A négyszögletű kerekasztal

Jó hangulatban, bizakodva ültek le egy asztalhoz, majd mindannyian kellemetlen érzésekkel távoztak a helyszínről. A Pepita Ofélia Bárban megrendezett Szükségállapot utolsó állomásán az egykori INCONNU csoport tagjai és jelenlegi aktivisták értették egymást konzekvensen félre egy pódiumbeszélgetés keretei között.

inconnu2_1.jpgAz Inconnu csoport kopjafákat állít fel az Új Köztemető 301-es parcellájában, 1989. június 5-6., Molnár Tamás, Pálinkás Szűts Róbert, Philipp Tibor, Koczogh András, Németh Róbert, Fazekas Pál | © Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítvány, fotó: Nagy Piroska

Május 14-én Szükségállapot címen indított programsorozatot Korodi János a Pepita Ofélia bárban, azzal a céllal, hogy platformot teremtsen a magyar kulturális szférát meghatározó jelenségekről szóló párbeszédnek. A sorozat záró eseményének meghívottai a ‘80-as években aktív INCONNU csoport két tagja, Bokros Péter és Pálinkás-Szűcs Róbert, illetve az utóbbi  hónapokban aktív civil mozgalmak képviselői, Hegyi Dóra (tranzit.hu, Összefogás a Kortárs Művészetért), Papp Gazsi (HaHa, Az Alkotmány Nem Játék) és Gulyás Márton (Krétakör, Humán Platform) voltak. Az esemény deklarált célja egyfajta tapasztalatcserébe torkolló beszélgetés lett volna, de ez több okból kifolyólag nem tudott létrejönni.

A pódiumbeszélgetés az INCONNU csoport működésének felvázolásával kezdődött és jó kedélyű nosztalgikus anekdotázással folytatódott, amelyből teljes mértékben kizáródott nem csak a kerekasztal többi résztvevője, hanem a közönség jelentős része is. Ezt követően a beszélgetés kinyitására tett kétségbeesett kísérlet általános káoszba fulladt. Az INCONNU tagjai nem keresték a közös hangot a mai aktivistákkal, minőségbeli különbséget érzékeltettek önmaguk és a fiatalabb generáció között.  A többieknek így nem csak, hogy esélye nem volt bekapcsolódni a beszélgetésbe, de a kezdeti lelkesedés múlásával egyre inkább kedve sem. Jól példázza a motiváció-vesztést Gulyás Márton azon gesztusa, melynek során a kerekasztaltól felállva a közönség soraiba települt át (mintegy nem kívánva asszisztálni a színpadon zajló magánszámhoz). Mások szerint viszont a fiatalok voltak számonkérőek, és hozták kellemetlen helyzetbe az INCONNU tagjait. A lényeg végső soron az, hogy bár értelmes kommunikáció nem jött létre az este folyamán, legalább mindenki feszélyezve érezte magát, és kifejezetten rossz érzéssel távozott a nem teljesen kerek asztaltól. A Pepita Ofélia pincéjét a kezdetektől belengte a “mi és ti” fals kettőssége, ami a közönség pár tagjának bekapcsolódása után még inkább kiéleződött, így nem meglepő, hogy a kerekasztal menthetetlennek bizonyult. Mielőtt komolyabb konfliktus alakulhatott volna ki, az addig szinte észrevétlen moderátor, Pacsika Rudolf, derült égből villámcsapásként lezárta a pódiumbeszélgetést.

A résztvevők az est folyamán több ízben is az esemény védnökéhez, Korodi Jánoshoz próbáltak fordulni útmutatásért, aki egy bizonyos ponton feltette inkább magának, mint a többi jelenlévőknek azt a kérdést, miszerint teljesen elhibázott döntés volt-e megszervezni ezt a beszélgetést. A végkifejlet tükrében az ő szerepének vizsgálata abszolút megkerülhetetlen. Az esemény leírásából és felépítéséből az derül ki, hogy a résztvevők tapasztalatainak alapján a mai kultúrpolitikai tendenciákra szerette volna ráolvasni a szocializmus jól ismert jegyeit. Ezt azonban nagyon nehéz a két korszak aktivista törekvésein keresztül megközelíteni, mivel mind a körülmények, mind a célok, mind pedig az eszközök különböznek. Egy elnyomó rendszer underground művészcsoportja vajon milyen tanácsot adhat egy demokráciában működő protest mozgalomnak? Valószínűleg morális útmutatáson túl nem sokat. Bármilyen banálisnak és patetikusnak is tűnt, amikor Pálinkás és Bokros a Gulyás Mártonban tomboló tüzet méltatták, amely egykoron bennük is égett, ez az egyetlen olyan pont, amelyen a két csoport közös nevezőre tudott volna jutni: egyetérthettek volna a felelősségvállalás fontosságában, ami arra sarkallta őket, hogy saját helyzetükben megtegyék a tőlük telhető maximumot a demokratikus értékekért. Ahhoz azonban, hogy a résztvevők eljussanak erre a közös pontra, végiggondolt koncepcióra és felkészült, határozott moderátorra lett volna szükség, melynek hiánya az össze-vissza csapongó beszélgetés során kínosan érzékelhetővé vált.

A Krétakör akciója Markó Iván premierjén, 2013. május 24, Magyar Színház
(a videón Gulyás Márton látható)

Korodi úgy ültette egy asztalhoz az 1980-as és a 2010-es évek politikai aktivistáit, mintha az “aktivizmus” fogalmából automatikusan következne az, hogy ez a két csoport mindenféle különösebb irányelv nélkül meg tudja találni a közös hangot. A meghívottak tevékenységét figyelmen kívül hagyta, vagy hasonlónak tekintette, miközben két jól elkülöníthető szemléletmód találkozott a pódiumon Az egyik típusú magatartás, amelyet az INCONNU is képvisel, olyan művészeti alkotásokat hoz létre, amelyek egyben protestáló funkcióval is rendelkeznek. Ehhez hasonló törekvések ma is jelen vannak, ilyenek a Kívül tágas akciói vagy Tót Endre legutóbbi zer0 demonstrációja. Ezek a megmozdulások ugyan a művészeti diskurzus megkérdőjelezhetetlen részét képezik, de azon önmagukon tovább mutatva aktuális politikai állásfoglalásként is működnek. Ezekkel ellentétben a beszélgetés többi résztvevője által reprezentált csoportok nem kívánnak esztétikai értéket létrehozni, tevékenységükkel többek között konkrét politikai jelenségekre kívánnak reagálni, azokra irányítani a társadalom figyelmét, és mindeközben nem tévesztik szem elől a szakmaiság és a minél szélesebb tömegek bevonásának fontosságát. 

lumu lepcso1_1.jpgAz Összefogás a Kortárs Művészetért akciója a Ludwig Múzeum lépcsőjén, 2013 május 9-21. 

haha_1.jpgA Hallgatói Hálózat a Meddig tűrjuk, hogy így legyen, Pedagógusnapi demonstráción
2013. június 2. | © Orpheush’s Photography

Az esemény egy pontján Gulyás Márton kiprovokálta az INCONNU-ből, hogy valamilyen módon viszonyuljon az addig csöndben ücsörgő aktivistákhoz. Moderáció hiányában a formai különbségek összevetése tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. De hát hiába network a mail art és a facebook is, nem számít releváns összehasonlítási alapnak, ugyanúgy, ahogyan a büntetőezred és a Gyorskocsi utca sem. Ezek a szempontok csak félreértéshez és a két álláspont közti szakadék elmélyüléséhez vezetnek. Egyfajta hidat képezhetett volna a beszélgetés folyamán többször említett 301-es parcella esete. Az INCONNU tagjai 1988-89-ben 301 darab kopjafát állítottak fel azon a helyen, ahova az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások áldozatait temették. A csoport ezzel az akcióval a fentebb leírt két kategória közé kerül, hiszen az egy pontosabban körülírható politikai helyzet kritikája, de nincsen konkrét követelése. Ez a megmozdulás félúton van az INCONNU korábbi működése és a mai aktivisták tevékenysége között. Ez lehetne az alapja a formai összehasonlításnak, ellentétben a technikai fejlődéssel, a politikai berendezkedés átalakulásával vagy a rizikófaktor nagyságának összeméregetésével.

A beszélgetés során többen is problémásnak találták a csoportok közti kontinuitás erőltetését, ami nem csak a már említett különbségekből adódik. Egyrészt a mai aktivisták elsősorban a kortárs külföldi példákból merítenek (pl. Occupy-mozgalmak), mint a magyar történelem korábbi ellenállóinak működéséből. Másrészt az INCONNU története teljesen feldolgozatlan, még a szakma számára is jóformán ismeretlen, laikusoknak viszont egyenesen hozzáférhetetlen. A Korodi által létrehozott szituáció orvosolhatta volna ezt a problémát, de kerekasztal-beszélgetés rendezésének csak a téma alapos körüljárása után lett volna létjogosultsága. Nem véletlen, hogy a beszélgetés az INCONNU történetének felmondásával kezdődött. Nem is lehet azt mondani, hogy felesleges vagy unalmas lett volna, ennek azonban külön alkalmat kellett volna biztosítani. Az, de az alapvető információk átadása a kerekasztal műfajába egyszerűen nem fér bele, ezek hiányában azonban a résztvevők elbeszéltek egymás mellett azt a látszatot keltve, hogy más körülmények között sem lennének képesek megtalálni a közös hangot. 

 

 

Benedek Kata – Sárai Vanda

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány