Nem tudok szabályos (és legfőképp méltó) nekrológot írni (amely helyettesítené az —elmaradt — értékelő-emlékező szövegeket): az ismeretlenség távolsága megakadályozza, hogy akár meg is kíséreljem. Csupán néhány szempont felvetésére vállalkozom, főként abban a reményben, hogy a feltárásra váró életművek sorában mielőbb a sürgető feladatok közé kerülhet a tavaly december 12-én elhunyt Simon Zsuzsa írói és szervezői munkássága is.