Oláh Mara legutolsó kiállítása 2007. december 2-án, az Omnibusz hotelben volt, ahol barátok és tisztelők szűk körében bemutatta (többek közt) legfrissebb festményeit, azokat, amelyek a velencei biennálén való részvétel után festett. Omara hivatalos megnevezése amatőr roma művész, holott festészete radikalitásával, narrációjának erejével a magyar kortárs festészet fontos és inspiráló alkotója lehetne. Persze ehhez a kortárs közegnek kéne árnyaltabban gondolkodnia önmagáról.
Oláh Mara képei az évek során az őt ért sértésekről, a szegénységből és a kisebbségi létből következő diszkrimináció hétköznapjairól szólnak. Ez nem fikció, ezek az átélt megalázó helyzetek; és a tehetetlen düh a festészetében tör elő. Eszköztelenségében kezd el festeni, és a megjelenítés mágikus ereje hajtja. Nála ezért létfontosságú a narráció, a tartalom-centrikusság itt a kimondással felszabadulást jelenti.
Festésze, egy – a kortárs művészetből jól ismert – összművészeti jellegű tevékenységéhez is kötődik: könyveket publikál, médiaszerepléseket vállal (kártyából jósolt a BpTV-n), és vállalja a személyes feltűnést is, mindezt a festészetével koherens módon. Összefoglalva a cigányság diszkriminációja ellen lép föl.
Omara könyvének (2006) els‘ és hátsó borítója
Érthetetlen, hogy vajon miért képtelen Omarát a magyar közeg kortársművészként kezelni, mikor másoknál, akik, mondjuk, csak életkorukban különböznek Omarától, elfogadja a festészet alárendelését egy sürgető narratív tartalomnak, és az image-tudatos provokatív közszereplést. Mi több, képzőművészeti tevékenységükkel egységben tudja mindezt értelmezni. Ez a felismerés ráadásul még különösebb eredetiséget sem kívánna meg, hiszen számos korábbi hasonló példa adódik a nemzetközi kortársművészeti gyakorlatból, mikor elfogadják és kortárs gesamtkunstwerkként értelmeznek atipikus életműveket is.
