Wunderkammer – a reneszánsz úri huncutság, a tudomány és a kortárs mindennapok

A Wunderkammer nem más, mint egy nyelvterületenként más néven nevezett magángyűjtemény: Kunstkammer, Kunstschrank, Kuriositätenkabinett, Raritätenkabinett, curiosity cabinet, studiolo – csak néhány a műfajilag hasonló rendszerek közül. A reneszánsz gondolkodásmódban gyökerező házi univerzumban a legkülönfélébb tárgyak és formák, természeti képződmények és emberi alkotások sorakoztak egymás mellett a maguk „természetes” módján. A világról alkotott tudományos képzetek, a múlt, a tapasztalatok, a tárgyak és a következtetések – a gyűjtésre érdemes dolgok – találtak ott helyre, elsősorban a 16-18. század főúri, nemesi vagy nagypolgári közegben.

A tudomány és a divatos úri huncutság határán elhelyezkedő miniatűr múzeum hűen tükrözte a reneszánsz kor kísérletezéssel, megfigyeléssel és tapasztalati tudással kapcsolatos gondolatait, ami kiegészült a múlt felé fordulás új formáival és a játékos teremtés gondolatával. A gyűjtők lenyűgöző és csodálatos gyűjteményeikben napokat, heteket, éveket vagy akár egy egész életet is eltöltöttek a természettel való művészi versengésben. E két szféra, a natura és ars közötti átjárás lehetőségeit kutatták, megfigyelésen, kísérletezésen alapuló magyarázatokat hoztak létre, a tárgyakat rendbe rakták, megnevezték és osztályokba sorolták. A Kunst- és Wunderkammerekben a saját és az idegen, egzotikus világ legkülönfélébb tárgyai magától értetődően kerültek egymás mellé formai hasonlóság, szín, anyag vagy funkció szerint. A gondolkodásmód fontos eleme volt a megnevezés: a gyűjteményi darabok precíz meghatározása és feliratozása. II. Rudolf német római császár például híres prágai Kunstkammerjében tárgyait nemcsak leltározta, hanem ezt 1607 és 1611 között katalógusként is megjelentette. A precízen kivitelezett kötetek nemcsak a későbbi Kunst- és Wunderkammerek összeállításához adtak mintát, hanem a kiállításkatalógus mint múzeumi/gyűjteményi műfaj alapköveit is lerakták.

De nézzük, hogy működik mindez a reneszánsz időktől távol, a természet, a művészet és a társadalom mai állása szerint, a Tudatos Vásárlók gondozásában! Miként válik rend és rendetlenség láthatóvá és érthetővé a kortárs fogyasztói kultúra kritikus megközelítésével ma, a budapesti belváros bérházai között, egy tágas és napfényes tér funkcionális egységeiben, egyedi alkotások és sorozattermékek elrendezésével, megnevezésével, szubjektív interpretációk segítségével. II. Rudolf német-római császár, ha ma élne, kíváncsisággal szemlélné natura és ars, illetőleg környezet és a kultúra ilyetén összeillesztését.

Amikor 2008. november 4-én, kora este hat óra tájban II. Rudolf német-római császár megérkezett Budapestre, az Arany János utcába, a tágas tér előszobájában rögtön megakadt a szeme egy csinos kis polcos tároló szekrényen: el is nevezte Kunstschranknak. Hiányolta ugyan a megszokott díszes külsőt, de amikor megtudta, hogy a bútorok papírból készültek – amire ő eddig csak rajzolt és levelet írt – akkor eszébe jutottak derék alkimistái, akik hasonló fizikai változást tudtak elérni a természet alkotórészein. Aggódva olvasta a fogyatkozó erdők történetét, így azonnal megbarátkozott a kisebb-nagyobb tárgyak elhelyezésére alkalmas praktikus papírépítménnyel. Választott egy csinos vendégpapucsot magának, és otthonosan továbbcsoszogott a kamra irányába.

Ott kiszúrt magának egy jó felépítésű butéliát, melynek záródása ivókútra emlékeztette. Azon viszont őszintén elcsodálkozott, hogy víz és gáz találkozása frissítő üdítőitalban végződik – ez még tisztes alkimistáit is elbűvölte volna. S ha elfogy az ital, a palack újratölthető? Ez egyszerűn ördögi – gondolta.

A konyhában II. Rudolf kíváncsi érdeklődést tanúsított Varga ökogazda zöldségei és gyümölcsei iránt, és boldogan emlékezett Giuseppe Arcimboldóra, excentrikus olasz festőjére, aki zöldségekből és gyümölcsökből illesztette össze őcsászári fensége portréját. Mellkasát tökből, arca dombjait ropogós piros almából, göndör hajfürtjeit szőlőből, szemöldökívét borsóhüvelyből, ádámcsutkáját pedig fehérretekből. Egy különc festő és egy különc császár találkozása egy adalékanyagmentes tudatos konyhában. (De csillagászat iránt fogékony császárunkat az udvari napszakács is elbűvölte. Biztosra vette, hogy megtalálta az aranycsinálás speciális eszközét, és alig akart hinni a fülének, hogy egy ilyen csodálatos szerkezettel csupán császári menüjét főzik készre.)

A tisztálkodás ugyan nem tartozott kedvenc uralkodói elfoglaltságai közé, de azon remekül szórakozott, hogy királyi és császári fensége virágoskertek és rózsalugasok táplálását segíti elő, amely aztán illatos szappanok formájában tér vissza udvari fürdőszobájába. Vélelmezem, hogy más egyéb tisztító és tisztasági kellékek elkerülték császári figyelmét.

A gardróbban viszont újra magára talált: hiszen ki ne hallott volna a császár új ruhájáról! Nézte, nézte közönségét, mit is válasszon? Majd gyorsan döntött: egy méltányos kereskedelemből származó, bio alapanyagból gyártott, divatos farmernadrággal minden hercegkisasszonyt könnyedén ágyasává tehet – amiben persze amúgy sem volt rest.

Egy balszerencsés jóslattól való félelmében viszont nem is nősült meg soha – így minden sikeres és gyümölcsöző hódítása ellenére elveszettnek érezte magát az apró holmikkal zsúfolt gyerekszobában. De addig kotorászott, míg itt is csudálatos dolgokra talált. Olvasott kukoricaszárból készített, lebomló pelenkáról, kipróbálhatta a maradék textilekből szőtt kényelmes pihenősarkot is, de figyelmét mégiscsak azok az önjáró szerkezetek és masinák kötötték le, melyhez hasonlót maga is tartott prágai Kammerjében. Órák, szerkentyűk, apró mozgó játékok, melyek fénnyel, földdel és vízzel működnek. Hát ez már valami! – gondolta a természet nagysága előtt meghajló német-római császár.

De arra álmában sem gondolt, hogy a dolgozószobában igazán emberére akad: egy ezermester, aki nemcsak rajong az óraszerkezetek iránt, hanem minden kezébe kerülő felesleges tárgyból készít is egyet: kerek, szögletes, fém és papír, színes és natúr változatban. Aki járt már császárunk udvarában, az pontosan tudja, hogy a politikában nem, de az óraszerkezetek gyűjtésében különösen szenvedélyesnek mutatkozott. Örömmel látta, hogy az időnek, az óráknak és az ezermestereknek most is milyen fontos szerepe van.

Mire ideért, gondolatok kavarogtak a fejében: az elfogyó erdőkről, a melegedő földről, a mindent beborító és elárasztó szemétdombokról, közben pedig azt is látta, hogy az emberi elme folytonosan keres és kutat: megoldások, lehetőségek, új ötletek és eljárások után. Látható és láthatatlan, saját és idegen, természetes és mesterséges, egyedi és sorozat, méltányos, korrekt, kísérletező és talányos tárgyak, a fogyasztói kultúra tudatos csodakamrájában – II. Rudolf német-római császár ajánlásával.

Elhangzott  a Csodakamra című kiállítás megnyitóján.