Városkísérletek a sivatagban

A Western filmek hatására gyerekkoromban olyan kép alakult ki az amerikai nyugatról, ahol állandóan menni kell valahova a kietlen tájban, mert senkinek sem jó ott, ahol éppen van. A kaliforniai aranyláz a XIX. század közepén számos szellemvárost hagyott maga után, ahonnan a láz elmúltával szépen lassan elszivárgott a népesség. Bodie városának mumifikált faépületei egy letűnt kor mementóiként meredeznek a sivatagban, mintha mindig is valami purgatorium-szerű áthaladási zóna lett volna ez a terület, ami mögött ott vár az édenkert—vagy épp nem pont ott vár és még menni kell egy kicsit. Kérdés, hogy hová?


Body Ghost Town forrás http://www.davestravelcorner.com

Valamelyik éjjel, miután bezárt a Café Abir, és nem volt hová mennem mint haza a Marcel Proust szentélybe, rejtélyes főbérlőmet, P-t, épp kollázskészítés közben találtam. Egy National Geographic-ból kivagott II. Ramszesz szobor képét ragasztotta egy bécsi prospektusból kivágott Freud portréra. Freud egyiptomi gyűjteménye révén P a sivatagról kezdett révedezni, s kérdésemre elárulta, hogy ő bizony már többször is volt a sivatagban. Megemlítettem, hogy hallottam egy fesztiválrol, amit valahol Nevadában tartanak, építenek egy nagy bábut fábol és aztán a végén felgyújtják. Kérdeztem, hogy hallott-e már erről. P, miután gondosan Freudra lapította Ramszeszt, felkaroló mosollyal rámnézett és elmondta, hogy még a ’80-as évek végén, amikor a San Francisco-i Baker Beach-en a rendőrség már nem engedte a bábuégetést, ő javasolta a Black Rock sivatagot, mint lehetséges új helyszínt—ahol idén augusztusban már több mint 50000-en mondhatták magukat Black Rock City polgárának.


Burning man, forrás: http://www.misterthorne.org

Probáltam elképzelni P-t a sivatagban, de mikor ez nem sikerült, megkértem, hogy meséljen a fesztiválrol. Hát az minden, mondta, csak nem fesztivál. Az egy város, amit egy bizonyos Larry Harvey alaptott, amikor 1986-ban úgy döntött, hogy épít fából egy emberfigurát és ősi pogány módon felgyújtja a tengerparton. Ez így is történt—néhány hasonszőrű művész és szemlélődő nagy örömére. Végül a rendőrséget a part közelében lakó milliomosok hívták ki, akik valamiért nem tudták átadni magukat a tűztilalom ellenére fellobanó spontán parti-extázisnak.

Az évről évre egyre népszerűbb Burning Man 1990-ben költözött a sivatagba, ahol azóta minden évben egy kiszáradt tómederben (la playa) épül fel a táborváros, hogy aztán 1 hét virágzás után „nyoma se maradjon”—ahogy a város alapítói rendelkeztek. A szél által szertefújt szemét takarítása, ami P szerint a buli legjobb része, merthogy csak a fanatikusak maradnak ott, olykor hetekig is eltart. Minden évben van valamilyen megadott téma, ami a műalkotások elkészítéséhez vezérfonalat ad. Idén az amerikai álom volt az. Sokan hoznak mobilszobrokat, installáciokat (lényeg, hogy interaktív legyen a műtárgy), melyek olykor hamuként végzik, bár felgyújtásuk nem kötelező. Mindemellett a Burning Man tényleg nem fesztivál: nincsenek koncertek, tilos az árusítás, mindenki felelős önmaga ellátásáért és a szemét összegyűjtéséért. A résztvevőktől elvárják, hogy a közösség részeként, és ne csak bámészkodóként vegyenek részt a város életében. A program egyetlen konkrét pontja a bábu elégetése.

P beszámolóját hallgatva, aki az utóbbi években, mióta drága pénzért jegyet szednek, már nem megy, sorra déjà vu élményem van, melyet az interneten látott képek csak tovább erősítenek. A természetben kialakított alternatív, közösségi életforma mindig is szerves része volt az amerikai utópisztikus gondolkodásnak. Ha csak a XIX. századig tekintünk vissza, Ralph Waldo Emerson és Henry David Thoreau nyomdokaiban számos tiszavirágéletű transzcendentalista kommuna alakult az emersoni „self reliance” (önbizalom) jegyében, melynek nyomai más és más formában éppúgy elfedezhetők a beat és a hippi mozgalomban, mint Black Rock City utcáin. S ha már utcáknál tartunk, a táborvárosról készült légifelvételen koncentrikus köröket és sugárutakat láthatunk, melyek a jellegzetesen amerikai rácsozatos városalaprajzzal szakítva a reneszánsz ideális városok terveit eleventik fel (vagy gabonaköröket).


Black Rock City, forrás:http://a3.vox.com

Ugyanakkor a sivatagba „karcolt” város önmagában is műalkotás (earth art), melynek eltűnése és felemelkedése emlékeztet Robert Smithson Spiral Jetty című alkotására, ami egy kőből készült spirál alakzat a Nagy Sóstóban. Ahogy a vízállástól függően a spirálmóló hol feltűnik, hol elmerül, úgy Black Rock City is csak átmenetileg létezik helyként. A város közepén pedig ott emelkedik az égetnivaló „Ember”, melynek formája egyszerre idézi Leonardo vitruviusi emberét és Fritz Lang Metropolis c. filmjében Rotwang (art deco stílusú) robotját—mely egyébként a film végén szintén máglyán végzi.

Míg a transzcendentalisták számára a természet jelenségei metafizikai térképként szolgáltak, a nevadai Black Rock sivatag másképp alternatívája a városnak: leginkább a Mátrix-bol ismert „construct”-hoz hasonlít, egyfajta virtuális (hát)térre, mely számos installáció esetében például a városi életből ismerős tárgyakat idegenné és szokatlanná varázsolja.


Forrás: http://www.flickr.com

Hasonlóan sivatagi környezetben, de más elméleti alapokon épül az olasz származású Paolo Soleri ideális városa az arizonai sivatag északi részén. Black Rock City-vel ellentétben Soleri Arcosanti-ja nem háttérként használja a sivatagot (nem is választott annyira durva helyet, mint P Nevadában), hanem az építészet és az ökologiai gondolkodás ötvözésének színhelyeként. Soleri arcologiája (architecture+ecology) az autóhasználatra és a mértéktelen fogyasztásra épülő városi kultúrát ellenpontozza. Az 1970 óta épülő Arcosantiban a különböző városi funkciókat ellátó terek gyalog bejárhatóak, a fő energiaforrást pedig a Nap szolgáltatja.


Arcosanti panorama, forrás: http://upload.wikimedia.org

Black Rock City-hez hasonlóan Arcosanti is elfoglalja helyét az amerikai utópisztikus közösségek sorában. 1947-ben Soleri építészeti ösztöndíjat nyert Amerikába és Frank Lloyd Wright Taliesin-beli műhelyében tanult. Wright hatása ugyan érződik Soleri munkáján, de míg a hajdani mester által felvázolt ideális városban, a Broadacre City-ben, az autózás fontos szerephez jut, Soleri az egymással szorosan összefüggő, bejárható terekben látja az emberléptékű város jövőjét. Bár Arcosanti csigalassúsággal épül, folyamatosan zajlik benne az élet: Black Rock City-hez hasonlóan itt is szerephez jut az átmenetiség, de az építés folyamata egyben az ökologikus gondolkodás közösségi megélésének foruma. A Soleri és felesége által kidolgozott oktatási programban műhelyszellemben folyik az oktatás négyhetes ciklusokban, melyekben mindenki részt vehet. Az építési technikákon és várostervezésen kívül más művészeti tevékenységekben is részt vesznek a hallgatók mely a két világháború közötti német Bauhaus iskola, vagy éppen az Észak-Karolina államban 1956-ig működő Black Mountain College szellemiségével mutat hasonlóságot. A városéíptéshez szükséges anyagi forrásokat elsősorban az Arcosantiban készült jellegzetes kerámia és bronz szélharangok árusításával teremtik elő.
Tervezem, hogy ha már a Burning Man-ről lemaradtam, ide legalább elzarándokolok.


Arcosanti bells, forrás: http://www.yank.to
 

5 thoughts on “Városkísérletek a sivatagban

  1. Kitűnő leírás.

    A burning manre a magamfajta álmodozó is ki akar jutni, csak épp azt sem tudom, mennyi a jegy, és félek, hogy megesznek a begombázott hippik.

  2. Nekik nem kell dolgozni hogy megéljenek?
    Elengedik őket 4 hét szabira?
    Kipróbálnám.

  3. Jó kis beszámoló, ez alapján Én is megnézném milyen lehet ez a buli! 🙂 Mondjuk a 4 hét szabit Én sem értem…de mindig vannak olyanok, akik meg tudják oldani!

  4. A Burning Man-re a jegyár elég borsos: $250 volt az idén. Egyszer azért szeretném kipróbálni…
    A 4 hét szabadságot meg valószínűleg csak az olyanok tudják elintézni, mint P, a főbérlőm, aki még mindig nem tudom miből él pontosan…

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány