A hónap bloggere: Süvecz Emese

Jelenlegi érdeklődésem fókuszában a segítőszakmák és a kurátori munka adaptálhatóságának kérdése áll. Egészen pontosan annak a kérdésnek a kidolgozása és megválaszolása, hogy a segítéssel kapcsolatos feminista etika, eszköztár és aktivista gyakorlat, valamint a közösségszervezés mint a közösségfejlesztés öncélúságán túllépő politika milyen módon mozgósítható a kurátori munka során. Ezen érdeklődésem egyik gyakorlati terepe a tranzit.hu Akciónap elnevezésű közösségi, önszerveződő alapon működő szakmapolitikai kezdeményezés, mely egy éve a tranzit.hu támogatásának, valamint a résztvevők érdeklődésének és tevékenységének köszönhetően folyamatosan működik. Az áprilisban megjelenő blogbejegyzések tematikájának kiválasztásával a tranzit.hu akciónapok munkáját szeretném támogatni. Olyan nemzetközi szakmapolitikai csoportokat igyekszem bemutatni, melyek nemrégiben alakultak, tevékenységüket az önszerveződés és szakmapolitikai érdekérvényesítés szándéka egyaránt jellemzi.

SuveczE_beharangozo_tranzitblog_1.jpg

Minden részletében kultúrpuccs. Budapest, Pesti Vigadó, 2014 március 14.
Fotó: Balogh Dia

A sorozat cikkei:

Szakmapolitika, érdekérvényesítés, Berlin: interjú a Koalition der Freien Szene szóvivőjével

Mi vagyunk az ellenpólus: Zur Lage der Bildenden Kunst, Grác

Néhány nemzetközi online és nyomtatott kiadvány kulturális politika témában

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány