Ez nem roma kiállítás – zavar össze a Sostar? csoport {roma} Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról című kiállításának terében lévő felirat, mely a Stratégiák 1957-2004 című szimpózium felszólalóinak hátteret biztosító falszakasz központi elemeként illusztrálta a január 10-i nap során folytonosan jelenlévő önellentmondásokat a tranzit.hu nyitott irodájában. Az előadók periódusonként idézték fel a roma értelmiségi mozgalom intézményesülését kezdeményező vagy gátló kulturális, civil és politikai lépések sorát, illetve az azokat befolyásoló irányelveket. A sokszor anekdotikus történetek mátrixában a Monitor Műhely egy a roma értelmiségi mozgalom főbb eseményeit és azok kontextusát feltáró idővonallal segítette az eligazodást.
{roma} Szerődés az etnikai hovatartozás eladásáról, kiállítás enteriőr, tranzit.hu | fotó: Tulisz Hajnalka
A nap során megidézték az ’50-es években létrejött Cigányok Kulturális Szövetségétől napjainkig a roma értelmiségi mozgalom kulcsmozzanatait: a Rom Som Klubot és újságot, az első cigány nyelvű verses-, és novelláskötetek, valamint műfordítások megjelenését, együttesek és színházi társulatok alakulását, az akkori Népművelési Intézet tevékenységét, festő tehetségek felfedezését, az első roma képzőművészeti kiállításokat, a Cigány Ház – Romano Kher és a Roma Parlament működését, a kulturális fordulatot jelző első roma pavilont, a kortárs roma művészet nemzetközi térben való megjelenését, az újmédia-művészet térnyerését, a Gallery8 megnyitását egészen a Sostar? csoport megalakulásáig.
Monitor – Kritikai platform és nyitott műhely a kortárs roma művészet és kultúra művészetelméleti, kultúrpolitikai és szociokulturális kérdéseiről: A roma emancipációs mozgalom csomópontjai (1955-), 2014 | fotó: Tulisz Hajnalka
A teljesség igénye nélkül felsorolt kezdeményezésekkel szembesülve a kulturális jogok megszerzéséig vezető határozott lépések egymásutánját feltételeznénk. A lépéseket azonban rendre visszalépések követték: az előadásokon képet kaphattunk arról, ahogy a koronként változó társadalmi-politikai rendszerek nehezítették, esetenként ellehetetlenítették a mozgalomnak háttérül szolgáló intézményrendszer létrejöttét és így a kulturális értékek kanonizációját.
Choli Daróczi József a Stratégiák 1957-2004 című szimpóziumon | fotó: Tulisz Hajnalka
A cigányoknak még mindig nincs történelme, legfeljebb csak története van. A történelem ugyanis nem egyszerűen a történelmi események közzététele, ismerése, hanem annál sokkal több, a narratíva,(…) az eseményről szóló értelmezés, és ennek az értelmezésnek az elfogadása, belülről és kívülről. – kezdte előadását Daróczi Ágnes kutató, kulturális és civil jogi aktivista. A narratíva elfogadásának nehézségről árulkodtak az előadások közé ékelődött viták is, amelyek bár évtizedek óta folynak, hevességükből nem vesztettek: a nemzetiséggé deklarálás vagy az ahhoz vezető út kijárása a cél? A cigányság helyzetének megváltoztatása vagy a tudat formálása vezet előre? Hogy élhető meg a kettős (művészi) identitás? Hogyan lehet egyetemes, európai művésznek lenni az identitás feladása, a kulturális örökség, az elődök hagyatékának veszni hagyása nélkül? Mitől roma, mitől magyar vagy akár németalföldi a művészet? Mi adja meg egy a roma művészet bemutatására szolgáló intézmény létjogosultságát? Gettósodáshoz vagy a kultúra közkinccsé válásához vezet egy roma művészeti galéria vagy múzeum?
Roma művészet nem azért van, hogy folyton saját létjogosultságáért szálljon harcba, hanem hogy újra és újra saját egzisztenciájának felszámolására törjön – idézett Junghaus Tímea Beck Zoltántól, és ezzel egyben elindította a nap legnagyobb vitáját. A kontextusából kiragadott mondat értelmezési kísérletei kirajzolják a roma kulturális mozgalom intézményesülését övező alapvető véleményeket. Az idézet megfejtését Raatzsch Jenő André kezdte a Kai Dikhas nevű berlini roma művészeti galéria vezetőjének, Moritz Pankok gondolatának felidézésével: speciálisan roma intézményre addig van szükség, amíg roma művészek nem állíthatnak ki bárhol. Ehhez hozzátette: amíg nem léteznek azok az intézmények, amelyek biztosítják, hogy a roma kultúra a magyar és az európai kortárs kánon részévé váljon.
Junghaus Tímea az elméleti fizikát és a második roma pavilon kuratorát, Maria Havaljovát hívta segítségül. Az önmagát elnyelő fekete lyukhoz hasonlította a leírt helyzetet: a lyuk saját magát tartja mozgásban, amikor elérné a megvalósulását, a kulturális jogok kiharcolását, a teljes egyenlőséget, megsemmisül. A roma művészet, mint időbeli fogalom, a konfliktusok feloldódásával megszűnik. Choli Daróczi József hasonló értelmezésében egy nép nemzeti művészetére addig van szükség, amíg önmaga megvalósításával nem emelkedik egy olyan szintre, ahol beleolvad a világművészetbe. Zsigó Jenő viszont az idézetet kifejezetten ártalmasnak találta: meglátásában a politikai rendszerek sokasága a cigányok kultúrájának elnyomására, az intézmények megszüntetésére törekszik, és ebben a helyzetben a cigány művészet létezéséről való vita kifejezetten visszatetsző, sőt, cigányellenes. Cigány származású, nem cigány festő vagyok – idézte az ellentmondást, melynek oka az a politikai-társadalmi kényszerítő körülmény, ami menekülési pályaként cigányságuk megtagadására kényszerít művészeket. Daróczi Ágnes a problémát a politikai és esztétikai kategória rendszer keverésében látja: A roma művészek tevékenységének az esztétikai kategóriákkal való leírása rajzolná ki az egyén helyét a nemzetközi és magyar művészeti térben. A jelen politikai helyzet azonban nem engedi ezt meg, hiszen a művészt arra kényszeríti, hogy folytonosan az identitására reflektáljon. A festőművész Nyári-Sárkány Péter a mondat kapcsán kételyeit osztotta meg: mitől lesz műalkotás a roma művészeti termék, illetve hogyan tud feloldódni és európai, kortárs művész lenni úgy, hogy közben alkotásaiban újrafogalmazza elődei hagyományát.
Ahogy a vita vége felé Kékesi Zoltán felhívta rá a figyelmet, a roma művészetről való diskurzus esetében elsősorban nem a jelenségről, hanem a jelenséget leíró kategóriáról, annak meghatározásáról, és használatáról beszélünk. A Sostar? missziója, a roma jelző áruba bocsátása pedig éppen erről szól.
Az utóbbi évekre jellemző tendencia, hogy hazai és nemzetközi kortárs roma művészeti kiállítások meglévő narratívák dekonstruálásával és újraírásával, uralkodó beszédmódok megkérdőjelezésével járulnak hozzá a kategória használatáról szóló diskurzushoz. Az elszabadult Beck-i mondat így akár a roma művészet önreflexiós kényszerét is jelentheti.
Raatzsch Jenő André: I am a Contemporary Artist, 2014, fotó: Nino Nihad Pusija | műtárgyfotó: Tulisz Hajnalka
A Gallery8 Romaizmus című nyitókiállítása például a roma kultúrtörténet konstruálását vizsgálta, az uralkodó narratíva pandantját önmagukért beszélő roma alkotások képezték. A többségi társadalom alkotta sztereotipikus képzetek újraírása volt a célja a berlini Reconsidering Roma című kiállítánsak is, mely az első Roma Pavilon példáját követve a posztkolonialista elmélet beépítésével a roma mítosz lerombolását tűzte ki célul.
Ahogy Choli a Sostár? kiállításának nyitóbeszédben elmondta, nem a cigányságuk ellen való tiltakozásról van szó. A roma jelző eladásakor olyan hozzárendelt értékek ellen lépnek fel, mint az egzotikusság és a vadállatiasság. Roma alkotók és műveinek de-egzoticizálása volt a célja a Romanistan című projektnek is. A program részeként valósult meg a The Roma Image Studio, a kiállítás vizsgálati tárgya a roma vizuális reprezentáció volt. A több hónapos budapesti előkészületek után, szintén a Romanistan keretében valósult meg a Kai Dikhas Roma Reneszánsz című kiállítása. A művészek célja egy manifesztum létrehozása volt, mely segíti a roma művészeknek az európai művészeti kulturális színtéren való újjászületését. A projektben részt vett a majdani Sostár? csoport legtöbb tagja, kiegészülve a bosnyák fotográfus Nino Nihad Pusijával, a Reconsidering Roma kiállítás kurátorával, Lith Balmannal, valamint a galéria vezetőjével, Moritz Pankokkal.
Csoportkép a Kai Dikhas Galéria előtt: Nagy Gusztáv, Tihanics Norbert, Kállai Hernik, Lith Balmann, Kállai András, Choli Daróczi József, Raatzsch Jenő André, Moritz Pankok | fotó: Nino Nihad Pusija, forrás: kaidikhas.de
A tranzit.hu nyitott irodájában folytatja az azóta Sostár csoporttá alakult társulat. Ahogy az X-pozicionálás című közös videomunkájukban látható performansszal is kifejezik, magyar, európai és kortárs művészként szeretnék magukat pozicionálni a kortárs kulturális térben. A kiállításuk részét képező két performatív aktus, az egyensúlyozás és a szerződéskötés hivatottak megteremteni ennek feltételeit. Kállai András számára a kérdés az, megbirkózik-e a művész az egyensúlyozással, képes-e származása ellenére a kortárs művészeti gondolkodásra. Az egyensúlyozást követő lépés a roma jelző eladása, azaz a szerződő felek részéről a jelző használatával kapcsolatban betartandó szabályok lefektetése volt.
Szerződéskötő terem a Sostar? / Why? {roma} csoport kiállításán, tranzit.hu | fotó: Tulisz Hajnalka
Raatzsch Jenő André: Ugróiskola, 2014 | fotó: Tulisz Hajnalka
Nemcsak a szerződéskötés igényeli a látogató aktív jelenlétét: Raatzsch Jenő André Ugróiskoláján a közönség is eljátszhatja az emancipációs játék lépéseit, aki pedig Kállai Henrik filmjét szeretné megnézni, választania kell a különböző, a téma szempontjából releváns intézményeket jelölő székek közül. Ahogy a kiállítás befogadásához, úgy a továbblépéshez, a külső és belső közmegegyezéshez is legalább két fél szükséges.
Székek Kállai Henrik A kis cigány (1996) című alkotása előtt | fotó: Tulisz Hajnalka
Képek a kiállítás megnyitóról és a szimpóziumról >>
{roma} Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról
Kiállítás a Metszéspontok I-III programsorozat részeként
Kurátor: Raatzsch Jenő André
A kiállítás hosszabbított nyitva tartással megtekinthető 2014. február 28-ig
Kedves Tímea,
Ahogy a cikkben többször is utaltam rá, nem volt szándékomban Beck Zoltán szövegét elemezni, értelmezni. A mondatot a szimpózium kontextusában használtam.
Maria Havaljova nevét az előadásod utáni vitakor említetted a roma művészet temporalitása kapcsán.
Az általad meg nem nevezett tranzit. hu-s munkatárshoz hasonlóan én is fontosnak tartom ilyen és hasonló viták lefolytatását. A vitához pedig hozzá tartozik minél több szempont és vélemény nyilvánosságra jutása, akár akadémiai, akár művészeti körökből.
Talán sok mindenre válaszul szolgálhat a kiállítás leírása 😉
“a művészcsoport nem az etnikai származását bocsátja áruba, hanem azt a tudathasadásos állapotot akarja megváltoztatni, amely a csoport tagjait, mint roma származású írókat, művészeket etnicizáló és moralizáló szerepvállalásra kényszeríti.
A kiállítás a hiányzó művészeti, kultúrpolitikai és társadalmi diskurzus megteremtésére törekszik, amely a roma írókat, művészeket a magyar kortárs művészeti és a magyar kortárs irodalmi kánon részeként határozza meg.
A csoport által kezdeményezett kétoldalú megállapodások a magyarországi cigányság emancipációjának jegyében, hosszú távú együttműködések megvalósítására is képesek lehetnek.
A művészcsoport tagjai kiemelt fontosságúnak tartják a magyarországi cigányság emlékezetének és kultúrájának tudatos meghatározását és elismerését, ezzel megteremtve a feltételét annak, hogy a cigányság a többség számára is elfogadott kulturális kisebbségként határozhassa meg magát.”
teljes szöveg itt:
hu.tranzit.org/hu/esemeny/0/2014-01-10/roma-szerzodes-az-etnikai-hovatartozas-eladasarol
üdv.
André
„A sport gyakorlása alapvető emberi jog. Minden természetes személyt megillet a sportolás joga a diszkrimináció bármely megnyilvánulási formája nélkül az Olimpia szellemében, amely kölcsönös megértést követel meg a barátság, szolidaritás és tisztességes játék szellemében.” Olimpiai Charta
(Ezt üzeni a google ma reggel.)
Minden érintettől elnézést, hogy ilyen későn kapcsolódom be. A napokban gyakorlatias dolgokkal voltam elfoglalva, többek között rezsit csökkentettem.
Tímeának : én használtam az áttörés kifejezést a szimpóziummal kapcsolatban. Hajlamos vagyok patetikusan fogalmazni, de komolyan is gondolom. Az Erste Stiftung, World University Service of Austria és ELTE Média Tanszék donorok hangsúlyozása több célt szolgált: egyrészt nyilvánvalóvá tegye, állami intézetben működő, mégis független szellemi műhellyel van dolgunk a szervező Romakép Műhely esetében. Másrészt figyeljünk arra az értelmezési keretre, amit az egyetemi kurzusfejlesztés jelent.
Az eredeti pályázat a romareprezentáció kutatásában a hangsúlyt roma akadémikusok, közéleti személyiségek, művészek munkásságának és a megfelelő (gyakran általuk is használt kritikai elméletek tranzit.blog.hu/2011/08/01/a_feherseg_kritikai_kutatasa_critical_whiteness_studies_i) megismertetésére helyezte. Ez az elkötelezett tudomány szellemében írt kurzusfejlesztési terv tartalmazott néhány feloldhatatlannak tűnő ellentmondást, többek között a politikailag fontos célok eléréséhez mintha épp hogy kisajátította, használta volna az érintett vendégelőadók, műhelyvendégek tudását. Tehát látszólag kevés dologban különbözött a kulturális, tudományos projektcigányok gyártását szorgalmasan végző hatalmi és kisebbségi intézményektől. Az én értelmezésemben azért, mert nem, vagy nem mindig volt képes egy dinamikus, vitatkozó, kérdező és felkészült egyetemista és szakmai közösséget formálni az előadások, beszélgetések befogadásához. Ezt a bennem folyamatos feszültséget fenntartó érzést megerősítette az André Raatzsch programját követő beszélgetés: http://www.youtube.com/watch?v=PflNc_A8kdk, de főleg az utána következő, néhány jelenlegi Sostar-taggal folytatott kocsmázás. Erről nincs felvétel, de utána alvás nélkül mentem a Pázmány Egyetemre tanítani.
Az ott megfogalmazott kritikát André Raatzsch segítségével tudtam értelmezni Berlinben, a közös munka http://www.irfc.info/ kapcsán folytatott beszélgetéseken és az akkor épp működő, számomra revelatív kiállítások közös megtekintésén. raatzsch.com/wp/ .
Nem becsülném le a Junghaus Tímea hatásának, a vele folytatott munkának http://www.romacult.org/ a jelentőségét sem, amelyre az oktatásban és a tudományos közegben is folyamatosan hivatkozom, de ez tény: Raatzsch gondolkodásmódja megvilágított számomra más, lényegi összefüggéseket.
Mindez a szimpózium szervezésének előzménye: az áttörés kontextualizálása. A meghívott (Choli Daróczi József, Daróczi Ágnes, Zsigó Jenő, Junghaus Tímea, Raatzsch André) és a Sághy Erna által megidézett (László Mária) roma értelmiségiek munkásságának ismerete elengedhetetlen a Kádár-korszak, az átmenet, a jelen kultúr- és társadalompolitikájának megértéséhez, de ennél sokkal több is. Az ellenállásnak, a stratégiai alkalmazkodásnak, a hatalom működésének a különböző formáit példázza, amelyet nem csak tanulmányozni, hanem tanítani és tanulni kellene az egyetemista hallgatóknak. A látható kisebbségi létről (Zsigó Jenő) szóló történeteik korántsem egyszerű anekdoták, ezzel mindenki tisztában van, aki végighallgatta az előadásaikat és az azokat követő beszélgetéseket.
A kiállítás tervezésének, megvalósításának munkafolyamata számomra nem csak kivételes élmény és tapasztalat, hanem felbecsülhetetlen értékű tudás, olyan természetű, amelyhez korábban a közel egy évtizede folytatott romakutatói pályafutásom alatt soha nem fértem hozzá.
Gottfried Juli beszámolóját korrektnek, okosan értelmezőnek tartom. Egy kiegészítést fűznék hozzá, amely kevésbé az ő írásához, mint inkább a Szász Anna kritikájához http://www.artmagazin.hu/artmagazin_hirek/te_hogy_nezed_meg_.2233.html?pageid=81 elengedhetetlen komment. Annak, hogy nem az Artmagazin felületén helyezem el, annak személyes oka van, Anna korábban tanítványom volt, majd munkatársam lett. A cikkének felütése arra az installációra vonatkozik, amelyről Gottfried nem ír. Kállai Henrik A kis cigány c. kísérleti kisjátékfilmje a Romakép Műhely programjában szerepelt http://www.facebook.com/events/137510519714096/ 2012. május 9-én. Látható, hogy az estet, amely mellesleg kiválóan sikerült, Szász Anna szervezte, moderálta. (Egy külső hordozón őrzött felvétel a többi hét programmal együtt sajnos megsemmisült – a 2012 évből mindössze öt beszélgetést tudtunk archiválni.)
A műhelyvezetői szerepem ebben az esetben rosszul töltöttem be, az Anna által kiválogatott filmeket nem néztem meg, ezért fordulhatott elő, hogy a leírásban ez a szöveg szerepel: „(Kállai Henrik) Első filmes munkáiban nyersen és spontán módon dokumentálja romungró környezetét.”
A program után ezt a mulasztást próbáltam jóvátenni egy cikk megírásával: http://www.filmtett.ro/cikk/3062/talalt-filmajandek-a-megorokitett-ido . Kissé zaklatott, néhány pontján homályos írásomban nyomon követhető, hogyan próbálok megszabadulni az etnicizáló szemlélettől.
Ezt a reflexív fordulatot (amely lassan és keservesen zajlott annak ellenére, hogy a szókapcsolat alapján lendületes mozgásra asszociálunk) a szerződéskötés szentesítette. Talán nem véletlenül a Romakép Műhely jelen lévő tagjai azt Kállai Henrikkel kötötték, meg lehet nézni a kiállításon.
Bízom benne, a fenti példákból világos: a Sostar Kollektíva által megfogalmazott kritikát, még ha itt-ott finomításra, pontosításra is szorul (ezt a célt szolgálja majd a dokumentáció és a finissage) rendkívül hasznosnak és termékenynek tartom. A folytatás közös ügyünk.
Fehér kutatóként sem könnyű: sosem lehetünk benne biztosak, hol, mikor és kinek kell megszólalni, akármit mondjon is. A posztkolon tudatos felejtés angol megfelelője, az unlearning pontosabban írja le azt, mire is kell figyelnünk, amikor tanulmányozzuk a korábbi évtizedek kutatásait, de legfőképp a roma értelmiséget gólemekként kezelő kutatókat.
A mai fiatal generáció alapvetően más emberi, szakmai viszonyrendszereket teremt, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell felhívni a figyelmét a lehetséges buktatókra. Ez a kiállítás az én meglátásom szerint főleg nekik szól: kiegészíti, ám élményszerűen és sokkal világosabban, pontosabban kifejezi mindazt, ami egy féléves egyetemi kurzus anyagában szépen rendszerezve benne foglaltatik.
Sosem bírom befejezni, de szerencsére mennem kell, pedig kommentelném magam még a végtelenségig: ez az utolsó mondat nagyon rosszul hangzik, mintha a kiállítás egy oktatási segédanyaghoz lenne képes illusztráció.
B., értsétek jól: politikai aktivista művészet.
Nem vagyok művész, csak élek az „alávetettek” közt, sőt Tímea sejthető definíciója alapján magam is közéjük tartozom. Esélyem sincs, sőt lehet szándékomban sem áll belépni a „hegemón térbe”. De nap, mint nap küzdök az identitásommal. Keresem azt, hogy hogyan, miben és miért határoz meg engem az a tény, hogy roma vagyok. Azt hiszem, sokan vagyunk így ezzel.
Ha egy katalizátor esemény létrehozása volt a cél, úgy látom teljesült.
Diskurzust szeretnénk? Ez az.
Az, hogy ki nem ért kit? Még homályos.
Elkezdődhet valami? Talán.
A sokadik első lépés, örülök, hogy ott lehettem.
Finisszázs
28/02/2014
Finisszázs – {roma} Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról
Metszéspontok I-III. záróesemény
A {roma} Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról című kiállítását 2014. február 28-ig meghosszabbítjuk.
Nyitvatartási idő: hétfő – péntek, 10-15 óra.
A Metszéspontok I – II – III. programsorozat záróeseménye, illetve kiállítás-finisszázs
Időpont: 2014. február 28.
Helyszín: Majakovszkij 102, a tranzit. hu nyitott irodája, 1068 Budapest, Király u. 102., 1/1.
Program:
15:00 – 17:30:
Vetítés: A Metszéspontok I. tavaly decemberi eseményének, a Kitágított terek – fél évszázad cigánykodás és parasztkodás. Filmek, korrajzok, szabad gondolkodás című kiterjesztett mozielőadásvideódokumentációja. A filmet Kodolányi Sebestyén készítette.
18:00 – 20:00:
Balogh Rodrigó, a Független Színház rendezője és színésze, a Metszéspontok I. esemény résztvevője osztja meg tapasztalatait.
Beszélgetés a Metszéspontok második eseményéről, a Stratégiák 1957-2014. szimpóziumról. Pócsik Andrea, a Metszéspontok program vezetője, ésMüllner András, az ELTE Média és Kommumikáció Tanszékének egyetemi oktatója az előadások tükrében összegzi a tanulságokat és bemutatja a folytatás lehetőségeit.
Beszélgetés a Metszéspontok III. eseményén, a(roma) Szerződés az etnikai hovatartozás eladásáról című kiállításon. Raatzsch André, a kiállítás kurátora bemutatja a kiállítás koncepcióját, illetve azt, hogy milyen tervei vannak a megkötött szerződésekkel és a Sostar? Why? művészcsoporttal.
Az este zárásaként vita, kérdésfelvetések a közönség közreműködésével.
Szeretettel várom mindazokat is egy kötetlen beszélgetésre akik a fenti blogbejegyzésekhez kívánnak hozzászólni, akiket esetleg a bejegyzések tartalma elbizonytalanított, illetve akik kiváncsiak a Sostar csoport aspektusaira és véleményére.
üdvözlettel,
Raatzsch André
@Kállai András:
kedves Kállai András és más kommentelők,
mint a tranzitblog szerkesztője, egyetértésben a tranzit.hu munkatársaival és a cikk szerzőjével, úgy gondolom, hogy a legutóbbi megjegyzés felütése(akárcsak a legelső hozzászólás helyenként)hangvételében némileg túllép az online vita nyújtotta kereteken. Mégpedig azért, mert bár az idézett cikket köszönjük, és hasznosnak találjuk, nem gondoljuk, hogy személyeskedésnek helye van egy olyan felületen, mely a nagyközönség számára ily könnyen hozzáférhető. Ezt azért tartjuk fontosnak,mert a témával felületesen érintkező olvasó számára könnyen félrevezetőek lehetnek az efféle kiszólások, melyek tulajdonképpen a fókuszt helyezik át a témáról a témát övező konfliktusra.
A vita offline folytatódik február 28-án a tranzit.hu irodájában, a kiállítás finisszázsán, ahova várunk titeket is: http://www.facebook.com/events/393859230751183/
Üdv:
Gyula
@muskovics gyula: Kedves Gyula! Az első hozzászóló bejegyzése óta eltelt 16 nap! Miért csak az én bejegyzésem után fogalmazol meg ilyen levelet????? Mi a problémás rész a hozzászólásomban?
Kiállítás finisszázsán február 28-án a tranzit.hu irodájában
http://www.facebook.com/events/393859230751183/
Az este zárásaként vita, kérdésfelvetések a közönség közreműködésével.
Szeretettel várom mindazokat is egy kötetlen beszélgetésre akik a fenti blogbejegyzésekhez kívánnak hozzászólni, akiket esetleg a bejegyzések tartalma elbizonytalanított, illetve akik kiváncsiak a Sostar csoport aspektusaira és véleményére.
üdvözlettel,
Raatzsch André
Kedves mindenki,
28-án amennyiben van időd (időtök) szívesen találkoznék veled (veletek) megbeszélni a felmerült kérdéseket. Nem kell a tranzitban találkoznunk lehet máshol is (ird meg hol, mikor, jövök: raatzsch.a@gmail.com). Nem akarok gondot okozni senkinek, viszont nem is akarok visszahallani olyan dolgokat amik számomra vagy másoknak fejfájást okoznak. Ezt jobb személyesen tisztázni.
Szerintem a blogos “iskoláztatás” nem járható út mert nem lehet látni a másik ember szemét, nem lehet módosítani, javítani esetleg “radirozni” a leírtakon nem látom az érzelmeket és ezért nem is tudom csititani azokat. Magyarul: nincsen lehetőség a válltoztatásra, nem lehet átírni, kitépni stb. Elképzelek önmagamnak egy szituációt ami nekem nem igazán jön be és lejáratom, beolvasok neki, jól megmondom az igazat. De mi van akkor ha ez nem igy van és másnak ez igenis sokat jelent, ha a szubjektív véleményem ütközik vagy szándékosan ütköztetem. Elveszik a tartalom, az olvasó is elveszik, szarul érzi magát mindenki mert nincsen valódi eszmecsere? Lehetséges. A blogos kommentek párhuzamos valóságokat működtetnek, ahol a dominancia akarva akaratlanul már ott kialakul, hogy ki volt az első “kommentelő” és főleg milyen hangnemben, “stílusban” írt. A blogos bejegyzés (figyelem: a bejegyzés, nem a blog!) számomra öncélú, egyszer használatos dolog, mint a WC papír. Megfelelö eszközként szolgálhat a mai értékvesztett korszellemnek a kifejezésére de így vagy úgy “hajazni” fog a politikából ismert sárdobálásra, gyülölet beszédre, ha nem fogja vissza magát a “szerző”. Félelmet kelt, elbizonytalanít és gátolja a szabad gondolkodást, ami akár direkt célja is lehet a bloggernak vagy kommentelőnek. Van viszont olyan blogbejegyzés ahol átjön az író szellemisége, a blogot tényleg úgy használja mint aki gondolatokat akar közvetíteni és mások gondolatait is “megnemesíti”, ezáltal valamiféle szellemiség, “tartás” formálódik. Az író megfontolja, átgondolja amit leír mielött lenyomja a varázsgombot ezt hívják felelöségtudatnak, lelkiismeretnek akár bölcsességnek is. Tisztában van a következményekkel. Ez ebben a Blogbejegyzésben sajnos nem így alakult.
A kiállítás koncepcióját illetően szeretném (és képes vagyok) “korrigálni” magam, önkritikát gyakorolni, de ehez tudnom kell mit “rontottam” el, mi csapta ki a biztosítékot. Ez nem derült ki számomra a blogos bejegyzésből, vagy nem értem ezt a fajta magyar nyelvet amin az íródott, ezért nem tudok rá válaszolni sem. Sajnos más kommentelők vagy nem akadtak, vagy nem akartak belemenni ebbe a “beszéd stílusba”. Feltételezem, hogy a blogos kommentelésnek más célja kell legyen. Elsősorban érthetőnek kell lennie, nem lehet személyeskedő, tárgyilagosan kellene megközelítse az adott tematikát és főleg építő kritikát kellene előidéznie. Továbbá nyitott mondatokban fogalmaznia és amennyire lehetséges értelmesen, logikusan és alázattal keverni egymással a művészeti, szociológiai, kultúrantropológiai, kultúrpolitikai, filozófiai stb. fogalmakat. Túl kellene lépjen a személyeskedő, áltudományos és álkritikai “bekiabáláson”, a másik lejáratásán, fröcsögő de divatos politikai “böffentéseken” és facebookszagú személyes “élményeken”. Hiszen a tranzit.hu-s események valamit csak képviselnek, hiszen tudtommal nem lehet akármit itt kiállítani, prezentálni csak ami a tranzit.hu szellemiségével azonos. Így a “{roma} kiállítás” is több szereplős, több térben, több kontextusban egyaránt vitatható esemény. Már csak azt kellene eldönteni milyen viszonyítási rendszerben akarja tárgyalni megvitatni a közönség. Rákérdezhet például a kiállításon olvasható feliratra: EZ NEM ROMA KIÀLLÌTÀS esetleg továbbgondolhatja azt: Jé hát EZ NEM MAGYAR KIÀLLÌTÀS ? Eltudunk esetleg vonatkoztatni még jobban attól a konstrukciótól, hogy {roma} és megérkezni oda, hogy {magyar} ès ezt a közös konstrukciót esetleg “megfejtegetni”:
Mi a {magyar} MOST? + Mi a {roma} MOST? = MI a {valóság} MOST?
üdvözlettel,
Raatzsch André
Bizonyára sokan észre vették, hogy az első és a nyolcadik hozzászólás törölve lett. A kiállítás február 28-i finisszázsán összegyűltek körében a tranzit.hu munkatársai ismertették azt a hosszú gondolkodási folyamatot, melynek eredményeképp a két hozzászólást töröltük. Ennek oka ugyanakkor a blog olvasója számára tisztázatlan lehet: a kommenteket szerzőik beleegyezésével töröltük, azt követően, hogy megkértük őket a másokat esetlegesen sértő tartalmak javítására.
A kommentekben idézett szövegekhez újbóli hozzáférést biztosítunk:
Junghaus Tímea: Barbie baba adaptációk Kállai András művészetében. In Babáink könyve, MaDok füzetek 6., 2009
Rácz Tibor: “Maga roma témákról szokott írni, ugye?”, HVG Hetilap, 2014/6: hvg.hu/hvgfriss/2014.06/201406_maga_roma_temakrol_szokott_irni_ugye
Két megjegyzés:
1.
“az Erste Stiftung, World University Service of Austria és ELTE Média Tanszék donorok hangsúlyozása több célt szolgált: egyrészt nyilvánvalóvá tegye, állami intézetben működő, mégis független szellemi műhellyel van dolgunk ” – ez az önáltatás tipikus példája. Vagy mondjam önhazugágnak?
2.
“Túl kellene lépjen a személyeskedő, áltudományos és álkritikai “bekiabáláson”, a másik lejáratásán, fröcsögő de divatos politikai “böffentéseken” és facebookszagú személyes “élményeken”.” – annak, aki ezt írja, éppen a megfogalmazott célját nem sikerül(t) elérni, viszont jó alaposan beledolgozta a földbe az “ellenfeleit”. Bár ő, mint írja, képes “önkritikát gyakorolni”.
A téma politikai, s sokaknál kiveri a biztosítékot ilyen vagy olyan okból.