A mai Magyarországon az utóbbi években különös akusztikát és szomorú aktualitást kapott az egyenruha viselése vagy a masírozás. Még különösebb lehet, hogy a finn Touko Laaksonen (1920–1991), vagy művésznevén Tom of Finland, akit Jean-Paul Gaultier-től Andy Warholon át egészen a Frankie Goes to Hollywood-ig a gay kultúra egyik legfontosabb alakjának tartanak, történetesen rajongott az egyenruhákért. Matróz vagy katonai uniformis, bőrcsizma és kidolgozott test voltak az ideáljai; ezzel szemben, nálunk az egyenruháért lelkesedők többnyire homofóbok, s ha lehet, botrányt okoznak a gay pride-on. Mit kezdhetünk ezzel a paradoxonnal a mai Magyarországon?
Touko Laaksonen hadnagy a légvédelem kötelékében, 1943
Michel Foucault Felügyelet és büntetés című könyvében plasztikusan leírja, hogy modernitás kialakulása során a börtön lett az az ismeretelméleti és intézményi laboratórium, amelyben a modern hatalom kikísérletezte, majd praxissá tette a felügyelet és az engedelmesség mintázatait. A kikristályosodó modernitás tehát erről az intézménytípusról mintázta meg a gyárat, az iskolát, a kaszárnyát, a kórházat, vagyis a megfigyelésen, a tér és az idő fel- és beosztásán alapuló szeriális ipari termelés, oktatás (a tudás reprodukálása), a hadsereg vagy a gyógyítás mind-mind magukban hordozzák a börtön ismeretelméleti mátrixát. Egy másik érdekes és fontos szöveghelyen ugyanakkor úgy fogalmaz Foucault, hogy a lélek a test börtöne. Az életműben ritkán felbukkanó „lélek” kifejezést nem illúziónak, fikciónak vagy éppen ideológiai következménynek látja, hanem „a test körül, a test felületén, a testen belül” állandóan létrejövő hatalmi effektusnak, mely a megbüntetettekre nehezedik. A lélek tehát a politikai anatómia fegyvere, mely zsarolja, rabságban tartja a test zabolátlanságát. Az elemzés egy harmadik pontján pedig a modern hadsereg kialakulásakor, a fejtartás, a testalkat, majd az alakzat és az egyenruha kapcsán Foucault arra következtetésre jut, hogy a katonaság a kiélezett hierarchikus viszonyok miatt különösen alkalmas volt az engedelmes testek legyártására. Jóval korábban, már a Vom Kriege szerzője, Carl von Clausewitz is megjegyezte egy helyen, van valami különös és lenyűgöző esztétikai élmény az uniformist viselő, szabályos alakzatban masírozó katonák látványában. A katonaságot, mint férfiak dominálta, hierarchikus elnyomó intézményt tehát úgy tartjuk számon, mint az individualitástól, a különösségektől való megfosztás brutális közegét, melynek elsőrendű célja tehát a homogenizálás, az engedelmes test előállítása.
Ha a mai Magyarországon egyenruhákról, masírozásról és fegyelmezésről hallunk, akkor végigszalad hátunkon a hideg. A nyári budapesti gay pride komoly rendőri jelenlét mellett is rendszeresen szélsőjobboldali provokáció tárgyává válik. Ha ezt a két hírt összevetjük azzal, hogy a stockholmi gay pride-ra készülve, a katonai uniformisokért rajongó Tom of Finland ingyenes kiállítását rendezték meg a Kulturhuset-ben, akkor az átlagos magyar olvasó feltehetően összeráncolja a szemöldökét: hogyan férhetnek ezek a dolgok össze? Mint fentebb utaltunk rá, a hadseregről alkotott képünk nem véletlenül olyan nyomasztó, ám Foucault jól ismert elemzései és retorikai alakzatai, ha lehet, még tovább rontják a képet. Ugyanakkor sokan rámutattak már arra is, legkorábban talán barátja, a jezsuita és marxista vallástörténész Michel de Certeau, hogy Foucault hatalmi képlete túlontúl fojtogató, egyszerűen nincs benne helye a szubjektumnak.
Tangózó finn gay pár, 1947
Pedig a szép uniformist viselő, bátor, erős, erkölcsös – kimondva, kimondatlanul is heteroszexuális – katona alakja kifogyhatatlan forrása, sőt idolja volt a populáris kultúrának. Gondoljunk csak a Most és mindörökké ex-bokszoló Prewitt közlegényére, aki elveiért kiáll minden megaláztatást. Ám a szexualitást szabályozó társadalmi normák lassú változásával ez az egyhangú, idealizált kép módosulni látszik a hatvanas-hetvenes évektől. Csak a példa címén említem, hogy Sam Peckinpah Vaskereszt-jében feltűnik, lelepleződik a rejtett homoszexuális viszonyt ápoló Triebig hadnagy, vagy egy másik regiszterből véve példát, a Jean Genet művéből készített, Fassbinder-féle Querelle-ben már központi szerepet kap a zárt férfiközösségen belüli homoerotizmus. Ám Foucault-nak annyiban igaza van, hogy a politikai anatómia fegyverének tételezett lélek annak a testnek a börtöne, mely szexuális választásával (ahogy Genet mondja az „amour contre nature”-rel) akarva, akaratlanul kilóg a heteronormativitás kategóriájából. Az uniformis alakját öltő lélek a test körül, a test felületén, a testen belül még mindig, bár egyre kevésbé fegyelmez.
A Tom of Finland képein feltűnő katonák, matrózok, különböző uniformisba öltözött fiúk, majd egyre inkább bőrruhába és -csizmába, bőrfétisbe bújtatott férfiak sokféleképpen értelmezhetőek. A korai rajzain feltűnő, rendkívül nyílt homoerotikus jeleneteket sokan szexuális fantáziaként értelmezik, melyet alátámaszthat az a tény, hogy – más országokhoz hasonlóan – egészen 1971-ig Finnországban tilos volt homoszexuális kapcsolatot folytatni. Egyik oldalt, a „lélek a test börtöne” kifejezést mi sem illusztrálja szebben, mint az a tény, hogy lebukástól való félelmében korai grafikáit családja elől elrejtette, majd a hadseregbe való bevonulásakor, 1940-ben meg is semmisítette. A másik oldalt azonban itt, vagyis a katonai szolgálat során teljesedik be benne az egyenruhák, illetve az uniformisba öltözött férfiak iránt táplált olthatatlan rajongása és csillapíthatatlan vágya. Mint Laaksonen egy ízben megvallja, a szovjet-finn, ún. téli háború alatt – ha lehet így mondani – módfelett élvezte a bombázások veszélye miatt elrendelt elsötétítést, mert így az eltávozások alkalmával szabadon járkálhatott a városban homoszexuális partnert keresve. „Nem én voltam az egyetlen, aki bezsongott ettől, s mindent megkaptam, amit akartam. Csomó katona és matróz portyázott ott akkor az éj leple alatt”. Laaksonennek és szexuális partnereinek tehát a sötétség volt legjobb barátjuk: az éj leple szabadítja ki (ideig-óráig) a maszkulin testet a lélek-uniformis börtönéből.
Homotopia – Tom of Finland
A háború után Helsinkiben letelepedő Laaksonennek azonban némi csalódást okozott a város gay kultúrája, amennyiben meglehetősen feminin, nőiesre maszkírozott volt a homoszexuális helyszíneket látogatók zöme. Ezzel szemben őt egyre inkább a homo-maszkulinitás, a gay kultúra férfias, izmos, kidolgozott felsőtestű, valamint továbbra is egyenruhát, sőt bőrruhákat viselő férfiakat megjelenítő oldala érdekelte. Egy véletlenül talált amerikai testépítő magazin illusztrációi segítették őt abban, hogy képi világa „megtalálja”, s pontosan meg tudja jeleníteni azt az erotikus, izmos férfieszményt, mely vágyainak középpontjában állt. 1956-ban publikálja nagy sikerrel első ilyen sorozatát az amerikai Physique Pictorial-ben, ám a „lélek börtöne” miatt nem a saját nevén; a megtalált stílussal egyetemben megszületik hát Tom of Finland is. Képeinek szintén jellegzetességet, sajátosságot kölcsönöz a – sokat bírált – irónia, a felszabadult humor, mely a lázadó maszkulinitás szabadon megélt szexuális együttléteinek örömét hirdeti. A fojtogató, ultra-konzervatív társadalmi környezetben Laaksonen szexuális partnerei, barátai, illetve művészetének követői kezdetben nem tudták elfogadni a humor jelenlétét az erotikus képeken, összeegyeztethetetlennek tartották szexuális identitásuk, választásuk komolyságával. A törvényi tiltásban, közösségi megvetésben megtestesülő elnyomás, ha tetszik a „lélek börtöne” szintén nem kedvezett a szabadon szexelni vágyó, engedetlen testeknek.
Tom of Finland képe a Physique Pictorial-ban
Touko Laaksonen három évtizedes szexuális rejtőzködése, a Tom of Finlandnek nevezett művészi persona, maszk felvétele előbb tehermentesítette, majd lassacskán elaborálta legfőbb problémáját; így grafikáin a humor megjelenése egyre inkább az örömelv imperatívuszává vált. Mint fentebb már említettük, Foucault-t azért marasztalták el többször kritikusai, mert a hatalom elnyomásával szemben nem hagyott teret az ellenállásnak, nem bízott abban, hogy a szubjektum – akár látens, akár manifeszt módon – szembeszegülhet az uralkodó diskurzusnak. Tom of Finland katonáiban és matrózaiban nemcsak a homo-maszkulinitás lázadását, a homoerotikus közeg vágyát láthatjuk, hanem azt is, ahogyan a tiltott vágy belép a hatalom központi terébe, s – némi képzavarral élve – „megfricskázza az orrát”. A konzervatív rendpártiságot épp ott sebzi meg, ahol az a legnagyobb biztonságban tudja értékeit: a haza védelmezőjénél, a hadsereg hű katonáinál.
Jean-Paul Sartre nevezetes írásában Saint Genet-nek nevezte el, jelentőségét tekintve pedig Rimbaud-hoz és Lautréamont-hoz hasonlította azt a Jean Genet-t, akit irodalmi, kulturális és morális teljesítményéért egyszerre becsült, sőt magasztalt. Ez a „szent ember”, aki a bűnt szépnek, a szépet pedig bűnösnek látta és ábrázolta mindenen át kiállt szexuális választásának örömelve mellett. A fentiek alapján nem véletlen, hogy a gay kultúrában hasonló tisztelet övezi világszerte Tom of Finlandet, aki a legnehezebb körülmények között is „bomlasztotta” a társadalmi rend heteroszexuális normativitását. Alakja így példaadóvá vált, hiszen bárhogyan is legyen, szent Tamás, vagyis Tom of Finland képzeletében a legfeszesebb uniformis sliccéből is bármikor elő tud bújni a vágy alig titkolt tárgya.
Cím nélkül, 1983
***
Tom of Finland, Kulturhuset, Stockholm, Svédország, 2012. június 28. – augusztus 19.
