Életrajzok emberek nélkül

A huszadik század egyik legnagyobb kihívása a tömegek megszervezése volt.[1] Ennek alapvetően két nagyobb módját tudjuk megkülönböztetni: az integrációt és a kirekesztést. Legyen szó a tömegoktatás kialakításáról, a nemzetállamok kiteljesedéséről, a populáris kultúra szerepéről a tömegek manipulálásában, a demokratikus politikai részvételről vagy éppen a kommunista […]


Időkapuk

Az Off-Biennálé programjai közül most olyanokat ajánlunk, amelyek a közösségi normákat, egyes csoportok identitását és működését meghatározó keretekkel, gondolkodásmódokkal, ideológiákkal és/vagy azok kritikájával foglalkoznak úgy, hogy a történeti tárgyakat rekontextualizálják, a jelen számára értelmezhetővé, tartalommal telítetté teszik.


„Ez egy többfrontos, kulturális partizánháború” – a hungarofuturizmus évében

"Én művészként nem szeretnék politikus lenni, mert akkor tetszenem kéne az embereknek, és azzal a művészi szabadságomnak annyi. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a politikaiság az, hogy hogyan képzeled el az emberek közösségét. A legutóbbi összejövetelünk éppen ezért volt a Gellérthegyen. Ez az a hely, aminek földrajzi, természeti adottságai miatt minden kor és közösség valamilyen szakrális jelentőséget tulajdonított. Mindenki a saját olvasatát próbálta megszilárdítani több-kevesebb sikerrel. Ilyen szempontból a Gellérthegy egy origó, ahol mítoszok kezdődtek." (Bajusz Orsolya)


Csakoda nap Ózdon

A Katalizátor Projekt keretében létrejövő négy helyszínes turné első állomása szeptemberben Ózd volt. A csakoda projektje olyan művelődési házakra koncentrál, amelyek a szocializmus előtt épültek civil kezdeményezésre. Volt köztéri szoboravatás, közvéleménykutatás a helyiek kulturálódási szokásairól, utcai fényképezkedés mobil fotófallal, és klipforgatással egybekötött Gazsi Rap Show filmes díszletek között a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. Az alábbiakban Kovács Kristtóf útinaplójának egy részlete olvasható, amiből kiderül, miben változott a fiatal művészekből álló csapat működése az elmúlt években.



© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány