műfordítások megjelenését, együttesek és színházi társulatok alakulását, az akkori Népművelési Intézet tevékenységét, festő tehetségek felfedezését, az első roma képzőművészeti kiállításokat, a Cigány Ház – Romano Kher és a Roma Parlament működését, a kulturális fordulatot jelző első roma pavilont, a kortárs roma művészet nemzetközi térben való megjelenését, az újmédia-művészet térnyerését, a Gallery8 megnyitását egészen a Sostar? csoport megalakulásáig.
Monitor – Kritikai platform és nyitott műhely a kortárs roma művészet és kultúra művészetelméleti, kultúrpolitikai és szociokulturális kérdéseiről: A roma emancipációs mozgalom csomópontjai (1955-), 2014 | fotó: Tulisz Hajnalka
A teljesség igénye nélkül felsorolt kezdeményezésekkel szembesülve a kulturális jogok megszerzéséig vezető határozott lépések egymásutánját feltételeznénk. A lépéseket azonban rendre visszalépések követték: az előadásokon képet kaphattunk arról, ahogy a koronként változó társadalmi-politikai rendszerek nehezítették, esetenként ellehetetlenítették a mozgalomnak háttérül szolgáló intézményrendszer létrejöttét és így a kulturális értékek kanonizációját.
Choli Daróczi József a Stratégiák 1957-2004 című szimpóziumon | fotó: Tulisz Hajnalka
A cigányoknak még mindig nincs történelme, legfeljebb csak története van. A történelem ugyanis nem egyszerűen a történelmi események közzététele, ismerése, hanem annál sokkal több, a narratíva,(…) az eseményről szóló értelmezés, és ennek az értelmezésnek az elfogadása, belülről és kívülről. – kezdte előadását Daróczi Ágnes kutató, kulturális és civil jogi aktivista. A narratíva elfogadásának nehézségről árulkodtak az előadások közé ékelődött viták is, amelyek bár évtizedek óta folynak, hevességükből nem vesztettek: a nemzetiséggé deklarálás vagy az ahhoz vezető út kijárása a cél? A cigányság helyzetének megváltoztatása vagy a tudat formálása vezet előre? Hogy élhető meg a kettős (művészi) identitás? Hogyan lehet egyetemes, európai művésznek lenni az identitás feladása, a kulturális örökség, az elődök hagyatékának veszni hagyása nélkül? Mitől roma, mitől magyar vagy akár németalföldi a művészet? Mi adja meg egy a roma művészet bemutatására szolgáló intézmény létjogosultságát? Gettósodáshoz vagy a kultúra közkinccsé válásához vezet egy roma művészeti galéria vagy múzeum?
Roma művészet nem azért van, hogy folyton saját létjogosultságáért szálljon harcba, hanem hogy újra és újra saját egzisztenciájának felszámolására törjön – idézett Junghaus Tímea Beck Zoltántól, és ezzel egyben elindította a nap legnagyobb vitáját. A kontextusából kiragadott mondat értelmezési kísérletei kirajzolják a roma kulturális mozgalom intézményesülését övező alapvető véleményeket. Az idézet megfejtését Raatzsch Jenő André kezdte a Kai Dikhas nevű berlini roma művészeti galéria vezetőjének, Moritz Pankok gondolatának felidézésével: speciálisan roma intézményre addig van szükség, amíg roma művészek nem állíthatnak ki bárhol. Ehhez hozzátette: amíg nem léteznek azok az intézmények, amelyek biztosítják, hogy a roma kultúra a magyar és az európai kortárs kánon részévé váljon.
Junghaus Tímea az elméleti fizikát és a második roma pavilon kuratorát, Maria Havaljovát hívta segítségül. Az önmagát elnyelő fekete lyukhoz hasonlította a leírt helyzetet: a lyuk saját magát tartja mozgásban, amikor elérné a megvalósulását, a kulturális jogok kiharcolását, a teljes egyenlőséget, megsemmisül. A roma művészet, mint időbeli fogalom, a konfliktusok feloldódásával megszűnik. Choli Daróczi József hasonló értelmezésében egy nép nemzeti művészetére addig van szükség, amíg önmaga megvalósításával nem emelkedik egy olyan szintre, ahol beleolvad a világművészetbe. Zsigó Jenő viszont az idézetet kifejezetten ártalmasnak találta: meglátásában a politikai rendszerek sokasága a cigányok kultúrájának elnyomására, az intézmények megszüntetésére törekszik, és ebben a helyzetben a cigány művészet létezéséről való vita kifejezetten visszatetsző, sőt, cigányellenes. Cigány származású, nem cigány festő vagyok – idézte az ellentmondást, melynek oka az a politikai-társadalmi kényszerítő körülmény, ami menekülési pályaként cigányságuk megtagadására kényszerít művészeket. Daróczi Ágnes a problémát a politikai és esztétikai kategória rendszer keverésében látja: A roma művészek tevékenységének az esztétikai kategóriákkal való leírása rajzolná ki az egyén helyét a nemzetközi és magyar művészeti térben. A jelen politikai helyzet azonban nem engedi ezt meg, hiszen a művészt arra kényszeríti, hogy folytonosan az identitására reflektáljon. A festőművész Nyári-Sárkány Péter a mondat kapcsán kételyeit osztotta meg: mitől lesz műalkotás a roma művészeti termék, illetve hogyan tud feloldódni és európai, kortárs művész lenni úgy, hogy közben alkotásaiban újrafogalmazza elődei hagyományát.
Ahogy a vita vége felé Kékesi Zoltán felhívta rá a figyelmet, a roma művészetről való diskurzus esetében elsősorban nem a jelenségről, hanem a jelenséget leíró kategóriáról, annak meghatározásáról, és használatáról beszélünk. A Sostar? missziója, a roma jelző áruba bocsátása pedig éppen erről szól.
Az utóbbi évekre jellemző tendencia, hogy hazai és nemzetközi kortárs roma művészeti kiállítások meglévő narratívák dekonstruálásával és újraírásával, uralkodó beszédmódok megkérdőjelezésével járulnak hozzá a kategória használatáról szóló diskurzushoz. Az elszabadult Beck-i mondat így akár a roma művészet önreflexiós kényszerét is jelentheti.
Raatzsch Jenő André: I am a Contemporary Artist, 2014, fotó: Nino Nihad Pusija | műtárgyfotó: Tulisz Hajnalka
A Gallery8 Romaizmus című nyitókiállítása például a roma kultúrtörténet konstruálását vizsgálta, az uralkodó narratíva pandantját önmagukért beszélő roma alkotások képezték. A többségi társadalom alkotta sztereotipikus képzetek újraírása volt a célja a berlini Reconsidering Roma című kiállítánsak is, mely az első Roma Pavilon példáját követve a posztkolonialista elmélet beépítésével a roma mítosz lerombolását tűzte ki célul.
Ahogy Choli a Sostár? kiállításának nyitóbeszédben elmondta, nem a cigányságuk ellen való tiltakozásról van szó. A roma jelző eladásakor olyan hozzárendelt értékek ellen lépnek fel, mint az egzotikusság és a vadállatiasság. Roma alkotók és műveinek de-egzoticizálása volt a célja a Romanistan című projektnek is. A program részeként valósult meg a The Roma Image Studio, a kiállítás vizsgálati tárgya a roma vizuális reprezentáció volt. A több hónapos budapesti előkészületek után, szintén a Romanistan keretében valósult meg a Kai Dikhas Roma Reneszánsz című kiállítása. A művészek célja egy manifesztum létrehozása volt, mely segíti a roma művészeknek az európai művészeti kulturális színtéren való újjászületését. A projektben részt vett a majdani Sostár? csoport legtöbb tagja, kiegészülve a bosnyák fotográfus Nino Nihad Pusijával, a Reconsidering Roma kiállítás kurátorával, Lith Balmannal, valamint a galéria vezetőjével, Moritz Pankokkal.
Csoportkép a Kai Dikhas Galéria előtt: Nagy Gusztáv, Tihanics Norbert, Kállai Hernik, Lith Balmann, Kállai András, Choli Daróczi József, Raatzsch Jenő André, Moritz Pankok | fotó: Nino Nihad Pusija, forrás: kaidikhas.de
A tranzit.hu nyitott irodájában folytatja az azóta Sostár csoporttá alakult társulat. Ahogy az X-pozicionálás című közös videomunkájukban látható performansszal is kifejezik, magyar, európai és kortárs művészként szeretnék magukat pozicionálni a kortárs kulturális térben. A kiállításuk részét képező két performatív aktus, az egyensúlyozás és a szerződéskötés hivatottak megteremteni ennek feltételeit. Kállai András számára a kérdés az, megbirkózik-e a művész az egyensúlyozással, képes-e származása ellenére a kortárs művészeti gondolkodásra. Az egyensúlyozást követő lépés a roma jelző eladása, azaz a szerződő felek részéről a jelző használatával kapcsolatban betartandó szabályok lefektetése volt.
Szerződéskötő terem a Sostar? / Why? {roma} csoport kiállításán, tranzit.hu | fotó: Tulisz Hajnalka
Raatzsch Jenő André: Ugróiskola, 2014 | fotó: Tulisz Hajnalka
Nemcsak a szerződéskötés igényeli a látogató aktív jelenlétét: Raatzsch Jenő André Ugróiskoláján a közönség is eljátszhatja az emancipációs játék lépéseit, aki pedig Kállai Henrik filmjét szeretné megnézni, választania kell a különböző, a téma szempontjából releváns intézményeket jelölő székek közül. Ahogy a kiállítás befogadásához, úgy a továbblépéshez, a külső és belső közmegegyezéshez is legalább két fél szükséges.
Székek Kállai Henrik A kis cigány (1996) című alkotása előtt | fotó: Tulisz Hajnalka
Képek a kiállítás megnyitóról és a szimpóziumról >>
{roma} Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról
Kiállítás a Metszéspontok I-III programsorozat részeként
Kurátor: Raatzsch Jenő André
A kiállítás hosszabbított nyitva tartással megtekinthető 2014. február 28-ig
