Városi intervenciós művészet Észtországban

Tallinn 2011-ben nyerte el az Európa kulturális fővárosa címet, a program keretén belül rendezték meg a Lift11 című fesztivált, amely a tallinni városfejlesztés hiányosságaira kívánt rámutatni.

Bognár Benedek: Tallinn

Észtországban a társadalomkritikával foglalkozó közösségek, szervezetek általában a városi életforma és a fennálló városi rend kritikájából próbálnak alternatív megoldásokat létrehozni. A tartui Pszichogeográfus Szövetség városi túrákat szervez, hogy így tárja fel Tartu rejtett emlékezetét és a második legnagyobb észt város enterpreneurista fejlesztéseinek hátulütőit. Tallinban az Új világ kommuna, a Polymer Culture Factory, a Tellsikivi negyed művész közösségei és a Linnalabor nevű városi aktivista szervezet mutat rá a fennálló rendszer anomáliáira. A vidéki kezdeményezések közül talán a Mooste községben dolgozó alkotók a legsikeresebbek, beépültek a falu közösségébe, szabadegyetemeket, filmvetítéseket és különböző programokat szerveznek a helyi lakosoknak, residency programjuk keretében külföldi művészeket is fogadnak, hogy azok szűz szemmel segítsenek a falu közösségének építésében. A Lift11 egy olyan installációs fesztivál volt, ahol a művészek városi struktúrákat korrigáltak, amelyek nehezítik vagy lehetetlenné teszik a városi terek fogyasztását.

Észtországban a városi lét azért válhatott az aktivista művészet fő témájává, mert az átgondolatlan állami reprezentációs beruházásoknak és a többnyire piac-orientált városfejlesztéseknek nagy szerepe volt az észt társadalomban jelen lévő törések elmélyítésében és a társadalmi egyenlőtlenség növelésében. A történelmi folyamatok, elsősorban a szovjet múlt, illetve a rendszerváltást követő vadkapitalizmus tombolása, erősen fragmentált városszerkezetet hozott létre. Elég csak rövid sétát tenni a belvárosban, hogy ennek a vizuális jeleit felismerjük, a központban egymás mellett sorjáznak a magas-házak, amelyek egy-egy cég birtokában vannak, a 400.000-es városban a vertikális építkezés csak a céges reprezentációt szolgálja. Tallinn városmagja középkori skanzen, túl nagy ahhoz, hogy tömegközlekedés nélkül kényelmesen lehessen élni benne, ám éppen azért mert a turisták ellátására, illetve a Tallinnban dolgozó, külföldi, elsősorban finn vállalkozók lakhatására alakították ki, zárvány a városszövetben.

Bognár Benedek: Tallinn

Kopli, Mustamäe, Lasnamäe orosz szegregátumok, amelyeket a turistáknak életveszélyes helyként emlegetnek, ám többnyire a valóban leromlott állagú negyedekben tett felfedezőutak semmiféle veszélyt nem jelentenek az odalátogatókra. Itt él a város lakosságának több mint fele, egy részük nem hogy észtül nem tud, hanem észt állampolgársággal sem rendelkezik. A független észt állam megalakulása után azok a lakosok kaphattak állampolgárságot, akiknek a szülei is bizonyítottan észt származásúak voltak. A szovjet megszállás alatt betelepült oroszok csak 1995-ben, öt év egy helyben lakás után válhattak teljes jogú tagjaivá a közösségnek. 2013. január 1-jétől az ingyenes tallinni tömegközlekedés bevezetésének célja többek között, hogy ezeket az elemeket honosítsák, hiszen a buszok, illetve villamosok kizárólag észt személyivel vehetők ingyenesen igénybe, tehát a kívülről szociális indíttatású lépés elsősorban az Észtországban élő nem észt állampolgárok felmérésére és az ebből fakadó bevétel kiesések pótlására irányul.

Budapesthez hasonlóan, ám az ittenitől eltérő okokból a vízpart nem szolgál rekreációs célokat, a századforduló körüli intenzív indusztrializáció alatt épült gyárkomplexum elzárja a belvárostól. Voltak kísérletek a helyzet korrigálására, 2011-ben nyitották meg a part menti sávon a kultúrkilométer nevű sétáló utat, illetve akinek ideje és esélye van, kiutazhat Pirita Beach-re feltöltődni. A Lift11 három installációja foglalkozott a tenger megközelíthetetlenségével, part menti sáv rehabilitációjával. Kalarand partsávon a Linnalabor három aktivistája alakított ki nyári fürdőhelyet. A budapesti Valyo város rekonstrukciós projektjeihez hasonlóan ebben az esetben is a közterek szabad fogyasztása, a városi közösség építése, az eltérő társadalmi rétegek keveredése volt a cél (Kalarand három kerület határán fekszik, Pöhja-Tallinnból, Kalamajaból és Kopliból érhető el). A terület tulajdonosa már elfogadtatta a jövőben itt épülő luxus-apartmanok engedélyeztetési tervét. A projekt támadás az ellen a felfogás ellen, amely a felsőbb társadalmi osztályok kiváltságának tekinti a tengerhez való hozzáférést .

Bognár Benedek: Tallinn

A városról folytatott diskurzus egy fontos pontja a Linnahall, ez a Raine Karp által tervezett épület az 1980-as moszkvai olimpia vitorlázó kikötőjeként épült, később egyszerre vált az emlékezet helyévé és egy autonóm zónává a város központjában. A középgeneráció számára a posztszocialista nosztalgia helyszíne, a fiatalok inkább az illegális bulik és az első csók miatt emlékeznek ide. Többször próbálták magánkézbe átjátszani az épületet, de mivel a befektetők a terület, és nem a Linnahall hasznosításában érdekeltek, csak részlegesen sikerült értékesíteni, több kisebb cég telephelyévé vált. Tomomi Hayashi, Észtországban élő japán építész egy rámpával meghosszabbította Linnahall lépcsőit a tenger felé, így keltve a tenger közelségének illúzióját, ezzel nem tesz pontot az épület körüli vita végére, de feltárja az épületben rejlő lehetőségeket és leleplezi azt, hogy milyen fontos helyet is foglal el a város terében.

A Söprus mozival szemben áll egy kéményseprő szobra. Nem sokban különbözik a bécsi, berlini vagy budapesti zsánerszobroktól, egy rossz öncélú köztéri alkotás, identitás nélküli, bárhol felállítható szobor, emiatt éppen a modernista köztéri alkotások rokona, ön-referenciális, jelentését és funkcióját önmagában hordozza. Ám míg az, erősen támadható formalizmusa ellenére, saját anyagiságát próbálja lerombolni, hogy kiszakítsa az egyént a mindennapi rutinból, egyfajta aktivista művészetként önbírálatra sarkall, addig ezek a zsánerek könnyed kispolgári ízlésviláguk miatt sem a térben, sem az egyénben nem idéznek elő változást és csak az idő által válhatnak másmilyenné. Aap Kaur Suvi a fesztiválra egy kéményt tervezett építeni a szobor köré, ám az eredeti mű alkotója ezt csak azzal a kikötéssel engedélyezte, hogy hagynak egy lyukat a kéményen, hogy azon keresztül a kéményseprő gombját meg lehessen érinteni, így a szerencsehozó erejét nem zárják el. A kémény tervezője elzárkózott az ötlettől, ám az spontán módon mégis megvalósult, egy közeli buli minden résztvevője távozáskor egy téglát kapott, és egyenként építették fel a kéményt a szobor köré. A Queer Sticker Collection, és a Red Ball Projecttel tökéletesen megegyező O címet viselő fekete labda szintén a fesztivál résztvevői voltak.

Habár ezek a munkák, ideiglenesen rámutattak bizonyos városi problémákra, nem oldották meg azokat, előremutató ugyanakkor, hogy városi fórumok keretein belül a lakók aktivistákkal és képviselőkkel együtt próbálják a helyiek érdekeit érvényesíteni. 2011-ben adta ki a Linnalabor, Linnafoorumid című könyvét, amely hat nagy város, egyenként nyolc fórumának tanulságait összegzi, és megoldási javaslatokat dolgoz ki a városi elöljárók számára.