Az üzenőfal egy új rovat, amelyet az olvasók alakítanak. Be lehet küldeni információt, hírt, érdekes cikket, linket és az inda rendszerhez kapcsolva képet és videót.
üdv
tranzitblog
linkgyujtemeny es bibliografia experimental geography/mapping/walkingtemakorben, if anyone interested
30 éves az Artpool.
Talán valaki ebből a közösségből is megemlékezhetett volna az évfordulóról.
Csak úgy, önkéntes alapon, vagy talán szakmai szolidaritásból. Mindegy a figyelmesség a lényeg.
Kedves Kleinepanik!
Annyira aranyosan pedálozol itt a tranzitblogon, hogy álnéven ugyan, de el kell hogy áruljam, hogy itt járt egy dán és korábban egy német kurátor, és rohadt kinosan éreztük magunkat (mi, kompatibilis kurátorok és kritikusok), de sajnos téged sem találtak a nemzetközi elvárásokkal kompatibilis magyar művésznek. Pedig mi mindent megtettünk. bocsi!
Ivor Stodolsky és Marita Muukkonen előadása
Időpont: 2009. április 14. (kedd) 18.00
Helyszín: OSA Archívum (1051 Budapest Arany János u. 32.)
@arbeit: Kedves arbeit,
nem tudom mitol erezted magad kinosan a dan vagy a nemet kurator kapcsan, nem voltam ott az esemenyen. de lehet, hogy erdekesebb lenne, ha errol irnal, a rosszindulatu szemelyeskedes helyett. az uzenofalat is lehetne ennel erdekesebb tartalommal tolteni. ha velem van problemad, szemelyeskedesre inkabb irj mailt, – ha mar ugyis tudod, ki vagyok… varom!
Bocsánat a tolakodásért,mint pletykás piaci öregasszonyt és kibicet (akinek kuss) engem is érdekelne akkor kicsoda “@arbeit” illetve “kleinepanik”,ha már ennyire gyúrjátok egymást a nyilvánosban.
Ha nem áruljátok el az is érthető…..
@sieg_mond: Hat en meg maig sem tudom kicsoda arbeit – meg nem irt nekem emailt.. de mivel alapvetoen nem ertek egyet azzal, hogy ilyen szemelyeskedessel toltsuk meg ezt az oldalt, talan felesleges is ‘nevesiteni’. szerintem tenyleg erdekesebb volna ha megoszto feluletkent tudna mukodni a fal – mindenfele erdekes dologba lehet belebotolni a neten. en most eppen ezt talaltam,
igaz, ez inkabb zene elmelet de meg ez is erdekelhet valakit…
A bingám és én — Bringa kép-tár a Néprajzi Múzeum képgalériáján
Vasárnap a budapesti Critical Mass rendezvényeként szabadtéri fotóműtermet rendeztünk be a Néprajzi Múzeum lépcsőjén. Fotósaink (Sarnyai Krisztina és Kerék Eszter) fáradhatalanul “kattintgattak”, DJ Seta olajozta és lazította a hangulatot, a múzeum “szimpatikus kerékpáros kommandója” (ahogy Dömötör Ági fogalmazott az origón), fáradhatalanul fejlődőtt alakzatba: hol a bringások terelésére és eligazítására, hol a várakozás fáradalmainak enyhítésére. De nem hiába: modelljeink sokan-sokan voltak, és egytől egyik zseniálisak. Így most van egy nagy archívumunk, amit mától lehet megnézni a Néprajzi Múzeum Képgalériájában: http://www.neprajz.hu/piclens.php?menu2=99 (folyamatos feltöltés, érdemes később is visszajönni).
Szeretnénk felhívni figyelmüket a Fiatal Kortárs Állásfoglalások című
kiállításra, mely 2009 május 9-én, szombaton 18 órakor nyílik a pécsi
Zsolnay Gyár E26-os épületében (Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.).
A kiállításon 41 kortárs fiatal munkáit lehet majd megtekinteni, melyek a
magyarországi társadalom és szélesebben az egész világ válságainak
részleteivel és fajtáival szembesítenek bennünket.
A művészi hordó projekt 2008-ban kezdődött a Vylyan Pincészet és 17 pécsi művész összefogásából, a művészi hordó installációk állandó köztéri kiállítása új identitást adott egy művészeti szempontból kihasználatlan gyönyörű természeti területnek. 2009-ben, Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa felvezető évében várjuk az új ötleteket, alkotásokat, melyek először augusztus 6-án, a II. ÖRDÖGKATLAN Fesztivál programjaként mutatkoznak be, s további kalandok várnak rájuk.
nyilvan nem az a megdobbento, hogy egy kozepkoru, oszulo haju es rancos nonek lehet csodaszep hangja, hanem az az eloitelet amivel a kozonseg viseltet iranta.
mert az ugye egyertelmu, hogy venlanynak lenni es macskakkal elni az isten csapasa. es abbol, hogy valaki nem festi a hajat, amikor oszul; 47 evesen nem size 0; sosem csokolozott; nem jar botox kezelesekre; egyedul el es nem feheriti a fogat, abbol egyenesen kovetkezik, hogy enekelni sem tud.
es lassatok csodat – de tud. kb. ugy kezeli a media az ugyet, mintha tenyleg csodarol lenne szo.
(allitolag tobb mint 100 millioszor neztek meg a neten az eloadasat)
@Khoór Lilla: ez egy előre megírt, megrendezett produkció. Profi média hype…
@szentesi_csaba: … és mint olyan, a közönségnél jó mélyre beidegződött előítéletekre hajaz.
Dear friends and colleagues,
I am sending you the link where you can find informations about actual student protest at Croatian universities. Students demand the right for free education for all. Please, forward this link, and if possible send them your support.
THANK YOU!
Leonida
The Moderna galerija / Museum of Modern Art, Ljubljana, invites curators to enter for the third
Igor Zabel Competition
The winning project will be realized in April 2010 at the Mala galerija (Slovenska cesta 35).
The Igor Zabel Competition is dedicated to innovative curatorial approaches and theoretical research in contemporary visual arts. Igor Zabel, a curator at the Moderna galerija for many years, stressed the dialogic relationship, the heterogeneity of the identity, the transparency, and the contextual determination of a curator’s position. The winning project of 2008 was You Own Me Now Until You Forget About Me, by curators Birgit Rinagl and Franz Thalmair, and in 2009, Darcy Lange: Work Studies 1974–77, by the curator Mercedes Vicente.
Your entry must include:
– a description of the proposed project,
– a concept of the show or an outline of a short catalogue essay,
– your biographical data,
– a financial break-down of the costs,
– and visual documentation.
(The documentation will not be returned.)
Please send your entries by regular mail to Moderna galerija, Tomšičeva 14, SI-1000 Ljubljana, Slovenia, by 1 March 2010, with the annotation “Za Termin Igorja Zabela” on the envelope.
The proposals will be reviewed by an international panel, and the selection announced by 15 March 2010.
Az Erste Stiftung Kulturalis Programjanak Palyazata egyetemi kurzusok
tamogatasara
PATTERNS_Lectures
PATTERNS_Researching and Understanding Recent Cultural History
PATTERNS is a transnational programme of the culture programme of
ERSTE Foundation. The aim of PATTERNS is to research and understand
recent cultural history in Central and South Eastern Europe. PATTERNS
initiates, commissions and supports contemporary culture projects and
academic activities in a variety of formats and media. The programme
focuses on the visual arts and culture of the 1960s until today.
The call is launched to encourage the development of new university
courses in the fields of art history, cultural studies and cultural
sciences. The call addresses lecturers at public universities in
Central and South Eastern Europe that share PATTERNS’ areas of
interest and who are interested in developing new courses that tackle
the topics of PATTERNS. We support course development, study visits,
literature purchase, as well as guest lectures.
PATTERNS aims to document, analyse and investigate different aspects
of and practices related to the transformation of daily life and
culture in Central and South Eastern Europe, while accounting for the
pluralities that describe the region. PATTERNS seeks to promote
understanding and knowledge of a differently lived past, which can
facilitate a shared present and future. In doing so, it takes on the
role of a “contemporary witness”. The initiative focuses on the 1960s
and 1970s, as well as on the “transition” period leading up to the
present. The period commonly known as “transition” is, without
question, an important historical turning point, not only in the sense
of reshaping and redefining what art and culture could mean in a
post-totalitarian society: At historical and geographical fault lines,
stories and historical documents emerge.
What we are interested in
We are particularly interested in courses which:
* are newly developed and were not held before
* analytically deal with the time period starting from the 1960s up
to the present, but also with the year of transition in 1989
* deal with cultural phenomena before 1989 until today, including
aspects of popular, marginal and counter culture.
Whom we support
The call addresses lecturers at public universities in Central and
South Eastern Europe that offer study programmes in the fields of art
history, cultural studies and cultural sciences and related fields. We
support lecturers at public universities who are interested in
developing new courses that tackle the topics of PATTERNS. Course
proposals by external lecturers must be embedded in the framework of a
public higher education institution.
Courses should be held in the academic year 2010/2011.
Whom we do not support
We offer funding exclusively to public universities. Course proposals
by external lecturers must be embedded in the framework of a public
higher education institution. Grants are not made to individuals or
political parties.
APPLICATION DEADLINE
7th March, 2010.
All application documents have to be sent by e-mail to patterns@wus-austria.org by the deadline.
For further information please refer to the Guide for Applicants; the
Application Form and the Guide can be downloaded from http://www.wus-austria.org/patterns_lectures.
EGY HÉT HÁY ÁGNESSEL – KIÁLLÍTÁS, ANIMÁCIÓS MŰHELY, VETÍTÉSEK
A Műcsarnok BBS 50. Más hangok, más szobák – Rekonstrukciós kísérlet(ek) című kiállítás, vetítés- és rendezvénysorozat keretében
2010. február 2–7.
Helyszín: Műcsarnok, X-es és XI-es kiállítótermek
Háy Ágnes 1952-ben született Budapesten. Édesapja Háy Károly László festőművész, édesanyja Havas Lujza művészettörténész. Bátyja pilóta, húga matematikus. Nagybátyja Háy Gyula író. Több mint egy évtizeden át Krassó György élettársa volt, lányuk, Blanka 1987-ben született. Sokat tanult Perneczky Gézától, Bíró Dánieltől, Erdély Miklóstól, Gémes Jánostól (Dixi). Munkái: önálló grafikák, mesekönyv-illusztrációk, animációs filmek, színházi díszlet- és jelmez-tervek, budapesti folklórgyűjtés és a vonal természetével kapcsolatos tanulmányok. Animációs filmjei a műfaj valódi értelmében vett képzőművészeti alkotások a film eszközeivel megfogalmazva. 1985 óta Londonban él. 1968-69 óta publikál. Rendszeresen tart rövidebb animációs kurzusokat Londonban. Évről évre kiállít és vetítéseket tart Budapesten és Londonban, a Toriano Meeting House-ban.
Háy Ágnes kiállítása
Rajzok (a Celebration of Failure videósorozatból)
Grafikonok (Szöveg és Zene viszonyáról)
Bizánci motívumok
Vetítések
Nyitva tartási időben, folyamatosan vetítve
1. Meditatív Természetfilm – Wild Life of Russell Squaere, 60′, 2009
2. The Celebration of Failure, 30′, videó, 2009
Alkotótárs: Steve Moyes, zenész
3. Experimentális videók az idő, a zene és a szöveg viszonyáról, 30′, 2009
4. Összeállítás régi filmekből, 40′, videó
5. Újabb workshop filmek, 60′, videó
6. A Műcsarnok workshop alatt készült/készülő videók vetítése
Animációs workshop – korhatár nélkül
Február 2. és 6. között, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 13h–17h
Csoportos animációs improvizáció – tárgy és ember animáció
A workshopon előzetes bejelentkezés nélkül bárki részt vehet!
Részecske Kaszinó – animációs workshop korhatár nélkül
Február 7., vasárnap 13h–17h
Az atomrészecskék viselkedésének modellezése ember animációval az atomfizikusok által is használt Monte Carlo módszer alapján, Vértesi Róbert atomfizikus közreműködésével.
A Monte Carlo (MC) módszert Neumann János dolgozta ki 1945-ben. Ez a matematikai eszköz alkalmas arra, hogy véletlen események sorozatával oldjunk meg determinisztikus problémákat.
Az animációs workshop keretében a résztvevők stop trükk segítségével utánozzák az atomrészecskéknek a „valódi világunkban” nehezen elképzelhető viselkedését. A részecskék ütköznek, átmennek egymáson, elnyelik egymást, vagy minden látható ok nélkül felrobbannak, és új részecskék jönnek létre, melyek akár nagyobbak is lehetnek az eredetinél. Ezek az események véletlenszerűen következnek be, amit a tudósok a Monte Carlo módszerrel szimulálnak – innen a címben szereplő „kaszinó” megnevezés.
A workshop elején közösen megbeszéljük azokat az egyszerű mozgásokat, amelyeket a résztvevőknek elő kell adniuk, illetve azt, hogy ezek miként módosulnak valószínűségszámításra épülő (sztochasztikus) döntések során, a videófelvételkor. Az ezt követő 3 órában készítjük el a felvételeket. A résztvevők ez alkalommal nem csak az animációról szereznek tapasztalatot, hanem az atomrészecskék természetrajzába is bepillantást kapnak Vértesi Róbert atomfizikus segítségével.
A workshopon való részvétel előzetes bejelentkezés alapján történik. Jelentkezni Szűcs Petránál lehet a következő e-mail címen: petrocsek@gmail.com
Calling all Artists and Art-Academics with an interest in the Cosmos, Planets and Stars
The Seventh International Conference on the Inspiration of Astronomical Phenomena
(INSAP VII)
We are pleased to announce that the Seventh International Conference on the Inspiration of Astronomical Phenomena (INSAP VII), sponsored by the Sophia Centre for the Study of Cosmology in Culture, University of Wales, Lampeter, will be held at the Bath Royal Literary and Scientific Institute in Bath, England, from Monday 25 to Friday 29 October 2010.
This interdisciplinary conference will explore humanity’s fascination with the sky, a strong and sometimes dominant element in human life and culture. Scholars from a variety of disciplines, from the humanities and sciences, as well as artists, are invited to present and discuss their work on the cultural impact and inspiration of astronomical phenomena. The list of topics discussed at previous INSAP conferences is available at the INSAP website, http://www.insap.org/insap/.
We are also delighted that the pre-conference reception on Sunday 24 October will be held in Herschel House, William Herschel’s former home in Bath and the conference dinner in the Assembly Rooms, the home of eighteenth century Bath’s elegant social elite.
Keynote speakers will include Professor Sir Arnold Wolfendale, former Astronomer Royal
The Conference will be held in the elegant surroundings of the Bath Royal Literary and Scientific Institute, one of the most beautiful public buildings in Georgian Bath (http://www.brlsi.org/). Bath itself is a world heritage city, famous for its grand 18th century terraces, its historic centre and its Roman Baths.
Call for applications for PhD in Practice Program
Application period: February 1 – March 1, 2010
The Academy of Fine Arts Vienna is launching a doctoral program for research in artistic practice. The new PhD in Practice program is intended to give participants an opportunity to realize their individual research projects in a cooperative environment with a decidedly transdisciplinary and international bent. In societies increasingly based on economies of “knowledge,” it is crucial for contemporary visual artists to discuss and transform their own respective positions as producers, agents, designers, archivists, and conveyors of “knowledge.” The PhD in Practice program of the Academy of Fine Arts Vienna is coordinated by Tom Holert, Silvia Kolbowski, and Johanna Schaffer. It focuses on the consequences of the shifting social status of art and artists by allowing artists in knowledge-based societies to engage in research into these issues. A deliberate emphasis on the epistemological and methodological foundations of the fine arts, its practitioners, and its audiences is a distinguishing feature of the PhD in Practice program.
The study program is designed for a duration of four years (240 ECTS credits). During this time the participants will develop and implement their projects analytically and experimentally in coordination with the academic and artistic team of co-participants and faculty. Transdisciplinary modes of working in artistic production will be fostered. Importantly, the ability to write texts, and to conceive, organize, document, and carry out independent research will be developed by supporting program participants in a networked, international and transdisciplinary environment (The Center for Art/Knowledge/CAK).
The participants have access to the facilities and resources of the Academy of Fine Arts Vienna and to the institutions and people that form the broader and expanding network of the Center for Art/Knowledge and the future Doctorate School of the Academy. Participants will be given the means to pursue and develop dissertation work resulting in an artistic project displaying a strong emphasis on methodological reflexivity and documentation. Moreover, participants are expected to take an active part in organizing the program (coordinating workshops, guest lectures, conferences, exhibitions, screenings, etc.).
Entry requirements
Requirements for admission to the PhD in Practice program are: a degree (Magister, MA or diploma) from a recognized university, and the submission of a portfolio and a written project proposal. Applicants who are already engaged in an artistic or academic career are encouraged to apply.
Applications (to be written in German or English) are to be submitted by March 1, 2010 (via post or email).
The results of the application process will be published May 6, 2010.
Fogjuk meg a dolgok könnyebbik végét!
NOI♀SE Summer School 2010
Performing European Feminist Futures: 1968 & 1989
17 August – 28 August, University of Granada, Spain
·Have you always wondered how the time and place in which you live
affects your identity?
·Would you like to situate specific spatio-temporalities in academic,
artistic, and activist terms?
· Do you want to use cutting-edge feminist theories to interrogate the
connections between major historical and geo-political events?
Then join the 2010 Summer School!
Performing European Feminist Futures: 1968 & 1989
The 2010 edition of the NOISE Summer School goes back to the future.
It revisits events that structured European feminist historiographies
in a future-oriented way. Having recently celebrated the 40th
anniversary of the events that shook the world in May ’68 and the 20th
anniversary of the fall of the Berlin Wall on November 9, 1989, it is
time to reflect upon these events and their relation to each other,
and to the here and now from a European feminist perspective. How did
these events shape European feminist futures? How did they affect the
notions of (former) East and (former) West in Europe? How are they
represented in our current-day feminist academic, artistic, and
activist projects?
These questions require an interdisciplinary approach, central to the
NOISE Summer School tradition. A selection of European theorists,
scholars, artists, curators, and activists will be asked to reflect
upon the events from their disciplinary, political, and personal
perspectives in the series of lectures, seminars, and workshops
provided. The school will build upon the different national histories
of the events, inviting students to bring in their own experiences
and/or those of their family. How did May ’68 and November 1989 shape
feminist futures in the different European countries and regions? How
were they brought to us back then and has their mediated character
changed now? How are those events generational, that is, how do they
make themselves felt amongst second- and third-wave feminists? Other
events (such as the death of Franco on November 20, 1975, the attacks
on September 11, 2001 in the U.S., March 11, 2004 in Spain, and July
7, 2005 in London, and the Yugoslav War in the 1990s) will be examined
as seminal to current generations of feminists.
The 2010 Summer School will draw upon recent texts about 1968 and
1989, historical texts from that period, and also upon materials that
the students will be invited to bring from their home countries (media
coverage, family journals, visual art, literary texts, music).
First Cluster: 1968 – Feminist Historiography between Generation and
Nation
Feminist historiography not only refers to the activity of describing
feminisms of the past. It also reflects upon beneficial ways of
capturing past feminisms, and upon their connection to the present and
the future. In this cluster we will revisit feminist ways of writing
‘herstories’ by concentrating on the performance of feminist futures
in 1968.
1968 has affected an entire generation of feminists, the baby boomers
were defined by the revolutionary events of the era and got to produce
new academic spaces (women’s studies, black studies), artistic
products (music, new experimental ways of novel writing, art), and
grassroots activism (women’s lib, student revolts). How have these
events been written about and documented in other ways? How did said
events, which mainly took place in Western Europe and the U.S., affect
future generations, and has what happened in other nations and outside
of the big cities around the same time? What kind of feminism was
constructed around 1968, and to what extent can we say that ‘1968’ has
become, next to an endless source of inspiration, an origin story that
is generally told in an un-situated manner?
By applying recent insights from feminist historiography to the case
of 1968, this cluster will not only situate 1968, but also studgenerational, and (inter)national politics of the epistemic practices
of gender studies in general. The consequences of our different
historiographical choices have a direct bearing on how we do our
scholarly work today.
Second Cluster: 1989 – Feminist Imaginations and the Politics of the
Visual
Feminist visual studies have always aimed to critique visual regimes
of domination and regulation, the laws of inclusion and exclusion, and
issues of normativity and canonization in the visual sphere. In this
cluster, we engage with the field of artistic practice, curating,
media coverage, and other representational strategies to map out the
meanings of events around 1989 and their consequences for the public
imaginary. Prompted by the need for reflection surrounding the 20th
anniversary of the fall of the Berlin Wall, we will also interrogate
how these events helped to form art, philosophy, critical thinking, as
well as shaping the understanding of terms such as feminism, liberal
democracy, migration, sovereignty, and nation state, both at the level
of representation, and as political formations.
The goal of this cluster, therefore, is to apply the tools and
concepts of feminist critique to the representational structures of
specific historical, and geo-political events in (former) Eastern and
(former) Western Europe, as well as on a global scale (the Tiananmen
Square massacre in China, or the death of Ayatollah Khomeini in Iran).
Moreover, in this cluster we hope to create concepts and practices
that offer an adequate response also to today’s realities: global
warfare, structural injustice, racism, and gender inequality.
Nowadays, there is no way for us to separate the material reality of
such realms from the representational regimes it generates, and
through which it operates.
Aims
This advanced training course offers a diversified, but coherent
programme of study from an interdisciplinary perspective. This summer
school is meant for MA and PhD students and special, separate
seminars for these two groups will be provided.
Formula
· Two lectures in the morning
· Separate MA- and PhD-seminars in the afternoon
· Social programme
· Students prepare before NOISE by reading and collecting material for
assignments (approximately 70 hours of work). After the school has
ended, participants who fulfilled all requirements (preparation of
assignments and reading, active participation, and final essay of
10-15 pages) receive the NOISE Certificate for 210 hours of work,
equaling 7,5 ECTS
·All students are expected to participate in the entire programme for
the duration of two weeks
Accommodation is arranged by the NOI♀SE coordination. For information
on prices and payment, please contact the NOI♀SE organization.
Tuition Fees
The tuition fee is €550,- for students from non-NOI♀SE partners. This
includes reading materials, but excludes accommodation, subsistence
costs (i.e. evening meals, drinks etc) and possible excursions.
Students from NOISE partner universities are exempt from tuition fees.
A NOI♀SE grant is available for two students (EU-citizens only) from
every NOI♀SE partner university. This grant covers tuition,
accommodation fees, and partly reimburses travel expenses. If you want
to apply for this grant from your university, please check with your
local contact person about the application procedure.
Teachers in the course
The first week of the Summer School is coordinated by Dr. Iris van der
Tuin (Utrecht University, the Netherlands) and Prof. Maria Serena
Sapegno (Universita di Roma 1 ‘La Sapienza’, Italy). The second week
is coordinated by Dr. Marta Zarzycka (Utrecht University, the
Netherlands) and Prof. Adelina Sanchez Espinosa (University of
Granada, Spain). Several renowned professors and scholars from various
disciplines will be teaching at the Summer ScFor more information:
NOI♀SE Central Coordination
Graduate Gender Programme
Utrecht University
Prof. Dr. Rosemarie Buikema
Muntstraat 2a
3512 EV Utrecht
The Netherlands
E-mail: noise@uu.nl
Tel: +31-30-2536001
Fax: +31-30-2536134
NOISE – Network Of Interdisciplinary Women’s Studies in Europe |
Graduate Gender Programme | Faculty of Humanities | Utrecht University
| Muntstraat 2A, 3512 EV Utrecht, The Netherlands | T. (+31) 030 253
6001 | F. (+31) 030 253 6134 | Office is closed on Friday | noise@uu.nl | http://www.genderstudies.nl ~ education ~ NOISE Summer School
Text and Image in the 19-20th Century Art of Central Europe
Proceedings of the International Conference Organized at the Eötvös Loránd University of Budapest, September 21-22, 2009
Edited by Katalin Keserü and Zsuzsanna Szegedy-Maszák
Budapest. Eötvös Univ. Press, 2010
244 oldal; ISBN 978 963 284 130 4
Az Aria az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének nyílt hozzáférésű hálózati folyóirata. Elsősorban az Intézet hallgatói, doktoranduszai és oktatói számára nyújt lehetőséget tudományos munkájuk közzétételére. Ugyanakkor a művészettörténet-írás első hasonló jellegű hazai folyóirataként nyitva áll az Intézeten kívül álló szerzők számára is.
Morze Infoshop is pleased to invite you to a workshop on Bologna
process on the 9th of March at Central European University. It has
been ten years since the Bologna education process was introduced into
the European universities and it is still controversial. On March 11
and 12 2010 the education ministers of 46 European countries will
celebrate the 10 year anniversary of the Bologna process in Budapest
and Vienna accordingly. Considering the current situation and the
ongoing protests in many European Universities this celebration is a
mockery for all of us. We believe that there is nothing to celebrate.
Student occupations started in Vienna in autumn 2009 and this flame of
blockades spread all around the world. The main reasons were
protesting against commercialization of education and criticizing the
system which produces workforce dictated by the capitalist market.
Students in Vienna are planning to have protests and the counter
summit on 11th-14th March (bolognaburns.org).
Budapest joins the Austrian colleagues and would like to attract
attention to the issue of Bologna system and its implementation in
Hungary.
The program of the 9th of March looks as follows:
15-30 – 17-30: Central European University (5th district, Nador u. 9),
Geller Room
A discussion on the Bologna Process, the massive student protest
planned in Vienna on the 11th-4th, and its relationship with the
broader student movement. The discussion leaders include members of
the Vienna Student Movement “Bologna Burns”, a keynote speaker Dr.
Liviu Matei from the Department of Public Policy at CEU, and students
with first-hand experience in student occupations. There will also be
information about travel to Vienna on the 11th for the counter-summit
and the blockade of the Bologna summit.
17:30 – 19-30: in front of the ELTE Campus in Astoria, Muzeum krt. 4-6
Directly following the discussion, all are invited to participate in a
demonstration in front of ELTE Campus in Astoria against the 10th
anniversary celebration of Bologna system.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a képzőművészet, az iparművészet és a fotóművészet, illetve ezek határterületein végzett kiemelkedő művészettörténészi, művészetírói, műelméleti vagy műkritikusi tevékenységéért Németh Lajos-díjban részesítette Hornyik Sándor művészettörténészt, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet Lexikon-gyűjteménye vezetőjét.
Sustainability and Contemporary Art:
Art, Post-Fordism and Eco-Critique
International Symposium at Central European University Budapest
19-20 March 2010
Ralo Mayer
Ralo Mayer, Multiplex Fiction, 2008
This symposium focuses on the intersections between globalisation, ecology and contemporary art and examines the relevance of post-Fordist theory for both environmentalism and artistic practice.
The symposium is organised as a series of critical conversations between speakers from the fields of art, philosophy and environmental science that respond to urgent questions such as:
What is the way forward after the failure of the Copenhagen Summit and in the face of growing public scepticism about the science of climate change?
How has the spread of flexible post-Fordist practices effected the way artists, cultural producers, academics and environmentalists work?
How might artists develop ways to critique capitalism with an awareness of ecology and the complexity of globalisation?
With Stephen Wright (art theorist, Paris), Igor Stokfiszewski (curator/critic/playwright, Warsaw), Branka Cvjeticanin (multimedia artist, Zagreb), Ralo Mayer (artist, Vienna), Maja and Reuben Fowkes (Translocal.org), Ruben Mnatsakanian and Alan Watt (CEU Department of Environmental Science and Policy).
Gallery by Night 2010 – Az utazórajziskola | Bartha Sándor, Vass Sándor
Az Utazó Rajziskola egy oktatás alapú, közösségépítő eseménysorozat, melynek első állomása és debütálása a 2010-es Gallery by Nighton lesz. A felvetett témák mentén, meghívott művészek és szakemberek délelőttönként „rajzórákat” tartanak a Stúdió Galériában, majd az itt készült közös munkákból estéről-estére kiállítás nyílik. A különleges rajzórákon olyan középiskolás fiatalok vesznek részt, akik az előzetes felhívásra jelentkeztek. A rajzórák célja elsősorban nem a rajz tanítása, hanem egy minél konkrétabb kommunikáció elősegítése a rajz segítségével. E –csapat munkában elkövetett- kommunikációs kísérletek lenyomatai az esti megnyitókon lesznek láthatóak, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek egy műhely-szituációba, és a néhány órával korábban megszületett munkákat bemutató friss és dinamikus kiállításba. Az esti kiállításokon látható munkákon keresztül a művészek által kidolgozott “alternatív” oktatási mód, vagy munkamódszer is megismerhetővé válik. A rajzórákat vezető művészeknek és szakembereknek itt tehát csupán segítő szerepe van: ők alkotják meg azt a helyzetet, amelyben a Rajzolók dolgoznak, és témafelvetéseikkel ők biztosítják a közös munkához szükséges keretet.
2.nap. Bartha Sándor – Vass Sándor: Amortizált ütés: Hogyan dolgozzák fel a fiatalok a médiában, az utcán, esetleg a családban látott/tapasztalt erőszak tényét? Milyen pozícióba helyezkednek ilyenkor és miként értelmezik azokat? A „rajzóra” során, – egy erőszak-ellenes kampány részeként- a Rajzolók megfogalmazzák a társadalomban elhatalmasodó agresszióval kapcsolatos állásfoglalásukat, melyhez a városi vizuális kommunikáció sajátos nyelvezetét és műfajait is felhasználják.
megnyitó |2010. március 23. 19:00
Fiatal Képzőművészek Stúdiója – Stúdió Galéria
A kétharmad és az Alkotmány – Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet teadálutánja az OSA-ban
Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet folyamatosan napirenden tartja a
köztársasági alkotmány védelmének ügyét. Többek között konferenciák és beszélgetés-sorozatok szervezésével,alkotmányjogászok, neves értelmiségiek megszólaltatásával, körkérdésekre adott válaszok nyilvánosságra hozatalával, könyvkiadással veszünk részt az erről szóló társadalmi párbeszédben, egyúttal arra is törekszünk, hogy minden szakmailag értékes, akár alapvetően eltérő álláspontnak fórumot, nyilvánosságot
biztosítunk.
2010. március 23-án, kedden 15 órától alkotmányjogi teadélutánt tart
Helyszín: OSA Archívum, Budapest V. kerület, Arany János u. 32
A zenekar látogatása c. film vetítése (a Tolerancia Évad bemutatkozásának keretében) márc.31-én, 17 órakor a Toldi moziban, Budapesten
Az összesen 41 külföldi fesztiváldíjjal jutalmazott izraeli film forgalmazása fiatal amatőrök bevonásával történik. A kultúrák közeledésének lehetőségéről beszélő film a hétköznapok szintjén, könnyed humorral és tradicionális egyiptomi zenével bővítve felhívja a nézők figyelmét arra, hogy az előítéletek lerombolására a megismerés lehet a leghatékonyabb eszköz.
A film blogja a bandsvisit.blog.hu oldalon érhető el. Magyar nyelvű trailer: videa.hu/videok/film-animacio/a-zenekar-latogatasa-trailer-2007-bands-visit-DFbaOZVo5eGCrPVK
Igazán remélem, hogy az ArtFanatics2-n minél többen ott lesznek.
A kiállítás a Műcsarnokban április 2-án nyílik.
A Magyar Pszichiátriai Társaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából a Budapest Art Brut Galéria, és a Magyar Pszichiátriai Társaság közösen mutatják be a Magyarországon működő művészetterápiás műhelyekben alkotó hazai art brut művészek munkáit. A kiállítás 2010. március 31-től május 31-ig tekinthető meg (csütörtök kivételével) naponta 10 – 14 óra között. Cím: Budapest, VIII. Ker. Kőbányai út 22. (gyalogos és gépkocsi bejárat a Könyves Kálmán krt. 84. felől) Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!
Az OSA Archívum Pályázata művészeti alkotás készítésére: Szubjektív Budapest Tér-Képek
Az OSA Archívum a közelmúlt történelmének és az emberi jogok megsértésének dokumentumait innovatív módon nyilvánosságra hozó és felhasználó nemzetközi kutatóintézet és levéltár. A Közép-európai Egyetem egyik kutatási, oktatási és kulturális központjaként is működő archívumot Soros György alapította 1995-ben.
Az Archívum az utóbbi években számos kiállításával bizonyította, hogy a hagyományos műfajok, keretek és taxonómiák a művészi törekvések jegyében újraértelmezhetők. A térkép a régi és az új világ határán állva ötletekre inspirál, képes a hiperrealista ambíciókat és a képzeletet vegyíteni. A kartográfia és művészet, nem kis részben a technológiai megoldásoknak köszönhetően, túl tudott lépni az esztétizáló együttélésen és nyitottá vált a társadalmi problémák iránt. Mára a térkép és művészet hibrid produktumai izgalmas kérdéseket taglalnak: az állampolgárság, a nemzet, a transznacionális vándorlás, a területiség, a tőke és hatalom asszimetriája és a nyilvánosság kontrollja egyaránt témaként kínálkozik. A művész a térkép és a térképkészítés eszközeivel tud ironikusan, utópisztikusan és legfőképpen a képzelet segítségével vallani világunkról és a közelmúlt történelméről. Az OSA Archívum ezen felhívása az elmúlt két évtized Budapestjére koncentrál: a történelmével együtt élő, a globalizáció kihívásaira reagáló város és lakói hogyan jeleníthetők meg egy interdiszciplináris párbeszédben, a kartográfus, a kutató és művész eszmecseréjében. A pályázat főleg a város funkcióit, a városi teret, életet, emlékeket, mozgásokat, problémákat, változásokat, kezdeményezéseket, rejtett városi hálózatokat bemutató alkotásokat vár. (A “geotagged” fotóval pályázók számára készül egy interaktív vak-térkép, ahova a fotókat pozícionálhatják.) A pályázat célja: • bemutatkozási és együttműködési lehetőséget teremteni fiatal, magyar képzőművészek, a térképészettel, várostervezéssel foglalkozó szakemberek számára
• az OSA Archívum Centrális Galériájában egy olyan kiállítás létrehozása, mely az utóbbi húsz év Budapestjének társadalmi kérdéseire reflektálva mutatja be a térkép-műveket, illetve a térképpel kapcsolatos alkotásokat
Pályázhatnak: Elsősorban térképtudományi és geoinformatikai tanszékek, urbanisztika tanszékek, újmédia tanszékek, művészeti egyetemek hallgatói A kiíró elvárásai:
Tematikailag Budapest 1990 és 2010 közötti időszakát bemutató térképpel, városi hálózatokkal, vagy a térkép problematikára reflektáló alkotásokkal lehet pályázni
Műfaji megkötés nincs.
A pályázaton való részvétel feltétele, hogy egy alkotó (csoportos alkotás esetén: alkotók) legfeljebb egy alkotást adhat be. Az alkotók csak eredeti, saját és a kiírás feltételeit figyelembevevő tervvel jelentkezhetnek.
A benyújtandó pályázati dokumentumok:
Az alkotás, projekt művészi, technikai leírása legfeljebb 1500 karakterben, maximum egy oldalon. – vizuális terv – költségvetési terv
– a pályázó(k) életrajza
A pályázat két fordulós, az első fordulóban a beadandó pályázati dokumentumok postára adási ideje: 2010. május 1. éjfél. A pályázati anyagokat a terkep@ceu.hu címre lehet küldeni vagy személyesen behozni, illetve postán eljuttatni két darab CD-én, vagy DVD-n az OSA Archívum, 1051, Budapest, Arany János utca 32. címre. A borítékon fel kell tüntetni: “ Szubjektív Budapest Tér-képek” A pályázat nem jeligés, az alkotó(k) nevét, elérhetőségét fel kell tüntetni.
A második fordulóban csak a kiválasztott pályázatok vehetnek részt, az alkotókat május 31-ig értesíti az Archívum. Az OSA Archívum három pénzdíjat oszt ki a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotások között. A második fordulóba továbbjutott pályázók számára konzultációs lehetőséget biztosítunk az OSA Archívum Centrális Galériájában.
A második forduló határideje: 2010. szeptember 1.
A beküldött pályázatokból kiállítás nyílik 2010 októberében az OSA Archívum Centrális Galériájában. A Centrális Galéria kiállítása hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között bármikor megtekinthető.
További információk rendelkezésre állnak az OSA Archívum honlapján: http://www.osaarchivum.org
A pályázat során felmerülő kérdéseket a terkep@ceu.hu e-mail címre kérjük elküldeni Seres Szilvia kurátornak címezve. Telefonos elérhetőség: (36 1) 327-3250
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészettörténész, várostörténész, illetve a doktori iskolák hallgatói részére.
Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre; s egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát – a lakás közüzemi díjainak kifizetése (gáz, villany, telefon) az ösztöndíjast terhelik.
Pályázni egy évre szóló, részletes kutatási tervvel, szakmai önéletrajzzal és egy elismert pályatárs írásbeli ajánlásával lehet. Az elbírálás során előnyt jelent, ha a kutatás témája kapcsolódik Székesfehérvárhoz vagy Deák Dénes szellemi örökségéhez, gyűjteményéhez.
Pályázatot nyújthat be bármely magyar és külföldi kutató, illetve csoport.
Az ösztöndíjassal a kuratórium szerződést köt, melynek értelmében kutatómunkája összefoglalásaként írásban kell beszámolót készíteni. Az ösztöndíjasnak a két éven belül e kutatási témában megjelenő publikációiban az alapítványt, mint támogatót fel kell tüntetnie. Az ösztöndíj legfeljebb egyszer hosszabbítható meg.
A pályázatok beérkezési határideje: 2010. május 17.
Az elbírálás határideje: 2010. július 25.
Az ösztöndíj első részlete kifizetésének, valamint a lakásba való beköltözésnek dátuma 2011. január.
Az alapítvány kuratóriuma fenntartja azt a jogát, hogy a díjat megosztva, illetve megfelelő pályázat híján ne adja ki.
A pályázatot az alábbi címre kérjük eljuttatni:
Városi Képtár – Deák Gyűjtemény 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.
További információ kérhető a fenti címen, e-mail-en, illetve telefonon: 22/329-431.
SITES OF VISIBILITY
Conference on the self/representation of contemporary Roma visual arts
17 April, 2010
11am – 6pm
Venue: Roma Parliament, Budapest
1084, Tavaszmező u. 6
Sites of Visibility is the first stage in a long-term collaborative project addressing issues of contemporary minority representation in relation to established contemporary art and culture. Due to the lack of fluent communication between academic discourses and the contemporary need for a reflected representation and understanding of minority cultures, the project aims to open up questions of cultural visibility and agency as well as to seek for theoretical and practical inspirations that challenge our understanding of the canon(s) of contemporary art, its institutional system and the role of mediation.
In the midst of the increasing violation of human rights and anti-gypsyism in Hungary and other European countries, the main objective of the conference is to raise awareness and reconsider the cultural representation of Romani people.
The conference titled Sites of Visibility is the opening event of Context, Identity, Representation – a collaborative project between the Institute of Art History Eötvös Loránd University, Budapest; Institute of Art and Communication, Eötvös Loránd University, Budapest Hungarian University of Fine Arts, Budapest, Royal College of Art, London, Curating Contemporary Art and Jagiellonian University, Krakow, Art History Institute, Curatorial Practice and Theory.
11.00
Welcoming Speech
11.10
Angela Kóczé: From Silence to Voice: Can we Take Positions in the Canon Making Machine?
What can the critical-theoretical framework of postcolonial studies offer to the study of contemporary Romani oppression? Can postcolonial theoretical framework used as an analytical support to expose the racialized social, economic and political hierarchy in Europe? Does postcolonial theory about ‘whiteness’ and ‘race’ offer a deeper understanding of the complexities of Romani emancipation in the multiply colonised space of the region? I attempt to reflect on all these questions meanwhile explore how diverse Romani communities through centuries have been constructed as colonial subjects.
Angela Kóczé is a research fellow at the Hungarian Academy of Sciences. She is former director of the European Roma Information Office (ERIO) in Brussels, as well as the former director of the human rights education programme at the European Roma Rights Centre (ERRC) in Budapest, Hungary. She is active in the movement for the emancipation of Roma in Europe, and has a particular interest in issues of women’s political representation and social justice.
12.00
Tímea Junghaus
The term “Contemporary Roma Culture”- suggests a post-territorial concept of identity, it embodies the Ideal of Europe; it is transnational and innovative. Contemporary Roma Culture has the promise of taking Roma out of the conceptual ghetto. – We may all agree.
The miserable situation of Roma representation and its struggle with cultural oppression was exposed and analyzed, nevertheless it remained the same.
In lack of real space, without a building to walk in, without storage rooms and archive boxes, without rooms, spaces, and objects, without any kind of physical, material embodiment, Roma minority culture is now requested to proceed in the domain of the virtual, and the virtual only…
Tímea Junghaus is an art historian and cultural activist. She consulted exhibitions and conferences on Roma culture internationally since 2003. She is author and co-editor of the first comprehensive publication on European Roma visual art, Meet Your Neighbours – Contemporary Roma Art from Europe (OSI Publication, 2006). Tímea Junghaus was the curator of the First Roma Pavilion in the history of the Venice Contemporary Art Biennale. The exhibition entitled Paradise Lost featured the work of sixteen contemporary Roma artists representing eight European countries. Junghaus is currently finishing her doctoral degree at the Film, Media, and Cultural-theory Department at the Eötvös Lóránd University, Budapest.
12.50
Suzana Milevska: Call the Witness “In my presentation I want to reveal the first curatorial steps of the interdisciplinary collaborative curatorial team “Call the Witness” that was recently appointed to curate the 2nd Roma Pavilion at the 54th International Art Exhibition Venice Biennale in 2011. The project Call the Witness is imagined as an exhibition to result from a multilayered and cross-disciplinary collaborative research undertaken by the four members of the team. Consisting of curators, researchers, art managers and artists the project’s team will address several interrelated issues concerned with the potential roles of contemporary Roma artists within and outside their communities. Rarely accepted and included within the official art structures (museums, galleries, biennales, art history, art encyclopaedias) Roma artists sometimes get excluded from their own communities for giving away the inside knowledge on traditional rituals, customs and rules. We aim to present various formats of collaborative productions and art works created by Roma artists that address the issue of being a witness, conveyor and translator of different knowledges from within their own community and vice versus, from the outer world to the more traditional and closed communities. The concept that the contemporary Roma artists are the instantaneous witnesses of their time who act not as passive viewers but rather as active participants in solidarity with the events and people that provoked his/her art work is the impetus behind this project’s concept. “
Suzana Milevska is a curator and theorist of visual culture based in Skopje. She is currently teaching at the Faculty of Fine Arts in Skopje. Since 2006 she has held a PhD from the Visual Culture Department of Goldsmiths College, London, where she taught in 2003-5. In 2006-8, she was Director of the Visual and Cultural Research Centre in Skopje. Currently she is a co-curator of the 2nd Roma Pavilion to be presented in Venice in 2011.
14-15h
Lunch Break
15.10
Presentation by Delaine Le Bas
My works explore the experience of intolerance, misrepresentation, transitional displacement and homelessness which continue to be a daily experience for many in the world within which we live. Containing political and social comment on these issues and their wider and long term social consequences. Working with installation which is multi media including collaborative sound pieces and performance, the works are produced to be a multi sensory experience. My presentation will contain film footage of my most recent project Witch Hunt and the problems associated with prejudicial viewpoints.
Delaine Le Bas is an Artist based in the UK. Represented by Galleria Sonia Rosso, Turin and Galerie Giti Nourbakhsch, Berlin. Recent solo exhibition Witch Hunt, exhibited at ASPEX, Portsmouth.U.K, Chapter, Cardiff, UK continuing to Context, Derry, July 2010. Group exhibition Foreigners Everywhere with Claire Fontaine, Karl Holmqvist and Damian Le Bas, Dvir Gallery, Tel Aviv Dec 2009 – Jan 2010 continues at T293, Naples, May 2010. Included in the recent publication Sixty: Innovators Shaping Our Creative Future by Thames and Hudson
15.50
Presentation by Lisl Ponger The presentation of a number of staged photographs dealing with the artist’s position in relation to the post-colonial discourse as it relates to minorities. The problem of representation. A description of a multi-group, multi-event art project with minority participation (Remapping Mozart / Hidden Histories). The resulting multimedia, multi-lingual DVD as a political strategy for the dissemination of information.
Lisl Ponger’s works concern stereotypes, racism and the construction of the gaze. They are located at the interface between art, art history and ethnology in the mediums of photography, film and installation. She has taken part in many different international exhibitions and film festivals including documenta 11, 2004 and documenta 12 (film programme) in 2008. Lisl Ponger lives and works in Vienna.
16.30
Presentation by André J. Raatzsch and Emese Benkő (Culture&Development · Team for Emancipation of Roma): Rewritable Pictures
In the scope of introducing our project: Rewritable Pictures, the presentation will address photo archives and their use, touching upon the Arab Image Foundation initiative, artist and critic Allan Sekula’s essay on Leslie Shedden’s photographs, and the critical work of Edward W. Said. Since the digitization of archives and their integration into search engines, artists have extensively been concerned with the institution of archive and the related practices, explains Ines Schaber, guest lecturer at the Berlin Universität der Künste. These practices involve questioning the systems according to which pictures are organized into archives, singling out documents that do not match the prevailing formats, or creating their own archives.
How does the use of archives alter their interpretation? What actions are involved in specific pictures being included in or excluded from an archive? How does systematization affect the pictures? What is visible in an archive and what remains invisible?
André J. Raatzsch is an artist and cultural theorist working in Berlin and Budapest. His work includes performance and socially engaged art practice. He focuses on fields of cultural mediation and deals with the role of art in emancipatory processes, particularly of the Boyash-Roma. He is currently working both on his PhD and Master’s thesis and the realization of an art academy in Berlin with the objective to attend and promote young Romas on their way to college.
Emese Benkő is a cultural mediator working on artistic linguistic and literary projects with a special focus on the mediation, research and interpretation of the language and literature of the Hungarian Boyash. Presently she is initiating the first intercultural Boyash-Roma Forum in Berlin.
17.10
Discussion
Május 6-án 19 órakor A zenekar látogatása c. film premiere az Odeon-Lloyd moziban! A külföldi filmfesziválokon összesen 41 díjat elnyert izraeli film a kultúrák közötti párbeszéd jegyében készült. Június 14-éig a hazai mozikban is látható lesz. Szeretettel várunk mindenkit!
LÁTHATÓ APÁK
avagy férfiak, akik otthon is működnek…
Millenáris
Mottó: „Sokkal egyszerűbb apává válni, mint annak lenni”
Kiállítás megnyitó programja:
14.30-14.40 Programnyitó: Keveházi Katalin, Ügyvezető igazgató, Jól-lét Alapítvány
Házigazda: Víg György – a Nők Lapja újságírója
14.40-15.10 A kiállítást megnyitja Cecilia Björner Svédország magyarországi nagykövete
A nagykövet asszonnyal Takács Judit, szociológus, MTA Szociológiai Kutatóintézet kutatásvezetője a svédországi és magyarországi tapasztalatokról és eredményekről
15.10-15.40 Munkamegosztó párok – hogyan működünk otthon együtt?
A beszélgetés résztvevői: Dr. Nagy Ágnes és Dr.Ternovszky Imre (Kisszállás), Dr. Primecz Henriett és Dr. Munkácsi Péter (Budapest)
15.40-16.10 Látható apák – a férfiak, akik otthon is működnek
A beszélgetés résztvevői: Csillag Gábor és Glázer Attila
16.10- 16.30 Sajtótájékoztató, a kampányfilm vetítése
16.30-17.00 A kiállítás megtekintése
17.00-tól Gerendás Péter koncert
A megnyitó esemény alatt folyamatos családi interaktív programok várják az érdeklődőket
A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány 2002-től keresi a megoldásokat az anyaság és munka/hivatás/karrier összeegyeztetésének széles körben tapasztalt nehézségeire. Hazai és nemzetközi kutatási és foglalkoztatási projektek résztvevője, innovatív szolgáltatásokat nyújt pályaújrakezdő anyák és munkáltatók részére. A nők munkaerőpiaci hátrányainak tényleges megoldása, és a nemek tényleges egyenlősége az otthoni, szülői feladatok kiegyensúlyozottabb megosztásával érhető el. Ennek fontosságára 2007-től június harmadik vasárnapján Apák Napja rendezvénnyel hívjuk fel a figyelmet.
Kiállításunk egy a nemi szerepeket érintő európai tendenciákat ismertető tudatformálást szolgáló projekt keretében jön létre. Bemutatjuk, mit tehet az állam, a munkahelyek, a média, a civil szervezetek a férfiak szülői szerepvállalásának ösztönzése érdekében, illetve bemutatunk néhány élenjáró apát, akik munkájukban és/vagy magánéletükben hozzájárulnak a nemek egyenlősége megvalósulásához.
Kiállításunk és kapcsolódó programjaink fókuszában az apaság élménye, tapasztalatai, a férfiak otthoni munka-megosztásban való részvétele és ennek felvállalása áll.
A programsorozat célja a nemi szerepeket érintő európai tendenciákat ismertető tudatformálás. Bemutatja, mit tesz/tehet az állam, a munkáltató, a civil szféra, a média, a férfiak szülői szerepvállalásának ösztönzéséért, illetve azt mit tehetünk érte mi magunk: férfiak és nők. A kiállításon láthatóvá teszünk néhány a nemek egyenlőségének előmozdításában kulcsszerepet betöltő, szerepeik sokszínűségét felvállaló ismert és civil apákat.
A kiállítás az Alapítvány „Apaság” címmel meghirdetett fotópályázatára érkezett képeken keresztül illusztrálja, hogyan élik meg a Magyarországon élő férfiak az apaságot. A képanyag másik részét az Alapítvány gyerekrajz- pályázatára beküldött alkotások adják, amelyek 3-13 közötti gyerekek szemén keresztül mutatják be, miként vannak jelen, vagy éppen hol hiányoznak az apák az életükből, a családból. A pályamunkákat külföldi fotók egészítik ki, amelyek betekintést engednek más országok gyakorlatába sokszor humoros, vagy éppen provokatív módon.
Célunk azoknak a férfiaknak
▪ az elismerése, akik a részt vesznek a szülői feladatokban és részt vállalnak az otthoni feladatokból, hisz ők azok, akik a társként állnak párjuk mellett, és mintaként gyermekük előtt.
▪ a bátorítása, akik úgy érzik, szívesen segítenének, de nem boldogulnak olyan jól az otthoni feladatokkal, mint a mellettük élő nő: sebaj! a lányok sem születtek profi szakácsnak!
▪ megóvása életük nagy tévedésétől és annak következményeitől, akik azt hiszik, eleget tesznek azzal, ha hazaadják a pénzt: sokat veszítenek!
Célunk még azoknak a nőknek
▪ az elismerése, akik hagyják, hogy fiúk, párjuk, férjük, fiúk beszálljon a gyereknevelésbe és a házimunkába!
▪ a bátorítása, akik ha úgy érzik, nem elég boldogok a házimunkától és a gyerekneveléstől, képesek ezt megosztani párjukkal és környezetükkel, támogatást kérni és életmódot váltani.
▪ a megóvása, akik úgy érzik, hiába küzdenek az otthoni feladatokkal nap mint nap, nem kapnak érte elismerést!
Nem célunk, lebeszélni:
▪ a férfiakat a férfiasnak mondott ház körüli munkák az elvégzéséről – már amennyiben el tudják azokat végezni
▪ a nőket a nőiesnek mondott házimunkák elvégzéséről – már amennyiben el tudják azokat végezni. (Furcsa, igaz?)
▪ a férfiakat a kenyérkeresetről – már amennyiben van piacképes szakmájuk
▪ a nőket a gyermeknevelésről – már amennyiben van már/még nevelhető gyerekük
További információk:
Tel: Keveházi Katalin, 06209732803
E-mail: jollet@jol-let.com
A kiállítás fővédnöke: Svéd Nagykövetség
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával, a „Munka és magánélet összeegyeztetése” civil szakértői munkacsoport közreműködésével.
Tirana, May 04, 2010
The Hunger Strike Committee
Re: Letter to the members of International Community and Media
Dear Friends,
We, 22 members of parliament and 200 citizens of Albania, concerned about the fate of democracy in our country have decided to engage in the ultimate form of democratic protest by going on a hunger strike in the name of the cornerstone of any democracy: free and fair elections.
Our demand is simple and democratic: a full and thorough parliamentary inquiry into the elections of June 28th 2009, including the opening of the ballot boxes and the examination of the electoral material contained therein. Our demand is not motivated by a yearning for power, but by the aspiration that the next elections are guaranteed against falling prey to the same machinations and manipulations.
For nine months we have tried in vain to realize our constitutional right to transparency only to be denied in all our efforts through the arrogance of a government that is no longer constrained by the Constitution in its actions. Nor has the government reacted to the massive show of support for our cause on the part of the citizens of Albania. 200,000 Albanians protested in Tirana in the name of the transparency of their votes and yet their government turned a deaf hear to this most democratic of demands.
Prime Minister Berisha speaks of a court decision that stands in the way of transparency but he has never, in ten months been able to show this decision to the public for the simple reason that it does not exist. We also regret the fact that this lie construed by Berisha as an alibi in order to avoid the transparency of the elections, has been instrumentalized by a significant portion of Albania’s friends and partners.
Faced with the obstinate, illegal and arrogant denial of our constitutional right to transparency, aware of the crucial importance of our cause to the future of free and fair elections and democracy in Albania, we have decided to escalate our action by engaging in an open ended hunger strike accompanied by protests in every town and village of our country.
Gyorgy Lukacs and Contemporary Art – Intervening in the Archive
*6-8pm 12 May 2010
Lukács Archivum, Bem Rakpart 2, Budapest 1056
The enigma of the life and times of Marxist philosopher György Lukács
(1885-1971) and the enduring legacy of his cultural and political
thought explored by artists *Balázs Beöthy*,* Miklós Erhardt*, *János
Sugár, Little Warsaw *and *Tamás Soós* in his Budapest apartment and
archive. *
2010. május 15 – 2010. május 15.
A konferencia nyilvános, a regisztrált résztvevők szakmai jeggyel nézhetik meg az ART FANATICS kiállítást.
Helyszín: Műcsarnok előadóterem
Kezdés: 11 órakor
Program
11:00
Művészeti rendszer a művészetért? – Petrányi Zsolt bevezetője
11:20
Nonprofit stratégiák – Fenyvesi Áron, független kurátor
11:40
Művészek és galériák együttműködése: elvárások a forprofit tükrében – Pilinger Erzsébet, művészettörténész, a Knoll Galéria vezetője
12:00
A műkereskedelem egy lehetséges közösségi-piaci modellje – Albert Ádám, képzőművész
12:20
Múzeumok és magángyűjtemények: az együttműködés lehetőségei és csapdái – Spengler Katalin, művészeti író, szerkesztő, műgyűjtő
12:40
Kerekasztal-beszélgetés: Múzeum a piramis csúcsa? Értékteremtés és megőrzés – Százados László (Magyar Nemzeti Galéria), Prosek Zoltán (Paksi Képtár), Székely Katalin (Ludwig Múzeum ― Kortárs Művészeti Múzeum), a beszélgetés moderátora: Horányi Attila (művészettörténész)
13:00 Ebédszünet
13:30
A rendszer hullámlovasai? A művészeti konzulens céljai és szerepköre – Topor Tünde, művészettörténész
13:50
Mintakövetés és rutin a művészet menedzselési stratégiáiban – Készman József, művészettörténész, a Műcsarnok produkciós vezetője
14:10
A műkritika építő és romboló ereje egy értékhierarchiában – Mélyi József, műkritikus
14:30
Művészetmenedzsment-oktatás – Szoboszlai János, Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Képzőművészet-elmélet Tanszék adjunktusa
14:50
Kerekasztal-beszélgetés: Pozíciók, víziók: egy modell működőképessége – Kozma Zsolt (művészettörténész, műkritikus), Valkó Margit (Kisterem Galéria), Délceg Katalin (Dovin Galéria), Gerő László (műgyűjtő), a beszélgetés moderátora: Petrányi Zsolt
Opening / Eröffnung “Agents & Provocateurs”, 14 Mai 2010, Dortmunder U, 18:00
* * *
Agents & Provocateurs
Hartware MedienKunstVerein in the Dortmunder U – Center for Art and Creativity
May 14 – July 18, 2010
Opening: Friday, May 14, 2010, 18:00, basement under the Dortmunder U
Greeting: Birgit Jörder, Mayor of the City of Dortmund
Welcome: Dr. Inke Arns, Artistic Director of HMKV, Dortmund
About the exhibition: Dr. Beata Hock and Franciska Zólyom, co-curators, Budapest / Berlin
In the framework of Scene Ungarn in NRW — 40. internationale Kulturtage der Stadt Dortmund 2010
With works by more than 30 international artists, Agents & Provocateurs considers two distinct forms of confrontation –agency and provocation – in light of their use by artists as a means to express public criticism. Investigating the wide range of attitudes bridging the gap between the provocative stance of the enfant terrible and more problem-oriented approaches, the exhibition focuses on instances where artists have acknowledged and brought to bear their individual or collective agency.
In the counter-cultural scenes of former Socialist countries in Central and Eastern Europe, provocation was a common artistic strategy of resistance. Agents & Provocateurs questions the actual critical potential of these oppositional artistic strategies while retracing their role in the ongoing transformation of post-totalitarian political culture. Is provocation still effective in a democratic society or does it merely reproduce patterns of thought and action that were developed in authoritarian political contexts?
Arguably, all political, economic, social or cultural systems are to some degree marred by oppression and unjust hierarchies. By confronting artistic interventions in former Socialist states with contemporaneous and current examples from more liberal democratic countries, Agents & Provocateurs aims to demonstrate that the truly critical attitude needs to be ceaselessly reconfigured if it hopes to register the shortcomings of any given system.
Agents & Provocateurs was initiated by Beata Hock and Franciska Zólyom and first shown in October 2009 at the Institute of Contemporary Art – Dunaújvaros, Hungary. It will be presented from May 2010 in the new venue of the HMKV at the Dortmunder U, in an extended version conceived and curated in cooperation with Inke Arns.
Artists taking part:
Autoperforationsartisten (DE), Tina Bara & Alba d’Urbano (DE), Julius von Bismarck (DE), Scott Blake (US), Ondrej Brody (CZ), Jan Budaj (SK), VALIE EXPORT (AT), Jill Godmilow (US), Ion Grigorescu (RO), Andris Grinbergs (LV), Igor Grubic (HR), Doma Harkai (HU), IRWIN (SI), Istvan Kantor (CA), Judit Kele (HU/FR), Künstler informieren Politiker (DE), Andreja Kuluncic (HR), Ivank Lazki (AR), Zbigniew Libera (PL), New Collectivism (SI), Orange Alternative (PL), Timea Anita Oravecz (HU), Anatolij Osmolovskij & Non Governmental Control Commission (RU), Tanja Ostojic (RS), Ewa Partum (PL), Radek Community (RU), Klaus Staeck (DE), Tamás St. Auby (HU), Sturtevant (US), The Yes Men (US), Milica Tomic (RS) UBERMORGEN (AT), U.R.A. FILOART
Agents & Provocateurs
May 14 – July 18, 2010
HMKV at the Dortmunder U (3rd floor)
Center for Art and Creativity
Leonie-Reygers-Terrasse
44137 Dortmund, Germany http://www.hmkv.de
Funded by:
Scene Ungarn in NRW, RUHR.2010, Der Ministerpräsident des Landes Nordrhein-Westfalen, NRW Kultursekretariat Wuppertal, Kulturbüro der Stadt Dortmund
Ezeken a hasábokon mások által írottak kedvet adtak ahhoz, hogy legalább egy-két kortárs műalkotás gyüjtője legyek.
Amennyiben bárkit érdekelne egy kis csere, akkor a magam részéről rengeteg kortárs aukciós katalógust tudok felajánlani, igen érdekes anyagok.
Várom az esetleges érdeklődőket.
Igor Zabel Award for Culture and Theory 2010
The Igor Zabel Award for Culture and Theory acknowledges the work of a cultural protagonist whose work is dedicated to internationally broaden the knowledge of visual culture in the Central and South Eastern European region. The laureate is selected by an international jury. The jury was appointed by ERSTE Foundation and in 2010 consists of the following members: Edit András, art historian (Hungary/USA), Chus Martínez, curator (Spain), Tadej Pogacar, artist (Slovenia). Candidates for the award are international curators, theorists, writers, critics who are coming from or living and/or working in the region, whose work spans Central and South Eastern Europe respectively. In 2010 in addition to the award of EUR 40,000 four working grants were awarded, three by the jury, one by the laureate.
Igor Zabel Award for Culture and Theory – Winner 2010 (EUR 40,000):
Piotr Piotrowski is honored with the Igor Zabel Award for his art history writing in Eastern Europe, which is hardly visible in the canonised, so-called universal art history. Piotrowski is Professor ordinarius at the Institute of Art History, Adam Mickiewicz University in Poznan (Poland). Since August 2009 he is also the Director of the National Museum in Warsaw. The jury expressed its appreciation and support for his work and acknowledges “one of the most outstanding art historians of the Central Eastern European region, who has exceptional professional achievements”. Piotr Piotrowski has a significant body of writings focusing on transnational modern and contemporary art. His main goal is to subvert traditional geography of art that functions as a tool of subordination, and to offer the marginal position as an analytic advantage based on his conviction that “the margin can reveal elements that are invisible from the centre”. He is active in setting up a network, as well as disseminating the specific art practices and ideas that originate in the region, outside of the centres. By doing so, Piotr Piotrowski acts as a sort of cultural ambassador.
See also http://www.staff.amu.edu.pl/~piotrpio/
Igor Zabel Award for Culture and Theory – Grants 2010 (EUR 8,000 each):
In 2010 the jury decided to award three working grants instead of two, because among “the strongest nominees were single individuals, communities, and collectives. They pursue very different activities, work in very different terrains (…) and we wanted to honor the best ones from each category.“
Maja and Reuben Fowkes, of Croatian and British origin respectively, are partners in private and professional life. They live and work in Budapest, Hungary. Their activity has become a stimulating and important force in the Central Eastern European region. They are involved in a number of different activities as initiators and participants, in curating (1956: Revolution is not a Garden Party, 2006; 1968: Revolution I love You, 2008; 1989: Revolutionary Decadence, 2009; etc.), writing, editing accompanying publications, organizing conferences. The Social East Seminar, a conference series held in different cities and venues has evolved an alternative institution in the course of the last couple of years. They bring back issues and topics which seem to have disappeared from the scenes of the ex East bloc, such as political and subversive practices, the heritage of revolutionary and utopian thinking, the memory discourse and sustainability.
See also http://www.translocal.org
The Peace Institute is a non-profit research institution developing interdisciplinary research activities in sociology, anthropology, philosophy, cultural policy and political science based in Ljubljana/Slovenia. It was founded in 1991 by a group of independent intellectuals who had been civil society activists in the post-socialist processes in Slovenia and Yugoslavia. Especially in the field of education the Peace Institute’s project The Workers’ Punk University offers new possibilities for alternative (self)-education that is based on new forms of solidarity, inclusive politics and free thinking. The jury stress that Peace Institute in last twenty years did extremely important contribution to critical research of social, cultural and political transitional processes and was deeply dedicated in dealing with marginalised social and political themes, linking them to educational practice.
See also http://www.mirovni-institut.si
Raluca Voinea is a young scholar and curator based in Romania. She is especially interested in researching how contemporary art practice and artistic research enhances our common understanding of the social. Her interest in writing, her attentiveness to history, exhibition history in particular, makes her research relevant since it helps to connect fields and also different generations that experience history, time and even the very understanding of art in totally different forms. Her research has the quality of opening up, sharing, including, expanding not only the questions, the references, but also the concepts we inherited to address certain practices, to talk and to write about art.
Igor Zabel Award for Culture and Theory – Grant 2010 (EUR 12,000):
One working grant is traditionally dedicated by the laureate. Piotr Piotrowski awarded Daniel Grúň with this working grant.
Daniel Grúň is an art historian, curator, writer and art critic. He studied art history at Trnava University (Slovak Republic) and later received a Visegrad Scholarship at Adam Mickiewicz University in Poznan and Charles University in Prague. In 2009 he completed his PhD thesis and published it as a book titled Archeology of Art Criticism. Slovak Art of the 1960s and its Interpretations, dealing with artistic discourse in Czechoslovakia during the democratisation process of the socialist regime. Currently he works as an Assistant Professor at the Department of Theory and History of Art, Academy of Fine Arts and Design in Bratislava, Slovak Republic.
The Igor Zabel Award for Culture and Theory was granted for the first time in 2008 to the Croatian curatorial collective What, How & for Whom (WHW). Besides the award Fouad Asfour, Erden Kosova and the Serbian collective Prelom were awarded with a working grant.
Tárlatvezetés a Választási Megfigyelők 1990-2010 című kiállításunkon május 19-én, szerdán du. 5-kor. Utána szokás szerint sörözés, egyebek a a szomszédos Mókus kertvendéglőben. Mindenkit szeretetettel várunk! http://www.valasztasimegfigyelok.blogspot.com/
Filmklubunkban nemcsak ritkaságokat, hanem sokat látott filmeket is vetítünk. Van-e valami, ami láthatatlan marad ezekben? Igen. A nem. A filmeket követő beszélgetések során a társadalmi nemi szerepek (angol kifejezéssel “gender”) szemszögéből szeretnénk mindarra rámutatni, amit talán maga a film alkotója sem látott, csak mutatott.
Következő filmklubunkban a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából és a nemrég elhunyt Alice Miller munkásságára emlékezve, Michael Haneke Fehér szalag című filmjét vetítjük.
Azt mondják, némi atyai szigortól nem dől össze a világ. Vagy mégis?
“Fehér szalag” (Das weisse Band)
Fekete-fehér, feliratos német filmdráma (2009)
Rendezte: Michael Haneke, 144 perc
Időpont: 2010. május 29. szombat, 17 óra. Érkezés 16:30-tól
Helyszín: Budapest, VI. Teréz krt 7., fszt. 1., 12-es kapucsengő.
(1969) színes, amerikai, angol nyelven, magyar felirattal, 135′
Május 28., péntek, 20 óra, Kossuth Klub, Bp. Múzeum utca 7.
“Amikor leforgattuk a film utolsó jelenetét is, az felért egy kisebbfajta halállal.” (S. Peckinpah)
Filmklubunk teljes mértékben nyitott és teljes mértékben ingyenes.
Partnerünk:
az AnBlokk Egyesület és folyóirat – közélet, magazin, tudomány
és a deryphoto.com
Múzeumi szerepek – A modern és a kortárs művészet gyűjtése, kutatása, bemutatása
Az AICA, (a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége) Magyar Tagozatának szervezésében 2010. június 10-én csütörtökön, este 7 órai kezdettel kerekasztal-beszélgetés lesz a Műcsarnokban.
A beszélgetés témája a mai magyar múzeumi identitás kérdése:
Milyen szerepeket vállalnak a nagy magyar állami múzeumok a modern és a kortárs művészet gyűjtése, kutatása, bemutatása terén? Vannak-e átfedések a szerepek között? Milyen lehet a közeljövő szereposztása? Átalakul-e az intézményi struktúra, s ha igen, ez milyen hatással lehet az egyes múzeumok feladatköreire? Milyen szerephez juthatnak a közeljövőben a magángyűjtemények? Lehet-e a múzeum egyszerre közönségvonzó kiállítások helyszíne és tudományos kutatóműhely?
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója
Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója
A beszélgetést vezeti: Tatai Erzsébet
Bevezető: Mélyi József
Helyszín: Műcsarnok Előadóterem
Időpont: 2010. június 10, 19 óra
A program a Műcsarnok büféjében kivetítőn, illetve újdonságként a http://www.mucsarnok.hu oldalon élő közvetítés formájában is nyomon követhető lesz.
Kedves Kollegak,
Beke Laszlo Igazgato Ur kert arra, hogy nepszerusitsek egy eloadast, melyre az MTA Muveszettorteneti Kutatointezetben (konyvtar) kerul majd sor junius 23-an, szerdan 10 orakor.
Miodrag Suvakovic belgradi professzor eloadasanak temaja a regio hatvanas-hetvenes evekbeli avant-garde muveszete, illetve annak akkori es mai reprezentacioja lesz, kulonos tekintettel az akkori jugoszlaviai es magyar fejlemenyekre.
Minden erdeklodot szeretettel varunk!
Udvozlettel,
Hornyik Sandor
Szem-Pont Akció!
A Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány pályázatot ír ki a vizualitás különböző területeivel foglalkozó egyetemi és művészhallgatók, kutatók számára, a 2010. szeptember 24-én megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakáján való részvételre. Cél a művészi és tudományos megközelítés látványos ötvözése. Határidő Június 21.!
A Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány idén megrendezi az első Szem-Pont Akciót a Kutatók Éjszakájának központi helyszínén, hogy népszerűsítse a vizualitással foglalkozó tudományterületeket. A Szem-Pont Akció egyik rendezvénye a Szem-Pont Kiállítás, ahol az érdeklődő közönség interaktív kiállítás keretében ismerkedhet meg érdekes vizuális jelenségekkel, az érzékelés és vizuális információfeldolgozás folyamataival. A kiállításon bemutatandó installációkat pályázat útján keresi a Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány.
rnak. Beküldési határidő 2010. 06.21., éjfél.
További részletek, és az elbírálás szempontjai: colourandlight.hu/index.php/szem-pont-kiallitas-palyazat-2010.html
M E G H Í V Ó
az anBlokk : Közéleti Tudományos Magazin
CIGÁNYOZÁS című számának bemutatójára
“Cigány” Sokáig úgy tűnt, nem lehet nyilvánosan kimondani, most viszont mintha minden erről szólna. Aki közös problémáinkról az igazságot akarja kimondani, az valamiért a cigányról kezd beszélni. Ez a beszéd pedig ma Magyarországon a szembenállás nyelve. Folyóiratunk legújabb száma ennek
a szembenállásnak a hátterét és mindennapjait elemzi. A konstruktív megszólalás lehetőségeit keresve mutatja meg a cigányozás értelmeit
és következményeit különféle terepeken: a sajtóban, a kriminológiában,
az iskolában, a telepen, a családban, a közmunkán, egy koncerten, a Balaton partján, Magyarországon és Romániában. A cigányozás konkrét, sokszereplős helyzeteit vizsgálva elkerülhetjük a rasszista, sértő beszédet, ugyanakkor nem kell, hogy a megélt tapasztalatok elrejtésével ’kezeljük’ a konfliktusokat.
Sem kódolni, sem kimondani, hanem a közös jövő szempontjából
újrafogalmazni akarjuk a problémákat.
Az eseményen az anBlokk negyedik számának szövegei
– levetítjük a teljes fotósorozatot, amelyből az újság képeit válogattuk,
– zárásként pedig manele zenét játszunk
HELYSZÍN: Kossuth Klub – 1088 Budapest, Múzeum utca 7.
IDŐPONT: 2010. Június 21. (hétfő), 19.30
Elhunyt Körösényi Tamás
A Magyar Képzőművészeti Egyetem megrendülten tudatja, hogy Körösényi Tamás egyetemi docens, a Szobrász Tanszék vezetője, Doktori Iskola vezetője 2010. június 25-én, életének 57. évében elhunyt.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Körösényi Tamást saját halottjának tekinti.
The Social Business Tour 2010 – Budapest – 7 July
Nobel Peace Prize Laureate Muhammad Yunus in Budapest!
Grameen Bank founder and Nobel Peace Prize laureate Muhammad Yunus is the patron of the Social Business Tour 2010 through Central and Eastern Europe, which will stop in Budapest on 7 July, 2010. During the European Year for Combating Poverty and Social Exclusion, The Social Business Tour 2010 will provide information on the Social Business concept and promote sustainable Social Business initiatives. The Social Business Tour 2010 is a joint initiative by ERSTE Foundation, Erste Group, good.bee, the Austrian Federal Ministry of Labour, Social Affairs and Consumer Protection, and The Grameen Creative Lab.
The programme will provide information to various social groups (managers, entrepreneurs and investors, foundations and NGOs, representatives of the public sector, people involved in culture, arts and the media) on the Social Business concept with the aim of developing ideas for Social Business models to solve region-specific social problems. The projects and initiatives developed in this context are to be supported and promoted after the end of the tour.
Social Business describes innovative business models, determined to provide a solution for social problems with entrepreneurial means. Social Business companies maximise the benefit for the people and not the profit – this means that the profit remains with the companies, and is reinvested to further their social goals.
Networking Event
Prof. Muhammad Yunus will hold a speech on the topic of social business as well as an interactive discussion with experts and young people from Budapest.
The Social Business Idea 2010 Competition
The Social Business Idea 2010 competition is held during the Social Business Tour and consists of six national preliminaries and a European final. It calls for innovative business ideas that offer sustainable solutions to social problems in Central and Eastern European countries. For detailed information on the Social Business Tour 2010 and the Social Business Idea 2010 competition check the official tour website: http://www.socialbusinesstour.com
The Social Business Tour 2010 is an initiative by ERSTE Foundation, Erste Group, good.bee, the Austrian Federal Ministry of Labour, Social Affairs and Consumer Protection, and The Grameen Creative Lab within the framework of the European Year for Combating Poverty and Social Exclusion 2010. Erste Bank Hungary is the partner and sponsor of the Social Business Tour stop in Budapest.
where do we go from here?
Secession, Vienna
July 1- August 29, 2010
with Liliana Basarab (RO), Vesna Bukovec (SLO), Petra Feriancová (SK), Judit Fischer (HU), Philipp Fleischmann (A), Nilbar Güreş (TR/A), Marlene Haring (A), Nina Höchtl (A), Ana Hoffner (SRB/A), Käthe Ivansich (A), Gergely László (HU), Dorota Kenderová (SK), Johanna Kirsch (A), Eva Kot’átková (CZ), Gergely László (HU), Roberta Lima (BR/A), Marissa Lobo (BR/A), Olivia Mihaltianu (RO), Miklós Mécs (HU), Christoph Meier (A), Anna Molska (PL), Olivia Mihaltianu (RO), Ciprian Mureşan (RO), Jan Nálevka (CZ), Ioana Nemeş (RO), Timea Anita Oravecz (HU), Ekaterina Shapiro-Obermair (RU/A), Katarina Šević (SRB/HU), SZAF (Judit Fischer & Miklós Mécs), Adrien Tirtiaux (B/A), Jaro Varga (SK), Anna Witt (D/A) and others.
Curated by Elisabeth Bettina Spörr
where do we go from here? presents primarily new works, most of which were created specially for the exhibition, by around thirty artists. The exhibition is the latest in the “Junge Szene” series (at irregular intervals since 1984, most recently in 2003) in which the Secession offers young artists an institutional platform and international attention. Besides concentrating on “young” art, where do we go from here? emphasizes the presence of women artists and appeals in a globalized world for an awareness of Central Europe as a shared region, moving beyond tired old East/West antagonisms.
With the original intention of the Junge Szene exhibition in mind, an analysis of changing conditions over the last 20-25 years played a key role in the exhibition concept. The decision to focus on Central Europe was prompted by the huge changes undergone by the Vienna art scene(s) during this period. Vienna is among the major cities of “old Europe” to benefit most directly from the geopolitical changes of the last two decades. The former lack of exhibition opportunities for “young” artists has in recent years been corrected by an ever-increasing abundance of institutions, galleries, self-organized exhibition spaces, festivals, etc.
The question posed in the show’s title is meant to be read in different ways and contexts: taken literally, it refers to a phenomenon with a direct influence on the living and working conditions of a generation of young artists today: the call for unrestricted mobility and flexibility as a prerequisite for the chance of a successful career. Student exchange programs, work and studio grants have become both the basis for and the driving force behind this system – even some galleries now have their own studio exchange programs. In extreme cases, this development leads to a modern form of nomadism, with uprooting and isolation instead of the intended networking and integration.
In metaphorical terms, the title’s question refers to future developments within society as a whole and especially to the potential function of art (and artists) within that society. With the globalization of the art world, viewed as a consequence of the collapse of Eastern European communism, the old antagonism between artistic autonomy and political/social engagement was revived.
The processes of political, social, and economic transformation in today’s Central Europe are addressed in a number of the works in the show. In their childhood and early youth, many of the featured artists grew up with the reality of communism and the division of Europe as shaping influences. Consequently, the works on show deal in very different ways with the changes – changes that had a far more direct impact in former socialist countries: documentary approaches play an important part, as do participatory strategies, or humor, irony, and nostalgia.
Finally, and in full awareness of the problems this involves, the exhibition title assumes a collective “we”. Much studied by artists the world over, the recent political theory of writers such as Antonio Negri and Michael Hardt appeals emphatically for a “new community” as an alternative to the dominant neo-liberal world order. Collaborative and participatory artistic practices have long become an integral part of the art scene. At the same time, the “art star” created by the art market and based on a commercial logic enjoys great success as a heroic individualistic figure. Many of the artists in the exhibition often work in collectives or collaborate for individual projects with other artists, theorists, or the exhibition audience – at the same time as constantly competing for attention, exhibitions, sales, etc.
The exhibition takes its title from Martin Luther King’s last book WHERE DO WE GO FROM HERE? Chaos or Community?, written in 1967 when, after its first major successes, the black civil rights movement had entered a period of crisis. Today, this work is seen as his legacy and as evidence of his socio-political visions and hopes – much of it still relevant to this day. At the same time, King’s self-reflexive and critical analysis is a snapshot of a society faced with the choice of sinking into chaos or working towards a life together as a peaceful community based on equality. Without wishing to draw parallels to the black civil rights movement of the 1960s, many of the acute social problems of that period – such as racism, discrimination, unequal distribution of wealth, and class divisions – persist today.
@timár.kati: Megpróbálkozik egy újrázással?
Lehet-e kétszer egymás után nagydíjasnak lenni? Statisztikailag nemigen, de ki tudja?
@iparterves: Köszönöm kedves kérdését — ismét sikerült megnevettetnie 🙂
A válasz azonban roppant egyszerű — nem, idén nem pályázok a magyar pavilon kurátori posztjára azon egyszerű oknál fogva, hogy vicces kis összeférhetetlenség (mennyivel jobban hangzik az, hogy “conflict of interest”!) kerekedne a dologból, ugyanis tagja leszek a zsűrinek. A hazai viszonyok között ezzel csak az férne össze, ha utána kritikát írnék a kiállításról 🙂
Egyébként meg szerintem egyszer sem lehet nagydíjasnak lenni, statisztikailag semmiképp se…. már ahogy én értem ebben az esetben a statisztikát, melynek — ha jól gondolom — az alapja inkább a valószínűségszámítás lenne. Ha ebbéli tanulmányaimra még jól emlékszem, illetve ezeket az emlékmorzsákat jól tudom erre a helyzetre applikálni, akkor ez a két esemény a valószínűségszámítás szerint egyébként is “diszkréten”, azaz egymástól elkülönítve, függetlenül kezelendő.
Ön nem gondolt a pályázásra? Márcsak a Ludwig-os és a Műcsarnok-os pályázat miatt kérdezem…
@timár.kati: Szerintem 50 %-os esélye lenne ( a valószínűségszámítás alapján – ha jól gondolom ).
Természetesen folyamatosan töröm a fejemet, hogy milyen tervvel induljak a pályázaton, de a 30 M-es korlát nagyon akadályoz. A mostani jelentéktelen forint-euro árfolyamváltozás miatt ugyanis ez az összeg kb. 30-50 %-kal ér kevesebbet, mint a pályázat kigondolásakor.
A helyi erők díja – ha jól nézegettem a szöveget – így a büdzse 50-75 %-át elviszi.
S akkor hol van még a PR és a marketing költsége ( nem beszélve az utazás és a szállás díjairól).
Itt csak arról lehetne szó, hogy egy-két nagyméretű képernyőt tesz ki az ember és azon végestelen-végig mutogatja a magyar művészet kincseit.
Hadd tanuljanak a jó külföldiek!
De tervezni, anyagigényes alkotásokat kivitelezni és azokat kiszállítani? Nem.
Marad a tartalmas és gondolatgazdag poszt-poszt-poszt-koncept. Talán Mécs Miklós vagy Hortib befutó lehet.
Nekik több jutna az élvezetből is.
@iparterves: Szerintem az élvezetből önnek is szépen kijutna — akár mazochista alapon –, ha az ön projektje lenne a befutó…
A 30Milkás korlát sem végleges, bevonhat nyugodtan szponzorokat, így a határ a csillagos ég is lehet.
Nem vagyok biztos abban, hogy melyek is lennének “a magyar művészet kincsei”, de ha ezek “kincsek”, akkor a kiállításuk — pusztán muzeológusi szempontból — elég problámás lehet, lévén a magyar pavilon nincs felszerelve klímával és biztonsági rendszerrel. De tudnék javasolni önnek egy áthidaló megoldást — elkészíthetné vagy készítetthetné ezeknek a műveknek a kicsinyített másolatát és akkor a szállítás is olcsóbb lenne, meg a technikai igények is kisebbek… Ugye, nem adja még fel és továbbra is töri a fejét?
Egykori matematika-fan-ként (és mostani Numb3ers nézőként) azonban kénytelen vagyok kicsit pontosítani — a díj megnyerésének valószínűsége 1 per az össze nemzeti pavilon száma, korrigálva a szubjektív elemek együtthatójával. Egy rendes matematikus (aki egykor én is szerettem volna lenni) biztos tudna erre egy tételt vagy egy épp ezekre az esetekre alkalmazható elméletet/hipotézist :-)))
@timár.kati: Bocs, én nem vagyok matematikus, és azzal számoltam, hogy egymást követő két évben mekkora lehet a valószínűsége lehet a győzelemnek.
A 30 M szerintem inkább lefelé módosulhat. A helyleírása nem meglepő, de azért mellbevágó!
A magyar művészet kincseiként egy loop-ban kb. 100 festményt, plasztikát tennék közkinccsé a XX. századból.
Én konzervatív vagyok, mint tudja, ezért leragadtam ezeknél a műfajoknál.
@iparterves: Persze, tudom, hogy ön nem matematikus, de még kurátor lehet, ha pályázik a pavilonra. Én csak azt próbáltam meg a magam szokásosan körülményes és körülmányeskedő módján érzékeltetni, hogy én egy lyukas garast se adtam volna már arra se, hogy én valaha is egy ilyen pályázatot Mo-n megnyerek, hát még arra, hogy a pavilon-díjat is! Ez talán ál-szerénységnek tűnhet, de én komolyan gondolom.
Azért én kíváncsi lennék az ön “konzervatív” projektjére, mondjuk egy “ideál”-terv formájában, azaz ha a pénz nem lenne akadály (mindig az és igaza van, mindig csak kevesebb lesz), akkor egész pontosan mivel is rukkolna elő. És mi lenne hozzá a “koncepciója”? És vajon sikerülne-e lenyűgöznie a világot “a magyar művészet kincseivel”?
Az utóbbi időben gyakran jut eszembe Brechtnek az a mondása?/maximája, hogy “Do not count on the good old days but on the bad new ones”………
@timár.kati: Na, igen, tényleg az. De azért: jóleső érzés, olyan ez, mint Wimbledonban egyesben nyerni.
Ha a pénz nem lenne akadály, akkor az idő lenne, mert – mint a régi szép hetvenes években, amikor Kokastól Fehér Lászlóig egyszerre képviselte néhány nemzedék a magyar festészetet – válogatnék a magyar művészet terméséből.
S úgy tenném, hogy egyben az intézményrendszert, amelyben a magyar művészet alakult ( szándékosan kerülöm a fejlődött kifejezést ) is bemutatnám. A csoportosulásokat és támogatóikat ( a művészettörténészeket is, persze ), ellenzőiket, a hivatalos hangokat ( elképzelhetőnek tartom, hogy az egészet e-book formátumban feldolgozhatóvá tenném, s minden látogató, a jelenlegi audio-kisegítés helyett, ezt kapná: egyszerre látná a kiállítást “élőben” és digitálisan a kezében. Kinek mi tetszik. ).
Néhány jelentős fordulatnak ( pl. Nemes Marcell gyűjteménye múzeumba nem kerülésének, az MNG létrejöttének és kortárs anyaggal való feldúsításának – a sor még folytatódik , jelentős vagy annak gondolt életműnek, irányzatnak kiemelt helyet szánnék.
Azért mindegyik mellé – kronologikusan – odatenném, mi történt éppen aktuálisan “akkor” a világ művészetében ( összehasonlító művészettörténeti megközelítés – pl. Kassák és a cseh konstruktivisták, a Római Iskola és a cseh meg a lengyel szürrealisták stb. )
Nyilvánvaló, hogy ehhez a munkához – amely a Neubauer-Cornis-Pope szerkesztette Közep-Kelet Európa irodalmainak összehasonlító története kötetéhez akarna hasonlítani picit – sok ember együttes tevékenysége kell.
Tudás, közös gondolkodás, megfelelő számítástechnikai háttér.
Ha mindez lenn, finomítanék egy kicsit még a koncepción, jobban, alaposabban kidolgoznám.
A világ odafigyelne rá? nem tudom. Illetve: feltétlen – mert ilyen módon, kritikailag és összehasonlító módszerrel feldolgozva még nem találkozott a magyar művészettel.
Nos?
@iparterves: Hááááát, nem is tudom, hol kezdjem? Ez k–va jó!!!! Nemcsak úgy “anblok”, hanem a részleteiben is!
Nagyon tetszik:
— az intézményrendszeri “keret” bemutatása
— a kölönböző “hangok” bemutatása
— a fordulatok bemutatása (különösen az “annak gondolt” szófordulattal megspékelve)
— az ebook formátum behozatala
— a komparatisztikai megközelítés
— a Neubauer-Cornis-Pope “előkép” (megnéztem a neten, az is roppant szimpatikusnak tűnik!)
— közös munka, együttgondolkodás (mondtam én már korábban!) — SZUPER!
— “A világ odafigyelne rá? nem tudom. Illetve: feltétlen – mert ilyen módon, kritikailag és összehasonlító módszerrel feldolgozva még nem találkozott a magyar művészettel.” — hát persze!!!! és a hangsúly a “feltétlen”-en van!
Csak egyet tudok érteni az egésszel!
A Wimbledon-i témához azt azért szeretném hozzátenni, hogy mikor azt olvastam, jót mosolyogtam, de egyet nem értettem, aztán látja, a végén maga is megfogalmazta azt, amit én gondolok és amit én személy szerint annyira fontosnak tartok — sok ember együttes tevékenysége. Ez nekem nem a wimbledoni egyes volt, mert volt legalább 6-7 olyan ember (pl. a művész maga), aki nélkül ez sehogy se jöhetett volna létre — és ezt most a legkomolyabban mondom (bár tudom, hogy ez is álszerénységnek fog tűnni). Egyedül talán csak verset lehet írni, de már bármi mást csinálni nem nagyon….
@timár.kati: Köszi a megérdemelt elismerést. Látszik, hogy nem hiába dolgozik az ember ( kb. 10 perc volt, ami alatt megírtam “dolgozatomat”).
Legőszintébb sajnálatomra azonban sem megfelelő szellemi kapacitással nem rendelkezem a nagyívű terv megvalósításra, sem igazán nagy kedvet nem érzek hozzá.
Bár a szakmával és a festőkkel/szobrászokkal való konfrontálódás élénkítő hatással bírna lanyhuló szellemi életemet.
@iparterves: Hogy nincs kedve — megértem. Hogy nincs megfelelő szellemi kapacitása — nem hiszem.
Ismeri azt a viccet, hogy a pasi kihívja az autószerelőt, mert sehogy se tudja elindítani a kocsit (pedig benzin van benne)? Az autószerelő hümmög egy kicsit, aztán fog egy nagy kalapácsot és ráüt vele egyet az autóra, mire az beindul. A pasi boldog, megkérdezi, mivel tartozik. Az autószerelő azt válaszolja: 51 ezer forint. A pasi elképed: Mi került ezen az egy ütésen 51 ezer forintba??? Az autószerelő válaszol: Ja, az ütés maga ezer forintba kerül, de az, hogy tudom, hova kell ütni, az 50 ezerbe kerül…
@timár.kati: (nekem is elvesznek a bejegyzéseim, most pótolom az utolsót)
Pedig hogy igyekeztem megbotránkoztatni! Nem sikerült…majd legközelebb.
@iparterves: Kérem, ne adja fel! Már sikerült néhányszor, tehát a dolog nem lehetetlen 🙂
Idén is sor kerül az Európa-szerte népszerű Kulturális Örökség Napjai hétvégére, melynek keretében szeptember 18-án (szombaton) a Politikatörténeti Intézet ismét megnyitja kapuit a “nagyközönség” előtt.
A volt Kúria épülete és a Politikatörténeti Intézet bemutatása mellett idén a Könyvtár, a Levéltár, a Tudományos Osztály és a Restaurátor Műhely a Felemelő század programjához csatlakozva A 20. század és a nők témakörben várja izgalmas, a nők felemelkedését bemutató összeállítással látogatóit.
A nap során szervezett, kb. egyórás sétákat indítunk 4 alkalommal: 10, 12, 14 és 16 órakor, melyeken:
– bemutatjuk a volt Kúria épületét, történetét;
– látogatóink megtekinthetik az épület használaton kívüli felvonóját, amely külső kialakításában a múlt század közepét idézi;
– látványos ismertetőt adunk a Tudományos Osztály kutatási eredményeiről (a Jedlik-projektről, valamint a nőknek az oktatásban és a politikában elfoglalt helyéről);
– a Levéltár izgalmas, egyedi dokumentumokban bővelkedő bemutatót tart a nagyközönség elől máskor elzárt területeken az alábbi témákban: nők és választójog, nők a munka világában, munka és anyaság, nők a változó világban, emigráns nők;
– bemutatjuk a Könyvtár gyönyörűen felújított termeit, majd ismertetjük néhány érdekes gyűjteményét (nőknek szóló kiadványok);
– végül a Restauráló Műhely munkatársának interaktív bemutatóján a látogatók bepillanthatnak a könyvkötészeti és állagmegóvó munkálatok egyes fázisaiba.
Ezt a tematikus napot koronázza meg az esemény záróprogramja: az utolsó sétát követően „A 20. század és a nők” témakörében levetítjük Az órák c. filmet (színes, amerikai romantikus dráma, 114 perc, 2002).
A filmvetítés kezdési időpontja: 18 óra
Helye: I. emeleti konferenciaterem.
@Khoór Lilla: Ez a program még érdekes is lehetne, ha a lezárásaként (mintegy retrospektíve kontextualizálva az addig lezajlott eseményeket) nem egy anti-feminista filmmel próbálná meg a nőket “politizálni”… Kár.
@tranzitblog: Nem szeretsz vagy nem tudsz gépelni, de gépelni valód lenne? Akkor fordulj hozzám.
Elérhetőségem: gepelod@freemail.hu
Galéria Café, a radiocafé 98.6 műkereskedelmi magazinja
szeptember 22. szerda 21h – 22h
szerkesztő-műsorvezető: Spengler Katalin
vendég: Lájer Vera művészettörténész, a LudwigInzert kurátora
Téma: LudwigInzert a Józsefvárosban – Közegek
@Spengler Kati: Juj, de jó. S meg tetszik majd írni ott is Somlói Zsolt gyűjtői portréját, persze abszolút elfogulatlanul. Mintegy harmadik személyben.
S a műsor is elfogulatlan lesz, ugye?
Lukács György filozófiája mai viszonylatban – születésének 125. évfordulója alkalmából
Csütörtök október 28., 14h00
Francia Intézet
Október 28. 14.00 – 19.00
Október 29. 9.00 – 18.00
Lukács György gondolatai marxista és nem-marxista korszakában egyaránt a 20. század egyik legeredetibb filozófiai vállalkozását jelentik. Egyben az egyik utolsó kezdeményezést is egy szisztematikus filozófia felépítésére.
Résztvevők: Bagi Zsolt (Pécsi Egyetem), Franck Fischbach (Nizzai Egyetem), Heller Ágnes (ELTE), Hévizi Ottó (Lukács Archívum), Kelemen János (ELTE), Jean-Pierre Morbois, Guido Oldrini (Bolognai Egyetem), Gabriel Rockhill (Villanovai Egyetem, USA), Pierre Rusch, Seregi Tamás (ELTE), Takács Ádám (ELTE), Jean-Loup Thébaud, Nicolas Tertulian, André Tosel (Nizzai Egyetem), Vajda Mihály (MTA) és a Internationale Georg Lukács Gesellschaft képviselője.
Francia és magyar nyelven, szinkrontolmácsolással.
II. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál
Időpont: 2010. november 13-16.
Helyszín: Műcsarnok, Budapest, 1146 Budapest, Dózsa György u. 37.
A II. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál a tervezői praxis és a kulturális infrastruktúrák kapcsolatát vizsgálja.
A múzeumok és kiállítóterek mint kulturális intézmények világszerte meghatározó szereplőivé váltak a városfejlesztésnek, új csomópontokat teremtve a városok globális hálózataiban. Ez a folyamat az intézmények szerepét is megváltoztatta: a statikus, helyi és nemzeti reprezentációs igények helyett egyre inkább nyitott és aktív közéleti fórumokként működnek, ahol a modern demokráciák társadalmi, identitáspolitikai kérdései és a kortárs kultúra vitái zajlanak.
A makettfesztivál fő témái ezt a jelenséget vizsgálják hazai és nemzetközi intézmények és építészeti projektek bemutatásával és eddig feldolgozatlan témák megjelenítésével. Ezek egyben össze is kapcsolják az építészeti makett, mint műfaj és a kiállítótér, mint platform kérdésköreit és izgalmas összefüggéseit.
Az első téma meghatározó kortárs múzeumépítészeti projekteket és víziókat mutat be modellekkel. A második téma a múzeum mint intézmény és nyilvános fórum átalakulását vizsgálja a makettet, mint eszközt használva fel az elemzésre és a komplex vizuális megjelenítésre. A harmadik téma a makettek és a prototípusok szerepét elemzi a tervezésben, hagyományos és kortárs technológiák helyszíni, működés közbeni bemutatásával. Ennek a három fókuszpontnak az összevetése és párhuzamos bemutatása az építészeti tervezés folyamatainak és a múzeumi intézmények működésének páratlan mélységű, látványos elemzését teszi lehetővé.
A fizikai modellek, makettek így a szakmai és tágabb nyilvános diskurzusok összekapcsolását teszik lehetővé, és egyben kézzelfoghatóvá teszik a kortárs kiállítóterek működését.
A korábbi tapasztalatok alapján komoly nemzetközi és hazai érdeklődésre számítunk szakmai-résztvevői és látogatói oldalon egyaránt, és erre építve számos iskolai, szakmai és interaktív közösségi programot szervezünk a fesztivál idejére. Ezek az események a hasonló közegben dolgozó több külön szakma közötti együttműködést is elősegítik, ami hosszú távon is hozzájárulhat a múzeumok és a szélesebb nyilvánosság kapcsolatának fejlesztéséhez.
TRAFÓ -Kortárs Művészetek Háza
1094 Budapest Liliom str. 41.
2010.11.05 20:00
2010.11.06 20:00
In English without subtitles.
110 min
A senior employee of the Lebanese Ministry of Finance is reported as missing by his wife. He has disappeared without a trace. Has he gone abroad to stay with a lover? Or has he fallen victim to a crime? At the same time, a briefcase full of money has likewise disappeared. Every day, the papers carry new and contradictory items: official statements try to buy time until the case has been cleared, while the man’s family express their anguish. Beirut-based author, director and performer Rabih Mroué takes on the role of a detective: he follows the news reports, meticulously collects all relevant items and documents the increasingly murky turn of events.
Written and directed by: Rabih MROUÉ
Performers: Rabih MROUÉ és Ghassan HALAWANI
Set design: Samar MakAaron, Talal CHATILA
Video: Mohamed SoueId, Pamela GHONEIMEH
Technical direction: Krystel KHOURY
Translation to English: Ziad NAWFAL
Photos: Houssam MCHAIEMCH
With the help of:
Hatem EL-IMAM, Ziad ANATAR, Feyrouz SERHAL, Lina SANEH, Ali CHERRY
Production: Christine Tohme – Ashkal Alwan (2003)
“A legutóbbi Frieze-en Björk jött velem szemben a White Cube standján.”-mondja Spengler Katalin.
Én mit is mondhatnék? Wow!
( Kiegészítésként, tétova megjegyzésként egy, a magyar nyelv néhány alapvető szabályához még érdek nélkül ragaszkodó idősecskétől: itt nem a “szemben”, hanem a “szembe” a helyes alak a “jött” miatt. A “velem szemben” megfelelő lett volna, ha az “állt” állt volna mellette. )
Mindez azért érdekes, mert azt olvastam, hogy Spengler újságíró-műgyűjtő asszony Winkler Nóra személyiséggel együtt szerkeszt egy kiadványt a BAF-ra.
A színvonal garantálva!
@iparterves: Gondoltam, hogy valami hasonló az apropó. Én csak arra kérdeztem rá, mint a magyar nyelv szabályaiban abszolúte járatlan személy, hogy az vajon helyes-e, hogy a “standján” futott össze S.K. Björkkel?
@timár.kati: Az újbeszél új szabályai szerint Spengler asszony írása helyes.
A Winkler Nórával szerkesztendő újságjuk, feltételezem, hasonló újmagyar nyelven íródik.
Érdekes olvasmány lesz.
2010. november 11.
Különleges Múzeum+ program (Barokk Csarnok)
18.00 – 19.30 Élő Múzeum Café – Magánpénzek, közgyűjtemények
Résztvevők: Dékei Kriszta művészettörténész; Spengler Katalin műgyűjtő, szakújságíró; Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész, Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
A beszélgetést vezeti: Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője
@iparterves: Hát, ezek szerint én sem ezt, sem az “óbeszélt” nem sajátítottam el megfelelően…
Csak nem személyes tiszteletét teszi a nov. 11-i programon?
@timár.kati: Nem, semmi kedvem.
A múltkor már hallottam Csák Máté fiát beszélni, s a semmitmondás bajnokának tűnt.
Borsos Lőrinc
Csákány István
Csáky Marianne
Csoszó Gabriella
Gerber Pál
Gerhes Gábor
Horváth Tibor – Mécs Miklós
Ivan és Igor Buharov
Keserue Zsolt
Khoor Lilla
Plágium 2000
Szabó Péter
Szentjóby Tamás
Szombathy Bálint
Uglár Csaba
Várnai Gyula
Kurátorok
András Edit
A Gender Check kiállítás magyar anyagának válogatásáért.
Bécs, Museum Moderner Kunst
Angel Judit
Összefüggő terek, Ernst Múzeum
Köztes idő sorozat
Erőss Nikolett és Zólyom Franciska
A nagy üzlet, Szétszerelt világ. Trafó és ICA-D
Hegyi Dóra
IPUT, Badischer Kunstverein, Karlsruhe
Hock Bea – Zólyom Franciska
Agents and Provocateurs, ICA-D, Dortmund
Kálmán Rita és Stepanovic Tijana
Keleten a helyzet. Közép- és kelet-európai videoművészet, Ludwig Múzeum
Készman József
Várnai Gyula. Ugyanaz a patak, Ernst Múzeum
Maurer Dóra
OSAS kiállítások a Vasarely Múzeumban
Oltai Kata
Gerber Pál retrospektív kiállítása, Ludwig Múzeum
Páldi Lívia
BBS 50. Más hangok, más szobák, Műcsarnok
Somogyi Hajnalka
A képzelet tudománya, Ludwig Múzeum
Timár Katalin
Ludwig Múzeum gyűjteményének kiállítása
Kritikusok:
Andrási Gábor:
A festék lázadása. Műértő, 2010. szeptember
Csatlós Judit:
Az örök ígéret – “Bemegyek, Kijövök. De milyen jóóól kijövök, ha bemegyek…”
Balkon, 2010/4.
Hornyik Sándor:
A harc törvénye, avagy az avatar átka
tranzit.blog.hu
Katarina Sevic – Kálmán Rita:
Nem kacsák vagyunk egy tavon, hanem hajók a tengeren – független művészeti helyek Budapesten 1989-2009
Kürti Emese:
Dezorientáljuk a csapatokat,
exindex.hu
@ötvenkilenc: Az biztos.
Én a Spengler-különdíj I. fokozatára pályázok.
@iparterves: Szerintem most az ön egyik szeme — vagy talán mind a kettő — nevet, mert a Facebookon zajlik a tranzit-díj javaslattétele és a “köz” hozza fel a jobbnál-jobb javaslatokat és ötleteket. Mindezt abban a ki nem mondott reményben, hogy így majd el lehet fedni a nagy űrt. Persze, a másik szeme talán könnyves, mert aztán a nagy hordalék-képzésből mégiscsak egy ismeretlen eredetű és összetételű zsűri emeli partra az arra érdemest. 🙂
Az senkinek nem tűnik itt fel, hogy iparterves jelölt barátunk szétflodolta ezt a fórumot és minden jobb érzésű ember sikítva menekül innen vagy hallgat ? Tímár Kati és iparterves édelgésén túl semmilyen érdemi diskurzus nem zajlik, csak értelmetlen jópofáskodás. Valószínűleg a támogató nem erre adta az oldal fenntartásához szükséges forrásokat.
@MT32: Ez tetszik, amit írsz, mert egyrészt nagyon konstruktívan fogod meg a dolog lényegét, másrészt pedig érződik a mondataidból a helyzet maximális átlátása és a lényeg megragadása. Ez valóban sokkal közelebb áll az érdemi diskurzushoz, mint az az édelgés, amit ipartervessel folytatok. Tényleg. Kár, hogy ezt csak most írod, és az is kár, hogy a sok értelmes diskurzusra vágyó, jobb érzésű ember pusztán a mennyiségi és az ezzel járó minőségi fölénye folytán nem állított le minket előbb, hogy nekik is terük nyíljon végre az általuk nyilván okkal érdeminek tartott diskurzus folytatására. Már csak azért is, mert a támogató nyilván erre adta a pénz, és nem az ipartervessel folytatott édelgésemre. Végre valaki fellépett ebben az ügyben (a sok, érdemi diskurzusra vágyó, jobb érzésű ember nevében) már épp ideje volt. Fellélegezhettünk mindannyian!
Annal is inkabb, hogy amikor a multkor talalkoztunk egyaltalan nem ezt mondtad… Nem hittem volna hogy ilyen gyorsan megvaltozik a véleményed.
Egyébként kösz a könyvet, mar elolvastam kétszer is.
A befejezést nem egészen értem.
Ha én irtam volna lehet hogy nem küldöm el Pétert Szombathelyre. Na, jo most mar mindegy. Ez igy van és kész.
Most a Mari olvassa.
Jöttök vasarnap ?
Légyszives telefonalj elötte mert a kod elromlott és nem tudtok bejönni egykönnyen. Es ne hagyjatok semmit a kocsiban mert
a multkor is feltörtek egy autot itt pedig csak egy üres taska volt benne amit persze otthagytak a hülyék.
Hoznal megint olyan krumplit mint a multkor.
A Mari nagyon szereti.
Ha akarsz hivj fel majd pénteken és arra megtudom hol lehet venni azt a csavart amit a multkor keresett a haverod (akinek a nevét most mar nem tudom).
Arra mérget vehetsz hogy a faterom megtalalja
azt amit te annyira akartal, tudod . .most nem irom ide az nem tartozik senkire.
Bort ne hozzatok mert most mar annyi van itt hogy egy évig sem tudjuk meginni.
@MT32:
Igaza van. Így is fel lehet fogni a dolgot.
Jelőlésünk az AICA díjra éppen ezért a paródia és a mérhetetlen önirónia kategóriájába tartozik: a bohóc ünneplése és tükör elé állítása – ez az én felfogásom is, s köszönöm, hogy ebben megerősített.
Abban is igaza van, hogy az Erste Alapítványt meg kell kérdezni, és épp itt az ideje – újabb idézet egy filmből, amelyben egy megvilágosodott ügyvéd mondja: az idő eljött! ( díjak a megfejtőknek továbbra is vannak!) – megkérdezni a szponzort, mire adta a pénzt.
Ha arra, hogy az oldal fenntartói dolgozzanak, akkor valóban nem kapta meg, amire szánta a zsozsóját.
Azt reméltem, hozzászólása végén javasolja, hogy tiltsák le a a hozzászólásainkat.
Mert az új világban, amelyben élünk, ez lett volna a következő és nagyon is jellemző lépés.
Még egy megjegyzést, barátom ( ezt a szót ugyanabban az értelemben és ugyanolyan hangsúllyal használom, mint maga ).
A sikítva menekülést nem láttam, a hozzászólások hiányát magam is szóvá tettem.
Gondolja, hogy egyedül az én mosdatlan, szakértelem hiján levő gondolataim tömege riasztotta el a szakembereket?
Megszámolta, hogy május óta hány új, ide szánt írásmű jelent meg a blogon?
Annyi, amennyit vártak, akartak, kívántak a szakemberek? Nem?
Miért nem? Olyannyira bepiszkolódott a szegény tranzit.hu, hogy már nem lehet itt publikálni?
Így gondolta? Ha így gondolta, komolyan gondolta?
Megosztanám magával azért a legfájóbb dolgot: dr. Mélyi, aki egyébként kitűnő kritikus és bizonyára nagyszerű művészettörténész – önálló kötetét nem olvastam, esszéit, műbírálatait igen -, a demokratikus gondolkodás olyan minimumszintjére jutott el, amilyet ilyen kultúrembertől nehezen tudtam elképzelni, elfogadni pedig még kevésbé.
Nem az a baj, hogy valakivel azonosítani kívánt ( úgy tényleg jobb ellenségeskedni), hanem, hogy egy nyíltan feltett, egyszerű kérdésre – miért lett a nyílt pályázatból meghívásos az ő döntésére ? – képtelen volt válaszolni.
Nem menekült sikítva, hanem néhány szót odalökött, majd eltűnt.
Mindegy, ezek az én egyéni sirámaim, a maga részéről, amit ír ( maga művész? műkritikus? érdeklődő, aki nem akarja beszennyezni kompjúterének klaviatúráját ? )szintén érthető.
Nem elfelejteni: 2010. november 25-28 Budapest Art Fair!
Jó és okos ez a Panyi gyerek, de most eléggé demagóg volt.
Különösen a cigány-film versus cigánylét verte ki a biztosítékot nálam. A cigányság társadalmi felemelkedésére milliárdokat költünk ( hogy milyen programok keretében és milyen hatékonysággal, az más dolog ), és ezzel szembeállítani egy 70 milliós filmet – illetlenség.
Panyi következtetése – előbb szűntessük meg a nyomrot, aztn művészkedjünk – hülyeség. Mondanám neki, hogy: Szabolcs, gondolkozz! De gondolkozik a Panyi gyerek, és mégis, képest ekkora baromságot leírni.
Nomármost, ami a finanszírozást illeti: az a maradék-elvet követi és emiatt lesz egyre kevesebb. Nem szeretem – bár olykor magam is abba a hibába esek, hogy idealizálom a másutti rendszereket – a “bezzeg” státusok emlegetését, az USA-beli hatalmas alapok idecitálását.
Azon egyszerű oknál fogva, hogy más pénzügyi dimenziókban élnek arrafelé. A Pollock-Krasner Alapítvány például – mint honlapjukon írják – 25 év alatt 52 millió dollárt osztott ki. Vagyis évi kétmilliót, ami fejenkét olyan 15-20.000 dollár körüli összeg lehetett. Annyi, amennyiből bármikor egy négytagú család nálunk egy évig vígan megélhet.
És ez egy a sok közül. Mi van nálunk? Bizonytalanság, semmi sem tart néhány évnél tovább, kivonulnak a nagy művészetbarátok, megszűntetik a vásárlásaikat.
Marad az állam, igen, az állam, senki más. Az állami mint fejőstehén. Az állam, amelynek mindent (!?) kellene finanszíroznia.
Tradicionális művészetet, mainstraimet és a legkortársibb tendenciákat.
Kin keresztül tegye? A Panyi gyerek szerint független szervezeteken, amelyekkel – sopánkodik a jó gyerek – az a bibi, hogy lobbiérdekeknek van kiszolgáltatva, vagy ami rosszabb: alárendelve.
Mi legyen hát? A hivatal döntsön vagy a lobbik? Nincsen válasz, bár azt megtudtuk, hogy a táradalom nem volt meginvitálva a rendszerváltásra, csak az értelmiség. A népi művészek ( azok meg kik? – szeretném megkérdezni Panyi gyerektől ) példul.
Panyi gyerök elősodorja irodalmi ösmereteit is és felmondja a kötelező leckét a Gyosz és a Nyugat viszonyáról. A Nyugat nem attól lett Nyugat, hogy Fenyő “benyomta” a Gyoszt.
Kernstock sem attól lett Kernstock, hogy a Schiffer-villa nagypolgári tulajdonosai megfinanszírozták működése egy szép idejét.
Most nincsen Panyi-féle reformkor, de van forráshiány. Ha már választani kell, akkor a leghelyesebb lenne a közvetett támogatások erősítése ( adókedvezmények nyújtása magánszemélyeknek, cégeknek ). De erre semmi esélyt sem látok.
Szerintem a Panyi gyerök sem.
@iparterves: Ismeri Panyit? Én nem, de ebből is látszik, hogy van annak oka, hogy az ember nem kell, hogy mindenkit ismerjen.
A demagóg itt szerintem költői túlzás.
Engem különösen az zavart, hogy úgy állítja be magát, mint aki a finanszírozási rendszerek szakavatott ismerője (az látszik, hogy a kultúráé már sokkal kevésbé, de erre csak járulékosan gyúr), viszont a “megoldás”, amit felvázol, elég gyenge és csak a magyar realitás ismeretét nélkülözi. Most komolyan azt gondolja itt bárki, hogy ha meghoz az állam 1-2 adótörvényt, akkor nyugodt lelkiismerettel kivonulhat a kultúra finanszírozásából? Ön is azt írja, hogy erre semi esélyt nem lát.
Arról már nem is beszélve, hogy az államot azonosítja a mindenkori kormánnyal és parlamenti többséggel, ami lehet, hogy kis hazánkban jogos lépés, de akkor legalábbis ki kéne arra térnie, hogy ez nem szükségszerűen van így mindenütt.
A függetlenséget jó lenne definiálni, mert enélkül elég problematikus minden állítása (Panyinak).
Jó lenne, ha bármi köze is lenne a reformkornak meg a 20-as/30-as évek kultúrális és társadalmi szerkezetének a maihoz, de ezt számomra csak a feudális formák túlélése mutatja, más semmi. Erre azért nehéz lenne egy egész kultúra-finanszírozási politikát építeni, nem?
Ismerni egy embert? nem ismerem, meg persze, hogy ismerem. Már abban az értelemben, ahogy az “ismeremet” szokták mondani.
Okos fiú, de szerintem ahhoz, amiről ír: nem ért. ( Én sem, de nem írok vezéranyagot belőle ).
A neo-neobarokk/szoc-ötvözetben nehéz is lesz megfelelő új, teherbíró szisztémát találni.
Azért, ne legyen felületes: nem egy-két adótörvényről van szó, itt tényleg strukturális visszaalakítások folynak, s ennek a kultúrában is lesznek nyertesei, de nagy vesztesei is.
@iparterves: Látom, nagyon filozófikus hangulatban van.
Az okos nem azt kéne, hogy jelentse, hogy tisztában van a saját korlátaival?
A szisztémát meg nem neki kéne megtalálnia (sőt, jó lenne a cikk alapján, ha nem ő találná meg), de a nagyívű aspiráció után azért illett volna valami minimális koncepciót felvázolni.
Én is csak ironikusan utaltam az 1-2 adótörvényre, de a kérdés szerintem az, hogy vajon kiket is értünk vesztesek alatt. Mert az a gyanúm, hogy nem egyre gondolunk.
Abban a múló, nagyon átmeneti, de jóleső korban, amelyben a Panyi gyerek van, mindenki úgy gondolja, hogy a világról minden lényegit tud. És azt el is akarja mondani, különösen, ha van hozzá tere.
Ez nem azt jelenti, hogy a nagy megoldás is ott van a fejében, de az analízise, így véli, már a megoldás felé vezető út egyik lényeges állomása.
Ha azoknak íródott az ismeretterjesztő cikk, akik nem voltak még tisztában a kontinentális és az angolszász gyakorlat eltérő jellegével, nem olvastak még művészettörténeti szakirodalmat ( lásd: a mecenetúra átalakulása ), akkor igazán jó kis írás ez.
Vesztesek alatt én mindenki értek, még a nyerteseket is, mert őket meg a szakma ( filmesek, írók, képzőművészek ) fogják veszettül utálni, és szakmai ellenszélben, csak hivatalos támogatással borzasztó nehéz dolgozni.
Az államtól pénzt és hivatalos elismerést lehet ugyan kapni, de a művészi rangot majd a szakmai közeg biztosítja.
Nehéz dolog ez.
mindenki=mindenkit
@iparterves: Az analízis csak akkor vezet(het) a megoldás felé, ha pontos. De ha a minimális önrefliexiót is nélkülözi és az analizáló látását elhomályosítja mindenféle öntetszelgő gondolta, akkor nem.
Ezen kívül szerintem nagy hiányossága az írásnak és a szerző gondolkodásának, hogy nem rendszerszűen nézi a témát és a lehetséges változatokat. (Erre próbáltam meg utalni az adó-dologgal, hogy ez csak a rendszer egyik eleme, lehetőség, de nem kötelező. A magyar joggyakorlatnak erről a félreértéséről még tudnék írni és az korántsem lenne édelgés, de visszafogom magam.)
Ha a veszetesek alatt valóban mindenkit (!) ért, akkor egyre gondoltunk.
A legvégső kérdésére: ki más?
A nép, a közönség, a vevők, a tisztelgők, a párt, az állam?
A céh az, amely tagjai közé fogad vagy kitagad.
De ezt azért ne tévesszük össze azzal, hogy azért a népnek is van ( kell hogy legyen ) beleszólása a művészetfinanszírozásba.
Az nem (!) a szakma ügye.
@iparterves: Nincs “legvégső” kérdés, mert mindig lehet és van is újabb, akár több is.
Ki a céh? Nekem úgy tűnik, művészeti megközelítés és színvonal szempontjából elég különböző emberek/művészek tartoznak oda, ez pedig csak a középszer kiemeléséhez és kiemelkedéséhez vezethet.
És ha a “nép” beleszólhat a művészetfinanszírozásba, akkor a művészi rang megítélésében miért nem lehet szava?
A céh a céhbeliek csoportja. A céhbeliek nagyobb része a középszer?
A középszer azért tudja, hogy ki az igazán jó.
A nép, az istenadta nép a saját preferenciáit – a középszer szeretete – érvényesítheti, s meg lehet győzni, hogy mást is válasszon, mint a középszer.
A nép sem teljesen hülye, ezt azért be kellene látni. Sőt: fejlődik.
A minőség megítélése azonban nem szavazás kérdése. A finanszírozása viszont az.
A tranzit.hu Muveszetelmeleti es gyakorlati szabadiskolaja 2010 decemberben
2010. december 13-14, Budapest
Judith Hopf szeminariuma
Labor, Budapest
Jelentkezes angol nyelvu motivacios levellel az office@tranzitinfo.hu
cimen 2010. december 10-ig.
A szeminarium nyelve angol
Contract entre les Hommes et l´Ordinateur
(Szerzodws az ember es a szamitogep kozott)
Az elmult husz ev soran a kritikus/konceptualis muveszeti tevekenyseg
a muveszet uj intellektualis ertelmezesei elott nyitott ajtot.
Ugyanakkor azonban a szöveg- es a kepalkotasban mintha egy “oktato” és
“értelmi” hangnem szűkített volna le minden esztétikai folyamatot
“értelmi alkotásra”. En ezt a lepest nem tartom igazan szerencsesnek a
muveszi alkotas fejlodese szempontjabol, mivel ez utobbi arrol is
szol, hogy engedjük: a dolgok csak ugy megtörtenjenek, hogy olyasmit
is megtudhassunk, amit azelott nem ismertunk… A szeminarium sok
inspiráciot merit a (politikai) függetlenseggel foglalkozo szövegek
hagyomanyabol, különösen Jacques Ranciere “tudatlan iskolamester”
fogalmaval kapcsolatban melyet Joseph Jacotot 1818-ban írt gondolatai
ihlettek. Az intellektualis emancipaciorol szolo eloadasaihoz
kapcsolodva abbol indulok ki, hogy csak a “muveszet” tanithato a szo
konvencionalis ertelmeben (mas azonban nem). Következeskeppen Joseph
Jacotot gondolatait szeretnem követni Jacques Ranciere ertelmezeseben.
A legfontosabb lecke, amit Jacotot-tol megtanulhatunk, az, hogy az
oktatason keresztül kapott tudas olyan, mint a szabadsag: nem
megadatik, hanem el kell venni. A sajat muveim közül hozok majd nehany
peldat, amely a fenti kerdesekre reagal. Ezután olyan filmekkel,
szövegekkel es mualkotísokkal folytatjuk, amelyeket produktivnak és
lenyugözonek talalok a “tudas” és a “nem-tudas” körüli vitaval
kapcsolatban. A peldak között szerepel: Az a bizonyos…, Eleanor
Glynn, 1927, Csoda Milanoban, Vittorio De Sica, 1951, Performance, Guy
de Cointet, 1974 és igy tovabb…
Judith Hopf valtozatos muveszi gyakorlataban a targyak es installaciok
keszitese mellett talalhatok grafikai munkak, performanszok, szövegek
es filmes munkak is. Temai a szerelemtol a politikaig terjednek, es
gyakran mas muveszekkel vagy baratokkal együttmuködve bontja ki oket.
Filmjeit peldaul, miközben nagy hangsulyt fektet a közös munkara,
egyfajta jatekossag jellemzi, amely a mindennapi tarsadalmi szerepek
megjelenitese es fantaziabeli impulzusok koreografiaja körül forog.
Judith Hopf szamos helyen allitott ki; önalli kiallitasai voltak a
becsi Secessionban (2006), a frankfurti Portikusban (2007) es a
karlsruhei Badischer Kunstvereinban (2008). Filmjeit nemzetközi
fesztivalokon mutattak be, legutobb a Berlini Nemzetközi
Filmfesztivalon (Berlinale), a londoni ICA-ben es a grazi Steirischer
Herbst fesztivalon. Hopf a frankfurti Stadelschule, Allami
Kepzumuveszeti Foiskola muveszettanara.
Meg decemberben:
2010. december 4, Berlin
Angel Judit szeminariuma es eloadasa
A kontextus függvényében
@iparterves: Itt szerintem nem arról van szó, hogy a céhbeliek nagyobb része középszer, de a nagyon eltérő kvalitások kioltják egymást és egyfajta közös többszörös középszert eredményeznek, ami nem feltétlenül számarányánál, hanem “konszenzusteremtő képességénél” fogva kerül meghatározó szerepbe. És még ha tudják is, hogy ki a jó, nem érdekük ezt nyilvánossá tenni, megtartják magukban.
Én nem állítottam, hogy a nép teljesen hülye, de ha a finanszírozásba ön szerint beleszólhat, akkor a minőség meghatározásába miért nem? A finanszírozás már nem a minőség indirekt kinyilvánítása?
A finanszírozással nem lehet a minőséget kiválasztani, legfeljebb segíteni lehet azt, hogy ne sikkadjon el.
A szakma nagy része tényleg középszer. A nagy önbecsapókon kívűl azonban mindenki tudja, hogy ki az igazán jó.
@iparterves: Ez most nekem egy filozófiai kérdéssé vált — a finanszírozás mégiscsak meghatároz valamilyen minőséget, mert nyilván nem eleve a “rosszakat” vagy a “középszerűeket” törekednek támogatni (hanem azt, amit őt, mint pénzosztók, minőséginek vélnek).
Szerintem az önbecsapás azért ennél komplexebben manifesztálódik, nem csak abban, hogy a lelke mélyén mindenki tudja, hogy ki az igazán jó. Ha más nem, akkor ott a kognitív disszonancia…
Van bizonyára filozófiai vetülete vagy mozzanata a döntésnek, mint minden emberi cselekedetnek.
A finanszírozás nem határoz meg minőséget, segítheti annak megszületését. Látnak a döntnökök egy vázlatot ( rajzot, leírás, koncepciót, szüzsét vagy akármit ) és annak alapján döntik el, hogy a mű megszületéséhez hozzájárulnak-e.
Ez van az előfinanszírozásnál.
Ha az utófinanszírozást vesszük, ott már valamilyen kész minőséget ítélnek meg, s a minőséget a saját minőségelvükkel vetik össze. Lehet, hogy egyik minőség sem minőség, lehet mindkettő az, vagy csak az egyik.
Dönteni kell valami mentén, ellen vagy érte. Ez a kényszer kényszerdöntéseket és nagyon rossz, indokolhatatlan döntéseket is szülhet.
Minden attól függ, milyen alapokon – itt jöhet be a filozófia, az értékelmélet, a művészettörténet, a döntnökök felkészültsége – születik meg a végső döntés.
Nagy átlagban a vacak kap pénzt, mert a vacak, a silány, a felejthető, a zeitstück van mindig többségben.
@iparterves: Nekem ez most, amit ön mond, így egy kicsit túl általános. Meg azért azt sem tudom elképzelni, hogy kizárólag a zsűri elé kerülő vázlat, leírás, stb. alapján dőlnének el a dolgok.
Ami ennél jobban zarvar, az a “zeitstück” kitétel. Az miért rossz, ha egy mű a korához szól, arról mond valamit, azzal prbál meg párbeszédbe kerülni?
Hát mi alapján dőlnek el? Láttam a Fugában a kiállítást a pécsi pályázati anyagból, és ott is ugyanez volt a helyzet: egy makett-egy leírás. Passz.
A zeitstück nem a korával akar kommunikálni, de mással már nem. Ez a baj.
@iparterves: Ez tetszik, hogy felcseréltük a szerepeket! Már volt egyszer egy kicsit ilyen, de most itt teljes a csavar.
Szóval, most én mondom önnek, hogy ha no name bead egy vázlatot, akkor senki még csak egy lesajnáló pillantásra se fogja méltatni. Itt a trade mark (ez hány szó?) talán még fontosabb, mint a beadott vázlat. Vagy a kicsit kontinuus minőségi termelés.
De ez miért baj? Szerintem már az is nagy dolog, ha azzal képes kommunikálni! Akkor sikerülhet neki valami olyan fontosat mondani, amit akár később is meg tudnak érteni. Vagy rosszul látom?
@iparterves: Ja, és majd’ elfelejtettem — én várom a részletesebb FUGA-s beszámolóját (és — ha ez segít — szerintem ezzel nem vagyok egyedül :-)))
Mit is írhatnék? Sohasem voltam még a Fugában, s amikor most tiszteletemet tettem, az lepett meg, hogy a Magyarországon ismeretlen, nyomot nem hagyó építészről, Breuer Marcell-ről nevezték el a főtermet, ahol nagyon jó, mondhatni: meglepően jó házakat bemutató kiállítás kapott helyet.
Szerencsésen megtudtam, hogy a Tettye aljában található egyik, feltűnően jól megkomponált ház Gettó Tamás Gettoplan irodájából került ki. Gratulálok hozzá.
Ahhoz, hogy az ember a teljes ismeretlen Breuer “tiszteletére” kiírt pályázat anyagához ( és a hozzá kapcsolódó Vasarely-pályázathoz ) eljusson, le kellett ereszkedni a pincébe.
A kiállítás – most Breurre koncentrálok – a kurátor egyszemélyes mission statement-jével kezdődik, amelyből megtudhattuk azt, amit eddig is tudtunk. Új korszak virrada ránk és ebben az új korszakban új emberek, új nézőpontok és új anyagok várnak az új hajnal hasadására, s a kurátor odavezető a tévelygőket az igaz Írás és az igaz Alkotás forrásaihoz. ( Arról egyetlen szó sem szólt, itt sem, mitől lett ez a koncepció. Ez lett és kész. Kinek mi köze hozzá!)
A szörnyűséges magyarsággal – és ennek megfelelő gondalatisággal – megírt Csákány-szöveg következett, amely az egyetlen a beküldött pályaművek közül, amely lényegében szolgai szinten felmondja azt, amit dr. Mélyi le- és előírt.
Nem akartam már a korábbi bejegyzésemet a nyelvtani és kifejezésbeli sutaságokkal folytatni, mert Csákány szövegének szételemzése sem vitt volna közelebb a megvalósítandó műhöz, de Breuer “visszaimportálása” mint cél és eszköz azért akkor is megragadt bennem.
Csákánynak eszerint fogalma sincsen, mit jelent az importálás szó. Nem azt, amit az export. Nem kivitel, hanem behozatal. A visszabehozatal, az már kivitel. Nem akarom megzavarni szegény fejét, de ha ez volt a koncepciója, akkor a műve sem lett más.
Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire eltérő vérmérsékletű alkotók gyűltek azért össze. Georg Winter vidám vándor-hokedlije igazi városi látványosság lenne, s a kis többnyelvű koncept-leírása, szabadkézi munkája a makettezők mellett és között kellemes színfolt volt.
Ehhez képest a helyi erő, Gyenis Tibor max jópofa volt.
Aki a leginkább tagadta a kiírást, az meglepetésemre Lakner Antal volt. Szövegében egyszerűen kijelentette – jól elmenve a másik véglet irányába -, hogy Breuer-nek nincsen szüksége semmiféle helyi szoborra, megcsinálta már magának a házaival a maga (mű)emlékeit. Ilyen felütéssel nem is nyerhetett
Javaslata a térbútorozásra mind funkcionálisan, mind konceptuálisan elfogadható, s megvalósítható.
Aki nekem is tetszett, de a falra függesztett szavazólap szerint nagy népszerűségnek örvendett, az Várnai Gyula volt. Ő is fénybetont használt volna kockájához és a benne levő Breuer-emlékhez, de az áttetszőségget nem emelte volna oly filozófiai magasklatokra, mint Csákány ( “a néző azt gondol, amit akar, amikor este átizzik a fény a semmin” ), hanem egy fél-transzparens rétegen kereszttül az egyszerre absztrakt és nagyon is tárgyias módon megmutatta volna a breuer-i életművet.
Nálam ő volt a nyerő.
Tettem is egy rovást a neve mellé.
Nyugodtan állíthatom, hogy Csákány műve látszik a legszellemtelenebbnek a versenyzők közül, de a legjobban megfelel a dubiózus kiírásnak.
@timár.kati: Na látja, ettől szar az egész. A névtől, az ismeretektől, ahogy Szabolcsi mondaná: a networktól.
Nekem a vad befogadó kellene, s azt döntsön. Ne lásson neveket, hivatkozásokat, csak alkotásokat ( bár a legszerényebb előismeretekkel bíró egyedek már abból is tudhatják, ki kicsoda, de mégis ).
@iparterves: Először is, köszönöm a beszámolót! Ami szerintem nagyon szemléletes és érdekesen is írta meg, de paradox módon épp ez késztet arra, hogy én is elmenjek és megnézzem. Azt persze nem fogom megírni, hogy én kire szavaztam.
Szerintem azonban a név és a network azért nem pont ugyanaz. De azért azt talán ön is elismeri, hogy a név néha jól jön, pl. a műtárgykereskedelemben, a gyűjtésben, a referálásban és hasonlókban?
Úgy érzem, “a vad befogadót” én is nagyon kedvelném, de hol van Ő? Ön esetleg ismer egyet?
@timár.kati: Ha igaz, tegnap zártak, de amilyen slampos egy ilyen intézmény, szerintem még láthatja a maketteket.
A név a felsorol esetekben jól jöhet, de kérem, a projekt-finanszírozásnál csak azért, mert valaki X. éves és Z.Z-nek hívják, miért is élvezhet elsőbbséget?
vad befogadó: Nem ismerek, már a gyermekeim sem azok, művelik őket a középiskolában.
@iparterves: Majd utánanézek a Fugának, meglátjuk.
A jóindulatú énem (ilyen is van!) azt mondja, hogy azért számít a név a projekt-finanszírozásnál, mert a már megvalósult projektek “sikeressége” (azaz maga a megvalósulás, tehát, hogy az illető képes egy ilyen volumenű projektet végigvinni) is egy szempont lehet a döntésnél. De várom az ön ellenvéleményét.
És kár, hogy nem ismeri a vad befogadót, pedig már reménykedtem, hogy önnél a megoldás kulcsa.
Persze, ebben igaza van, a név valami garanciát jelenthet. De ha körülnéz változó világunkban, láthatja, hgy olyan cégek, amelyek tegnap még világverők voltak, mára már nincsenek sehol.
Olyan művészek, akik a tegnap lovagjai, ugyanott vannak.
A művészi minőségre soha és senki nem tud garanciát adni előre, ennél a név csak azoknak számít, akik hisznek az olyan dolgokban, mint az av Montaigne.
Ha mindig a jól beváltat keresnénk, akkor nem lennének ún. új művészek, nem kapnának lehetőséget. Ahogyan egy irodalomtörténész mondta a közelmúltban a rádió (MR1) egyik kulturális műsorában rejtő jenőről: azok olvassák, akik már olvasták.
Ha a képzőművészetben is ez lenne – de nem így van -, akkor mindig azokat látnánk, bíznánk meg munkával, akiket már láttunk és elvégezték legalább egyszer valamilyen elfogadható szinten a munkájukat.
Én ennél kockáztatóbb vagyok. A biztosítékokat azért szívesen látom, mert “hülye azért nem vagyok” ( na mára ennyit a konzumkultúrából ).
@iparterves: Hangsúlyozva, hogy a gazdasághoz sem értek, azért abban vitatkoznék, hogy egy cég olyan, mint egy művész. Megpróbálom megfogalmazni, hogy mire gondolok.
Egy cég, ha nem nyereséges, akkor megszűnik, ha időben történik ez, akkor nagyobb veszteségek nélkül. Ha egy művész kereskedelmi értéke csökken, akkor az effektíve veszteségeket teremt az őt vásárlóknak és ez az egész művészeti piacba vetett hitet rengetné meg. Szerintem. Számomra az ön rejtő jenő példája épp ezt támasztja alá.
Abban igaza van, hogy a név nem a minőség garanciája, de nem mindenki szereti (és viseli el) a kockázatot és az azzal járó izgalmat. Szerintem azok vannak többen, akik nem akarnak “hülyék lenni”. Hogy ennek mi az “ára”, az nem számít.
A legjobb cég: a veszteséges, mert a veszteségét át tudja vinni évekre, amikor nyereséges lesz, s így a nyereségét nem kell adóztatnia.
Veszteséges egyébként is sokféleképpen lehet egy cég, nem szükségszerűen úgy, hogy nem nyereséges. Lehet, hogy nyereséges, de számvitelileg ki tudja magát veszteségesre hozni.
De most ezt sem részletezném, mert nem ide tartozik.
A művész “veszteségessége” is lehet időleges. A Neue Wildéket a hetvenes évek végén csillagászati árakért adták ( s vették ), ma abba a kategóriába tartoznak, amelyet a tízezer eurós érték határoz meg leginkább.
Veszteség ez? Óriási. Kibírható? persze. Várható, hogy egy része eltűnik. feltétlenül. Akinek nincsen ideje, az ne foglalkozzon a képek kereskedelmével vagy gyűjtésével. Türelem, ez a legfontosabb.
Itt van barátunk, Kováts Lajos, aki kitűnő érzékkel megszerzett magának egy csomó hatvanas-hetvenes évekbeli alkotást (Meo ), majd csöndben tönkrement ( jó, ő nem így hívja, de valami ilyesféle történt ).
Ettől Kováts Lajos még egy félelmetesen jó kollekcióval rendelkezik, amelybe rengeteg pénzt nyomott, de ez a pénz meg fog térülni. Legfeljebb nem az ő életében. A veszteség átmeneti, a művek megtestesítette érték ( amely nem azonos a piaci árral ! ) viszont megmarad.
Ami a kockázatot illeti: egy nagyon rossz pillanatomban vettem néhány egészen fiatal embertől alkotásokat, s biztos vagyok, hogy sohasem megtérülő “befektetésbe” ugrottam bele.
De kit érdekel ez? Lehet, hogy a nevüket sem ismeri meg a szakma és/vagy a közönség, lehet, hogy két évtizeden belül meghatározó művészek lesznek. De ez engem már nem foglalkoztat, egy pillanatnyi elmeháborodottságom következményeként vannak nálam az alkotások.
Tudom, hogy kérdezni fog, kik, mikor és miért, de elég ennyi a rossz döntésekről.
@iparterves: Ez a veszteséges cég olyan, mint a bolt, ami azért nem megy tönkre, mert a héten egyszer zárva tart?
Rendben, elfogadom, amit a különböző veszteségességekről ír. Innen is látszik, hogy nekem mennyire földhöz ragadt a gondolkodásom, mert ezek a dolgok eszembe se jutottak vagy jutnának.
A Kováts Lajos gyűjteménye által felkínált labdát most nem ütöm le. Hagyok valamit azoknak a képzeletére is, akik esetleg olvasnak minket.
Viszont most nagyon örülök, hogy mégsem vagyok olyan kiszámítható, mint első pillantásra tűnik, mert épp nem ezeket a kérdéseket tenném fel önnek a vásárlása kapcsán. Illetve a “miért”-et annyiban, hogy mi az oka egyáltalán annak, hogy műveket vesz? Mert abból, amit leír, nem a befektetés tűnik az elsődleges motivációnak. Csak nem azért vette ezeket a műveket, mert érdekli a művészet?
Nem, ez egyáltalán nem az az eset.
Képzeljen el egy jól menő céget, nyereséges. Van neki egy székháza, amelyet néhány éve vett és annak a vételárát amortizálgatja, évi 2 %-ot.
Most hirtelen fogja magát, s bérbeadja az egész épületet, mert maga elköltözik valahová.
Mi történik a nyereséges céggel? A sokmilliós vételárból hirtelen 16 %-ot tud költségként elszámolni.
Ha tehát addig volt nyeresége 5 M Ft, de az amortizációja – mondjuk – 7 M Ft, akkor számviteli szemponból veszteséges lesz a cég, miközben pénze is van, meg igazából nyereséges.
( Nagyon durván írtam le a helyzetet, lehetne még a kintlevőségekkel, részvényekkel és sok minden egyébbel, pl. transzfer árakkal is játszani. )
A KL gyűjtemény magas labdáját pedig tessék szíves lenni leütni! Tisztelettel kérem: üsse le!
A művek vételéről: hülye vagyok és elcsábultam egy pillanatra. De azóta rendbe jöttem, újra normálisan élek.
@iparterves: Jó ez a példa, értem és köszönöm. Tudja, hogy ezek után azonban nem merek majd magával semmilyen gazdasági kérdésben vitába szállni.
Azt, hogy ön “hülye” lenne, erősen kétlem, viszont az ember csak arra tud elcsábulni, ami vonzza (hány z?) és érdekli. Lehet, hogy most “normálisan” él, de a megvásárolt tárgyak mégis ott vannak magával. Erre milyen mentséget tud felhozni?
KL — nagyon szépen kér, már-már meghatódom, ellágyulok és próbálom közben kitalálni, hogy a mesebeli okos lány most mit tenne a helyemben. Annyit mondok, hogy a következő szavakat találom kétesnek és kétségbevonhatónak abban, amit ön leírt (már ha mindezt nem a macskaköröm által számunkra nyújtott ironikus felhanggal értette): barátunk, kitűnő érzékkel, megszerzett, magának, egy csomó, hatvanas-hetvenes évekbeli alkotást, tönkrement. félelmetesen, jó, kollekció, rengeteg pénzt nyomott.
Annak nagyon örültem viszont, hogy azt írta (és én ezt gyorsan általánosságban értettem): “a művek megtestesítette érték ( amely nem azonos a piaci árral ! ) viszont megmarad.” Ámen, mondom én.
Szóval úgy látja, hogy nem kedvelem KL-t? Ez minimálisan is azt feltételezné, hogy ismerem, de mit is jelent, ismerni valakit? (Bocs!) Egyébként szerintem ez az egész nem egy érzelmi kérdés, legalábbis számomra nem.
Kováts Lajos nem kedvelése tömegsport. Én nagyra tartom azért, mert volt – hogy is mondják? – egy látomása.
Az eszközeit, módszereit nem ismerem ( bár hallottam mindefélét róluk, de csak érdekeltektől – a másik oldalról ), a kollekció önértéke (!) azonban megmaradt.
A Meo-ban, ha jól emlékszem, volt is egy nagy kiállítása, remek darabok kerültek hozzá. Ez elvitathatatlan.
Ezt most nem kötözködésből írom, de én épp retrospektív alapon tartom ezt a “látomást” megkérdőjelezhetőnek. És kicsit nem értem, hogy önnek ez mitől esik annyira pozitív megítélés alá…
A filmek egyrészt olyan problémákat dolgoznak fel, amelyek az egész magyar társadalom fontos kérdései, másrészt bepillantást engednek a cigányság életébe, kultúrájába, szokásaiba, hagyományaiba. A fesztiválon a műsorra tűzött filmek a különböző származású emberek közötti azonosságot szeretnék hangsúlyozni, amellett, hogy bemutatják az egyetemes cigány kultúra értékeit, a cigányság kultúrában betöltött szerepét is. Mintegy negyven játék- és dokumentumfilm szerepel a programban.
Zenei és képzőművészeti programok színesítik a kínálatot, továbbá kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül, ahol politikusok, szakemberek és művészek vitáznak majd aktuális kérdésekről.
A FROKK Napház moziban (1081 Budapest Népszínház u. 31.) és a Kesztyűgyár Közösségi Házban (1084 Budapest Mátyás tér 15.) vetített filmek ingyenesen tekinthetők meg. Az Örökmozgó Filmmúzeumban (1073 Budapest Erzsébet körút 39) a 4 filmre bérletet lehet vásárolni. A Kesztyűgyár Közösségi Házban december 6-án, 18 órakor kezdődő megnyitónkra a belépés ingyenes. A beszélgetésekre naponta a Kesztyűgyár Közösségi Házban (1084 Budapest Mátyás tér 15.) december 7-11-ig 18.30-as kezdéssel kerül sor.
@iparterves: OK, rendben, ezt elfogadom, bár tudnék tovább kötözködni, de most visszafogom magam 🙂
@timár.kati: Könyörgöm: ne fogja vissza magát, annyira jó lenne tudni, mi a baj KL-lel és a most már bezárt BummBumm-mal.
@iparterves: Először is a legfontosabb — azt nem tudom önnek megmondani, hogy “mi a baj KL-lel”, maximum csak azt tudom megmondani, hogy én mit tartok a működésében problematikusnak. Hogy mások mit gondolnak, azt tőlük kéne megkérdezni.
Gondolkoztam azon, hogy hogy tudnám megfogalmazni a számomra legproblémásabb momentumot és gondolkodás közebn rámentem a http://www.bumbum.hu/ honlapra, ahonnan eljutottam a kovatslajos.wordpress.com/ oldalhoz.
Ez utóbbi helyen olvasható szöveg elég tanulságos, és furcsa mód egybevág az ön által annyira dícsért és az AICA díjra “short listed” Hornyik-cikk végső “slusszpoénjával”. (Persze a megfogalmazás és az argumentálás szintje azért a két szövegben eltér.)
Szóval, ebből a KL-féle szövegből kiderül, hogy a kultúra számára egy felesleges ballaszt, ami útjában áll a magyar művészet kibontakozásának, érdekessé válásának, valamint a várva várt magyar sztár-művész megkreálásának. Számomra a megértés minimális szintjének hiányát mutatja az, hogy valaki a kultúrával akar kereskedni, csak épp a kultúra működését nem érti és egy kultúrális produktumot úgy akar a kultúrán belül vonzóvá tenni, hogy mellőle (vagy körüle) épp a kultúrát akarja eltüntetni. Mert hogy azt végképp nem hiheti, hogy egy kultúrális tárgyat a kultúrán kívül lehetne sikeressé tenni, ez még hajmeresztőbb elképzelés lenne.
Miközben ezeken a dolgokon gondolkodtam, eszembe jutott az a szó, hogy “alázat” (vagy akár az alázat megjátszása).
Elolvastam KL szövegét, amelyet részben marketing dumának tartok = a Bummbumm új szerkezetet épít ), részben találónak: a művész helyzete ( fizessél meg, mert művész vagyok, más megfogalmazásban: Kortárs művész vagyok ).
KL nem a kultúrát veti el, hanem nincsen kibékülve a drága és megélhetésüket is féltő művészekkel, ahogyan a gyűjtőkkel sem.
Szerintem alapvetően frusztrálhatja, hogy a jelentős befektetéssel felépített gyűjteménye nem értékesíthető a mostani, kissé lepukkant viszonyok között.
S sokat már nem tud várni, mert ötvennyolc esztendős. Türelmetlen és csapongó, sért, vagdalkozik, de mögötte az sejthető, hogy erős kereskedelmi érdekek húzódnak.
Szerintem ez az, ami magának nem tetszik.
Az “alázat” szép szó, jelentésteli. Vonatkozik a művészre, a mű terjesztőjére és a mű befogadójára is. Kölcsönös viszony ez, s ma ott tatunk, hogy ebben a viszonylat-rendszerben inkább a meg nem értés, a bizalmatlanság és az ellenségeskedés kapott lábra. Talán, így van ez jól, s egy más szinten újra létrejön valamikor az a viszony, amit alázatnak neveznek.
@iparterves: Én tényleg csodálkozom, hogy a máskor olyan erős (és persze jogosan erős) kritikai hozzáállását hogy tudja ilyen “takaréklángra” állítani épp ebben az esetben.
Ha mást nem is, de azt azért ön is elismerhetné, hogy ha mindez így van, ahogy ön leírja, és nem kell senkinek se a gyűjteménye megvételre, akkor ezt azt mutatja, hogy a piac nem értékeli az ő tevékenységét és gyűjteményét. Be lett árazva. Ami nyilván kevesebb, mint amire ő gondol.
Mondjuk én azt sem értem, hogy ha ez így van (fogalmam sincs), akkor miért nem tesz semmit (vagy semmi láthatót) azért, hogy megpróbálja a gyűjtemény ázsióját és árfolyamát növelni. És egyáltalán tudja valaki rajta kívül, hogy mi is van abban a gyűjteményben?
A viszonyok nem kissé, hanem nagyon lepukkantak (ahonnan, mint tudjuk, mindig van lejjebb és az a “könyebbik” út) és véleményem szerint ebben KL, mint a magyar kortárs szcéna egyik prominense (?), prominensen benne van.
De árulja el nekem, kérem, hogy ön mitől ilyen optimista az új (jobb?) viszonyok létrejöttének kérdésében? Mert én magam rettenetesen pesszimista vagyok.
Optimistának tűntem volna?
Inkább csak reménykedek.
KL tényleg jól benne van a slamasztikában és a slamasztika létrehozásában.
Nem látta a MEO-beli kiállítását? Igaz, régen volt, de jó volt.
Őszinte leszek. szerintem arra várhat, hogy jön egy ( több ) magyar múzeum és megveszi a gyűjteményét, úgy ahogyan van.
Magánemberek számára ugyanis megfizethetetlen képárakkal dolgozott KL.
KL azért fontos, s azért is vártam, hogy maga a saját nézőpontjából jó alaposan megkritizálja őt, mert egy olyan modellt igyekezett teremteni, amely nyugaton működik: a felvásárló-kereskedő műgyűjtő/galériást.
Nálunk – lehet, hogy ez az ő személyisége miatt is alakult így, nem tudhatom – azonban működésképtelennek bizonyult a dolog. A magyar művészet ugyanis külföldön eladhatatlan. Vagy magyarok veszik a magyar műtárgyakat ott is.
Ezért hadakozik KL a “tiszta viszonyokért”, amelyek megszabják a művész-galerista együttműködésének kereteit ( jobbára a galerista javára ).
Szép és tanulságos megnyilatkozás az övé, minden sorát alaposan ki lehetne elemzni, össze lehetne vetni KL tevékenységével, a magyar art-world szokásaival.
Ehhez azonban én kevés vagyok. De – és ez szemrehányására válasz – nem kritikátlan.
@iparterves: Annak, aki a múltkor édelgéssel vádolt meg engem?/minket?, fogalma sincs, hogy milyen is az igazi édelgés. Most annyira kedvem lenne magával édelegni, de leginkább attól tartok, hogy ez önben keltene nagyfokú visszatetszést, úgyhogy kénytelen vagyok visszafogni magamat (ha már Szabolcsi az én részemre nem utalt ki egy gondozót se, ami azért nem szép tőle).
Tehát ezt most a legvisszafogottabb hangvételben írom, amit csak így fel tudok venni az interneten keresztül — nincs (!)szemrehányás, csak csodálkozás és kérdések.
Azzal, amit ír, egyet tudok érteni, azzal a kiegészítéssel, hogy ha ezt a gyűjteményt (vagy a darabjait) ma nem lehet eladni magángyűjtőknek, mert nekik drága, akkor ugyanez elmondható a közgyűjteményekről is. Nekem úgy tűnik, hogy a sírás-rívás egyik oka az is, hogy KL szerette volna, ha a tárgyak pusztán attól, hogy nála megfordultak, valami extra értékkel nőttek volna, amit most az árban szeretne realizálni, de ez a kereslet szűkössége és az irreális árképzés miatt sem fog (legalábbis egyelőre) megvalósulni. Persze, az igaz, hogy nem ő az egyetlen, aki irreális árakkal próbál dolgozni, de talán ő az egyetlen, aki ezért kizárólag a szcénát hibáztatja. Jó lenne tudni, hogy vajon ez a hév vezette akkor is, amikor ezeket a műveket “behappolta”.
Ön el tudja képzelni, hogy létezhet olyan, hogy ebben a sztoriban (egyszer) mindenki jól jár? (ez sem szemrehányás, csak kérdés)
Azzal egyetértek, hogy a szöveg elemzésre “vár”, de szerintem ön erre nagyon is alkalmas lenne. Ez az én határozott véleményem.
Azt, hogy mindenki jól járjon, elképzelhetetlennek tartom.
A kedves múzeumigazgatók kitartó és egy jobb keselyűbandára emlékeztető – közbevetés: Dzsungel könyve Disney feldolgozásban a keselyűk mondják: dögunalom, s ez is az!- álláspontja szerint előbb vagy utóbb minden magángyűjtemény egy közgyűjteményben köt ki.
Mint a folyók a tengerben. ha én Duna lennék, nem a Fekete-tengerbe szeretnék deltázódni, hanem inkább a szép Adriaiba.
Magángyűjtőnek van módja választani. Arra is van lehetősége, hogy semmit ne adjon a múzeumnak, néhány tárggyal gazdagítsa valamelyik képtárat és a többi.
KL esetében az lehetne a megoldás, hogy ha lenne egy tisztességes kortárs művészeti múzeumunk. Olyan magyar kortárs művészeti, amelyben nem “zavarnak” a külföldiek. Ekkor és csak ekkor KL – utódaira is tekintettel – letétbe helyezhetné a kétségkívül jelentős gyűjteményét.
Mivel ilyen nincsen vagy már foglalt ( lásd: Modem ), a művek döglődnek.
Amikor még a Deák Ferenc utcában bérelt vagy három hónapra helyiséget a BummBumm, egyszer benéztem, s örömmel láttam, hogy Paizs László egy szép, méretes plexi-plasztikája álldogál a egyik sarokban, vevőre várva. Ára ismeretlen volt, de okvetetlenkedő kérdésemre azért annyit tudni engedtek, hogy jóval a milliós áron felüli. Rendben, ennek így kell lennie. Akkor is, ha 15 évvel korábban Éri Gyöngyi ugyanezt a művet horribilis félmilliós áron akarta értékesíteni.
Ezért van KL-nek igaza: nincsenek orientáló árak. Az ővé sem az, inkább dezorientáló.
Ahogyan a jó Gordon Gekko – bocsi, de idéznem kell ismét – mondja: Mind úgy tudjuk, hogy az amerikai ingatlanárak folytonosan emelkednek.
A műtárgyak árai is folyamatosan emelkednek? És a lovakat lelövik, ugye?
Egyszóval: amit KL elmondott, azt – anélkül, hogy esetleg ilyen szándék vezette volna – magára is mondta, saját gyakorlata felett is ítéletet mondott. Ettől az ítélet erősebb lett.
@iparterves: Nekem is az volt a sejtésem, hogy mindenki nem járhat jól.
Hát igen, ha diplomatikus (és dögunalmas) akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez is egy gyűjtési politika.
Azt írja: “… tisztességes kortárs művészeti múzeumunk. Olyan magyar kortárs művészeti, amelyben nem “zavarnak” a külföldiek”. Ön is “tudja”, hogy én erre ugrom, meg én is tudom, hogy maga ezt ezért írja. Ám, legyen. Viszont nem “úgy” ugrom, ahogy ön elképzelte, mert én egy másik ugrás-fajtát választok (ami nem pusztán a visszakérdezés, hanem egy másik nézőpont). Ön tényleg úgy gondolja, hogy a “tisztességes” múzeum az, ahol csak magyar tárgyak jelennek meg? Szerintem egy ilyen múzeum nemcsak hogy roppant unalmas lenne, de maga lenne a művészettörténet-“hamisítás” is (copyright nem nálam).
Nem vagyok benne biztos, hogy a Paizs-példa mind a kettőnk számára ugyanazt a tanulságot hordozza. Nekem az “ár-érték-arány” kifejezés jutott az eszembe, meg az, hogy vajon miért nem mondták meg önnek a pontos árat.
A GG-idézet ül. És ha jól emlékszem a könyvre, akkor a válasz: igen.
Ui: Jó, hogy leírta az utolsó két mondatot, de a kérdés felmerül bennem: vajon KL maga tisztában van ezzel?
Jól van, bevallom: szerintem olyan kortárs művészeti múzeum, amelyben a magyar művek mellett nincsenek jelent a nemzetközi szcéna alkotói ( nem sztárjait mondtam ! ), semmit sem ér.
Az olyan múzeum azt hangsúlyozná, hogy a világnak semmi köze hozzánk, de nekünk sincsen hozzá.
Művészettörténet-hamisításnak semmiképpen nem nevezném, mert egy ilyen múzeum azt mutatná be, ami nálunk termett. Ez rendben is van. A “nálunk” meghatározása még fontos: magyarországi vagy magyar művészet, ez itt a kérdés!
Mindazonáltal: a magyar anyagnak nagyon, de nagyon erősnek és művészettörténeti, művészetelméleti szempontokat messzemenően figyelembe vevőnek kell lennie ( kikapcsolva, bár tudom, nem lehet, de valahogyan mégis: a haveri viszonylatokat ).
Ehhez viszont az kellene, hogy egy adott állapotban legyen valamilyen kánonja a magyar képzőművészetnek ( és iparművészetnek, mert a kerámia- és üvegművészet, illetve a textilművészet nem maradhat ki ).
Kérdéses az, hogy van-e “adott pillanat”, s ha van, mikor? Most éppen nincsen. ( Ebben majd vitatkozhat velem.)
A másik, nagyon egyszerű probléma: nemhogy a magyar anyag megszerzésére, összehozására nincsen energia, pénz, de a külföldi művek beszerzésére kilátás sincsen ( ha jól látom innen, kényelmes karosszékemből, mi zajlik a magyar képzőművészet közgyűjteményi szegmensében, ahol előbb vagy utóbb személyi változások is várhatóak, s ezek egy ilyen projektum létét mindenesetre alapvetően befolyásolhatják ).
Ebből számomra egyetlen logikus következtetés adódik: nem lesz kortárs művészeti múzeumunk. Ami van, beleértve a Ludwigot is, ne az. Valami köztes kiállítási csarnok, sokféle funkcióval, amely a kortárs műcsarnokokat ( múzeumnak nevezik, bocs ) jellemzi ( oktatástól a hely bérbeadásáig mindenféle ).
KL iránya, feltételezem, egy kortárs művészeti múzeum lenne, az ő anyagából. Mire azonban az megvalósulhatna, a kortársság már elhúzott az ő gyűjteméynétől. Nagyon illanó és nehezen megfogható fogalom a “kortárs”.
Szerintem KL öntudatlanul magára is vonatkoztatta, feltételezek róla – teljesen ismeretlenül is – ennyi önkritikát.
Milyen csendes és visszafogott a tranzit, pedig kiosztották a Katalizátor díjakat már tegnap.
Gratulálok a nyerteseknek !
Azt meg lehet tudni, kik voltak a zsűriben?
@iparterves: Örülök, hogy a “körözések” után találtunk azért pár pontot, amiben mégiscsak egyetértünk 🙂
Persze, nem a sztárokra gondoltam én sem, de ha már a temporalitásnál tartunk (ami az ön kommentjének, érzésem szerint, az egyik fő fonala), akkor az is kérdés, hogy mikori “sztárokról” beszélünk (mert azért ez is sokat változik, ön említette korábban a Neue Wilde-t, de a k-európaiak is jó példák).
Én azért neveztem ezt a bezárkózó megközelítést hamisításnak, mert a hatások (akár tudatosak, akár nem) keresztül-kasul szövik a művészetet és ha egy múzeum erről nem venne tudomást, akkor olyan premisszákból indulna ki, melyeket értelmezheténk akár a művészettörténet meghamisításaként is. Hogy “tömegében” vagy “mennyiségben” létezhet olyan autokton művészet, amire nem hogy más régiók, országok művészete, de a körülötte levő mikro-világ sem hat.
Azt írja: “Kérdéses az, hogy van-e ‘adott pillanat’, s ha van, mikor? Most éppen nincsen. ( Ebben majd vitatkozhat velem.)” Vitatkoznék én, hej, de milyen szívesen, de nem vagyok benne biztos, hogy tudnám, hogy mivel is vitatkozom. Mi is lenne ez az ‘adott pillanat”, ami most nincs?
Tudom, hogy szívesen venné, ha az intézményrendszerrel folytatnám, de most az egy kicsit hanyagolom. Helyette leírom azt, ami akkor jutott az eszembe, amikor a “haverokat” említette. Eszembe jutott az a kérdés, hogy vajon miért van az, hogy ez a művészeti/kulturális szakma olyan, hogy “sosincs vége”. Az én munkaidőm nem a 8 óra leteltével ér véget, mert utána folytatom a dolgot, csak legfeljebb máshol (megnyitón, könyvtárban, stb.). A hétvégén én ünnepnapokon is. Ilyen körülmények között nehéz azt elérni, még akkor is, ha valaki tudatosan törekszik rá, hogy a haverok ne ebből a körből kerüljenek ki. Szerintem nem az a baj, hogy “haver”, ha ez a döntéseknél nem játszik szerepet. Várom az ellenvetéseit 🙂
Ezek a hatások! Erről mintha már váltottunk volna néhány szót.
Majd meg kell határoznia, hogy mit is ért hatások alatt és a hatások ( azonosságok, hasonlatosságok, egyezőségek stb ) mentén kell-e felépíteni egy ilyen virtuális kollekciót?
Az adott pillanat: a Most. Amikor új kánon látszik kidolgozódni, amikor az ötvenéves művészek teljes munkássága eltűnik a semmiben, amikor a hetvenes évek átértékelődnek, amikor új szobrászat fejlődik ki. Amikor még látszólagos nyugalom sincsen.
A haverokról: de baj, ha haverként kap kehetőséget, is nem minőségként, vagy a minőség lehetőségeként. S az is baj, hogy maga is tudja, ki az, aki még posszibilisnek sem mondható, de megsértődne, ha…
Itt kezdődnek a bajok. Nem kívánok magától sem teljes objektivitást, de a szubjektivitás némi mellőzését igen.
Jogos persze (és feladatnak nem utolsó), hogy azt kéri tőlem, hogy mondjam meg, mit értek hatások alatt. Nem tudom. Talán “összefüggéseket” kellett volna írnom, de slendriánul kiszalad a “hatás” a kezem alól?
Azt talán könnyebben meg tudom mondani, hogy mit NEM értek “hatás” alatt. A hatás az én felfogásomban nem egy lineáris (temporális) kérdés, nem a centrumból-a-perifériára való mozgásként értem. Talán azt értem alatta, hogy mit tűnik (!) a művészeti élet szereplőinek egy adott pillanatban (!!) lehetségesnek. És talán ennek a gyűjteménynek épp ezt a “lehetségeset” kell megmutatnia.
Na, most ez nekem (is?) nagyon költői és épp ezért nem elég precíz. Ön mit gondol? Segít nekem közelebb kerülni a lényeghez?
Ha — amint írja — azt adott pillanat a Most, akkor miért írta azt is, hogy “a most éppen nincsen”?
Én annyira nem látom, hogy egy valóban új kánon dolgozódna ki, de önnek miből tűnik így? És kik dolgozzák ki?
Abban egyetértek, hogy az 50esek munkássága eltűnőben van, de ez szinte 1-2 kivételtől eltekintve a 40esekre is igaz. Ön mit gondol, mi lehet ennek az oka?
Azt, hogy haverként ne kapjon senki lehetőséget, maximálisan osztom, és rám már sokan sértődtek meg 🙂
A negyvenesek-ötvenesek eltűnőben ( miért? nem tudom, talán túl gyorsak a váltások, amelyeket nem tudnak követni, pl: mediális művészet ), tehát jönnek – onnan nézve: nyomulnak – a fiatalabbak, akik átrendezik a mezőnyt.
Mivel a kritikaírásban és a művészettörténet írásában is generáció-váltás van (soron ), a kánon átírásának-megalkotásának a feladta is az új srácoké.
Úgy látom, hogy éppen most emiatt egy köztes állapot van: még itt vannak ezek a “régiek”, még Hajdú és Sinkovits a két mértékadónak tartott művészeti havilap szerkesztője, de a neten és másutt már készülődnek az újak, már a helyükön vannak és türelmetlenül várnak a “támadásra” ( nem szó szoros értelmében értem, bár ki tudja? ) és a hatalom átvételére.
@iparterves: Igen, ez kicsit hülyén alakult, de ez nem válasz volt, csak kísérlet. Ahogy írtam, elragadott a hév és ahogy az gyakran megesik, írás közben gondolkodtam és kénytelen voltam leírni, mire “jutottam” (temporarily). De ez nem azt jelenti, hogy ne lennék kíváncsi arra, hogy ön mit gondol minderről, sőt! (Akár azt is várnám, hogy jól megkritizál, hogy milyen hülyeségeket írok, ráadásul azt is teljesen inkonzekvensen.)
Amit a 40-50-esekről ír, az talán sokukra igaz, de vannak kivételek, és még ők is elég “láthatatlanok”.
Amit a kánon létrehozóiról ír, ahhoz csak két hozzáfűzni valóm lenne. Az egyik, hogy nagyon remélem, hogy az “újak” nem a régi struktúrákba fognak beágyazódni és onnan megkísérelni megújítani a kánont, mert ez biztos, hogy nem fog menni. A másik, hogy a kánont pusztán a folyóiratok, illetve a kritika-írás folyamatában nem lehet létrehozni, ez az egyik eleme lehet csak. A többit meg valahogy egyáltalán nem látom…
Másfelöl, az a röhejes, hogy az ötvenes egy része úgy tesz, mintha harmincas lenne. Ilyen Várnai pl.
Az újak – ha nevezhetjük így őket – részben, hangsúlyozom: részben teremtik meg a maguk struktúráit, de nem mondanak le arról, hogy a mostani intézményeket is bevegyék.
Ezek az intézmények azonban a következő évtizedben engedik majd be őket a falaik közé, amikor már – részben életrajti sajátosságok miatt, részben az élet egyén gyötrelmei következtében – az újak picinyt lelassulnak, s meg is adják magukat a kötelező kűrök előírásainak.
Akadémia nyomulásról szó sem lehet enélkül.
A kritika írás mint folyamatos tevékenység kirajzolhat egy kánont, gondoljon csak Rózsa Gyula tevékenységére. Az a fajta kritikai munka azonban már a múlté, egyszerűen nincsen fórum, amely hetente rendszeresen lehozna egy-egy kritikát. Kivételnek az ÉS-t látom, ahol hat-nyolc ember is ír, vagy még több, nem számoltam.
Mi lenne a többi elem? A MűvTöri Intézet, az ELTE Rényi vezette Intézete? A múzeumok művészettörténész gárdája? A múzeumok kiállításai? A Műcsarnok eseti tárlatai?
Egy új elméleti alapállású csoport következetes munkája?
Mire gondol?
@iparterves: Szó ami szó, ezzel a Várnai-példával meglepett. Hogy pont ő lenne az, aki 50-esként úgy viselkedne, mint egy 30-as? Ezt ön miben látja megnyilvánulni?
Ami leír a “régiek” és az “újak” “periódusos” mozgásáról, az eléggé magyar sajátosságnak tűnik nekem. Hogy valaki akkor kerülhet olyan helyzetbe, amiben csinálhat is valamit, amikor már ki”őrlődött” belőle az energia arra, hogy a valóban radikálisan új elképzeléseit meg is valósítsa.
Az “akadémia” alatt a művészeti képzést vagy a tudományos világot érti?
Az biztos, hogy annak a fajta kritikusi szerepnek, amit Rózsa Gyula képvisel, már tul.képpen vége. Az önmagában még szimpatikus is lenne, hogy mondjuk az ÉS-ben több hangon szólal meg az értékítélet, de az már nem biztos, hogy ebből kánon is lesz. Ehhez azért még azon a körön belül is több kéne.
A többi elem mindaz lenne, amit ír, együtt, és még talán egy pár másik, mint pl. a tranzit, a Stúdió, és hasonlók (bár az intézményi rendszer spektruma elég szűkös manapság). Ami nagyon hiányzik, legalábbis az én szempontomból, az az elméleti megalapozottság, illetve a sajtón kívüli publikációk sora (tanulmányok, könyvek, füzetek, stb.). A másik “furcsasága” ennek a mai magyar szisztémának, hogy épp azok az intézményei a legtradicionálisabbak és legkevésbé kísérletezők, amelyeknek épp ez lenne az egyik (néha persze áttételes és járulékos) funkciója.
Rózsa Gyulával, feltételezem, az a baja, hogy mintegy egyedüli hangként, a központi pártorgánumban szólalt meg.
Nem volt egyedüli hang, ott volt mellette az MN ( na nem a mai!), az ÉS, a Művészet ( amely a hetvenes években már ropantul érdekes volt ).
Mára Rózsa Gyula is megváltozott, szeretem értelmes és megértő (!) írásait.
Az ÉS-ről lehetne beszélni, a megszólalók körétől éppúgy, mint a tárgyalt képzőművészekéről. De most nem tenné. Elég legyen annyi, hogy irányzatos kissé a rovat, s kevesebb dr.Máriás jobb lenne.
A kánonképződés folyamatában – most az irodalomból merítenék, ha szabad – kellenek olyan alkotók, akik a maguk elméleti és kritikai munkásságukban hosszabb távon is egyenletes színvonalon képviseljenek valamilyen értékrendet. Szegedy Maszák Mihály, Kulcsár Szabó Ernő vagy éppen Szabolcsi Miklós feltétlenül ilyen személyiség. Az első kettőnek még “iskolája” is kialakult, tehát a folytonosság adott.
Lehet, hogy kevésbé ismerem a magyar művészetelméleti és kritikai világot, de ilyen jelentőségű elméletírót ma nem látok. Beke László volt vagy két évtizedig a “titkos” kánonépítő, de ma – miközben az egyik legfontosabb őrhely élén áll – már nincsen meg az a játéktere és szerepe, ami volt.
( Megjegyezném, hogy én akkor akadtam ki teljesen, amikor egy kiállítási megnyitón Keserű Ilonát nevezte a legnagyobb élő festőnknek pár éve. Keserű Ilona kétségkívül jelentős alkotó, de hogy a legnagyobb élőnk lenne, nos az biztosan nem igaz. Ne kérdezze meg tőlem, ki az, szerintem mindenki tudja rá a választ. )
Mélyi doktor gőzerővel törekszik arra – s ez méltánylandó -, hogy az általa elképzelt, a német műelmélet alapján álló fordulatot végrehajtsa, de ő ehhez kevésnek tűnik, s amint halad majd előre a szokásos egyetemi ranglétrán, úgy fogja veszteni a lendületét, s amúgy is: jönnek a nálánál is fiatalabbak, akik számára ő “tekintély” lesz, és akire majd egyszerre tekintenek föl és tesznek rá.
Ez a hullámmozgás jellemző ( lent vagyok, de fel akarok kerülni, s amikor fent vagyok, akkor biztos visszaesek ) a gyorsan változó – és ugyanakkor hallatlanul konzervatív ( ez nem ellentmondás, egyszerre van jelen két erő ) – művészeti életünkre, s az életet befolyásoló művészeti írókra ( ha szabad ezentúl így neveznem az elméletírókat, kritikusokat, művészettörténészeket összefoglalóan ).
Ameddig ez így van, s láthatólag így van, és így is marad, s nem alakul ki egy olyan centrum, amelynek az a feladata, hogy a rövid XX. század művészettörténeti folyamatait, eredményeit kritikailag feldolgozza ( nem egyszerűen leírja, mint a Magyar művészet ), addig egyéni teljesítményektől függünk.
A teljesítmények pedig nem akarnak kibontakozni, vagy elaprózódnak. Kell a megélhetésért dolgozni, kell a PhD-ért, majd s Dsc-ért hajtani, s így tovább.
Na, mindegy…
@iparterves: Rózsa Gyulával kapcsolatban félreérthető volt, amit írtam. Én nem a 89 előtti időkre gondoltam, mert azoknak a tárgyalása nagyon messzire vezetne, meg ott a “kánon”-képzést azért nagyban meghatározta a monopol politikai helyzet. Még csak nem is a személyére, vagy az írásaira.
Én inkább arra gondoltam, hogy annak a helyzetnek van szerintem vége, amikor egy napilapnál (vagy hetilapnál) van egy (vagy max. 2) kritikus, akik meghatározzák egyrészt annak az adott lapnak a — mi esetünkben — képzőművészeti véleményét, másrészt akik nagyjából máshova nem is írnak. (Erre nekem a Guardian jut mindig az eszembe és ott Adrien Searle.) Mert ez a helyzet azt is feltételezi, hogy a kritikus meg tud ebből élni és nincs rászorulva, hogy máshol is próbálkozzon, illetve a lap finanszírozza az esetleges helyváltoztatásait (vidék, külföld). De ma annak, hogy ez nem így van, szerintem több oka is, most hármat említek. Az egyik az, hogy a széles olvasóközönséget nem érdekli a képzőművészet. A másik, hogy outsoursing-olni kell a munkát, tehát a kritikust cikk-re fizetik és így kénytelen ide-oda írni, ahol fizetnek (és így a spektruma is szűkebb lesz, mert nem éri meg a bevételből még a saját utazását is fizetnie). A haramdik, hogy nyilván szimpatikusabb, ha több hang is megszólalhat, tehát nem egy “ítélőszék” testesül meg egy-egy orgánumban. (Itt persze felmerül azért a szerkesztők felelőssége, mert nekik mindent (!) vagy bármit nem kéne befogadniuk. Ha abban demokratizálnak is, hogy kik írnak, azt azért nem kéne egy ponton túl kiszélesíteni, hogy miről. Illetve ez csak akkor lenne megengedhető, ha azok az írások valóban kritikai hangon szólnának. De hát ez nem így van.)
A többivel, amit ír, nagyjából egyetértek. Lehetne még cifrázni, de terjedelmi okoból most nem teszem. Biztos lesz még alkalom visszatérni rájuk.
Viszont azt én (!) nem tudom, ki a legnagyobb magyar élő festő.
És kíváncsi lennék, hogy a Várnai Gyula témája kapcsán mit mondana.
Láttam a Tót-kiállításhoz kapcsolt művét, látom, hogy olyan egy-másfél évtizeddel fiatalabbakkal dolgozik együtt.
Látom, hogy nem az ötvenesekkel ( őt ötvenöt ) “harcol”.
A kritikáról leírtakat annyival kívánom kiegészíteni, hogy az a kritikus, aki szereti a tárgyát ( itt: a képzőművészetet ) és fontosnak tartja, hogy valamiről/valakiről írjon, nem sajnálja a saját pénzét sem.
Searle-t említette, aki már kitudja mióta a Guardian-be ír. Egy kivétel.
Ő felmagasztosította Susan Philipsz-et, a Turner-díj idei nyertesét.
Maga mit szól a hanginstallációkhoz? Képző-művészet még ez?
@iparterves: Először is elnézést a rengeteg angol és magyar helyesírási hibáért — csak a rettenetes fejfájást tudom mentségként hozni (de ha az nem lenne, akkor nem tudom, mivel tudnék takarózni?).
Abból én nem vonnék le messzemenő — és főleg nem a művész “harci” intencióira vonatkozó — következtetést, hogy kivel állít ki Várnai Gyula. Őt felkérik, és ha a kurátor személye elfogadható, akkor vállalja a dolgot. Inkább Mélyitől kéne megkérdezni, hogy miért Várnai az egyetlen ebből a generációból, akit felkért.
Abban egyetértek, hogy ha valakinek a képzőművészet a “passziója” is egyben, akkor áldoz rá, de azért néha jó, ha a villanyszámlát is ki tudja fizetni. (Én egy időben nagyon sokat írtam, de azért az sem könnyű pénz.)
Susan Phillipsz-ről azt kérdezi, és szerintem nem véletlenül, hogy “képző-művészet”-e? Szerintem a szó legszorosabb értelmében az. Mert képeket hoz létre. Az, hogy ezek a képek ebben az esetben nem tárgyiasulnak, hanem csak a fejünkben vágtatnak/sétálnak/andalognak/szaladnak/ugrálnak, stb., az szerintem teljesen mellékes. Szerintem nagyon atmoszférikusak ezek a művek és a szó legjobb értelmében “hatásosak” (már megint itt vagyunk). (Én vagy neki, vagy az Otolith-nak adtam volna a díjat.)
Ön mit gondol?
Látja, ebben a találgatásban nem vagyok nagyon jó, már olyan fokú gátlás van bennem, hogy nem is merek tippelni sem. Én — szégyen ide vagy oda — nem tudom megmondani, hogy ki a legnagyobb élő festő, de még azt sem, hogy ki lenne az öt legnagyobb élő festő. De az viszont érdekelne, hogy ön miért Laknert tartja annak (és ez nem számonkérés, csak kíváncsi érdeklődés).
Most őszintén, ha nekikezd, s végigsorolja maga előtt a ma élő festőket ( nem képzőművészt mondok, mert a lelkünkben élő művet is képzőművészeti alkotásnak tartja, hanem szigorúan festőt, akik két-, maximun,, ha a vászonra fabrikál valamit háromdimenzióban dolgozik ), akkor kit lát?
A maga kiállításán szereplő magyar festők meglehetősen kevesen vannak ( bár Lakner szerepel ), s belőlük választani semmiképpen nem lehet.
Lakner eddigi életműve – én 2006-ig ismerem, amikor láthattam a Ludwig-beli nagy kiállítását – ha nem is egyenletes, de nagyon magas színvonalú. A németföldön készült szkriptorális, koncept indíttatású képei is festőiek, a nagyfolú anyagismeret és mesterségbeli tudás párosul a gondolatgazdagsággal, irodalmi, művészettörténeti utalásokkal, asszociációkkal.
Lakner aztán tényleg benne áll a művészet történetében.
No, talán ezért.
Ms. Phillipsz – ez erősen lengyel írásmodú név, nem? – hang-képei ( mivel nem hallom őket ) nem sokat mondanak nekem.
Az Otolith Groupról eddig még nem is hallottam, most olvastam utánuk.
nem fogja elhinni: nekem egyre inkább azok a művészek szimpatikusak, akik – hogyan is fogalmazzam meg ebben a mai nehéz fogalmi rendszerben – művészetet hoznak létre, de anélkül, hogy rögtön a saját művüket filozófiai vagy művészettörténeti megvillágításba helyeznék, kommentálnák, a bemutatásukat úgy szerveznék meg, hogy ahhoz legyen elég a két szem, amely örül, ha látja őket.
Nem gondolom a művész feladatának azt, hogy close reading-gel a saját vagy más munkáját értelmezze. Gondolatokkal és érzelmekkel foglalkozni a vizualitás nyelvén.
Nekem nagyon elegem van a kutató művészetből, én egy nyafi kispolgár vagyok, aki arra vágyik, hogy lásson egy-két jó festményt, grafikát vagy akár még – megengedem – videót is. De az isten szerelmére: ne kutasson a művész. Vagy akkor nevezze magát kutatónak ( s vállalja a kutatói munka nehézségeit is ).
A művészet és a tudomány között van átjárás, de talán Escher – akit megérteni nem könnyű, nekme nem megy – mégis érzékibb kutató, mint a mai számítógépesek ( s ez nem számítógép-ellenesség, csak jelzés ).
Már most tudom, hogy Lakner művészettörténetben állását és a művészettörténet nem-elemzését, illetve a művész és a művészettörténet kritikus viszonyát ( amelyet “kiküszöbölni” óhajtanék? ) a fejemre fogják olvasni, de első nekibuzdulásból még nem tudtam jobbat írni, majd finomítom a szöveget.
Hallo!!! Tranzit blog! Ki nyert? Mit? Ki volt a zsuri?
Koszonom.
@iparterves: Köszönöm, hogy leírta, mit gondol a Laknerről! Ha arra gondolt, hogy én olvasom az ön fejére ezeket a dolgokat, akkor most lehet, hogy csalódik — nem szeretném ezt most megtenni, de ha kedve van, szívesen olvasom a “finomított” változatot (bár nem tudom, pontosan mire gondol a “finomítás” alatt).
Nem tudom, hogy a Phillipsz lengyel név-e, de ha az, akkor s-nek kéne a végén mondani, és az elég “hülyén” hangzik. Még lehetne magyar is — az első, magyar származású Turner-díjas?
A két szem jól hangzik, de azért mind a kettőnek szüksége van egy testre, ami tartja őket és egy agyra, ami működteti őket. Ez a “régi” kérdésünk, ami itt újra bejön — hol végződik a szem és hol kezdődik az agy? Ön is gondolatokról is ír. Amikor én egy műre nézek, akkor azért nem azon kezdek morfondírozni, hogy jajj, most akkor close reading-gel elkezdem “olvasni” és akkor közben applikálom egy kicsit mondjuk a Norman Brysont, aztán meg egy kis Ranciere-t és akkor majd létrejön az én olvasatom.
A kutató művészet szerintem nem a természettudomány és a képzőművészet funkcióinak összevegyítéséből, hanem a társdalomtudományok és a képzőművészet lehetséges kapcsolatának feltérképezéséből indul ki. A kutatás ebben az értelemben szerintem közelebb áll a történettudományi, a politikatudományi és a szociológiai módszerekhez, mint akár mondjuk az irodalomelmélethez (bár az igazából nem is társadalomtudomány, ha jól tudom). Most ebből nagy konklúziót nem tudok levonni, de várom az ön véleményét.
Laknerről csak nagyon visszafogottan és kevés szóval nyilatkoztam. Ha összehasonlítom kor- és kartársaival, még egyértelműbb az eredmény.
Hogy mást ne mondjak: nála nem volt olyan feltűnő a diszkrepancia a régi és új képei között, mint Csernusnál vagy Méhesnél ( akinél egyszerűen szakadék tátong a kimenetel előtt és után született munkái között ), vagy Konkolynál ( aki sem itt, sem ott, majd újra itt nem tudott olyan festői oeuvre-val előállni, amely pályája felütéséhez, kezdetéhez méltó lenne ).
A Philipsz, ha mást nem mond majd a hölgy, mégis lengyel és ahogy mondja, kiejtése: Filips lenne.
Hogy magyar-e? Nem hiszem, bár minden meglehet.
Kedvencem Yazmina Reza, aki magyar származású írőnő, mivel mamája magyar, papája iráni zsidó. ( Ez amúgy még egy kis adalék Szabolcsinak /?/. Reza ugyanis francia író. )
A főkérdésre visszatérve: túl sok területet foglal el az agy ( a tudatos gondolkodás, a felismert vagy felismerni vélt ismeretek ráhúzása az adott alkotásra ) és egyre kevesebbet a szem ( az érzékelés, az ösztönök ). Mindent kontrolál a tudat, a tudásunk, s amint látunk valamit – állandóan ismétlem magam, elnézést a körbenjárásért – azonnal megszólal belül a “kisokos”, aki már “felmondja a leckét”, kész a besorolással, időpontokat és stílusokat köt a műhöz, összehasonlítja másokkal, még azt is tudja, hogy hasonló műveket hol lehet találni, ki mit írt róla. Óh, istenem!
Közben a szem nem azt látja, amit lát, hanemm amit a tudása akart láttatni vele. Csapdahelyzet. Minél többet tudunk, annál inkább e tudásunk rabszolgái vagyunk. Minél kevesebbet tudunk, annál inkább ki vagyunk szolgáltatva tudatlanságunknak.
Lehet választani!
@iparterves: Igaza van, ez nyilván csak egy töredéke annak, amit ön Laknerről gondol, még az utólag hozzáfűzöttekkel is. De nekem akkor is érdekes olvasni, hogy ön milyen módon közelít egy ilyen témához.
Phillipsz-ről csak viccből írtam, hogy magyar (egyben kicsit utalva a másik, “származási” és “behappolási” témára, meg a “nagy magyar paradoxonra). Nekem akkor is furcsán hangzik a “filips”, még lengyelül is, de persze ki tudja… Az említett irónőt nem ismerem, de valóban jó adalék a témánkhoz. Milyenek a művei?
Szép ez a paradoxon, ahogy ön leírja, a végén pedig az igazi dilemmát nagyon szellemesen foglalja össze, de nekem ehhez mégis van két ellenvetésem. Az egyik, hogy szerintem az észlelést és az érzelmeket is tanuljuk. A másik, hogy szerintem az ön által megfogalmazott két pólus nem ellentétei egymásnak, hanem kiegészítik egymást. Szerintem csak együtt lehetségesek. Talán a kettőjük közti arány nem állandó, hanem személységenként (vagy akár élethelyzetenként) különböző. De mind a kettő valahogy jelen van.
Rezát ismerhetné, hosszú ideig ment egy darabja, amelynek központi témája: miért vásárol valaki egy csomó pénzért egy fehér monokróm képet ( Művészet a darab címe ).
Mindent tanulunk, talán csak a félelmet nem.
Választani a kettő között, ha már kérdezi, nem tudnék, mert annyira a hülye értelmem ellenőriz szinte mindent bennem. ( Másban is.)
@iparterves: Most, hogy így mondja, rémlik valami, de ha meglátom, hogy egy budapesti színházban egy Művészet című darabot adnak, amelyik egy fehér monokróm képről szól, akkor az az a pont, ahol még én is előítéletes leszek :-))
A félelem érdekes dolog, itt morfondírozok a dolgon és az jut eszembe, hogy mondjuk a kisgyereknek is meg kell tanítani, hogy forró a kályha, és utána már félni fog attól, hogy valami forró dolgot megérintsen. Ha erre ön azt írná, hogy maga az érzés az nem tanult, hanem csak az, hogy milyen esetekben válik ez reakcióvá, akkor ebben igaza van, tehát azt mondanám, hogy az érzések “repertoárja” nem tanult, de az, hogy egy adott helyzetre hogyan reagálunk, az talán igen. Vagy — hogy én már ilyen “jól” megbeszéltem ezt magammal :-)) — ön mit gondol?
Azért “szegény” értelem nem érdemli meg, hogy “lehülyézze” 😉 Nélküle mire mennénk? 🙂
Kedveseim, díjazott és díj nélkül maradt művészeti írók: az elmúlt hat hónap eseményeiből nincsen valami, amit tollukkal meg akarnának örökíteni?
Olyan jó lenne valami frisset, szellemeset és lehengerlően okosat olvasni már maguktól!
Azért bedobnék egy témát, hátha valaki tud valamit.
Régóta vagyok HVG előfizető, s láttam, ahogyan fejlődött, gyarapodott a birodalom.
Most éppen, a válság miatt, erősen leépülőben van. A személyzetet és a kiadási politikát is érinti a változás.
Önök szerint a Műértő, amely a gyönyörű papírjával és a minusz körüli fogyásával erősen megterhelheti (tavaly 170 milló Ft veszteséget halmozott fel a HVG ) meddig fog még megjelenni?
“there is still a sometimes civilized, sometimes merciless lobby for snatching up public funds.”-mondja Andrási Gábor az András Edit készítette interjújában.
Vajon kikre gondolhatott? A továbbiakban ugyanis nem mondott erről semmit, de nagyon hiányolta azt, hogy nincsen stratégia a művészeti ipar kiaknázására.
Végeredményben oda jutott, hogy:
“…there are two alternatives: on the one hand, the guardianship (and sometimes a little caning) of “Uncle State,” who grants exemption from the harsh P.E. classes of the market; on the other hand, the power politics of the neophyte entrepreneur who comes from the business sphere and by all means wants to employ his well established methods in the arts sphere.”
A szegény művészeknek vagy az állam bácsi jut (“minden művésznek biztosítson az állam megélhetést!” ), vagy maradnak az undok újgazdagok.
Rettenetes egy élet4 Hogyan lehet mindezt kibírni?
PS: Az interjú úgy mutatja be AG-t, mint egy független és csak a bevételeiből élő művészeti hírharsona főszerkesztőjét.
Szegény nem-honfitársaink így nem értesülhettek arról a nem igazán lényeges dologról, hogy a WAZ tulajdonában álló HVG jelenteti meg ezt az “önfenntartó” lapot, s szállítja számára a hirdetőket is.
Legalább önmagunkat ne akarjuk becsapni!
Igazán őszinte kiváncsisággal hadd kérdezzem meg a szakértőktől: Gagosian a galériáit nem kapitalista menedzserként irányítja és nem a kapitalista piac módszereit és törvényeit érvényesíti bennük?
Mert Gagosian sem régi gazdag. negyedszázada van a művészeti iparban és a Wikipédia kifejezetten ellenséges hangvételű szócikke szerint – amelyből köztudottan semmi sem lehet igaz, mert még a nevét sem adja hozzá az irója ! – “he developed a reputation for knowing how to push prices upwards as well as for staging museum quality exhibitions.”
And, moreover:
“It has been alleged that, in 1990, Gagosian and Peter M. Brant, formed the Contemporary Art Holding Corporation (CAHC) to buy 62 works of art, “All but four of these were sold immediately, earning $17m, on which $6.7m tax should have been paid.”[1]
In 2003, the US government took out a lawsuit against Gagosian and three others for $26.5 million in taxes.”
Rohadt újgazdagja!
INTRO címmel beszélgetős, filmvetítős estet tart január 7-én a három évvel ezelőtt átalakult Krétakör a MU Színházban.
“Azoknak, akik szeretik az új Krétakört, és azoknak is, akik nem.
Azoknak, akik szurkolnak nekünk, és azoknak is, akik…”
Ray Lee: SZIRÉN(A) – Ebben a műfaji határokat átlépő produkcióban 30 mozgó fémszobor uralja a teret, ezek forgását – és éteri hangját – hangolja össze a két előadó. A karok forgása közti árnyalatnyi eltérés hozza létre a különböző hangokat és azok ritmusát. A „szirénák” minimalista zenéje, szokatlan ritmusképlete és körkörös mozgása szinte hipnotizálja a nézőt…
Nem értem, miért maradt ki Spengler katalin könyve az ismertetésekből:
“Kortárs képzőművészettel foglalkozó angol nyelvű prémium kiadvány. Párbeszéd a magyar kortárs képzőművészek és a magyar, illetve hazánkban élő külföldi művészet pártoló üzletemberek között. A kiadványnak köszönhetően az olvasók színesebb és pontosabb képet kapnak a magyar kortárs képzőművészekről: alkotásaikról, művészeti irányvonalukról. “
Más megközelítésben:
“A “Contemporary Art” a magyar kortárs művészetnek azokat a szereplőit és intézményeit mutatja be, akik és amelyek arra törekszenek, hogy a Nyugat-Európai és az amerikai centrumokhoz fölzárkózzanak. Bemutatja a művészek munkásságát, beszélget gyűjtőkkel és galériavezetőkkel.”
A könyv címe: Contemporary art 2010-2011. Kiadja az Absolut Media.
Már egy hónapja várjuk a Katalizátor díj fotóit és videóit.
Mikor kerülnek fel az oldalra?
@MT32: Némi idő elteltével és sekély új ismeretek tudásának birtokában újraolvastam szövegét ( mint Kosztolányit olvasgatják az irodalmárok és készítik a kritikai kiadást ).
Kedves MT32! A fenntartó erre a blogra egy fillért sem ad, mert – mint kedvesen felvilágosítottak, s ezt Ön is olvashatta – ez egy olyan blog, amelynek a blog.hu a házigazdája és a tranzit Alapítvány számára nem kerül semmibe a fenntartás.
A flódolás még mindig tart és értelmes ember sem jön ide.
Pedig, amilyen buta alak vagyok, s nem értek itteni témákhoz, egyetlen pillanat alatt elsöpörhetnének az útból.
The Center for Media and Communication Studies and the Open Society
Archives at CEU invite you to a public
lecture by David McCraw Vice President and Assistant General Counsel of
The New York Times Company
——————————————
LAW AND DISORDER
Wikileaks and the Future of Information Freedom
——————————————
January 28, 2011, 5:00 p.m.
——————————————
OSA Archivum 1051 Budapest, Arany J. u. 32.
——————————————
Abstract
The uneasy collaboration between Wikileaks and mainstream publishers like The New York Times challenged the fundamental premises that have shaped US press law. The law has long assumed that there are differences between publishers and sources, that publishers will serve as
gatekeepers for the information reaching the public, and that the courts
will possess the requisite power to punish illicit disclosures of secrets. When those assumptions are destroyed, what remains of the paradigms of law and journalism that have guided mainstream media for at
least half a century? David McCraw was the newspapers lead attorney in the Wikileaks matter. He will discuss how The Times dealt with the legal and journalistic
uncertainties that the paper faced when it received the Wiki-leaks documents and where US law and journalism may be headed in the wake of the Wikileaks revolution.
Biography
David McCraw is Vice President and Assistant General Counsel of The New
York Times Company, where he is responsible for newsroom legal affairs
and serves as lead legal counsel for The Times freedom-of-information
litigation. He has success-fully represented the newspaper in lawsuits
leading to the release of thousands of pages of government documents
concerning rescue efforts in New York City on 9/11, the U.S. Defense
Departments secret campaign to influence public opinion during the war
in Iraq, and unsafe American work-places. McCraw also oversees the
news-papers international libel docket, which has included lawsuits in
England, Greece, Germany, Indonesia, China, and Iraq. He has served as a
consultant to the drafters of freedom-of-information laws in Yemen and
Kuwait and has conducted workshops on press freedom issues in various
countries in the Middle East, South America, and Eastern Europe. He was
honored in 2010 by the New York City Bar association for his global pro
bono work.
——————————————————————————–
OSA Director István Rév will also introduce the OSA Leaks project in
conjunction with the lecture.
HABEN UND BRAUCHEN – DER OFFENE BRIEF/
TO HAVE AND TO NEED – THE OPEN LETTER
Online-Petition in Reaktion auf die geplante „Leistungsschau junger Kunst aus Berlin“
Online petition in response to the planned “Achievement Show of Young Berlin Art”
228 Berliner Künstler und Künstlerinnen sowie Akteure und Akteurinnen auf dem Feld der Berliner Kunst haben im Januar einen offenen Brief an den Kultursenator und Regierenden Bürgermeister Klaus Wowereit (SPD) unterzeichnet. Die Petition bezieht Stellung zu Wowereits Plänen für die „Leistungsschau junger Kunst aus Berlin“ im Sommer und zur Kulturpolitik im Bereich bildende Kunst.
228 artists and cultural producers from Berlin signed an open letter to Berlin’s Mayor Klaus Wowereit in response to his plans for an “Achievement Show of Young Berlin Art” which it takes as a basis for addressing some of the perinent problems with the cultural politics of Berlin in more general terms.
ELMARAD
Az OSA-ban január 28-ra meghirdetett
David McCraw
LAW AND DISORDER
Wikileaks and the Future of Information Freedom
című előadása és később kerül megrendezésre.
From Bassam El Baroni:
To all friends and colleagues abroad, the young Cairo based artist Ahmed Bassiouny was killed in the protests last Friday, his body was found today, please try to honor him through your institutions, websites, and network.
Az Nemzeti Művészetért Alapítvány tisztelettel meghívja egy-két tál köménylevesre
és nem mellesleg
az első NMA NAPIDÍJ kiosztó gálára.
A 2011. február 5-én szombaton a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület,
1077 Budapest Rottenbiller utca 35. szám alatt megrendezendő esemény
14 órakor veszi kezdetét.
Megjelenésére feltétlenül számítunk!
EMLÉKMŰ MINT LEHETŐSÉG
Workshop, Liget Galéria 2011. Február 15. 15 h – 20h
A workshop az augusztusban nyíló „Húspiac – a Moszkva téri illegális munkások emlékműve“ munkacímű kiállításhoz kapcsolódva valósul meg.
A „Húspiac“ munkacímű projekt során a Moszkva téren évtizedek óta jelen lévő illegális „munkás piac“, a „Húspiac“ munkásait kérdeztem meg egy lehetséges, de (egyenlőre?) képzeletbeli emlékmű, „ A moszkva téri illegális munkások emlékművé“-nek általuk elképzelt formájáról.
A projekt célja, hogy az elképzelendő emlékmű (és ennek kapcsán egy esztétikai-képi megközelítés) segítségével saját egzisztenciájukra, történetükre reflektálva láthatóvá váljon, miként érzékelik azt a (kissé utópisztikus és antagonizmusokkal terhelt) szociális teret, ami egyben a Moszkva tér mindennapi valóságát is alkotja.
A workshop célja, hogy az említett projekt kapcsán az emlékmű – elsősorban mint képzőművészeti műfaj – fogalmának egyes aspektusait körbejárva lehetőség nyíljon az aktuális politikai és társadalmi diskurzusokhoz is kapcsolódó, elméleti, szakmai megközelítést felmutatni.
A workshop során három, a „Húspiac“ projekt koncepciójához illeszkedő fő „irányvonal“ mentén közelítünk a témához:
– az emlékmű mint színpad: a szellemek és az igazság képzelete
– Folyamat és antagonizmusok/ időtlenség és a hatalom
– Az emlékmű mint utópia és álom
Az egyes „irány-vonalak“ feltérképezése során kortárs képzőművészeti példák és hozzájuk kapcsolódó elméletek segítségével arra keresünk választ, hogy a kortárs művészeti diskurzus milyen alternatívákat képes felmutatni a politikai gondolkodást és a közízlést jelenleg látszólag domináló, leginkább a 19. Századi esztétikai és társadalmi modellekre támaszkodó megközelítések alternatívájaként.
Nem historikus áttekintés a cél – sokkal inkább olyan megközelítések felkutatása, amelyek arra keresik a választ, hogy miként lehetséges az (ön)reprezentáció, részvétel, többértelműség és antagonizmus fogalmainak mentén az emlékművekre mint folyamatra, folyamatok megtestesülésére tekinteni – olyan folyamatra, ami az emlékezés(vagy a jövőbe tekintés) mellett az aktuális társadalmi és esztétikai valóságra is reflektál, ujjászervezve a viszonyokat a kijelentés és elutasítás, hangos vita és csöndes érdektelenség dichotómiái által meghatározott hazai diskurzusban.
A workshopra a kleinepanik@yahoo.com cimen várjuk jelentkezéseteket – elsősorban a képzőművészet, építészet,esztétikai ill. művészetszociológia gyakorlatával ill. elméletével foglalkozó érdelődők részéről. A workshop során elsősorban ezen szakterületekhez kapcsolódó kérdéseket érintünk.
RÉSZLETES PROGRAM
15. óra : projekt bemutatása, majd a kijelölt irányvonalakhoz kapcsolódóan kb. 30 perces előadások és hozzájuk kapcsolódó beszélgetés
18. óra: nyilvános filmvetítés
Egy iparosodó kisvárosban az egyik gyár munkásai vezetőik inspirálására szobrot állítanak a gyár elé. Nemsokára újságcikk jelenik meg, zsűri érkezik és a Képzőművészeti Lektorátus intézkedése nyomán a szabálytalanul felállított szobrot – mint állóeszközt _ a gyár raktárába viszik. A Lektorátus egy hivatásos szobrásztól megrendel egy “igazi munkásszobrot”, aminek zsűrizésébe bevonják a gyár képviselőit is. A film az új szobor elkészülését, zsűrizését és a régi kálváriáját követi nyomon.
(BBS Katalógus 1961-91)
NEMZETI MOTÍVUMOK: Raphael Grisey 2011. 28‘ premier: Berlinale Forum Expanded 2011
A Berlinben élő, francia származású művész budapesti ösztöndíja során forgatott filmje a város meghatározó helyszineit kutatja , lámpaoltás“ után. A kihalt tereket, utcákat csak „láthatlan emberek“ (hajléktalanok, romák), és az emlékművek által „megidézett“ múlt szellemei népesítik be. A film helyszínek, fények, hangok segítségével egy város portréját igyekszik megrajzolni, egy kívülálló kiváncsi szemüvegén keresztül nézve.
HOMOK KŐBÁNYA: Raphael Grisey 2005. 6‘
Egy baráti társaság a Berlin környéki erdőkbe indul, a történelem süllyedő emlékét, Lenin eltávolított, a homok dűnék között elásott szobrát felkutatni. A videó az emlékezés nyilvános formáit vizsgálja, a városi környezetben a történelmi események és az azokat megélő résztvevők nyomait kutatva.
Dorothee Richter előadása
Artists and Curators as Authors – Competitors, Collaborators, or Teamworkers? címmel.
Helyszín: MKE Andrássy út 69-71. Nagyelőadó
Időpont: 2011. február 15. kedd, 16 óra
Dorothee Richter művészettörténész, kurátor, a School of Art and Design Zurich (HGKZ) posztgraduális kurátor-programjának vezetője. 1999 és 2003 között a brémai Künstlerhaus művészeti igazgatója. 1998-ban Barnaby Drabble-vel létrehozta a Curating Degree Zero Archívumot (http://www.curatingdegreezero.org/)
Az archívum anyaga (katalógusok, cikkek, tanulmányok, videók, CDk, képek és honlapok) több mint kilencven nemzetközi kurátor, vagy kurátori együttműködés projektjeit mutatja be.
A 2008-tól működő www. on-curating.org magazin alapítója.
Dorothee Richter a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészetelmélet BA vendégtanáraként jön Budapestre
A kommuna gyermekei – filmvetítés ma
OSA Archívum
Budapest V, Arany János u. 32.Csütörtök, február 10., 18:00 óra
R: Juliane Großheim / Németország / 2009 / 82′
Otto Mühl, a híres bécsi akcionista a hetvenes évek egyik legellentmondásosabb művészi és társadalmi kísérletét valósította meg. A burgenlandi Friedrichshofban megalapított, a szexuális
szabadságot és művészi önmegvalósítást hirdető, a magántulajdont tagadó kommunában megpróbáltak kiiktatni mindenféle tartós emberi kapcsolatot és családi köteléket. A kommuna legambiciózusabb terve az új
embertípust megcélzó “gyerektermelési” projekt volt. Húsz évvel később, 1991 nyarán Mühlt fiatalkorúak veszélyeztetéséért letartóztatták, a
kommuna feloszlott, a kísérlet csúfos kudarcot vallott. A film a Mühl-utópiában született gyerekek későbbi sorsát mutatja be.
A Cirko Film – Másképp Alapítvány Jafar Panahi 5 filmjét forgalmazta az
elmúlt évek során, nem csak művészi értékük, hanem küldetésük okán is,
hiszen az iráni társadalom által elnyomott rétegek problémái foglalkoztatják
a rendezőt. Filmjei Velencében és Berlinben is díjakat nyertek, nemzetközi
elismertségükhöz nem férhet kétség.
Bizonyára értesültél róla, hogy Jafar Panahit idén januárban 6 év börtön
büntetésre és 20 év alkotástól való eltiltásra ítélték rendszer-ellenes
tevékenység vádjával. A nemzetközi felháborodást kiváltó intézkedés ellen
számos emberi jogi szervezet és filmszakmai plénum tiltakozik.
A Berlini Filmfesztivál idén február 11-én úgynevezett szolidaritási napot
szervez. Ehhez csatlakozunk mi is és várunk mindenkit, aki az együttérzését
szeretné kifejezni
február 11-én este 8 órára az Uránia moziba. A kör című film levetítése
előtt egy rövid előadást hallgathatunk meg az iráni társadalomról és
kulturális életről.
A vetítéshez angol szinkrontolmácsolást is biztosítunk.
Febr 18.: Mindentudás Egyeteme-előadás: Moravánszky Ákos tartja, a címe: -…nyiss nekem tért? Tér és térbeliség az épített és társadalmi világban. A mindentudas.hu oldalon lehet jelentkezni közönségnek.
After censorship row, what next in Hungary?
Brussels shows and Budapest appointment overshadowed by government’s hands-on cultural policy http://www.theartnewspaper.com/articles//23070
Vetítés vasárnap (03.20) este 8 órakor a Trapéz padlásán (IX. Imre u. 2.):
Almási Tamás: Ítéletlenül
színes, magyar dokumentumfilm, 77 perc, 1991
A film szereplői olyan nők, akiket az ötvenes években, ítélet nélkül, hosszú időre internálótáborba zártak. Megalázták, elszakították őket családjuktól, kettétörték életüket. Bűnük az volt, hogy feleségek, anyák, családtagok voltak. A film közel 40 év múltán szembesíti az egykori internáltakat volt börtönfelügyelőjükkel, Piroskával. A szereplők egy része külföldről utazott haza, hogy találkozhasson volt fogolytársaival, s szembenézzen egykori fogvatartójával.
A vetítés után beszélgetés a rendezővel (ez még nem biztos).
Ideológia és identitás között. Budapesti kiadás.
Helyszín: Labor, Képíró u 6, Budapest
Megnyitó: 2011. március 21. 19 óra
Megtekinthető: március 22 – április 5.
Nyitva tartás: kedd – péntek, 16.00 – 19.00
Művészek: Kaspars Goba (Riga), Wojciech Doroszuk (Krakkó/Rouen), Eduard Freudmann & Ivana Marjanović (Belgrád/Bécs), Flo Kasearu & Tanel Rannala (Tallinn), Eva Labotkin (Tallinn/Tartu), Johannes Paul Raether (Berlin), R.E.P. (Kijev), Shlomi Yaffe (Prága/Tel Aviv), Katarina Zdjelar (Belgrád/Rotterdam)
Kurátor: Rael Artel (Pärnu)
A huszadik században modern betegségnek és a modern társadalom vallásának is nevezték már a nacionalizmust. E metaforák legsötétebb tónusait vegyítve akár világméretű, járványszerű vakságnak is nevezhetnénk, amelynek így vagy úgy, de köze van a modernizációhoz. De hogyan terjed és milyen szerepet játszik ebben a hit? Hogyan válik tömegessé a fertőzés, és mik ennek a hitvilágnak a dogmái? Az Identitás es ideológia között. Budapesti kiadás című kiállítás fő törekvése arra irányul, hogy felvillantson néhány gondolatot a nacionalista ideológia és a nemzeti identitás politikailag és kulturálisan rendkívül összetett, feszültségterhes viszonyáról. A Labor kiállítóterében megtekinthető munkák korántsem a teljesség igényével kerültek bemutatásra – a kiválogatott művek csupán töredékeiben szemléltetik ezt a mindenütt jelenlévő és igen sokoldalú kapcsolatot. Az Ideológia es identitás között. Budapesti kiadás értelmezésében a nemzeti identitást nem a születéskor kapjuk készen és nem is örököljük. A nemzeti identitást a nacionalista ideológia termékeként csakis megalkotni lehet. A nemzetállamok mindig a nacionalizmus adott területhez kapcsolódó győzelmével jöttek létre; számukra életbevágóan fontos volt a nacionalista ideológia és identitás újratermelése. Nem érdemes pusztán a második világháború előtti történelmi jelenségként gondolni a nacionalizmusra, sem leszűkíteni a fogalom jelentését a marginális és szélsőséges megnyilvánulásokra, hogy a terrorizmusnak megágyazó erőszakos, radikális és szeparatista mozgalmak szinonimájává váljék. A kiállítás a nacionalizmust éppen ezért olyan széles körben elterjedt mentalitásnak, illetve ideológiagépezetnek tekinti, mely beleszól a mindennapi élet megszervezésébe, körülvesz bennünket, és ezáltal társadalmi valóságunk egyik háttértényezőjévé válik. Az identitás – kollektív és egyéni értelemben véve egyaránt – mindig viszonylagos, játékos és performatív jellegű: bizonyos rítusok keretében jut kifejezésre, termelődik újra, vagy nyilvánítják ki az emberek saját maguk, a közösség más tagjai, vagy a kívülállók előtt. Az Identitás es ideológia között. Budapesti kiadás keretében a művészek mélyrehatóan vizsgálják a nemzeti rítusokat és az ideológiák szokványos megnyilvánulásait, valamint elemzik az ilyenfajta cselekvések működési módját. Elsősorban az egykori Kelet-Európa társadalmi-politikai helyzetét veszik szemügyre, ahol a nacionalizmust a poszt-szocializmus, az etnocentrizmus kulcsszavai, és a demokrácia, valamint a modern nemzetállam csekély hagyományai jellemzik. Az Identitás es ideológia között. Budapesti kiadás az eredetileg 2010 februárjában, az észtországi Kumu Művészeti Múzeumban, Tallinban bemutatott nemzetközi kortárs művészeti kiállítás módosított és újrarendezett verziója.
Rael Artel
A kiállításhoz kapcsolódóan egy kétnyelvű katalógus is készült. A kiadványt Rael Artel szerkesztette, Jaan Evart tervezte és a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel való közreműködésben jelenik meg. A katalógus megtekinthető és megvásárolható a Laborban.
Szervező: Magyar Képzőművészeti Egyetem
Támogatók: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Észt Kortárs Kulturális Központ, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Nemzeti Kulturális Alap, Labor
Kapcsolódó programok a Laborban:
Március 22. 19 óra
Filmvetítés: Eduard Freudmann & Ivana Marjanović „Ocsmányfalva – Európai roma-ellenességi verseny” (Uglyville. A Contention of Anti-Romaism in Europe), Ausztria / Szerbia, 2010, 58 perc. Angol nyelven.
Március 23. 19 óra
Beszélgetés a kiállítás tematikájához kapcsolódóan
Résztvevők: KissPál Szabolcs, Pogonyi Szabolcs, Flo Kasearu, Eva Labotkin
moderátor: Rael Artel
A beszélgetés angol nyelven zajlik
Filmvetítés: Katarina Zdjelar „Nehogy elrontsd” (Don’t Do It Wrong!), 2007, 10 perc.
Március 24. 19 óra
Filmvetítés: Kaspars Goba: Seda, Lettország / Németország, 2004, 52 perc. Lett és orosz nyelven, angol felirattal. Rael Artel felvezetésével
Március 25. 19 óra
Beszélgetés Flo Kasearu és Eva Labotkin észt művészekkel.
Március 22 – 29.
A kiállítást ezen időszak alatt a kurátor Rael Artel őrzi, így a nyitva tartás alatt a látogatóknak folyamatosan lehetősége van egyéni tárlatvezetésekre, beszélgetésekre.
Megvan esetleg valakinek Bourriaud Ralational Aesthetics (!) című könyve ANGOLUL, mert szükségem lenne rá idézetek miatt? Ha igen, és tud nekem ebben segíteni, akkor kérem, hogy küldön e-mailt a kati.timar[at]gmail.com címre. Előre is köszönöm!
Gallery by Night 2011 – Vakuemlékezet
Stúdió Galéria
Budapest 1077, Rottenbiller u. 35
2011. március 22 – 27, minden este 20.00-tól
Művészek: Zbyněk Baladrán (CZ), Dominik Boberski (PL), Michele Bressan (IT/RO) – Larisa Sitar (RO), Kateřina Držková (CZ), Petra Feriancova (SK), Fodor János (HU), Tomáš Hlavina (CZ), Keserue Zsolt (HU), Koralevics Rita (HU), Svätopluk Mikyta (SK), Michal Moravčík (SK), Lucia Nimcova (SK), Tomas Partyka (PL), Pavla Sceranková (SK), Ján Šipöcz (SK), Szabó Péter (HU/RO), Szalay Péter (HU), Tibor Zsolt (HU)
Kurátor: Szalai Borbála (HU)
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 1991 óta évente egyszer megrendezi a Gallery by Night című kiállítás-sorozatot, melynek lényege, hogy egy héten keresztül minden éjszaka más-más kiállítás nyílik a Stúdió Galériában. Az idén 20 éves Gallery by Nighton a magyar művészek mellett cseh, szlovák, lengyel és román művészek vesznek részt, akiknek munkái az esténként változó kiállításokon, valamint idén először a Galéria alatti pincében rendezett videó-kiállításon is láthatóak majd. A Gallery by Night 2011 négy intézmény – a prágai FUTURA, a pozsonyi SPACE, a wrocławi WRO Art Center és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója együttműködésében valósul meg.
Az egyestés kiállítások és a videó-kiállítás középpontjában a múlthoz való viszony egy olyan formája áll, mely Közép-Európa többé-kevésbé közösnek mondható történelmi múltjához absztrakt módon és inkább formai jegyekre koncentrálva viszonyul. A pszichológiából kölcsönzött vakuemlékezet fogalmához kapcsolódva jelen esetben a hangsúly nem a szocialista múlt eseményein van, hanem az ezeket párhuzamosan kísérő személyes környezetre irányuló emlékeken, valamint az emlékezés, mint kutatás, mint megértés és mint rekonstruálás/újrakonstruálás gesztusán. Az egyes alkotások így nem kritikai, hanem inkább elemző, kutató szempontból közelednek a múlthoz, melyben gyakran szétválaszthatatlanul összekeverednek a gyerekkor személyes emlékei, a csak közvetve megtapasztalt rendszer politikai/társadalmi jellemzőivel. A múlt személyes terei, bútorai, hétköznapi használati tárgyai, a családi fényképek, és az amatőr filmek így a megértés eszközeivé és forrásaivá válnak, melyek segítségével a múlt utólag dekódolható vagy újraszerkeszthető. A kiállítás tehát az emlékezés e hangsúlyeltolódásokkal teli, kollázsszerű és absztrakt formáját igyekszik körvonalazni. E benyomások és forma-centrikus emlékek mögül azonban kibontakozik a kiállító művészek saját múltjukhoz fűződő viszonya.
Március 22. 20.00: Petra Feriancova (SK) – Keserue Zsolt (HU)
Március 23. 20.00: Michal Moravčík (SK) – Ján Šipöcz (SK)
Március 24. 20.00: Tomáš Hlavina (CZ) – Koralevics Rita (HU)
Március 25. 20.00: Fodor János (HU) – Pavla Sceranková (SK)
Március 26. 20.00: Kateřina Držková (CZ) – Szabó Péter (HU/RO)
Március 27. 20.00: Svätopluk Mikyta (SK) – Szalay Péter (HU) – Tibor Zsolt (HU)
GBN +/-
videó kiállítás
A Gallery by Night ideje alatt minden este a Stúdió Galéria alatti pincében
Zbyněk Baladrán (CZ), Dominik Boberski (PL), Michele Bressan (IT/RO) – Larisa Sitar (RO), Kateřina Držková (CZ), Lucia Nimcova (SK), Tomas Partyka (PL), Pavla Sceranková (SK)
Indigórajzok
Kisterem
Képíró u 5.
2011. március 22-április 15.
Eredeti és másolat
Vintage Galéria
Magyar u 26.
2011. március 22 április 22
Közös megnyitó: 2011. március 22.
Sziasztok!
Egy kedves amerikai barátunk fog a Kaszinóban jurta építő workshopot tartani újrahasznosított free shopos ruha alapanyagokból és egyszerű fa póznákból.
Várunk sok szeretettel Április 1-jén, 12-től a KAszinóba kifulladásig. Cím: Nyár utca 29, Budapest kaszino.metatron.sh/
Friday April 1st, 2011 at Kaszino beginning at 12:00 and lasting until party time!
We at Kaszino are having a yurt building workshop day. Yurts are amazing nomadic structures that are easy to set up and transport and can sustain life in any type of weather condition. They are an ancient form of house that is still used today in many parts of the world. Mongolia still houses 2/3 of its populates in the Yurt. A Yurt does not take much time to make if their is a large group do do repetitive work of drilling, tying knots, and sewing. This will be a great chance to learn how to build a yurt and to socialize with great people.
This workshop will cover a brief history and tradition of the yurt. Followed by a construction of the wood structure to completion and we will begin working on the covering. On the exterior, we will use plastic advertisement sheets from billboards, and for the inside we will be sewing a large quilt from old clothes.
We will be going on a pre-workshop trip to purchase the wood needed and to find more plastic advertisement sheets. If you want to help, or have information regarding this, please contact me.
There will be a job for everyone, besides yurt construction, if there are extra people, you can, cook, play music, dance, work on art. If there are enough hands making the wood structure, their can always be people working on a large quilt made from extra clothes.
We will need you to bring (if you have):
Sewing Machines
Drills
Useless clothing
food?
music
Once the yurt is complete, we will have a party, probably later in april to celebrate the yurts construction and to have a fundraiser to pay for the cost of the wood. Stay tuned.
Fiatal Kortárs Állásfoglalások pályázat idén is!
a munkák beadási határideje 2011. 04. 15.
bővebb információk: fika.hu
Jugoszlav experimentalis filmek (1951-1991) vetitese
Bemutatja:
Bojana Piškur, a Ljubljanai Modern Galeria kuratora
Program 1:
Independent scene, individual expressions, filmmakers = visual artists
(Slovenia, Croatia, Bosnia and Herzegovina, Serbia)
2011. marcius 30. 18h
Magyar Kepzomuveszeti Egyetem nagyvetitoje
1062 Andrássy út 69-71.
Belepes ingyenes
————————————-
A Program 2:
Cinema Club Belgrade, Academic Film Center Belgrade, Black Wave,
es a
Program 3:
Cinema club Zagreb, Cinema club Split, antifilm vetitesi idejerol es helyszinerol
a kesobbiekben kuldunk ertesitest.
@hegyi dóra: Nem túl ósdi dolog ez a XXI. században?
Az ETNOMOBIL című kötet beszélgetős, felolvasós bemutatója 2011. március 30. – (szerda) 19.00 NYitott Műhely Galéria (Bp. II. Ráth György u. 4.)
BUDHA TAMÁS képzőművész
CSOSZÓ GABRIELLA fotós
FISLI ÉVA történész-muzeológus
GYÖRGY ESZTER kultúrakutató
KULCSÁR VIKI színháztörténész, produkciós menedzser
KÜRTI GÁBOR “Kükü” Critical Mass szervező
NÁDORI LÍDIA műfordító
NAGY SZILVIA kulturális antropológus, kurátor
TÁBORI ANDRÁS képzőművész
A beszélgetés közben és után a kötetből felolvas:
SPILÁK KLÁRA színművész
TÁRNOK MARICA szín- és bábművész
Kötelező olvasmány a haza művészeti élet reprezentánsai számára,beleértve azokat is, akik szerint a művészetet az állam köteles finanszírozni.
@iparterves: Ha az olvasmány kötelező, akkor el is olvastam, rendesen.
Szerintem vagy nem ugyanazt a cikket olvastuk, vagy valamelyikünk félreértette. Én nem találtam azt a kitételt benne, hogy a mvűészetet nem köteles az állam finanszírozni és — ezt már persze én teszem hozzá — hogy épp ezért milyen üdvös a finanszírozásnak ez a “megvágása” (vagy hogy kell ezt magyarul mondani).
Az állami kötelezettség jelentős erodálásáról szólnak a hozzászólók.
Aki nyert ( Barbican – nálunk MÜPa lehet ilyen ), az nagyon nyert: duplázott.
De aki nagyon veszített, az elvesztette a teljes támogatását.
Az operák pedig10-15 %-os csökkentést szenvednek el.
Érdekes volt Simon Callow színész véleményét olvasni, aki a fűnyíróelv ( “salami slicing” ) érvényesítését várta volna el.
Amikor, s ez a válaszom lényegi része, az állam el- és kivonulni látszik a kultúra finanszírozásából, akkor a “fejlődés” során az állami elköteleződés éppúgy kérdésessé válik, ahogyan a kötelezettség maga is megkérdőjeleződik.
@iparterves: A cikk témája valóban az, hogy a brit állami szerepvállalás a kultúrában csökkent, illetve átrendeződött.
De az én olvasatomban a cikk is és a megkérdezettek is ezt roppant kritikusan értékelik. Még az is, aki ennek kedvezményezettje. Kiemelik azt, hogy nem éépen világos és következetes elvek mentén történt a változtatás (megvonás), azt, hogy vannak olyan területek (földrajzilag és a “láthatóság” szempontjából is) melyek nem képesek a kieső összegeket szponzor-pénzekkel pótolni, és hogy a kultúra milyen fontos terület kellene hogy legyen a társadalomban. Az egyik példa, ami eszembe jut, amit a cikk is említ, hogy az ICA támogatását is megvonták épp akkor, amikor új vezetése (igazgató ÉS board) lett és feltételezhető egyrészt, hogy meg akarják az intézményt újítani, másrészt hogy a ténykedésüket épp egy megvonással kezdeni nem túl egyszerű.
Alapvetően szerintem a hozzászólások “hangulatát” a krtikus hangvétel, a kultúra szereplői iránti szolidaritás és a társdalomért való aggódás jellemzi. Nem fejlődésnek látják azt, amit történt, hanem épp ellenkezőleg. Nekem úgy tánik, hogy az állami szerepvállalás fontosságát sem kérdőjelezik meg.
@timár.kati:
Még jó, hogy nem kérdőjelezik meg, mert más nincsen a piacon.
Vagy az állam vagy semmi.
Elvekről szó sem volt, az ACE döntött, s volt aki arányosnak és megfelelőnek tartotta, mások pedig elhamarkodottnak és meggondolatlannak. Mint minden döntést.
Igen, az ICA támogatását csökkentették, de nem éppen amiatt, hogy új az igazgató és a board is?
@iparterves: Most kénytelen vagyok a szőrszálat hasogatni, de szerintem egyik hozzászóló se tartotta “arányosnak” és “megfelelőnek”, hanem csak bizonyos esetekben elfogadhatóbbnak és kevésbé húsbavágónak.
Amennyire én tudom (de ennek utána kellene néznem), az ICA-t meg is akarták szüntetni. Szerintem ehhez képest persze nagy lépés, hogy legalább nem szűnt meg.
De ha maga szerint Angliában sincsen valódi piac, akkor mi a megoldás? Akkor ki finanszírozza a kultúrát?
A Frize igazgatója, ha nem is ezeket a szavakat használta, de helyesnek tartotta az ACE döntését.
Az ACE osztotta le a csökkentést.
A csökkentés és a megszüntetés között valóban minőségi a különbség. Vagy csak mennyiségi? Ez ki fog derülni abból, hogy jövőre mennyit csökkentenek az idei alapból.
A művészeti életben valódi piac sehol sincs, nem volt és nem is lesz. A piacról a művészek – a rock legnagyobbjait kivéve – nem tudnak megélni.
A kérdés az, hogy kell-e a kultúrát finanszírozni? Ha kell, akkor az előállítóit, a közvetítőit, a megjelenítőit? vagy együtt mind? És milyen arányban?
A helyi közösségeknek milyen szerepe legyen? Az egyéni kezdeményezést hova soroljuk?
Mennyi kultúrára van szükségünk? És mi számít egyáltalán kultúrának a támogatandó területek közül?
Alapkérdésekre kell választ adni.
Én nem tudok, de ki fogja forrni magát a válasz – nálunk is.
@iparterves: Kénytelen vagyok vitába szállni. A Frieze alapítója/igazgatója szerintem egy lavírozó kijelentést tett az első bekezdésben, utána viszont így folytatta: “Overall, I think it’s madness to cut the arts at all.” Majd néhány példán keresztül (South London Gallery, ICA) illusztrálta, hogy minden relatív, azaz vannak sikeresebb történetek, meg lesznek óriási nehézségek is. Mindezt úgy tette, hogy közben teljesen nyilvánvalóvá tette a saját, személyes kötődéseit (pl. a South London esetében).
Arra is muszáj emlékeztetnem magát, hogy a Frieze-nek nagyon sajátos a viszonya a közpénzekhez. Lásd erről a Cultural Policy 2015 kiadványt és Maria Lind kritikáját, melyről itt is váltottunk már néhány szót.
Azzal én maximálisan egyet tudok érteni, amit ír, hogy a kultúrát nehéz pusztán piaci alapon működtetni, bár sokan vannak (épp a politikusok), akik még ebben az illúzióban ringatják magukat. (Mondjuk egy művészeti vásárnak, mint amilyen a Frieze az én víziómban maximálisan önfenntartónak kellene lennie.)
És talán a legfontosabb — valóban az alapkérdéseket kellene az illetékeseknek átgondolniuk, mielőtt a válaszok (azaz a támogatások visszavágása) megszületnének, de ahogy látom, ez épp fordítva történik — nálunk is.
A Frieze igazgatójának kijelentése, szerintem, egy jóízű angol semmitmondás: ” Hát tényleg őrület, amit ezek csinálnak!” – igazi súly nélkül.
Igen, tudom, hogy Lind asszony SE által átértelmezett szövege kapcsán már lezajlott egy vita, amelybe nem szeretnék ismét belemenni – miközben a valóság éppen “szembejön” velünk.
A kultúrát csak a modernitásban kellett “működtetni”, nem egészen két évszázada vannak múzeumaink, olyan iskoláink, amelyeket a közösségek tartanak fent. vagyis aránylag új kérdéskörrel állunk szemben.
Ma szemmel láthatóan a jóléti állam leépítése van soron, s a jóléti államban a kulturális-szociális kiadások fontos szerepet játszottak.
Ezért most ezen kezdik a csökkentést is. Majd meglátjuk – mondják a jó doktorok – túléli-e a beteg a műtétet. Szerintem túléli. Kicsit kisebb lesz, kevésbé attraktív a nagyközönség számára, sokkal több ki-centrum alakul ki, nagyobb lesz egyes társaságok függése ( az őket pénzelőktől ), de a túlélés megadatik.
Jó, nem mindenkinek. De az sincs előírva sehol, hogy a mostani struktúrát és a benne munkálkodókat kell megőrizni.
nagyon az elején tartunk még az átalakításnak, rengeteg vesztese lesz a dolognak, és az eddiginél is több pénzt vonnal el a szférából és tesznek be más helyekre.
A Makovecz-akadémia igazán jó példa arra, hogyan csoportosítja át erőit egy kormányzat.
@iparterves: A Guardian-cikk szerintem épp azért érdekes, mert egyrészt annyira más, mint amit itthon tapasztalunk, másrészt meg nagyon is vannak áthallások. Talán ha a Makovecz-akadémiát említi, akkor az biztos nem jellemző a “szigeten”, hogy a politikai lojalitás alapján dőlnek el ezek a dolgok.
Amit a kultúra szükségességéről/szükségetelenségéről ír — persze, ez a vélelmezett folyamat egybeesen a teljes feudalizációval, de az a jogom talán még megmaradt, hogy ennek én ne örüljek. Ebben én szeretnék megmaradni a jó öreg, 20. századi modernista pozíciójában.
Nem ismerem Anglia politikai földrajzát, de nem vetném el olyan vehemensen a politikai függés tételét ( Három adomány – a tanult férfiak egyletei ).
Nálunk viszont eléggé egyértelmű a dolog.
A “jó öreg modernista” majd kap egyet a fejére OK-től.
@iparterves: Ok, igaza van, ott is vannak politikai összefüggések, de nem direkt pártpolitikai lojalitások. Szerintem.
A gyanúm az, hogy nemcsak OK-től kap majd a fejére a modernista, de mindenki mástól is. Különöböző megfontolások mentén.
VIGYÁZAT, MŰCSARNOK!
Nyilvános konferencia a kortárs magyar képzőművészet perspektíváiról
2011. április 15 – 2011. április 16.
( Köszönjük, Emese, már megvolt! )
“Április 16-án délelőtt a sokak által régóta áhított Budapesti Biennálé koncepciójáról lesz szó”
Két megjegyzés:
1. Az impériálista finánctőke hazai előretolt helyőrsége, a tranzit.hu nem lesz képviseltetve
2. Ami még ennél is rosszabb. az AICA Elnöke sem kapott meghívást, s csak a közönség sorait erősítheti.
Ez a szakma elárulása!
Bocs, kihagytam a végéről:
A Troll ( Ata )
Na, ma megkapta a sok név nélkül író, interneten disznólkodó troll!
Dékei Krisztina a Mancs-beli kritikájában alaposan kiosztott mindenkit, aki olyan műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, hogy műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, mi több: értetlen megjegyzésekkel szórja teli a netet a PPP konstrukcióban született és műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, mi több: értetlen alakok ( trollok! )által nem értett, mi több: drágállott műalotásokat bírálva.
Egy lévén a műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, mi több: értetlen trollok között ( csók, Emese! ), erősen magamra vonatkoztattam a kritikus kritikai megjegyzéseit.
Gondom továbbra is az, hogy nem tudom: a mű esztétikai, művészettörténeti értékeit kell-e értenem-érzékelnem, vagy azoktól részben függő, részben független eszméletlen magas árait.
Az utóbbiakkal kapcsolatban már merészeltem néhány megjegyzést tenni, kifejezett értetlenségemnek adva hangot a Nagy Sárga Mű árazásával kapcsolatban.
A magyar állam nem Olitskit vagy Newmant vett, amikor 30.000.000 Ft fizetett ki a Nagy Sárgáért.
Senkinek a Művészet Nagy Történészei közül nem bántotta a jóérzékét ez az összeg? Tudják, hogy a Piacon mit lehet kapni ezért a pénzért? Tudják, hogy a feléért hatalmas méretű és művészettörténeti jelentőségű Olitsihez lehet jutni?
Tudják, hogy a kezdő lengyel festők alkotásait áruló Desa Unicum akuciósház legutóbbi árverésén átlagában 100-140.000 Ft-nak megfelelő zlotykért lehetett műveket venni?
Tudják, hogy az az összeg, amelyet PPP konstrukcióban kifizettünk, talán egy kisebb nemzetközi kortárs kollekció megvételéhez is elég lett volna?
Tudják a Szent és Sérthetetlen Kortárs Művészet Még Szentebb és Még Sérthetetlenebb Mindennapi Rezdüléseket Feljegyző Történészei, hogy a magyar művészet elszigetelődéséhez és a kortárs vizuális kultúra viszonylagos elszegényesedéséhez az is hozzájárul, hogy nem állnak rendelkezésre a kortárs külföldi példák-művek – állandóan?
Úgy hívják a hiányt: kortárs művészeti múzeum, amely nálunk nem akar megszületni. Érteni vélem, miért.
Dékei Krisztina aztán olvasóinak elmagyarázza, hogy milyen finom árnyalatokkal lehet egy monokróm művet “megbolondítani”. Bizonyára.
Az talán – kivéve, ha nagyon elkötelezett híve a monokromitásnak – kevésbé lesz tüzes ettől, aki ezt a sokadlagos és sokadszor megjátszott dolgot látta már korábban is.
Mindig ugyanoda lyukadunk ki: a képeket csak művészettörténeti diploma birtokában, Phd képesítéssel megfejelve lehet nézni?
Az olyan műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, mi több: értetlen nézők, amilyen magam is lennék, aki semmit nem tud a monokróm festészetről, de a kortárs művészetről sem, fel sem foghatja, miről lenne itt szó?
Ha így van, s Dékei Krisztina szerint is így van, ha jól olvastam magasztos sorait, akkor ki a fenének készült a Nagy Sárga Mű? Kihez szól? Kire apellál?
Akihez szól, az a zsűri? A művészettörténészek? A kritikusok? A szakma? Semmi baj, ha így van. De miért kerül egy ilyen, még az egyetemisták számára is felfoghatatlan mű köztérre? És ha kerül, mert miért is ne: ennyiért?
Ezen ( ezeken ) kell megtanulnunk, milyen az ún. kortárs képzőművészet? Elhiszi bárki is, hogy a Nagy Sárga Mű még egyszer valaha ennyi pénzt megér?
Nincsen itt valahol egy Nagy Hiba? Nem kellene átgondolni a művészet és a befogadók sokrétű kapcsolatrendszerét?
Ismét megkérdezem: biztos, hogy csal a befogadó lehet hülye? Minden esetben?
Az impériálisták begyötörték Emesét ( köszönjük, Emese )és Szanyi Ágnest.
Mások lemondták volna a részvételt?
Az AICA ELNÖKE még mindig nincs a listán!
Árulás!
Hajdú István súlyos személyiség lehet, hogy két tranzit-ossal kellett pótolni.
( Köszönjük, Emese, hogy szólt! )
Hiányolom a Műértő személyzetét a meghívottak közül. Maguk nem?
Talán az ÉS-től, amely heti rendszerességgel közöl kritikákat, szintén meg lehetett volna hívni valakit ( akár Mélyit is ).
Ők ellenségek?
Zene a gangon, piknik a pincében
Több mint 50 budapesti százéves ház nyitotta ki kapuit a hétvégén. Egy lakó minden betérőnek verset szavalt, máshol korhű jelmezben szelték a törökmézet.
A KÉK és az OSA múlt hétvégi programjáról összefoglaló:
BESZÉLGETÉS NAN GOLDINNAL A TRAFÓBAN
2011. április 16. 18:30
A fotóművésszel Pfisztner Gábor beszélget, angol nyelven.
2011. április 16, 20 óra
Korkép, Szexualitás
The Tiger Lillies (UK) koncertje
Nan Goldin (USA) „The Ballad of Sexual Dependency” c. képsorozatára
Két részben, szünettel.
Az est első részében a világhírű amerikai fotóművész, Nan Goldin A szexuális függőség balladája című gyönyörű és felkavaró képsorozatát láthatjuk az együttes zenei kíséretével.
A The Ballad of Sexual Dependency rendkívül személyes hangvételű fotó-napló, az intimitásért és a megértésért folyó küzdelem krónikája, melyben Nan Goldin több mint 3 évtizedet átívelve mutatja be saját életét, és azokét, akik annak résztvevői, vagy – az AIDS, a drogok és az erőszak következményeiként – résztvevői voltak.
Goldin központi témája a szexualitás. Képei, melyek a fotó novella, a költészet, az irodalom, a pillanatkép és a mozi határterületeit hódítják meg, feltörik a szexuális viselkedési kódokat, melyeket követünk, elutasítunk, vagy éppen átlépünk… Portréi arra késztetik a nézőt, hogy a felszín mögé nézzen, hogy meghaladja szociális és szexuális előítéleteit, ezáltal vetve fényt korunk kultúrájának sarkalatos pontjaira, anélkül, hogy a tömeg-médiától elidegenedne vagy akár leereszkedne hozzá. A Tiger Lillies ehhez a képsorozathoz új dalokat írt, melyet Trafó-béli koncertjük előtt csak két alkalommal adtak elő.
forrás: trafo.hu
Lájkolom Bodó Balázst.
“Nem elég mély” – Ítélet Sugár János ügyében
A kortárs magyar képzőművészet legprovokatívabb művének ügye újabb fázisba ért. Sugár János képzőművészt első fokon öt hónapi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre és kármegfizetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Wash your dirty money with my art feliratáért. Az ítélet súlyos aránytalansága nemcsak a “rongálás” mértékével szemben kiütköző, hanem azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyar bíróság egyoldalúan és reflektálatlanul teszi magáévá az egyik fél álláspontját, és befogja a fülét, ha a másik beszél. Ezt az ítéletet csak úgy lehetett meghozni, ha a bíróság úgy döntött, hogy Sugár munkája nem művészet, hanem ellenséges gesztus, vétség, bűncselekmény a magántulajdon szentségével szemben, amelyet ez a társadalom és ez a bíróság mindennél többre tart. A konzervatív társadalom képviselői azt gondolják, hogy a materiális javakat meg kell védeni a szólásszabadság és a művészi szabadság kártékony veszedelmétől – amivel csak azt bizonyították be, hogy utóbbiakra minden eddiginél nagyobb szükség van.
A bíróság már csak ilyen szembefogós ( Justitia ).
Dr. habil. prof. Sugár pedig magántulajdont rongált.
Akkor is, ha maga és maga is az aktust művészetnek tartják ( én nem csatlakozom magukhoz, engedelmükkel ).
A művészet is egy társadalmi létezésmód, a szabadság egy olyan formája, amelynek más szabadsága szab határt.
Ha a VAM Design nem kívánta a magántulajdonosi szabadságának csorbítását a felirat mint műalkotás szabadságával, akkor ehhez neki joga volt és van.
A művésznek semmivel sincsen több jogosultsága, mint más embernek. Alkotása ( ha az, engedelmükkel erős kétségeimet, fenntartásaimat és elutasító véleményemet itt is megerősítem ) nem okozhat mások számár kárt.
A Mancs írása a művészt és a művészetet a társadalmi létezés szférájából kiemeli és a Művészet önálló hemiszféráját minden más fölé helyezi.
Kérdem: miért?
Mitől illeti meg a Művészt, dr. habil. prof. Sugárt több, mint a – tényleg nem túl kellemes és szimpatikus – magántulajdonost?
Ha a Művész holnap exkrementumával teszi tiszteletét az ingatlanom sarkán, akkor azt nekem ünnepélyesen be kell majd csomagolnom és sorba kell állnom a Művésznél, hogy szíveskedjék szignálni remekét?
Én csak egy nagyon buta, a művészet iránt előítélettel viseltető egyed vagyok, de érdekelne, hogy mitől válik ma a Művész társadalom felettivé és miért illetné meg a Művészt – aki nem őrült, nem izgága zseni, ha a jelen esetben dr. habil. prof. állami alkalmazott is, aki az életben jelesül boldogul – valami ködfátyolba borított, pillantásunkat átmosó kivételezettség?
Másként: a Művészettel nem lehet bűnt elkövetni?
A Művészet mindig csak jó és előremutató?
A Művészet önmagában, attól, hogy Művészet, értéket, örököt képvisel?
Mi van azokkal, akik nem szeretik a Művészetet? Akik éppen a Művész gesztusát tekintik ellenségesnek?
Dr. habil. prof. Sugár műve nem volt provokatív. Békésen eladta a stencil-változatokat, kiszámított akció volt – amelyhez a nem várt eredmény is csapódott.
Biztos abban mindenki, hogy a Művész most is fel kellett volna menteni a Jog Uralma alól?
Kedveskéim, örülök, hogy senkinek sem érte el az ingerküszöbét a jog és a művészet, a társadalom és a művészet, a művész és a szabadság, a művész és a más embereik kapcsolatait érintő csipet kérdéseim.
Jó ez, mert a tunya, buta, elfogult és magán kívűl mást nem ismerő művészt-művészetmagyarázót minősítik.
A MMA alkotmányba foglalása sem érte el a maguk gigáját?
@iparterves: Bár attól tartok, én nem képezem részét a “kedveskéim”-halmaznak, az én ingerküszöbömet maximálisan átlépte a jogi-politikai-művészeti-szabadsági kérdés. Fel is tettem méga posztot erről a múlt héten a blogomra.
Viszont azzal amit itt kifejtett, sajnos nem tudok egyetérteni. Én ezt teljesen másképp látom. És alán meglepő lesz, de épp a jogi oldala miatt.
Itt mindenki azt hiszi, hogy mi állandóan csak azt tudjuk mondani: “igaza van”.
Mi a véleménye az ügyben? Érdekes lenne és érdemes is, ha kifejtené itt.
A wikiben néztem utána a rongálásnak és ezt találtam ( szerkesztve ):
Elkövetési tárgy
Az elkövető számára idegen dolog, vagyontárgy. Ez magában foglalja az ingó és ingatlan dolgokat. Közös tulajdonban álló vagyontárgyra is elkövethető. Saját vagyontárgy megrongálása nem bűncselekmény, kivéve, ha műemlék jellegű a dolog, ilyenkor az elkövető kulturális javak megrongálásáért felel (Btk. 216/A. §). Idegen okirat nem lehet a rongálás tárgya, ilyenkor ugyanis okirattal való visszaélést kell megállapítani.
Elkövetési magatartás
Megsemmisítés: a vagyontárgy állagának fizikai megszüntetését jelenti, a vagyontárgy többé nem állítható helyre.
Megrongálás: a vagyontárgy állagának olyan károsítása, melynek eredményeképpen annak értéke csökken. A használhatóság csökkenése nem feltétel, tehát esztétikai rongálás is rongálás – például graffiti.
Jellemzően tevéssel valósul meg, de elképzelhető mulasztással is.
Eredmény
A bűncselekmény eredménye a kár, mely a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés. Megrongálás esetén a kár = az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatban felmerült költség.
Annyit most megtanultam, hogy ha lenne egy Sugár-mű a birtokomban, nyugodtan széttéphetném, szétfűrészelhetném, átfesthetném és széttörhetném. Mert az enyém és tulajdonosa vagyok, és mert nem muzeális tárgy.
Csak egyetlen kérdés: látja-e valaki azt a kitételt vagy kivételt, hogy művészeti alkotással/művészeti akcióval nem lehet elkövetni a rongálást?
Ha látná, meg tudná bárki is fogalmazni pontosan, a bíró számára is érthetően: mi az a művészet?
@iparterves: Hinni sok mindent lehet, de attól még mi nem fogunk állandóan egyetérteni 🙂
Nem vagyok jogász, tehát amit írok azt a józan eszem alapján teszem. Ha én lettem volna Sugár jogi képviselője, akkor biztos, hogy nem azzal érveltem volna, hogy kérem, itt egy műtárgy látható, tessék neki örülni és a szólásszabadság nevében elofgadni, bármit is gondoljanak “a zemberek” róla magukban. Ez szerintem hülyeség.
Az, hogy ez itt nem Amerika sem jogi, sem szokásjogi értelemben, azt jó lenne tudomásul venni. A szólásszabadság kérdésébe most nem megyek bele, mert az önmagában is elég bonyolult kérdés, megérne néhány kört.
Szerintem ezt a feliratot névértéken kellett volna jogilag kezelni. Ez a felirat egy 1 m2-ert nem maghaladó felületű graffiti, amivel csekély mértékű, ám korántsem helyreállíthatatlan rongálást valósítottak meg. Ha a magyar igazságszolgáltatás ismerné egyrészt a reparálás elvét, valamint az igazságosság fogalmát, valamint tisztában lenne a társadalmi veszélyesség valódi mibenlétével, akkor nem ilyen jogszabály és nem ilyen ítélet született volna.
Az a kérdés persze érdekes és további elemzésre vár, hogy mi is a műalkotás ebben az esetben, mikor is jött ez a mű létre, stb. De ezek nem jogi, hanem esztétiai és politikai kérdések. Szerintem.
Igaza van, a magyar igazságszolgáltatás úgy rossz, tisztességtelen stb., ahogy van.
De nem azért, amiért maga írja, vagyis nem azért, mert Sugár művét nem a szólásszabadság megnyilvánulásaként vette figyelembe.
A rongálás – mint a wiki írta – megvalósulhat esztétika beavatkozás révén is: ez a grafitti.
Egyetlen percig sem vitatom, hogy a Vam Design tulajdonosa lehetett volna nagylelkűbb, elnézőbb, ha tetszik: művészetbaráti(bb) és nem csinál cirkuszt az egészből.
De az sem vitatható, hogy Sugárt sem kötelezte senki, hogy akciójával egy éppen akkor felújított épületet tiszteljen meg.
Jó, odatette. Rendben van, ezért a felelősséget is vállalnia kell. Vagy egy felnőtt ember, egyetemi tanár maga szerint nem tudja, hogy minden cselekedetének valamilyen következménye van? Nincsen tisztában az oksági kapcsolatokkal?
A büntetőjoggal kapcsolatos észrevételeihez nem tudok hozzászólni, nem értek a dologhoz. Kérdései jogosak.
De az én kérdéseim is azok. És még mindig érvényesek.
( A társadalomra veszélyesség problematikája nagyon izgalmas és ebből a nézőpontból megdolgozni-feldolgozni a művészetet szép és nemes feladat lenne. )
@iparterves: Húúúú, mikor elolvastam az első mondatát, akkor megijedtem, mert azt úgy tűnt, hogy mégis egyetértünk, de aztán kiderült, hogy annyira nem. Remélem, most tényleg mindenki boldog.
Amit a szólásszaadságról mondtam, azt szerintem félreértette. Én pont azt mondom, hogy szerintem ezt az egész ügyet hülyeség a szólásszabadság problemtaikájába terelni. Nem praktikus, mert a magyar jogfelfogás nem is érti, hogy mit jelent, tehát nehéz erre hivatkozni, másészt meg egyébként is egy bonyolult kérdés.
MAgyarul: én ezt az egész ügyet először is pragmatikus szempontból közelítem meg. Második körben sem csinálnék belőle művészeti kérdést, mert szerintem ne a bíróság döntse el, hogy mi művészet és mi nem. A bíróság mérje fel a cselekmény megvalósulásának körülményeit, hatását, stb. A jogrendszer pedig ne a graffitizőket akarja megbüntetni, hanem a a korrupciót, csalókat, gyilkosokat, stb. A graffitizés sok ember számára idegesítő és zavaró (én nem tartozom közéjük), de társadalmi súlyát és veszélyességét tekintve roppant alacsony szintű.
Ehhez képest mondom azt, hogy mindegy, hogy SJ vagy Pityuka, Mancika, stb. csinálja a graffitit és mindegy, hogy a szöveg mit jelent. Az okozott anyagi kárt kell/ene megtértíteni. Ilyen alapon be lehetne perelni a VAM-ot a magyar művészet sérelmére elkövetett károkozásért.
Melyek a maga kérdései, melyeket továbbra is fenntart?
(Társadalmi veszélyesség — érdekes kérdés. Ott van a szólásszabadság mellet a polcon.)
Az ügy nem a sajtószabadságé, de nem is a művészet értelmezéséé.
Tényleg igaza van: nem a bíróság feladata lenne annak eldöntése, mi a művészet, ha nem lenne a bíróság feladata bizonyos ügyekben a döntés ( lásd: Don Flanvin neonjainak vámja, ÁFÁ-ja, amelyben végül az Európai Bíróságnak kell állástfoglalnia ).
Valóban igaza van abban, amit a bíróság kötelezettségéről ír. Elfogadom, de azt kell mondanom: most a kötelességét tette. A társadalmi veszélyességet – miután beírtam a keresőbe, hogy büntető törvénykönyv és megtaláltam a most alkalmazható szövegét – nem találtam a törvényben.
Pontosabban egy már nem létező paragrafusában, a 28. §-ban leltem ilyenre, hogy “A cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka”, ami korábban – a fejezet, amelynek része volt – büntethetőséget kizáró ok volt.
Ma nem az. Megnéztem a rongálást is, s Sugár eszerint vétséget követett el, ami kisebb kárt okozott.
A legenyhébb büntetést kapta.
@iparterves: Még mindig van ok az örömre, mert csak részen értünk egyet.
Két pont adódik itt számomra.
Az egyik, hogy szerintem egy ÁFA-ügy azért nem ugyanaz a szintje a dolgoknak, mint egy rongálás. Már csak azért sem, mert más törvénykönyvek foglalkoznak velük — az egyik, ha jól tudom, a büntetőtörvéykönyv, a másik pedig nem tudom, de mondjuk az ÁFA-törvény. Ha ez utóbbi más mértékű ÁFÁ-t rendel a műtárgyakhoz, akkor kötelessége definiálni , hogy mit ért műtárgy alatt. Nem irígylem a törvényalkotót emiatt, de ez van.
A másik, hogy attól, hogy például ez a kitétel kikerült a magyar jogrendszerből, még nem biztos, hogy pozitív fejlemény. Szerintem a rendőrségnek, a bíróságnak, stb. nem ilyen ügyekkel kéne az időt múlatnia, hanem valóban súlyos esetekkel.
Az áfa és a büntetőjog két dolog.
Ami mégis közös bennük, hogy mindkettő eltűnteti a művészeti alkotás fogalmát és folyamatát.
Az áfa kiszabása azt jelenti, hogy Flanvin alkotása mindössze neondarabok szállítása és mint ilyen tárgy, amely egy adott kontextusban adókötelessé válik.
A büntetőjog szempontjából ugyanígy értelmezhetetlen a műalkotás, amelyet Sugár létrehozott volna. A büntetőjog oldaláról nézve mindösszesen rongálás történt, megváltoztatták egy magántulajdon állagát.
Abban is igaza van, hogy nem pozitív fejlemény egyértelműen a meghatározás kikerülése, de abban nem, hogy vannak ügyek, amelyekkel nem is kell foglalkozniuk.
@iparterves: Én is azzal kezdem, hogy igaza van — tényleg megint egyetértünk. A végén lévő megjegyzésére annyit, hogy persze, valamennyire tényleg foglalozzanak ezekkel az ügyekkelm de a súlyosabbakkal azért inkább….
Ez a nagy, szocialista testvéri egyetértés már szinte zavaró, nem?
Az igazság szolgáltatása ( mindkét szó elemzése, értelmezéstartományainak feltárása fontos lenne, ahogyan együttes alkalmazásuk jelentésének kimerítése is ) mindenre ki kellene hogy terjedjen.
Nagyra és kicsire egyaránt. Akkor éreznénk úgy, hogy rend van. És szabadság.
Úgy József Attila-i értelemben.
De nem ez a helyzet most.
De mégsem úgy van az ám, hogy a (sajtó)szabadság nem játszik az ügyben.
Mélyi ( nem doktor) József az ÉS-ben megírta, hogy: “a művészi véleménynyilvánítás közmegegyezéses szabadterülete, az a mező, amelyet a nyugati világban majdnem mindenütt megkap a képzőművészet, legyen szó politikai botrányról vagy erkölcsi határsértésről”.
Vagyis: “Európában a kritikus művészet általában különös védelemben részesül”.
Miért?
Miért ne?
Az elsőre: véleménye van, s el is mondja.
A másodikra: lehet, hogy holnapra nagy ember lesz.
Mindkettőre: nem vagyunk Nyugaton.
Ha a hétköznapi tapasztalás eddig nem mutatta volna meg, akkor legalább Szűcs Jenő alapvető tanulmányát tessék már elolvasni.
Mi Keleten vagyunk.
Mály ( nem doktor ) József azonban a művészet- és jogfilozófia együttes területére téved ( lehet, hogy az utóbbit is alaposan tanulmányozta? ), mikor kijelenti:
“A művészetnek talán nincs is külön tere; ahogy a kultúra lassan elveszti fontosságát, úgy tűnik egyre kézenfekvőbbnek a jogi út.”
Ezt speciel nem értem. Egyfelől azt, hogy a művészet hogyan torkollik bele hirtelen egy nagyobb egységbe, amit kultúrának nevezünk ( és amelynek része a jog és a jogi kultúra is ), másfelől azt, hogy a kultúra fontosságának csökkenése ( ha tényleg ez van, szerintem nem ) egyben a jog fontosságának növekedésével jár.
Úgy beszél Mélyi ( nem doktor ) József a jogról, mint a nyílt represszió eszközéről, amelynek egyetlen funkciója annyi, hogy megfékezze és megbüntesse az olyan renitenseket, akik a kultúrából jőve vétkeznek… mi ellen is?
Itt, Sugár János esetében – aki Mélyi szerint: “…kalkulált vele, hogy köztéri beavatkozása nemcsak botrányos, de büntethető is” – a vállalt ütközési felület a magántulajdon volt.
A nyugati kultúra egyik sarkalatos pontja a magántulajdon ( szentsége), amely kiterjed még a művészeti alkotásokra is. Sugár ezzel is tisztában van (volt).
A kultúrát akarta belülről támadni,mint a kultúra része? A művész a kultúra lebontására törekedett? Mert abban talán szabad egyetértenünk, hogy építeni nem akart. Kivéve, ha a kritika is építés, mert akkor az én egész “életművem” is egy “monumentális” építkezés ( amiben, természetesen, nem hiszek ).
Mélyi ( nem doktor ) Józsefnél a hangzatos érveiből a tisztátlan fogalomhasználat miatt nem marad más, mint az a megkeseredett értelmiségi gőgben pácolt síkos, nyálkás érzület, amely az általa hiányolt nyugatos berendezkedésből épp az egyik legfontosabban, a jog uralmát nem tudja elfogadni.
Ha valamit ma szeretnénk, az a jogállam. Mélyi éppen bontja – pedig azt hiszi – védi.
Teszi – de nem tudja ( sorry, Marx ).
Viszont érvényes és fensőbbséges választ ad arra a kérdésre, amelyet magam is feltettem: kivétel-e a művész?
Szerinte feltétlen.
Gondoljuk tovább ezt az állítás! Ki lehet még kivétel? Ha a kritikai álláspont kifejtése önmaga mentesít mindenféle következmények alól, akkor valamennyien.
Holott valamennyien azon vagyunk, hogy tetteinket a törvények egyenlően ítéljék meg.
Ha a művész – aki nem zseni, mert Sugár egyértelműen nem az, s a magyar képzőművészet nem rendelkezik ma egyetlen géniusszal sem, középszerű alkotókkal annál inkább – mégis a hétköznapi életbeli cselekedeteivel – pl. a magántulajdon ellen vétségével – jogot szerezhet arra, hogy művészsége miatt a jog által leírt ember mint általános alany kategóriája alóli kivétel legyen, akkor a legaktuálisabb követelésünket, az 1789 óta nem időszerűtlenedő egyenlőség iránti igényünket kérdőjelezi meg.
Mélyi ( nem doktor ) József pedig, mint jogfilozófus, amellett teszi le a voksát, hogy ez így helyes: a művészt mentesíteni kell a jog uralma alól.
Senkit sem fog meglepni, ha azt mondom: én nem így gondolom,s Mélyi írását propagandisztikusnak, felületesnek és összességében tisztességtelennek tartom. Tisztességtelennek a többség iránt, őket lekezelőnek.
@iparterves: Engem nem zavar, mert én tudom (?), hogy mi ugyanazt értjük a “szocialista” alatt. Akit meg zavar, az nőjjön fel és próbálja meg feldolgozni.
Mondjuk ha már itt tartunk, a jelentéstartományok elemzésénél, akkor a “szocialista” is megérne egy misét, hogy ezt a kis abszurd képzavart idehozzam. Én már a szabadsággal is kiegyeznék, mellesleg.
A cikket még nem abszolváltam, de első körben, a maga összefoglalója alapján annyit mondhatok, hogy a Nyugat abszolutizálása helyett jobb és hatékonyabb lenne a realitások talaján maradnia a szerzőnek. Abból ugyanis lehetne valami tanulságot levonni, míg az idealizálásból semmit.
A szabadsággal és a tényleges, törvény előtti egyenlőséggel magam is elégedett lennék.
Az a téma, amely a művész mint bűnöző és büntetése név alatt futhatna egy jól sikerült szimpóziumon vagy pályázaton, megérne egy misét.
“Az egyetemek vezetőivel szóban ismertetett elképzelés szerint a fent felsorolt 10 egyetemen kívül csak a 2012-től elindítani tervezett Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint az öt jelenlegi, művészeti képzést nyújtó intézmény (a Képző, az Ipar-, a Zene- illetve a Színművészeti Egyetem valamint a Táncművészeti Főiskola) összevonásából megalakuló, egységes művészeti egyetem működne állami finanszírozással.”
Elolvastam a cikket, de a problémás felvetések csak szaporodtak. Azért a Kínai Népköztársaságot nem hasonlítanám Magyarországhoz (nemcsak az elnevezése, de más okok miatt sem), valamint Ai Weiwei helyzetét sem vetném össze Sugár Jánoséval. (Abban Mélyinek igaza van, hogy “Nyugaton” /én: még/ van szolidaritás. Ai Weiweinek Berlinben felajálottak egy professzori állást és várják. De ezt semmiképp se lehet összekverni a “nagypolitikával”. Franciaországban például Sárközy meg akarja szűntetni a Levéltárat és helyére “Franciaország múzeumát” létrehozni. Emlékeztet valakit ez valami hasonlóra?)
Az én véleményem szerint itt egyáltalán nem a szólásszabadság kérdése forog kockán, hanem pusztán (?) a különböző cselekmények bűncselekményként való besorolása és az ehhez rendelt büntetési tételek látszólag aleatorikus kapcsolata. Miért van az, hogy a graffitizőket elkapják és jól megbüntetik, de a náci garázdákat a bíróság szabadon engedi és a porgromozókat még mindig nem ítélték el. Nem 5 hónap felfüggesztettre, hanem semmire.
Menthetetlenül naivként és valamiféle, szinte már senki által el nem fogadott és megvalósítani nem akart (jog)egyenlőség híveként kérdem én is magával azt, amit kérdez.
Miért? Mert a bíróság egy nagy darab…
Mert a politikai szétrohasztja a társadalmat és a legundorítóbb gőzöket szabadítja fel.
Hogy még élen is járnak a kormányok ennek a szeszes-dohos alantas bűzhödtségnek a kiszabadításában, azt példái jól mutatják.
( és most a szokásos) Igaza van: Sugár aztán tényleg nem Ai WeiWei, Sugár műve ártatlan bohóckodás, politikai üzenete nulla.
A szolidaritás és a büntetőjogi felelősséget azért nem kellene összekeverni. Még ha szolidáris is lennék Sugárral ( nem vagyok ), akkor sem tagadnám felelősségét, sőt ismét kijelentem: amit tett jogellenes.
Ami még Sugár ügyét illeti: a viszonylagosságot nem engedném ide. Mélyi ( nem doktor ) József, mint jól értesült forrás azt írja, hogy Sugár tudott arról, hogy milyen (büntető)jogi következményei lehetnek művének.
Szándékossága tehát megvolt, s nem egyszerűen a mű létrehozására, hanem a következményeinek vállalására is.
Amit nem értek, miért nem élt Sugár és/vagy ügyvédje ellenfeljelentéssel akkor, amikor a már műalkotásnak mondott feliratot a Vam Design lemosta.
A műalkotás ugyanis a kulturális javak közé tartozik, s nem is a Vam Design tulajdonában levő alkotást megsemmisítették, vagyis maguk is valamely bűnt követtek el.
@iparterves: A menthetetlen naivitásban osztozva és bizonyos alapelvek híveként csak egyet tudok magával érteni, két dolgot kivéve.
Az egyik, hogy én a politikát nem kizárólag a pártok tulajdonának tekintem, hanem az élet szerves részének. Az én politika-felfogásom szerint Sugár műve is politikus, csak épp a politikának más regiszterei szerint, mint pl. Ai WeiWei.
Abban igaza van (remélem, mindenki éberen figyel), hogy a szolidaritást és a büntetőjogi felelősséget nem szabad összekeverni. De azért a szolidaritás megjelenési módjai és szintjei is különfélék lehetnek.
Abban is igaza van (és a figyelme senkinek se lankadjon), hogy egymásnak ellentmondó nyilatkozatok keverednek.
A kommentje végén említett lehetőség az ügy slusszpoénja, szép volt. Az egy dolog, hogy nekem ez eszembe se jutott, de hogy az ügy érintettjeinek sem, viszont magának igen — ez minimálisan és eufémisztikusan is elgondolkodtató…
Nem akarnék én segítséget nyújtani Sugár Jánosnak: igényt nem tart rá, szüksége sincsen ilyesmire.
Elgondolkoztam a védekezés lehetőségein, s – mint tudjuk – a legjobb védekezés a támadás.
A “minden politika” jelszavával vigyáznék. Sugár “kiállása” és WeiWei-é egészen más jellegű, indíttatású és értelmű.
Sugár jól beágyazódott a magyar közéletbe mint Dla. prof, s ezen helyzete előnyeivel tisztában is van. Kritika bátorsága – amely töredékes és nem célirányos – ezen is alapszik. Szerintem.
Köszönöm, hogy egyetértés alakult ki közöttünk abban, hogy a bűntetőjogi felelősség területe máshol fekszik, mint a művész(et)-szolidaritásé.
Ismét hangsúlyoznám, hogy bennem semmiféle szolidaritás nem alakult ki Sugár cselekedetével szemben, nem tekintem olyan aktusnak, amely iránt “szolidaritanom” kellene.
Vállalta, amit csinált, vállalja a következményeit is. Nincsen semmi sem következmények nélkül.
Remélem, Sugár most nem lesz a magyar művészet hőse. Ha igen, akkor a szakma ön- és énképének teljes torzulását mutatná.
Bocs, hogy ismétlem magam: a művészet nem mentség a büntetőjogi konzekvenciák alól. A művészt, ha a büntetőjog territóriumára ér, semmivel sem illeti meg több jog, mint másokat.
Ezért tartottam felháborítóan elitistának és jogainkat sértőnek Mélyi szövegét. Ugyanannyira elvetem a benne foglaltakat, mint azokat az írásokat, amelyek szerint szavazati jogot azoknak kell adni, akik adóznak (cenzus) és bizonyos életkort elértek, de meg nem haladtak.
Mélyi demokratasága ( ha egyáltalán az) mögött ugyanaz a másokat lenéző szemlélet húzódik meg, mint emezekében. Legfeljebb ő olyan kifinomultan adja elő a mondandóját.
De a büdös az büdös, még ha ostyába csomagolják is és francia parfümmel öntözik meg.
Azon demokratáknak, akik a jogegyenlőséget sajátosan értelmezik, egy 164 éves projekt leírásából idézek:
“Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,…”
Ezt a projektet tessék szíves lenni végigvinni és ne a “mi kivételek vagyunk!” szöveget ráteríteni.
@iparterves: Én sem a segítségnyújtásról beszéltem, hanem csak a maga meglátásáról. Az “elgondolkodtató” jelzőt sem ebben a kontextusban értettem.
Én szívesen egyetértek magával, különösen akkor, ha valami lényeges dologról van szó, de a “politika” kérdése most nem ilyen. Mármint a kérdés lényeges, de nem értünk egyet. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy számomra a politika nem kizárólag a pártpolitikával szinoním. Sok oka van ennek, de az egyik pl. az, hogy így nagyon fontos hatalmi kérdések tárgyalása eshet ki, amelyek adott esetben nem a létező pártok politizálása vonalán értelmezhetők.
Ehhez kapcsolódik az is, amit a bátorságról ír. Szerintem a kritikai gondolkodás nem mindig bátorság kérdése. Néha egyáltalán nem kell hozzá bátorság. Nem ez (vagy nem csak ez) minősíti a relevanciáját. Olyan is van, hogy az ember csak a legnagyobb természetességgel csinál valamit, amit ő épp az adott helyzetben és időben fontosnak tart, aztán később kiderül, hogy ezzel mekkora vihart kavart, és tette utólagosan valamiféle bátor cselekedetnek hat.
Szerintem nem Sugár cselekedetével “kell” szolidarizálni, hanem annak hatósági megítélésének abszurditásával. Az én meglátásom szerint Sugár vállalta a következményeket, amelyek a tesztje elvégzése után adódtak. Az pedig egy újabb, Sugártól független kérdés, hogy mások milyen jellegű írásokat publikálnak erről.
Lenézni pedig tényleg nem kell senki, mert az is elég büdös tud lenni és könnyen visszaszáll a lenézőre.
Nem tudom, hol olvasta ki a szövegemből azt, hogy én a pártpolitikával azonosítanám a politikát. Annál az sokkal több, meg olykor kevesebb is.
A (párt)politizálásból, tapasztalatból tudhatjuk mind a ketten, mint “öreg rókák”, akik nem ma születtek, hogy éppen a legfontosabbak tudnak kimaradni. Az emberek számára a legfontosabbak, azok a kérdések, amelyek instrumentálisan ( hogy a maga egyik kedvenc szavát, kifejezését vonja ide ) egyszerűen nem oldhatóak meg.
Például a szabadság, a természetes, a lélegzetvétellel együtt járó szabadság, amelyet nem gátol meg semmi.
A bátorság kapcsán is jó lenne megkülönböztetnük az adott esetet, Sugár cselekményét és a kritikai magatartást-alapállást.
Számomra Sugár akciója nem a kritika bátorságát vagy a bátorság kritikáját juttatta érvényre. Olyan cselekedet volt, amelyben egy társadalmilag beágyazott professzor, aki még mindig a hetvenes években érzi magát, amikor Erdély Miklós mellett dolgozhatott, tőle tanulhatott, globálkapitalizmus-“kritikát” akart volna gyakorolni.
Még egyszer elmondom: az egész “kiállását” az gyengítette el és le, hogy a társadalmi helye önmagában megkérdőjelezte alkotásának (?) irányát, illetve az, hogy a pénzközpontúságot elutasító magatartása mellett-mögött azonnal a saját művészetének múzeumi befogadása ( vétel útján, nem kevés pénzért való bekerülés a Ludwigba ) és egyben a “nagy megértő” Spengler-kollekcióba való elhelyeződés mutatkozott meg.
Úgy kritizálni valamit, hogy közben magunk vagyunk a kritizált magatartás legszemforgatóbb képviselője, nem tisztességes és – lehetséges ugyan,de – erkölcstelen.
Bátorság ahhoz kellett volna, hogy Sugár megtagadja a mű, az akció dokumentumának értékesítését, ha nem akarta volna azonnal készpénzzé tenni a munkáját. Így nem bátor, hanem hiteltelen.
Abban egyetértünk, hogy olykor a leghétköznapibb cselekedet, amelyhez bátorság igazán nem szükséges, kritika és kiállás lehet. Sugáré, hangsúlyozom, nem ilyen.
A sugár-i akció felmagasztalása – nem a látszólagos kapitalizmus-ellenesség, hanem az állami intézkedés súlya elleni “kiállás” – felvet értelmezési kérdéseket.
Attól tartok, mindazok, akik Sugár akcióját a művészet szabadságaként értelmezik, s nem hajlandóak figyelembe venni mások szabadságát, nem tudják elfogadni a szabadság(ok) létét és szükségképpen mindazok szabadságának eltiprásában-korlátozásában érdekeltek – még ha szellemileg elkötelezettnek mutatják magukat is a liberális szabadságjog-értelmezés mellett -, akiknek szabadsága szerintük nem engedi a művészi munka korlátlan kibontakozását.
Nekem ezért az a kérdésem, hogy van-e olyan elvünk, amely a közember szabadságának eltiprását engedélyezné, ha a művész éppen az ő szabadsága területére lépve akarná a saját szabadságát kiterjeszteni?
Másképp és ismét: több joga van-e a művésznek, mint bárki másnak? Ha nincsen és meggyőződésem szerint: nincsen, akkor a tárgyalt akció büntetőjogi vetületéről egyszerűen kár több szót szólni.
Ezen is el lehet gondolkozni:
“Demján Sándor a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén tartott beszédében ugyanis úgy fogalmazott: jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem dolgozó, termelő emberekre. Ő maga betiltaná a művészeti szakköröket azokban az iskolákban, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai szakkör.”
@iparterves: Onnan “olvastam” ki, hogy maga a pártpolitikával azonosítaná a politikát, hogy ezt írta: << A “minden politika” jelszavával vigyáznék.>> Rendben, lehet, hogy ezt “félreolvastam”, de a “minden politika” az én felfogásomban nem “jelszó”, hanem leírás. És azt azért megjegyezném, hogy a “minden”t maga tette hozzá. Mert szerintem azért nem “minden”. Szerintem a jelzőkkel kell kvalifikálni a politikát, így kellene megkülönböztetni a szinteket, nem pedig azzal, hogy pl. Ai WeiWei politikus, Sugár meg nem. Mert azért Sugár is sok politikai aspektusra világít rá. Talán másokra, mint Ai WeiWei, de ez még nem minősíti a beavatkozását. Szerintem.
Én nem akarom mindenáron — sőt, semmilyen áron se — Sugár projektumát művészetként beállítani. Egyáltalán nem ezért vitatkozom magával. De vannak pontok (még ha az alavetésekben egyet is értünk), amelyeket teljesen másképp látok. Az egyik például az, hogy Sugár, mint Képzőművészeti Egyetemi tanár társadalmi beágyazottsága olyan nagyfokú lenne. Véleményem szerint épp csak annyira, mint bármely más művészé és értelmiségié, akiket nem vet fel a pénz, a társadalmi értékmérő mindent átfogó és behálózó mércéje.
Nem tudom, miből derül ki, hogy Sugár a 70-es években érzi magát. De még ha így is lenne, lehet, hogy nincs ezzel egyedül, kezd a helyzet kísértetiesen erre a korszakra hasonlítani. Ez persze nem Sugár “érdeme”.
Én tudom, hogy naív vagyok, különösen a kapitalizmus kérdésében, de nem gondolja, hogy van a pénznek etikusabb és kevésbé etikusabb megnyilvánulási formája? Hogy azt, hogy a pénznek nincs szaga, épp azok szeretik fennen hangoztatni, akik “bűzben” szerezték azt? (Hasonlóan “a cél szentesíti az eszközt”-fordulathoz.)
Abban egyetérteünk, hogy a művésznek sincs több joga már polgárokhoz (vagy most melyik a megfelelő szó itt?) képest, de esetleg létezik olyan, hgy állampolgári engedetlenség, ami szintén alanyi jogon jár mindannyiunknak. Vagy rosszul gondolom?
Azt hiszem, a “minden politika” kifejezést féreértelmezte. Ezzel ugyanis éppen arra akartam utalni, hogy az emberi cselekedetek sokfélesége nem keríthető be a politika vonulatával. megszámlálhatatlan olyan tevékenységünk van, amelynek nincsen és nem is lehet politikai értelmezését adni ( pl. szeretteink számára ajándékot veszünk születésnapjukra ).
Sugár akciójának politikai rétegét sem tagadnám, ha lenne neki. De, szerintem, nincsen. Nem a kapitalizmus ellen tiltakozik – marketingstratégiájának erősen merkantil irányultsága, amely az azonnali értékesítésben mindennél szebben és élesebben megmutatkozott, s az aki kihasználja a kapitalista árútermelés és értékestés lehetőségeit, az bírálhatja ugyan azt, de gátlástalannak tűnő műtárgy-elárasztó munkássága önmagában megkérdőjelezheti elhivatottságának tisztességét és erkölcsi fundamentumait.
Tiltakozása nem is a kultúr)politikának szólt, mert kitűnően megvan Sugár azzal: a sokat bírált PPP rendszerben neki is felállították egy munkáját ( amely valamiképpen a szovjet szpartakiádok szép gúláit juttatta az olyan roppant koros és előítéletes alak eszébe, amilyen magam lennék ).
Iróniát nem nélkülöző akciója – amelyből azonban az önreflektív önirónia teljességgel hiányzott – azonban egydimenziós volt: az ún. gazdagok ellen irányult, akik tisztességtelennek tartott módon képesek arra, hogy a művészet jeles eredményeitől elfordulva karib-tengeri utazásokon herdálják el a pénzüket.
Vagy és másképpen: a Vam Design neogazdag tulajdonosa ellen, aki a művészetből élve nem foglalozik ( vagy nagyon hamisan és tisztességtelenül ) a kortárs művészettel.
Lehet, nagyon is lehetséges, hogy nem vagyok képes felfogni Sugár egy mondatának univerzális gondolatát és szerteágazó értelmezési lehetsőgéeit és slyosan idiótikus módon leegyszerűsítem, de a válaszott hely és a körülmények behatárolják interpretációm kereteit.
Ennyiben aztán Sugár akciója önmagát minősíti, provokációjának rádiusza éppen a szokásos botrányokra vevő aljalapok és a magukat érintettnek vélő művészközösség egyes csoportjai közötti mezőben volt elérhető.
Akik most a büntetése miatt védelmükbe veszik az alkotás szabadságát, azok számára a kritikainak nevezett attitűd elégséges ahhoz, hogy értékesnek minősítsen valamit, amely a műalkotás igen tág fogalmai közé is nehezen illeszthető.
Ezért merészeltem korábban arra a pimasznak tekinthető kérdésfeltevésre vetemedni,hogy magában a kritika(i álláspont) a védendő tárgy e műbarátok szerint. És ha igen, bárki általi megfogalmazása esetén ugyanekkora hévvel lépnének-e föl a művek e nagy kedvelői a kritikus védelme érdekében?
És továbbmenve: a kritika kritikáját megilleti-e ugyanaz a szent védelem, amely a kritikát megillette? Ha a Sugár-akció szocilógiai, művészetelméleti vagy pusztán gyakorlati – politkai bírálatával “belemásznék” Sugár munkásságába, életművébe, ne adj isten: személyes jóhírét rombolnám, de mindezt olyan keretek között, amelyet a nálunk művelt kritikai tevékenység előír és elfogad, akkor – a személyes el- és lekötelezettségeken túl, amelyeknek, mint tudjuk, fontos szerep jut egy ilyen típusu vitában – állna-e bárki a kritikus tevékenységet kritikusan vizsgáló mellé?
( A kérdés merőben hipotetikus, mivel a kritikus kritikusa én vagyok, a troll, tehát eleve nem számolhatok elfogulatlan véleményekre. De kérdés legyen elvi! )
Itt aztán szólni kell a beágyazottságról is. Nekem ilyen ebben a körben nincsen. Sugárnak van. Szerepe van, szava van, hatalma – igen, ne is csóválja a fejét , hatalma van. Ez az, amit az egyetemi tanárság hoz és jelent ( az informális kapcsolatokat most kikapcsolnám, ha szabad, bár azok még jelentősebbek lehetnek, lásd: az MKE tanársegéde ír az MKE tanára védelmében ).
Ne tegyünk úgy, mintha az egyetemi tanárság valamiféle bohócruha lenne. Nem, az tekintély és társadalmi elfogadottsági mérce is. Meglehet, a mai magyar értelmiségnek nincsen olyan súlya, mint volt valamikor ( például a hetvenes években ), de van azért neki. Ne nézzük le saját magunkat ( e “magunk” engem természetesen nem tartalmaz ).
A pénzre vonatkozó kérdésére egy picit később, most túl sokat írtam ( Mélyi fel is háborodhat ezen ).
@iparterves: Érdekes ez a vitánk a politika “mennyiségi” és “minőségi” kérdéseiről, mert azok után, amit maga írt, nekem mégis azt kell mondanom, hogy ha nem is minden politika, de az ajándékvásárlás nagyon is lehet az. Szerintem adott helyzettől és a benne résztvevőktől függően lehet valami politika vagy nem. (Próbáltam rájönni, hogy kitől származik a politikának az a felfogása, amit én érzek magamhoz közel, de nem tudtam. Nagyon idegesítő. Mindenesetre számomra a hatalmi helyzetekben megnyilvánuló cselekvések motivációja a politika. Akkor ez Foucault? Ebben a gondolatkörben mozogva mondom én, hogy Sugár intervenciója politikai.)
Ehhez kapcsolódóan nem tudom, hogy a “mű” szándéka szerint a kapitalista áru mibenlétére kérdez rá. Azaz, én nem gondolom, hogy ez teszi. Ha igen, akkor is cinikusan, ami talán az egyetlen lehetséges stratégia, ha elfogadjuk, amit maga már korábban (pár hónapja) is mondott, hogy a kapitalizmusban nem lehetséges a rendszer külső bírálata. Akkor talán az egyetlen bírálat, ha a “fogd-a-pénzt-és-fuss” stratégiát alkalmazzuk. Mit gondol?
“Pimasznak tekinthető” kérdésfelvetése jogos, de a választ nem tudom.
A saját szerepére vonatkozó, költőinek szánt kérdésére illő módon nem válaszolok, bár erre éppenséggel tudnék mit mondani.
A fejemet egyáltalán nem csóváltam, inkább a szemöldökömet vontam fel kérdőn. Az egyetemi tanárságot én sem “bohócruhaként” fogom fel, de akkor jelentőséget sem tudok neki tulajdonítani, mint maga. És ez nem azért van, mert én lenézem “magunkat” (bár nem tetszik ez a kényszerű közösség), hanem azért, mert reálisan próbálom nézni ezt a jelentőséget.
A pénzre vonatkozó meglátásait szívesen venném, mert azon a területen aztán különösen lenne mit okulnom.
Már előre bocsánatot kérek, mert most nagyon alpári, durva és megengedhetetlenül szexista leszek, s olyan összehasonlításokat fogok előadni, amelyek mélyen sérthetik egyes alkotók személyiségét, de kénytelen vagyok alsóbb regiszterekbe lemenni, hogy valamiképpen érthetővé tegyem azt a belső ellentmondást, amely az általunk úgy-ahogy tárgyalt jelenséget jellemzi.
Tehát:
Ha egy prosti önként felkínálja a hátsó fertályát, elfogadva érte a pénzt, akkor utólag (!) ne próbáljon rendszerkritikai érveket faragni abból, hogy vele úgymond: erőszakoskodtak.
( Na, azért az öncenzúra működött, mert ez gyermekeim kortársai sokkal szabadszájúbban és egyértelműbben írták volna le. )
Másként: aki Faustként ( na, ne, ipikém, na, ne, Sugár mint Faust – ez olyan túlzás, amely már az egekig kiált bosszúért! ) eladja a lelkét ( leköti művei eladási jogát, kiárusítja az aurájától megfosztott feliratot a gyűjtőknek és múzeumoknak ), lehetőleg a pénztártól való távozás után – visszatérve kies hétköznapjai jól fizetett egyetemi tanárságához – ne nagyon jajveszékeljen arról, hogy a társadalom milyen értetlen és éretlen.
S ha maga nem is, de barátai és üzletfelei se róják fel nekünk, értetleneknek, hogy mennyire elvakultan buták is vagyunk, arra sem képesek, hogy felfogjuk az Üzenet nagyságát, mélységét és kiterjedését, elgondolkozzunk az akció bátorságán, nagyszerűségén és vakmerőségén.
Még szerencse, hogy kereskedelmi forgalomba nem került a stencilezett szöveg, s ofszet nyomatokon nem lehet a Tescoban vagy más hasonló intézményekben megvásárolni a művészeti munka eme remekét. ( Ha így lenne valamikor, az ötlet kopirájtjára igényt tartok és a tantiememet kérem havi csekk formájában egy később megnevezendő postafiókba küldeni, köszönöm ).
Nos, talán ennyit az ún. művészi lázadásról, amelyet Sugár munkájához kapcsolódva vizionálhatnak azok, akik a társadalom büntetőjogi formában is megnyilatkozó elítélő véleményét elítélik.
Nem vagyok egyformák, véleményük különbözik, az akció jelentőségét a magam részéről nem úgy látom, mint a Mancs cikkét jegyző Kürti Emese.
Viszont magam is abszolút outsider vagyok, mert képtelen vagyok osztani KE azon hivatalos és remélhetőleg a művész-osztály által egyetértőleg tudomásul is véleményét, amely szerint: “a VAM mint kortárs művészettel foglalkozó intézmény nem érzékelte Sugár János nyilvánvaló provokációjának diskurzusra fölhívó jellegét, és az outsiderek hevességével reagált.”
Mit mond KE? A bölcs, megfontolt művész, aki egyetlen mondatával hegyeket mozdítana el, buddhista nyugalmával várta a diskurzus megindulását, de a művészetet nem értő és a művésszel ellenséges (!) művészetből (!) élő intézmény kivülállóként válaszol.
Egyszerűbben szólva: egy nagy bunkó ez a Vam Design és mindenki, aki nem képes, hajlandó felfogni a művész(et) nagyságát.
Kicsit érthetetlen és ellentmondani látszik önmagának KE, amikor rögtön írásműve elején megállapítja azt, ami szerintem nem igaz: Sugár műve – már ez is kérdéses pont – a kortárs magyar művészet legprovokatívabb alkotása.
Nem szeretnék abban a vitába belemenni, hogy mi is a kortárs művészet, hol vannak az időbeli határvonalai, s még kétségbe sem akarnám vonni az elkötelezetten hadakozó KE szakmai kompetenciáját ( bár miért is ne tehetném? – nálam a kortárs művészethez még Hajas Tibor is hozzátartozik, s nem gondolnám, hogy Sugár ezen “alkotása” provokatívabb lenne, mint Hajas művei, de … ), mindazonáltal értetlenül állok a “legprovokatívabb” mű és az általa leírt módon történt fogadtatása közötti, KE szerint irracionális kapcsolat megítélése előtt.
Ha valami a “legprovokatívabb”, arra hogyan kell reagálni? Ha elfogadjuk a provokációt: üvültve. A VD ezt tette. Ha hülyeségnek tatjuk a beírást, nevetséges erőlködésnek, akkor röhögve.
KE szerint sehogyan sem jó. De akkor hogyan? Hogyan kell? Tanítsanak már meg bennünket, értetlen, buta, művészettel meg nem fertőzőtt, a kortársak zsenialitását meg nem értő egyedeket szépen és szelíden, nem ostorozva a tudatlanságunkat arra, hogyan értsünk egy ilyen – ráadásul nem is magyar nyelven íródott – mondatot.
Mondják el nekünk, eszméletlen butáknak, előítéleteseknek, akik számára minden, ami az impresszionizmus után történt érthetetlen katyvasz, miért is olyan jelentős, mérföldkőszerű, amire azt mondják. És mi eszünk a művészettörténészek kezéből.
De a becsszó nem elég!
A kulcsmondat ez, ami Sugár szájából hangzott el:
“Nem vitatom, hogy kárt okoztam, de ezt azért lehetett volna úgy is kezelni, mint művészetet”.
KE ebből aztán azt a következtetést vonja le, hogy amennyiben a művészet megjelenik, akkor már a jogrend is felfüggesztődik.
A másodfok majd rendet tesz a művészeti életben is, kimondva: a művészeti alkotás és a művészeti alkotó gesztus nem büntethető, még akkor sem, ha azzal másnak a tulajdonában kárt okoz ( s KE jó alaposan oda is vág a VD-nek, hogy már nem is tulajdonos, csak visszabérli az ingatlant, mintha nem tudná /nem tudja? /, hogy mindez, amióta az ÁFÁ-t feltalálták és a számvitelben az amortizáció gyorsított elszámolása lehetséges, a cégek által rendszeresen folytatott gyakorlat – nála viszont piszkálódásra alkalmas súlyosbító tényező, amely azt is mutatja, hogy a pénzről szóló vitájában mennyire fogalma sincsen KE-nek és hasonszőrű társainak arról, mit is kritizálnának voltaképpen ).
S akkor jön el a szép világ. Meg akkor, ha megérti a süket bíróság, mi a különbség a pubic art és a grafitti között.
Én legalább annyira türelmesen várom a bírák művészet befolyásolta ítéleteit, mint maguk.
A legnagyobb gond az, hogy húszezer forint feletti értékű a rongálás. Megnéztem a neten, s ez a határ.
Hajlandó vagyok válaszolni, ha a BTK módosítás kapcsán megmondja, mit kell a bíróknak művészet alatt értenie!
a. értheti úgy_ mint jelen esetben egy gyorsított(soron kívüli..hihihi) eljárású műtárggyáfetisizálódott tárgy /dehogy tárgy, lyukas papíron átszórt festék/ múzeumba (ludwig) és műgyűjteménybe (somlói-spengler) kerülése miatt_, hogy művészetként már elkelt
b. értheti úgy, hogy a művész nem ért egyet a btk módosításával. ezért stencilezik. /itt a gesztusnak ára van-amit a művész jól tudott. de vajon miért adta el a még meg sem száradt kánont? na ..én ezt nem értem/
Már az IKEA is nagyon gazdaságos. ( Persze nem nekem.)
A művészet meghatározását meg tudja adni?
Tudja – most már kénytelen voltam olyan területre tévedni megint, amihez nem értek – a büntetőjogi törvénynek vannak fogalommeghatározásai.
Ha ezek közé bekerülne a “művészet”, akkor nem lehet azt a mindenkori bíróra hárítani, hogy eldöntse, mit is a művészet.
Vagy jöjjenek a szakértők, akiket Sugár ügyvédje meg akart idéztetni?
Kürti Emese szerint másodfokon még dönthet másként a bíróság. Ez formalizált eljárás.
A művészetben van ilyen fellebbviteli fórum?
A butaságom feneketlen.
Sugár János – a bíróság által beismerő vallomásként kezelt – mondatát: “”Nem vitatom, hogy kárt okoztam, de ezt azért lehetett volna úgy is kezelni, mint művészetet”- rosszul értelmeztem.
Első nekifutásra, meglehetősen felületesen, arra merészeltem gondolni, hogy az elkövetés módja lenne az, amit Sugár művészetnek nevez – a stencilezett szöveggel és a stencilezéssel magvalósuló akcióval, valamint ezek együttes eredményével számol úgy, mint művészettel.
De aztán rá kellett jönnöm, hogy a mondat – és feltehetőleg a gondolat – szerkezete éppenséggel nem erre a munkafolyamatra, de nem is a művészeti munkára mint eredményre utal, hanem a mindkettő által okozott és el/felismert kárra.
Sugár János szerint a kárt, a más ingatlanában vagy ingóságában a művészettel (?) okozott kár ( sérülést, értékcsökkenést vagy ehhez hasonlókat ) kellett volna a Vam Designnak és a bíróságnak is művészetként tekintenie.
Ezzel új perspektívát nyitna a jogalkalmazásban és a kár fogalmának meghatározásában is: a kár=művészet.
Szerintem ez zseniális.
Képzeljünk el egy nagystílű szélhámost, aki magas szintű tudásával, művészei technikájával okoz milliárdos károkat. A kár neve már nem kár, hanem művészet.
Megtérítése? Minek? Művészetet kaptak azok, akiknek pénze elveszett.
Vagy gondolhatunk egy nem túl etikus hackerre is akár. Behatol az OTP rendszerébe – művészként lépdelve át a tűzfalakon és a védelmi rendszereken – és leemel mindenféle alantas emberi számlákról pénzeket.
Kár? Nincs.
Mi van? Művészet.
Valamit mégis tud ez a Sugár professzor. Javasolnám, hogy a mostani kormányzat által felülírandó polgári és büntető törvénykönyvek munkálataiba soron kívül vonják be professzor urat, aki új dimenziókat tudna adni a károkozás eddigi, nyilvánvalóan elavult megfogalmazásainak is.
Az is értékelendő, hogy Sugár professzor akkor állt elő új elméletének egy mondatba összevonható konklúziójával, amikor azon kínlódnak itt jogászok, hogy összeférhető-e az ún. jogállamisággal a visszamenőleges hatályú jogalkotás.
Bátran, előismeretek nem kívánóan kell belevágni, mint Sugár professzor tette. Hadd alakuljon az ósdi jogrendszer és legyen végre humánus, művészeti alapokon álló!
Éljen!
@iparterves: Ha maga nem ért a BTK-hoz, akkor én mit szóljak? De ha a mai magyar jog(?)rendszernek vannak is súlyos hiányosságai, következetlenségei és igazságtalanságai, az, hogy a művészet fogalmának definiálása nem képezi a BTK részét, semmiképp sem az. Ezt a kevés pozitívumok között tarthatjuk számon.
Ezzel együtt én azt sem szeretném, ha a bíró határozná meg, hogy mi a művészet.
Ebből a zsákutcából az lenne kiút, ha Sugár tényleg visszaperelné a VAM-ot műtárgy megsemmisítéséért — ahogy ezt roppant lényeglátóan maga felvetette. Ilyen esetekben kár, hogy a magyar jog nem precedens alapon működik (persze ahhoz megfelelő színvonalú tárgyalásokra és bírókra lenne szükség, olyan vitakultúrára, ami gyakorlatilag nem létezik itt nálunk).
Viszont ha első fokon nem döntehetett másképp a bíró, mert a jogszabályok megkötik a kezét, akkor nem értem, hogy másodfokon hogyan változhat enyhébbé az ítélet?
Az első dolog, ami a művészet fellebviteli fórumának kérdésére eszembe jut, az Duchamp alapján az utókor. De én ebben csak korlátozottan “hiszek”.
Viszont engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét egy ellentmondásra, amibe itt belekeveredett. Egyszer régebben azt mondta, hogy inygen műtárgy nincs, most meg hortib-től elfogadja. Most akkor merre az annyi?
Ingyen műtárgy nincs, én az ingyen gondolatot fogadtam el és tekintettem “műtárgynak”. Óvatlan voltam, s nem írtam körül a dolgot.
Ami a művészet és a büntetőjog viszonyát illeti, egyetértek azzal, hogy nem a jognak kellene eldöntenie, mi a művészet ( olyik alkalommal mégis rákényszerül, mint Brancusi vagy Flanvin ügyében ), de ha a “művészet” mentesítheti a “művészettel” bűnt elkövetőket ( rongálás ), akkor a szerencsétlen és nyilvánvalóan nem erre kiképzett bíró számára kell eligazítás arról, mi a művészet.
Az eligazítás pedig nem az akár ellentétes szakvéleményeket adó szakértők szövegeiben kell, hogy megjelenjék, hanem – amit a művészetben nem szeret, de a jognak feltételezem elemi része – a normában, amely pontosan leírja, mi az a “művészet”, aminek gyakorlása mentesítő tényező.
Sugárnak joga van arra, hogy követelje a műalkotásának tiszteletben tartását ( ha műalkotás az valójában, s nem valami stencilezett disznóság ), s rögtön tulajdonjogi viták is keletkeznek, meg elsődlegesen az, hogy el kell döntenie a bíróságnak, a szegénynek, hogy kulturális dolog-e a Vam Design falára került szöveg.
Szerintem megérne egy misét ez az ügy, így visszafelé gombolyítva. Sok mindent tudna tisztázni, pl. a művészet társadalmi hatóterületét.
Ami a másodfokot illeti, ott – s erről rengeteget lehet olvasni – másképp értékelhetik a tényeket. Vagy azt mondhatják, hogy az eset tisztázása érdekében tényleg meg kellett volna hallgatni a tanúkat. Emiatt aztán kezdődhet előlről az egész.
Minden lehet és annak az ellenkezője is.
A művészetírásban sokkal nehezebb ilyen fellebbvitelre találni, így gondolom én is.
@iparterves: Akkor ez egy a-befogadó-szempontjából-konceptuális-ingyen-gondolati-műtárgy? 🙂 Jól kivágta magát.
A Brancusi és a Flavin esetében az nem számít, hogy azt már a bírósági ügy előtt eldöntette valamiféle szakmai közvélemény? Van ennek nincsn jelentősége?
Hát igen, normatíve leírni a művészetet — ez szép feladat lenne. Erre még Danto is azt mondta, hogy nem tudja meghatározni, de felismerné. Bár az én véleményem szerint még ez sem annyira magától értetődő. Ha bezárnák az ember egy szobába különféle tárgyakkal, akkor tudna-e belőlük két csoportot képezni — az egyikbe a műtárgyak, a másikba meg a “közönséges” hétköznapiak?
Abban igaza van, hogy a “visszafelé való gombolyításból” kisülhetnének érdekes dolgok. De attól tartok, ez elmarad.
Kíváncsi vagyok, hogy majd másodfokon mi lesz az ügy kimenetele.
További helyesbítés: B. és F. esetében kormányzati szervek ( vám ) döntöttek a művek ipari anyagként való elvámoltatásáról. Igaz, ha jól tudom, később a bíróságok is megerősítették ezen döntéseket.
Attól még mindkettő lehet művészet, de egy adott szempontból ( vámot kell-e fizetni utána vagy sem ) ipari terméknek minősültek.
A művészet normatív leírása márpedig szükségessé válik, ha a másodfok nem találja bűnösnek a rongálásban Sugárt, elfogadva annak védekezését.
Mert nem lehet azt mondani ezek után, hogy a Sugár-stencil művészet, az emberi melléktermék, amit egy bank bejáratánál kritikailag elhelyez egy művészetteremtő homeless viszont nem az.
Miért?
A művészetet pedig nem a művészettörténészek “állapítják” meg, de ha ez lenne majd a feladat, akkor jól néznénk ki, jöhetne egy Művészmegállapító Szuperhivatal.
B. és F. kapcsán — akkor ezek szerint vám-ügyben más tételek vonatkoznak a műtárgyra, mint a nem-műtárgyra. Ez valahonnan rémlik. De akkor a vámhatóság mégiscsak képes meghatározni, hogy mi a művészet. Most ennek inkább örüljünk, vagy inkább ne?
Az biztos, hogy bármi lesz a végső, bírósági ítélet, az sok mindenre kihatásal bír majd. Bár — és ezt már írtam itt — a magyar jog nem precedens-alapú (ha jól tudom), mégis mindenki hivatkozik ezekre az ügyekre. Csak a homeless-eknek nem lesz hivatkozási alapjuk semmire se…
Valami azt súgja nekem, hogy sejtem, ki a maga jelöltje. (Most remélem, mindenki jól figyelt és majd megküldi felszólamlását a megfelelő fórumokra, hogy mi folyik itt már megint.)
Igen, a Művészetellenőrzési- és Művészetmeghatározási Szakértői Főigazgatóság végleges döntések meghozására feljogosított vezetőjének ugyanazt gondolom, akit maga gondol, hogy én gondolok.
Ő a legalkalmasabb jelölt a normatív esztétika alapján születő, minden mást kizáró művészetfogalom szigorú és következetes meghatározására.
A Magyar Művészeti Akadémia alintézményeként jöhetne létre e szerv és egyben meg lehetne szűntetni a már rég funkcióját vesztett Lektorátust is.
Ahogy a Főigazgatóság meg tudja határozni pozitíve, mi a művészet, úgy képes a vámhatóság Európában most és Amerikában a harmincas években arra, hogy meghatározza: vám szempontjából mi nem művészet.
Összeillenek, így egy kerek egész a dolog.
A nagy, végső ítélet sok mindent determinál majd és mindenki hivatkozni fog rá. Ez így helyes. A művészettel elkövetett rongálás vagy bűn lesz vagy mennybe megy. Ez a választási lehetőség áll a bíróság előtt.
Pokol vagy apoteózis.
@iparterves: Egyértelmű, hogy pokol. Minden erő ebbe az irányba hat, legalábbis nekem így tűnik.
Mondjuk a pokollal több mindent lehet kezdeni, mint az apoteózissal. Onnan már nincs feljebb.
Művészetpolitikai vázlata minden részletre kiterjed, én azonban — és ezt egyáltalán nem a kötözködés szándékával, csak a teljesség igényével mondom — a maga helyében a Lektorátust is megtartanám. A párhuzamos intézmények megléte egy olyan szép magyar hagyomány, amit érdemes megőrizni.
Milyen funkcióval tartható a Hagyományok Háza fele?
Engedélyeket ad? Nyilvántart?
A Lektorátus lejárt intézmény.
Úgy, mint a Képcsarnok, amelynek vezérhajóját a Váci utcából most akolbólította ki az V. ker. Önkormányzat.
Viszlát Csók Galéria!
Előre a gazdaságosabb bérleti díjakért!
@iparterves: Könyörgöm, ott vagyunk a 70-es évek kellős közepén, nemsokára jönnek a 60-as évek és így tovább. És maga úgy látja, hogy a Lektorátusra nincs szükség? Nincs funkciója? Most lesz csak munka dögivel. Hasonlóan an MMSZF-hez, azaz a Művészetellenőrzési- és Művészetmeghatározási Szakértői Főigazgatósághoz.
Ha így van, akkor az olyan polgári csökevényekre, mint a hanyatló kapitalizmus büdös virágaitól átitatott Ludwig Múzeum, semmi szükségünk.
Egészséges népi művészet a mi igényünk, a modernizmus pedig átokként ül rajtunk.
Realizmus! Realizmus, igazi nép-nemzeti realizmus, ami nékünk kell!
S ezt a nagy gyakorlattal rendelkező Lektorátus tudja biztosítani nekünk.
Szóval, ha így van, akkor mégis kell nekünk a Rémsző- és Nipparművészeti Hektorátus.
De a Művészetellenőrzési- és Művészetmeghatározási Szakértői Főigazgatósághoz ragaszkodok!
@iparterves: Ez a “polgári csökevény”-dolog most nem lesz ennyire fekete-fehér. Mert most két kategória látszik kirajzolódni — a “jó” polgári “csökevény” ( = hagyomány), és a “rossz”. A modernizmus sok tekintetben tényleg átok, talán csak az abszolutizáló, apolitikus formájában nem az — sokak számára.
Aki “igazi nép-nemzeti realizmus”ért kiált, annak meg kellene magyaráznia, hogy mit is ért ezalatt, mivel szemben definiálná ezt az irányzatot. Móricz bizonyos novellái például hova tartoznának? (Én nem tudom, nem értek ehhez, se.)
Én támogatom a maga ragaszkodását, mert az ötlet nagyon jó. De szerintem a RNH se tűnjön el, csak ezt javaslom. Szerényen.
A modernizmus lehet átok, de egyszer valahogy végig kell(ene) már menni rajta. Az a modernizmus, amit nálunk ismerünk oda vezetett, amit Bibó leírt ( aktuális hagyomány ez is ).
A nép-nemzeti realizmus alatt a jó népi(esch) magyar irodalom nemes hagyományát értem és azt a művészetet, amely abból sarjadzott ki.
Benne van ebben a mi Melocco Miklósunk, Kő Pálunk ( hova is lennének modernizmus nélkül ? ), benne van Móricz is, de még inkább Sinka, Kodolányi, Németh László ( hol lenne a modern természet- és társadalomtudomány nélkül ? ).
Nincsen benne Karinthy, Heltai, József Attila ( a kommunista, Freud-követő, egyeteme ellen lázadó ), Molnár Ferenc és hasonlók.
Ott van viszont Karády Katalin, de Korda nincs, sem Szőke Szakáll ( a Casablanca korpulens főpincére ).
Ott van Gömbös, de a hivatalosan kiiktatott, egykori fajmagyar, később egyszerűen: magyar Bajcsy-Zsilinszky nincs ott.
Az Európai Iskola sincsen ebben a hagyományban, a Bauhaus sincsen ( Breuerről úgyis tudtuk, hogy idegen nálunk és elégetése halála után is folyamatban van, tisztes német hatások beépítésével ), s egyre halványulni fog az Iparterves múlt is.
Majd erőre kap a Szürenon Csájival és Prutkay-val, s alaposan átíródik az elmúlt száz esztendő művészettörténete is.
A realizmus, amelyről annyit vitatkoztak az ötvenes-hatvanas években, újra erőre kap egy jó adag naturalizmussal vegyítve.
A közérthetőség eszméje – amelyet olyannyira középpontba helyeztek még nemrég is -hamvaiból főnixként feléledve diadalmasan szárnyal új, realista esztétikánk központi helyére.
A szükséges tartalmat, amelyet korábban nem tudtak neki megadni, a NÉP nevében eljárva most megteremtik.
( MI az az RNH? )
@iparterves: Nem tudom eldönteni, hogy a kommentje elején megfogalmazott kérdéseket hozzám intézte-e vagy költőinek (angolul jobb: rhetorical) szánta, mivel amit utána leírt, az már maga a válasz, jobban és pontosabban megfogalmazva, mint azt én valaha is tudtam volna. Igen, erre gondoltam én is.
Egyetlen egy kiegészítésem lenne a realizmus ügyében. Szerintem itt (már egy jó ideje) a realizmusnak álcázott (hogy hülyeségből vagy szándékos félrevezetésből, ezt mindenki döntse el maga) “szürrealizmus” folyik. Na, jó, nem az eredeti értelmében, hanem abban, hogy ha a kultúra különböző ágaiban valóban és a szó eredeti értelmében vett realista (sőt, naturalista) megközelítésben “ábrázolnák” a valóságot, akkor már kitört volna a valódi forradalom. Az, amit realizmusnak próbálnak meg láttatni, nem egyéb, mint giccses, a legrosszabb értelemben vett szentimentális és ostoba bájolgás, vagy opportunista menekülés a “valóságtól”. Ez a realizmus (amit szerintem maga is adott esetben “szorgalmazna”) azonban teljesenen és tökéletesen marginalizált.
(RNH: Rémsző- és Nipparművészeti Hektorátus, kopirájt @iparterves)
A realizmus lehet nagyon jó. Lásd: a legjobb háborús regények ( pl. Norman Mailer-é ).
A képzőművészetben a realizmus helyett inkább naturalizmus van, az a rettegés a realizmustól, a valóditól, amelyet leír, mindig is jellemezte a magyar művészetet.
A képzőművészetünk, az a kis történeti szelete, amelyet módom volt megismerni, valóban azt a giccses valóság(?)ábrázolást valasztotta, amelyet maga olyan keserűen leírt.
És – örüljön mindenki, aki olvassa! – igaza van: a realizmus teljesen marginalizált, nincs és nem is lesz rá igény, mert a pofánkba vágná a reáliákat ( az meg ki a fenének kell? ).
Az RNH egy a sok poszt-szoc rövidítés közül és a Creative Commons alá helyezem.
@iparterves: Igaza van (!!!), még abban is, amikor leírja azt, hogy “valóság(?)”. Nekem sem volt könnyű leírni az szót minden idéző- és kérdőjel nélkül, de a posztstrukturalista énemen felülkerekedett a politikai énem.
Én egyik rövidítést sem ismerem, de akkor a CC most gazdagodott legalább eggyel 🙂
Ajánlom szíves figyelmébe az NKVD, a Kiadói Főigazgatóság vagy a bulgakovi Tömegír szavakat.
A valóság pedig megcsal bennünket.
@iparterves: Igen, ezek “jó” szavak, bár nem tudom, ki tart igényt a kopirájtjukra…
A valóság kérdéseben viszont vitába szállnék magával. Szerintem nem megcsal minket a valóság, hanem sok, különböző valóság”unk” van, amelyek néha, meglepő módon, nagyon eltérnek. De ez talán azért van így, mert a valóságokat percepiálók térnek el nagyon egymástól. Hmmm?
Maga a poszt ( ide az tehető, amit akar: strukturalista vagy modern ) világában a valóságot különböző darabokként, “világokként” látja, amelyekben megszűnt a nagy narratíva, az az összetartó erő, amelyet talán történelemnek hívnak.
Egy szétesett világ szétesőfélben levő tükördarabkáit gondolja “valóságnak”, én pedig – anélkül, hogy elméletileg bizonyítani tudnám álláspontomat, mert Sem Hayden White, sem Koselleck nem vagyok, de mennyire nem! – úgy gondolok erre a világra – amelyet igazán nem is ismerek -, mint egy olyan egységes egészre, amelyben a látszat ellenére van összetartó erő, amely a darabokból egésszé tud egyesülni, s amelynek történelme ugyan kis történelmekből épül fel, de összességében kiad valamit, olyan, egy ember, de még egy nép számára is átláthatatlan valóságot, amelyet létnek, életnek vagy történelemnek nevezhetünk el.
Régimódi és idejét múlt idea ez, megcáfolni is könnyű, de nem biztos, hogy nem igaz.
A történelmet mi teremtjük, át is írhatjuk – erre napjaink adják az eklatáns példákat – de a szubjektív észlelésünk, befogadásunk és interpretációnk ellenére a történelem tényeit nem mi alkotjuk meg.
Olyan ez, mint a klasszikus baleset-példában: minden tanú másként látta, mi történt, ki a felelős. Ha őket hallgatja meg az ember, sohasem tud tiszta és érvényes képet alkotni.
A szóképek játékosak, és ma ismét van rá igény. Súlyos politika igény.
@iparterves: Én nem hogy Hayden White, vagy Koselleck, de más sem vagyok, sőt, ebben a kérdésben még koherens sem.
Pár napja írtam egy kommentbe (amit most nem találok), hogy az elméleti és a politikai énem egy adott kérdésben kissé skizofrén állapotban leledzik. Merthogy elméletileg tényleg posztstrukturalista lennék, de ennek a pozíciónak a realativizmusából fakadó némi gőgjével megvannak a maga súlyos, politikai hátulütői. Mégpedig az, hogy mindenfajta politikai cselekvés és összefogás lehetőségét elméleti alapon teszi lehetetlenné. Ha nincs egy olyan materiális valóság, aminek néhány premisszájában meg tudunk egyezni, akkor nem is lehet közösen fellépni. Szóval, a két énem csatázik ebben a kérdésben.
Abban viszont vitatkoznék magával (aki nyilvánvalóan nálam többet tud a posztmodern historiográfia ügyes-bajos dolgairól és vitáiról), hogy ha én jól értem H. White-ot, akkor ő nem elsősorban azt proponálja, hogy nincs nagy narratíva, hanem azt, hogy a történetírás (amely nála is azért egy tudomány, nem pedig népművészet vagy hasonló) számos, a fikciós írásmódra jellemző toposzt és nézőpontot is magába foglal és ha történettudományt művelünk, akkor a lehető legalaposabban tisztában kell lennünk ezekkel, amelyek a beszélői pozíciónkat és a leírtakat meghatározzák.
Én sem szeretnék mást, mint hogy ez a tudatosság kissé növekedjen és számos, nagyon is ideológikus kérdés, ami ma annyira természetesenek tűnik, épp ideológiai szempontból legyen górcső alá véve.
Az igény egyre nagyobb, és nekem úgy tűnik, hogy vannak szép számban olyanok, akik szakmányban ki is elégítik. Súlyosan és politikailag.
Téved: sokkal kevesebbet tudok, alig valamit – ha az egyáltalán “valami” – a posztmodern narratívákról.
H. W. nekem annyit mond mindközönségesen, hogy a történetíró teremti a tényeket és a történelmet is.
A történettudomány kétségessé tette saját magát: egyszerre akar olyan módon létezni, mint egy természettudomány, s ugyanakkor irodalmi formában megszólalni ( a történelem történettudományi meséjét mondva el ).
Abban mélyen egyetértünk, hogy az ideológiával átjárt vagy az ideológiák gyártotta tények, összefüggések független és friss szempontokból és módszerekkel kerüljenek kritikai vizsgálat alá.
A nagy kérdés az, hogy az olyan toposzok, mint a “modernizmus”, az “avantgárd” vagy önmaga a “posztmodern” hogyan bírnák ki ezt az egzaminációt.
Annak kevéssé lennék a híve, hogy a vizsgálat közben a beteg elhalálozzon.
A közösség mint orvos
Óbbudai Társaskör Galéria
Koncepció: Koncepció: Baglyas Erika, Tóth Zsuzsanna, Zalka Zsolt
A galéria ezúttal nem kiállítótérként, hanem az ókori görög agora mintájára nyilvános fórumként, mindenki számára nyitott kommunikációs térként funkcionál.
Időpontok csak keddi napokon:
2011. május 3. 19.00-20.30
2011. május 10. 19.00-20.30
2011. május 17. 19.00-20.30
2011. május 24. 19.00-20.30
Miről beszélünk, és miről hallgatunk egy galériában, ahol nincs kiállítás? Csak székek vannak, amikre le lehet ülni és mondani valamit, vagy nem mondani semmit. A projekt arra irányul, hogy megpillantsuk, mi történik, ha ma Magyarországon több tucat ember leül, és beszélgetni kezd arról, ami – itt és most – foglalkoztatja őket.
Az Óbudai Társaskör Galériában Baglyas Erika az egy hónapra szóló kiállítási lehetőségét események sorozataként értelmezi. A koncepció három barát közös gondolkodásának eredménye. Ennek rögzített elemei a következők: 1. csak meghatározott időpontokban lehet a kiállítóhelyet látogatni; 2. a galéria terében koncentrikus körökben elhelyezett székekre lehet leülni; 3. két csoportvezető van jelen a találkozók során; 4. azt tekintjük a projekt tartalmának és üzenetének, ami a kiállítótérben a négy csoport-alkalom során megjelenik.
A galéria ezúttal nem kiállítótérként, hanem az ókori görög agora mintájára nyilvános fórumként, mindenki számára nyitott kommunikációs térként funkcionál. Négy alkalommal összegyűlő Nagycsoport biztosítja azt a kommunikációs keretet, amelyen belül lehetőség nyílik a jelenlévők számára, hogy megfogalmazzák azokat az érzéseket és gondolatokat, melyek ott és akkor foglalkoztatják őket. Az alkalomról alkalomra megteremtett társas térben, az együttlét során jelenhetnek meg az adott közösséget mozgató vágyak, félelmek és fantáziák. Az események mindenki számára nyitottak, azokon mindenkinek módjában áll beszélni és hallgatni, a részvétel egymástól függetlenül bármelyik időpontban lehetséges. A beszélgetésekről hangfelvétel készül abból a célból, hogy a négy alkalom után értelmezni tudjuk a közös kommunikáció erővonalait, irányát.
Koncepció: Baglyas Erika, Tóth Zsuzsanna, Zalka Zsolt
Csoportvezetők: Milák Piroska és Zalka Zsolt
Időpontok csak keddi napokon:
2011. május 3. 19.00-20.30
2011. május 10. 19.00-20.30
2011. május 17. 19.00-20.30
2011. május 24. 19.00-20.30
Helyszín:
Óbudai Társaskör Galéria
1036, Budapest, Kiskorona u. 7.
*Robert N. Rapoport: Community as Doctor, In: Tavistock Publications Ltd., London, 1960
********
Az Óbudai Társaskör Galéria terében ez alkalommal a megszokott kiállítási szituációt felfüggesztjük. Ezáltal nem csak a kiállítótér funkciója változik meg ideiglenesen, hanem a létrehozó/alkotó és a néző/befogadó/résztvevő szerepe, definíciója is módosul, szűkül a köztük lévő szakadék. Az alkotó ez esetben nem egy vagy több művészt jelent, a produktum nem előre létrehozott, éppen ezért ennek a klasszikus értelemben vett bemutatására sem kerül sor. A kiállítótér jelen esetben felkínált térként funkcionál, a művész a folyamat katalizátora, a projekt szervezői az események kereteinek kidolgozói. A művész és a közönség szerepei átértékelődnek, a „kiállítás látogató” – ebben az esetben – kollektív alkotóvá, érzései, gondolatai pedig tartalommá válnak.
A társadalmak nagyobb csoportjaiban élő embereknek anélkül van képük bizonyos, a társas, mindennapi létüket, viszonyaikat meghatározó dolgokról, hogy személyesen találkoztak volna, ezeket megvitatták volna. Pusztán a nyelvi, kulturális közösség, a sorsközösség okán alakul ki közös tudás, közös kép, előítélet, attitűd, jönnek létre közös fantáziák és különböző világmagyarázatok. Ősi tapasztalata az emberi közösségeknek, hogy a valóságról a lehető legpontosabb képet akkor nyerik, ha tudatosan elkezdenek szóba állni egymással az őket foglalkoztató kérdésekről, teret adva lehetőleg minél többféle megközelítésnek és tapasztalásnak. A személyes élet többgenerációs tapasztalataiba íródott történelmi, kulturális és politikai motívumok adott esetben markánsan elmélyítik, körbehatárolják és konzerválják a kicsiny közösségek privát tudását. Egy családban, egy kis csoportban még tudhatjuk, mi van a csend mögött, de egy nagyobb csoport, közösség szintjén már nincs közös tudásunk arról, hogy miről hallgatunk. Vannak időszakok, amikor szinte mindenki számára világos, hogy miről nem szerencsés szót ejteni össztársadalmi szinten, ez általában a nyilvánosság markáns kontrolljával jár, és az attól eltérő megoldásokat fenyegető következményekkel büntethetik. Ilyenkor azonban az egyéni tudások közös nem tudássá állnak össze** , és így nem válnak nyilvánossá.
Mai ismereteink szerint az érzelmi-kapcsolati zavarok jó része – akár betegség formájában megtestesülve – származik a család, a környezet feldolgozatlan konfliktusaiból, megbeszélhetetlennek tűnő generációs titkaiból, elhallgatásaiból, a történtek, a valóság meghamisításából.
A múlt század kezdetétől fogva egyre világosabban jelentek meg ezek az összefüggések, így az a törekvés is, hogy kapcsolataink rendezésével – melyhez óhatatlanul hozzátartozik önismeretünk elmélyítése – ezek a lelki zavarok gyógyíthatóak. A gyógyítás egyre tágabb kapcsolati világot vont be hatókörébe, így jelent meg a közösség gyógyító ereje is, mint hatékony színtér. Az első terápiás közösség is így jött létre Angliában, megalkotója Robert N. Rapoport volt. A gyógyító közösség lelke a Nagycsoport, ahol a közösség résztvevői szabadon megvitathatták élményeiket, az egymáshoz fűződő viszonyaikat, ki-ki hozva magával a „hazait”, a maga társadalmi valóságát (is). Megszületőben volt a felismerés, hogy egy embert is az tart össze, ami több embert összetart.
Mi a Nagycsoport?
Nagyobb intézmények társas működésmódját, rejtett konfliktusait és szervező fantáziáit feltárni, megérteni hivatott fórum. Rögzített keretekkel dolgozó kommunikációs tér, ahol ötven – hatvan ember szabadon beszélhet vagy hallgathat. Nincs előre meghatározott téma, a csoportot vezetők igyekeznek támogatni a résztvevőket mélyebben foglalkoztató motívumok megjelenését. A módszert, mint hangsúlyos elemet, általánosan használják a lelki betegségeket gyógyító intézményekben. Jelen projekt ezt a formát helyezi át a művészet kontextusába, a nyilvánosság egyfajta megjelenítésére.
Általános keretek
* két csoportvezető, két-három segítő munkatárs
* koncentrikusan elhelyezett széksorok, mindenki szabadon megválasztja helyét
* 1 ½ óra időtartam
Minden résztvevőnek lehetősége van a négy megadott időpontban másfél órára helyet foglalni, beszélni vagy hallgatni a kiállítótérben. Mint minden Nagycsoporton, itt is az lesz, amit hozunk és az, amit ezzel kezdünk.
Jelen projekt modellt kíván nyújtani arra, hogy egy nagyobb közösség alkalmi csoporttá formálódó tagjai, – idegen vagy ismerős emberekként megtapasztalva, és kibírva a Nagycsoport „személytelenebb” világát, a mély bizonytalanságot és „magárahagyatottságot” – képesek olyan kis világot alkotni, ahol kitapinthatóvá válik a személyes és a közös érintkezése. Ha megpróbáljuk megosztani egymással az ott és akkor felbukkanó érzéseinket és gondolatainkat, képet kaphatunk a tágabb közösségünk életét szervező fantáziákról, a párbeszéd lehetséges erővonalairól. Az így közösen megszerzett tudás gyógyíthatja a nagyobb emberi közösség kapcsolatainak zavarait is.
A Klubrádió Mecénás című műsorában A közösség mint orvos c. eseményről Balog József kérdez.
** Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, In: Játéktér, Budapest, Szépirodalmi, 1988
@iparterves: Szerintem a történettudománynak nincs szabad akarata és választása abban az értelemben, hogy adott egy hagyomány számára, amiben vagy amihez képest tud csak megnyilvánulni. Szerintem nem “akar” irodalmi módon és eszközökkel megszólalni, hanem ez a megszólalási mód a hagyománya. Hogy ha egy történetet el akarunk mondani, annak megvannak a maga szabályai, formája, stb., tehát ez határozza meg sokszor az “elmondhatót”. Sokszor fordul elő az is, hogy bizonyos narratív dramaturgia, vagy koherencia, vagy “mondanivaló” érdekében bizonyos részeket felerősítünk vagy elhagyunk, stb. Szerintem White mindösszesen azt állítja, hogy ez strukturálja azt is, ahogy a történelem történetét elmondjuk.
A beteg szerintem nem hal bele az “egzaminációba”, de lehetséges, hogy már nem az a beteg fog felkelni a vizsgálóasztalról, aki oda lefeküdt.
A történettudomány ( művészettörténet ) nem szubjektum, de létrehozói, aktorai azok.
Számukra pedig több hagyomáény létezik. Ne felejtse el, hogy nem mindegy, egy adott történelmi kort a vezető férfiak élettörténetén keresztül, a politikai vezetők cselekedetein át mesélünk el, vagy a nagy csaták, választási küzdelmek, esetlegesen az osztályharcok történetébe ágyazva.
A tudós történésznek van választási lehetősége: Tacitus mellé állhat vagy Hobsbawn oldalára. Történetfilozófiát is ír vagy elszakítja a történelem leírását a filozófiai alapjaitól ( rá sem krdez arra: mi a történelem ), és úgy ír eseménytörténetet, poltikartörténetet.
Az a kérdés: miről akarunk beszélni, mi a lényeges és mi nem. A választás, a tényteremtés a történésze (? – ez egyben hamisítást is jelent ).
A beteg, ez a kortárs képzőművészeten és a hazai kortárs kritikán látszik, már azt sem tudja, kicsoda ő, hol a helye, miről beszélne. A szereptévesztés folyanatos, s ideje lenne egy tisztességes műtét, hogy újjászületve keljen fel, vagy haljon meg, ahogy van és legyen helyette egy másik. ( Ez nagyon szélsősége megnyilvánulás volt, nem vagyok ennyire radikális – ljen, virágozzék száz virág, de egy-két jómadár nem hagyja. )
@iparterves: Itt most egy kicsit két malomban őröltünk, mert én tényleg a történettudományra gondoltam (és nem a művészettörténetre), valamint a “beteg” alatt is ezt értettem, nem pedig a kortárs képzőművészetet.
Az igaz, és azt már sokan sokszor elmondták, hogy az irodalomtudomány is akkor tudott igazán megújulni, amikor a “történet” szót elhagyta, mert ez óhatatlanul is meghatározta azt a módot, ahogyan a saját narratíváját strukturálta 🙂 A művészettörténetben ez a folyamat még nem zajlott le, mert akik művészettudományról beszélnek, azok se abban az értelemben (már ahogy én látom), amelyben az irodalomtudomány magát definiálja.
Abban maximálisan egyetértek, hogy a történetek sokféleképpen elmondhatók, ahogy maga Marx is mondta — a történelem leírható osztályharcok történeteként vagy másképpen (ez elég hevenyészett parafrazeálás volt, bocs).
Szerintem hamisításról akkor beszélhetünk, ha valaki egy cél érdekében elhallgat olyan infókat, amelyeknek birtokában van és amelyek a végső következtetésére hatással lennének, de egyben ezt meg is zavarnák, tehát inkább úgy csinál, hogy nem vesz róluk tudomást.
Az biztos, hogy minden tudományban (és talán az életben is) az a legfontosabb, hogy rákérdezzünk a paraméterekre és a premisszákra, és ebből kiindulva működjünk.
Abban is igaza van, hogy fontos kérdés, mi a lényeges és mi nem, de ezt szerintem nem lehet normatíve meghatározni. Attól is függ, hogy az adott “történet” (amit épp el akarunk mondani) milyen kontextusban jelenik meg.
Én a művészetet egyébként nem “betegként” látom. Szerintem a művészet olyan, amilyennek a művészek csinálják. Van, létezik, jól, rosszul, hullámzóan, stb. Az már egy másik kérdés, hogy a kritika mit kezd vele.
Amit viszont nem értek és kérem, hogy kicsit fejtsen ki, az a beteg és a műtét metaforája. Hogyan nézne ki, mit jelentene ebben a kontextusban a korrtárs művészet “műtétje”, mit kellene kivágni belőle, hogy meggyógyuljon? Vagy ha ne adj” isten, meghal, akkor honnan születne valami új?
Abba a régi vitába most nem mennék bele, hogy a művészettörténet történettudomány-e, annak segéde. alfaja vagy önálló műneme.
Szerintem a művészettörténet is történettudomány, s nagyjából minden, amit a történettudományról elmondhatunk, érvényes (lehet ) a művészettörténetre is.
Mint tudja, nem vagyok művészettörténész, de még a művészettörténet történésze sem, ezért elfogadom, hogy nálunk nem zajlott le az a váltás, ami a történettudományban és az irodalomtudományban- és történetben. Mert irodalomtörténet azért létezik, s nehezen lehet összehasonlító irodoalomtudományról szó, inkább irodalomtörténetről.
A Magyar irodalom történetei című kötetek sem irodalomtudományi irányultságuak, hanem történetiek, nem nélkülözve az irodalomtudományi részeket azért.
A magyar művészettörténet – és ez jellemző – nem izzadt még ki magából egy ilyen kötetsorozatot, a Magyar művészet messze áll ettől, a hivatalos tananyagnak szánt kétkötetes Magyar művészet a kezdetektől és 1800-tól pedig még kevésbé az.
A hamisitás ügyébe igyekezett most normatív szöveget előállítani, de nem sikerült, mert sok egyéb lehetőség is van ( tényátrendezéstől a viszonyítási alapok viszonylagoságáig, a szándékos felnagyítától a szándékos lekicsinyítésig – mind megváltoztatja a tényeket és azok beágyazódottságát és hamis következtetések levonásához vezet, s vannak még formák ).
Amíg a tudomány önmagára kérdez, önmagát vizsgálja ( az elméleti műtőasztalon és nagyon dialektikusan ), addig a “termelés” átmenetileg felfüggesztve? Másként: az önvizsgálatnak meddig kell időben és térben terjednie, és hol lehet már valamire építeni is anélkül, hogy az építmény alapjait magunk fűrészelnénk-bontogatnánk?
A lényeges meghatározásával, axiomaszerű előrevételével indulhat egy történet. Pl. azt mondom, hogy a 20. század második felének legjobb festője a most áprilisban 75. életévét betöltött Lakner László.
Álltásomat igazolnom kell, ezért történetiségében mutatom be a munkásságát. Milyen módon elemzem, hogyan közeltem meg? Önmagából vagy a művészeti környezetéből? Értékelem-e naprakészségét vagy eltávolodását az aktuális művésezti történésektől? stb.stb.
Valahol a saját gátlásaimat fel kell(ene) szakítanom ahhoz, hogy egyáltalán egy szót is le tudjak írni.
Ez azoknál, akik elmélettel és 8művészet)történettel foglalkoznak, rettenetes szubjektív probléma tud lenni, amely átterjedhet a szakma mint tudomány egészére is.
Ez talán túl praktikus megközelítésnek tűnik, de a tudás ( már, akinek van ilyen ) megfelelő csoportosításához elengedhetetlen.
A művészetről szólván: nekem fogalmam sincsen, mi az. S amit mertem volna róla gondolni, azt sem tételezem már róla.
Lehet, hogy olyasmi: művészet – nincsen is. Talán, talán vannak művészek, de róluk is nehezen lehet tudni, kik ők.
Szép is lenne, ha annyira egyszerű lenne az élet, hogy vannak a művészek és alkotnak. Művészetet. s ennyi.
Sajnos, amióta vannak művészettörténészek, kritikusok, művészetbarátok és van egy nagyon kiterjedt intézményi háló, azóta a művész megcsinálja a mávészetet-szöveg már nem igaz egészen.
Anish Kapoor ( anizs és kapor – boocs! ) az Orsay-ban létrehoz valami gigászi, eddig soha nem látott méretű izét, alkotást – művészetet teremt, de meghatározott térbe és anyagiak figyelembevételével.
A művészettermelés így megy ma. Vagy rendel a kurátor, a galériás és rendel a műbarát, ahogy rendelt már a komisz a 17-18. századi Németalföldön is.
A rendelt, elvárt, előre elmondott karakterű formájú, tartalmú mű is az alkotó kezéből “folyik”? ( Tudom, azt fogja mondani: igen. )
A kortárs művészetet elborította a pénz, s a nagy műtét során ezt kellene visszametszeni. Nem akaraom én, dehogy akarnám, hogy rosszul éljenek a művészek ( nagyobb részük amúgy sem él túl jól ), de ártalmasnak tartom, hogy a kép/szobor/gondolat mára marketinges jelképpé vált, bárhol beváltható kötvénnyé vagy piacra dobható részvénnyé.
Ha az a pénz-művészet ( s innek csak egy ugrás a Sugár! ), amely ma virul, meghalna, nem lennék boldogtalan.
@iparterves: Az a vita tényleg messzire vezetne, hogy a műv.tört. a történettudomány része-e vagy sem. Úgy érzem, ebben a kérdésben nem lesz akkora egyetérték köztünk 🙂
Az viszont vicces, hogy amit én a tudománytörténetről írtam, azt kifejezetten a nemzetközi szcénára értettem, nem a magyarra. Az egy teljesen másik tészta.
Most nehéz kitérnem a részletekre, de az Anish Kapoor-művel kapcsolatban az jutott eszembe, ami eddig életemben összesen kétszer ötlött fel bennem spontán és mindig valamilyen brit művészeti produktummal kapcsolatban (ez a harmadik) — hogy ennyi pénzt egy ilyen “műbe” rakni, már obszcén és teljes mértékben demagóg módon értve ennyi pénzt jobb célra is költhettek volna.
Így tehát amit a pénzről mond a kommentje végén, azt maximálisan támogatom. És a Sugár bon mot-t is.
Ui: Azt a mondatát viszont nem értettem, hogy én mire fogom azt mondani, hogy igen?
Annak az előzetes véleményemnek adtam volna hangot, hogy maga szerint történettudomány a művészettörténet.
De tévedtem, s maga a művészettörténet ( mindig a hazairól beszélek innentől ) lebontását és újraépítését gondolhatja a jelen tényleges feladatának.
Belülről bomlaszt, mint a reformkom – miként a Madagaszkárban jópofizzák a pingvinek magyarul.
Mint kivülálló és hivatalból nem-szakértő, sőt teljesen éretlen és értetlen, nem értem, miért lenne más tészta a magyar és a nemzetközi művészettörténet-írás.
Minálunk más módszerekkel, más elképzelésekkel és más irányultsággal írnak, mint a “nemzetköziben”? Lehetséges ez?
Megint elszakadtunk a világtól? Vagy a világ tőlünk?
Más szabályok vonatkoznak a magyar művészetre és művészettörténetre?
@iparterves: Rendben. A művészet”történet” valóban szerintem (is?) egy történeti jellegű tudomány (?). De. Számomra a művészet történeti szempontú leírása csak az egyik — és semmiképp sem a legfontosabb — megközelítési módja a művészetnek.
Nekem egyáltalán nem áll szándékomban “lebontani” a művészettörténetet, ha valakinek ahhoz van gusztusa, akkor csinálja, lelke rajta. De ez ne legyen kötelező és ne legyen az egyetlen lehetséges út.
Én nem bomlasztok se kívül, se belül — hogyan is tudnék? egy kis pingvin hogyan tudná lebomlasztani a hatalmas jégtáblát?
A Déli sarki jégtábla sem azonos az Északival. És vajon mennyire hatnak egymásra? Nekem úgy tűnik (bár geológus sem vagyok), hogy kevéssé. Elszakadtak egymástól? Ki tudja? Bár a fagyás és az olvadás szabályai mind a két helyszínen azonosak. De a jég mégsem azért fagy meg, mert tudja, hogy meg kell fagynia. A művészettörténeti párhuzam itt véget is ér, mert itt belép egy kronológia (kidobtuk az ajtón, hát visszamászott az ablakon az a fránya történelem) elem. És hogy a kronológiai fonalon ki hol helyezkedik el — ezt a rejtvényt fejtse meg mindenki maga 🙂
A magam primitív nyelvére lefordítva ez annyit tesz: a művészek csinálják a művészetet és nem a művészettörténészek.
És mi van, ha nem tudják, de teszik, vagy tudják, de nem teszik?
A sok szemétből ki fogja kibányászni az aranyat?
Amit pedig kibányászták, az mind arany?
A salakban nincsen érték?
A bányászat módszere is sokat változott, ma ugyanúgy kell bányászni, mint száz éve?
Az arany s ugyanolyan, mint régen?
A HVG-ben megjelent Szablyár Eszter interjúja Sugár professzorral, főhelyen a rabosított mester később bizonyára nagy mávek alapjául szolgáló rendőrségi portré-sorozatával.
Nem is az interjú érdekes ( bár erre még vissza lehetne térni, néhány kijelentést és annak rezonanciáit elemezve, de most nem ez a célunk ), hanem a pro és kontra vélemények megjelenése.
Legelsősorban is a minden avantgárd törekvést és megnyilvánulást támogató Beke László tömör álláspontja az, amire reflektálnunk kell.
Beke természetesen a “művészet mentőkörülmény” véleményformálóinak sorába áll és meglehetős egyértelműséggel közli: szerinte a művész nem követhet el bűnt.
Az írja: “Ha egy művész művészi szándékkal csinál valamit, az beleütközhet…törvényekbe is…A művész mindig a társadalom mellett áll, nem az állam mellett.”
Nem tekinthetjük e sorokat véletlenül odavetetteknek, Beke László munkásságát – ha nem is ismerve a maga teljességében, de alapjaiban és fontosságában igen, s tudatosságát elismeréssel követve – a filozófiai megalapozottság is jellemzi.
Ha tehát Beke egymástól élesen elválasztja a társadalmat és az államot, akkor valami lényegesre akar utalni. Mindenekelőtt arra, hogy az állam törvényei felett állnak a társadalomban elfogadott erkölcsi és/vagy jogelvek, amelyeknek Sugár – mint művész – a maga akciójával a legteljesebb mértékben megfelelt.
Mi több: Sugár akciója a társadalmi értékítélet kifejeződése lenne, annak a tömény indulatnak, amely a sajátos magyar neokapitalizmust utálatával sújtja.
Ha pedig így van, akkor az állam – a művéssze szemben álló és a művészethez hivatalból nem is értő állam – a jogát sem gyakorolhatja a művészi munka mint egészséges társadalmi megnyilvánulás felett.
Így van-e ez? A művész, jelen esetben Sugár professzor ebben a beállításban egyszerre hős és áldozat. Hős – a társadalmi vélemény megfogalmazása okán, áldozat, mert a megfogalmazás sajátos formája miatt a vele szemben álló állam megbűntette ( a társadalom ellenében ).
Ez a beállítás azonban tökéletesen hamis és megalapozatlan.
A művész, jelen esetben Sugár professzor ugyanis az állam által fenntartott felsőoktatási intézmény tanára, akinek napi megélhetését az állam biztosítja, ahogyan a társadalmi elismerésre, díjazásra vágyó, azt halkabban vagy hangosabban igénylő művész számára közvetíti az őt egyáltalán nem ismerő társadalom által elfogadni/elutasítani vágyott értékítéletét.
Például közterületi munkákra vonatkozó megbízások vagy állami díjak és kitüntetések formájában. meg akként, hogy egy állami alapítású múzem, a Ludwig megvette azt a munkáját amely miatt az állam büntette.
Skizónak tetszik lenni? Az állam “frenemy”, amit ad ( díj, fizetés, megbízás), azt elfogadom, egyébként pedig azt a kapcsolatomat, amely összefűz vele, s amelyet az állam jogszabályai hordoznak, teljes mértékben elutasítom és mentesítem magam alóluk, a társadalomra mint velem azonos és szolidáris valamire hivatkozva.
Az ugyanis a legteljesebb módon nyilvánvaló, még Beke László által is elismeerendő tény, hogy a társadalom nem ismeri Sugár János művészetét. Ismerni az ún. művésztársadalk ismeri, az a bizonyos 2-3000 magyar ember.
Rájuk hivatkozni társadalomként, őket megtenni a büntetés alóli mentesülés alapának, nem egyszerűen tisztességtelen mnden más magyar bűn9zővel és normaszegővel szemben, de a társadalom lenézése is.
A társadalmat ugyanis egy szűk, zártkörű baráti társasággal helyettesítené.
Ha Beke László kijelentésének logikáját végigkövetnénk – s ezt ő maga, attól tartok, nem “játszotta” le -, akkor minden olyan bűnelkövető, aki a társadalom valamely csoportja – például a maga pénzelte alárendeltjei és azok rokonai, barátai, ismerősei és üzletfelei – által elismertségnek örvend, e társadalmi csoport mellett áll ki, mint egy mai Robin Hood, a büntetést el kellene hogy kerülje.
Gondoljunk egy jóságos maffiavezérre vagy egy kedves drogbáróra is. De legyen a szemünk előtt egy kisebb fehérgalléros bünöző, aki jól megtanította kesztyűbe dudálni a gazdag cégeket.
Ez lenne a cél? Ha a társadalmi indulattól támogatva holnap nekimennék a PIM-beli Radnóti emlékműnek, Lakner plasztikájának, akkor vajon az én oldalamra állna-e Beke László, küllönösen ha tudná, hogy a ledöntésről sokezren együtt döntöttünk?
A válasz egyértelmű: nem.
Beke László e szövegével – hol vannak már a régi szép koceptes idők ! – a művész romantikában fogant (ön)képét mutatta fel: a szent zseniét, aki a kispolgárok és a filiszterek mezein átgázolva mutatja meg az irányt.
Sugár azonban – mint erre már korábban utaltam – nem romantikus zseni. De nem ám. S szándéka sem az volt, hogy az általa nem ismert társadalmat reprezentálja, hanem egy állami döntés ellen tiltakozott ebben a formában, annak tudatában, hogy kárt is okoz.
Beke László álláspontja tehát védhetetlen, ügyefogyottan elitista és mint ilyen a “korai” beke László meggyőződésével diametrálisan szemben álló. Remélem elbeszélget egymással a régi és a mostani Beke László és tisztázzák a nézetkülönbségüket.
Azt is remélem, hogy a “társadalom” fogalmán is elgondolkoznak egy kicsit, a befogadás, a reprezentáció és a képviselet kategóriáinak szem előtt tartásával.
Most azonban ugorjunk az idézett szöveg másik, legalább ennyire fontos részéhez: “Ha egy művész művészi szándékkal csinál valamit…”
Itt a már általam többször feltett kérdéseket kell megismételnem:
Ki a művész? Mi a művész fogalaom meghatározása ma?
A művész mindig művész és amihez nyúl, az művészet?
Mi a művészi szándék ( Kunstwollen)?
Hol találhatjuk meg valamely, a normativitáshoz közeli meghatározását a “művész” és művészet” fogalmának, hogy az adott – társadalom melletti- működés állami megítélésekor hivatkozni lehessen e kimentő körülményre?
Mivel sem azt nem tudjuk pontosan, mi ma a művészet, sem azt, ki a művész – ha valaki mégis pontos definíciót tud adni, kérem, jelentkezzék ! – ez a Beke László által írt szöveg szakmailag elfogadhatatlan és a társadalom elveileg, etikájával és ítéleteivel is ellentétben áll.
Privát labirintusok. Autizmussal élő alkotók és kortárs képzőművészek közös kiállítása
Magyar Nemzeti Galéria C épület, III. emelet
2011. június 3 – szeptember 18.
A megnyitó időpontja: 2011. június 2., csütörtök, 17.00
A Magyar Nemzeti Galéria és a Mosoly Otthon Alapítvány együttműködésében megvalósuló Privát labirintusok a helyzetükből adódóan a társadalmi nyilvánosság perifériáján élő autista alkotók munkáihoz a kortárs képzőművészet néhány meghatározó képviselőjének művei közül válogat. Az egyenrangú felekként való közös szereplés nem azonosságokra, hanem a kortárs képzőművészet egyes kifejezési formáival való elgondolkodtató egybeesésekre, hasonlóságokra hívja fel a figyelmet. A hangsúly a művek közötti párbeszéd lehetőségének megteremtésén van, amely éppúgy vezethet a kortárs képzőművészetről alkotott vélemények árnyaltabbá tételéhez, mint az autizmussal kapcsolatos kép sztereotípiáktól való megtisztításához, pontosításához.
A Privát Labirintusok kurátora Tarr Hajnalka képzőművész és Százados László művészettörténész (MNG). A rendezésében, illetve a kísérő rendezvények szervezésében Sepsey Zsófia művészettörténész (MNG) vett részt.
A kiállítás főtámogatója: Concorde Értékpapír Zrt.
Mellékelten küldjük a kiállítás megnyitójára szóló meghívót.
Az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet és a L’Harmattan Kiadó szeretettel meghívja
Hornyik Sándor:
Idegenek egy bűnös városban. Művészettörténetek és vizulis kultúrák
című kötetének bemutatójára.
A kötetet bemutatja: Horányi Attila
Helyszín: Jakobinus terem, MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, Országház u 30.
Tisztelt Hegyi Dóra!
Alig fél éve tett egy mindenki által olvasható, e blogon dokumentált kijelentést, mely szerint a 2010. évi közhasznúsági jelentésüket abban a formában teszik közzé, amelyet a jogszabályok előírnak.
Hozva a magam utálatos formáját, megnéztem a tranzit.or honlapon közzétett ún. közhasznúsági jelentésüket, amely változatlanul semmi mást nem tartalmaz, mint egy mérleget.
Megértem, meg én, hogy igazán nehéz egy művészettörténésznek holmi jogi szövegeken is átrágnia magát és azoknak meg is felelni, megértem.
De ha már egyszer túljutottunk ezen a dolgok és tudta/tudja, mi a teendője, akkor miért nem csinálja?
Vagy fél éve nem mondott igazat, amikor a kötelessége megtartását igérte?
Várom, hogy az írásos anyagát is közzétegye végre, inkluzíve azt is benne, ki milyen összegeket kapott az alapítványtól.
Tudja: transzparencia – ez az alapítványok jellemzője.
A Periferic 8 művészet mint ajándék katalógusban jelent meg, a művészeti világban az értékképződés és a művészet gazdaságtana témakörökben egy beszélegtés Marek Claasen-el, aki a holnapi Arts, Humanities, and Complex Networks szimpóziumon fog előadást tartani.
Vártam, vártam, hogy megírja: tényleg, ezt ígértem és elmaradt.
Most mindjárt feltesszük a honlapunkra.
De nem.
A magam mélyről jövő, a kultúra mellékhajtásait ismerő, de a nagy kultúrát nem ismerő világából ilyenkor a valamikori Rolls Frakció egyik, akkor, a nyolcvanas évek elején még botrányszagú szövege jut eszembe:
“Állva pisilek, ülve kakálok/Becsület dolgában igen szarul állok”
Tisztelt Hegyi Dóra!
Vár-rom, vár-rom, hogy valamit csinál.
Nagy Gergely, kedvenc volt popzenészem, a rendíthetetlen basszer, ismét megeresztett egy cikket.
Most Sugár János igazságtalan elítéltetése kapcsán gyűjtötte (?) össze ismereteit a Műértő olvasóit boldogítva.
A kezdés már jó: “a rendszerváltás utáni hazai jogtörténet egyik legabszurdabb esetét produkálta nemrégiben a magyar igazságszolgáltatás”- írja szerzőnk.
Halvány sejtelmem az, hogy basszerosunk nem sokat tud a magyar igazságszolgáltatás működéséről, ítéleteiről, de azért – ha máshonnan nem, legalább – az Európai Emberi Jogi Bíróság Magyarországot érintő ítéleteiből meríthetett volna ihletet, mielőtt a dagályos és semmitmondó, de S.J. áldozati nagyságát kiemelő mondatát leírta volna.
Nem a legtisztességesebben – ami elfogultságot jelent – írja le az eset körülményeit és ismét eljut oda, hogy a cúna ájujkodós Vam Design az igazi vesztes, mert a “PR-győzelem csak az lett volna, ha megvásárolják Sugár művét, de ezt egy magángyűjtő tette meg.”
A magángyűjtő – akinek pénzét SJ munkája sokszorosan tisztára mosta, olyannyira, hogy e gyűjtőnél hófehérebb már nincsen is, ki sem kell a ruháit sem fehéríteni – viszont igen! ( De miért felejtette el – mély hajlongások mellett, nyelvet előre öltve – basszerosunk a múzeumi vételt? Érthetetlen! )
Basszerosunkat nem zavarja, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága tétel már lejárt az ügyben, egész tételé, amely a művész mint megmondó ember potició kitárására irányul, erre alapítja, s ennek értelmében és jegyében sorolja a példáit.
Minden példa azt mutatja: a hatóság hülye, a művész jó és okos. Egyszerű dichotómia, de azért nem elég mindannyiszor az olvasó fejébe verni.
Kiemelve azt is, hogy: “Mint azt a sajtóban többen kiemelték, a bíróság egyáltalán nem vette figyelembe, hogy itt művészi tettről volt szó: a ténynek még egy zárójelet sem szentelt, maradt a szimpla rongálás.”
A sajtó a HVG és a Mancs volt, s ellenvélemények is elhangzottak ( de azokat, demokratikus értékeinket védendő, basszerosunk nem rögzíti, hiszen minek is? egy az igazság! ).
Nagy Gergely mindenesetre egyszerűen csatlakozott azokhoz, akik szerint a művészeti alkotás inden alól mentesít, s a bíróságnak kifejezett kötelezettsége az, hogy a rongálást, gyilkosságot vagy akármit másként minősítse, ha műalkotás által vagy használatával történik.
Kérdéseimet, amelyeket már megfogalmaztam – mi a műalkotás? ki mondja meg, mi a műalkotás? – nem ismétlem meg és fejtem ki fenntartásaimat, egyszerűen érdekesnek tarom az egy lap által kifejtett “nyomást” és a tényújságírás haldoklását.
“Privát labirintusok”
Magyar Nemzeti Galéria
június 15, szerda
16 óra
tárlatvezetés
Tarr Hajnalka képzőművész és Százados László művészettörténész, a kiállítás kurátorainak vezetésével
Találkozás: C épület, földszint
17 óra
szabadegyetemi előadás
Dr. Simó Judit gyermekpszichiáter és Szilvásy Zsuzsa, az Autisták Országos Szövetségének elnöke tart előadást “Mindent, amit tudni akartál az autizmusról” címmel.
Helyszín: B épület, előadóterem.
Szolgálati közlemény!
Az írás veszélyes üzem.
Károkat okozhat az íróban és az olvasóban egyaránt.
A kritika és annak kritikája – amíg nem az éppen aktuális Pravdában jelenik meg – azonban nem halálos ítélet, hanem – vélemény.
Minősítheti az írókat, mindegyiket, bánthat, sérthet – oda és vissza.
Ennek tudatában javasolom az írást.
Ennek tudatában írok én is – a troll, az inszinuáló, a …. ( és itt mindenki beírhatja azt, ami neki tetszik ).
Valami rejtélyes, kivülálló számára nehezen érthető ok miatt egy rovat kimaradt ebből a projekteket és kiállításokat, együttműködéseket és egyre nagyobb eredményeket mutató beszámoló nem tért ki egyetlen mondatával sem arra, mennyit is költött magára ( ha költött! ) az Elnökség ( így hívják a vezetőséget, neveket nem mond a beszámoló, akit érdekel, tessen elfáradni a Fővárosi Bíróság első emeletére ), mennyit munkatársi javadalmazására.
Ami tény, a nehéz munkát végzők – nem tudni hányan – összesen 12.818.000 Ft javadalmazásban részesültek.
Vannak még érdekes dolgok a jelentésben és a mérlegben.
A jelentésből az egyszerű földi halandó megtudja, hogy éppen tizenketten, magánszemélyek hozták létre a nemes alapítványt 2005-ben.
Az alapítók tehát tizenketten valának, mint az apostolok. Társaság, cég nem keveredett közéjük.
Ha csatlakozott is, nem volt alapító.
Mindehhez képest a mérlegben találunk egy rovatot, amelynek neve: Alapítói támogatás, amelynek értéke 30.228.000 Ft volt.
De nem, nem az Apostolok adták ez a pénzt, hanem az Erste Stiftung, áldassék az ő neve ( mégha a mi nyomorgatásunkból is tellett nekije erre a pénzre, akkor is ! ).
Valami illesztési probléma lehet itt, vagy a számmisztika csapott a szöveg írójába, de a tartalmi útmutatóba ( másként: tévelygők útmutatója ) egy, a EF-től érkezett 35.187.100 Ft támogatásról kapunk infót.
A különbség 5.000.000 Ft, amelynek nyomát én azzal a sekélyes ( de a rosszindulattól duzzadó ) tudásommal nem találtam meg, ugyanis e mindannyiunk által szeretett Alapítvány, a 12 Kortárs Művészetben Hívő Apostol non-profit ( hihihihihííí) társulata egész éves bevétele a pénzügyi beszámoló szerint 33.415.000 Ft volt.
Az már ehhez képest igazán apróság, hogy a mérlegben a pályázati úton nyert összegeket 800.000 Ft-ra teszik, a “tartalmiban” viszont 900.000-re jön ki.
Mindegy is, nem a matek- vagy pénzügyi szaktudása miatt szeretjük a művészettörténészeket – akik kitűnően tudják azért, mi a for- és a non-profit szféra! -, a 18.985.000 Ft-os anyagjellegű ráfordítás meg úgyis elvitte azt a 33 vagy 35 milliós adomány felét – de hát valamiből élni kell, nem?
Valami ijesztő is van a mérlegben: a kötelezettségek passzív időbeli elhatárolás sorában 11.264.000 Ft van.
Ez, szerény ismereteim szerint, olyan tételeket takar, amelyek idén válnak esedékessé és fizetendővé. Itt barátim, az Alapítvány éves bevételének egyharmada szerepel a sorban!
Legfőbb állítását, miszerint: “„Az ötvenes-hatvanas évek kultúrpolitikáját idézi a kiállítás.” ( mondta Mélyi József, aki szerényen művészettörténész és nem az AICA elnöke ), nem vitatnám.
Ahogy látom, tényleg az.
A cikkíró és megszólaltatott szakértői ismeretanyaga, annak a hiánya, azonban elképesztő.
Az írja Földes, hogy”…a 33 művész közül az általunk megszólaltatott művészettörténészek, galériások, egyetemi tanárok három-négy nevét ismerték csak, a többi alkotóról sosem hallottak.”
Itt a lista:
Kultúráért Felelős Államtitkárság
Hírek
Az államtitkár
A helyettes államtitkár
Szervezet
Felelősségi területek
Közérdekű adatok
Reprezentatív magyar kiállítás nyílik Pekingben
2011. június 6. 14:35
Június 14-én 33 magyar művész 303 alkotását bemutató, reprezentatív kiállítás nyílik a pekingi Szépművészeti Múzeumban – mondta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár hétfőn, június 6-án.
„Ez a kiállítás reményeink szerint egy olyan kaput nyit meg, amelyen keresztül majd további hasonló események megrendezése is lehetségessé válik” – mondta Szőcs Géza a kiállítást bejelentő budapesti sajtótájékoztatón. A tárlat, amelyet az összes kiállított művet bemutató, 340 oldalas, háromnyelvű (kínai, magyar, angol) katalógus kísér, a Kínai Népköztársaság Kulturális Minisztériuma és a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztérium közötti kulturális csereprogram keretében valósul meg.
fotó: Botár Gergely
A Magyar Művészet című kiállításról Szőcs Géza márciusi pekingi látogatását követően jött létre megállapodás a Kínai Szépművészeti Múzeum, a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Forrás Galéria között. A bemutatkozás megvalósításában a Forrás Galéria együttműködött a Magyar Művészeti Akadémiával és a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal. A kiállítás kurátora Tóth Norbert, a Forrás Galéria igazgatója.
A pekingi kiállítást követően, paritás szerint, 2012. augusztus 8. és szeptember 9. között a budapesti Szépművészeti Múzeum fogadja a Kína művészetét bemutató tárlatot Magyarországon.
fotó: Botár Gergely
Kiállító művészek:
Bátorfi Andrea, Elekes Gyula, Fehér László, Ferencz S. Apor, Geréb Krisztina, Gyulai Líviusz, Györfi Sándor, Hauser Beáta, Incze Mózes, Jakobovits Miklós, Jankovics Marcell, Kelemen Károly, Kopacz Mária, Kós Károly Egyesülés, Kő Pál, Kubinyi Anna, Kuti Dénes, Lajta Gábor, Lustig Valentin, Makovecz Imre, Mara Kinga, Orosz István, Papageorgiu Andrea, Párkányi Raab Péter, Péterfy László, Raffay Dávid, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Rényi Krisztina, Sánta Csaba, Somogyi Gyõzõ, Sulyok Gabriella, Szabó Ákos, Tóth-Kovács József
Továbbra sem vagyok valami nagy spíler a mai magyar képzőművészetben, de Fehér Lászlón és Kelemen Károlyon kívül azért van szerencsém ismerni Gyulai Líviusz, Györfi Sándor, Hauser Beáta,Kő Pál, Kubinyi Anna,Lajta Gábor,Orosz István,Párkányi Raab Péter, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Rényi Krisztina,Somogyi Gyõzõ, Sulyok Gabriella, Szabó Ákos nevét és munkásságukból valamennyit.
Szívinfarktus kerülgetett, amikor FA nagyképű szövegeit olvastam, szívinfarktus, ha mondom.
Mit ír Szabó Ákosról? “. A Csernus Tibor stílusában alkotó művész a Forrás galéria tagja.”
Tessék, kedves (?) FA? Mi van? Szabó Ákos – biztos erről hallott zengedezni valahol, a szürnaturalista csoport tagja volt, s jelentős alkotásaiból az MNG őriz szép darabokat.
Franciaországba kimenvén messze nem lett olyan sikeres, mint Csernus, de nem Csernus itthon elfogadottnak nem nagyon minősülő stílusában alkotott, hanem egyfajta álom-realizmusban.
Néhány éve láthatóak itthon munkái, FA és a fiatalabb művészettörténész-generáció tagjai – ha máshonnan nem, innen ismerhetnék.
Tovább: mit ír FA Rényi Krisztináról?
“Gyermekkönyv-illusztrátor, legutóbbi kiállítása 1994-ben volt a Thermal Hotel Aquincumban.”
Jesszus, s ezt le merte írni? Nincsen ennek főszerkesztője, aki megnézi az Artportalt legalább? RK-nak 2009-ben és 2010-ben is volt kiállítása.
Orosz István. “A lista azon művészei közé tartozik, akiket saját jogukon is ismerhetünk.”
Még jó! Ha az alkalmazott grafika világában valaki nemzetközi hírű, az éppen Orosz István. S már régóta ügyvezetője a Makovecz Akadémiának. Én nem emiatt szeretem és tartom kitűnő művésznek. De nem is utálom miatta.
Lajta Gábor – ha valaki megérdemelné, kedves FA, hogy Csernus-iskolásnak mondják, az Lajta. Írt is mesteréről, olyan képeket is fest, mint Csernus.
Hauser Beáta – aki nagyon jó művész, de FA-tól annyit kap, hogy “az egyszerű magyar ember örömét-bánatát szövi bele gobelinjeibe. A magyar ember szerencsére Hausernél nagy bajuszú férfiembereket és bő szoknyás nőket jelent, ami remek…”
Hogy ez már a teljes hülyeség, a történeti látásmód végleges hiánya, azt jól jelzi, kedves szakértő(k), hogy az a kárpit, amelyet Hausernél reprodukálták a múlt század nyolcvanas éveiben készült és nem most.
A nosztalgia irónikus megközelítése volt jellemző az akkori Hauser-ra és az akkori művészeti világban az ő előadása nagyon eredeti és egyéni hang volt.
Ma, FA beállításában “ősmagyar bölényeket” gobelinezik. Ez hülyeség.
Végül: Gyulai Liviusz.
FA a nagyközönségének elmondja, hogy : “Ő a másik művész, akiről hallott a művészeti élet is. Grafikus könyvillusztrátorként ismert, munkásságáért 2004-ben Kossuth-díjat kapott. De mivel munkái könyvekbe készülnek, eddig leginkább vidéki művelődési házakban állíthatott ki.”
Édes egy ecsém, rendben, hogy fiatal vagy, de tökéletesen tudatlannak = hülyének ) nem kell lenned! A magyar grafika hatvanas évekbeli virágkorának egyik meghatározó személyisége volt Gyulai, aki – ezt FA kihagyta, kihagyta! – Baróton született, határon túliként.
Ő illusztrálta Weöres Psychéjét és a Pannóniánál elkészítette a sokszoros díjnyertes Új lakók című rajzfilmjét.
Aki Gyulairól, a korairól többet akar tudni, az olvassa el Bán András a Corvinánál vagy három évtizede megjelent kötetét.
Hozzáértetlenként én itt szabadon mászkálok, nincs, aki felülírja tévedéseimet.
De miért nincs, aki megállítaná FA garázdálkodását?
Kinek jó az a sok féligazság, ami felőlem nézve: hazugság.
Kinek és miért?
( A Forrás galéria kiállítása ettől még úgy ideológikus, ahogyan van, s mint a legelső mondatomban írtam, “nálam nem jó”. De a művészek múltját és értékeit emiatt kikezdeni nem tisztességes. )
“…az 1956-os tragikus sortűz áldozatai emlékének megörökítése és a téren jelenleg álló képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése mellett visszaállítható a tér képzőművészeti arculatának 1944. előtti állapota”.- országgyűlési határozattervezet szövege ( közli az index – index.hu/belfold/2011/06/24/kossuth_ter_melygarazs/)
Lugossy Mária és Varga Imre szobrai tehát mennek – elindult egy újabb szobor-áttelepítési hullám, amely – gondolom – el fogja érni a Dózsa György utat is.
4. CROSSTALK VIDEO ART FESZTIVÁL
Megnyitó:2011. július 7.
csütörtök, 20-22h
Helyszín: Gozsdu “B” és “C” udvar (Király utca 13. 1075 Budapest)
Nyitvatartás:
július 8. péntek, 12-22h
július 9. szombat, 12-22h
július 10. vasárnap, 12-20h
július 7. csütörtök, 20 h,
megnyitó: Várnagy Tibor
július 8. péntek
nagy kiállítóterem C udvar
12.00-22.00 a kiállítás látogatható
rendezvényterem B udvar
Fókuszban a dokumentáció I. – Dokumentációk első személyben
Focus on Documentation I. – First Person Documentations
17:00
Szigeti G. Csongor: Az Inexhibition projekt
17:20
Halási Dóra: Az Artpool videódokumentációja
17:40
Toth Gábor: Megnyitó, mint dokumentáció és információ
18.00
kerekasztal-beszélgetés I. – az összes résztvevővel
Round table I. with all the participants
18.30
szünet
Fókuszban a dokumentáció II. – Szerkesztett dokumentációk
Focus on Documentation II. – Structured Documentations
19:00
Koronczi Endre: m.ikon
19:20
Várnagy Tibor: VT híradó
19:40
Najmányi László: VideoBio – video-selfportrait of the artist
20:00
kerekasztal-beszélgetés II. – az összes résztvevővel
Round table II. with all the participants
július 9. szombat
nagy kiállítóterem C udvar
12:00-22:00 a kiállítás látogatható
rendezvényterem B udvar
Video Alert
Videó készenlét
15:00
Beöthy Balázs: exindex
15:20
Hermann Veronika: Lemoshatatlan festékek
– Médiaművészeti alkotások interdiszciplináris megközelítése
15:40
Gyenge Zsolt (MOME): Videóművészet és játékfilm kereszteződései
16:00
Komoróczky Tamás – beszélgetés a művésszel
16:20
szünet
16:40 – 21.00 kerekasztal-beszélgetés az előadókkal
július 10. vasárnap
nagy kiállítóterem C udvar
12:00-20:00 a kiállítás látogatható
rendezvényterem B udvar
16:00 díjátadás és záróünnepség
Hány képzőművészeti kánonunk van és ha van egyáltalán, milyen is az?
Mélyi ( nem doktor ) József szerint nincsen kánonunk.
Én bízom benne, hogy lesz – Mélyi ( nem doktor ) József keményen dolgozik rajta. Egy olyan normatív kánon lesz ez.
Nem baj, most ez kell nekünk: felülről irányítottan és kijelentésekkel ellátotan.
Például olyannal, amellyel Mélyi ( nem doktor ) József az ÉS-ben megajándékozza olvasóit Borsos Miklós művészetét elemzendő, kijelentve ( argumentáció nincs ), hogy :”budapesti Nulla kilométerköve pedig köztéri művészetünk egyik legtermékenyebb félreértése”
( Innen is tudhassa a műveletlenebbje, pl. én, hogy az író tud ám Lukács Györgyről, korai meg késői esztétikai munkásságáról, úgy la! )
Nem kenyerem Borsos Miklós, de azért nem értem a “legtermékenyebb félreértést” ebben az esetben. Egyszer majd, ha kedve lesz, Mélyi ( nem doktor ) József majd elmagyarázza, hogy is értette ezt a dolgot.
Mindegy, ez csak a bevezető, amely – ne, megint ez! – Szőcs Géza kirohanásának hűvösen szakmai elemzéséhez vezet.
Mélyi ( nem doktor ) József szerint két fonalat érdemes felvenni a vitában.
Az egyik az állami szerepvállalásé. Furcsa módon erről rögtön a Kogart jut eszébe, de miért? miért nem? a Kisterem, a Videospace vagy esetleg az acb sohasem?
Erről a kicsinyke NKA pályázatról sem akar tudni Mélyi ( nem doktor ) József?
“Pályázni az alábbi, 2011-ben megrendezett művészeti vásárokon való részvétellel lehet:
A) kategória
Arco (Madrid), Art Brussels (Brüsszel), Art Basel (Bázel), Art Basel (Miami Beach), Art Forum (Berlin), FIAC (Párizs), Frieze Art Fair (London), The Armory Show (New York).
B) kategória
Art Cologne (Köln), Art Dubai (Dubai), Artissima (Torino), Arte Fiera (Bologna), Hong Kong Art Fair (Hong Kong), Liste (Bázel), Nada Art Fair (Miami), Viennafair (Bécs), Volta (Bázel), Volta (New York), Preview (Berlin), Pulse Art Fair (Miami), Pulse Art Fair (New York), Pulse Art Fair (London), Zoo Art Fair (London).
C) kategória
A fenti két kategóriában nem szereplő nemzetközi vásárok.
Pályázati keret: 20 millió Ft.”
Jó, hát persze, hogy nem sok pénz az a 20 millió Ft. De ha ingyen adják? Akkor már jó!
Mindegy, no, a Kogart rossz és sok pénzt kap magántársaságként, a többiek, a nem említettek jók, mert 2008 óta ugyancsak sok milliót kaptak, de ők nem a Kogart!
Persze, buta fejemmel tudhatnám a választ, ami a megkülönböztetést illeti.
Itt van:
“Még meglepőbb, hogy a kulturális államtitkár most ezt a modellt másolja: egy magángaléria vezetője, az állam politikai és gazdasági céljaihoz idomulva, jórészt az intézményéhez kötődő művészeket mutathatja be külföldön, egyelőre csak részben megnevezett szponzorok és az állami apanázs segítségével.” – írja Mélyi ( nem doktor ) József.
S ezzel, nagy rejtetten, a kimondást elkerülve, kimondja, mitől döglik a légy: ha közvetlen állami támogatást kapsz, s amilyen gyesznó vagy, idomulsz (!!!!) a kultúrpolitika céljaihoz ( szerintem sem kell ám! ), akkor rossz vagy és kánonellenes.
Ha azonban és viszont a saját művészeidet viszed ki ugyan, de van ám nekem víziód a kortárs művészetről ( nem államilag, hanem a szakma /!!/ által jóváhagyott ), akkor rendes, böcsületes magyar kereskedő vagy, aki büszkén viselhetné a piros-fehér-zöld szalagot is ( ha éppen nem indiai, német vagy más nemzet fiát vinnéd el a nagy nemzetközi bemutatóra hazai pénzen ).
S így érkeztünk el, a pénzkérdésen keresztül a kánon problémájához, amely egyben a csöndes, de határozott cenzúra-követeléssel is párosul.
Először is új tankönyveket kellene írni, állítja Mélyi ( nem doktor ) József. Kí írhatja ezt meg? – kérdezheti az egyszerű hozzá nem értő.
Találd ki! – na ki? Normatívan és sokoldalúan kell látni az új művészetet és abból a szempontból írandó meg a “története”.
Szerinted ki alkalmas rá? ne szerénykedj, tudjuk, amit tudunk.
Aztán alaposan belevág a szerző.
“A kánon másik megnyilvánulási formája a szakirodalom, itt jelenleg talán a kontrollálatlan sokszínűség a legjellemzőbb, nincsenek igazi ideológiai frontvonalak, könyvben és folyóiratban kinyomtatva szinte bármi megjelenhet…”
Éppen ez az! Mindig is ezt mondtam – hogyan lehetséges, hogy nincsen itten valami tisztes válogatás? Minden megjelenhet! Félretájékoztatják az embert, félreorientálják, mindenféle Hauser Beátákkal etetik, amikor Csákány István is van.
S micsoda különbségek vannak közöttük!
Véget kell vetni a netes beírásoknak is, mert rongálják a szakma (!!!) színvonalát és olyan felkészületlen, illetlen és tisztelettudónak nem mondható alakok is írhatnak, mint én.
Sürgős változást javasol a szerző, bár csak halkan, az ő visszafogott módján, kis késeket mártva azokba, akik az útjába állanak.
( jav, gépelési hibák miatt )
Hány képzőművészeti kánonunk van és ha van egyáltalán, milyen is az?
Mélyi ( nem doktor ) József szerint nincsen kánonunk.
Én bízom benne, hogy lesz – Mélyi ( nem doktor ) József keményen dolgozik rajta. Egy olyan normatív kánon lesz ez.
Nem baj, most ez kell nekünk: felülről irányítottan és kijelentésekkel ellátottan.
Például olyannal, amellyel Mélyi ( nem doktor ) József az ÉS-ben megajándékozza olvasóit Borsos Miklós művészetét elemzendő, kijelentve ( argumentáció nincs ), hogy :”budapesti Nulla kilométerköve pedig köztéri művészetünk egyik legtermékenyebb félreértése”
( Innen is tudhassa a műveletlenebbje, pl. én, hogy az író tud ám Lukács Györgyről, korai meg késői esztétikai munkásságáról, úgy la! )
Nem kenyerem Borsos Miklós, de azért nem értem a “legtermékenyebb félreértést” ebben az esetben. Egyszer majd, ha kedve lesz, Mélyi ( nem doktor ) József majd elmagyarázza, hogy is értette ezt a dolgot.
Mindegy, ez csak a bevezető, amely – ne, megint ez! – Szőcs Géza kirohanásának hűvösen szakmai elemzéséhez vezet.
Mélyi ( nem doktor ) József szerint két fonalat érdemes felvenni a vitában.
Az egyik az állami szerepvállalásé. Furcsa módon erről rögtön a Kogart jut eszébe, de miért? miért nem? a Kisterem, a Videospace vagy esetleg az acb sohasem?
Erről a kicsinyke NKA pályázatról sem akar tudni Mélyi ( nem doktor ) József?
“Pályázni az alábbi, 2011-ben megrendezett művészeti vásárokon való részvétellel lehet:
A) kategória
Arco (Madrid), Art Brussels (Brüsszel), Art Basel (Bázel), Art Basel (Miami Beach), Art Forum (Berlin), FIAC (Párizs), Frieze Art Fair (London), The Armory Show (New York).
B) kategória
Art Cologne (Köln), Art Dubai (Dubai), Artissima (Torino), Arte Fiera (Bologna), Hong Kong Art Fair (Hong Kong), Liste (Bázel), Nada Art Fair (Miami), Viennafair (Bécs), Volta (Bázel), Volta (New York), Preview (Berlin), Pulse Art Fair (Miami), Pulse Art Fair (New York), Pulse Art Fair (London), Zoo Art Fair (London).
C) kategória
A fenti két kategóriában nem szereplő nemzetközi vásárok.
Pályázati keret: 20 millió Ft.”
Jó, hát persze, hogy nem sok pénz az a 20 millió Ft. De ha ingyen adják? Akkor már jó!
Mindegy, no, a Kogart rossz és sok pénzt kap magántársaságként, a többiek, a nem említettek jók, mert 2008 óta ugyancsak sok milliót kaptak, de ők nem a Kogart!
Persze, buta fejemmel tudhatnám a választ, ami a megkülönböztetést illeti.
Itt van:
“Még meglepőbb, hogy a kulturális államtitkár most ezt a modellt másolja: egy magángaléria vezetője, az állam politikai és gazdasági céljaihoz idomulva, jórészt az intézményéhez kötődő művészeket mutathatja be külföldön, egyelőre csak részben megnevezett szponzorok és az állami apanázs segítségével.” – írja Mélyi ( nem doktor ) József.
S ezzel, nagy rejtetten, a kimondást elkerülve, kimondja, mitől döglik a légy: ha közvetlen állami támogatást kapsz, s amilyen gyesznó vagy, idomulsz (!!!!) a kultúrpolitika céljaihoz ( szerintem sem kell ám! ), akkor rossz vagy és kánonellenes.
Ha azonban és viszont a saját művészeidet viszed ki ugyan, de van ám nekem víziód a kortárs művészetről ( nem államilag, hanem a szakma /!!/ által jóváhagyott ), akkor rendes, böcsületes magyar kereskedő vagy, aki büszkén viselhetné a piros-fehér-zöld szalagot is ( ha éppen nem indiai, német vagy más nemzet fiát vinnéd el a nagy nemzetközi bemutatóra hazai pénzen ).
S így érkeztünk el, a pénzkérdésen keresztül a kánon problémájához, amely egyben a csöndes, de határozott cenzúra-követeléssel is párosul.
Először is új tankönyveket kellene írni, állítja Mélyi ( nem doktor ) József. Ki írhatja ezt meg? – kérdezheti az egyszerű hozzá nem értő.
Találd ki! – na ki? Normatívan és sokoldalúan kell látni az új művészetet és abból a szempontból írandó meg a “története”.
Szerinted ki alkalmas rá? Ne szerénykedj, tudjuk, amit tudunk.
Aztán alaposan belevág a szerző.
“A kánon másik megnyilvánulási formája a szakirodalom, itt jelenleg talán a kontrollálatlan sokszínűség a legjellemzőbb, nincsenek igazi ideológiai frontvonalak, könyvben és folyóiratban kinyomtatva szinte bármi megjelenhet…”
Éppen ez az! Mindig is ezt mondtam – hogyan lehetséges, hogy nincsen itten valami tisztes válogatás? Minden megjelenhet! Félretájékoztatják az embert, félreorientálják, mindenféle Hauser Beátákkal etetik, amikor Csákány István is van.
S micsoda különbségek vannak közöttük!
Véget kell vetni a netes beírásoknak is, mert rongálják a szakma (!!!) színvonalát és olyan felkészületlen, illetlen és tisztelettudónak nem mondható alakok is írhatnak, mint én.
Sürgős változást javasol a szerző, bár csak halkan, az ő visszafogott módján, kis késeket mártva azokba, akik az útjába állanak.
@iparterves: 1/ A legműveletlenebb viszont mindenképpen én vagyok, mert én valóban nem tudom, hogy mi köze Lukácsnak mindehhez.
2/ Közpénzen semmilyen, privát hasznot hajtó tevékenységet nem lenne szabad folytatni — de ennek nem először és nem is utoljára adok hangot. Itt és mindenütt…
3/ Én arra a “reprezentatív” (?) kiállításra lennék kíváncsi, amelyet valamilyen nagyhírű külföldi intézmény/kurátor szervezne/kurálna, kifejezetten nem magyar (állami) pénzügyi támogatással és amely a mai aktuális kulturális politikai vezetés ízlésével is egybevág.
Ui: Éljenek a kommentek és a kommentelők! Forevör.
1. Ez csak finom utalás volt Mélyi részéről ( ha jól értettem, de botfülű vagyok ).
2. Ez nem kivitelezhető, mert a munkahelyteremtést az állam támogatja mindenhol.
A művészeti élet minden területén, még a magángalériáknál és a magánfolyóiratoknál is ( lásd: Hajdú István szomorú beszámolóját a műcsarnoki szeánszon ) állami pénz működik.
3. Látni jó lenne, egyelőre csak híre van és nagy (?) vita, amely pozíciókról, pénzről és helyekről szól.
4. Forevör? Az meddig is tart?
@iparterves: 1/ Ha “finom” volt az utalás, akkor értem, hogy miért nem értem. Azt azonban még mindig nem, hogy Lukács hogy jön ebbe az interpretációs körbe?
2/ Ne vegye rossz néven, de bele “kell” kötnöm a “mindenhol”-ba. Mert ez az “állam” mai fogalmai szerint a privát szférát jelenti; az államiban ennek épp az ellenkezője zajlik, valamint a kényszermunka (!) bevezetése. És még itt ülünk csendben….
3/ Azt hiszem, zavarosan fogalmaztam. Az a kiállítás, amire én céloztam, még nem jött létre és a jól leplezett gúnyos hangnemem arra vonatkozott, hogy soha nem is fog létrejönni, mert lehetetlenség ilyet csinálni. Így megfogalmazva már nem hangzik olyan sokatmondóan.
4/ Hát forevör és még három napig, nem?
(Én a magam részéről az anonym kommentelés lelkes és odaadó híve vagyok; gyásznap lesz, ha megszűnik, vagy ha csak a Facebook-on keresztül lehet majd csinálni.)
2. Nem a leírás a gond – hanem az, amit leírnak és megtörténik.
3. A fizetőképes keresletet majd megteremtik. Ha nem: ráfizetéses volt a bolt. ( Lásd. le nem zárható vitánkat a múzeumok szerepéről és értékeléséről a betérő látogatók száma függvényében ).
4. Mindenki úgy mazochista, ahogy akar ( én a Sacher résznél maradok, már régóta tervezem a Kartneren a tortaszelet megkóstolását. )
@iparterves: 1/ Igen, van, de a hiba most nem az én készülékemben van.
2/ Ja, én a felgerjedő érzések és reakciók leírására gondoltam, nem a helyzetére. Mert az leírhatatlan. Ha le lehetne írni, akkor már szinte normálisnak is tűnne — pedig egyáltalán nem az, épp az ellenkezője.
3/ Igen, ez ehhez a témához kapcsolódik. Miért kaphat valaki ilyenre állami pénzt, amikor mástól meg sajnálják?
4/ Igen, ezt akár én is mondhattam volna 🙂 Azzal a kiegészítéssel, hogy én jobb Sachert csinálok, mint amilyet a Kartneren adnak 🙂
2/ Épp fordítva. Abban a pillanatban, amikor azt gondolja, hogy ez “normális”, akkor lesz “nem-normális”. Persze a szó eredeti értelmében, ha ez lesz /már ez az/ a norma, akkor ez a logika némiképp borul. De sok ember számára mindegy, hogy mik a normák, csak a többséghez tartozhasson. Így könnyű normát teremteni.
3/ Részben így van, ahogy leírja, de amire én gondolok, ott nem haveri alapon dőlne el a kérdés, hanem épp a haverok feje felett.
4/ Kevés dolgoban vagyok ennyire megingathatatlanul biztos 🙂
2. Azt hiszem, a magam aggályosan nehézkes módján ugyanazt írtam, mint maga.
3. Pedig úgy fog: magának aztán igazán tudnia kellene, hogy vannak szakmák, ahol a feudális viszonyok nem változtak meg – pl. orvosok.
4. Nos, ez meglep. Evett már a Sacher-féle Sacherből?
@iparterves: 2/ Igen, tudom, csak a téma fájdalmassága miatt nem tudtam könnyen letenni.
3/ Ebben igaza van, de az a képzeletbeli szituáció, ami ennek a pontnak a kiindulási alapja, épp arra épül, hogy egy ilyen képzeletbeli kiállítást nem magyarok magyar közpénzből kurálnának, hanem kikerülne a dolog ebből a feudális mezőből. De ez egy hipotetikus felvetés volt eredetileg is a részemről.
4/ Igen, ettem és épp ezért vagyok ebben ennyire biztos 🙂 Az a Sacher óriási csalódás volt.
Az öregemberek nagy része későn fekszik és korán kel. Én már este 10 körül álmos vagyok.
Tegnap azonban erőt vettem magamon, mert – ismétlésben, de – Fehér László szólalt meg a képernyőn.
Nosztalgikusan és érzékenyen beszélt a múltjáról, gyermekkoráról és indulásáról, s ezen belül az egzisztenciális gondjairól.
Néhanapján ugyan az alany és állítmány, az egyes és többes szám egyeztetése gondot jelentett ( nekem is szokott ), de ez az élőszóba belefér.
Ami nagyon érdekessé tette a néhány kérdéssel – Veiszer Alinda próbálkozott gátat vetni a szóáradatnak – megszakított monológban, az a világhír felépítésének sajátos esete, a Sotheby’s aukció félresikerült története.
Az odáig rendben van, hogy beválogatta a képét a Sotheby’s grémiuma, de a gond ott keletkezett, hogy vevője nem akadt a képnek.
Fehér pedig – aggodalmasan, de szakértőn – kifejtette, hogy támogatnia kellett volna a gyűjtőnek, aki a képet ebadta, magát a ételt. Vagyis: neki, barátainak, üzletfeleinek kellett volna megvenni a művet, ha más nem teszi.
Aztán jöhetett volna a következő árverés, s így tovább. Ezt Fehér a magyar nemzeti kultúra nagy esélyének is tartotta ( volna ).
Mint kihangsúlyozta: ez egy régi technika, amelyet a nagy galériák és galériások is alkalmaznak ( nevezzük egyszerűen: becsapásnak vagy csalásnak ), s az egyik idős, általa is ismert és tisztelet, USÁ-ban élő magyar származású galériás ( de Nagy? )a Schreiber-képeknek így csinált piacot.
Nincsen szándékomban visszamenni egészen a holland tulipomániáig és annak következményeiig, de azt nehezen tudom lenyelni, hogy a csalás, a hazugság és a tisztességtelen kereskedelem eszközeit Fehér minden gátlás nélkül mintaképül állítja elénk, a manipulációt mossa szűzhó fehérré és általánosítani törvényként.
Olyan törvényként, amely a magyar festészet nemzetközi emelkedését hozza magával.
De mit ér egy magyar kép? Látható a piacokon – semmit. Láttam már Fehér-művet árverésen, a ( feltételezett) vételár töredéke töredékét kapta érte a tulajdonosa.
A becsapás egyszeri alkalomra szól, de lehet még akár kétszer is elműködni így.
Tartósan azonban a hamisság, a tisztességtelenség nem működik. Ha nincsen olyan érték, amelyet csalással közvetíteni tudna, akkor azonnal lelepleződik.
A gyűjtő, aki nem vásárolta vissza a saját tulajdonát, helyesen járt el.
És egy, a fentire csöppet rímelő hír:
“OSLO, Aug 17, 2011 (AFP) – One of Norway’s most famous contemporary artists, Odd Nerdrum, was on Wednesday sentenced to two years behind bars for not paying tax on the mill
Ha nálunk felébredne a NAV, született APEH, akkor mi lenne?
OSLO, Aug 17, 2011 (AFP) – One of Norway’s most famous contemporary artists, Odd Nerdrum, was on Wednesday sentenced to two years behind bars for not paying tax on the millions he has raked in selling his work.
Így teljes a hír ( s azzal, hogy fellebbez a művész ügyvédje ).
A meg nem fizetett adó majdnem kétmillió euro, vagyis olyan 500 millió Ft.
Nehéz sorsa van a kasszandráknak, mert mondhatják ugyan, hogy “én megmondtam “, de ennek senki sem örül.
“Újabb szép kultúrtradíció szakad meg az idén: nem lesz többé Aviva-kiállítás és díjátadás a Műcsarnokban – értesült lapunk. Az ok ezúttal is a pénzszűke.”- írja a NOL.
Pénzszűke az Avivánál!
Jópofa, nem?
Nem jött be a nagy PR-fogás, hát kifarolnak a buliból.
Báránykáim, hallottátok ma a “mgújúlt” Gondolat-jel című rádiósműsort?
Neeem? Kár.
Elhangzott, hogy esetleg a Szombathelyi Képtár fölösleges, nem jelentős raktári anyagát aukción kellene értékesíteni és a befolyt pénzből kortársakat vásárolni, vagy finanszírozni a programokat.
Gyártás: C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, FuFoo Film GmbH, Németh Hajnal
Partner a megvalósításban: BMW Group Cultural Communications és BMW Leipzig Plant
Készült: 2011, Berlin, Leipzig
Full HD, 5.1 DD, 90′
A videó eredeti nyelve angol és német, a vetítés magyar feliratokkal történik.
Az 54. Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában látható Németh Hajnal: Összeomlás – Passzív Interjú című instállációja 2011. november 27-ig. Az mű egyik fontos, erre az alkalomra elkészült egysége az a 90 perces operafilm, amelynek hazai ősbemutatójára kerül sor az Urániában. A videómű egyszerre játékos és komoly, improvizatív és szigorúan megkomponált „történetinek” mindegyike kapcsolódik az autóhoz, civilizációnk, hétköznapjaink egyszerre kultikus és praktikus termékéhez. A zenemű szövegkönyve tizenkét „passzív interjún” alapul, amelyet operaénekesek változtattak át zenei formává, adtak elő egy autógyárban, szerelőcsarnokban, autószalonban, a lipcsei BMW gyár irodájában és más helyszineken. Mondhatnánk azt is, e mű a véletlen és szükségszerűség határairól szól, egyszerű eszközökkel, tiszta, könnyen átlátható szerkezetben. A tizenkét improvizatív zenei egység mellett felcsendül egy rövid ária a szabadságról s egy másik dal is: életről és halálról.
Az önálló, filmszínházban történő bemutatás reményeink szerint nem csupán a képzőművészet, a zene, a mozgókép és a művészeti határterületek iránt érdeklődőknek lehet izgalmas, de mindazok számára is élményt jelenthet, akik egyszerűen csak másfél órányi figyelmet szánnak e kivételes produkciónak.
54. Velencei Képzőművészeti Biennálé Magyar Pavilon
Kérdésem: teremt-e vitafórumot itt, e helyen a tranzit – amelynek két reprezentánsa,Hegyi Dóra és Süvecz Emese tagja az AICA vezetőségének is – az MNG s a Szépművészeti elrendelt összevonása kapcsán az AICA állásfoglalása megvitatására?
Szolgálati közlemény Marcelle-nek:
Marcelle 750.000 Ft? Ez komoly?
( Art Market – acb Galéria standja )
Szolgálati közlemény:
A szombati Magyar Nemzetben Mélyit és Petrányit összeesküvőként beállító és az AICA romlottságát a liberális összeesküvés-elméletekkel összehozó névtelen írás nem tőlem származik.
Tessék mondani, a belgák hová álljanak már ? – ebben az esetben is.
@iparterves: És az olvasni tudó belgák? Egyébként fent van ez a cikk az említett sajtótermék online változatában is?
Akkor itt megtalálhatja, összefoglalom a rövid írást:
Mélyi azért állt ki a milliárdos ügyvéd-építész pár csemetéje, Csák mellett, mert Petrányi spanja, s most Petrányi – akinek a megbizatása alatt a Műcsarnok lezüllött – a (mint tudjuk ) politikai kinevezett Csák mellett most főosztályvezető, s ha minden úgy megy, ahogy ők nem szeretnék, akkor Baán majd kiakolbólitja őket onnan, ahová befészkelték magukat.
Az AICA, mondja a névtelen írás, máskor nem tudott fellépni. Miért nem? Miért?-kérdezi a hamisítatlan MN-cikk ( a névtelen, s még egy álnevet sem írtak hozzá, hogy a fene vinné el ).
Kár, hogy a teljes névtelenségben maradó szerző (vagy a szerk.?) nem krimiket ír, azzal talán több pénzt tudna keresni, és nagyobb hírnévre tudna szert tenni. Egy Fejős Éva férfiban — megjelent a lelki szemeim előtt.
Bár, ha meggondolom, kedvenc konteo-blogomon rendesen és névvel megírt írások olvashatók, melyek a finom iróniát sem nélkülözik — ott még a kommentek is színvonalasabbak, mint ez, a fércműnek tűnő kis betűhalmaz.
A návtelenségbe burkolódzó szerző kikezdhetetlen logikával megy végig az ügyön.
Ez a logika a feljelentések egyenes irányú és minden ugyanarra a szálra felfűzó okozatiságát követi, amely a mai társadalmi életünk egyik szépen fejlődő post-szoc-oszt-kap vivmánya.
Az ún. munkáslevelezői stílus és megrendeltség jelenik jelenik meg újra benne, s ezt a magyar “népléleknek” oly kedves.
@iparterves: Igen, a kikezdhetetlen logika a biztos ismérve a kétségbevonható történeteknek. Mert olyan nincs az “életben”, hogy minden részlet összepasszol, mint egy puzzle-ban. Mindig vannak nehezen passzoló, vagy akár kimaradó részek, amelyek azért mégis a történethez tartoznak.
A “post-szoc-oszt-kap” — nagyon találó és szellemes.
Amennyiben a szöveg a munkáslevelezői stílust követi, akkor a “fiataloknak” mégis javaslom, hogy nézzenek jobban utána a történelemnek. Azzal együtt, hogy az outsourcing a politikát is elérte.
@iparterves: Ja, és olyat, hogy “néplélek”, semmiképp se írjon, mert aztán úgy jár, mint Kertész Ákos és visszaveszik magától a budapesti díszpolgárságot!
@iparterves: Felvetése — mivel minden képzeletet felmúl — egy közeli nap, álmából felébredve, még realitássá válhat. Veszélyes ilyen dolgokat elgondolni, hát még kimondani. Vö. a szavak teremtő ereje.
S ez annyira, de annyira emberi, olyan mélyen gyökerező tapasztalat, hogy senkitől sem lehet idegen.
@iparterves: Ennek örülök, mert akkor ez azt jelenti, hogy az irónia is jó ismerőse. No, meg az emberiség (mely nem tévesztendő össze az emberiességgel, ahogy azt manapság gyakran hallani).
Az elmúlt két esztendőben a tranzit sajátos képe rajzolódott ki elém, s nem mondhatnám, hogy örömteli volt.
A tranzit társadalmi érdeklődése egyetlen egyszer, a romákat ért erőszak alkalmával lendült túl a szokásos és szigorúam betartott határain.
A kormányzati kultúrpolitika kritikája – bármely kormányzatról is legyen szó – teljesen kívűl esik a tranzit “érdekkörén”, mintha a tranzit a társadalom fölött lebegne, s nem benne élne, nem az határozná meg végső soron.
A PPP művek sorsa körüli megjegyzések ugyanúgy csöndet generáltak, mint a kínai tárlat.
A legutóbbi nagy menet, néhány művészkolléga felkérése a magyar történelem sorsfordító eseményeinek megörökítésére, el sem érte a művészettörténészek és blogírók ingerküszöbét.
No, akkor legalább lássuk a listát, a nol-ról, hátha eszébe jut majd valakinek egy-két gondolat:
“A minisztérium által a napokban közzétett szerződéses listából kiderül: neves és kevésbé ismert kortárs magyar művészektől a következő témákban rendeltek festményt: Horthy Miklós kora (1919–1944) – a felkért festő Incze Mózes, Dualizmus kora (1867–1914) – Szinte Gábor, A holokauszt (1944–1945) – Gyémánt László Mihály, Nagy Imre újratemetése (1989) – Galambos Tamás, Forradalom és szabadságharc kora (1956) – Kocsis Imre, A vörös iszap (2010–2011) – Szentgyörgyi József, A második világháború (1939–1945) – Bráda Tibor István, Az első világháború (1914–1918) – Somogyi Győző Csaba, A tanácsköztársaság (1919) – Filep Sándor, Lovasroham (2006. október 23.) – Korényi János, Rákosi Mátyás kora (1949–1953) – László Dániel, Nemzeti Színház (1837–2002) –Atlasz Gábor és Trianon (1920) – Kiss Tibor. Mindegyik művész 1,6 millió forintot kap az alkotásért.”
A képek megtekinthetőek a nol-on.
Galambos Tamás és Filep Sándor munkája, szerintem, jó és ne engedtek a politikai megrendelésnek.
A többiek … azt mindenki döntse el maga.
AICA-Fórum
2011.november 16. 18 óra
FUGA Kortárs Építészeti Központ
V. Petőfi Sándor u 5.
A Magyar Nemzeti Galéria beolvasztásával és az új múzeumi negyed terveivel kapcsolatban beszélgetést és vitát rendezünk.
A beszélgetés a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar tagozatának nyilvános rendezvénye.
@hegyi dóra:
Na, ez igazán izgalmasnak igérkezik.
És ráadásul nyilvános is ( pedig arte legis nem mindenkinek szabadna ám oda elmenni és beleszólnia a nagyok dolgába ).
Itt jegyezném meg illő és az akadémikusnak kijáró tisztelettel, hogy Marosi professzor úrnak a december 5-én tartandó rendkivüli akadémia közgyűlésen – amely az akadémiai kutatóhálózat “megújítását” fogja jóváhagyni, s a szavazatát, az Artportal-on adott interjúja szerint, nem a “nem” gomb megnyomásával fogja kifejezésre juttatni – nyugodtan felszólalhat és elmondhatja mindazon fenntartásait, amelyeknek most, de előbb nem, hangot adott.
Lege artis felhatalmazás hiányában, mivel köztudottan nem vagyok művészettörténész, így aztán szavam sem lehetne (?? – komolyan gondolja ezt bárki is? ) az ügyben, el kívánnám, azért mondani, hogy a művészettörténész intézet megszűnése nem egyedülálló sérelem: meg fog szűnni a zenetudományi, a régészeti, az irodalomtudományi és a filozófiai intézetek önállósága is, s ez – Pálinkás elnök úr minden fogadkozása ellenére, erre a nagy esküt leteszem – az új intézményen belül elbocsátásokhoz vezet.
Mindenekelőtt a nyugdíjasokat vagy a nyugdíjhoz közelállókat fogják elküldeni, költségcsökkentés miatt.
Érdemes azon is elgondolkozni, hogy az egy helyre terelendő intézetek könyvtárai és gyűjteményei hová kerülnek, kik és milyen módszerekkel fogják azokat kezelni, gyűjteményezni és selejtezni ( mert az is lesz ).
Azt is el kell mondanom, hogy hiányolom a tárgyból éppen ezért a művészettörténész szakma állapotáról való értekezést ( amely Marosi akadémikus úr idézett nyilatkozatának jelentős részét elfoglalta ) és ennek következtében hiányolom Beke igazgató urat is, aki esetleg beszámolhatna arról, milyen lépeseket tett az elmúlt fél évben az intézete függetlenségének megóvása érdekében.
Mert abban Marosi akadémikus úrral egyet kell értenem – arte legisi felhatalmazásom nélkül, egyszerű polgári eszemmel -, hogy mindaz, ami történik, az az Önök szakmájának a felülvizsgálatáról, az én értelmezésemben: csődjéről, tágabb értelemben: a magyar értelmiség átveréséről, lepusztításáról és kizsákmányolásáról, tönkretételéről és előre elhatározott – “dumaszakok” mondják a bölcsészetet lebecsülők – megsemmísitásáről szól.
Ha erről a nyílt fórumon – amelyen, sajnos, sokak bánatára személyesen nem fogok megjelenni – nyíltan, tisztességesen és szókimondóan egyetlen szó sem esik, akkor a lila köd úsztatása az, amire vállalkoznak és önsorsukat rontó intellektulkokként viselkednek.
Jó lenne azt is tudni, vajon az “ellenérdekű fél”, Baán igazgató úr mint kormánybiztos is jelen lesz-e a rendezvényen.
Ha igen, akkor ez lenne az eddig elmulasztott “egyeztetés”.
Azért – s itt már arte legis vagyok, a néző, akinek és akiért elméletileg az új múzeumi negyed épül – kiváncsi lennék, miért a művészettörténész szakma egyeztetne magában egy olyan épületegyüttesről, amely Budapest egy részének meghatározója lehet, az eddig hiányzó modern és kortárs művészeti kollekciók elhelyezésére szolgálhat?
A művészettörténészek lennének a beruházás célközönsége? Ugye nem?
Mert ha nem, akkor nem lenne szerencsés, hogy itt egymás között döntsék el, mi kell nekünk.
Arte legis.
Tom Wolfe írta, hogy a közönség a modern művészet születésénél nem volt hivatalos, csak később nézhetett be a modern alkotóknak emelt múzeum-szentélybe és bámulhatta az érthetetlen alkotásokat.
Most egy ilyesmi folyamatnak lennénk éppen szenvedő tanúi ?
A művészettörténészek ( ők már egységesek lennének? és ha azok, akkor egyben döntőképesek is nélkülünk? ) a saját beleszólási jogukat óvják, függetlenségüket védik, s ez rendben van.
A művészettörténészek milyen társadalmi felhatalmazással bírnak ( arte legis? mert egyetemet végeztek? ) arra vonatkozóan, hogy helyettünk döntsenek?
Megosztják aztán velünk véleményüket, hogy demokratikusan mi is, nézők, megvitathassuk?
Ez szelid, de határozott figyelmeztetés, mert itt nem művészeti kérdésekről van szó, amelyekről arte legis lehet és kell értekezni,kihagyva a “hozzá nem értők” buta barmainak tömegeit, hanem olyan közösségi értékekről, terekről, szimbolikus épületekről, amelyekről nem pusztán egy szakma konszenzusa felhatalmazott a döntésre.
Megvolt a bemelegítés az Éjjeli őrjárat című műsorban, ahol Baán, Csák, Mélyi és György mondták el a gondolataikat.
Mit mondjak, érdekes volt.
Elsősorban is üzenném, arc nélkül és újra meg újra elmondva, hátha egyszer leesik már a kétforintos: nem csak az a fontos, ki mondja, hanem, hogy mit mond.
Baán szerint ugyanis nehéz vitatkozni olyanvalakival – mondta ezt, mikor “ráolvasta” Veiszer Alinda egy blogos bejegyzését -, akinek nem látja az arcát.
Miért, kedves Baán László, talán Czigány Dezső képeit könnyű elhelyezni Berény Rőberté mellé anélkül is, hogy megbeszélné velük az ebből adódó problémákat? Vagy elég, ha a kész művet látja?
Miért csak a kritikus megjegyzésekhez kell
magának (is) társítania valakinek a képét?
Nem megy egyébként a vita? Nem megy, nem akaródzik, az “ellenség képe” sokkal fontosabb, mint az ellenség “nézete”. Ez a nagyon szomorú helyzet egy nyomorultul összeszűkült “szakmában”, ahol ismerik egymás hajszálainak rezdülését is, bajuszának kunkorát, hajfestésének modorosságát, de a véleménye…az már kevésbé érdekes annak, akinek ugyanezen “fizikai jellemzőit” nem tudják a véleménye mellé tenni.
Másodsorban: minden tiszteletem Csáké, hogy olyan visszafogottan volt képes kifejteni álláspontját, miután lényegében “kivégezték”.
Karakánul, de nagyon nyugodt tempóban fejtette ki, hogy azzal a koncepcióval, amelyet Baán képviselt kormánybiztosként, nem tud meglenni és nem is akar érte dolgozni.
Úgyszintén Csák mondta el – Hegyi nagyon dodonai telefonos hozzászólására reagálva -, az egész ügyben a legfontosabbat ( szerintem a legfontosabbat ): nincsen olyan gyűjteménye a két összevont múzeumnak, amely együtt ugyanazt a képet kiadná, mint a Hegyi ( és Baán ) által említett egységes múzeumok (a prágai Nemzet Múzeumtól a Louvre-ig ). Ennek egyszerűen az az oka, hogy kb. hetven évnyi nemzetközi gyűjtés kimaradt. Ezt semmiféle koncepcióval nem lehet pótolni.
György Péter ebben a vitában meglehetősen konfúz és nehezen képviselhető álláspontot vitt, amely egyfelől a múzeulógusi szakmai megújításának követelményét, másfelől a nemzeti és az egyetemes kultúra közös bemutatásának szükségességét hangoztatta. de könyörgöm: milyen egyetemes kultúráról beszélhetünk olyan esetben, amikor annak bemutatása egyszerűen lehetetlen a jelen körülmények között?
Ha nincsen – lásd a prágaiakat – avantgárd kollekciónk? Ha nincsen az ötvenes évekből gyűjteményünk? Ha éppen most dobjuk ki az ablakon a szocreált, amelyet Rómában – Groys-i intenciókra – együtt mutatnak be az azzal együtt alkotó orosz avantgárddal?
Nem arról vagyok híres, hogy Mélyi (nem)doktorral egyetértésemet hangoztassam, de az, amit ő kevés szóval elmondott, elfogadható számomra. Nem jó a koncepció, mert igazából nincs is. Nincs, mert – s itt a lelkes György Péter szavai igyekeztek ennek a “pesszimista” véleménynek gátat vetni, szerintem sikertelenül – a koncepcióból semmi más nem látszik, mint a két intézmény összevonása és urbanisztikai szempontok például fel sem merültek. A koncepció maga pedig igazából nem is létezik, hiszen – mint azt Baán kormánybiztos hangsúlyozta – az ő feladata kimunkálni két év alatt a koncepciót.
Akkor miről beszélünk? Miről? Az “előzetes irányokról”, amelyeket Szőcs államtitkár úr fejtegetett és amelynek – itt megint kénytelen vagyok Mélyi (nem)doktor fanyar iróniájú megjegyzései mellé állni – anyagi szükséglete beláthatatlan és a jelenlegi állapotok között fellelhetetlen és támogathatatlan?
S meg kell kérdeznem a nagyon józan, igen reális álláspontot képviselő György Pétertől, hogy amikor egy politikai döntésről, amelyet ő sem tart demokratikusnak – Baán igen, mert a kormány hozta, s ez már önmagában garanciája a demokráciának, ami elég sajátos elképzelés a demokrácia mibenlétével kapcsolatban ( mondja az “arcnélküli” blogger ) -, s amelynek lényege egyelőre mindössze annyi, hogy két állami intézmény összevonásáról rendelkezett, s 30 millió FT-ot biztosított a kezdeti munkákra, milyen alapon tudja azt mondani, hogy az egy “múzeumsziget” létesítését jelenti, egy új múzeumpolitika, illetve a politika egy új múzeumhoz való viszonyának megtestesülése lenne?
A határozat egyelőre semmi többet nem rejt magában, mint a két múzeum összevonását, egy – nem teljesen kristálytiszta irányú – tervezés megkezdésének engedélyezését és egy kormánybiztos kinevezését.
Mi az, amit még jelentene? Mélyi (nem)doktor szerint talán a Vár újrahasznosításának elindítását. Én is ezen az állásponton vagyok ( ha meg nem haragszik rám ).
( Folytatás ).
György Péternél a koncepció és a probléma egyben látását és ekként való kezelését is hiányolom.
Lehetséges, hogy nem látja, nem tudja vagy nem akarja látni, hogy itt nem valami nemzeti kulturális lépésről van szó, vagy csak nem arról, illetve nem elsősorban arról, vagy ha mégis, akkor inkább Baán kormánybiztos úr korábbi és mostani beolvasztási törekvéseinek megvalósulásáról, amelynek első eredménye az MNG megszűnése, de a teljes vertikum létrehozása érdekében – miután azt nyilatkozta, hogy ez feladat, mit több: kötelessége is – a Fővárosi Képtár és a Ludwig is egy tető alá kerülhetne a mindenképpen SZM név alatt futó projekttel, szóval: mindemögött a alapokmányunk előszavának 1944 március 19 és 1990 közötti interregnuma észveszejtő történelemhamisításában rejlő állampolitika aprópénzre váltása áll, s ebben a Vár kiemelt szerepének megerősítése és a jelenlegi funkcióitól való megtisztítása?
A Széchenyi Könyvtár költöztetése eldöntött tény, a BTM sem maradhat. Nem látja ezt, amikor lelkesen beszél a politika és a múzeológia új nászáról ( amely nem létezik )?
Még egy kérdés, hátha valaki tudja a választ:
Mik azok a kormányhatározatban megnevezett, “az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes létrehozássának előzetes irányai”, amivel a kormány egyetértett?
Készített valaki egy (pre)koncepciót? Ha van, hol lehet megtekinteni?
A kormányhatározat ezt külön projektként rendelte el megvalósítani, amelynek egyik felelőse Baán kormánybiztos.
Baán kormánybiztos szerint viszont nincsen (pre)koncepció, azt neki kell kidolgoznia. Ha nincsen, akkor miről döntött a kormány?
Ha döntött az “előzetes irányvonalakról”, akkor attól el lehet majd térni?
Melyik felel meg a valóságnak? Legelőször mégis ezt illene tisztázni a szerdai bensőséges találkozón, hogy ne a levegőbe beszéljen a szakma.
Ez pedig egy nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb szakmabeli mondta, cáfolva egyúttal Baán kormánybiztos állításait is:
“A budapesti helyzet tehát a párizsi, londoni, bécsi, vagy akár a régi orosz múzeumok helyzetéhez hasonló. Ennek lényege, hogy a gyűjtemények elérték azt a kritikus méretet, amikor már ésszerű számukra az önálló intézményi fejlődést biztosítani. Ez a Galéria alapításának valódi oka. Akár tetszik ez nekünk, akár nem, Budapest múzeumi szempontból az európai nagyobb kategóriához tartozik, említettem, kulturális hatalom vagyunk. Nagy parlament, nagy közgyűjtemény. Vagy próbáljunk meg kicsik lenni?”
Nyerj Artur Zmijewski grafikát!
A Krétakör részt vesz a 2012-es Berlini Biennálén, ehhez kapcsolódóan van egy nyeremenyjátékuk, amiről itt lehet röviden olvasni: http://www.facebook.com/Kretakor
Barátim, örömmel látom a LISTÁT, amely megmutatja, hogy ki mennyire erős!
Intézményvezetők, művészettörténészek, művészek és gyűjtők együtt, kart-karba öltve a galéristákkal – öröm.
Tóth Norbert helye – ha a kínai kiállítást nézzük és annak itteni visszhangját – meglepő (?).
Becsúszott egy-két német-magyar is, de internacionálisak vagyunk.
Látom a szervezők közül a gyűjtőket egy akolba terelni akarót is – ezek szerint ez sem rossz út.
Látom a különböző “hivatások” összecsúszását ( gyűjtó-műkereskedő ).
S megint kiderült: kis ország ki szakmájának kis “elitje” van.
De miért maradt ki pl. Hegyi Lóránd? Meg Fehér László, akinek most lesz kiállítása a Hegyi vezette múzeumban?
A végére hagytam a legfontosabbat: ki lehetett az a 25, aki véleményt mondott?
Szavaztak magukra is?
Sárgul a Mikulás is
Az m.ikOn szerkesztősége nagyszabású akciót hirdet meg, melynek keretében négy napon át jelentős kedvezménnyel lehet megrendelni az m.ikOn videófolyóirat eddig megjelent számait. Az akció december 3-án indul és 6-án éjfélkor zárul le. A további részletekért látogasson el honlapunkra: m.ikon.hu/
Még egy kis Power50, ha szabad.
A legrégibb szaklapunkból, az Új Művészetből senki sem került be a legjobbak közé.
A nagy öregek közül Lakner László ( hol van Lakner Antal?) és még Beke László, az ekcelláló Maurer Dóra mellett.
Érdekes lenne az összefüggéseket megvizsgálni a szavazók korosztályi rétegzettsége és a szavazottak generációs besoroltsága között.
Néhány jelentős helyet annak merek betudni, hogy van ilyen, erősen közvetett kapcsolat.
Furcsának találom azt is, hogy Erdész László kimaradt a galéristák közül. Lehet őt nem szeretni, de hatása van.
Azt is érdemes lenne elemezni, hogy a személy “erőssége” és az intézményben való szerepének jelentősége miképpen kapcsolódik össze.
Bencsik Barnabás a Ludwig igazgatósága miatt a most powerful man, vagy önmagában, ezen titulusa nélkül is ott lenne a topon?
Ez csak akkor derülhet ki, ha már nem lesz igazgató.
Gulyás Gábor esetében a Műcsarnok igazgatói széke lehet a meghatározó. A Modem-beli utódja nincs az első ötvenben ( s GG sem lenne ott, ha Debrecenben marad ).
Szó mi szó: a lista egy dolog, az értékelése még várat magára.
@iparterves:
A cél: hagyományt teremtő módon áttekinteni az év művészeti eseményeit, s megpróbálni összeállítani azok listáját, akik ebben az évben, ezen a színtéren a legnagyobb befolyással bírtak.
Ki felelt ennek meg, az első 3? sajnos, ők sem
Kinek van a nemzetközi művészeti termelésre kifejtett hatása? sajnos, senkinek az 50 ből, még a hazai szintéren sem.
A puszta pénzügyi ütőerő? ez már vicc
Előző 12 hónapban kifejtett tevékenység? ez is vicc
Andrási Gábor ezt nyilatkozta: „A rangsor az adott személynek a hazai művészetre és műkereskedelem fejlődésére, folyamataira, eseményeire gyakorolt hatását, súlyát méri – függetlenül annak irányától, minőségétől” -ha független az iránytól, minőségtől, akkor meg minek ez az egész.
Ebben a hazai pocsojában, jó lenne tudni, hogy a kezdeményező lap, amely szintén kvázi formálója a hazai szcénának, kit kért fel a zsűri számára, van -e átfedés a felkértek és a listán szereplők között. Ha igen, az gáz.
De, ha böngésszük a listát, a galériák vezetőinek szereplése sok szempontból is szomorú, nem érdemlik meg a listán való szereplést, kivétel a Pöcze Attila.
Kritikusaink pl. (Mélyi) szeretne nem súlytalan lenni, de azért gyenge. Az egyik legviccesebb Hegyi Dóra (Tranzit) poziciója.
Művészeink, Maurer Dóra kivételével.., mit keres a listán Tarr Hajnal, Szűcs Atila, Gerber Pál, Kaszás Tamás ….
Norman, nagyrészt igaza van, vitatkozni nem is szeretnék.
Andrásinak helyes a meglátása – kis és szegény ország erős emberei is kicsik és szegények ( persze, minden viszonylagos ). A súlyuk? Ez kérdéses. Van nekik vagy csak hiszik, hogy van?
A zsűri felkérésének módja és összeállítása engem is érdekelne, de annyira mimózák tudnak lenni a mi művészettörténészeink, ha valamit – amit rajtuk kivül, szerintük, senkinek sem kell tudnia, mert kijelentéseik olyanok, mint amikor Mózes lehozta a kőtáblákat a hegyről – ily illetlenül kérdeznek tőlük ( és az ilyet másképp nem is lehet, s a tranzit is rosszul van, ha az átláthatóság kifejezést nem ő alkalmazza, hanem őrá alkalmazzák ).
A művészek felsorolásából az tetszik ki, hogy voltak pénzügyi és – juj, juj, mondjuk így – művészetpolitikai érdekek, amelyek mentén e powerful személyiségek bekerültek a Most Powerful 50 közé.
Figyelje majd meg, hogyan igazolódnak vissza ebben a kis körben a katalizátor és Aica díjak kapcsán is kérdéseibe öltöztetett meglátásai.
Ma van a Díjak Napja.
Az AICA-díj is átadásra kerül és – Norman, figyelem ! – az AICA hivatalos oldalán a 2011-es jelölésekre és/vagy a zsűrire vonatkozó adatok semmilyen formában sem szerepelnek.
A tavalyi évről infók bőven, de nem teljesen elérhetőek, az ideiről nem.
Azért idemásolom, kik vezetik az AICÁ-t, hátha segít valamit annak megértésében, miért ez a totális átláthatatlanság:
Elnök: Mélyi József
Elnökségi tagok: Bán András, Fenyvesi Áron, Hegyi Dóra, Horányi Attila, Süvecz Emese, Tatai Erzsébet
Sem Mélyi, sem Hegyi Dóra, sem Süvecz nem a transzparencia nagy bajnokai. Pedig az első kettő nagyon is Powerful – s ez a szakma igen fontos indikátora számomra.
Hegyi Dóra évek óta nem tudja közölni a nagyközönséggel, mennyit is kap a tranzit alapítvány vezetőjeként. Kötelessége lenne ugyan ennek írásos közlése, de a traszparencia, ha őt érinti, mintha nem lenne.
Nos, ez van.
Norman, kérdése van még?
@iparterves:
számomra a powerful, inkább egy humoreszk.
indikátornak nem tekinteném egyik személyt sem.
a szakma számára a viszonyok átláthatóak, de egy kivülálló számára a Powerful egy becsapás. a benyomás az lehet, hogy lepacsizták a listát.
a dijátadason nem hiszem, hogy lesz meglepetés.
Ha a lepacsizáshoz képest nem számít meglepetésre ( egyik kedves filmemben a magyar szinkronban ez így hangzott: meglepetélek ), akkor – sajnos! – jó helyen jár.
A fülledt levegő kitisztításához be kellene engedni a friss szellőket, de ez nem a mostaniak feladata lenne. Őnekik jó így, ahogy van.
S lehetőleg a szakmai ügyekbe rajtuk kívül senki ne szóljon bele!
Viszont mindenki tartsa tiszteletben az ő jogukat a más ügyeibe való beleszólásra.
Ilyen a szakma igazsága.
Jó velük élni.
Olyan nagyon hazai ízű ez a terep.
“A díjazás gyakorlata jóval összetettebb és ellentmondásosabb jelenség, mint amit magáról láttatni igyekszik”, vélelmezi a Katalizátor-díj füzete, majd a tavalyi díjakat ismertetve kihagyja az emlékezetes fair play-díjat. Letisztult, elegáns bizonyítás.
@betik: Tartalmas és láttató megfogalmazás, megtudtuk belőle, hogy “nehéz az élet”. Még akkor is, ha az ember zsüror.
Saatchi valahogy mindig is szimpatikus volt ( miközben ő is nagy szarkeverő ), de erről már megszólaltam itt.
Abban igaza van, hogy a művészethez mint olyanhoz szinte senki sem ért. Én sem.
@Night Reporter: @iparterves: Bocs, hogy kissé megszakítom érdekesnek ígérkező szóváltásukat a következő kommenttel! De azért ne hagyják magukat tőlem eltéríteni és folytassák a vitá:-)
Érdekes, hogy a tranzit.blog mélyen hallgat az utóbbi idők egyik legfontosabb és “leg”feministá”bb” politikai-művészeti megnyilvánulásáról/eseményéről. Jó látni az elvek következetes érvényesülését.
A végén van egy video azoknak akiknek még vannak illuzioik. . .
@Night Reporter: Ha csak őket, de nem, mindenkit, gyerekeket is.
Tudom, hogy ezen a felületen a szakma nem szereti megbeszélni a dolgait, mert itt mindenféle egyebek is beleszólhatnak a Szent Ügyekbe.
Mindazonáltal megkérdezném, hogy mit gondolnak a művészképzés jövőjéről és ezen belül a saját munkahelyük ún. biztonságáról akkor, amikor az állam által finanszírozott felsőoktatási helyek száma 40 %-kal fog csökkenni?
Mennyiben érinti ez a szabadbölcsészetet és a két művészeti egyetemet? Hány emberrel kell majd kevesebb a kisebb létszámú évfolyamokhoz?
Mennyivel lesz kevesebb a költségvetésük?
Tudnak már valamit vagy lesz, ami lesz alapon figyelik a jövőt? ( Ezt, mivel én sem tehetek más, teljesen elfogadhatónak tartom. )
Az NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma
A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):
Fabényi Julia művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője
A szakmai szervezetek által delegált személyek:
Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke
Baki Péter fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, a Kaposvári Egyetemi Művészeti Kar Fotográfiai Tanszékének vezetője
Bakos Istvánné, az Uránia Nemzeti Filmszínház ügyvezető igazgatója, az Art-mozi Egyesület elnöke
Rényi Krisztina grafikusművész
Tildi Béla belsőépítész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa
Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:
Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója
Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Ledényi Attila műgyűjtő, az EDGE Communications ügyvezető igazgatója
Nagy Árpád Pika díszlettervező, Munkácsy-díjas képzőművész
Wow!
A második nagy vesztes a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, ahonnan a tárcához tartozó egészségügyi, oktatási, kulturális és sportintézmények létszámcsökkentésével együtt 903 munkavállalót küldenek el. (hvg.hu)
Akkor beszéljünk egy kicsit a művészképzés új jövőjéről.
Az ún. állami ösztöndíjas hely ( amely az MKE és MNE mellett valószínüleg Eger és Pécs igényeit is lefedi ) idén 160 lesz.
A leendő végzetteknek pedig 4 esztendeig majd itthon kell dolgozni. Hol? Azt még nem tudni.
Ahogyan azt sem, a helyek 10 %-os csökkenése miképpen hat ki a tanári karra, annak összetételére és az oktatók létszámára.
Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy várható-e leépítés. Várható.
Először a nyugdíjasok szerződéseit fogják megszűntetni, mert ez a legkézenfekvőbb. Meg az óraadók szerződéseinek megszüntetése. Aztán jön a további leépítés.
De a fentebbi bejegyzésemmel kapcsolatban érkezett rengeteg érdemi észrevételre annit szeretnék a dolgohoz hozzáfűzni, hogy a múzeum-ügy veresége borítékolható, s – akárcsak Önök – én is alig várom, hogy dr. Baán kormánybiztos úr előálljon a magyar közszolgálati múzeumok új struktúrájának ideájával, benne az összevonások újabb szükségességének alaposan megindokolt voltával.
POLITIKAI DIZÁJN WORKSHOP
Nyilvános prezentációk és beszélgetés
> 2012. február 25. szombat, 14.00-18.00, Trafó Kávézó
A politikai gondolatok vizuális kommunikációjának lehetőségeiről, eszközeiről és módszereiről rendezünk workshopot nemzetközi dizájnerek és elméleti szakemberek vezetésével, melynek célja, hogy olyan elméleti és gyakorlati tudással gazdagodjunk, amely segíti az emberi szabadságjogok melletti kiállást, támogatja a társadalmi felelősségvállalást és szolidaritást. A zártkörű workshophoz kapcsolódóan nyilvános prezentációt és beszélgetést szervezünk, melyre mindenkit szeretettel várunk!
Meghívott előadók:
Sethu Das, a keralai (India) Design & People kollektíva alapító tagja
Yvonne P. Doderer, építész, urbanista, kultúrakutató, a Fachhochschule Düsseldorf professzora; a város- és térelméletek, a gender kutatások, valamint a kortárs művészet és kultúra metszéspontjaival foglalkozik.
Erőss Nikolett, kurátor és Sugár János, képzőművész
Keiko Sei (jelenleg: Thaiföld), médiateoretikus, kurátor
Program:
> 14.15 – 14.50. Bevezető: ERŐSS Nikolett és SUGÁR János
> 15.00- 15.45. Keiko SEI: Politikai felfordulás és dizájn – Thaiföld mint esettanulmány
Az új évezred első évtizede Thaiföldön a politikai instabilitás idejét hozta el. Tüntetések sorozatát és egy katonai puccsot követően leváltották az egykori iparmágnás miniszterelnököt. Az ország két részre bomlott: a sárga /sokszínű és a piros trikósok tábora állt szemben egymással. E viszály közepette a birodalom egyre hevesebb politikai manipulációk és manőverek áldozatásul esett. Az ez idő alatt felvirágzó politikai dizájn – tükrözve mindkét tábor jellegzetességeit –, hozzá tudott járulni a civil megmozdulások sikerességéhez, miközben az osztálytársadalmak komplex szerkezetét is megjelenítette. Keiko Sei előadásában a thaiföldi politikai dizájn közelmúltbeli példáit veszi sorra.
> 15.50 – 16.35. Sethu DAS: Szociális és politikai változások a dizájnon keresztül
A Design & People kollektíva a hátrányos helyzetben — politikai, környezeti ártalmak közt, háború sújtotta területeken, különböző fogyatékkal — élők megsegítésére irányuló, véget nem érő küzdelmekhez kíván a dizájn által hozzájárulni. A grafikusokat, ipari tervezőket és építészeket tömörítő szervezet szakmai tapasztalatával és képességével szociális és civil ügyeket szolgál. Missziója: dizájnt a rászorulóknak!
> 16.40 – 17.25. Yvonne P. DODERER: Hogyan ne vegyék ki kezünkből az önkormányzás lehetőségét
A Stuttgart 21 elnevezésű vasútfejlesztési és ingatlanbefektetési projekt körül kialakult konfliktusok és az ennek nyomán formálódó ellenállási mozgalom a RE-DESIGNING THE EAST Political Design in Asia and Europe kiállítás új fejezetét nyitotta meg (Württembergischer Kunstverein, Stuttgart; 2010. szeptember 25. – 2011. január 2.). Az előadás során a Hogyan ne vegyék ki kezünkből az önkormányzás lehetőségét című, Michel Foucault kormányzás-elméletére utaló projekt kerül bemutatásra.
Az előadásokat beszélgetés követi, amelyek a 2012. február 27-29. között megrendezésre kerülő workshop keretében folytatódnak.
Az előadások nyelve angol.
A belépés ingyenes.
A projekt támogatója az ERSTE Stiftung, az EU Culture Programme 2007-2013 és az NKA.
Trafó Kortárs Művészetek Háza / Trafó Galéria
1094 Budapest, Liliom utca 41.
t/f.: +36 1 456-2044, fax: +36 1 456-2050 gallery@trafo.hu, http://www.trafo.hu
Nyitva: keddtől vasárnapig 16-19h, előadási napokon 16-22h
Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország: a magyar rendszerváltás kisiklása
Konferencia a Védegylet, a Hallgatói Hálózat és a Milla szervezésében
Időpont: március 2, péntek, 10-18 óra
Helyszín: Merlin Színház, Budapest, Gerlóczy utca 4. (a Deák tértől 2 perc)
Magyarország súlyos politikai és társadalmi válságba sodródott.
A válság okainak megértését és a kilábalást nehezíti, hogy a közéleti viták legtöbb szereplője még mindig szekértábor-szimpátiák mentén, a „kisebbik rossz” hamis logikáját követve ítéli meg a helyzetet. A kormány démonizálása és az előző kormányok burkolt kimosdatása pontosan ugyanúgy ront a helyzeten, mint azok a vélemények, amelyek a megörökölt súlyos válságra hivatkozva próbálják elbagatellizálni kormány antidemokratikus lépéseit és átgondolatlan, kontraproduktív szakpolitikáit. E holtpontról akkor mozdulhatunk el, ha belátjuk: a ma tapasztalható alkotmányos és közpolitikai válság logikus folytatása a demokratikus kormányzás évtizedes eróziójának.
Konferenciánk kiinduló hipotézise szerint Magyarország mai problémái abból fakadnak, hogy a politikai elit tagjai egyre növekvő étvággyal bontották le a hatalmukat korlátozó demokratikus keretrendszert. Ezek az antidemokratikus tendenciák szükségszerűen lehetetlenítették el a „jó”, vagyis a társadalmi közösség egészének jólétét emelő közpolitikák folytatását. Hipotézisünk szerint a demokratikus berendezkedés fokozatos lebontása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ország működésképtelenné, kormányozhatatlanná vált. A konferencia szervezői e hipotézis vizsgálatára kérték fel a közjogi rendszer, a hatalmi ágak, a civil szféra és a kormányzati szakpolitikák szakértő kutatóit.
A szervezők véleménye szerint – s ez természetesen nem tekinthető az összes előadó közösen osztott álláspontjának – e konferenciára azért van szükség, mert az idő rácáfolt arra az 1989-ben megálmodott ideára, mely szerint a mindenkori kormány és ellenzéke kölcsönösen korlátozzák egymás antidemokratikus törekvéseit. Az elmúlt húsz év során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az aktuális kormányok és ellenzékek nem gátolták, hanem támogatták egymást a demokratikus keretek lebontásában. A mindenkori kormány és mindenkori ellenzéke együttes erővel terelték át látványos politikai küzdelmeiket egy autoriter, antidemokratikus politikai térbe. Mindez vélhetően azért történhetett meg, mert a felszínen folyó szekértábor-harcok mögött kiépült egy egységes reflexek és érdekek mentén működő, egy ideológiáját tekintve részben, korruptságát és elvtelenségét tekintve nagyon is egységes politikai elit. E mélyben húzódó érdekközösség, az egységes politikai osztály kialakulása kiüresítette a demokráciát, leblokkolta a demokratikus akaratképzés folyamatait. Ez, véleményünk szerint, közvetlenül vezetett el a szakpolitikák és az államigazgatás politikai kézivezérléséhez, az akarnok közpolitikákhoz, amelyekben a gyors és látványos eredmények elvárása felülírja a folytonos építkezés értékeit.
Konferenciánk, reményeink szerint, egy meghatározó első lépést jelenthet e helyzet megértése és kezelése felé. A konferencia mintegy 30 előadásából átfogó képet kaphatunk az ország kormányozhatatlanná válásának és a demokratikus berendezkedés felszámolásának egymással szorosan összefüggő folyamatairól. Egy látleletet kívánunk adni: mi az, amivel szakítani kell annak érdekében, hogy az antidemokratikus nem-kormányzás ciklusai után Magyarország visszatérhessen a demokratikus kormányzás útjára, hogy megteremthessük a demokratikus kormányzás új keretrendszerét.
Program:
(A program folyamatosan bővül, illetve változhat.)
I. rész. 10-12.30 óra:
Diagnózis. A demokrácia leépítése – avagy: miért vált kormányozhatatlanná Magyarország?
1. Nyitóelőadás: Miről szól a konferencia?
Boda Zsolt (Védegylet) – Csigó Péter (BME MOKK alumni): Folytonosság, vagy törés? Hipotézis: a ma tapasztalható alkotmányos, közpolitikai válság tünete és következménye a demokratikus kormányzás eróziójának az elmúlt 20 évben.
Politika, demokrácia, jogállam
2. Előadó egyeztetés alatt: A jogállam eróziója.
3. Fleck Zoltán (ELTE ÁJK): Az igazságszolgáltatás ellenőrzése
6. Hajnal György (BCE és MTA TK): Autonómia és átpolitizáltság a közigazgatásban
7. Ungváry Krisztián (EKF): Az ügynökügyekről és a politikai zsarolásról
8. Tóka Gábor (CEU): A választási rendszer problémái.
Gazdaság
9. Papp József (BCE): A nemzeti burzsoázia, kkv szektor és versenyképesség
10. Bartha Attila (MTA TK): Gazdasági populizmus: a magyar gazdaság politikai ciklusairól, amelyek erősebbek, mint a régió többi országában
11. Tóth István János (közgazdász, szociológus): Adófizetők, kormányzatok és korrupciós jelenségek — okok, következmények és terápiák
12. Előadó egyeztetés alatt: EU-források politikailag motivált és hatékonytalan felhasználása
Társadalmi autonómiák megbénítása
13. Fülöp Sándor (a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, AJBH): A politikai döntéshozatalban való társadalmi részvétel korlátozásáról
14. Móra Veronika (Ökotárs Alapítvány): A civil szektor elsorvasztása – vagy sorvadása?
15. Tóth András (MTA TK): Munkavállalói érdekképviseletek ellenőrzése
16. Polyák Gábor (Mérték Médiaelemző Műhely): A nyilvánosság kontrollja
17. Romhányi Balázs (KFIB): A független intézmények védtelensége
18. Sárosi Péter (TASZ): Boldogok a közellenségek
***
II. rész 13.15-14.15:
Politikai osztály és gazdasági oligarchia: közbeszerzés, korrupció, átláthatóság
Kerekasztal-beszélgetés
– Bodoky Tamás (újságíró, atlatszo.hu)
– Mong Attila (újságíró)
tényfeltáró újságírók, szakértők
***
III. rész 14.30-16:
A következmény: hatékonytalan állam, kormányozhatatlan ország
1. Sepsi Tibor – Gáli Csaba (Így írnánk mi blog szerzői):
Jogszabály-előkészítési kudarcok az elmúlt tíz év átfogó kormányzati programjaiban
2. Martin József Péter (közgazdász, újságíró):
Miért vált euroszkeptikussá Magyarország?
3. Előadó egyeztetés alatt:
A felső középosztály helyzetbe hozása állami újraelosztási eszközökkel
4. Keller Judit:
A regionális autonómiák felszámolása
5. Előadó egyeztetés alatt:
Workfare: a fegyelmező állam kiépítése a közmunka terén
6. Zolnay János (EÖKK):
A közoktatás kudarcai, szegregáció
8. Reszkető Petra Edina (BSzEI):
A kkv-szektor túlterhelése
***
Záróelőadás:
Majtényi László (EKINT): Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország
***
IV. rész 16.15-18.15:
A kiút.
Van kiút 1: A demokratikus kormányzás lehetőségeiről
Beszélgetés az előadókkal, moderátor: Boda Zsolt
A demokratikus kormányzás új keretrendszerének sarokpontjai:
– demokratikus politikai verseny: belépési küszöb, finanszírozás, kinevezési gyakorlatok, sarkalatos törvények
– jogállami normák, garanciák, intézményes autonómiák
– pártfinanszírozás, átláthatóság, közbeszerzés
– médiaszabályozás, információszabadság
– közigazgatás szakmaisága, függetlensége politikai és gazdasági befolyástól
– civil társadalom és érdekegyeztetés
Van kiút 2: Mi a civil szervezetek szerepe a demokratikus kormányzás kikényszerítésében?
Kerekasztal, moderátor: Bodó Balázs (Milla)
Beszélgetés civil szervezetek képviselőivel
***
– A konferencia nyilvános, de a korlátozott férőhely miatt előzetes regisztráció szükséges.
Itt lehet regisztrálni!
– A konferenciát élőben fogjuk közvetíteni a neten, így azok sem maradnak le, akiknek nem jut hely.
– A konferencia felvezető szövege csak a szervezők véleményét tükrözi, és nem feltétlenül vág egybe az előadók álláspontjával.
A Garay Galéria – Budapest legfrissebb galériája – tisztelettel meghívja Önt és kedves partnerét Si-La-Gi, Zádor Tamás, Antal Balázs, Rohánszky Bence Feledhetetlen című kiállítására. 2012, június 12, 19 óra. Budapest, Rottenbiller utca 56-60
június 27- július 1. : bevezetés a magyar filművészetbe/ hungarian cinema cherrypicked by hungariAnt
helyszín: Örökmozgó, Erzsébet krt 39
jegyár: 1200/ bérlet 5000 (5 filmre)
a magyarhangya 10 filmet válogatott össze a Eurogames 2012 résztvevői és a magyar filmek rajongói számára. A válogatás közel 40 évet ölel fel a magyar filmművészetből, ismert rendezők kevésbé ismert alkotásait vetítjük eredeti kópiáról angol felirattal. Filmek tiltott szerelemről, politikai elnyomásról, nyugtalan ifjúságról, reménytelen házasságról és az állandó lázadásról. A FRIGO, Örökmozgó és MaNDA közös rendezvénye a magyar filmek népszerűsítésére.
június 27. szerda
16:00 Kis Valentino / Jeles András 1979/ 102 perc
Egy fiatalember egyetlen napjába – egymást áthatva – történetek sora épül az őt körülvevő világról, amelyre nem tud megfelelő módon reagálni. Sz. László húsz év körüli fiatalember, kocsikísérő egy Pest környéki szövetkezetnél. Egyik nap, minden különösebb elgondolás nélkül, nem adja postára a rábízott hivatalos pénzküldeményt, a tizenötezer forintot. Nem tér vissza munkahelyére, hanem céltalanul útnak indul. Költekezni kezd, azt teszi, ami jólesik, hogy részesüljön mindabból, amiből eddig – pénzszűke miatt – kimaradt.
21:00 Egymásra nézve/ Makk Károly 1982/ 102 perc
1959-ben a magyar-jugoszláv határon lelőnek a sorkatonák egy határsértőt: Szalánczky Éva újságírót. Évát szenvedélyes szókimondása miatt az ötvenes években mellőzték, meghurcolták. Erdős főszerkesztő, aki megjárta Rákosi börtönét, 1959-ben vette maga mellé az Igazság című laphoz. Éva a lapnál újból harcot kezd nemcsak a valóság feltárásáért, hanem a másság jogáért is. A termelőszövetkezetek szervezéséről írott cikke és kolléganője, Lívia iránti szerelme olyan konfliktusok sorát indítja el.
június 28. csütörtök
16:00 Panelkapcsolat/ Tarr Béla 1982/ 84 perc
A férj és a feleség kilenc éve házasok, és egy lakótelepi panellakásban élik konfliktusokkal teli életüket. Az asszonyt a bezártság, a férjet a feleség hisztériáiból adódó állandó szorongások frusztrálják. A családi élet normalizálására tett közhelyes kísérleteik csődöt mondanak.
21:00 Szerelemesfilm/ Szabó István 1970/ 123 perc
Jancsi Franciaországba utazik, hogy találkozzon élete nagy szerelmével, Katával, aki már 10 éve külföldön él. Hosszú utazása alatt emlékeiben felidézi kapcsolatuk történetét, és megrohanják újraéledő érzései. Elképzeli a mostani Katát, akit már tíz éve nem látott, a rég várt találkozást. Ám a valóság nem követi a képzeletet.
június 29. péntek
18:00 Megáll az idő/ Gothár Péter 1982/ 103 perc
Budapest, 1956. november 4. Köves István és Bodor László az éjszaka leple alatt, a romos utcán elássák fegyvereiket. Köves vöröskeresztes teherautón elhagyja az országot. Felesége egyedül marad két fiával, Gáborral és Dinivel. A hatvanas évek elején megjelenik náluk a börtönből akkor szabadult Bodor. Ő lesz a család új feje. Gábor az orvosi egyetemre készül, bár tudja, hogy apja miatt nem sok reménye van a felvételre. Dini gimnazista. Szukics Magdába szerelmes, és a negyedikes Pierre-t bámulja. Az iskolabálokon rock and roll szól, Elvist bálványozzák és utánozzák.
20:00 Moszkva tér/ Török Ferenc 2001/ 88 perc
1989. Petya most fog érettségizni, de ez éppen úgy nem izgatja, mint az, hogy körülötte éppen összedől a negyven éve fennálló rendszer. Éli az életét, lóg a Moszkva téren, buli, videó, haverok, csajok… És persze kihasználja a rendszerváltás zűrzavarából származó előnyöket is.
június 30. szombat
18:00 A tanú/ Bacsó Péter 1969/ 105 perc
Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket. Most, győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap az orvhorgászra, akiről kiderül, régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán, aki jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik.
20:00 Kontroll/ Antal Nimród 2003/ 103 perc
A film a mese és a valóság speciális keveréke. Történet egy furcsa fiatalemberről, Bulcsúról, az ellenőr társakról egy rivális ellenőr csapatról, és mindarról, ami körülöttük van. Az utazók és a jegyellenőrök -jól ismert- drámai, de legtöbbször komikus viszonyáról. Egy kegyetlen gyilkológépről, aki utasokat lök a metró elé, és a metróvezetőség embereiről, akik számára csak egyetlen fontos szempont létezik az utasok metróba vetett hite.
július 1. vasárnap
18:00 Nyócker/ Gauder Áron 2004/ 87 perc
A budapesti dzsungel mélyén, a nyolcadik kerületben egy csapat gyerek, cigányok, magyarok, egy kínai és egy arab arra szövetkezik, hogy a lehető leggyorsabban rengeteg pénzt állítson elő. Szegénység, kurvák, stricik, gravitáció, tér és idő nem számít. A kölykök egy zseniális ötlet segítségével visszarepülnek az időben, és a földtörténet őskorában olajat fakasztanak a leölt mamutok hulláiból.
20:00 Taxidermia/ Pálfi György 2006/ 91 perc
Három történet. Három kor. Három férfi. Nagyapa, apa, fiú. Egy tisztiszolga, egy élsportoló és egy preparátor mester. Az egyik szerelemre vágyik, a másik sikerre, a harmadik halhatatlanságra.Kronologikus szerkezetű film Parti Nagy Lajos novellái alapján.
@Süvecz Emese: Nekem Mécs speciális férfipisisegítőszerkezete tetszett.
Hol lehet kapni?
Kórházakba eljut-e?
Nemzetközi értékesítése mikor kezdődik?
@iparterves:
Mécs Miki Fraddonban (egy dél-angliai kicsi faluban) vette souvenir-video alapanyagnak.
Bátytja pár hét múlva jön haza, hozhat egy nagy szemeteszsákkal ha van rá igény.
@Süvecz Emese: Nem tudom, most, hogy átszervezik a kórházakat, talán érdemes lenne próbálkozni.
De nem vagyok ebben sem szakember.
Tisztelt szerkesztőség.!
Kicsit szokatlan üzenetemet kérem fogadják el tőlem.Süvecz Emesének a mai névnapján sok sikert és boldogságot kívánok.
kézcsókkal,Senkhy
A Zéró Balett videópályázata_ HATÁRIDŐ: SZEPT 15
A Zéró Balett kortárstánc társulat olyan videóval, videóanimációval foglalkozó fiatal művészt keres az Enter! (korábban: Windows 2012) címen futó előadásához, aki kialakítaná az előadásuk során háttérként vetített képi anyagot.
Előadásunk interaktív játék a közönséggel, akik a négy táncost számítógépes
parancsszavakkal instruálják, egyre összetettebb és improvizatívabb mozgást alakítva ki. Az
előadások hangulata oldott, a nézők élvezik a meglepő, szellemes, sokszor ironikus, komikus
mozgást és improvizációkat.
A pályázat tárgya az előadás háttereként vetített képanyag. A darab elején ez a mozgókép
mintegy „betölti” a számítógépes programot, megnyitva ezzel az előadást. A betöltődés után
a nézőknek felkínált parancsok jelennek meg a falon, állóképben, ami – egy változtatástól
eltekintve – mozdulatlan marad a darab végéig. A darab végén a program végét, a játék
lezárását kell megjeleníteni, majd a szereposztást és a támogatókat. Nem várunk bonyolult
megoldásokat, és nyitottak vagyunk minden ötletre, ami illik az előadás hangulatához.
Pályázni szemléletesen bemutatott koncepcióval lehet (leírás és némi képi anyag). Határideje
2012. szeptember 15. A pályaműveket szintén a cziglenyi@gmail.com címre várjuk. A
társulat gyors döntése után kérjük a kiválasztott alkotót, hogy a munkát egy hónapon belül
készítse el.
Az értékes munkáért cserébe féléves bérletet adunk Berger Gyula és a társulat más tagjainak
kortárstánc óráira (a Trafóban, ill. a Zéró Balett táncstúdiójában a Jurányi utcában). Az alkotó
nevét minden előadáson és információs anyagon feltüntetjük, és ha szeretné, szívesen látjuk
később a társulat táncstúdiójának fotós-videós stábjában, amely tánccal kapcsolatos vizuális
alkotásokkal és dokumentációval foglalkozik.
Anarchista Szakácskönyv – Receptek Katasztrófa Idejére – KÖZVETLEN CSELEKVÉS
“…anyagilag az íróknál jobban csak a festők és szobrászok jártak. Aző esetükben a műterem volt a bűv- és kulcsszó. Az utóbbi kategória alá tartozó lakások százait vették ki a roppant szűkös javak közé sorolható állami lakások osztályából és adták át rendelkezés végett a festőknek.
a szövetség – mily nemes kifejezés – és az Alap – ah – ép ésszel nehezen felfogható hatalomra tett szert. A tagok ingyen jutottak hozzá mindahhoz, amiért a kohásztól a nőgyógyászig mindenki fizetett, pénzzel vagy párttagsággal, végső esetben nyalizással. Elég sok festőt ismerek, aki részesült ebben a kiváltságban, és jelentős részük a mai napig élvezvén az egykor kapott javakat, szorgalmasan panaszkodik, hogy immár nem tartják el. A magyar festők államilag preferált tábora számára a kapitalizmus, a szabadság ennyiben a teljes vereséggel azonos.
Ma már senki sem akar hatalmas, többszáz négyzetméteres lakásokat adni a festőknek, hogy kedvükre időzhessenek nékik tetsző, javarészt eladhatatlan vásznaik előtt.”
Becsszó, nem én írtam.
De ki az, aki e szavakat papírra merte vetni?
Ha most tenné, a szakma nevezetű amőbaszerű konglomerátum tüzet okádna rá.
( Várom a megfejtéseket! )
@iparterves: Nem merek tippelni, mert a végén még magamra okádhatnék tüzet 🙂 De nagyon kíváncsi vagyok, hogy hol találta!
@timár.kati: Egy volt tanára írta. Régen 1997-ben.
@iparterves: Akkor a kis rávezetés utáni tippem György Péter. De hol találta a szöveget?
Leesett a könyvespolcomról, teljesen véletlenül, míg más köteteket kerestem és belekezdtem.
Jó olvasmány.
@iparterves: Még szerencse, hogy nem a fejére pottyant a könyv!
Azt írja Gy.P.: “A magyar festők államilag preferált tábora számára a kapitalizmus, a szabadság ennyiben a teljes vereséggel azonos.
Ma már senki sem akar hatalmas, többszáz négyzetméteres lakásokat adni a festőknek, hogy kedvükre időzhessenek nékik tetsző, javarészt eladhatatlan vásznaik előtt.”
Azért ha körülnézünk a kapitalizmus háza táján, akkor azt látjuk, hogy ha nem is több száz nyégyzetméteres lakásokat kapnak a művészek, de mégis csak van egy szisztéma, ami támogatja többüket. Az csak Magyarországon divat, hogy a kultúra terén az amerikai megoldásokat majmolják, de annak a felelősségvállalás része nélkül.
Az “eladhatatlan vásznaik” talán már kissé idejétmúltnak tűnik, nem?
@timár.kati: Az írás lendületes ön- és közvizsgálat az új korszak hajnalán, amikor még közelről – de nem biztos, hogy élesebben mint ma – lehetett rálátni a történelemre.
A privát históriára is, amelyet György elbeszél az esszéjében.
Drasztikusan fogalmaz, erőteljes kontúrokkal rajzolja meg az értelmiségi (al)világ portréját. De nem igazságtalan.
Jártam pár műteremben magam is még anno szerte az országban és tanusíthatom: György nem a levegőbe beszél.
A leírása az előjogok elvesztésétől szenvedő művészekről szintén helytállónak tűnik.
A Szövetség és az Alap helyzetére vonatkozó megjegyzése is alapos. Nem véletlen, hogy a művészek – akiket még érdekelt egyáltalán – a felhalmozott alap-vagyon értékesítéséből kérték a részüket. Mint valami dolgozói részvényt.
Arról elfelejtkeztek, hogy dolgaikat a Képcsarnok heti zsűrije készpénzért vette be legtöbbször, s csak a nehezen eladhatónak gondolt alkotások kerültek “B” ( bizományi ) értékesítésre.
Mit gondol, mennyi pénz ment el erre a művészeti támogatásra?
A művészek támogatására – már a szó is nagyon érdekes: miért kell támogatni egy művészt? beteg talán, invalidus ? – sokféle rendszer, eljárás alakult ki Európában és a világban.
Alapvetően személy- és pénzfüggőek. A Pollock-Kastner Alapítvány például kellemes lehetőségeket biztosít a K-európaiaknak is.
A németek nyitottsága is sokakat biztatott.
Mindezek ellenére: a pénz most csökken, a művészek száma nő és előáll a kevés a fóka effektus.
Ami meg az eladhatatlanságot illeti: az már nem csak a vásznakkal kapcsolatban érvényes.
@iparterves: Ez a szocializmus alatt működő támogatási (!) rendszer elég népfrontos volt, mert szinte mindenkit támogatott. Ez illett is az akkori ideológiához. Hogy ez jó, vagy sem? Vannak előnyei és vannak hátrányai.
Hogy mennyi pénz ment el erre? Szerintem annál kevesebb, mint ha nem létezett volna az a támogatás és a “művészeknek” más foglalkozásokba kellett volna menniük (lásd kmk). Szerintem manapság se kerülne nagyon sokba (persze a sokat az éves költségvetés vonatkozásában értem), és a kreativitásnak se ártana. Sajnos, a mai helyzet tálcán kínálja a lehetőséget a demagógiára, hogy mi helyett lehetne inkább a művészeket támogatni. A kérdés talán inkább a hogyan. Mit gondol?
@timár.kati: Ha demagógia alatt azt érti, hogy sokan abbeli véleményüknek adnak hangot, hogy nem kell támogatni ( e fogalmat azért jól körül kellene járni, mit is jelent valójában, milyen formákat, módozatokat s megvalósulásokat ), akkor ezekkel a sokakkal egyet tudok érteni.
Éppen azért, mert az “ó-világban” olyan mérhetetlen támogatásban volt részük.
György korai könyve a globális újkapitalizmus teljesítménykényszeres világát is igyekszik megmutatni. A kötet kiadása óta eltelt 15 év – egy fél emberöltő – alatt sikerült összeszednünk valamennyi tapasztalatot arról, milyen világban élünk is.
A teljesítményre hajtás a művészeti életben és a művészetről szóló írásban is megmutatkozik. Amennyi szöveget ma kinyomnak magukból a szakemberek – és a nem szakemberek, mint én is -, az egyszerűen megemészthetetlen, átérhetetlen és fölfoghatatlan.
A teljesítmény ráadásul ebben a társadalmi közegben és sajátosan “rendezett” szférában nem úgy ítélhető meg, mint más alrendszerekben. Ha mégis, akkor nem marad más mutatója, mint az értékesíthetőség ( lásd: eladatlan vásznak ).
A támogatás mihez kapcsolódjon tehát? A szakma ( és már itt kérdőjelekbe ütközünk: ki és mi a szakma? ) által érdemlegesnek tartott teljesítményekhez vagy legyen normatív a pénz-, lehetőség és/vagy anyag-juttatás?
Vagy döntsön a piac? Piac alatt egyáltalán nem a gyűjtőket, vásárlókat értem, hanem a sokkal tagoltabb galéria-hálózatot ( amíg még van ), az alapítványokat, a cégeket, az állami pénzcsöpögtető vehikulumokat.
És egyáltalán, kell-e pénzt adni arra, hogy valaki a magánszeszélyét ( festő, médiaművész, szobrász ) akar lenni? Ha az, hát éljen meg abból, amire vágyott.
Nem tud – keressen magának más pályát.
György diagnózisa – ez túlzás, nem használható szó a könyvére, legyen inkább – állapotleírása szerint a monokulturális világ maga termelte ki azt a művész-típust, amely az ingyen-juttatásokból élt.
Most újra ez lenne a dolgunk?
Nem hinném.
De – ha vannak olyan magánosok, cégek vagy bárki más, akik és amelyek úgy érzik, a képzőművészetet akarják támogatni: tehessék. Ehhez egy adott szintű adókedvezmény is járuljon. Volt ilyesmi, de gyorsan megszűntették, helyette jött a látványsportok drasztikus összegű támogatásának iránya.
Minden eddigitől eltér az, ami a közműveltség területét érinti. Ott nem támogatni kell, hanem a köz eszközivel tartani egyfajta – már korábban elvesztett, de visszanyerendő – színvonalat.
György Péter erre joggal mondhatná, hogy javaslatom poszt-aczélista, XIX. századi műveltség-alapú, s egyet is értenék vele, nem vitatkoznék.
Mert szükség van egy biztos és tisztességes humán műveltségre, amelynek része a természettudományok kultúrtörténete is.
Ha ez az műveltség – amelyre spendírozni kell, s támogatni a megszerzését – elvész, akkor a társadalom cementjéből tűnik el egy alapvetően fontos összetevő. Éppen errefelé haladunk.
@iparterves: Valahogy volt egy sejtésem, hogy a “sokakkal” ért egyet, mivel erről már korábban is vitáztunk.
De azt nem értem, hogy miért függ össze olyan módon az ó-világ az újjal, hogy ha régen támogattak, akkor most ne támogassanak.
Én épp azt próbálom felvetni, hogy lehet, hogy az a múltbéli támogatás csak agynak tűnt, de valójában, a teljesn éves költésgetéshez képest bagó volt.
Ha valóban arra hagyjuk a művészeket, hogy majd a piac eltartja őket, akkor a teljes vacak kommersz lesz egyedül a piacon kapható és akkor a kultúrának lőttek.
Abban igaza van, hogy a támogatás/juttatás kifejezés tartalma elég kétes, és valahogy kísérlet se történik ennek megváltoztatására. Egy olyan kritérium-rendszer kidolgozására, ami a pályázatokat értékelhetővé tenné, és nem lenne az az érzése sokaknak, hogy pusztán az pillanatnyi szimpátia és szekértáborozás a mérvadó.
Nem értek egyet György Péterrel abban, hogy a kultúrának ezt a 19. századi formájára alapozza az álláspontját. Azt hiszem, abban egyetértehtünk, hogy a kultúra mára nagyon mássá vált, de ettől még határt lehet vonni a gagyi kommersz és a színvonalas produktumok között. Persze nem a 19. századi kritériumok alapján.
És látja, a végén maga is azt mondja, hogy nem lenne jó, ha egy bizonyos fajta “műveltség” eltűnne a világból és erre áldozni is kell.
Nem György Péter az, aki a 19. századi műveltségeszményre alapozza a koncepciót, ha így értette, én írtam rosszul.
Ő jellemezte így az aczéli korszak kulturális fősodrát, amelynek következményeként nagyon jól ismerhették a népek a klasszikus orosz vagy német irodalmat, mert sok tízezres példányszámban jelentek meg a kötetek. Ez eltűnt, s mind a ketten sajnáljuk ( meg a magyar humánértelmiség – amelynek nem voltam és nem vagyok része ).
György teljesen más kultúrafelfogással állt elő akkor is már: a digitális kulturán alapulóval. Itt aztán dúl – pénzzel vagy anélkül – a gagyi, a giccs, a színvonaltalanság – és errefelé gravitál a magas-kultúra is.
Abban – öröm! – egyetérthetünk, hogy én a sokak közé tartozom. Az okokat György felsorolta. Nálam a PPP-k verték ki a biztosítékokat: a 30 millió Ft-os Gál festmény, a nem is tudom milyen értékű – művészi/esztétika értékével nem arányos – Jovánovics “rátét” a Közgáz kollégiumán.
Paraszti gondolkodásmódommal elképzelhetetlennek tartottam, hogy nálunk egy kortárs festő monokróm képe ( lásd: Reza Művészet-ét )ennyibe kerüljön.
Az általam tisztelt európai és amerika monokróm festők közül – leszámítva Kleint – nincsen olyan alkotó, akinek árverésen 150.000 euróért kelnének el munkái. Utánanéztem a jelenlegi árfolyamoknak: egy Olitski – aki azért nem senki, és jó európai gyökerekkel bír – ára olyan 3-5.000.000 Ft.
nem mondja már nekem senki, hogy Gált úgy kellett “támogatni”, hogy egy nemzetközi festőnagyság világpiaci árának 6-10-szeresét fizették ki számára!
Abból a pénzből, ha már megvolt, ösztöndíjként legalább 6-7 művésznek lehetett volna adni elfogadható havi járandóságot.
De a pénz oda tart, ahol amúgy is van.
Itt azért meg nem állhatom, hogy meg ne jegyezzem: gusztustalannak és elfogadhatatlannak is tartom, hogy Gál egyetlen szót sem szólt az ügyben, csöndbe burkolódzott, mintha neki semmi köze nem lett volna az egészhez. Jovánovics pedig az e hasábokon leírtaktól megsértődött – ami a legbutább reakció, ami létezik.
S általában – visszatérve most már a témánk fő sodrához -, ha pénzről, konkrét összegekről kell beszélni, akkor a művészek szendébbek és szótlanabbak lesznek, mint egy úrilány az első randi előtt.
A támogatás, mecenatúra – a nyelvhasználat jellemző és fontos – akkor felel meg a társadalmi elvárásoknak, ha nyílt és átlátható. Ha tisztességes és arányos. Az említett két esetben semmiképpen sem az.
Említi a múltbeli támogatás nagyságát, pontosabban kicsinységét. Mihez képest volt kicsi? És mit számol? A közvetlenül a művésznek juttatottakat vagy a fogyasztó számára adott kiegészítést is? Ha az utóbbit ( elérhető belépőjegyek, megvásárolható árú műalkotások ), akkor nem mondható, hogy nem volt gáláns az aczéli korszak – a saját lehetőségeihez képest.
A művészek vélt vagy valós elvárásaihoz képest egészen nyilvánvaló, hogy nem volt mindez elég. De: ne feledje a nyugdíjakat, a szociális juttatásokat és az állandó képcsarnoki/iparművészeti vételeket.
Nézze meg – és kedves ifjabb művészek! nézzek meg maguk is ! – a képcsarnoki anyag felszámolásának folyamatát: mind a mai napig tart. Augusztusban a csók Antikvitás, a kiebrudalt – az elmúlt 10 évben már félig-meddig bazárként működő Csók Galéria utódja – két ún. raktárürítő aukciót tartott. Ezeken például Butak András akvarelljei 3.000 Ft-os áron indultak. Ma. De mennyiért vették be őket? És mi a valódi értékük ( ha van egyáltalán ilyen)?
A kádári korszak sokat áldozott a képzőművészetre és a képzőművészekre. Nem mindenkire, ez természetes. Többet kapott Bernáth, mint tanítványai. Többet Sarkantyú, mint mondjuk Kóka ( a Bernáth növendék ). De nem akarom az összehasonlításokat a végletekig feszegetni és oda eljutni, hogy a most a nagy antiszemita darabjával újra sikerközeli szerző, Csurka István – hogy ne csak a képzőművészekről beszéljünk – a hetvenes években évi 6.000.000 Ft-os jövedelemmel rendelkezett ( lásd: Írók pórázon ). Nem, mert akkor megint a személyi preferenciák kerülnek előtérbe ( noha éppen azok voltak a legfontosabbak ).
A lakáshoz való jutás, az ingyenes/olcsó alapanyag biztosítása, az utazási kedvezmények és a többi járulékos – pénzben nem is mért – adomány összegét a mai napon forintosítanánk, tetemes összeget kapnák per capita.
Ha a támogatás/mecenatúra összegét a mindenkori GDP-hez mérnénk, akkor is, hitem szerint, az ó-világ sokkal jobban állna. De lesz majd kutató, közgazdász és (művéazet)történész, aki elvégzi a megfelelő összehasonlító vizsgálatokat, mert az adatok elérhetőek.
A kérdéskör most mélyen belenyúlik abba, amit művelődéspolitikának ( nem kulturális politikának, mert az szűkebb terület ) neveznek. A művészet megisméréséhez – ez maga is mondja – sokat kell olvasni. Hol? Otthon az elmúlt húsz évben vagy mostanában felnőttek számára a saját könyvtár létrehozása milliós tétel. Maradna a könyvtár, amely az ó-világ egyik fontos eleme volt. Ma a munkahelyi részlegeket felszámolták, könyvek százezreit kidobták, az újabb könyvek közül pedig legalább ennyi elérhetetlen. Hol van és milyen eredménnyel járt a Márai-program? Milyen képzőművészeti szakirodalmat kaptak 2000-2010 között a könyvtáraink? Előfizetik a magyar szaklapokat? Megtalálhatóak a régebbi kiadványok?
A támogatás valahol itt kezdődne és nem a művészek közvetlen finanszírozásával. Ennek a pénzelésnek is vannak technikái, amelyeket a művelt (?) nyugattól át lehet venni, de nálunk a vadabb és impulzívabb támogatási módszerek uralkodnak. ( Nem akarom felhozni megint nemdoktor és Csákány esetét, de mélységesen jellemző találom azt az ügyet, ezért is térek rá minduntalan vissza. )
Amit látok: a pazarlás és a szarrágó filléreskedés egymás mellett él, ahogyan élt korábban is. A tervezés, a nem “szekértábor” jellegű, de normatív vagy legalább átlátható támogatás/mecenatúra sehol sincs – állami-önkormányzati szinten. Esetlegesség és az “udvari művészek” díjazása látszik uralkodónak lenni.
A céges világ pedig egyetlen okból fordul a művészet felé: hogy összekösse a nevét a kutúrával és ne valami barbár pénznyelő gépnek tartsák a cégeket. Ez társadalmi felelősségvállalásnak hívják és olyan kollégák részesülnek áldásaiból, mint Spengler Katalin. Vicc, ugye?
Végül – a nagyon kapkodó és felületes írásban – eljututnk oda, hogy a pályáztatás maga által központinak tekintett kérdése is szóba kerüljön. Mire szolgál a pályáztatás? Ezt tisztázni kell. A művész fizikai fennmaradásának biztosítására? Az anyagköltségek fedezésére? Külföldi útjának/kiállításának megvaósítására? Jövendőbeli alkotás létrehozásának finanszírozására? Talán mindegyikre.
De: mi a bónija ebből a társadalomnak? Ezt a választ kell mindenekelőtt kimunkálni. S ne legyen annyi: hogy a kortárs művészet létezzen, mert az nem a társadalom számára válasz.
Amíg ez nincsen meg, addig azokkal a sokakkal tartok, akik szerint nem jó ez így.
@iparterves: Egy kisebbb esszét kerekített itt — nem könnyű rá válaszolni, kicsit fragmentált és csapongó leszek.
PPP — ezeket én is utálom, a korrupció melegágyai, tiszta sor. Az azért mégsem baj, hogy kerültek rá műalkotások, az más kérdés, hogy mennyibe kerültek ezek. Nekem az összegek láttán az a benyomásom, hogy a teljes költségvetés nagy része a kivitelezésre ment el, amit ilyen méretek esetében (részben) nem a művész maga végzett el. A házunkban felújítják a liftet. A költségvetésben olyan számok vannak, hogy azt hittem elájulok. És ez nem a tervezőé, mert az szegény régen meghalt.
Abban maximálisan egyetértünk, hogy átláthatóság kell!
Abban is igaza van, hogy az egész támogatásosdit rendszerben kell látni, nem szűkíthetjük le arra, amit a művészek direktbe kapnak. És abban is igaza van, hogy a rendszer elemeit is támogatni kell, de szerintem a művészeket is. Talán nem úgy, “alanyi jogon”, mint ’89 előtt, de nem is úgy, ahogy most.
Szerintem a kortárs művészet elengedhetetlen része a kultúrának, kultúra nélkül pedig nincs élet. Az pedig a kultúrában tevékenykedők dolga, hogy a “társadalom” számára eléhetővé (accessibility) tegyék magukat, illetve a produktumaikat. Az, hogy most ez nincs így, még nem igazolja azt, hogy a kultúrát nem is kell támogatni.
Ha a művész nem maga a kivitelező, akkor az még művészet?
Amikor Domanovszky számára az Iparművészeti Vállalat leszőtte a kartonra festett “mintáról” a nagyméretű kárpitot, az Domanovszky műve volt?
Ez nem szoboröntés, hanem festészet – már ha Gálról beszélünk.
A transzparencia oly mértékben hiányzott z egész rendszer működéséből, hogy lehetetlen azt így tisztességesnek tartani.
Továbbra is fenntartom: azzal, hogy egyetlen érintett művész sem szólt, nem érvelt a műve és a pályázat mellett, sunyiságával és becstelenségével – mert ez az ! – méltó párja lett a politikusoknak, akik a PPP-ben utaztak.
S ez vonatkozik a mindenkori zsűrikre is.
Arról is szívesen hallanék, hogy volt-e pénzvisszajuttatás a kivitelezőkön keresztül.
Az artworld, a kényes ízlésű és a plebsztől magát távol tartó művészeivel és művészeti irányítóival, rothadt – éppen annyira, mint a társadalom. De akkor ne akarnának nekem ők utat mutatni, erkölcsi tekintélyként megjelenni és kivülről (?) bírálni azt, aminek a legmélyéig benne van, amit együtt alakítanak ki a pénzügyi szférával, s a tartásnélküli viselkedésükkel még a “művészet” pecsétjét is rárakják.
Szóval, neeeeee!
Van egy elv, amelyet régóta ismerünk: az arányosságé. A liftje példája nem jó, mert ott az anyagköltség, a felvonulás díja meg a többiek igen jelentősek, s valóban meghaladják a tervező díjazását.
Egy festmény kivitelezésénél, még akkor is, ha az kb. 12-14 m2-nyi, mint a sárga falé, azonban a költség ( az anyagé, ideértve a keretet, az installálást is ) nem haladhatta meg a megállapított teljes 30 millás díj tizedét.
Ér-e, valóban ér-e Gál festménye, Gál szellemi teljesítménye 27 milliót? Ez a kérdés.
Megjegyezném, hogy az NKA Vizuális művészeti kollégiuma műtárgy-vásárlásra kiírt, most szeptemberben beadandó pályázatokra összesen 56 millió Ft-ot szán. Vagyis kettő darab Gál-művet vehetne meg a még megmaradt magyarországi múzeumok, közgyűjtemények közül a szerencsés.
Ugye, ez egy vicc!?
Más irányból feltehető ugyanez: tisztességes-e ennyi pénzt adni egy bizonytalan nívójú munkáért csak azért, mert az állam egy adott pillanatban olyan szerződést kötött a magánkivitelezőkkel, amely alapján az utóbbiaknak kötelezettségévé vált kortárs műalkotások “beszerelése”?
Miután nálunk sem tisztességes árak nincsenek, sem tisztességes kereskedelem, még kevésbé tisztességes múzeumi vételek, hát nem csoda, hogy ez a rendszer, amelyet az előző alapozott meg, az, amelytől nem képesek, de nem is akarnak saját nagyon is jól felfogott érdekükben az egyébiránt oly liberálisnak látszó és rendszerkritikusnak mutatkozó művészek ( pl: DLA Sugár vagy Jovánovics professzor) elszakadni.
Az a kis, de jól jövedelmező pocsolya, amelyet a felvilágosult egyeduralkodói késő-kádárizmusban kitapostak nekik-maguknak, ma is eltartja őket.
Mi kommunisták különös emberek vagyunk – mondták magukról a kommunisták.
Behelyettesíthető – értékemelőként használva a kommunista szó helyett – az artista, s máris előttünk áll a nagy igazság, amelyet a romantika hagyományát megtartva prezentálnak: Mi művészek különös emberek vagyunk.
Azok, persze. De annyira nem, hogy ne pénzből éljenek, ne kelljen nekik lakás, fizetés, szociális ellátás és orvos, gyerekeiknek pedig iskola.
Sokadszor teszem fel a kérdést, mert magam nem tudom a választ, más pedig még nem segített, de hátha: Mit kell megfizetnem ( akár közvetett támogatásommal ) a művésznél? A művét ? Annak a sajátlagos piaci értékét? Vagy azt, hogy – miként bárki másnál, aki nem különleges eged, de vannak szociális és biológiai költségei is – újratermelje magát?
Ha a támogatási rendszerről beszélünk, akkor ezt a kérdést meg kell válaszolni. Ha az újratermelési költségeit kell fedezni, akkor számolni kell azzal, hogy az – számszaki mérlegtételként – a legvegytisztább veszteség.
Elfogadom, amit ír, soha nem voltam álláspontja ellen, igen, szükség van a kortárs művészetre. De ez azt jelenti, hogy minden művészre? Mindenkire, akik művésznek mondja magát? Aki azt állítja termékeiről, hogy azok művészeti tárgyak? Aki a piacon megjelenik? Aki önképzéssel eljut a kiállításig? Aki már évek vagy évtizedek óta semmit sem csinál, de egyszer művész volt?
Van-e határa a művészetnek és annak a követelésnek, hogy támogassuk a művészetet? Önszabályozó rendszerként kell-e feltétlenül és szükségképpen elképzelni a művészet szféráját, amelybe kivülről egyetlen irányból lehet behatolni: pénz, minél több pénz beszórásával?
Mi az, amit a társadalom mint megrendelő kérhet ? Hogyan kérheti ? L. Simon módjára, aki nem cenzúráz, de politikai nyomás gyakorol? Milyen szerepe lehet a nem szakértő, nem belső ember döntnököknek?
Van-e valamilyen mérce, ami alapján eldönthető, kit és meddig támogassunk közvetlenül?
Szerencsés-e a fogyasztót támogatni? Igen, azt hiszem ez jó ötlet. Lásd: az EU direktívát a múzeumi belépőkről ( ez az, amiről már párszor megírtam, hogy nálunk nem tartják be ).
Kell-e támogatni a profit-orientált terjesztőket? A galériákat, hogy külföldön megjelenhessenek ( most jó dogmatikus és különösen ellenszenves leszek, de nagy hazaffy ) részben külföldi alkotókkal a portfoliójukban?
Mi ebben a mi közös érdekünk?
Nem tudom.
Azt gondolom, szakítani kell azokkal a formákkal és módszerekkel, amelyek most is jellemzik a művészet-pártolás és támogatás ( miért kell támogatni? beteg? invalidus? nem tud járni egyedül? ) rendszerét és közösen, szakértők és nem-szakértők, egyszerű műélvezők és nem-élvezők bevonásával, értékközpontú és a felhasználóbarát szisztémát kellene kialakítani.
Mivel mindenki, a politika éppúgy, mint a rendszer haszonélvezői ellenérdekeltek, “követelésem” nyilvánvalóan “koraérett”.
Marad a tisztátalanság, a soha ki nem halt móriczi rendszer – és nem érvényesülhet a tisztesség és az ésszerűség.
Bennem pedig gyűlik a keserűség a korral, mint számban/fogamban az idegen anyag.
Üzent nemdoktor Mélyinek:
“Jól behatárolható értelmiségi betegséggel állunk szemben: bizonyos szerzők azt gondolják, hogy ha ők a nagy nyilvánosság előtt a saját nevükön fogalmazhatják meg téziseiket (mondjuk mert egzisztenciális lehetőségeik ezt lehetővé teszik számukra), akkor ez épp úgy elvárható másoktól, gondoljanak ők bármit is a szerzői név kontra társadalmi identitás kérdéskörben.”
“Érdekes épp egy “filozófustól” hallani, hogy a “névtelen bloggerek” véleménye azért nem számít, mert nem társul hozzá egy vezeték- és egy keresztnév: mitől lesz más bizonyos személyek véleménye attól, hogy a cikk fölött nem a “bátorkisfiú” megjelölés szerepel, hanem mondjuk a “Kovács János” név? Miért kéne bárkinek is névvel, címmel, telefonszámmal vállalnia egy, a szabadidejében írott bejegyzést abban az országban, ahol a közszereplők egy része előszeretettel rágja át magát a róla szóló jegyzet minden egyes szaván, és indít polgári pert egy-egy kétértelmű kifejezés olvastán? Miért fog más megítélés alá esni a Vincent egy szerzőjének véleménye, ha egy polgári név alatt jelenik meg? Mert akkor már lenyomozható lesz a személy, adott esetben perelhető? Épp erre van szüksége a véleménynyilvánítást fontosnak tartó, ám arra saját idejét ingyen és bérmentve rászánó átlagpolgárnak.”
Ennyit a vitakultúráról és a névhasználatról.
Dtágáim virágszálaim, nézzétek és olvassátok:
” A múzeumi negyed alapja, hogy összeolvad a Nemzeti Galéria (MNG) és a Szépművészeti anyaga. A helyzetet átrendezi, hogy a költözés hírére a Ludwig Múzeum Aacheni központja jelezte, szeretné a szerződésben rögzített módon rendezni a budapesti Ludwig Múzeum kérdését. A Ludwig a nyolcvanas évek végén azért adott tartós letétbe Magyarországnak komoly értéket képviselő gyűjteményt, Picassókkal, Warholokkal, hogy ebbe olvadjon bele az MNG 60-as évek utáni anyaga. Ez eddig nem történt meg, most azonban jelezték az igényt. Mennyiben érinti ez a múzeumi negyedet?
Nekünk az a célunk, hogy a magyar és az egyetemes képzőművészetet egymáshoz közel levő termekben, a hazai alkotókat nemzetközi kontextusban mutassuk be. A Ludwignak is érdeke lehet, hogy egy térben legyen a Szépművészeti és az egykori MNG anyagával. A látogató a termekben sétálva észre sem venné, hogy a Szépművészetiben vagy a Ludwigban jár.
A látogatók számára ez valóban nem probléma. Ám ebben az esetben a gyűjteményt a Ludwig igazgatója kezelné, nem a Szépművészeti vezetője. A miniszteri biztosi pozíciójára váró Baán László sok energiát fordított arra, hogy a Szépművészeti és a galéria anyagát összeolvassza. Ezen erőfeszítései feleslegessé ezzel válnak, hiszen amit össze akar fésülni, annak kortárs részéért nem a Szépművészeti, hanem a Ludwig lenne a felelős.
Az MNG klasszikus anyaga ugyanakkor a Szépművészeti Múzeumnál maradna, tehát ez részletkérdés. A legfontosabb feladatunk a források ismeretében a tervpályázat előkészítése.”
Mögjenet az indexen, FA poszt-poszt-poszt ( x2000 ) hippi/pop újságíró a kérdező.
A válasz, drágáim, ti, akik ott sunnyadoztok az artworld-ben, az az érdekes.
Mit szóltok ahhoz, hogy a Ludwig Alapítvány most diktálni akar? A Ludwig úgy találta, hogy itt az ideje a bővülésnek? Nem fogtok sírni, ha újabb PPP alakul ki?
Talán arról is tudtok, hogy a letét az nem tulajdonátadás. Ha igen, és ezt feltételezem, akkor biztos tudásotok lehet arról, hogy a Ludwig Alapítvány bármikor visszavonhatja az anyagát.
Ha pedig ez megtörténne, akkor az ún. nemzetközi háttér és kapcsolatrendszer, amelyet fel kellene mutatnia a szervezetileg már nem létező MNG átadásra kerülő (?) munkáinak a Ludwig-os gyűjteménnyel, nem fog létezni.
Annak a megoldása, hogy a teremőr, az épületfenntartás és a múzeum finanszírozása elkülönül majd a múzeum(ok) szakmai vezetésétől, szimplán bukás lesz a vége.
Jó, mondhatjátok, majd meglátjuk. Meglátjuk? Küzdeni az én érdekeimért, mint múzeumlátogatóéért ki fog?
Kinek van már most kész elképzelése a XX. század magyar művészetének kettészakasztott – de egyterű? – bemutatásáról és annak szervezeti kereteiről?
kedves Boros úr, mi újság? Nem tolná ide elektronikus tollát néhány, az idétlen érdeklődőket és foglalkoztató kérdés korai megválaszolása érdekében?
Vagy felülről tetszenek majd, a kiválasztottakkal szervezni az értetlen és érdektelen nép javára és boldogulására az egészet?
Drágáim, csenevész virágszálaim az artworldben, olvassuk tovább a kultúrát támogató és szerető kormányzatunk végrehajtó képviselőjének megnyilatkozását az indexen:
” Mégis előfordulhat, hogy települések az új rendszerben úgy döntenek, bezárják a múzeumukat.
Mi nem erre számítunk. Ugyanakkor fel kell tenni a kérdést: a magyar állam és az adófizetők fenn tudnak-e tartani olyan múzeumokat, ahol az éves látogatószám nem éri el az 500 főt? Mindössze három olyan múzeumunk van vidéken, ahol az éves látogatószám meghaladja a 100 ezret. Erre a helyzetre természetesen nem az a jó válasz, hogy bezárjuk a múzeumainkat, hanem az, hogy az önkormányzatokat és a civileket érdekeltté tesszük a látogatószám növelésében. Hiszen mit ér az a tudományos munka, amelynek nincs visszacsatolása a közönség részéről?
Mi ösztönözné erre a múzeumokat? Tudok olyan vidéki történeti múzeumról, ahol már elbocsátották a teremőröket, a muzeulógusok végzik a teremőri munkát, ezért plusz pénzt nem kapnak, és emellett kellene új módszertani elveket kidolgozniuk és bevezetniük?
Szeretném felrázni a szakmát. Itt is érvényes az, amit az örökségvédelemnél említettem: ha nem változik a helyzet, át fog lendülni az inga. Nem várható el, hogy a politika úgy oldja meg az intézmények problémáit, hogy meghagyja a teljes autonómiájukat, és közben odaadja a lehető legtöbb pénzt. Ez így nem fog menni. Módszertani megújulásra és vezetői szemléletváltásra van szükség.”
Értitek, ugye?
Szemléletváltásra van szükség. Ennek az oka az, hogy pénzt az ti nem kaptok. Illetve: most nem azok kapnak, akire ti, az artworld jelesei gondoltok, vagy akit segítenétek, nem, ennek a kormányzatnak más a politikája.
Pénz annak jár, aki elfogadja az alaptételt: a pénzt adó nemes kezét először megcsókolod, majd mindent úgy csinálsz ( nem kritizálsz! ), ahogy mondják. A felelősség azonban a tiéd.
Azok, akik még kor- és szemtanúként közöttünk maradtak az ötvenes-hatvanas évekből, kérjük ( kérjétek! ), jöjjenek elő és meséljenek nekünk az akkori világról.
Nagyon hasznos segítséget tudnának nyújtani. Kedves Nádler István, Maurer Dóra, Bak Imre, Hencze Tamás, kedves Lakner László és Gyémánt László, meséljetek! Szabadon és szépen, hogy tanulhassunk tőletek, hogy felkészülhessünk arra, hogyan lehet és kell túlélni egy ilyen korszakot.
Kedves Beke László! Most az ideje egy nagy, igazmondó, semmit meg nem szépítő életműinterjúnak vagy – írásnak.
Kedves Hajdú István, elő a farbával, jöjjenek a történetek sorba, milyen volt a hetvenes évek!
Bár te nyertél most, de kedves Sinkovits Péter, lenne neked is mondanivalód bőven, nem?
Ha ti elmentek, senki sem fogja tudni, tényleg senki, milyen volt az és történelmi tapasztalatok nélkül fogunk itt állni, kiszolgáltatottan. Ugye, ezt nem akarjátok?
Hívetek:
Iparterves
Ui: Ha minden így marad és az irányt tartjuk, a képzőművészet reprezentatív funkciója fog előtérbe kerülni.
Fasten seat belt – and back to the future!
Előnyben mindazok, akik a szocreált tanulmányozták. Most arathatnak!
@iparterves: Csak egy mellékes megjegyzés — én tudok olyan pesti múzeumról is, ahol elbocsájották a teremőröket és a muzeológusok látják el ezt a feladatot. Sőt, olyan múzeumról is tudok, ahol muzeológusokat tettek át 4 órás állásba…
Az viszont vicces, hogy ezek után még felmerül a szakmai munka hiánya.
A legjobban az tetszik, hogy “érdekeltté” lesznek téve a “civilek”. Alig várom.
@timár.kati: A közszolgák leépítésének folyamata is halad, mit halad, dübörög. Ennek során várhatóan csökkent(het)ik a múzeumok kirívóan agas szakemberi létszámát is, kiszervezve olyan tevékenységeket, amelyek fölöslegesek ott. Gondolok a könyvtárakra, a dokumentáció kezelésére, a számvitelre, jogra és hasonlókra.
Mindezeket majd központi irodák látják el, amelyek áttekintéssel bírnak valamennyi intézmény felett.
Ami ennél rosszabb: teljesen nyilvánvaló, hogy a közgyűjteményi rendszer átszervezése kívánt (?) eredményeként helyi gyűjtemények sokasága fog megszűnni. Láthatatlanná válnak, mint a székesfehérvári kortárs gyűjtemény pár szobája ( a kulcsos múzeum – lásd: kulcsos WC a benzinkutaknál ).
Az sem kétséges, hogy az átalakítás, a város szövetébe való radikális bemetszés a mai kormányzat emlékezetpolitikai huszárvágása: egyszerre akarja eltüntetni-felszámolni azt a teret, amely fél évszázadon át a – torz ,de nekünk ez jutott – munkásmozgalmi felvonulás színtere volt és egy új “világnemzeti” birodalmi ábránd építészeti jeleivel szórná meg.
LSL ( “parancsra tettem”?) végrehajtó kormányfi a nemzeti ábrándot a főbíróság újrainstallálásával kezdi, mert ez a legfontosabb törekvése a jelenlegi rezsimnek, s a Várba való költözést nem említi ugyan, de az sem maradhat el – mint “főkövetelés”.
Hová fog kerülni a Néprajzi Múzeum? Hová a Természettudományi? nem számít. A közterek elfoglalása és átírása, a mozgalmi retorika és a mozgalom szüntelen mozgásban tartása ( Hannah Arendt szerint a fasiszta mozgalmak egyik legfontosabb jellemzője ) nem érhet végig. Ha kiegyensúlyozottság van, valamelyes nyugalom, az a mozgalom halála.
Ezt szenvedjük el – s még mindig nagyon várom György Péter – akinek A hely szelleme című kötetét most vettem kézbe, hogy lássam, gondolatai mennyiben inspirálták a mozgalmárjainkat – megnyilatkozását az ügyben.
Másra, mint egy nagyon kétes színvonalú Illyés munkásságát elemző esszé-töredékre a mancsban, azonban még nem bukkantam.
@iparterves: Rombolni nagyon könnyen és gyorsan megy, ezt jól lehet látni.
Én a napi munkámban látom azt is, hogy a dolgok megőrzésének elmaradása késóbb pótolhatatlan hiányt teremt. De ha a nagy erőfeszítéssel megőrzőtt dolgok megsemmisülnek — arra már szavakat se találok.
A központi irodák sose fogják átlátni az egyes intézményeket, mert képtelenek rá.
@timár.kati: A központi irodák nem is arra valók, hanem hogy megmutassák, lehetséges az anyagi erők összefogása és spórolás.
Aztán bebizonyosodik, hogy nem.
A rombolás sem könnyű, nagy energiákat kell felszabadítani hozzá.
Amiben igaza van – hadd örüljenek a népek! -, az a rendszeres karbantartás ( a megőrzés elmaradásának ) hiánya kapcsán közzétett észlelete.
Igen, amit ma nem őrzünk meg, az holnap már nem lesz. Vagy nem úgy és olyan formában lesz, amilyenben kellene lennie.
@iparterves: Hát épp ez az. Szerintem spórolni sokféleképpen lehet és ezek a központi irodák épp az okos spórolás lehetőségét nem veszik észre, és épp azért, mert nem látják át az intézmények működését.
Ok, a rombolás talán nem könnyű, de összehasonlíthatatlanul sokkal rövidebb ideig tart, mint valamit felépíteni.
De mind ettől függetlenül azért örüljön mindenki!
@timár.kati: Spórolni a marketing-költségeken lehetne. Spórolni az ún. szakértőkön lehetne. Spórolni a jó tervezéssel lehetne. Spórolni a pazarlás csökkentésével lehetne. Spórolni az embereken is lehet, de az visszaüt, mert nem lesznek látogatók. Most sincsenek.
Spórolni nem akarnak, hanem egyetlen cél vezeti a döntések hozóit: eltörölhetetlen nyomot hagyni maguk után, átalakítani a várost. Spórolni ezzel az akarattal is lehetne, de a spórolás itt nem történik meg.
Amikor arról olvastam, hogy elköltöztetik a Néprajzi Múzeumot ( hová ? ), akkor a milliárdos költségek jutottak először eszembe. Az átrendezés, a főméltóságú bíróság odaköltöztetése azonban minden józan elgondolást felülír.
Ugyanez vonatkozik a Természettudományi Múzeumra is. Az MNG elköltöztetése sem kérdés. Együtt mekkora összeget tesz ez ki? 10-15 milliárdot? Nem számít, nem ezen fogunk spórolni, igaz?
A szimbólikus hatalom szimbólumainak és tereinek megteremtése mindennél fontosabb.Hogy meddig marad fenn? Ezeréves birodalom? Ugyan.
Olvasgatom a nagy ötletadó említett könyvét, s egyre határozottabb kép bontakozik ki bennem: a György által az elmúlt évtizedek művészet- és társadalomtörténeti vitáiból desztillált anyagból gyúródik majd itt a háttérben valamiféle olyan anyag, amelyből az öt vagy hat (?) múzeum összerakásának elméleti háttere kibontakozhat.
Nem akarom diabolizálni ezzel Györgyöt, de Ébli mellett – aki kivülről nézve tartózkodó álláspontot foglal el a napirenden levő kérdésekben – ő volt az, aki kitartóan és szisztematikusan foglalkozott a múzeum tárgykörével. Mint az emlékezet, a társadalmi és művészeti szerveződés-szervezettség, illetve a hatalom terével.
Kérdés az, hogy a várható, nagyon nagyszabású rombolás mellett az építés milyen lesz? White cube épül fel a Hősök terén vagy egy építészeti szobor? Ez eleve meghatározza a küldetést és a rendeletetést is?
ASZépművészeti Múzeum/Műcsarnok kettősre hivatkozik majd az új épület vagy az ING székházzal tart?
LSL szerint nemsokára kiírják a pályázatot: az közelebb visz majd bennünket ahhoz, hogy tudjuk: a “megrendelő” mit kíván elérni.
@iparterves: Maga nagyon jól összefoglalta a problémát és a releváns (magyar szinkronban: reveláns) kérdéseket, nehéz most kapásból ezt még fokozni.
Viszont sokszor eszembe jut, hogy a bécsi MQ nem egy új épületegyüttes felhúzásával járt, hanem egy meglévő funkcióváltásával és rendbehozatalával, valamit azzal, amit már előttem is volt, aki megemlített, hogy ott kisebb kezdeményezéseknek is helyet adtak, nem csak a monstrumoknak. Másrészt mondjuk a Kunsthistorisches-t értelemszerűen nem költöztették át.
Attól tartok, a külföldi példák és az itteni helyzet között sokkal számosabb a különbség, mint a hasonlóság.
@timár.kati: Már csak azért is nagyobb a különbség, mert Bécsben egy magánkezdeményezés erőssége implikálta az állam erős részvételét, itthon viszont az állami daráló működik.
Az egységes szerkezetű múzeum-együttes, amelyben az egyik múzeum teréből szabad lesz majd az átjárás a másikéba – mint az LSL interjújában felsejlik – azt is jelenti egyben, hogy a múzeumi tér egy, a magyar történelmet és művészetet és annak történetét rekonstruáló, egy kánon alapján megmutató, a XIX. századi elvárásoknak megfelelő intézmény lesz – s ha kell visszamegy a turulig ( Néprajzi Múzeum/Természettudományi Múzeum ), hogy eljusson az Alkotmány dicséretét zengő művekig.
Súlyosan propaganda- és ideológia-terhelt már most a még létre sem jött múzeumegyüttes, a a mostani rezsim láthatóan éppen úgy meg akarja határozni azt, hogyan kell a mi művészettörténetünket elbeszélni, mint ahogy az állami/társadalmi- és gazdasági viszonyainkat is.
Természetesen ez lehetetlen, de minden erővel ezen vannak. Mission impossible.
@iparterves: Ha már az állami és a magánpénzek részvételénél tartunk, akkor a különbség leginkább a szakadék képi metaforájával illusztrálható.
Az állam mindent nem tud meghatározni, akármennyi erőt és pénzt is öl bizonyos dolgokba. Ahogy maga is írja, mission impossible. A tudatot a legnehezebb módosítani, mert sose tudják leellenőrizni, hogy amit az emberek mondanak, az valóban az, ami a fejükben van.
@timár.kati: Ebben pedig nagy gyakorlatra tettek szert az emberek.
Amikor, már jó régen, vagy két éve is megvan ( te jó ég! ), hogy mely könyvek voltak fontosak számomra ( hol is lehet még meglelni a listákat? ), akkor az egyik legfontosabbként említettem Leo Strauss Az üldöztetés az az írás művészete című kötetét.
Újraolvasandó!
@iparterves: Tényleg elképesztő, hogy már két éve, de a lista megvan, az index.link-ben található. És nekem fel kéne tennem a netre, hogy folyamatosan hozzáférhető legyen 🙂
A Leo Strauss-kötet viszont jó helyen van, nemsokára előveszem és megmerítkezem benne.
Ha szabad, akkor előremenekülök egy kicsit az időben, és arra gondolok, hogy milyen belépődíjakkal vihetem majd el a családom vasárnap ebben az új múzeumegyüttesbe?
Ha a mai árakat veszem alapul, akkor az épületeket nem járhatjuk be 10.000 Ft-nál olcsóbban.
A gazdag németek, a bajorok azonban másként gondolkodnak kultúrjavaikról:
“Beliebter Sonntag
Alle staatlichen Museen verlangen an Sonntagen einen ermäßigen Eintrittspreis von nur 1 Euro. So auch die Pinakothek der Moderne.”
Vajon mikor fogjuk utolérni őket?
@iparterves: A Ludwigban is van egy ingyenes nap és akkor mindig nagyon megugrik a látogatószám. Innen lehet tudni, hogy sokan vannak olyanok, akiket érdekel a képzőművészet, de már nem tudják a kiállítás-látogatást megfizetni.
So auch di Pinakothek der Moderne…
Sose.
@timár.kati: Erről lemaradtam. Mikor van ilyen ingyenes nap?
A Pinakothek, láthatóan, a MüPa egyik előképe volt, ennyiben is követhetnék.
Ez, ha jól olvasom, a családoknak szól és csak az állandó kiállításokra. Én rosszul emlékeztem, azt hittem, hogy minden kiállításra :-((
A MüPa előképe volta Pinakothek? Most az építészeti megoldásokra gondol, vagy az intézményre?
@timár.kati: Ha nem vagyok család, csak egy egyedülálló öregember – aki egyébiránt sokféle senior citizen kedvezményre lesz jogosult az EU más országaiban -, akkor én fizethetem a teljes taksát.
A müncheni múzeum – amelynek architektúrájára vonatkozott észleletem, de majd beszámolok arról, hogy milyennek találtam – viszont mindenkinek, megkülönböztetés nélkül adja az 1 eurós ( 300 Ft-os ) belépés lehetőségét.
Hasonlóval nem is számolok most, amikor újabb milliárdokat vonnak el a kultúrától.
De hogy lesz ebből új múzeumi negyed?
@iparterves: Az egyedülálló öregember vagy fizessen, vagy maradjon otthon és örüljön, hogy luk van a s…-én (és még nem mondja a hamut mamunak).
Múzeumi negyed lesz, látogató nélkül.
A kultúrát éintő elvonásokhoz még adjuk hozzá azokat a millirádokat, amiket a sport kapott az új magán-finanszírozási törvény segedelmével.
Várom a müncheni beszámolóját.
@timár.kati: Akkor most lemegyek a Duna-partra, közvetlenül szegény Pauer Gyula ( Can Togay-jal közös ) emlékművéhez és belevetem magam a piszkos hullámokba.
Ezzel is megspórolom az én szeretett államomnak azt a sok kiadást, amibe még esetleg kerülnék.
A múzeumi negyed nem a látogatókról szól. Honnan veszi azt, hogy kell ilyenfajta állatféleség oda?
A sport a legfontosabb, még fontosabb a lenin szerint legfontosabb filmnél is.
Münchenben nagyon rövid időt leszek, de majd úgy teszek, mintha mindent láttam volna.
A rezidencia program célja, hogy a kurátor szoros kapcsolatot építsen a TOTEM GALÉRIA művészeivel, melynek eredménye a TOTEM GALÉRIA sikeres bemutatkozása az idei ART MARKETen.
A rezidencia program alatt a kurátor megismerkedik a TOTEM GALÉRIA művészeinek munkáival, és azokból reprezentatív anyagot állít össze, amit az ART MARKETen a TOTEM GALÉRIA a kurátor közreműködésével mutat be standján.
A rezidencia időpontja: 2012. október 22-28.
A rezidencia helyszíne: Budapest III. kerület, Kecske utca 23.
A rezidencia program és a vásár ideje alatt a TOTEM GALÉRIA biztosítja a rezidens szállását, teljes ellátását.
Várjuk azon kurátorok, illetve kurátorhallgatók jelentkezését, akik kellő elhivatottsággal és szakmai alázattal viseltetnek a hazai kortárs képzőművészet iránt.
A jelentkezés feltételei:
– szakmai önéletrajz
– motivációs levél (legfeljebb 2000 leütés)
TOTEM GALÉRIA
(Horváth Tibor, Karácsonyi László, Kis Róka Csaba, Szalay Péter, Szarka Péter)
@hortib: Hahó, rég láttam, már nem az acb-nél van?
Ez a TótEm coop galéria?
@iparterves: aggy isten, az acb van nálam, én meg nem vagyok magamnál.
ön nem kurátorkodna kicsit?
@iparterves: Látja, félreértettem. Eszembe se jutott, hogy saját magáról beszél, amikor “öregember”-t írt! Azt hittem, hogy csak
úgy általános alanyként beszél egyes szám első személyben.
Szóval, maga csak ne menjem sehova, legkevésbé a Duna koszos hullámaiba, hanem tegyen meg mindent, hogy minél többe kerüljön annak a nyamvadt államnak és minél tovább.
Igen, magamba kell szállnom és önkritikát gyakorolnom — a látogatók csak egy delíriumos pillanatomban ötlött az eszembe.
Ha a gépe mellett ülve jól felkészül, akkor el se kell mennie Münchenbe, és mindenki el fogja hinni, hogy mégis ott járt.
Az államot nem fogom terhelni, szépen elhúzódok majd, mint régen a falusi öregek tették.
Szomorú vagyok, de azok az idők – köszönhetően a mi fejlett demokráciánknak és európai élcsapat gazdaságunknak – újra beköszöntek.
Münchenbe azért elmegyek,hátha szemrevételezni érdemesebb a helyet, mint olvasni róla. Amikor voltam, régebben, akkor még nem volt a modern múzeum.
Bocs, hogy felrakom ezt a szöveget, de olyan jó, hogy ezt nem én mondtam, hanem Deák Erika:
” Nagyon nagy probléma a másodlagos piac hiánya. Mit mondhatok felelősen azoknak, akik a befektetési szempontokat tartják szem előtt, ha azt látják, hogy azok a magángyűjtők, akik bármilyen ok miatt rákényszerülnek gyűjteményük eladására, vért izzadnak mire sikerül eladniuk valamit?”
A befektetési szempontot kihagyom belőle, mert engem a művészeti befektetés nem izgat, de a lényeget megismétlem: nincs másodlagos piac. Enélkül meg nincs művészeti piac sem.
Ezt azoknak is meg kellene érteniük, akik mindig arról panaszkodnak, hogy nem veszik a kortársakat.
@iparterves: Tudom, hogy magáról beszélt, de próbáltam a dolgon ironizálni. A dolgon, hogy maga lenne az “öregember”….
Maga csak maradjon a színen, vételezze szemre a Pinakothek der Moderne-t és számoljon be majd róla mindannyiunk épülésére.
A kurzus betekintést kínál a kortárs képzőművészet világába, média- és marketingismereteket nyújt, bemutatja a műtárgypiacot, valamint az üzleti kommunikációval és művészeti menedzsmenttel is foglalkozik. A kurzus résztvevői alapos ismeretek birtokában képesek lesznek a művészetet körül vevő piaci, társadalmi és média kontextusok értelmezésére. Továbbá képesek lesznek a kurzuson szerzett ismereteiket e területeken a gyakorlatban is felhasználni!
Oktató: Durica Katarina
Helyszín: 1088 Bp., Múzeum u. 7.
Időpont: szerda 18.00-19.30.
Első óra: november 21.
Részvételi díj: 50 000 Ft + áfa, azaz bruttó 63 500 Ft/12 alkalom
Befizetési határidő: november 30.
RÉSZLETES TEMATIKA
1. A művészet piaca
Kik a főszereplők és mennyi pénz van a műtárgykereskedelemben? Christie’s, Sotheby, a világ legnagyobb aukciós házai, a legdrágábban elkelt műtárgyak, legkeresettebb művészek, galériák és műtárgy kereskedelmi bázisok itthon és külföldön. Mi a sikerük titka? Hogyan működnek?
2. Média és művészet
Szaklapok, irodalmi folyóiratok és képzőművészettel foglalkozó kiadványok versus napi sajtó, kereskedelmi televíziók, és bulvárlapok. Mekkora és milyen hatása van egy szaklapban megjelent kiállítás kritikának és milyen az, ha a TV2 és az Index foglalkozik a témával?
Hogy írjunk sajtóhírt? Hogy érjük el azt, hogy a média foglalkozzon a kiállítás megnyitóval, a könyvbemutatóval, a művésszel?
3. Brandépítés – stratégiai marketing
Mitől lesz egy képzőművész sikeres? A Budapesti Képzőművészeti Egyetemen több tucat művész végez évente, mégis csak néhányuknak sikerül befutnia. Milyenek az aktuális trendek? Kik ezek a művészek és kik támogatták az útjukat? Milyen módszerekkel dolgoznak a brandépítők? Kortárs galériák és napjaink magyarországi mecénásai illetve külföldi példák.
4. Finanszírozás
Miből futtassunk fel egy művészt, galériát, rendezvényt? Pályázatok, kulturális intézmények, minisztérium, állami támogatások és multinacionális cégek. Szponzoráció és működési mechanizmusok itthon és külföldön.
5. A művész és a galéria
Ígéretes művészek felkutatása és leszerződtetése egy-egy galériához. Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? A galériák működési mechanizmusai, szerződések és apró betűs részeik. Mennyit kap a művész és mennyit a galéria?
6. Mennyibe kerül?
Mi kerül „ezen ennyibe”? Kortárs műtárgyak árazása. Befektetés, műgyűjtemények versus lakberendezés. Az itthoni trendek: „a magyar üzletember egy valamibe hajlandó fektetni: műkincsekbe. Listavezető a sportkocsi és a festmény.”
Egy csoda – és nyilván a magyar piacra optimalizált verziót kapnak a résztvevők.
Kedveskéim, a világ dübörög, maguk meg egy árva szót sem szólnak? Splendid isolation?
Most, amikor az MMA átveszi a Műcsarnokot?
Hol van ilyenkor a magyar művészeti elit? Hol az AICA?
Most lesz a Műcsarnok igazán Műcsarnok!
nem hitték volna, ugye, hogy eljöhet az az idő, amikor az illegálisan kinevezett GG még a jobbik megoldás?
Két rossz közül a kevésbé rossz?
Miért kukák? Mitől tartanak?
Kérdés Deim Pálhoz, Orosz Istvánhoz, Farkas Ádámhoz, Jovián Györgyhöz !
Kedves Mesterek, Barátaim!
Ti tényleg azt akarjátok, amit az Akadémiátok?
Kedves Ádám! Örülnél annak, ha másoknak nem lenne helye a kiállítótermekben, csak a hivatalosságnak? A szoci rendszer után ilyen elképzelésekkel érkeztél a jövőbe?
Kedves István! Te el tudod képzelni, hogy lesz egy olyan stílusirányzat, amely meghatározó jelentőségű lesz a képzőművészetben és a te munkásságod kivül rekedhet megint a fősodron?
Kedves Deim Mester? Akkor most a konstruktivistáknak ismét lőttek? Marad az ellenkultúra? meg a jó emberek, akik veszik a képeket? Ez lenne a vállalható jövőkép?
és: Kedves Jovián Mester! Te el tudod képzelni, hogy mások képzőművészeti ízlését és irányát megszabjad? Nem volt neked ebből elég?
Nem voltál mélyen megbántott, félelemmel átitatott, amikor átjöttél Romániából? Hasonló lelkű ifjakat akarsz látni magad körül?
Kedves Jovián mester, az írás kevés.
Lépj ki!
Mutasd meg, hogy van még benned tartás!
Kedves Bohus Zoltán!
Miért léptél be most? Miért?
Az egész munkásságodat megtagadod ezzel.
Lépj ki!
Orosz Pista, lépj ki. E már nem az a szervezet, amelynek titkára voltál.
Lépj ki.
Hauser Beáta, Bea, te komolyan gondolod, hogy búsmagyar akadémikus leszel, aki majd megszabja mások gondolkodását?
Az LMBT rövidítésben a leszbikusok “L” -je a biszexuálisok “B”-je előtt van. Miért nem BLMT ? Az abc diktálta logika szerint ez racionálisabb lenne.
Vagy van egy magyarázat az LMBT sorrendre ?
(Úgy értem, az “udvariasság” szexista őrületén kívül . . .)
Gyerekek, ki az, aki legalább 1000 m2 alapterületű, nemzetközi jelentőségú kiállítóhelyen rendezet már elgalább öt kiállítást?
Ez a minimum-feltétel a Ludwig igazgatói poziciójának megszerzéséhez.
GG-n kivül van ilyen?
Megkaptuk a választ: Bencsik és Fabényi.
Mások miért nem jelentkeztek?
Az 1883-as tiszaeszlári pert feldolgozó kiállítás nyílik a Centrális Galériában Hamis vallomás címmel november 14-én, azaz e hét csütörtökön.
A kiállítás megtekinthető 2013. november 15 – december 17. között
Kurátorok: Németh Hajnal és Kékesi Zoltán
A kiállításhoz kapcsolódó előadások:
November 28.
Kende Tamás, Kövér György, Stipta István: Vérvád-perek a modern korban – A tiszaeszlári per társadalomés
jogtörténeti vonatkozásai
December 5.
Gwen Jones, Kékesi Zoltán: Újratermelés – A tiszaeszlári per szélsőjobboldali recepciója 1989 után
December 12.
Véri Dániel: A Sakter-polkától az Egészséges Fejbőrig – A tiszaeszlári vérvád zenei szubkultúrái
Németh Hajnal, Kékesi Zoltán: Hamis vallomás verziók és opciók
December 15.
Fischer Iván: Vörös Tehén Az operáról készült felvétel vetítése
MONOKLIS TÜNTETÉS MA a Képviselői irodaház előtt
Két pofon nem a világ?
Az a két pofon maga az ország.
Tiltakozzunk a családon belüli erőszakot elfogadó közállapotok ellen!
A nőverőknek nincs helye a közéletben.
Monoklis tüntetés november 18-án, hétfőn, 12 órától a Képviselői irodaház előtt.
Fess magadnak monoklit, és demonstrálj velünk!
szeretnénk meghívni a Tilos Rádió Alkotás útja c. műsorába,
anonimitásod megőrizzük. kérlek küldj egy emilt, h a részleteket megbeszélhessük, a címemet biztos megtalálod,
üdv,
sj
Kedves s j,
Örülök, hogy észrevetted, hogy vállalva a lebukás veszáélyét sikerült meghekkelni a tranzitblog oldalát. Ezt már egy ideje csinálom, aki figyelmesen megnézi, az észre fogja venni, hogy a siteon másutt található szövegekbe is korábban itt-ott belenyúltam már. Ezt föl sem tünt senkinek! ezért folyamodtam most a gif animhoz, ezt már a vak is látja. Nem volt nehéz feltörni a tranzit.hu rendszerét, és ez csak a kezdet, felbátorodtam, rövidesen jön az artportal és az artmagazin és a többi site is, galériák, stb. Sajnos mostanra kifogytam a gif ötletekből, egyre laposabbak, éppen abba akartam hagyni, úgyhogy kösz a reakciót, szívesen veszek bármilyen segítséget, mástól is. Most éppen azon agyalok, hogy a Bukta Imre ki illetve belépését az MMA-ból hogyan animáljam meg, ez lesz az utolsó, csak nem jut semmi az eszembe. Köszönöm a meghívást!
TBH
“Nem születünk nőnek hanem azzá válunk” (Simone de Beauvoir)
Brain Connectivity Study Reveals Striking Differences Between Men and Women
Idén is sor kerül az AICA-díjak átadására. A 2013-as évre beérkezett jelölésekből az elnökség mint zsűri választotta ki a kategóriák díjazottjait, akiket előre értesítettünk. A díjkiosztón a laudációkat Nagy Gergely, Mélyi József és Kékesi Zoltán tartja.
Időpont: 2014. május 12. 18 óra
Helyszín: Kassák Múzeum, 1033 Budapest, Fő tér 1.
________
Új emlékművek emlékezete – beszélgetés készülő emlékművekről
A díjátadás mellett ez alkalommal egy új beszélgetés-sorozatot indítunk, amelyben kritikusok, művészettörténészek beszélgetnek egy-egy aktuális projektről, illetve írásról.
Az első beszélgetés témája egy-egy elkészült, tervezett vagy készülőfélben lévő emlékmű.
A beszélgetés résztvevői: Kemény Mária, Kékesi Zoltán, Mélyi József, Turai Hedvig
A beszélgetés a díjátadó után kezdődik.
Ez a traszparencia azért megfogja az embert….
AICA-2013: kiosztották a műkritikusok díjait
Gerhes Gábor képzőművész, Székely Katalin kurátor, illetve Dékei Kriszta és Hornyik Sándor kritikusok kapták az AICA-díjakat tegnap a Kassák Múzeumban.
Tegnap este az óbudai Kassák Múzeumban kiosztották a 2013-as AICA-díjakat. A műkritikusokat tömörítő szervezet hét éve díjazza mindig az előző év legjobb teljesítményeit három kategóriában. Művészi, kurátori, illetve kritikusi teljesítményeket ismernek el – ezúttal, első ízben a kritikusi kategóriában különválasztva a műkritikát és a hosszabb, teoretikus tanulmányt.
A díjakra az AICA teljes tagsága jelölhetett, az elnökség pedig zsűrivé alakulva döntött a díjazottakról. A művész kategóriában Gerhes Gábor a Trafó Galériában megvalósított Neue Ordnung című kiállításáért, a kurátori kategóriában Székely Katalin a Ludwig-beli John Cage-kiállításért, illetve a kritikusi kategóriában Dékei Kriszta a Magyar Narancs-beli cikkeiért és Hornyik Sándor az Ars Hungarica folyóiratban megjelent egyik írásáért kapta az elismerést.
A díjakat minden évben az év első hónapjaiban ítélik oda, idén némileg megkésett a folyamat – ismertette Bencsik Barnabás, az AICA magyar tagozatának elnöke. Az AICA-díj korábban pénzjutalommal is járt, de tavaly után idén már másodszor nem osztottak pénzdíjat, a szervezet nem tudott forrásokat teremteni a díjhoz, illetve a minisztériumi támogatást nem fogadta el. A díj idén egyedi műalkotás volt, Karas Dávid képzőművész munkája, egy limitált szériás fehér póló, az “Itt van, pedig senki se hívta” felirattal. Hasonlatos ahhoz, amelyben a művész a Kívül tágas projektben szerepelt. A Kassák Múzeumban a laudációkat Nagy Gergely (művész kategória), Sasvári Edit (kurátor), Kékesi Zoltán és Mélyi József (kritikus) mondták.
Az est második felében útjára indult az AICA új kritikai beszélgetés-sorozata. Az első beszélgetés az Új emlékművek emlékezete címet viselte, témája pedig az emlékezet-stratégiák, emlékmű tervek és megvalósulások idehaza, illetve a németországi emlékmű-viták tanulságai voltak. A panelbeszélgetésben Kemény Mária, Turai Hedvig, Kékesi Zoltán és Mélyi József vettek részt.
A díjkiosztón ismertették a 2013-as AICA-díj shortlist-jét a jelölések alapján. Ez a következőképpen alakult:
Művész:
Gerhes Gábor: Neue Ordnung. Trafó Galéria, 2013. október 30 – december 8.
Ősz Gábor: Háromszor három. Ludwig Múzeum, 2013. július 26 – november 3.
Csoszó Gabriella: Fotózás és aktivizmus kurzus, illetve FreeDoc projekt
Kurátor:
Székely Katalin: A hang szabadsága. John Cage a vasfüggöny mögött. Ludwig Múzeum, 2012. november 23 – 2013. február 17.
Petrányi Zsolt, Százados László, Kumin Mónika: Világmodellek. Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig. Magyar Nemzeti Galéria, 2012. november 30 – 2013. június 30.
Kozma Eszter, Mélyi József, Pacsika Márton: Kívül tágas. Hősök tere, 2013. január 3 – 2014. január 28.
Kritikus:
Dékei Krisztina: a Magyar Narancsban 2013 folyamán megjelent cikkek
Szilágyi Sándor: Kurátor vagy producer? Élet és Irodalom, 2013. július 12.
Hornyik Sándor: A spektákulum foglyai, Ars Hungarica, 2013. 3. sz. 348.- 362. o.
FOLYAMATOS MÚLT – Kortárs reflexiók a szocializmus kulturális hagyatékára
Időpont: 2014. május 28 – június 20.
Helyszín: Fészek Művészklub | 1073 Budapest, Kertész utca 36.
Kiállító művészek: Antal Balázs & Hatházi László | Baglyas Erika | Phil Collins | Esterházy Marcell | Gerhes Gábor | Gruppo Tökmag | Ipsics Barbara | Kovács Olívia | Molnár Eszter Dóra | Ciprian Mureşan | Tilo Schulz | Várnai Gyula | Gitte Villesen | Artur Żmijewski
Kurátor: Nagy Edina
Társkurátorok: Bene Zsófia, Feigl Nóra, Juhász Anna, Márton Zsófia, Mucsi Emese, Salamon Júlia
Az államfő kiállt a művészet szabadsága mellett
Ez a hír akkor is jó hír, ha párizsi keltezésű.
A párizsi FIAC-hoz ebben az évben is számos egyéb rendezvény és projekt kapcsolódik, többek között egy olyan public art program, melynek keretében világhírű művészek, köztük Georg Baselitz, Christian Boltanski, Manfred Pernice és Rebecca Warren plasztikáit állítják ki párizsi köztereken.
Az amerikai Paul McCarthy Fa című szobrának a különösen frekventált Place Vendôme adott helyet, igaz, a tervezettnél rövidebb időre. Prűd párizsiak ugyanis már a szerintük sokkal inkább egy erotikus játékszerre, mintsem fenyőfára emlékeztető szobor felállításakor nemtetszésüknek adtak hangot, sőt egy férfi meg is ütötte a 69 éves művészt. A szobor sorsa a hét végén teljesedett be, amikor a rendőrség által még nem azonosított vandálok csoportja elvágta a szobor tartóköteleit, ami így összeomlott és az intolerancia szomorú mementójaként hevert a betonon. Bár Anne Hidalgo, Párizs polgármestere elítélte a művészet szabadsága elleni támadást és a szobor azonnali
ismételt felállítását kérte, McCarthy ez ellen foglalt állást. Kifejtette, hogy az ilyen eszközökkel folytatott vitákban és az erőszakban nem érdekelt és nem akarja veszélyeztetni a szobor környékén tartózkodók testi épségét sem. A public art program tehát McCarthy alkotása nélkül folytatódik.
A párizsi FIAC-hoz ebben az évben is számos egyéb rendezvény és projekt kapcsolódik, többek között egy olyan public art program, melynek keretében világhírű művészek, köztük Georg Baselitz, Christian Boltanski, Manfred Pernice és Rebecca Warren plasztikáit állítják ki párizsi köztereken.
Az amerikai Paul McCarthy Fa című szobrának a különösen frekventált Place Vendôme adott helyet, igaz, a tervezettnél rövidebb időre. Prűd párizsiak ugyanis már a szerintük sokkal inkább egy erotikus játékszerre, mintsem fenyőfára emlékeztető szobor felállításakor nemtetszésüknek adtak hangot, sőt egy férfi meg is ütötte a 69 éves művészt. A szobor sorsa a hét végén teljesedett be, amikor a rendőrség által még nem azonosított vandálok csoportja elvágta a szobor tartóköteleit, ami így összeomlott és az intolerancia szomorú mementójaként hevert a betonon. Bár Anne Hidalgo, Párizs polgármestere elítélte a művészet szabadsága elleni támadást és a szobor azonnali ismételt felállítását kérte, McCarthy ez ellen foglalt állást. Kifejtette, hogy az ilyen eszközökkel folytatott vitákban és az erőszakban nem érdekelt és nem akarja veszélyeztetni a szobor környékén tartózkodók testi épségét sem. A public art program tehát McCarthy alkotása nélkül folytatódik.
Kivancsi lennék mit irnak az antifasisztak erröl !
Tehat tévedtem amikor azt hittem hogy az artportal
egy müvészeti honlap. . . . Olvasva ezt a fenti szöveget ugy
tünik hogy, legalabbis latszolag, inkabb a mükereskedelem
érdekli öket.
A ‘latszolag’ természetesen nem a mükereskedelem szo teljességére hanem csakis a “mü”- re vonatkozik.
Azontul persze hogy, ezzel az irassal itt feljebb, a Pàrt-portal egyszerre a kortarsmüvészettel kapcsolatos büntudat-ébresztés oldalava lett. . .
Talan kar volt, patakzo könnyekkel, a francia köztarsasagi elnök mellére borulni.
Ez a személy, éppen 4-5 éve, hencegve azzal kérkedett hogy még
életében nem olvasott el egy regényt !
Ha Cocteau szavai igazak, amiket Peyrefitte idéz a Propos secrets
oldalain, akkor az k. elnök orszagaban csak az analfabétak nem olvastak legalabb egyetlen regényt.
Tehat Hollande véleménye, a kulturarol altalaban, elsösorban a deritögödrök szinvonalat jelzi.
Egyetlen pillanatig sem képzeltem hogy magat érdekli ! ! ! !
(Illetve, annyiban igen, amennyiben és ahogyan, azt, nagyon jol leirta.)
Csak azért huzakodtam elö ezzel az egésszel mert itt, a tranziton,
a fasizmus – antifasizmusrol volt szo és, miutan valaki felhivta
a figyelmemet erre az irasra, azt gondolom hogy, bizonyos értelemben, ez az egész egy fasisztikus jelenség.
Most egy kicsit késö van hogy belekezdjek.
Most csak annyit hogy amikor olvastam erröl, és lattam a képeket, rögtön az jutott eszembe hogy ha a szar,
vagy altalaban a szar-jelenség, valoban értékes lenne
vagy lehetne, vagy, mondjuk, a szar aranyat érne akkor szegényeknek – a gazdagokkal szemben – nem lenne lyuk a seggükön. 🙂
Ez az artportal-szöveg egyidejüleg felhaborito és totalitarius tartufferie !
Nem tudom ki volt az a hülye aki ezt irta
de maris ezt üzenem neki : ta mére, la grosse pute !
Holnaputan.
Egyetlen szoval sem mondtam hogy, a maga szavaival,
“a seggdugasz” “értelmezhetö a fasizmus-antifasizmus
tengelye mentén”.
Az irtam hogy “ez az egész egy fasisztikus jelenség”.
Ezt azért irtam mert a lényegi kérdés nem a “seggdugasz” mint targy, létrehozasat, söt, nemis egy kortarsmüvészeti vasar fizikai keretein belüli bemutatasat érinti.
A lényegi kérdés ennek a targynak ebbböl a kereskedelmi kontextusbol valo kiragadottsaga és, természetesen,
az allami-tamogadottsagu felallitasa.
Az allami-tamogatottsagot akar varosi-tamogatottsagnak is nevezhetném de ha mar a köztarsasagi elnök is beszélt erröl
akkor nincs ok hogy ne maradjak az elöbbinél.
Ezt a ‘tamogatottsagot’ ugy is értelmezhetem mint egy hivatalositast. Annak a közegnek a hivatalossa avatasat,
amelyböl a targyat, mint egy emblémat, kiragadtak.
Ennek a hivatalos müvészetnek önkényes, vagy eröszakos, installalasaban latom a fasisztikus jelenséget.
Ne felejtse el hogy ezt a targyat nem egy mezö kellös közepén allitottak fel hanem egy a 19. szazadi francia történelem egyik fontos helyszinén.
Ez az a tér, a kommün kegyhelye, ahol barrikadok voltak, és
rajtuk halottak és sebesültek.
Ahol Liebert megörökitette, ott és akkor, 1871-ben, Courbet –t a barrikadon (aki aztan minden volt csak ‘hivatalos müvész’ nem).
Es mi mas (is !) a FASIZMUS ha nem a nemzetek történelmének nevetségessé tétele söt tagadasa ?
Mi mas (is !) mint a totalitarius hatalom, müvészetnek nyilvanitott de valojaban nihilista, és, ebben az esetben haromdimenzios, képeinek, szimbolumainak önkénye ?
Mi mas (is !) mint a képek vagy szimbolumok eröszakos és ideologikus, ellentmondast-nem-türö, disztribucioja ?
Mi mas (is !) mint azt hazudni egy targyrol hogy az egy fa
(söt karacsonyfa) miközben az egy sextoy
és, ebben mast latni mint egy fat, az perverzio ?
Mi mas (is !) mint a jozan észt meghazudtolo
és eröszakos ‘derizio’ ?
Mi mas (is !) mint a kollektiv történelmi tudat
vagy a nemzeti érzés a nevetségességig valo degradalasa ?
Mi mas (is !) mint azok reakciosnak, söt fasisztanak nyilvanitasa akik szabadon, és aktivan (kihuztak a csövet ami a levegöt pumpalta a sextoy ba) kifejezik a véleményüket ?
Mi mas (is !) mint azt allitani hogy a müvészet, – amely arra is hivatott LEHET hogy emelkedettséget sugarozzon- mar halott,
de a helyette, mint egy ujszerü ikont most egy “seggdugaszt” lathattok bébi
(amit egyidejüleg egy müvészeti vasar keretében is arulnak) ?
Ime, ezért hasznaltam a fasisztikus jelzöt és, most utolag ismét, osztom a véleményemet . .
A szittyat, aki az artportal szövegét irta, csak elmarasztalhatom.
Az “elmarasztalhatom” szot csak azért irom
hogy –legalabb egyetlen sor erejéig- eltérjek a targytol.
(Ha szigoruan ragaszkodnék a kontextushoz
akkor azt irtam volna hogy “leszarom”.)
Ezt irja a szittya :
“Az államfö kiállt a müvészet szabadsága mellett
Ez a hír akkor is jó hír, ha párizsi keltezésü.
Nagyon sajnalom hogy az ‘allamfö’ kiallt
“a müvészet szabadsaga” mellett.
Jobban tette volna ‘az allamfö’ a csak
a szabadsag mellett allt volna ki.
Vagy mondjuk, és ez minimum !, az allampolgarok
a varosi vizualitassal kapcsolatos szabadsaga mellett.
(Ezt a szittyanak üzenem: és különbenis “az allamfö” nem mas mellett allt ki mint a parizsi polgarmester mellett.
Amellett akit néhany honapja eröszakosan a varos élére allitott, mindenekelött azért mert van töle egy gyereke.
Ez ugyan csak félig-meddig lehet csak titok mert még én is tudom de – ugyanugy mint Mitterand esetében-, egyenlöre,
nyilvanosan bevallhatatlan.
A parizsi polgarmester-asszony is kiallt a müvészet szabadsaga mellett.
Ez nem lep meg mert az köztudott hogy altalaban
sulyos IQ problémakkal küzd és azt hallva,
ahogy és amit mond, ahogy beszél, arra gondoltam hogy,
ha korabban eszébe jutott volna akkor,
a polgarmesterség helyett, jatsszi könnyedséggel
a K9 Sex Video Industry nélkülözhetetlen attrakciojava
is valhatott volna.
A kutyak az ember nem a ‘legvalogatosabb’
hanem a ‘leghüségesebb’ baratai.)
Az nem biztos hogy hasznos volt e valojaban “ledönteni” ezt mestermüvet. !
Végülis majd P. McC. huz hasznot ebböl.
Elöször is “üldözött müvésszé” avatodott. Megnem-értetté.
A még-kéthéttel-ezelöttig tarto analis-stadiumtol egy ujabb,
az oralis studiumba, jutott. Ez kétségtelenül haszon.
Még az artportal szar-tunkoloja is rola beszélt.
Es tudja mit ?
Ha egy bizonyos kortarsmüvészetet ugy tekintem, és jogosan,
mint egy ipart akkor ez egy ipari-baleset volt
aminek következtében senki sem halt meg
csak, a hirek szerint, elcsattant egy pofon.
(Ez hiba volt. Az idöseket nem szabad pofozni.
Különösen ha makacsul ragaszkodnak a pénzhez.
A legjobb megoldas a rugas.
Hogy a földre kerüljenek.
Hogy érezzék
hogy milyen stadium következik, ha nem is most,
de legalabbis hamarosan.)
Akarja még hogy folytassam ?
( Üzenet a tranzitnak: Opera alatt miért nem működik megfelelően az oldal? )
Szabolcsinak:
Mit mondjak? Folytassa? Minek?
Ne folytassa? Miért ne?
A kortárs művészet nevezetű efemer valami legigazibb pillanataiban, amikor leginkább önmagában van és önmagát mutatja, amikor a valódi és nem idealizált képét fordítja felénk: műkereskedelem.
Tele van a sajtó, a művészetinek nevezett sajtó a diadalmak jelentéseivel: ennyiért és annyiért kelt el ez és amaz. Giacometti – a súlyosan éhező és csontsovány szobrász súlyosan éhezőnek látszó és csontsovány miniszobra 100 millió dollárért!
Hú, öregem, egy kis bronzdarabka és 100 millió dollár? Ne, ez már a művészet!
Ehhez képes a seggdugasz elmúló és érdektelen napi hír.
Azt nem nagyon tartom célravezetőnek, hogy a politikusokat hehülyézi. Akkor sme, ha tényleg azok. De nem, nem azok. A maguk szakmájában – szegény kis Max Weber! – nem számítanak elmeháborodottnak.
Ahol a normalitás általánosan elfogadottnak gondolt – igyekeztem nagyon óvatosan fogalmazni ! – elveinek elvetése, kigúnyolása és kifordítása a szabály, a szabályok leköpése és kiröhögése a rend, ott miért beszél hülyeségről?
A normalitás és a megélhetés, előrejutás a nem-nomalitás normalitásának elfogadásán alapul.
Ehhez idomulnak a “sértődött” művészek is. És ezért nem meglepő az, hogy Bak Imre, aki az előző rendszerben ún. üldözött művésznek számított, konceptuális periódusa is volt, gondolkodó festőként élt az életét, aggodalom és ellenérzés nélkül elfogadta az új Akadémia, az MMA nyugdíját.
A sértődött művész mint akadeimikosz. Milyen lehet ez a pozíció akkor, ha ugyanazokat az esztétikai regulákat kell hallania Baknak, amelyeket nem tudott elviselni az Aczél-os rendszerben?
Kinek a szabadsága mellett kell Most nekünk kiállnunk? Az MMA szabadsága mellett vagy a sajátunké mellett, amely lehetőséget ad arra, hogy tudomást se vegyünk az új urakról és kiszolgálóikról?
Gondolkodóba esek – már jó darabja -, hogy miként is minősítsem azokat az alkotókat, akik megtört derékkal-tudattal járulnak az új szocreál dogmát rájum sugárzó MMA templomának oltára elé, hogy megtisztítsák magukat a szocializmusban űzött ellenzékinek vagy avantgarde-nak nevezett művészetük bűneitől?
Hogyan viszonyulhatok most egy akkori művükhöz? Mi változott? Melyiküknek higgyek? A 30-40 évvel ezelőtti fiatal Baknak, Deimnek vagy Prutkay-nak, Gyulai Liviusznak, Csáji Attilának ? (Szemadámot nem említem, mert neki soha egyetlen művét sem hittem el.)
Mit tételezzek fel Sturcz Jánosról, Bohus Zoltánról vagy Kelecsényi Csilláról?
Ez engem, határaink közé zártat jobban foglalkoztat, mint a seggdugasz. Bár a kör, a kontextus hasonló, ha nem is azonos.
A politika és a művész(et) viszonya. Az önállóság megszerzése/elvesztése, az önfeladás és az önárulás mint a művészet és a művészeti elvek elhagyása. A kiüresedés.
Ez a kérdés, ‘Franciaorszag milyen’ egyszerre brutalis és meghatoan együgyünek is tünik.
(Tehat nem maga együgyü.)
Nem azért nem valaszoltam azonnal mert nem volt idöm
hanem mert nem akarok banalitasokat irni maganak,
Olyan banalitasokat amik raadasul, a kontextusbol kiragadva, mégnagyobb, és raadasul értelmetlen, banalitasokka dagadnak majd.
Ha nincs ellenére küldök maganak olyan videokat vagy irasokat
amikröl ugy itélem hogy jol reprezentaljak hogy milyen az “élet”.
Nem tudom hanyat milyen idöközönként. Ahogy jön.
(Persze nem kéthetente egyet. Az ugy érdektelen lenne.)
Ha akarja kommentalhatja, de ha nem akkor nem.
Természetesen leforditom a szöveget.
Feltételezve hogy érdekli ez.
Ha megunta, érdeklelennek talalja jelezze.
@henan road: A “Franciaország milyen” kérdésre szubjektív választ vártam.
Ilyesmit, hogy “nekem jó, mert otthon vagyok benne, van helyem…” stb.
A világfájdalom és az egyéni kilátástalanság együtthatásából előálló ( már kultúra nélküli ) rosszérzés általánossága mellett egy helyi jó érzést, valami pozitívat.
Jó könyveket adnak ki, a múzeumok és kiállítótermek elsőrangúak, a könyvtárak működnek, az állam sem csak arra törekszik, hogy elnyomja a polgárát.
Van ilyen mondanivalója számunkra, egyre keletebbre nyomott volt közép-kelet-európaiak számára?
Azt irja hogy (szubjektiv) valaszt VART és a végén mégis a ‘szamuNKra’ szot hasznalja.
Egy kicsit mintha tulértékelne . .
Kétlem hogy az a tény hogy jo könyveket adnak ki, vagy a muezumok és kiallitotermek elsöranguak lennének elegendö lenne
a “pozitiv érzéshez”.
Igen, jo könyveket adnak ki.
(Ez az intellektualis és/vagy gazdasagi szabadvallalkozas
maig is csorbulatlan létezését jelenti.)
De hogy ezekröl a ‘jokönyvekröl’ szo eshessen, vagy elöitéletek nélkül szo eshessen, akar egy prime-time -on kivüli
müsorban is . . .
Söt! Alig egy honapja a miniszterelnök (!), egy rövid speech keretein belül, megemlitett egy könyvet mondvan hogy ez méltatlan arra hogy elolvassak.
(Rögtön eszembejutott Ivan Deniszovics ami a SZKP központi bizottsaga ülésének egyik targya volt annak idején. . .)
(arrol a miniszterelnökröl van szo akiröl Régis Debray két napja
egy radioban igy beszélt
“. . a jelenlegi miniszterelnök . ., ööö . .
Manuel Valls ? jol mondom ? Igy hivjak ? . .”)
Jollehet ez a könyv a 10. az amazon évi (!) listajan,
ahol a n°1 a-volt-feleség és 2 és 9 között csak krimik és szakacskönyvek vannak.
Es Budapesten miért ne lennének, vagy lehetnének, jo kiallitasok ?
Ha nincsenek akkor kétlem hogy ez pénz kérdése lenne.
Persze ebben a kérdésben ne varjon semmit majd azoktol
akik hisztérikusan, fekve, a jaroka racsai mögül, azt kialtjak hogy
“a müvészet szabad”, miközben a papa athalad a szoban anélkül
hogy akar egyetlen pillantast is sem vetne rajuk. . .
Azok csak a papahoz ragaszkodnak, csakis a papaban biznak.
(Es mindaddig biznak majd benne
mig nem voltak egy psychoanalitikusnal.)
Na, talaltam mégiscsak pozitivumot !!!
Minden honapban küldök 50 € egy radionak ami 18 éve létezik
és csakis adomanyokbol, (reklam nincs), az allamtol nem kérnek pénzt, a beszélgetések 90 percesek zene nélkül, csakis kultura (gazdasag történelem, irodalom, stb. hirek 2 x 5 perc naponta.
Sok vonatkozasban felülmulja a France-Culture-t.
(Kivétel Finkielkraut. De ö mindkettöben van.)
Olvasni kell a ‘Causeur’ magazint. (E. Lévy) havilap, 60 € /év.
(De jonéven veszik ha küld évente 100-200 vagy + €)
(Ez elöször egy honlap volt, aztan nyomtatott de csakis elöfizetésre,
most mar az ujsagarusnal van . .
Latja, bizonyos ujsagok eltünnek mig masok viragoznak . .)
Es még felsorolhatnék 4-5 hasonlot ahol fizetni is kell vagy lehet.
(Persze a politiquement correct ezeknél kizart ! ! !) Ez jo.
(Es ennek az utolso résznek a pénz-kérdését ellenem fordithatja.
De vigyazat most olvasom
Philippe Nemo ‘Esthètique de la liberté’. :D)
(Mindezt csakis maganak irtam.)
Elfelejtettem. Az utolso mondataban az
” . .egyre keletebbre nyomott volt közép-kelet-európaiak számára”
végtelenül bonyolult és sokrétü valaszt igényelne.
Maris azzal kellenne kezdeni mi az hogy ‘nyugat’
és mi az hogy ‘occident’.
Ezek miben és mennyiben fedik egymast stb.
Es ennek a tükrében mi az hogy kelet stb.
Mar a közép-kelet-europa ‘kifejezés’ tartalma(i) bonyolult (ak).
Ez volt a maga kérdése : “Van ilyen mondanivalója számunkra, egyre keletebbre nyomott volt közép-kelet-európaiak számára? “
Tegnap itt “a nagy Ő” (aki minden, látszólagos, erőfeszítése ellenére egy idióta, sőt, úgy tűnik, hogy mindent alkalmat meg is ragad hogy ezt bizonyítsa is) beszédet mondott.
Arról beszélt hogy franciának lenni nem más ragaszkodni a Köztársasághoz.
(szószerint : “le désir de la République”, azaz “vágyakozni” a Köztársaságra, ((“vágyni” arra)).
Tehát ragaszkodni a szabadsághoz, az egyenlőséghez és a testvériséghez. (vágyni ezekre)
De erre a emberiség kétharmada vágyik, mágáénak érzi, többé-kevésbé követeli, gyakorolja.
Tehát, szerinte, nem lenne más, vagy több, egy nemzetállamhoz
való tartozás feltétele mint az ezekkel kapcsolatos vágy.
(Azaz bárki lehet francia. Elég ha vágykozik. :D)
Rögtön magára gondoltam, illetve erre a fennti kérdésre.
Magyarország már nem köztársaság.
Felteszem a kérdést hogy vajon kik a “keletebbre nyomottak” ?
Azok akik a nemzetükhöz,a múltjukhoz, a nemzetállamhoz ragaszkodnak ?
vagy azok,
akik a hervadó baloldal által ideológizált, és illuzórikus, univerzalitástól megvakulva, nemet mondanak a történelmükre ?
@henan road: Kérdését, Szabolcsi, nem nekem, saját magának tette fel. Ahogy szokta.
Válazt miért is várna akkor tőlem?
A hervadó baloldal univerzalitástól megvakulva? A felvilágosodás meg elhullott már ( Adorno-Horkheimer ). A józan ész a történelem cselébe hülyült bele…
A történelem már Hegelnél véget ért, nem kellett senkinek Fukuyamára várnia.
Magyarország még köztársasági formában gyűri maga alá a szerencsétleneket, a nem-nemköztársaságia elgondolásúakat – akik olyan vakok és visszafejlődöttek, hogy legjobb tudásuk ellnére ( Horkheimer-Adorno ) képesek még az szaabdság-egyenlóség-testvériség szentháromságában gondolkodni ( a legfőbb lényt kiiktatva).
Az ilyen bolondok számára készült a Les Mis zárójelenete és dala.
Szerintem maga ezt nem szereti ( vörös zázlók is lobognak a francia trikolór mellett ), mert olyan érdemtelenül emlékezteti a kultúrmocsokban élőket ( Horkheimer-Adorno ), a műveltségükben saját félműveltségüket csaodálókat ( Adorno ) arra, hogy a kultúrának álcázott kereskedelmi dzsungelből volt és talán lesz is kiút.
FOREIGNERS, PLEASE DON’T LEAVE US ALONE WITH THE DANES !
(Pretty please! . . . . .)
Csak tegnapelött lattam hogy hogy maga valaszolt nekem.
Ebben az értelemben, abban ahogy maga irja,
a “zaszlok” kérdése nem érint.
Ezzel szemben ami a baloldal és a zaszlok viszonyat illeti:
A nemzeti zaszlok mindig is taszitottak öket és viszolyogtak
attol hogy egy nemzeti zaszlo mögött meneteljenek.
Az elmult szazad soran viszont örömmel és dalolva meneteltek
a vörös zaszlok mögött.
Ezekre a vörös zaszlokra néha egy sarga csillagot is ragasztottak.
Nyilvan azért ra-gasz-to-ttak” hogy könnyüszerrel felcserélhessék
egy fekete kereszttel . . . amit persze
egy ujabb csillag valthatott fel . . .
De a csillag, és a kereszt is, és ez igy van jol, immar
kiment a divatbol . . .
Persze manapsag is menetel a baloldal !
De mara csak a gyavak, a kishitüek és az arulok
hofehér
zaszlaja
maradt
nekik.
@henan road: Hahó, milyen volt Párizs a nagy tömegfelvonulás idején?
Kint volt?
Azt akarja tehat tudni hogy elmentem e a tüntetésre . . . .
Ezt nyilvan azzal együtt kérdezi hogy azt is tudja hogy a C. H. évtizedek ota az ultra-baloldal tökéletesen nihilista szocsöve volt.
Söt nemcsak egyszerüen ‘szocsöve’ de a baloldal egyik eszköze
a sajtoszabadsag,
az intellektualis szabadsag,
a politikai szabadsag
és altalaban a szolasszabadsag
ELLEN.
Nyilvan tudja hogy C.H. volt, – és ma is az – a vadaszkürt amely hétröl-hétre azért harsant fel hogy kezdetét jelezze annak a brutalitassal zajlo vadaszatnak amely soran mindent puskavégre kaptak amely altalaban a nyugati kulturat és specifikusan
a francia nemzetet, a nyelvet, identitast, hagyomanyt, vallast, stb. reprezentalta. Mindent ami egy nemzeti közösségben élök identitasat érinti.
Ennek a destrukcionak volt C.H. – sikeres – képi konceptora.
Tehat :
“Je suis Charlie”
helyett
“Je ne suis pas Charlie”.
Minden mas mellett azért sem mert ez a
tökéletesen üres mondat
vészesen emlékeztet erre:
“Je suis partout”
Nyilvan maga tudja mi volt ez . . .
Es azért sem vagyok
“Je suis Charlie”
mert viszolygok attol hogy a
“Checkpoint Charlie”
a septében barkacsolt de oly sikeresen, a szocializmus rozsaival feldiszitett sorompok közötti akadalyversenyen
mérettessenek meg . . .
Nyilvan tudja hogy ez a felvonulas
NEM
a sajtoszabadsagért zajlott. !
De ha mégis ezt hinné még valaki akkor azt irhatom hogy ez nagyon elkésett.
Evtizedeket késett !
Es ha ez tulzasnak tünne akkor legalabbis két-harom honapot.
Eppen ekkor, alig harom honapja, zajlott az a kampany a kivalo
és nem-baloldali iro és publicista Eric Zemmour ellen inditott ‘reductio ad hitlerum’ hadjarat (amelynek végén el is vesztette allasat.
Azaz “pas de liberté pour les ennemmis de la liberté” ?
Ekkor kellett volna a sajtoszabadsagért felvonulni !
Vagy miért nem éppen egy éve volt ez a felvonulas ?
Miért nem akkor amikor a szocialista sajto
‘reductio ad hitlerum’-kampanya
Elisabeth Lévy, Finkielkraut, Rioufol, R. Camus,
Goldnadel, Ménard, ellen iranyult ? (Még ma is persze.)
Mindezeknek a sajtovitaknak centrumaban
az immigracios kérdés és a nemzeti identitas viszonya allt.
“A kart amely megüt csokold meg,
a kezet amely megsimogat, harapd meg.”
(Nem ezt mondja egy arab közmondas ? 🙂
Ez történt most !
Milyen tanulsagos (?), és tragikus,
lecke ez azoknak, (C. H. & Co.) akik, hetente, nemcsak az indifferencializmus kifestökönyvét irtak és rajzoltak és kiméletlenül ‘söpörték le az asztalrol’ azokat akik ebben a “progressziv”(nek hitt) koncepcioban, de valojaban azonban egy ideologiava kovacsolt immigracionista psychozisban, ennek egyértelmü és kizarolagos pozitiv voltaban, esetleg –akarcsak ovatosan is- kételkedtek ! (nevek feljebb)
Milyen tanulsagos (?), és tragikus, lecke ez azoknak akik azt hitték hogy a vilag mindenütt olyan mint egy üres asztal azaz mindenütt egyforma. Nincsenek nemzetek, hagyomanyok, vallasok, szokasok, (legalabbis bizonyos) szakralitas, nyelvek (!) nincs történelem, irodalom, kulturak . .
(Ezt ugy irom le hogy egyszerre hallom azt is hogy a dekonstruktörök röhögnek ezen és akiknek most –udvariasan- csak azt irhatom hogy jobb lenne ha dekonstrualnak magukat (vagy akar egymast is, ha ugy tetszik).
Kevésbé udvariasan, de csakis halvanyan imitalva a C.H. stilusat, ez igy hangzana: leszarom öket.
Ugyanez, most valoban, C.H.-nyelven :
allez vous faire enculer.:D)
Na most eldöntheti hogy ott voltam e.
(De a folytatas érdekesebb. Az hogy mi van most.)
3. Elég korlátolt és buta vagyok ahhoz, hogy ne tudjam, amit Ön tud, mik azok az értékek, amelyek “…altalaban a nyugati kulturat és specifikusan a francia nemzetet, a nyelvet, identitast, hagyomanyt, vallast, stb. reprezentaltá(k).”
4. Ahhoz is kellően értetlen, buta és tanulatlan vagyok, hogy tudjam, az általam nem értett, de tisztelt Hegel szerint a negativitás a világ(történelem) fő mozgatóereje.
Vagyis, aki a ” a nyugati kulturat és specifikusan a francia nemzetet, a nyelvet, identitast, hagyomanyt, vallast ” megkérdőjelezi, akár alapjaiban is, az negativisztikus – és valamiylen módon hozzájárul a világtörténelem alakulásához.
5. Nem vagyok azonban a parttalan, gyilkos, emberellenes és bigott, fundamentalista cselekedetek, politikai elvek és gyakorlatok híve, ezért nem keverem össze a funamentalista gyilkosokat az áldozataikkal.
Találgossan, Ön mellett állok-e vagy sem?
( Amúgy – ugyanazt mondom az Ön nézetire és gondolataira, amit Ön a dekontsruálókéra. )
A 4.pontrol:
Ebben az értelemben minden, barmi “valamilyen módon
hozzájárul(hat) a világtörténelem alakulásához”.
Ez igy önmagaban barminek létjogosultsagot kölcsönözhet.
Az 5. ponthoz:
Maga engem a tüntetésröl kérdezett és nem pedig arrol hogy
mit gondolok arrol ami a tüntetést megelözte.
A tüntetés a szolasszabadsagért volt.
Mintha maga ugyanabban a cipöben jarna mint a
tüntetés szervezöi :
egyetlen szoval sem emliti sem az iszlamot
mégcsak az iszlamizmust sem.
Hetvenhét féle ‘fundamentalizmus’ létezik !
Az egyik békésebb mint a masik !
Tehat hogy valoban ne keverje össze
a gyilkosokat
az aldozatokkal
legalabb nevezze meg a gyilkosokat.
Az ujsagirok megnevezéséhez nem kell batorsag, bébi !
De itt ugy tünt (ITT UGY TÜNT !!!!) hogy a gyilkosok megnevezése
nehézséget okoz ! ! ! ! !
Csak 24 ora multaval került elö az antiszemitizmus szo
a szotarbol.
Korabban csak egy koserüzletröl volt szo ! ! ! ! ! ! !
Bilàm ! Bilàm ! Bilàm !
(A gyilkosok megnevezésével kapcsolatban a helyzet némileg (!) valtozott azota.
Mindenekelött azért mert a tüntetés hatarozottan,
egyértelmüen és ta-gad-ha-tat-la-nul (!) “monochrome” volt ! ! !
Ezt mara mar mindenki megirta, beleértve a Pravda-testvérlap
Le Monde is.
Mintha egycsapasra lathatova lett volna volna az
ezerszer szajkozott ‘nemzeti egység’
természete vagy biologikuma !
A vesztett illuziok . . .
Nem “vesztettek’ ! A megvakito illuziok !
Nincs annal csökkentlatobb mint az aki nem akar latni !
Itt most nem magarol van szo, persze.)
Iparterves, vagy én nem beszélek magyarul vagy maga rosszhiszemü.
Mindenesetre ismét figyelmtlenül olvasott.
Ha azt irtam maganak hogy 77 fundamentalizmus van és egyik békésebb mint a masik az csak azért volt hogy célozzak arra a gyava, képmutato, tartuffe-szerü szohasznalatra amikor igy ir :
“Nem vagyok azonban a parttalan, gyilkos, emberellenes és bigott, fundamentalista cselekedetek, politikai elvek és gyakorlatok híve, ezért nem keverem össze a fundamentalista gyilkosokat az áldozataikkal.”
Erre irtam maganak hogy maga ugyanugy ir ahogy itt a szocialista kormany beszél : azaz a “fundamentalizmus” szot hasznalja, amely önmagaban nem jelent semmit, csakis arra szolgal hogy elkendözze a valodi lényeget amely nem mas mint az ISZLAM.
(Mar az “iszlamizmus” szohasznalat is elkendözö.
Mintha ez a két szo nem azonos lényeget takarna !)
Ha figyelmesebben olvasna akkor megtakarithatna azt a moralin
tabletta mennyiséget amelyet nekem szant.
Mégegyszer : ha valoban meg akarja különböztetni az aldozatokat
a gyilkosoktol javaslom hogy nevezze meg kik a gyilkosok.
(Mar a “gyilkosok” szo is többé-kevésbé banalizalo.
Itt iszlam terrorizmusrol van szo.)
(Ugyanott vagyunk ahol a “nazi” és a “nemzeti szocializmus” (vagy
n. szocialista) esetében voltunk.)
Tehat ha “fundamentalizmus” szot hasznalja az mintha azt sejtetné hogy egy meztelenre eröltetne fel egy fürdönadragot hogy mégis valami, akar egy jelentéktelen ruhadarab is, elfedjen egy keveset
abbol amit mindenki, barki, akar a csökkentlatok is, nyilvanvaloan latnak.
Tehat, ismét irom, ahhoz nem kell nagy batorsag ahhoz hogy
megnevezze az aldozatokat. (ezek C.H. ujsagirok + rendörök + alkalmazottak és vasarlok egy zsido üzletben.)
De ugy tünt hogy a HIVATALOS Franciaorszag, szemérmesen, az elsöaldozok fehér gyertallyat szorongatva) fundamentalizmusrol beszélt (iszlam helyett).
Ugyanugy mint maga ( a magyar Tartuffe ) amikor büszkén leirta a,
spanyolviasz-szerü, “fundamentalizmus” szot.
Tehat én nem irom le”az iszlam békességességét”.
En éppen az ellenkezöjét irtam le, bébi.
Söt rosszaltam azt hogy maga egy olyan szot hasznalt amely mintha ezt “békességességet”, akar tavolrol is,
akar implicit modon is, mintha sugallna.
A maga “fundamentalizmus” szava legalabbis erre utal.
Mert ‘fundamentalizmus’ 77 féle van és az egyik békésebb mint a masik. Gondolkodjon egy kicsit mit jelent ez a szo !
Legyen egy kicsit fundamentalistabb ami a szavakat illeti !!
Ujra : mert ez a szo mintha elfedné, kendözné a realitast.
Mintha a realitas megbujna, megbujhatna, egy hazugsag, vagy annak akarcsak lehetösége, mögött.
Magyarul: nevezze nevén a gyereket.
(A maga ‘gyilkos’ szavahoz : mar emlitett Tariq Ramadan két nappal ezelötti szavaival : “A tizehét halott nem a terrorizmus aldozata
hanem egy “gyilkossag-sorozaté” ! ! ! ! ! !
Tudja mi a ‘taquia’ ?
Nézze meg mi az. Rögtön megérti miért mondja ezt T.R.)
—
Mit irtam nagy betükkel ?
Olvasson figyelmesen, bébi ! ! ! !
——–
Mar az iszlam és iszlamizmus szofizmusa felhaborito.
Mintha ez a két szo nem lenne ontologikusan azonos.
(Mindez, tavolrol, emlékeztet Tamas Gaspar négy részes,
két éve a tranziton közölt, intellektualis akrobatizmusara
amelyben kommunizmus kritikajat hatalytalanitja arra hivatkozva hogy a kommunizmus egyaltalan nem valosult meg
(azontul hogy most egyébkéntis egy rosszabb, nehezebb kor küszöbén allunk . . .).
Az ukran éhhalottak millioi, a gulagon meghaltak, a kivégzettek, stb. nyilvan felsohajtottak.
“Legalabb most mar tudjuk hogy nekünk nem a kommunizmus miatt hanem az elektromossag bajuszos szerelmesének
joindulatabol kell most itt, -helyhiany miatt egymasmellett szorongva-, feküdnünk (türelmesen varva az idök végezetét, hogy, immar sokmillionyi villanykapcsolo együttes kattanasara, egy napon feltamadjunk.)”
Üzenem Tamas Gasparnak hogy olvassa el J.F. Revel ‘La Grande Parade’ cimü könyvét (2001 ? ) amely pontosan arrol a jelenségröl szol aminek Tö maga is immar egyik szereplöje lehetne.
A könyv az érvek és magyarazatok soranak, a kommunizmus élö teoretikusainak cirkuszi elödasat zaro felvonulas.
Egy reménytelenül ‘intellektualizalo’ és ‘kontextualizalo’, akaratlanul-is-propagandista, önigazolo probalkozasok sora a menthetetlen mentésére.
Ezt kritizalja, végtelen ironiaval, a filozofus Revel.
Mintha T.G. is – legalabbis ezzel az irasaval- ott menetelne a szünni nem-akaro cirkuszi zenebonaban. (Megelözve zsonglört és az oroszlanszeliditö mögött.)
(Ezt azzal együtt irom hogy, kivételesen, tudom hogy ki ö.
Akkor éppen nyar volt, ha jol emlékszem, tehat T.G. nyugodtan kimehetett volna a Margit-szigetre ahelyett hogy ezt az egészet leirta volna.)
Ez csak az ‘iszlam-iszlamizmus’ szakadatlanul zajlo
és terméketlen vitajaval kapcsolatban jutott eszembe.
Egy és azonos struktura.
——
Szoval !
OLVASSON FIGYELMESEN, SÖT NAGYON FIGYELMESEN, bébi.
Ne olvassa azt amit nem irtam !
(Es ne tömje magaba, marokszamra (viz nélkül),
a moralin tablettat. 😀
Ez a ‘phobia’ szo az IRRACIONALIS félelmet vagy viszolygast
jelentené ?
Miért lenne az iszlamtol valo félelem, vagy annak visszautasitasa irracionalis ?
Ugy talalom hogy az nem egy ujsag feladata, föleg ha az a semlegességre törekszik, hogy hisztérikusnak minösitsen barkit
is aki az ellen tiltakozik ami a
MAGA szavai szerint, a MAGA kommentje szerint :
“Az iszlám ma egyenlő a gyilkolászással, a kirekesztéssel, a gyűlöletkeltéssel.
Ha visszatér békésnek mondott értékeihez, köszönjük neki. Ma nem békés, akármit is ír it maga nagybetűkkel….”
Emlékszik arra hogy a Szovjetunioban bizonyos disszidenseket
az psychiatria-osztalyon kezeltek, mondvan hogy idegbetegek ?
Latok hatarozott hasonlosagot a fenti cim és az utobbi két sor között !
Maga azt irta hogy nem beszél-olvas franciaul.
Ha ez tényleg igy lenne, amit kétlek, hosszan gondolkodtam
azon hogy vajon mi az oka annak hogy engem, egy kicsit talan
indokolatlanul,
“elavultnak” és “elvetemültnek”
nevez ? (En hosszu éveken at olvastam ezt az ujsagot és tudom miröl beszélek.)
(Azontul hogy most utolag köszönöm hogy nem lettem
“aljas” és “hülye”
mint a Forgacs Eva, rossz helyett csak középszerü, irasa kapcsan.)
(Nyilvan jol emlékszik hogy ezt az “islamophobia” szot
70es legelején az irani siita klérus generalta hogy aztan,
szinte azonnal, megjelenjen az amerikai sexualis kisebbségek szokincstaraban . .
” . . . Továbbá úgy gondolom, ha Norton 1975-ben írott (!) szövegét ma kritikus szűrőn keresztül vizsgáljuk, még akkor sem mondható el róla, hogy benne Cocteau műve és a homofobia közti kapcsolat relatív. . . .”
” . .1975-ben (!) . . ”
Ha jol értem arra utal hogy N. mar 1975 hasznalja a homofobia szot.
Na ha ezt akarja mondani akkor igaza van hogy felhivja erre a figyelmet !
Ez a szo az islamophobia szoösszetétel “elvetemitésének”
az eredménye.
Es pontosan akkoriban.
Latja, felhasznaltam a maga “elvetemült” szavat 😀
(Arra most ne térjünk ki -maga és én – hogy Muskovics
kezéhez (!)
füzödnek a tranzit történetének feltétlenül legvisszataszitobb
mondatai ami a homosexualitast illeti.
Azért “kezéhez” mert azt irja le -dans sa folie victimaire – amit valaki neki mond.
De ez a tény sem a beszélöt sem öt nem menti.)
—
Tehat kétlem hogy a bécsi tüntetök nem tudnak megfogalmazni
hogy miért nem kivannak az iszlammal együtt élni.
Nem hiszem hogy islamo”phobie” irracionalis lenne.
En sem vagyok islamo”phobe”.
Pontosan tudom miért taszito, miért taszit engem, az iszlam.
—-
Mondja szokott ma fözni ?
Nipp-henan:
Üdv,
Tartuffe
“FOREIGNERS, PLEASE DON’T LEAVE US ALONE WITH THE DANES !”
Pretty pleeeeeease ! . . . . .
“For almost three-quarters of a century, the countries of Western Europe have abandoned national sovereignty as an ideal. Nation states are being dismantled: by supranationalism from above, by multiculturalism from below. This book explains why supranationalism and multiculturalism are in fact irreconcilable with representative government and the rule of law. It challenges one of the most central beliefs in contemporary legal and political philosophy, which is that borders are bound to disappear.”
The Women Who Secretly Keep ISIS Running
A captured ISIS ‘bride’ has revealed the inner workings of a women’s network that’s responsible for recruiting, spying, and enforcing sexual slavery in the so-called caliphate.
Ennek célja, hogy tájékoztassa a nagyközönséget arról, hogy Greg Owen úr, egy magánhitel-kölcsönadó pénzügyi lehetőséget nyit meg mindenki számára, aki pénzügyi segítségre szorul. A magánszemélyeknek, cégeknek és vállalatoknak 3% -os kamatlábat adunk ki egyértelmű és érthető feltételek mellett, előrefizetés nélkül.
Szüksége van egy üzleti kölcsönre?
Szüksége van egy személyi kölcsönre?
Szeretne vásárolni egy autót?
Szeretne refinanszírozni?
Jelzáloghitelre van szüksége?
Ennek célja, hogy tájékoztassa a nagyközönséget arról, hogy Greg Owen úr, egy magánhitel-kölcsönadó pénzügyi lehetőséget nyit meg mindenki számára, aki pénzügyi segítségre szorul. A magánszemélyeknek, cégeknek és vállalatoknak 3% -os kamatlábat adunk ki egyértelmű és érthető feltételek mellett, előrefizetés nélkül.
Szüksége van egy üzleti kölcsönre?
Szüksége van egy személyi kölcsönre?
Szeretne vásárolni egy autót?
Szeretne refinanszírozni?
Jelzáloghitelre van szüksége?
A
törvényes hitel megszerzése mindig is óriási probléma Az ügyfeleknek,
akiknek pénzügyi problémájuk van, és megoldást igényelnek rá. A hitel és a biztosíték kérdése olyan, amire az ügyfelek mindig aggódnak, amikor egy hiteles hitelezőt keresnek. De … ezt a különbséget a hitelezési iparban tettük. Kölcsönzéseket tudunk biztosítani a 2500 dolláros összegből. 500 millió dollárra
Szolgáltatásaink magukban foglalják a következőket:
Adósságkonszolidáció
Második jelzálog
Üzleti kölcsönök
Személyi kölcsönök
Nemzetközi kölcsönök
Hitel bármilyen
Családi kölcsön E.T.C
Nincs társadalombiztosítás, és nincs hitel-ellenőrzés, 100% -os garancia. Mindössze annyit kell tenned, hogy pontosan tudd meg, mit akarsz, és biztosan megvalósítjuk az álmaidat. (WINNERS TRUST LOAN FIRM.). azt mondja YES, amikor bankjaid NO-t mondanak. Végül pedig kis méretű hitelintézeteket, közvetítőket, kis méretű pénzügyi intézményeket finanszírozunk korlátlan tőkéért. További részletekért forduljon hozzánk bizalommal, kérjük, azonnal válaszolj erre az e-mailre: winnerstrustloanfirm@gmail.com
Megígértem, hogy megosztom ezt a hitelnyilatkozatot Isten mivoltának köszönhetoen az életemben
Helló,
Alexandra Viktória vagyok, jelenleg Debrecenben él. Jelenleg egy özvegy vagyok a négy gyermekeimmel, és 2015 májusában pénzügyi helyzetbe kerültem, és szükségem volt a refinanszírozásra és a számlák kifizetésére. Megpróbáltam kölcsönöket keresni mind a magánvállalatoktól, mind a vállalattól, de soha nem sikerült, és a legtöbb bank csökkentette a hitemet. De ahogyan azt Isten is megtette, beismertem magam egy magánhitelezonek egy olyan Istennel, aki 850.000EURO hitelt adott nekem, ma pedig egy üzlet tulajdonosa vagyok, és a gyerekeim jól teljesítenek abban a pillanatban, ha kapcsolatba kell lépned minden céggel utalás fedezet nélküli hitel biztosítására, hitelellenorzésre, nem csak 3% -os kamatlábbal és jobb visszafizetési tervekkel és ütemezéssel rendelkezo társjelzo, kérjük, forduljon Betty Mabel asszonynak (betty.mabel227@gmail.com). Nem tudja, hogy ezt csinálom, de most boldog vagyok, és úgy döntöttem, hogy az emberek többet tudnak róla, és azt is szeretném, ha Isten megáldja. E-mailjével kapcsolatba léphet vele. betty.mabel227@gmail.com
Bizonyságot arról, hogyan alakult át az életem (betty.mabel227@gmail.com)
Anna Eszter vagyok Budapesten, és ma boldog no vagyok? Mondtam magamnak, hogy bármely olyan kölcsönhitelezo, aki megváltoztathatja az életemet és a családom életét, utalok minden olyan személyre, aki hitelt keres. Ha hitelre van szüksége, és 100% -ban biztos a hitel visszafizetésérol, kérjük, vegye fel velük a kapcsolatot, és kérjük, mondja meg nekik, hogy Eszter Anna utalt Önre. E-mail: Betty Mabel asszony a következon keresztül: (betty.mabel227@gmail.com)
Bizonyságot arról, hogyan alakult át az életem (betty.mabel227@gmail.com)
Hello barátok!!! A nevem Dora Laura. Szeretnék bizonyságot tenni arról a jó hitelhitelezorol, aki két különbözo internetes nemzetközi hitelezovel csalóztatta meg oket, és mindannyian azt ígérik, hogy kölcsön ad nekem, miután sok díjat fizettek, ami semmit nem eredményez, és nem jelentett pozitív eredményt. elvesztettem a kemény pénzt, és összesen 8,000EURO volt. Egy nap, amikor böngészgettem az interneten nézve frusztrált, amikor találkoztam egy bizonyságot no, aki szintén csaló és végül kapcsolódik egy legitim hitel cég nevu Betty Mabel Pénzügyi Hitelszolgálat és e-mail (betty.mabel227@gmail.com), ahol o végül megkaptam a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazokkal a kölcsöncégekkel, majd elmondtam nekik a történetemet arról, hogy kétféle hitelezo vett részt velem, akik nem csináltak semmit, csak persze több fájdalmat okoztak nekem. Megmagyarázom a cégnek, hogy levelet küldjek, és mindent elmondtak nekem, hogy ne sírjak többet, mert én kapom a kölcsönt a társaságukban, és én is megtettem a megfelelo választást kapcsolatba velük. kitöltöttem a hitelkérelem formanyomtatványt, és mindent megtettem, amit tolem kértem, és a sokkomat megkaptam 65,000.00EURO hitelösszeget a nagyszeru Betty Mabel (Betty Mabel Pénzügyi Hitelszolgálat) által kezelt Betty Mabel Istentol, aki fél a notol és itt ma boldog vagyok, mert ez a cég adott nekem egy kölcsönt, így tettem egy fogadalmat az én én, hogy én továbbra is bizonyságot tesz az interneten, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. Sürgosen szüksége van egy kölcsönre? kedves és gyors kapcsolat Ez a nagy cég most az Ön hitelére e-mailben: (betty.mabel227@gmail.com) o kedves szívélyes. Sok szerencsét.
VIZSGÁLATÁNAK, HOGY A LEGJOBB KÖLCSÖNHAJTÓTÓL SZÁRMAZIK
A nevem David Daniel Budapest polgára. 4 különbözo internetes nemzetközi hitelezovel csaltam oket, mindannyian ígérnek, hogy kölcsönöket adjak nekem, miután több díjat fizettem, ami semmit nem ad, és nem volt pozitív eredmény. elvesztettem kemény pénzt. Egy nap, miközben a szememben könnyeket kerestem az interneten, találkoztam egy bizonysággal az emberrel, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy BETTY MABEL LOAN SERVICES (betty.mabel227@gmail.com) nevu legit hitelszolgáltató társasággal, ahol végül megkaptam a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazokkal a kölcsöncégekkel, majd elmondtam nekik a történetemet arról, hogy négy különbözo hitelhitelezovel csaltak velem, de nem okozott többet fájdalmat okozva. Megmagyarázom a cégnek, hogy levelet küldjek, és mindent elmondtak nekem, hogy ne sírjak többet, mert én kapom a kölcsönt a társaságukban, és én is megtettem a megfelelo választást kapcsolatba velük. kitöltöttem a hitelkérelmezési urlapot, és folytattam mindazt, amit kértem tolem, és 270 000 euró értéku hitelt kaptam a Gary Mark által vezetett nagy társaságtól (BETTY MABEL LOAN SERVICES), és itt vagyok ma boldog, mert BETTY MABEL HITEL SZOLGÁLTATÁSOK adott nekem egy kölcsönt, így tettem egy fogadalmat az én én, hogy én továbbra is bizonyságot tesz az interneten, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. Sürgosen szüksége van egy kölcsönre szívesen és gyorsan kapcsolatba léphet a BETTY MABEL LOAN SZOLGÁLTATÁSAival az e-mail címén a kölcsönzéshez: betty.mabel227@gmail.com
VIZSGÁLATOK HOGYAN HOGY A HITELMÉNT EGY MUSÉGI KÖLCSÖNZÉSI TÁRSASÁGRÓL (R.M.L.C)
Hello barátok!!! A nevem Tom Jonathan. szeretnék bizonyságot tenni arról a jó hitelhitelezorol, aki 5 különbözo internetes nemzetközi hitelezovel csalóztatta meg a fényt, mindannyian azt ígérik, hogy kölcsön ad nekem, miután fizetett nekem olyan díjakat, amelyek semmit nem adtak, és nem jelentettek pozitív eredményt. elvesztettem kemény pénzt, és összesen 17,000.00EURO. Egy nap, amikor böngészgettem az interneten nézve frusztrált, amikor találkoztam egy bizonyságot tanító novel, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy Betty Mabel Loan Service nevu törvényes kölcsönszolgáltatóval és emailvel (betty.mabel227@gmail.com), ahol végül megkaptam a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazokkal a kölcsöncégekkel, majd elmondtam nekik a történetemet arról, hogy öt különbözo hitelezovel csaltak meg, akik nem tettek semmit, csak persze több fájdalmat. Megmagyarázom a cégnek, hogy levelet küldjek, és mindent elmondtak nekem, hogy ne sírjak többet, mert én kapom a kölcsönt a társaságukban, és én is megtettem a megfelelo választást kapcsolatba velük. kitöltöttem a hitelkérelem formanyomtatványát, és mindent megtettem, amit tolem kértem, és az én sokkomat illetoen 250.000,00 euró összegu hitelt kaptam ez a nagyszeru cég (Betty Mabel Hitelszolgálat), amelyet Mrs. Betty Mabel kezel egy Isten félelmes novel és itt i ma boldog vagyok, mert ez a cég adott nekem egy kölcsönt, így tettem egy fogadalmat az én én, hogy én továbbra is bizonyságot tesz az interneten, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. Sürgosen szüksége van egy kölcsönre? kedves és gyors kapcsolat Ez a nagy cég most az Ön hitelére e-mailben: betty.mabel227@gmail.com o kedves szívélyes. Tom Jonathan marad ……
Most kaptam egy 600 000 Ft-os kölcsönt az egészségügyi kiadások fedezésére. … Azok, akiknek szükségük van pénzeszközökre, fizetési számlákra, adókra vagy más finanszírozásra. … Hitelek 50.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig: johnbenloancompany@gmail.com
Az üzenőfal egy új rovat, amelyet az olvasók alakítanak. Be lehet küldeni információt, hírt, érdekes cikket, linket és az inda rendszerhez kapcsolva képet és videót.
üdv
tranzitblog
linkgyujtemeny es bibliografia experimental geography/mapping/walkingtemakorben, if anyone interested
rhizome.org/editorial/2448
beszamolo egy new york-i kerekasztal beszelgetesrol muveszet es recesszio temakorben:
jameswagner.com/2009/03/x.html
Elhunyt Antal István Juszuf
http://www.magyar.film.hu/object.bbb79b1f-cbb1-4001-9f91-5229b8c28783.ivy
sugdolozas a muveszeti vilagban….
http://www.frieze.com/issue/article/careless_whisper/
Criticism and it’s market
http://www.frieze.com/issue/article/canvases_and_careers_today_criticism_and_its_markets
30 éves az Artpool.
Talán valaki ebből a közösségből is megemlékezhetett volna az évfordulóról.
Csak úgy, önkéntes alapon, vagy talán szakmai szolidaritásból. Mindegy a figyelmesség a lényeg.
Kedves Kleinepanik!
Annyira aranyosan pedálozol itt a tranzitblogon, hogy álnéven ugyan, de el kell hogy áruljam, hogy itt járt egy dán és korábban egy német kurátor, és rohadt kinosan éreztük magunkat (mi, kompatibilis kurátorok és kritikusok), de sajnos téged sem találtak a nemzetközi elvárásokkal kompatibilis magyar művésznek. Pedig mi mindent megtettünk. bocsi!
Ivor Stodolsky és Marita Muukkonen előadása
Időpont: 2009. április 14. (kedd) 18.00
Helyszín: OSA Archívum (1051 Budapest Arany János u. 32.)
@arbeit: Kedves arbeit,
nem tudom mitol erezted magad kinosan a dan vagy a nemet kurator kapcsan, nem voltam ott az esemenyen. de lehet, hogy erdekesebb lenne, ha errol irnal, a rosszindulatu szemelyeskedes helyett. az uzenofalat is lehetne ennel erdekesebb tartalommal tolteni. ha velem van problemad, szemelyeskedesre inkabb irj mailt, – ha mar ugyis tudod, ki vagyok… varom!
Bocsánat a tolakodásért,mint pletykás piaci öregasszonyt és kibicet (akinek kuss) engem is érdekelne akkor kicsoda “@arbeit” illetve “kleinepanik”,ha már ennyire gyúrjátok egymást a nyilvánosban.
Ha nem áruljátok el az is érthető…..
@sieg_mond: Hat en meg maig sem tudom kicsoda arbeit – meg nem irt nekem emailt.. de mivel alapvetoen nem ertek egyet azzal, hogy ilyen szemelyeskedessel toltsuk meg ezt az oldalt, talan felesleges is ‘nevesiteni’. szerintem tenyleg erdekesebb volna ha megoszto feluletkent tudna mukodni a fal – mindenfele erdekes dologba lehet belebotolni a neten. en most eppen ezt talaltam,
igaz, ez inkabb zene elmelet de meg ez is erdekelhet valakit…
http://www.cobussen.com
es egy szoveg ami szinten ezen a site-on van, de picit elrejtve
http://www.cobussen.com/proefschrift/100_outwork/120_music_is_a_text/121_deconstuctive_sociology/deconstructive_sociology.htm
A bingám és én — Bringa kép-tár a Néprajzi Múzeum képgalériáján
Vasárnap a budapesti Critical Mass rendezvényeként szabadtéri fotóműtermet rendeztünk be a Néprajzi Múzeum lépcsőjén. Fotósaink (Sarnyai Krisztina és Kerék Eszter) fáradhatalanul “kattintgattak”, DJ Seta olajozta és lazította a hangulatot, a múzeum “szimpatikus kerékpáros kommandója” (ahogy Dömötör Ági fogalmazott az origón), fáradhatalanul fejlődőtt alakzatba: hol a bringások terelésére és eligazítására, hol a várakozás fáradalmainak enyhítésére. De nem hiába: modelljeink sokan-sokan voltak, és egytől egyik zseniálisak. Így most van egy nagy archívumunk, amit mától lehet megnézni a Néprajzi Múzeum Képgalériájában: http://www.neprajz.hu/piclens.php?menu2=99 (folyamatos feltöltés, érdemes később is visszajönni).
Szeretnénk felhívni figyelmüket a Fiatal Kortárs Állásfoglalások című
kiállításra, mely 2009 május 9-én, szombaton 18 órakor nyílik a pécsi
Zsolnay Gyár E26-os épületében (Pécs, Zsolnay Vilmos út 37.).
A kiállításon 41 kortárs fiatal munkáit lehet majd megtekinteni, melyek a
magyarországi társadalom és szélesebben az egész világ válságainak
részleteivel és fajtáival szembesítenek bennünket.
http://www.fika.hu
Csekkoljatok ezt meg.
Volt veluk sok munkam. Most kozzeteszem a gyujtemenyt.
trashart.blog.hu
Mi születhet a képzőművészet és a borok keresztmetszetéből?
Mi lesz a boroshordó második életében?
A VYLYAN SZŐLŐBIRTOK ALKOTÓI PÁLYÁZATOT HIRDET MŰVÉSZI HORDÓK TERVEZÉSÉRE ÉS KIVITELEZÉSÉRE
A nem szokványos művészeti alkotások „alapanyaga” a borok érleléséhez használt boroshordó.
A pályázatok beérkezési határideje: 2009. május 3.
A pályázat részletei itt: http://www.vylyan.hu/muveszihordok/docs/vylyan_muveszi_hordok_felhivas_2009.pdf
A művészi hordó projekt 2008-ban kezdődött a Vylyan Pincészet és 17 pécsi művész összefogásából, a művészi hordó installációk állandó köztéri kiállítása új identitást adott egy művészeti szempontból kihasználatlan gyönyörű természeti területnek. 2009-ben, Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa felvezető évében várjuk az új ötleteket, alkotásokat, melyek először augusztus 6-án, a II. ÖRDÖGKATLAN Fesztivál programjaként mutatkoznak be, s további kalandok várnak rájuk.
További információ: Iványi Emese; 30/458-1108; ivanyie@vylyan.hu; http://www.vylyan.hu/muveszihordok
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
Művészház: tündöklés és bukás
„Minden gazdagságunk pár kép és pár név”
hvg.hu/kultura/20090427_muveszhaz_mng_zwickl_andras_interju.aspx
http://www.youtube.com/watch?v=9lp0IWv8QZY
nyilvan nem az a megdobbento, hogy egy kozepkoru, oszulo haju es rancos nonek lehet csodaszep hangja, hanem az az eloitelet amivel a kozonseg viseltet iranta.
mert az ugye egyertelmu, hogy venlanynak lenni es macskakkal elni az isten csapasa. es abbol, hogy valaki nem festi a hajat, amikor oszul; 47 evesen nem size 0; sosem csokolozott; nem jar botox kezelesekre; egyedul el es nem feheriti a fogat, abbol egyenesen kovetkezik, hogy enekelni sem tud.
es lassatok csodat – de tud. kb. ugy kezeli a media az ugyet, mintha tenyleg csodarol lenne szo.
(allitolag tobb mint 100 millioszor neztek meg a neten az eloadasat)
@Khoór Lilla: ez egy előre megírt, megrendezett produkció. Profi média hype…
@szentesi_csaba: … és mint olyan, a közönségnél jó mélyre beidegződött előítéletekre hajaz.
Dear friends and colleagues,
I am sending you the link where you can find informations about actual student protest at Croatian universities. Students demand the right for free education for all. Please, forward this link, and if possible send them your support.
THANK YOU!
Leonida
slobodnifilozofski.org/
artistic research temakorben egy uj, spring edition
http://www.artandresearch.org.uk/v2n2/busch.html
Appel de Florence
Pour un enseignement européen de l’histoire de l’art
http://www.apahau.org/
…végre!
http://www.valid-group.com/valid_xmas_08.htm
Igor Zabel Competition
The Moderna galerija / Museum of Modern Art, Ljubljana, invites curators to enter for the third
Igor Zabel Competition
The winning project will be realized in April 2010 at the Mala galerija (Slovenska cesta 35).
The Igor Zabel Competition is dedicated to innovative curatorial approaches and theoretical research in contemporary visual arts. Igor Zabel, a curator at the Moderna galerija for many years, stressed the dialogic relationship, the heterogeneity of the identity, the transparency, and the contextual determination of a curator’s position. The winning project of 2008 was You Own Me Now Until You Forget About Me, by curators Birgit Rinagl and Franz Thalmair, and in 2009, Darcy Lange: Work Studies 1974–77, by the curator Mercedes Vicente.
Your entry must include:
– a description of the proposed project,
– a concept of the show or an outline of a short catalogue essay,
– your biographical data,
– a financial break-down of the costs,
– and visual documentation.
(The documentation will not be returned.)
Please send your entries by regular mail to Moderna galerija, Tomšičeva 14, SI-1000 Ljubljana, Slovenia, by 1 March 2010, with the annotation “Za Termin Igorja Zabela” on the envelope.
The proposals will be reviewed by an international panel, and the selection announced by 15 March 2010.
For additional information please contact: Igor Španjol, phone +386-1-2416841, igor.spanjol@mg-lj.si
http://www.mg-lj.si
Az Erste Stiftung Kulturalis Programjanak Palyazata egyetemi kurzusok
tamogatasara
PATTERNS_Lectures
PATTERNS_Researching and Understanding Recent Cultural History
PATTERNS is a transnational programme of the culture programme of
ERSTE Foundation. The aim of PATTERNS is to research and understand
recent cultural history in Central and South Eastern Europe. PATTERNS
initiates, commissions and supports contemporary culture projects and
academic activities in a variety of formats and media. The programme
focuses on the visual arts and culture of the 1960s until today.
The call is launched to encourage the development of new university
courses in the fields of art history, cultural studies and cultural
sciences. The call addresses lecturers at public universities in
Central and South Eastern Europe that share PATTERNS’ areas of
interest and who are interested in developing new courses that tackle
the topics of PATTERNS. We support course development, study visits,
literature purchase, as well as guest lectures.
PATTERNS aims to document, analyse and investigate different aspects
of and practices related to the transformation of daily life and
culture in Central and South Eastern Europe, while accounting for the
pluralities that describe the region. PATTERNS seeks to promote
understanding and knowledge of a differently lived past, which can
facilitate a shared present and future. In doing so, it takes on the
role of a “contemporary witness”. The initiative focuses on the 1960s
and 1970s, as well as on the “transition” period leading up to the
present. The period commonly known as “transition” is, without
question, an important historical turning point, not only in the sense
of reshaping and redefining what art and culture could mean in a
post-totalitarian society: At historical and geographical fault lines,
stories and historical documents emerge.
What we are interested in
We are particularly interested in courses which:
* are newly developed and were not held before
* analytically deal with the time period starting from the 1960s up
to the present, but also with the year of transition in 1989
* deal with cultural phenomena before 1989 until today, including
aspects of popular, marginal and counter culture.
Whom we support
The call addresses lecturers at public universities in Central and
South Eastern Europe that offer study programmes in the fields of art
history, cultural studies and cultural sciences and related fields. We
support lecturers at public universities who are interested in
developing new courses that tackle the topics of PATTERNS. Course
proposals by external lecturers must be embedded in the framework of a
public higher education institution.
Courses should be held in the academic year 2010/2011.
Whom we do not support
We offer funding exclusively to public universities. Course proposals
by external lecturers must be embedded in the framework of a public
higher education institution. Grants are not made to individuals or
political parties.
APPLICATION DEADLINE
7th March, 2010.
All application documents have to be sent by e-mail to
patterns@wus-austria.org by the deadline.
For further information please refer to the Guide for Applicants; the
Application Form and the Guide can be downloaded from
http://www.wus-austria.org/patterns_lectures.
Contact information
If you have further questions please contact us by email
patterns@wus-austria.org.
DOWNLOAD APPLICATION FORM AND APPLICATION DOCUMENTS
http://www.wus-austria.org/patterns_lectures
Drag King képzés nőknek és transzszexuális férfiaknak
február 7
Álmodtad már, hogy férfi vagy?
Álmodoztál róla?
Egy részedet férfinak érzed?
Szeretnél nevet adni neki?
Szeretnéd őt megismerni?
Szeretnéd őt megélni?
Szeretnéd, hogy a barátod legyen?
Szeretnéd integrálni a mindennapjaiban?
Vagy csak játszani egy jót, egy másik bőrben?
Ha igen, akkor ezt a képzést lehet hogy érdekesnek találod majd:
Drag King képzés február 7-én.
A trénerek profi Drag Kingek, akik Németországból érkeznek hozzánk.
A képzés angol nyelven folyik majd, igény szerint tolmácsolással.
A képzés során kitaláljuk és felépítjük férfi énünket, nevet adunk neki, felöltöztetjük, játszunk vele.
További részletekért írj email: dragkingkepzes@yahoo.com
A képzést a Kereső Ember Alapítvány szervezi.
EGY HÉT HÁY ÁGNESSEL – KIÁLLÍTÁS, ANIMÁCIÓS MŰHELY, VETÍTÉSEK
A Műcsarnok BBS 50. Más hangok, más szobák – Rekonstrukciós kísérlet(ek) című kiállítás, vetítés- és rendezvénysorozat keretében
2010. február 2–7.
Helyszín: Műcsarnok, X-es és XI-es kiállítótermek
Háy Ágnes 1952-ben született Budapesten. Édesapja Háy Károly László festőművész, édesanyja Havas Lujza művészettörténész. Bátyja pilóta, húga matematikus. Nagybátyja Háy Gyula író. Több mint egy évtizeden át Krassó György élettársa volt, lányuk, Blanka 1987-ben született. Sokat tanult Perneczky Gézától, Bíró Dánieltől, Erdély Miklóstól, Gémes Jánostól (Dixi). Munkái: önálló grafikák, mesekönyv-illusztrációk, animációs filmek, színházi díszlet- és jelmez-tervek, budapesti folklórgyűjtés és a vonal természetével kapcsolatos tanulmányok. Animációs filmjei a műfaj valódi értelmében vett képzőművészeti alkotások a film eszközeivel megfogalmazva. 1985 óta Londonban él. 1968-69 óta publikál. Rendszeresen tart rövidebb animációs kurzusokat Londonban. Évről évre kiállít és vetítéseket tart Budapesten és Londonban, a Toriano Meeting House-ban.
Háy Ágnes kiállítása
Rajzok (a Celebration of Failure videósorozatból)
Grafikonok (Szöveg és Zene viszonyáról)
Bizánci motívumok
Vetítések
Nyitva tartási időben, folyamatosan vetítve
1. Meditatív Természetfilm – Wild Life of Russell Squaere, 60′, 2009
2. The Celebration of Failure, 30′, videó, 2009
Alkotótárs: Steve Moyes, zenész
3. Experimentális videók az idő, a zene és a szöveg viszonyáról, 30′, 2009
4. Összeállítás régi filmekből, 40′, videó
5. Újabb workshop filmek, 60′, videó
6. A Műcsarnok workshop alatt készült/készülő videók vetítése
Animációs workshop – korhatár nélkül
Február 2. és 6. között, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 13h–17h
Csoportos animációs improvizáció – tárgy és ember animáció
A workshopon előzetes bejelentkezés nélkül bárki részt vehet!
Részecske Kaszinó – animációs workshop korhatár nélkül
Február 7., vasárnap 13h–17h
Az atomrészecskék viselkedésének modellezése ember animációval az atomfizikusok által is használt Monte Carlo módszer alapján, Vértesi Róbert atomfizikus közreműködésével.
A Monte Carlo (MC) módszert Neumann János dolgozta ki 1945-ben. Ez a matematikai eszköz alkalmas arra, hogy véletlen események sorozatával oldjunk meg determinisztikus problémákat.
Az animációs workshop keretében a résztvevők stop trükk segítségével utánozzák az atomrészecskéknek a „valódi világunkban” nehezen elképzelhető viselkedését. A részecskék ütköznek, átmennek egymáson, elnyelik egymást, vagy minden látható ok nélkül felrobbannak, és új részecskék jönnek létre, melyek akár nagyobbak is lehetnek az eredetinél. Ezek az események véletlenszerűen következnek be, amit a tudósok a Monte Carlo módszerrel szimulálnak – innen a címben szereplő „kaszinó” megnevezés.
A workshop elején közösen megbeszéljük azokat az egyszerű mozgásokat, amelyeket a résztvevőknek elő kell adniuk, illetve azt, hogy ezek miként módosulnak valószínűségszámításra épülő (sztochasztikus) döntések során, a videófelvételkor. Az ezt követő 3 órában készítjük el a felvételeket. A résztvevők ez alkalommal nem csak az animációról szereznek tapasztalatot, hanem az atomrészecskék természetrajzába is bepillantást kapnak Vértesi Róbert atomfizikus segítségével.
A workshopon való részvétel előzetes bejelentkezés alapján történik. Jelentkezni Szűcs Petránál lehet a következő e-mail címen: petrocsek@gmail.com
Calling all Artists and Art-Academics with an interest in the Cosmos, Planets and Stars
The Seventh International Conference on the Inspiration of Astronomical Phenomena
(INSAP VII)
University of Wales, Lampeter
25 – 29 October 2010
Call for Papers
Bath, England
http://www.insapvii.org
Conference Administrator
Alice Ekrek admin@sophia-project.org.uk
Sponsored by the Sophia Centre for the Study of Cosmology in Culture,
University of Wales, Lampeter
http://www.lamp.ac.uk/sophia
We are pleased to announce that the Seventh International Conference on the Inspiration of Astronomical Phenomena (INSAP VII), sponsored by the Sophia Centre for the Study of Cosmology in Culture, University of Wales, Lampeter, will be held at the Bath Royal Literary and Scientific Institute in Bath, England, from Monday 25 to Friday 29 October 2010.
This interdisciplinary conference will explore humanity’s fascination with the sky, a strong and sometimes dominant element in human life and culture. Scholars from a variety of disciplines, from the humanities and sciences, as well as artists, are invited to present and discuss their work on the cultural impact and inspiration of astronomical phenomena. The list of topics discussed at previous INSAP conferences is available at the INSAP website, http://www.insap.org/insap/.
Attendance is limited to 100 participants.
Submission of abstracts and proposals is open until 28 February 2010 at http://www.insapvii.org/registration.php
We are also delighted that the pre-conference reception on Sunday 24 October will be held in Herschel House, William Herschel’s former home in Bath and the conference dinner in the Assembly Rooms, the home of eighteenth century Bath’s elegant social elite.
Keynote speakers will include Professor Sir Arnold Wolfendale, former Astronomer Royal
The Conference will be held in the elegant surroundings of the Bath Royal Literary and Scientific Institute, one of the most beautiful public buildings in Georgian Bath (http://www.brlsi.org/). Bath itself is a world heritage city, famous for its grand 18th century terraces, its historic centre and its Roman Baths.
Call for applications for PhD in Practice Program
Application period: February 1 – March 1, 2010
The Academy of Fine Arts Vienna is launching a doctoral program for research in artistic practice. The new PhD in Practice program is intended to give participants an opportunity to realize their individual research projects in a cooperative environment with a decidedly transdisciplinary and international bent. In societies increasingly based on economies of “knowledge,” it is crucial for contemporary visual artists to discuss and transform their own respective positions as producers, agents, designers, archivists, and conveyors of “knowledge.” The PhD in Practice program of the Academy of Fine Arts Vienna is coordinated by Tom Holert, Silvia Kolbowski, and Johanna Schaffer. It focuses on the consequences of the shifting social status of art and artists by allowing artists in knowledge-based societies to engage in research into these issues. A deliberate emphasis on the epistemological and methodological foundations of the fine arts, its practitioners, and its audiences is a distinguishing feature of the PhD in Practice program.
The study program is designed for a duration of four years (240 ECTS credits). During this time the participants will develop and implement their projects analytically and experimentally in coordination with the academic and artistic team of co-participants and faculty. Transdisciplinary modes of working in artistic production will be fostered. Importantly, the ability to write texts, and to conceive, organize, document, and carry out independent research will be developed by supporting program participants in a networked, international and transdisciplinary environment (The Center for Art/Knowledge/CAK).
The participants have access to the facilities and resources of the Academy of Fine Arts Vienna and to the institutions and people that form the broader and expanding network of the Center for Art/Knowledge and the future Doctorate School of the Academy. Participants will be given the means to pursue and develop dissertation work resulting in an artistic project displaying a strong emphasis on methodological reflexivity and documentation. Moreover, participants are expected to take an active part in organizing the program (coordinating workshops, guest lectures, conferences, exhibitions, screenings, etc.).
Entry requirements
Requirements for admission to the PhD in Practice program are: a degree (Magister, MA or diploma) from a recognized university, and the submission of a portfolio and a written project proposal. Applicants who are already engaged in an artistic or academic career are encouraged to apply.
Applications (to be written in German or English) are to be submitted by March 1, 2010 (via post or email).
PhD in Practice
Academy of Fine Arts Vienna
Schillerplatz 3
A-1010 Vienna
phd-in-practice@akbild.ac.at
Further information and application forms can be found at http://www.akbild.ac.at, and emp.akbild.ac.at/Portal/phd-in-practice
The results of the application process will be published May 6, 2010.
Fogjuk meg a dolgok könnyebbik végét!
NOI♀SE Summer School 2010
Performing European Feminist Futures: 1968 & 1989
17 August – 28 August, University of Granada, Spain
·Have you always wondered how the time and place in which you live
affects your identity?
·Would you like to situate specific spatio-temporalities in academic,
artistic, and activist terms?
· Do you want to use cutting-edge feminist theories to interrogate the
connections between major historical and geo-political events?
Then join the 2010 Summer School!
Performing European Feminist Futures: 1968 & 1989
The 2010 edition of the NOISE Summer School goes back to the future.
It revisits events that structured European feminist historiographies
in a future-oriented way. Having recently celebrated the 40th
anniversary of the events that shook the world in May ’68 and the 20th
anniversary of the fall of the Berlin Wall on November 9, 1989, it is
time to reflect upon these events and their relation to each other,
and to the here and now from a European feminist perspective. How did
these events shape European feminist futures? How did they affect the
notions of (former) East and (former) West in Europe? How are they
represented in our current-day feminist academic, artistic, and
activist projects?
These questions require an interdisciplinary approach, central to the
NOISE Summer School tradition. A selection of European theorists,
scholars, artists, curators, and activists will be asked to reflect
upon the events from their disciplinary, political, and personal
perspectives in the series of lectures, seminars, and workshops
provided. The school will build upon the different national histories
of the events, inviting students to bring in their own experiences
and/or those of their family. How did May ’68 and November 1989 shape
feminist futures in the different European countries and regions? How
were they brought to us back then and has their mediated character
changed now? How are those events generational, that is, how do they
make themselves felt amongst second- and third-wave feminists? Other
events (such as the death of Franco on November 20, 1975, the attacks
on September 11, 2001 in the U.S., March 11, 2004 in Spain, and July
7, 2005 in London, and the Yugoslav War in the 1990s) will be examined
as seminal to current generations of feminists.
The 2010 Summer School will draw upon recent texts about 1968 and
1989, historical texts from that period, and also upon materials that
the students will be invited to bring from their home countries (media
coverage, family journals, visual art, literary texts, music).
First Cluster: 1968 – Feminist Historiography between Generation and
Nation
Feminist historiography not only refers to the activity of describing
feminisms of the past. It also reflects upon beneficial ways of
capturing past feminisms, and upon their connection to the present and
the future. In this cluster we will revisit feminist ways of writing
‘herstories’ by concentrating on the performance of feminist futures
in 1968.
1968 has affected an entire generation of feminists, the baby boomers
were defined by the revolutionary events of the era and got to produce
new academic spaces (women’s studies, black studies), artistic
products (music, new experimental ways of novel writing, art), and
grassroots activism (women’s lib, student revolts). How have these
events been written about and documented in other ways? How did said
events, which mainly took place in Western Europe and the U.S., affect
future generations, and has what happened in other nations and outside
of the big cities around the same time? What kind of feminism was
constructed around 1968, and to what extent can we say that ‘1968’ has
become, next to an endless source of inspiration, an origin story that
is generally told in an un-situated manner?
By applying recent insights from feminist historiography to the case
of 1968, this cluster will not only situate 1968, but also studgenerational, and (inter)national politics of the epistemic practices
of gender studies in general. The consequences of our different
historiographical choices have a direct bearing on how we do our
scholarly work today.
Second Cluster: 1989 – Feminist Imaginations and the Politics of the
Visual
Feminist visual studies have always aimed to critique visual regimes
of domination and regulation, the laws of inclusion and exclusion, and
issues of normativity and canonization in the visual sphere. In this
cluster, we engage with the field of artistic practice, curating,
media coverage, and other representational strategies to map out the
meanings of events around 1989 and their consequences for the public
imaginary. Prompted by the need for reflection surrounding the 20th
anniversary of the fall of the Berlin Wall, we will also interrogate
how these events helped to form art, philosophy, critical thinking, as
well as shaping the understanding of terms such as feminism, liberal
democracy, migration, sovereignty, and nation state, both at the level
of representation, and as political formations.
The goal of this cluster, therefore, is to apply the tools and
concepts of feminist critique to the representational structures of
specific historical, and geo-political events in (former) Eastern and
(former) Western Europe, as well as on a global scale (the Tiananmen
Square massacre in China, or the death of Ayatollah Khomeini in Iran).
Moreover, in this cluster we hope to create concepts and practices
that offer an adequate response also to today’s realities: global
warfare, structural injustice, racism, and gender inequality.
Nowadays, there is no way for us to separate the material reality of
such realms from the representational regimes it generates, and
through which it operates.
Aims
This advanced training course offers a diversified, but coherent
programme of study from an interdisciplinary perspective. This summer
school is meant for MA and PhD students and special, separate
seminars for these two groups will be provided.
Formula
· Two lectures in the morning
· Separate MA- and PhD-seminars in the afternoon
· Social programme
· Students prepare before NOISE by reading and collecting material for
assignments (approximately 70 hours of work). After the school has
ended, participants who fulfilled all requirements (preparation of
assignments and reading, active participation, and final essay of
10-15 pages) receive the NOISE Certificate for 210 hours of work,
equaling 7,5 ECTS
·All students are expected to participate in the entire programme for
the duration of two weeks
Please check http://www.genderstudies.nl/summerschool2010 for more
information, registration and regular updates.
Accommodation for students
Accommodation is arranged by the NOI♀SE coordination. For information
on prices and payment, please contact the NOI♀SE organization.
Tuition Fees
The tuition fee is €550,- for students from non-NOI♀SE partners. This
includes reading materials, but excludes accommodation, subsistence
costs (i.e. evening meals, drinks etc) and possible excursions.
Students from NOISE partner universities are exempt from tuition fees.
A NOI♀SE grant is available for two students (EU-citizens only) from
every NOI♀SE partner university. This grant covers tuition,
accommodation fees, and partly reimburses travel expenses. If you want
to apply for this grant from your university, please check with your
local contact person about the application procedure.
Teachers in the course
The first week of the Summer School is coordinated by Dr. Iris van der
Tuin (Utrecht University, the Netherlands) and Prof. Maria Serena
Sapegno (Universita di Roma 1 ‘La Sapienza’, Italy). The second week
is coordinated by Dr. Marta Zarzycka (Utrecht University, the
Netherlands) and Prof. Adelina Sanchez Espinosa (University of
Granada, Spain). Several renowned professors and scholars from various
disciplines will be teaching at the Summer ScFor more information:
NOI♀SE Central Coordination
Graduate Gender Programme
Utrecht University
Prof. Dr. Rosemarie Buikema
Muntstraat 2a
3512 EV Utrecht
The Netherlands
E-mail: noise@uu.nl
Tel: +31-30-2536001
Fax: +31-30-2536134
Registration:
Please note that you can only register online (before May 1st) at this
address:
http://www.genderstudies.nl/summerschool2010 (registration open March
1st , 2010)
NOISE – Network Of Interdisciplinary Women’s Studies in Europe |
Graduate Gender Programme | Faculty of Humanities | Utrecht University
| Muntstraat 2A, 3512 EV Utrecht, The Netherlands | T. (+31) 030 253
6001 | F. (+31) 030 253 6134 | Office is closed on Friday |
noise@uu.nl | http://www.genderstudies.nl ~ education ~ NOISE Summer School
Text and Image in the 19-20th Century Art of Central Europe
Proceedings of the International Conference Organized at the Eötvös Loránd University of Budapest, September 21-22, 2009
Edited by Katalin Keserü and Zsuzsanna Szegedy-Maszák
Budapest. Eötvös Univ. Press, 2010
244 oldal; ISBN 978 963 284 130 4
Az Aria az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művészettörténeti Intézetének nyílt hozzáférésű hálózati folyóirata. Elsősorban az Intézet hallgatói, doktoranduszai és oktatói számára nyújt lehetőséget tudományos munkájuk közzétételére. Ugyanakkor a művészettörténet-írás első hasonló jellegű hazai folyóirataként nyitva áll az Intézeten kívül álló szerzők számára is.
aria.elte.hu/
Celebrating Bologna? We do not think so! Budapest Calling!
m.blog.hu/bo/bolognaciki/file/b_flyer1.pdf
Dear all,
Morze Infoshop is pleased to invite you to a workshop on Bologna
process on the 9th of March at Central European University. It has
been ten years since the Bologna education process was introduced into
the European universities and it is still controversial. On March 11
and 12 2010 the education ministers of 46 European countries will
celebrate the 10 year anniversary of the Bologna process in Budapest
and Vienna accordingly. Considering the current situation and the
ongoing protests in many European Universities this celebration is a
mockery for all of us. We believe that there is nothing to celebrate.
Student occupations started in Vienna in autumn 2009 and this flame of
blockades spread all around the world. The main reasons were
protesting against commercialization of education and criticizing the
system which produces workforce dictated by the capitalist market.
Students in Vienna are planning to have protests and the counter
summit on 11th-14th March (bolognaburns.org).
Budapest joins the Austrian colleagues and would like to attract
attention to the issue of Bologna system and its implementation in
Hungary.
The program of the 9th of March looks as follows:
15-30 – 17-30: Central European University (5th district, Nador u. 9),
Geller Room
A discussion on the Bologna Process, the massive student protest
planned in Vienna on the 11th-4th, and its relationship with the
broader student movement. The discussion leaders include members of
the Vienna Student Movement “Bologna Burns”, a keynote speaker Dr.
Liviu Matei from the Department of Public Policy at CEU, and students
with first-hand experience in student occupations. There will also be
information about travel to Vienna on the 11th for the counter-summit
and the blockade of the Bologna summit.
17:30 – 19-30: in front of the ELTE Campus in Astoria, Muzeum krt. 4-6
Directly following the discussion, all are invited to participate in a
demonstration in front of ELTE Campus in Astoria against the 10th
anniversary celebration of Bologna system.
Hiller István oktatási és kulturális miniszter a képzőművészet, az iparművészet és a fotóművészet, illetve ezek határterületein végzett kiemelkedő művészettörténészi, művészetírói, műelméleti vagy műkritikusi tevékenységéért Németh Lajos-díjban részesítette Hornyik Sándor művészettörténészt, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet Lexikon-gyűjteménye vezetőjét.
http://www.museum.hu/services/news/news_hu.php?IDNW=612
Sustainability and Contemporary Art:
Art, Post-Fordism and Eco-Critique
International Symposium at Central European University Budapest
19-20 March 2010
Ralo Mayer
Ralo Mayer, Multiplex Fiction, 2008
This symposium focuses on the intersections between globalisation, ecology and contemporary art and examines the relevance of post-Fordist theory for both environmentalism and artistic practice.
The symposium is organised as a series of critical conversations between speakers from the fields of art, philosophy and environmental science that respond to urgent questions such as:
What is the way forward after the failure of the Copenhagen Summit and in the face of growing public scepticism about the science of climate change?
How has the spread of flexible post-Fordist practices effected the way artists, cultural producers, academics and environmentalists work?
How might artists develop ways to critique capitalism with an awareness of ecology and the complexity of globalisation?
With Stephen Wright (art theorist, Paris), Igor Stokfiszewski (curator/critic/playwright, Warsaw), Branka Cvjeticanin (multimedia artist, Zagreb), Ralo Mayer (artist, Vienna), Maja and Reuben Fowkes (Translocal.org), Ruben Mnatsakanian and Alan Watt (CEU Department of Environmental Science and Policy).
For more information see: http://www.translocal.org/sustainability
Gallery by Night 2010 – Az utazórajziskola | Bartha Sándor, Vass Sándor
Az Utazó Rajziskola egy oktatás alapú, közösségépítő eseménysorozat, melynek első állomása és debütálása a 2010-es Gallery by Nighton lesz. A felvetett témák mentén, meghívott művészek és szakemberek délelőttönként „rajzórákat” tartanak a Stúdió Galériában, majd az itt készült közös munkákból estéről-estére kiállítás nyílik. A különleges rajzórákon olyan középiskolás fiatalok vesznek részt, akik az előzetes felhívásra jelentkeztek. A rajzórák célja elsősorban nem a rajz tanítása, hanem egy minél konkrétabb kommunikáció elősegítése a rajz segítségével. E –csapat munkában elkövetett- kommunikációs kísérletek lenyomatai az esti megnyitókon lesznek láthatóak, ahol a látogatók betekintést nyerhetnek egy műhely-szituációba, és a néhány órával korábban megszületett munkákat bemutató friss és dinamikus kiállításba. Az esti kiállításokon látható munkákon keresztül a művészek által kidolgozott “alternatív” oktatási mód, vagy munkamódszer is megismerhetővé válik. A rajzórákat vezető művészeknek és szakembereknek itt tehát csupán segítő szerepe van: ők alkotják meg azt a helyzetet, amelyben a Rajzolók dolgoznak, és témafelvetéseikkel ők biztosítják a közös munkához szükséges keretet.
2.nap. Bartha Sándor – Vass Sándor: Amortizált ütés: Hogyan dolgozzák fel a fiatalok a médiában, az utcán, esetleg a családban látott/tapasztalt erőszak tényét? Milyen pozícióba helyezkednek ilyenkor és miként értelmezik azokat? A „rajzóra” során, – egy erőszak-ellenes kampány részeként- a Rajzolók megfogalmazzák a társadalomban elhatalmasodó agresszióval kapcsolatos állásfoglalásukat, melyhez a városi vizuális kommunikáció sajátos nyelvezetét és műfajait is felhasználják.
megnyitó |2010. március 23. 19:00
Fiatal Képzőművészek Stúdiója – Stúdió Galéria
A kétharmad és az Alkotmány – Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet teadálutánja az OSA-ban
Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet folyamatosan napirenden tartja a
köztársasági alkotmány védelmének ügyét. Többek között konferenciák és beszélgetés-sorozatok szervezésével,alkotmányjogászok, neves értelmiségiek megszólaltatásával, körkérdésekre adott válaszok nyilvánosságra hozatalával, könyvkiadással veszünk részt az erről szóló társadalmi párbeszédben, egyúttal arra is törekszünk, hogy minden szakmailag értékes, akár alapvetően eltérő álláspontnak fórumot, nyilvánosságot
biztosítunk.
2010. március 23-án, kedden 15 órától alkotmányjogi teadélutánt tart
Helyszín: OSA Archívum, Budapest V. kerület, Arany János u. 32
A zenekar látogatása c. film vetítése (a Tolerancia Évad bemutatkozásának keretében) márc.31-én, 17 órakor a Toldi moziban, Budapesten
Az összesen 41 külföldi fesztiváldíjjal jutalmazott izraeli film forgalmazása fiatal amatőrök bevonásával történik. A kultúrák közeledésének lehetőségéről beszélő film a hétköznapok szintjén, könnyed humorral és tradicionális egyiptomi zenével bővítve felhívja a nézők figyelmét arra, hogy az előítéletek lerombolására a megismerés lehet a leghatékonyabb eszköz.
A film blogja a bandsvisit.blog.hu oldalon érhető el. Magyar nyelvű trailer: videa.hu/videok/film-animacio/a-zenekar-latogatasa-trailer-2007-bands-visit-DFbaOZVo5eGCrPVK
Igazán remélem, hogy az ArtFanatics2-n minél többen ott lesznek.
A kiállítás a Műcsarnokban április 2-án nyílik.
A Magyar Pszichiátriai Társaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából a Budapest Art Brut Galéria, és a Magyar Pszichiátriai Társaság közösen mutatják be a Magyarországon működő művészetterápiás műhelyekben alkotó hazai art brut művészek munkáit. A kiállítás 2010. március 31-től május 31-ig tekinthető meg (csütörtök kivételével) naponta 10 – 14 óra között. Cím: Budapest, VIII. Ker. Kőbányai út 22. (gyalogos és gépkocsi bejárat a Könyves Kálmán krt. 84. felől) Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!
Az OSA Archívum Pályázata művészeti alkotás készítésére: Szubjektív Budapest Tér-Képek
Az OSA Archívum a közelmúlt történelmének és az emberi jogok megsértésének dokumentumait innovatív módon nyilvánosságra hozó és felhasználó nemzetközi kutatóintézet és levéltár. A Közép-európai Egyetem egyik kutatási, oktatási és kulturális központjaként is működő archívumot Soros György alapította 1995-ben.
Az Archívum az utóbbi években számos kiállításával bizonyította, hogy a hagyományos műfajok, keretek és taxonómiák a művészi törekvések jegyében újraértelmezhetők. A térkép a régi és az új világ határán állva ötletekre inspirál, képes a hiperrealista ambíciókat és a képzeletet vegyíteni. A kartográfia és művészet, nem kis részben a technológiai megoldásoknak köszönhetően, túl tudott lépni az esztétizáló együttélésen és nyitottá vált a társadalmi problémák iránt. Mára a térkép és művészet hibrid produktumai izgalmas kérdéseket taglalnak: az állampolgárság, a nemzet, a transznacionális vándorlás, a területiség, a tőke és hatalom asszimetriája és a nyilvánosság kontrollja egyaránt témaként kínálkozik. A művész a térkép és a térképkészítés eszközeivel tud ironikusan, utópisztikusan és legfőképpen a képzelet segítségével vallani világunkról és a közelmúlt történelméről. Az OSA Archívum ezen felhívása az elmúlt két évtized Budapestjére koncentrál: a történelmével együtt élő, a globalizáció kihívásaira reagáló város és lakói hogyan jeleníthetők meg egy interdiszciplináris párbeszédben, a kartográfus, a kutató és művész eszmecseréjében. A pályázat főleg a város funkcióit, a városi teret, életet, emlékeket, mozgásokat, problémákat, változásokat, kezdeményezéseket, rejtett városi hálózatokat bemutató alkotásokat vár. (A “geotagged” fotóval pályázók számára készül egy interaktív vak-térkép, ahova a fotókat pozícionálhatják.) A pályázat célja: • bemutatkozási és együttműködési lehetőséget teremteni fiatal, magyar képzőművészek, a térképészettel, várostervezéssel foglalkozó szakemberek számára
• az OSA Archívum Centrális Galériájában egy olyan kiállítás létrehozása, mely az utóbbi húsz év Budapestjének társadalmi kérdéseire reflektálva mutatja be a térkép-műveket, illetve a térképpel kapcsolatos alkotásokat
Pályázhatnak: Elsősorban térképtudományi és geoinformatikai tanszékek, urbanisztika tanszékek, újmédia tanszékek, művészeti egyetemek hallgatói A kiíró elvárásai:
Tematikailag Budapest 1990 és 2010 közötti időszakát bemutató térképpel, városi hálózatokkal, vagy a térkép problematikára reflektáló alkotásokkal lehet pályázni
Műfaji megkötés nincs.
A pályázaton való részvétel feltétele, hogy egy alkotó (csoportos alkotás esetén: alkotók) legfeljebb egy alkotást adhat be. Az alkotók csak eredeti, saját és a kiírás feltételeit figyelembevevő tervvel jelentkezhetnek.
A benyújtandó pályázati dokumentumok:
Az alkotás, projekt művészi, technikai leírása legfeljebb 1500 karakterben, maximum egy oldalon. – vizuális terv – költségvetési terv
– a pályázó(k) életrajza
A pályázat két fordulós, az első fordulóban a beadandó pályázati dokumentumok postára adási ideje: 2010. május 1. éjfél. A pályázati anyagokat a terkep@ceu.hu címre lehet küldeni vagy személyesen behozni, illetve postán eljuttatni két darab CD-én, vagy DVD-n az OSA Archívum, 1051, Budapest, Arany János utca 32. címre. A borítékon fel kell tüntetni: “ Szubjektív Budapest Tér-képek” A pályázat nem jeligés, az alkotó(k) nevét, elérhetőségét fel kell tüntetni.
A második fordulóban csak a kiválasztott pályázatok vehetnek részt, az alkotókat május 31-ig értesíti az Archívum. Az OSA Archívum három pénzdíjat oszt ki a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotások között. A második fordulóba továbbjutott pályázók számára konzultációs lehetőséget biztosítunk az OSA Archívum Centrális Galériájában.
A második forduló határideje: 2010. szeptember 1.
A beküldött pályázatokból kiállítás nyílik 2010 októberében az OSA Archívum Centrális Galériájában. A Centrális Galéria kiállítása hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között bármikor megtekinthető.
További információk rendelkezésre állnak az OSA Archívum honlapján: http://www.osaarchivum.org
A pályázat során felmerülő kérdéseket a terkep@ceu.hu e-mail címre kérjük elküldeni Seres Szilvia kurátornak címezve. Telefonos elérhetőség: (36 1) 327-3250
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészettörténész, várostörténész, illetve a doktori iskolák hallgatói részére.
Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre; s egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát – a lakás közüzemi díjainak kifizetése (gáz, villany, telefon) az ösztöndíjast terhelik.
Pályázni egy évre szóló, részletes kutatási tervvel, szakmai önéletrajzzal és egy elismert pályatárs írásbeli ajánlásával lehet. Az elbírálás során előnyt jelent, ha a kutatás témája kapcsolódik Székesfehérvárhoz vagy Deák Dénes szellemi örökségéhez, gyűjteményéhez.
Pályázatot nyújthat be bármely magyar és külföldi kutató, illetve csoport.
Az ösztöndíjassal a kuratórium szerződést köt, melynek értelmében kutatómunkája összefoglalásaként írásban kell beszámolót készíteni. Az ösztöndíjasnak a két éven belül e kutatási témában megjelenő publikációiban az alapítványt, mint támogatót fel kell tüntetnie. Az ösztöndíj legfeljebb egyszer hosszabbítható meg.
A pályázatok beérkezési határideje: 2010. május 17.
Az elbírálás határideje: 2010. július 25.
Az ösztöndíj első részlete kifizetésének, valamint a lakásba való beköltözésnek dátuma 2011. január.
Az alapítvány kuratóriuma fenntartja azt a jogát, hogy a díjat megosztva, illetve megfelelő pályázat híján ne adja ki.
A pályázatot az alábbi címre kérjük eljuttatni:
Városi Képtár – Deák Gyűjtemény 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.
További információ kérhető a fenti címen, e-mail-en, illetve telefonon: 22/329-431.
SITES OF VISIBILITY
Conference on the self/representation of contemporary Roma visual arts
17 April, 2010
11am – 6pm
Venue: Roma Parliament, Budapest
1084, Tavaszmező u. 6
Sites of Visibility is the first stage in a long-term collaborative project addressing issues of contemporary minority representation in relation to established contemporary art and culture. Due to the lack of fluent communication between academic discourses and the contemporary need for a reflected representation and understanding of minority cultures, the project aims to open up questions of cultural visibility and agency as well as to seek for theoretical and practical inspirations that challenge our understanding of the canon(s) of contemporary art, its institutional system and the role of mediation.
In the midst of the increasing violation of human rights and anti-gypsyism in Hungary and other European countries, the main objective of the conference is to raise awareness and reconsider the cultural representation of Romani people.
The conference titled Sites of Visibility is the opening event of Context, Identity, Representation – a collaborative project between the Institute of Art History Eötvös Loránd University, Budapest; Institute of Art and Communication, Eötvös Loránd University, Budapest Hungarian University of Fine Arts, Budapest, Royal College of Art, London, Curating Contemporary Art and Jagiellonian University, Krakow, Art History Institute, Curatorial Practice and Theory.
11.00
Welcoming Speech
11.10
Angela Kóczé: From Silence to Voice: Can we Take Positions in the Canon Making Machine?
What can the critical-theoretical framework of postcolonial studies offer to the study of contemporary Romani oppression? Can postcolonial theoretical framework used as an analytical support to expose the racialized social, economic and political hierarchy in Europe? Does postcolonial theory about ‘whiteness’ and ‘race’ offer a deeper understanding of the complexities of Romani emancipation in the multiply colonised space of the region? I attempt to reflect on all these questions meanwhile explore how diverse Romani communities through centuries have been constructed as colonial subjects.
Angela Kóczé is a research fellow at the Hungarian Academy of Sciences. She is former director of the European Roma Information Office (ERIO) in Brussels, as well as the former director of the human rights education programme at the European Roma Rights Centre (ERRC) in Budapest, Hungary. She is active in the movement for the emancipation of Roma in Europe, and has a particular interest in issues of women’s political representation and social justice.
12.00
Tímea Junghaus
The term “Contemporary Roma Culture”- suggests a post-territorial concept of identity, it embodies the Ideal of Europe; it is transnational and innovative. Contemporary Roma Culture has the promise of taking Roma out of the conceptual ghetto. – We may all agree.
The miserable situation of Roma representation and its struggle with cultural oppression was exposed and analyzed, nevertheless it remained the same.
In lack of real space, without a building to walk in, without storage rooms and archive boxes, without rooms, spaces, and objects, without any kind of physical, material embodiment, Roma minority culture is now requested to proceed in the domain of the virtual, and the virtual only…
Tímea Junghaus is an art historian and cultural activist. She consulted exhibitions and conferences on Roma culture internationally since 2003. She is author and co-editor of the first comprehensive publication on European Roma visual art, Meet Your Neighbours – Contemporary Roma Art from Europe (OSI Publication, 2006). Tímea Junghaus was the curator of the First Roma Pavilion in the history of the Venice Contemporary Art Biennale. The exhibition entitled Paradise Lost featured the work of sixteen contemporary Roma artists representing eight European countries. Junghaus is currently finishing her doctoral degree at the Film, Media, and Cultural-theory Department at the Eötvös Lóránd University, Budapest.
12.50
Suzana Milevska: Call the Witness “In my presentation I want to reveal the first curatorial steps of the interdisciplinary collaborative curatorial team “Call the Witness” that was recently appointed to curate the 2nd Roma Pavilion at the 54th International Art Exhibition Venice Biennale in 2011. The project Call the Witness is imagined as an exhibition to result from a multilayered and cross-disciplinary collaborative research undertaken by the four members of the team. Consisting of curators, researchers, art managers and artists the project’s team will address several interrelated issues concerned with the potential roles of contemporary Roma artists within and outside their communities. Rarely accepted and included within the official art structures (museums, galleries, biennales, art history, art encyclopaedias) Roma artists sometimes get excluded from their own communities for giving away the inside knowledge on traditional rituals, customs and rules. We aim to present various formats of collaborative productions and art works created by Roma artists that address the issue of being a witness, conveyor and translator of different knowledges from within their own community and vice versus, from the outer world to the more traditional and closed communities. The concept that the contemporary Roma artists are the instantaneous witnesses of their time who act not as passive viewers but rather as active participants in solidarity with the events and people that provoked his/her art work is the impetus behind this project’s concept. “
Suzana Milevska is a curator and theorist of visual culture based in Skopje. She is currently teaching at the Faculty of Fine Arts in Skopje. Since 2006 she has held a PhD from the Visual Culture Department of Goldsmiths College, London, where she taught in 2003-5. In 2006-8, she was Director of the Visual and Cultural Research Centre in Skopje. Currently she is a co-curator of the 2nd Roma Pavilion to be presented in Venice in 2011.
14-15h
Lunch Break
15.10
Presentation by Delaine Le Bas
My works explore the experience of intolerance, misrepresentation, transitional displacement and homelessness which continue to be a daily experience for many in the world within which we live. Containing political and social comment on these issues and their wider and long term social consequences. Working with installation which is multi media including collaborative sound pieces and performance, the works are produced to be a multi sensory experience. My presentation will contain film footage of my most recent project Witch Hunt and the problems associated with prejudicial viewpoints.
Delaine Le Bas is an Artist based in the UK. Represented by Galleria Sonia Rosso, Turin and Galerie Giti Nourbakhsch, Berlin. Recent solo exhibition Witch Hunt, exhibited at ASPEX, Portsmouth.U.K, Chapter, Cardiff, UK continuing to Context, Derry, July 2010. Group exhibition Foreigners Everywhere with Claire Fontaine, Karl Holmqvist and Damian Le Bas, Dvir Gallery, Tel Aviv Dec 2009 – Jan 2010 continues at T293, Naples, May 2010. Included in the recent publication Sixty: Innovators Shaping Our Creative Future by Thames and Hudson
15.50
Presentation by Lisl Ponger The presentation of a number of staged photographs dealing with the artist’s position in relation to the post-colonial discourse as it relates to minorities. The problem of representation. A description of a multi-group, multi-event art project with minority participation (Remapping Mozart / Hidden Histories). The resulting multimedia, multi-lingual DVD as a political strategy for the dissemination of information.
Lisl Ponger’s works concern stereotypes, racism and the construction of the gaze. They are located at the interface between art, art history and ethnology in the mediums of photography, film and installation. She has taken part in many different international exhibitions and film festivals including documenta 11, 2004 and documenta 12 (film programme) in 2008. Lisl Ponger lives and works in Vienna.
16.30
Presentation by André J. Raatzsch and Emese Benkő (Culture&Development · Team for Emancipation of Roma): Rewritable Pictures
In the scope of introducing our project: Rewritable Pictures, the presentation will address photo archives and their use, touching upon the Arab Image Foundation initiative, artist and critic Allan Sekula’s essay on Leslie Shedden’s photographs, and the critical work of Edward W. Said. Since the digitization of archives and their integration into search engines, artists have extensively been concerned with the institution of archive and the related practices, explains Ines Schaber, guest lecturer at the Berlin Universität der Künste. These practices involve questioning the systems according to which pictures are organized into archives, singling out documents that do not match the prevailing formats, or creating their own archives.
How does the use of archives alter their interpretation? What actions are involved in specific pictures being included in or excluded from an archive? How does systematization affect the pictures? What is visible in an archive and what remains invisible?
André J. Raatzsch is an artist and cultural theorist working in Berlin and Budapest. His work includes performance and socially engaged art practice. He focuses on fields of cultural mediation and deals with the role of art in emancipatory processes, particularly of the Boyash-Roma. He is currently working both on his PhD and Master’s thesis and the realization of an art academy in Berlin with the objective to attend and promote young Romas on their way to college.
Emese Benkő is a cultural mediator working on artistic linguistic and literary projects with a special focus on the mediation, research and interpretation of the language and literature of the Hungarian Boyash. Presently she is initiating the first intercultural Boyash-Roma Forum in Berlin.
17.10
Discussion
Május 6-án 19 órakor A zenekar látogatása c. film premiere az Odeon-Lloyd moziban! A külföldi filmfesziválokon összesen 41 díjat elnyert izraeli film a kultúrák közötti párbeszéd jegyében készült. Június 14-éig a hazai mozikban is látható lesz. Szeretettel várunk mindenkit!
LÁTHATÓ APÁK
avagy férfiak, akik otthon is működnek…
Millenáris
Mottó: „Sokkal egyszerűbb apává válni, mint annak lenni”
Kiállítás megnyitó programja:
14.30-14.40 Programnyitó: Keveházi Katalin, Ügyvezető igazgató, Jól-lét Alapítvány
Házigazda: Víg György – a Nők Lapja újságírója
14.40-15.10 A kiállítást megnyitja Cecilia Björner Svédország magyarországi nagykövete
A nagykövet asszonnyal Takács Judit, szociológus, MTA Szociológiai Kutatóintézet kutatásvezetője a svédországi és magyarországi tapasztalatokról és eredményekről
15.10-15.40 Munkamegosztó párok – hogyan működünk otthon együtt?
A beszélgetés résztvevői: Dr. Nagy Ágnes és Dr.Ternovszky Imre (Kisszállás), Dr. Primecz Henriett és Dr. Munkácsi Péter (Budapest)
15.40-16.10 Látható apák – a férfiak, akik otthon is működnek
A beszélgetés résztvevői: Csillag Gábor és Glázer Attila
16.10- 16.30 Sajtótájékoztató, a kampányfilm vetítése
16.30-17.00 A kiállítás megtekintése
17.00-tól Gerendás Péter koncert
A megnyitó esemény alatt folyamatos családi interaktív programok várják az érdeklődőket
A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány 2002-től keresi a megoldásokat az anyaság és munka/hivatás/karrier összeegyeztetésének széles körben tapasztalt nehézségeire. Hazai és nemzetközi kutatási és foglalkoztatási projektek résztvevője, innovatív szolgáltatásokat nyújt pályaújrakezdő anyák és munkáltatók részére. A nők munkaerőpiaci hátrányainak tényleges megoldása, és a nemek tényleges egyenlősége az otthoni, szülői feladatok kiegyensúlyozottabb megosztásával érhető el. Ennek fontosságára 2007-től június harmadik vasárnapján Apák Napja rendezvénnyel hívjuk fel a figyelmet.
Kiállításunk egy a nemi szerepeket érintő európai tendenciákat ismertető tudatformálást szolgáló projekt keretében jön létre. Bemutatjuk, mit tehet az állam, a munkahelyek, a média, a civil szervezetek a férfiak szülői szerepvállalásának ösztönzése érdekében, illetve bemutatunk néhány élenjáró apát, akik munkájukban és/vagy magánéletükben hozzájárulnak a nemek egyenlősége megvalósulásához.
Kiállításunk és kapcsolódó programjaink fókuszában az apaság élménye, tapasztalatai, a férfiak otthoni munka-megosztásban való részvétele és ennek felvállalása áll.
A programsorozat célja a nemi szerepeket érintő európai tendenciákat ismertető tudatformálás. Bemutatja, mit tesz/tehet az állam, a munkáltató, a civil szféra, a média, a férfiak szülői szerepvállalásának ösztönzéséért, illetve azt mit tehetünk érte mi magunk: férfiak és nők. A kiállításon láthatóvá teszünk néhány a nemek egyenlőségének előmozdításában kulcsszerepet betöltő, szerepeik sokszínűségét felvállaló ismert és civil apákat.
A kiállítás az Alapítvány „Apaság” címmel meghirdetett fotópályázatára érkezett képeken keresztül illusztrálja, hogyan élik meg a Magyarországon élő férfiak az apaságot. A képanyag másik részét az Alapítvány gyerekrajz- pályázatára beküldött alkotások adják, amelyek 3-13 közötti gyerekek szemén keresztül mutatják be, miként vannak jelen, vagy éppen hol hiányoznak az apák az életükből, a családból. A pályamunkákat külföldi fotók egészítik ki, amelyek betekintést engednek más országok gyakorlatába sokszor humoros, vagy éppen provokatív módon.
Célunk azoknak a férfiaknak
▪ az elismerése, akik a részt vesznek a szülői feladatokban és részt vállalnak az otthoni feladatokból, hisz ők azok, akik a társként állnak párjuk mellett, és mintaként gyermekük előtt.
▪ a bátorítása, akik úgy érzik, szívesen segítenének, de nem boldogulnak olyan jól az otthoni feladatokkal, mint a mellettük élő nő: sebaj! a lányok sem születtek profi szakácsnak!
▪ megóvása életük nagy tévedésétől és annak következményeitől, akik azt hiszik, eleget tesznek azzal, ha hazaadják a pénzt: sokat veszítenek!
Célunk még azoknak a nőknek
▪ az elismerése, akik hagyják, hogy fiúk, párjuk, férjük, fiúk beszálljon a gyereknevelésbe és a házimunkába!
▪ a bátorítása, akik ha úgy érzik, nem elég boldogok a házimunkától és a gyerekneveléstől, képesek ezt megosztani párjukkal és környezetükkel, támogatást kérni és életmódot váltani.
▪ a megóvása, akik úgy érzik, hiába küzdenek az otthoni feladatokkal nap mint nap, nem kapnak érte elismerést!
Nem célunk, lebeszélni:
▪ a férfiakat a férfiasnak mondott ház körüli munkák az elvégzéséről – már amennyiben el tudják azokat végezni
▪ a nőket a nőiesnek mondott házimunkák elvégzéséről – már amennyiben el tudják azokat végezni. (Furcsa, igaz?)
▪ a férfiakat a kenyérkeresetről – már amennyiben van piacképes szakmájuk
▪ a nőket a gyermeknevelésről – már amennyiben van már/még nevelhető gyerekük
A kiállítás hátterét adó kutatási tanulmány letölthető:
http://www.jol-let.com
További információk:
Tel: Keveházi Katalin, 06209732803
E-mail: jollet@jol-let.com
A kiállítás fővédnöke: Svéd Nagykövetség
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával, a „Munka és magánélet összeegyeztetése” civil szakértői munkacsoport közreműködésével.
Tirana, May 04, 2010
The Hunger Strike Committee
Re: Letter to the members of International Community and Media
Dear Friends,
We, 22 members of parliament and 200 citizens of Albania, concerned about the fate of democracy in our country have decided to engage in the ultimate form of democratic protest by going on a hunger strike in the name of the cornerstone of any democracy: free and fair elections.
Our demand is simple and democratic: a full and thorough parliamentary inquiry into the elections of June 28th 2009, including the opening of the ballot boxes and the examination of the electoral material contained therein. Our demand is not motivated by a yearning for power, but by the aspiration that the next elections are guaranteed against falling prey to the same machinations and manipulations.
For nine months we have tried in vain to realize our constitutional right to transparency only to be denied in all our efforts through the arrogance of a government that is no longer constrained by the Constitution in its actions. Nor has the government reacted to the massive show of support for our cause on the part of the citizens of Albania. 200,000 Albanians protested in Tirana in the name of the transparency of their votes and yet their government turned a deaf hear to this most democratic of demands.
Prime Minister Berisha speaks of a court decision that stands in the way of transparency but he has never, in ten months been able to show this decision to the public for the simple reason that it does not exist. We also regret the fact that this lie construed by Berisha as an alibi in order to avoid the transparency of the elections, has been instrumentalized by a significant portion of Albania’s friends and partners.
Faced with the obstinate, illegal and arrogant denial of our constitutional right to transparency, aware of the crucial importance of our cause to the future of free and fair elections and democracy in Albania, we have decided to escalate our action by engaging in an open ended hunger strike accompanied by protests in every town and village of our country.
http://www.opentheboxes.com
http://www.opentheboxes.org
http://www.opentheboxes.net
forras: e-flux
Gyorgy Lukacs and Contemporary Art – Intervening in the Archive
*6-8pm 12 May 2010
Lukács Archivum, Bem Rakpart 2, Budapest 1056
The enigma of the life and times of Marxist philosopher György Lukács
(1885-1971) and the enduring legacy of his cultural and political
thought explored by artists *Balázs Beöthy*,* Miklós Erhardt*, *János
Sugár, Little Warsaw *and *Tamás Soós* in his Budapest apartment and
archive. *
2010. május 15 – 2010. május 15.
A konferencia nyilvános, a regisztrált résztvevők szakmai jeggyel nézhetik meg az ART FANATICS kiállítást.
Helyszín: Műcsarnok előadóterem
Kezdés: 11 órakor
Program
11:00
Művészeti rendszer a művészetért? – Petrányi Zsolt bevezetője
11:20
Nonprofit stratégiák – Fenyvesi Áron, független kurátor
11:40
Művészek és galériák együttműködése: elvárások a forprofit tükrében – Pilinger Erzsébet, művészettörténész, a Knoll Galéria vezetője
12:00
A műkereskedelem egy lehetséges közösségi-piaci modellje – Albert Ádám, képzőművész
12:20
Múzeumok és magángyűjtemények: az együttműködés lehetőségei és csapdái – Spengler Katalin, művészeti író, szerkesztő, műgyűjtő
12:40
Kerekasztal-beszélgetés: Múzeum a piramis csúcsa? Értékteremtés és megőrzés – Százados László (Magyar Nemzeti Galéria), Prosek Zoltán (Paksi Képtár), Székely Katalin (Ludwig Múzeum ― Kortárs Művészeti Múzeum), a beszélgetés moderátora: Horányi Attila (művészettörténész)
13:00 Ebédszünet
13:30
A rendszer hullámlovasai? A művészeti konzulens céljai és szerepköre – Topor Tünde, művészettörténész
13:50
Mintakövetés és rutin a művészet menedzselési stratégiáiban – Készman József, művészettörténész, a Műcsarnok produkciós vezetője
14:10
A műkritika építő és romboló ereje egy értékhierarchiában – Mélyi József, műkritikus
14:30
Művészetmenedzsment-oktatás – Szoboszlai János, Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Képzőművészet-elmélet Tanszék adjunktusa
14:50
Kerekasztal-beszélgetés: Pozíciók, víziók: egy modell működőképessége – Kozma Zsolt (művészettörténész, műkritikus), Valkó Margit (Kisterem Galéria), Délceg Katalin (Dovin Galéria), Gerő László (műgyűjtő), a beszélgetés moderátora: Petrányi Zsolt
Opening / Eröffnung “Agents & Provocateurs”, 14 Mai 2010, Dortmunder U, 18:00
* * *
Agents & Provocateurs
Hartware MedienKunstVerein in the Dortmunder U – Center for Art and Creativity
May 14 – July 18, 2010
Opening: Friday, May 14, 2010, 18:00, basement under the Dortmunder U
Greeting: Birgit Jörder, Mayor of the City of Dortmund
Welcome: Dr. Inke Arns, Artistic Director of HMKV, Dortmund
About the exhibition: Dr. Beata Hock and Franciska Zólyom, co-curators, Budapest / Berlin
In the framework of Scene Ungarn in NRW — 40. internationale Kulturtage der Stadt Dortmund 2010
With works by more than 30 international artists, Agents & Provocateurs considers two distinct forms of confrontation –agency and provocation – in light of their use by artists as a means to express public criticism. Investigating the wide range of attitudes bridging the gap between the provocative stance of the enfant terrible and more problem-oriented approaches, the exhibition focuses on instances where artists have acknowledged and brought to bear their individual or collective agency.
In the counter-cultural scenes of former Socialist countries in Central and Eastern Europe, provocation was a common artistic strategy of resistance. Agents & Provocateurs questions the actual critical potential of these oppositional artistic strategies while retracing their role in the ongoing transformation of post-totalitarian political culture. Is provocation still effective in a democratic society or does it merely reproduce patterns of thought and action that were developed in authoritarian political contexts?
Arguably, all political, economic, social or cultural systems are to some degree marred by oppression and unjust hierarchies. By confronting artistic interventions in former Socialist states with contemporaneous and current examples from more liberal democratic countries, Agents & Provocateurs aims to demonstrate that the truly critical attitude needs to be ceaselessly reconfigured if it hopes to register the shortcomings of any given system.
Agents & Provocateurs was initiated by Beata Hock and Franciska Zólyom and first shown in October 2009 at the Institute of Contemporary Art – Dunaújvaros, Hungary. It will be presented from May 2010 in the new venue of the HMKV at the Dortmunder U, in an extended version conceived and curated in cooperation with Inke Arns.
Artists taking part:
Autoperforationsartisten (DE), Tina Bara & Alba d’Urbano (DE), Julius von Bismarck (DE), Scott Blake (US), Ondrej Brody (CZ), Jan Budaj (SK), VALIE EXPORT (AT), Jill Godmilow (US), Ion Grigorescu (RO), Andris Grinbergs (LV), Igor Grubic (HR), Doma Harkai (HU), IRWIN (SI), Istvan Kantor (CA), Judit Kele (HU/FR), Künstler informieren Politiker (DE), Andreja Kuluncic (HR), Ivank Lazki (AR), Zbigniew Libera (PL), New Collectivism (SI), Orange Alternative (PL), Timea Anita Oravecz (HU), Anatolij Osmolovskij & Non Governmental Control Commission (RU), Tanja Ostojic (RS), Ewa Partum (PL), Radek Community (RU), Klaus Staeck (DE), Tamás St. Auby (HU), Sturtevant (US), The Yes Men (US), Milica Tomic (RS) UBERMORGEN (AT), U.R.A. FILOART
Agents & Provocateurs
May 14 – July 18, 2010
HMKV at the Dortmunder U (3rd floor)
Center for Art and Creativity
Leonie-Reygers-Terrasse
44137 Dortmund, Germany
http://www.hmkv.de
Opening hours:
Tue — Sun, 10:00 — 20:00, closed on Mondays
Admission:
5 € / 3 € (reduced)
Funded by:
Scene Ungarn in NRW, RUHR.2010, Der Ministerpräsident des Landes Nordrhein-Westfalen, NRW Kultursekretariat Wuppertal, Kulturbüro der Stadt Dortmund
Generously supported by:
Polnisches Institut Düsseldorf
T. Kortárs Művészek!
Ezeken a hasábokon mások által írottak kedvet adtak ahhoz, hogy legalább egy-két kortárs műalkotás gyüjtője legyek.
Amennyiben bárkit érdekelne egy kis csere, akkor a magam részéről rengeteg kortárs aukciós katalógust tudok felajánlani, igen érdekes anyagok.
Várom az esetleges érdeklődőket.
Igor Zabel Award for Culture and Theory 2010
The Igor Zabel Award for Culture and Theory acknowledges the work of a cultural protagonist whose work is dedicated to internationally broaden the knowledge of visual culture in the Central and South Eastern European region. The laureate is selected by an international jury. The jury was appointed by ERSTE Foundation and in 2010 consists of the following members: Edit András, art historian (Hungary/USA), Chus Martínez, curator (Spain), Tadej Pogacar, artist (Slovenia). Candidates for the award are international curators, theorists, writers, critics who are coming from or living and/or working in the region, whose work spans Central and South Eastern Europe respectively. In 2010 in addition to the award of EUR 40,000 four working grants were awarded, three by the jury, one by the laureate.
Igor Zabel Award for Culture and Theory – Winner 2010 (EUR 40,000):
Piotr Piotrowski is honored with the Igor Zabel Award for his art history writing in Eastern Europe, which is hardly visible in the canonised, so-called universal art history. Piotrowski is Professor ordinarius at the Institute of Art History, Adam Mickiewicz University in Poznan (Poland). Since August 2009 he is also the Director of the National Museum in Warsaw. The jury expressed its appreciation and support for his work and acknowledges “one of the most outstanding art historians of the Central Eastern European region, who has exceptional professional achievements”. Piotr Piotrowski has a significant body of writings focusing on transnational modern and contemporary art. His main goal is to subvert traditional geography of art that functions as a tool of subordination, and to offer the marginal position as an analytic advantage based on his conviction that “the margin can reveal elements that are invisible from the centre”. He is active in setting up a network, as well as disseminating the specific art practices and ideas that originate in the region, outside of the centres. By doing so, Piotr Piotrowski acts as a sort of cultural ambassador.
See also http://www.staff.amu.edu.pl/~piotrpio/
Igor Zabel Award for Culture and Theory – Grants 2010 (EUR 8,000 each):
In 2010 the jury decided to award three working grants instead of two, because among “the strongest nominees were single individuals, communities, and collectives. They pursue very different activities, work in very different terrains (…) and we wanted to honor the best ones from each category.“
Maja and Reuben Fowkes, of Croatian and British origin respectively, are partners in private and professional life. They live and work in Budapest, Hungary. Their activity has become a stimulating and important force in the Central Eastern European region. They are involved in a number of different activities as initiators and participants, in curating (1956: Revolution is not a Garden Party, 2006; 1968: Revolution I love You, 2008; 1989: Revolutionary Decadence, 2009; etc.), writing, editing accompanying publications, organizing conferences. The Social East Seminar, a conference series held in different cities and venues has evolved an alternative institution in the course of the last couple of years. They bring back issues and topics which seem to have disappeared from the scenes of the ex East bloc, such as political and subversive practices, the heritage of revolutionary and utopian thinking, the memory discourse and sustainability.
See also http://www.translocal.org
The Peace Institute is a non-profit research institution developing interdisciplinary research activities in sociology, anthropology, philosophy, cultural policy and political science based in Ljubljana/Slovenia. It was founded in 1991 by a group of independent intellectuals who had been civil society activists in the post-socialist processes in Slovenia and Yugoslavia. Especially in the field of education the Peace Institute’s project The Workers’ Punk University offers new possibilities for alternative (self)-education that is based on new forms of solidarity, inclusive politics and free thinking. The jury stress that Peace Institute in last twenty years did extremely important contribution to critical research of social, cultural and political transitional processes and was deeply dedicated in dealing with marginalised social and political themes, linking them to educational practice.
See also http://www.mirovni-institut.si
Raluca Voinea is a young scholar and curator based in Romania. She is especially interested in researching how contemporary art practice and artistic research enhances our common understanding of the social. Her interest in writing, her attentiveness to history, exhibition history in particular, makes her research relevant since it helps to connect fields and also different generations that experience history, time and even the very understanding of art in totally different forms. Her research has the quality of opening up, sharing, including, expanding not only the questions, the references, but also the concepts we inherited to address certain practices, to talk and to write about art.
Igor Zabel Award for Culture and Theory – Grant 2010 (EUR 12,000):
One working grant is traditionally dedicated by the laureate. Piotr Piotrowski awarded Daniel Grúň with this working grant.
Daniel Grúň is an art historian, curator, writer and art critic. He studied art history at Trnava University (Slovak Republic) and later received a Visegrad Scholarship at Adam Mickiewicz University in Poznan and Charles University in Prague. In 2009 he completed his PhD thesis and published it as a book titled Archeology of Art Criticism. Slovak Art of the 1960s and its Interpretations, dealing with artistic discourse in Czechoslovakia during the democratisation process of the socialist regime. Currently he works as an Assistant Professor at the Department of Theory and History of Art, Academy of Fine Arts and Design in Bratislava, Slovak Republic.
The Igor Zabel Award for Culture and Theory was granted for the first time in 2008 to the Croatian curatorial collective What, How & for Whom (WHW). Besides the award Fouad Asfour, Erden Kosova and the Serbian collective Prelom were awarded with a working grant.
http://www.erstestiftung.org
Tárlatvezetés a Választási Megfigyelők 1990-2010 című kiállításunkon május 19-én, szerdán du. 5-kor. Utána szokás szerint sörözés, egyebek a a szomszédos Mókus kertvendéglőben. Mindenkit szeretetettel várunk!
http://www.valasztasimegfigyelok.blogspot.com/
@tranzitblog:
Két snájdig művészettörténész és a kortárs művészet.
http://www.friss2010.blogspot.com/
A Stop-Férfierőszak Projekt bemutatja:
“…SZAKÁLLA VOLT GENDER…” FILMKLUB
Fehér szalag
Filmklubunkban nemcsak ritkaságokat, hanem sokat látott filmeket is vetítünk. Van-e valami, ami láthatatlan marad ezekben? Igen. A nem. A filmeket követő beszélgetések során a társadalmi nemi szerepek (angol kifejezéssel “gender”) szemszögéből szeretnénk mindarra rámutatni, amit talán maga a film alkotója sem látott, csak mutatott.
Következő filmklubunkban a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából és a nemrég elhunyt Alice Miller munkásságára emlékezve, Michael Haneke Fehér szalag című filmjét vetítjük.
Azt mondják, némi atyai szigortól nem dől össze a világ. Vagy mégis?
“Fehér szalag” (Das weisse Band)
Fekete-fehér, feliratos német filmdráma (2009)
Rendezte: Michael Haneke, 144 perc
Időpont: 2010. május 29. szombat, 17 óra. Érkezés 16:30-tól
Helyszín: Budapest, VI. Teréz krt 7., fszt. 1., 12-es kapucsengő.
(Térkép: http://www.terkepcentrum.hu/index.asp?go=mapps3bp&start=1&pid=1144207462)
A teát is magába foglaló költséghozzájárulás: 500 (diákoknak 300) Ft.
Szervező: Stop-Férfierőszak Projekt (http://www.stop-ferfieroszak.hu)
A filmklub plakátja megtekinthető/letölthető/nyomtatható/terjeszthető
(előre is köszönjük!) weboldalunkról: http://www.stop-ferfieroszak.hu/filmklub.
A Dolgozók Esti Filmklubja bemutatja:
Sam Peckinpah: A vad banda (The Wild Bunch)
(1969) színes, amerikai, angol nyelven, magyar felirattal, 135′
Május 28., péntek, 20 óra, Kossuth Klub, Bp. Múzeum utca 7.
“Amikor leforgattuk a film utolsó jelenetét is, az felért egy kisebbfajta halállal.” (S. Peckinpah)
Legenda minden mítosz végéről.
További részletek: http://www.dolgozok-filmklubja.blog.hu
Filmklubunk teljes mértékben nyitott és teljes mértékben ingyenes.
Partnerünk:
az AnBlokk Egyesület és folyóirat – közélet, magazin, tudomány
és a deryphoto.com
Múzeumi szerepek – A modern és a kortárs művészet gyűjtése, kutatása, bemutatása
Az AICA, (a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége) Magyar Tagozatának szervezésében 2010. június 10-én csütörtökön, este 7 órai kezdettel kerekasztal-beszélgetés lesz a Műcsarnokban.
A beszélgetés témája a mai magyar múzeumi identitás kérdése:
Milyen szerepeket vállalnak a nagy magyar állami múzeumok a modern és a kortárs művészet gyűjtése, kutatása, bemutatása terén? Vannak-e átfedések a szerepek között? Milyen lehet a közeljövő szereposztása? Átalakul-e az intézményi struktúra, s ha igen, ez milyen hatással lehet az egyes múzeumok feladatköreire? Milyen szerephez juthatnak a közeljövőben a magángyűjtemények? Lehet-e a múzeum egyszerre közönségvonzó kiállítások helyszíne és tudományos kutatóműhely?
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója
Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója
A beszélgetést vezeti: Tatai Erzsébet
Bevezető: Mélyi József
Helyszín: Műcsarnok Előadóterem
Időpont: 2010. június 10, 19 óra
A program a Műcsarnok büféjében kivetítőn, illetve újdonságként a http://www.mucsarnok.hu oldalon élő közvetítés formájában is nyomon követhető lesz.
@hegyi dóra: Nem AICA tagok is mehetnek?
@iparterves: Igen
@Süvecz Emese: Remek, elnézek majd oda.
Kedves Kollegak,
Beke Laszlo Igazgato Ur kert arra, hogy nepszerusitsek egy eloadast, melyre az MTA Muveszettorteneti Kutatointezetben (konyvtar) kerul majd sor junius 23-an, szerdan 10 orakor.
Miodrag Suvakovic belgradi professzor eloadasanak temaja a regio hatvanas-hetvenes evekbeli avant-garde muveszete, illetve annak akkori es mai reprezentacioja lesz, kulonos tekintettel az akkori jugoszlaviai es magyar fejlemenyekre.
Minden erdeklodot szeretettel varunk!
Udvozlettel,
Hornyik Sandor
Szem-Pont Akció!
A Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány pályázatot ír ki a vizualitás különböző területeivel foglalkozó egyetemi és művészhallgatók, kutatók számára, a 2010. szeptember 24-én megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakáján való részvételre. Cél a művészi és tudományos megközelítés látványos ötvözése. Határidő Június 21.!
A Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány idén megrendezi az első Szem-Pont Akciót a Kutatók Éjszakájának központi helyszínén, hogy népszerűsítse a vizualitással foglalkozó tudományterületeket. A Szem-Pont Akció egyik rendezvénye a Szem-Pont Kiállítás, ahol az érdeklődő közönség interaktív kiállítás keretében ismerkedhet meg érdekes vizuális jelenségekkel, az érzékelés és vizuális információfeldolgozás folyamataival. A kiállításon bemutatandó installációkat pályázat útján keresi a Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány.
rnak. Beküldési határidő 2010. 06.21., éjfél.
További részletek, és az elbírálás szempontjai: colourandlight.hu/index.php/szem-pont-kiallitas-palyazat-2010.html
http://www.kutatokejszakaja.hu
http://www.facebook.com/kutatokejszakaja
colourandlight.hu
M E G H Í V Ó
az anBlokk : Közéleti Tudományos Magazin
CIGÁNYOZÁS című számának bemutatójára
“Cigány” Sokáig úgy tűnt, nem lehet nyilvánosan kimondani, most viszont mintha minden erről szólna. Aki közös problémáinkról az igazságot akarja kimondani, az valamiért a cigányról kezd beszélni. Ez a beszéd pedig ma Magyarországon a szembenállás nyelve. Folyóiratunk legújabb száma ennek
a szembenállásnak a hátterét és mindennapjait elemzi. A konstruktív megszólalás lehetőségeit keresve mutatja meg a cigányozás értelmeit
és következményeit különféle terepeken: a sajtóban, a kriminológiában,
az iskolában, a telepen, a családban, a közmunkán, egy koncerten, a Balaton partján, Magyarországon és Romániában. A cigányozás konkrét, sokszereplős helyzeteit vizsgálva elkerülhetjük a rasszista, sértő beszédet, ugyanakkor nem kell, hogy a megélt tapasztalatok elrejtésével ’kezeljük’ a konfliktusokat.
Sem kódolni, sem kimondani, hanem a közös jövő szempontjából
újrafogalmazni akarjuk a problémákat.
Az eseményen az anBlokk negyedik számának szövegei
a színpadra lépnek és ott életre kelnek:
– vitára hívjuk a lap interjúinak szereplőit,
– felolvasó színházat csinálunk esettanulmányainkból,
– levetítjük a teljes fotósorozatot, amelyből az újság képeit válogattuk,
– zárásként pedig manele zenét játszunk
HELYSZÍN: Kossuth Klub – 1088 Budapest, Múzeum utca 7.
IDŐPONT: 2010. Június 21. (hétfő), 19.30
Elhunyt Körösényi Tamás
A Magyar Képzőművészeti Egyetem megrendülten tudatja, hogy Körösényi Tamás egyetemi docens, a Szobrász Tanszék vezetője, Doktori Iskola vezetője 2010. június 25-én, életének 57. évében elhunyt.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Körösényi Tamást saját halottjának tekinti.
2010. június 25.
(http://www.mke.hu/node/31099)
The Social Business Tour 2010 – Budapest – 7 July
Nobel Peace Prize Laureate Muhammad Yunus in Budapest!
Grameen Bank founder and Nobel Peace Prize laureate Muhammad Yunus is the patron of the Social Business Tour 2010 through Central and Eastern Europe, which will stop in Budapest on 7 July, 2010. During the European Year for Combating Poverty and Social Exclusion, The Social Business Tour 2010 will provide information on the Social Business concept and promote sustainable Social Business initiatives. The Social Business Tour 2010 is a joint initiative by ERSTE Foundation, Erste Group, good.bee, the Austrian Federal Ministry of Labour, Social Affairs and Consumer Protection, and The Grameen Creative Lab.
The programme will provide information to various social groups (managers, entrepreneurs and investors, foundations and NGOs, representatives of the public sector, people involved in culture, arts and the media) on the Social Business concept with the aim of developing ideas for Social Business models to solve region-specific social problems. The projects and initiatives developed in this context are to be supported and promoted after the end of the tour.
Social Business describes innovative business models, determined to provide a solution for social problems with entrepreneurial means. Social Business companies maximise the benefit for the people and not the profit – this means that the profit remains with the companies, and is reinvested to further their social goals.
Networking Event
Prof. Muhammad Yunus will hold a speech on the topic of social business as well as an interactive discussion with experts and young people from Budapest.
The Social Business Idea 2010 Competition
The Social Business Idea 2010 competition is held during the Social Business Tour and consists of six national preliminaries and a European final. It calls for innovative business ideas that offer sustainable solutions to social problems in Central and Eastern European countries. For detailed information on the Social Business Tour 2010 and the Social Business Idea 2010 competition check the official tour website: http://www.socialbusinesstour.com
The Social Business Tour 2010 is an initiative by ERSTE Foundation, Erste Group, good.bee, the Austrian Federal Ministry of Labour, Social Affairs and Consumer Protection, and The Grameen Creative Lab within the framework of the European Year for Combating Poverty and Social Exclusion 2010. Erste Bank Hungary is the partner and sponsor of the Social Business Tour stop in Budapest.
where do we go from here?
Secession, Vienna
July 1- August 29, 2010
with Liliana Basarab (RO), Vesna Bukovec (SLO), Petra Feriancová (SK), Judit Fischer (HU), Philipp Fleischmann (A), Nilbar Güreş (TR/A), Marlene Haring (A), Nina Höchtl (A), Ana Hoffner (SRB/A), Käthe Ivansich (A), Gergely László (HU), Dorota Kenderová (SK), Johanna Kirsch (A), Eva Kot’átková (CZ), Gergely László (HU), Roberta Lima (BR/A), Marissa Lobo (BR/A), Olivia Mihaltianu (RO), Miklós Mécs (HU), Christoph Meier (A), Anna Molska (PL), Olivia Mihaltianu (RO), Ciprian Mureşan (RO), Jan Nálevka (CZ), Ioana Nemeş (RO), Timea Anita Oravecz (HU), Ekaterina Shapiro-Obermair (RU/A), Katarina Šević (SRB/HU), SZAF (Judit Fischer & Miklós Mécs), Adrien Tirtiaux (B/A), Jaro Varga (SK), Anna Witt (D/A) and others.
Curated by Elisabeth Bettina Spörr
where do we go from here? presents primarily new works, most of which were created specially for the exhibition, by around thirty artists. The exhibition is the latest in the “Junge Szene” series (at irregular intervals since 1984, most recently in 2003) in which the Secession offers young artists an institutional platform and international attention. Besides concentrating on “young” art, where do we go from here? emphasizes the presence of women artists and appeals in a globalized world for an awareness of Central Europe as a shared region, moving beyond tired old East/West antagonisms.
With the original intention of the Junge Szene exhibition in mind, an analysis of changing conditions over the last 20-25 years played a key role in the exhibition concept. The decision to focus on Central Europe was prompted by the huge changes undergone by the Vienna art scene(s) during this period. Vienna is among the major cities of “old Europe” to benefit most directly from the geopolitical changes of the last two decades. The former lack of exhibition opportunities for “young” artists has in recent years been corrected by an ever-increasing abundance of institutions, galleries, self-organized exhibition spaces, festivals, etc.
The question posed in the show’s title is meant to be read in different ways and contexts: taken literally, it refers to a phenomenon with a direct influence on the living and working conditions of a generation of young artists today: the call for unrestricted mobility and flexibility as a prerequisite for the chance of a successful career. Student exchange programs, work and studio grants have become both the basis for and the driving force behind this system – even some galleries now have their own studio exchange programs. In extreme cases, this development leads to a modern form of nomadism, with uprooting and isolation instead of the intended networking and integration.
In metaphorical terms, the title’s question refers to future developments within society as a whole and especially to the potential function of art (and artists) within that society. With the globalization of the art world, viewed as a consequence of the collapse of Eastern European communism, the old antagonism between artistic autonomy and political/social engagement was revived.
The processes of political, social, and economic transformation in today’s Central Europe are addressed in a number of the works in the show. In their childhood and early youth, many of the featured artists grew up with the reality of communism and the division of Europe as shaping influences. Consequently, the works on show deal in very different ways with the changes – changes that had a far more direct impact in former socialist countries: documentary approaches play an important part, as do participatory strategies, or humor, irony, and nostalgia.
Finally, and in full awareness of the problems this involves, the exhibition title assumes a collective “we”. Much studied by artists the world over, the recent political theory of writers such as Antonio Negri and Michael Hardt appeals emphatically for a “new community” as an alternative to the dominant neo-liberal world order. Collaborative and participatory artistic practices have long become an integral part of the art scene. At the same time, the “art star” created by the art market and based on a commercial logic enjoys great success as a heroic individualistic figure. Many of the artists in the exhibition often work in collectives or collaborate for individual projects with other artists, theorists, or the exhibition audience – at the same time as constantly competing for attention, exhibitions, sales, etc.
The exhibition takes its title from Martin Luther King’s last book WHERE DO WE GO FROM HERE? Chaos or Community?, written in 1967 when, after its first major successes, the black civil rights movement had entered a period of crisis. Today, this work is seen as his legacy and as evidence of his socio-political visions and hopes – much of it still relevant to this day. At the same time, King’s self-reflexive and critical analysis is a snapshot of a society faced with the choice of sinking into chaos or working towards a life together as a peaceful community based on equality. Without wishing to draw parallels to the black civil rights movement of the 1960s, many of the acute social problems of that period – such as racism, discrimination, unequal distribution of wealth, and class divisions – persist today.
http://www.velenceibiennale.com/palyazok/aktualis-kiiras.html
@timár.kati: Megpróbálkozik egy újrázással?
Lehet-e kétszer egymás után nagydíjasnak lenni? Statisztikailag nemigen, de ki tudja?
@iparterves: Köszönöm kedves kérdését — ismét sikerült megnevettetnie 🙂
A válasz azonban roppant egyszerű — nem, idén nem pályázok a magyar pavilon kurátori posztjára azon egyszerű oknál fogva, hogy vicces kis összeférhetetlenség (mennyivel jobban hangzik az, hogy “conflict of interest”!) kerekedne a dologból, ugyanis tagja leszek a zsűrinek. A hazai viszonyok között ezzel csak az férne össze, ha utána kritikát írnék a kiállításról 🙂
Egyébként meg szerintem egyszer sem lehet nagydíjasnak lenni, statisztikailag semmiképp se…. már ahogy én értem ebben az esetben a statisztikát, melynek — ha jól gondolom — az alapja inkább a valószínűségszámítás lenne. Ha ebbéli tanulmányaimra még jól emlékszem, illetve ezeket az emlékmorzsákat jól tudom erre a helyzetre applikálni, akkor ez a két esemény a valószínűségszámítás szerint egyébként is “diszkréten”, azaz egymástól elkülönítve, függetlenül kezelendő.
Ön nem gondolt a pályázásra? Márcsak a Ludwig-os és a Műcsarnok-os pályázat miatt kérdezem…
@timár.kati: Szerintem 50 %-os esélye lenne ( a valószínűségszámítás alapján – ha jól gondolom ).
Természetesen folyamatosan töröm a fejemet, hogy milyen tervvel induljak a pályázaton, de a 30 M-es korlát nagyon akadályoz. A mostani jelentéktelen forint-euro árfolyamváltozás miatt ugyanis ez az összeg kb. 30-50 %-kal ér kevesebbet, mint a pályázat kigondolásakor.
A helyi erők díja – ha jól nézegettem a szöveget – így a büdzse 50-75 %-át elviszi.
S akkor hol van még a PR és a marketing költsége ( nem beszélve az utazás és a szállás díjairól).
Itt csak arról lehetne szó, hogy egy-két nagyméretű képernyőt tesz ki az ember és azon végestelen-végig mutogatja a magyar művészet kincseit.
Hadd tanuljanak a jó külföldiek!
De tervezni, anyagigényes alkotásokat kivitelezni és azokat kiszállítani? Nem.
Marad a tartalmas és gondolatgazdag poszt-poszt-poszt-koncept. Talán Mécs Miklós vagy Hortib befutó lehet.
Nekik több jutna az élvezetből is.
@iparterves: Szerintem az élvezetből önnek is szépen kijutna — akár mazochista alapon –, ha az ön projektje lenne a befutó…
A 30Milkás korlát sem végleges, bevonhat nyugodtan szponzorokat, így a határ a csillagos ég is lehet.
Nem vagyok biztos abban, hogy melyek is lennének “a magyar művészet kincsei”, de ha ezek “kincsek”, akkor a kiállításuk — pusztán muzeológusi szempontból — elég problámás lehet, lévén a magyar pavilon nincs felszerelve klímával és biztonsági rendszerrel. De tudnék javasolni önnek egy áthidaló megoldást — elkészíthetné vagy készítetthetné ezeknek a műveknek a kicsinyített másolatát és akkor a szállítás is olcsóbb lenne, meg a technikai igények is kisebbek… Ugye, nem adja még fel és továbbra is töri a fejét?
Egykori matematika-fan-ként (és mostani Numb3ers nézőként) azonban kénytelen vagyok kicsit pontosítani — a díj megnyerésének valószínűsége 1 per az össze nemzeti pavilon száma, korrigálva a szubjektív elemek együtthatójával. Egy rendes matematikus (aki egykor én is szerettem volna lenni) biztos tudna erre egy tételt vagy egy épp ezekre az esetekre alkalmazható elméletet/hipotézist :-)))
@timár.kati: Bocs, én nem vagyok matematikus, és azzal számoltam, hogy egymást követő két évben mekkora lehet a valószínűsége lehet a győzelemnek.
A 30 M szerintem inkább lefelé módosulhat. A helyleírása nem meglepő, de azért mellbevágó!
A magyar művészet kincseiként egy loop-ban kb. 100 festményt, plasztikát tennék közkinccsé a XX. századból.
Én konzervatív vagyok, mint tudja, ezért leragadtam ezeknél a műfajoknál.
@iparterves: Persze, tudom, hogy ön nem matematikus, de még kurátor lehet, ha pályázik a pavilonra. Én csak azt próbáltam meg a magam szokásosan körülményes és körülmányeskedő módján érzékeltetni, hogy én egy lyukas garast se adtam volna már arra se, hogy én valaha is egy ilyen pályázatot Mo-n megnyerek, hát még arra, hogy a pavilon-díjat is! Ez talán ál-szerénységnek tűnhet, de én komolyan gondolom.
Azért én kíváncsi lennék az ön “konzervatív” projektjére, mondjuk egy “ideál”-terv formájában, azaz ha a pénz nem lenne akadály (mindig az és igaza van, mindig csak kevesebb lesz), akkor egész pontosan mivel is rukkolna elő. És mi lenne hozzá a “koncepciója”? És vajon sikerülne-e lenyűgöznie a világot “a magyar művészet kincseivel”?
Az utóbbi időben gyakran jut eszembe Brechtnek az a mondása?/maximája, hogy “Do not count on the good old days but on the bad new ones”………
@timár.kati: Na, igen, tényleg az. De azért: jóleső érzés, olyan ez, mint Wimbledonban egyesben nyerni.
Ha a pénz nem lenne akadály, akkor az idő lenne, mert – mint a régi szép hetvenes években, amikor Kokastól Fehér Lászlóig egyszerre képviselte néhány nemzedék a magyar festészetet – válogatnék a magyar művészet terméséből.
S úgy tenném, hogy egyben az intézményrendszert, amelyben a magyar művészet alakult ( szándékosan kerülöm a fejlődött kifejezést ) is bemutatnám. A csoportosulásokat és támogatóikat ( a művészettörténészeket is, persze ), ellenzőiket, a hivatalos hangokat ( elképzelhetőnek tartom, hogy az egészet e-book formátumban feldolgozhatóvá tenném, s minden látogató, a jelenlegi audio-kisegítés helyett, ezt kapná: egyszerre látná a kiállítást “élőben” és digitálisan a kezében. Kinek mi tetszik. ).
Néhány jelentős fordulatnak ( pl. Nemes Marcell gyűjteménye múzeumba nem kerülésének, az MNG létrejöttének és kortárs anyaggal való feldúsításának – a sor még folytatódik , jelentős vagy annak gondolt életműnek, irányzatnak kiemelt helyet szánnék.
Azért mindegyik mellé – kronologikusan – odatenném, mi történt éppen aktuálisan “akkor” a világ művészetében ( összehasonlító művészettörténeti megközelítés – pl. Kassák és a cseh konstruktivisták, a Római Iskola és a cseh meg a lengyel szürrealisták stb. )
Nyilvánvaló, hogy ehhez a munkához – amely a Neubauer-Cornis-Pope szerkesztette Közep-Kelet Európa irodalmainak összehasonlító története kötetéhez akarna hasonlítani picit – sok ember együttes tevékenysége kell.
Tudás, közös gondolkodás, megfelelő számítástechnikai háttér.
Ha mindez lenn, finomítanék egy kicsit még a koncepción, jobban, alaposabban kidolgoznám.
A világ odafigyelne rá? nem tudom. Illetve: feltétlen – mert ilyen módon, kritikailag és összehasonlító módszerrel feldolgozva még nem találkozott a magyar művészettel.
Nos?
@iparterves: Hááááát, nem is tudom, hol kezdjem? Ez k–va jó!!!! Nemcsak úgy “anblok”, hanem a részleteiben is!
Nagyon tetszik:
— az intézményrendszeri “keret” bemutatása
— a kölönböző “hangok” bemutatása
— a fordulatok bemutatása (különösen az “annak gondolt” szófordulattal megspékelve)
— az ebook formátum behozatala
— a komparatisztikai megközelítés
— a Neubauer-Cornis-Pope “előkép” (megnéztem a neten, az is roppant szimpatikusnak tűnik!)
— közös munka, együttgondolkodás (mondtam én már korábban!) — SZUPER!
— “A világ odafigyelne rá? nem tudom. Illetve: feltétlen – mert ilyen módon, kritikailag és összehasonlító módszerrel feldolgozva még nem találkozott a magyar művészettel.” — hát persze!!!! és a hangsúly a “feltétlen”-en van!
Csak egyet tudok érteni az egésszel!
A Wimbledon-i témához azt azért szeretném hozzátenni, hogy mikor azt olvastam, jót mosolyogtam, de egyet nem értettem, aztán látja, a végén maga is megfogalmazta azt, amit én gondolok és amit én személy szerint annyira fontosnak tartok — sok ember együttes tevékenysége. Ez nekem nem a wimbledoni egyes volt, mert volt legalább 6-7 olyan ember (pl. a művész maga), aki nélkül ez sehogy se jöhetett volna létre — és ezt most a legkomolyabban mondom (bár tudom, hogy ez is álszerénységnek fog tűnni). Egyedül talán csak verset lehet írni, de már bármi mást csinálni nem nagyon….
@timár.kati: Köszi a megérdemelt elismerést. Látszik, hogy nem hiába dolgozik az ember ( kb. 10 perc volt, ami alatt megírtam “dolgozatomat”).
Legőszintébb sajnálatomra azonban sem megfelelő szellemi kapacitással nem rendelkezem a nagyívű terv megvalósításra, sem igazán nagy kedvet nem érzek hozzá.
Bár a szakmával és a festőkkel/szobrászokkal való konfrontálódás élénkítő hatással bírna lanyhuló szellemi életemet.
@iparterves: Hogy nincs kedve — megértem. Hogy nincs megfelelő szellemi kapacitása — nem hiszem.
Ismeri azt a viccet, hogy a pasi kihívja az autószerelőt, mert sehogy se tudja elindítani a kocsit (pedig benzin van benne)? Az autószerelő hümmög egy kicsit, aztán fog egy nagy kalapácsot és ráüt vele egyet az autóra, mire az beindul. A pasi boldog, megkérdezi, mivel tartozik. Az autószerelő azt válaszolja: 51 ezer forint. A pasi elképed: Mi került ezen az egy ütésen 51 ezer forintba??? Az autószerelő válaszol: Ja, az ütés maga ezer forintba kerül, de az, hogy tudom, hova kell ütni, az 50 ezerbe kerül…
@timár.kati: (nekem is elvesznek a bejegyzéseim, most pótolom az utolsót)
Pedig hogy igyekeztem megbotránkoztatni! Nem sikerült…majd legközelebb.
@iparterves: Kérem, ne adja fel! Már sikerült néhányszor, tehát a dolog nem lehetetlen 🙂
@timár.kati: Az én lehetőségeim is végesek.
Idén is sor kerül az Európa-szerte népszerű Kulturális Örökség Napjai hétvégére, melynek keretében szeptember 18-án (szombaton) a Politikatörténeti Intézet ismét megnyitja kapuit a “nagyközönség” előtt.
A volt Kúria épülete és a Politikatörténeti Intézet bemutatása mellett idén a Könyvtár, a Levéltár, a Tudományos Osztály és a Restaurátor Műhely a Felemelő század programjához csatlakozva A 20. század és a nők témakörben várja izgalmas, a nők felemelkedését bemutató összeállítással látogatóit.
A nap során szervezett, kb. egyórás sétákat indítunk 4 alkalommal: 10, 12, 14 és 16 órakor, melyeken:
– bemutatjuk a volt Kúria épületét, történetét;
– látogatóink megtekinthetik az épület használaton kívüli felvonóját, amely külső kialakításában a múlt század közepét idézi;
– látványos ismertetőt adunk a Tudományos Osztály kutatási eredményeiről (a Jedlik-projektről, valamint a nőknek az oktatásban és a politikában elfoglalt helyéről);
– a Levéltár izgalmas, egyedi dokumentumokban bővelkedő bemutatót tart a nagyközönség elől máskor elzárt területeken az alábbi témákban: nők és választójog, nők a munka világában, munka és anyaság, nők a változó világban, emigráns nők;
– bemutatjuk a Könyvtár gyönyörűen felújított termeit, majd ismertetjük néhány érdekes gyűjteményét (nőknek szóló kiadványok);
– végül a Restauráló Műhely munkatársának interaktív bemutatóján a látogatók bepillanthatnak a könyvkötészeti és állagmegóvó munkálatok egyes fázisaiba.
Ezt a tematikus napot koronázza meg az esemény záróprogramja: az utolsó sétát követően „A 20. század és a nők” témakörében levetítjük Az órák c. filmet (színes, amerikai romantikus dráma, 114 perc, 2002).
A filmvetítés kezdési időpontja: 18 óra
Helye: I. emeleti konferenciaterem.
@Khoór Lilla: Ez a program még érdekes is lehetne, ha a lezárásaként (mintegy retrospektíve kontextualizálva az addig lezajlott eseményeket) nem egy anti-feminista filmmel próbálná meg a nőket “politizálni”… Kár.
http://www.clarkart.edu/research/fellows-view.cfm?ID=773&Fellow=1
@tranzitblog: Nem szeretsz vagy nem tudsz gépelni, de gépelni valód lenne? Akkor fordulj hozzám.
Elérhetőségem: gepelod@freemail.hu
Galéria Café, a radiocafé 98.6 műkereskedelmi magazinja
szeptember 22. szerda 21h – 22h
szerkesztő-műsorvezető: Spengler Katalin
vendég: Lájer Vera művészettörténész, a LudwigInzert kurátora
Téma: LudwigInzert a Józsefvárosban – Közegek
@Spengler Kati: Juj, de jó. S meg tetszik majd írni ott is Somlói Zsolt gyűjtői portréját, persze abszolút elfogulatlanul. Mintegy harmadik személyben.
S a műsor is elfogulatlan lesz, ugye?
Lukács György filozófiája mai viszonylatban – születésének 125. évfordulója alkalmából
Csütörtök október 28., 14h00
Francia Intézet
Október 28. 14.00 – 19.00
Október 29. 9.00 – 18.00
Lukács György gondolatai marxista és nem-marxista korszakában egyaránt a 20. század egyik legeredetibb filozófiai vállalkozását jelentik. Egyben az egyik utolsó kezdeményezést is egy szisztematikus filozófia felépítésére.
Résztvevők: Bagi Zsolt (Pécsi Egyetem), Franck Fischbach (Nizzai Egyetem), Heller Ágnes (ELTE), Hévizi Ottó (Lukács Archívum), Kelemen János (ELTE), Jean-Pierre Morbois, Guido Oldrini (Bolognai Egyetem), Gabriel Rockhill (Villanovai Egyetem, USA), Pierre Rusch, Seregi Tamás (ELTE), Takács Ádám (ELTE), Jean-Loup Thébaud, Nicolas Tertulian, André Tosel (Nizzai Egyetem), Vajda Mihály (MTA) és a Internationale Georg Lukács Gesellschaft képviselője.
Francia és magyar nyelven, szinkrontolmácsolással.
II. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál
Időpont: 2010. november 13-16.
Helyszín: Műcsarnok, Budapest, 1146 Budapest, Dózsa György u. 37.
A II. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál a tervezői praxis és a kulturális infrastruktúrák kapcsolatát vizsgálja.
A múzeumok és kiállítóterek mint kulturális intézmények világszerte meghatározó szereplőivé váltak a városfejlesztésnek, új csomópontokat teremtve a városok globális hálózataiban. Ez a folyamat az intézmények szerepét is megváltoztatta: a statikus, helyi és nemzeti reprezentációs igények helyett egyre inkább nyitott és aktív közéleti fórumokként működnek, ahol a modern demokráciák társadalmi, identitáspolitikai kérdései és a kortárs kultúra vitái zajlanak.
A makettfesztivál fő témái ezt a jelenséget vizsgálják hazai és nemzetközi intézmények és építészeti projektek bemutatásával és eddig feldolgozatlan témák megjelenítésével. Ezek egyben össze is kapcsolják az építészeti makett, mint műfaj és a kiállítótér, mint platform kérdésköreit és izgalmas összefüggéseit.
Az első téma meghatározó kortárs múzeumépítészeti projekteket és víziókat mutat be modellekkel. A második téma a múzeum mint intézmény és nyilvános fórum átalakulását vizsgálja a makettet, mint eszközt használva fel az elemzésre és a komplex vizuális megjelenítésre. A harmadik téma a makettek és a prototípusok szerepét elemzi a tervezésben, hagyományos és kortárs technológiák helyszíni, működés közbeni bemutatásával. Ennek a három fókuszpontnak az összevetése és párhuzamos bemutatása az építészeti tervezés folyamatainak és a múzeumi intézmények működésének páratlan mélységű, látványos elemzését teszi lehetővé.
A fizikai modellek, makettek így a szakmai és tágabb nyilvános diskurzusok összekapcsolását teszik lehetővé, és egyben kézzelfoghatóvá teszik a kortárs kiállítóterek működését.
A korábbi tapasztalatok alapján komoly nemzetközi és hazai érdeklődésre számítunk szakmai-résztvevői és látogatói oldalon egyaránt, és erre építve számos iskolai, szakmai és interaktív közösségi programot szervezünk a fesztivál idejére. Ezek az események a hasonló közegben dolgozó több külön szakma közötti együttműködést is elősegítik, ami hosszú távon is hozzájárulhat a múzeumok és a szélesebb nyilvánosság kapcsolatának fejlesztéséhez.
Részletes program:
kek.org.hu/modelfest2/hu/program/
RABIH MROUÉ (LIB)
Looking for a Missing Employee
TRAFÓ -Kortárs Művészetek Háza
1094 Budapest Liliom str. 41.
2010.11.05 20:00
2010.11.06 20:00
In English without subtitles.
110 min
A senior employee of the Lebanese Ministry of Finance is reported as missing by his wife. He has disappeared without a trace. Has he gone abroad to stay with a lover? Or has he fallen victim to a crime? At the same time, a briefcase full of money has likewise disappeared. Every day, the papers carry new and contradictory items: official statements try to buy time until the case has been cleared, while the man’s family express their anguish. Beirut-based author, director and performer Rabih Mroué takes on the role of a detective: he follows the news reports, meticulously collects all relevant items and documents the increasingly murky turn of events.
Written and directed by: Rabih MROUÉ
Performers: Rabih MROUÉ és Ghassan HALAWANI
Set design: Samar MakAaron, Talal CHATILA
Video: Mohamed SoueId, Pamela GHONEIMEH
Technical direction: Krystel KHOURY
Translation to English: Ziad NAWFAL
Photos: Houssam MCHAIEMCH
With the help of:
Hatem EL-IMAM, Ziad ANATAR, Feyrouz SERHAL, Lina SANEH, Ali CHERRY
Production: Christine Tohme – Ashkal Alwan (2003)
“A legutóbbi Frieze-en Björk jött velem szemben a White Cube standján.”-mondja Spengler Katalin.
Én mit is mondhatnék? Wow!
( Kiegészítésként, tétova megjegyzésként egy, a magyar nyelv néhány alapvető szabályához még érdek nélkül ragaszkodó idősecskétől: itt nem a “szemben”, hanem a “szembe” a helyes alak a “jött” miatt. A “velem szemben” megfelelő lett volna, ha az “állt” állt volna mellette. )
the curator voice.
http://www.youtube.com/watch?v=oLRZkQGJDXs
@íparterves: Mondom, sok a hivatkozás.
Less is more.
@iparterves: és a “standján”?
@timár.kati:
Mindez azért érdekes, mert azt olvastam, hogy Spengler újságíró-műgyűjtő asszony Winkler Nóra személyiséggel együtt szerkeszt egy kiadványt a BAF-ra.
A színvonal garantálva!
@iparterves: Gondoltam, hogy valami hasonló az apropó. Én csak arra kérdeztem rá, mint a magyar nyelv szabályaiban abszolúte járatlan személy, hogy az vajon helyes-e, hogy a “standján” futott össze S.K. Björkkel?
@timár.kati: Az újbeszél új szabályai szerint Spengler asszony írása helyes.
A Winkler Nórával szerkesztendő újságjuk, feltételezem, hasonló újmagyar nyelven íródik.
Érdekes olvasmány lesz.
2010. november 11.
Különleges Múzeum+ program (Barokk Csarnok)
18.00 – 19.30 Élő Múzeum Café – Magánpénzek, közgyűjtemények
Résztvevők: Dékei Kriszta művészettörténész; Spengler Katalin műgyűjtő, szakújságíró; Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész, Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.
A beszélgetést vezeti: Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője
@iparterves: Hát, ezek szerint én sem ezt, sem az “óbeszélt” nem sajátítottam el megfelelően…
Csak nem személyes tiszteletét teszi a nov. 11-i programon?
@timár.kati: Nem, semmi kedvem.
A múltkor már hallottam Csák Máté fiát beszélni, s a semmitmondás bajnokának tűnt.
ecommons.tuxic.nl/?p=2745
új!
Az AICA-díj 2010. évi jelöltjei
Művészek:
Borsos Lőrinc
Csákány István
Csáky Marianne
Csoszó Gabriella
Gerber Pál
Gerhes Gábor
Horváth Tibor – Mécs Miklós
Ivan és Igor Buharov
Keserue Zsolt
Khoor Lilla
Plágium 2000
Szabó Péter
Szentjóby Tamás
Szombathy Bálint
Uglár Csaba
Várnai Gyula
Kurátorok
András Edit
A Gender Check kiállítás magyar anyagának válogatásáért.
Bécs, Museum Moderner Kunst
Angel Judit
Összefüggő terek, Ernst Múzeum
Köztes idő sorozat
Erőss Nikolett és Zólyom Franciska
A nagy üzlet, Szétszerelt világ. Trafó és ICA-D
Hegyi Dóra
IPUT, Badischer Kunstverein, Karlsruhe
Hock Bea – Zólyom Franciska
Agents and Provocateurs, ICA-D, Dortmund
Kálmán Rita és Stepanovic Tijana
Keleten a helyzet. Közép- és kelet-európai videoművészet, Ludwig Múzeum
Készman József
Várnai Gyula. Ugyanaz a patak, Ernst Múzeum
Maurer Dóra
OSAS kiállítások a Vasarely Múzeumban
Oltai Kata
Gerber Pál retrospektív kiállítása, Ludwig Múzeum
Páldi Lívia
BBS 50. Más hangok, más szobák, Műcsarnok
Somogyi Hajnalka
A képzelet tudománya, Ludwig Múzeum
Timár Katalin
Ludwig Múzeum gyűjteményének kiállítása
Kritikusok:
Andrási Gábor:
A festék lázadása. Műértő, 2010. szeptember
Csatlós Judit:
Az örök ígéret – “Bemegyek, Kijövök. De milyen jóóól kijövök, ha bemegyek…”
Balkon, 2010/4.
Hornyik Sándor:
A harc törvénye, avagy az avatar átka
tranzit.blog.hu
Katarina Sevic – Kálmán Rita:
Nem kacsák vagyunk egy tavon, hanem hajók a tengeren – független művészeti helyek Budapesten 1989-2009
Kürti Emese:
Dezorientáljuk a csapatokat,
exindex.hu
Mojzer Anna: Herkules oszlopai.
Műértő, 2010. január, 3. oldal.
Najmányi László: Spions sorozat,
Balkon
Timár Katalin és Iparterves: Tranzitblog kommentek
Írások megnevezése nélkül:
Dékei Krisztina
Erhardt Miklós
Fehér Dávid
aica.hu/aktualisr.html
Mélyi József
@iparterves:
Maguk fogjak nyerni !!!
Miért ne egyébként ? ? ?
Hornyik Avatar ? ? ? NA, NEEEEEEEEEEEE ! ! ! ! !! ! :DDDDD
@ötvenkilenc: Az biztos.
Én a Spengler-különdíj I. fokozatára pályázok.
@iparterves: Szerintem most az ön egyik szeme — vagy talán mind a kettő — nevet, mert a Facebookon zajlik a tranzit-díj javaslattétele és a “köz” hozza fel a jobbnál-jobb javaslatokat és ötleteket. Mindezt abban a ki nem mondott reményben, hogy így majd el lehet fedni a nagy űrt. Persze, a másik szeme talán könnyves, mert aztán a nagy hordalék-képzésből mégiscsak egy ismeretlen eredetű és összetételű zsűri emeli partra az arra érdemest. 🙂
Az senkinek nem tűnik itt fel, hogy iparterves jelölt barátunk szétflodolta ezt a fórumot és minden jobb érzésű ember sikítva menekül innen vagy hallgat ? Tímár Kati és iparterves édelgésén túl semmilyen érdemi diskurzus nem zajlik, csak értelmetlen jópofáskodás. Valószínűleg a támogató nem erre adta az oldal fenntartásához szükséges forrásokat.
@MT32:
Bébikém, mit jelent az hogy “jobbérzésü” ?
@MT32: Ez tetszik, amit írsz, mert egyrészt nagyon konstruktívan fogod meg a dolog lényegét, másrészt pedig érződik a mondataidból a helyzet maximális átlátása és a lényeg megragadása. Ez valóban sokkal közelebb áll az érdemi diskurzushoz, mint az az édelgés, amit ipartervessel folytatok. Tényleg. Kár, hogy ezt csak most írod, és az is kár, hogy a sok értelmes diskurzusra vágyó, jobb érzésű ember pusztán a mennyiségi és az ezzel járó minőségi fölénye folytán nem állított le minket előbb, hogy nekik is terük nyíljon végre az általuk nyilván okkal érdeminek tartott diskurzus folytatására. Már csak azért is, mert a támogató nyilván erre adta a pénz, és nem az ipartervessel folytatott édelgésemre. Végre valaki fellépett ebben az ügyben (a sok, érdemi diskurzusra vágyó, jobb érzésű ember nevében) már épp ideje volt. Fellélegezhettünk mindannyian!
@MT32:
Nem, ez senkinek nem tűnik fel.
De mit jelent az hogy “flodolni”?
@MT32:
Annal is inkabb, hogy amikor a multkor talalkoztunk egyaltalan nem ezt mondtad… Nem hittem volna hogy ilyen gyorsan megvaltozik a véleményed.
Egyébként kösz a könyvet, mar elolvastam kétszer is.
A befejezést nem egészen értem.
Ha én irtam volna lehet hogy nem küldöm el Pétert Szombathelyre. Na, jo most mar mindegy. Ez igy van és kész.
Most a Mari olvassa.
Jöttök vasarnap ?
Légyszives telefonalj elötte mert a kod elromlott és nem tudtok bejönni egykönnyen. Es ne hagyjatok semmit a kocsiban mert
a multkor is feltörtek egy autot itt pedig csak egy üres taska volt benne amit persze otthagytak a hülyék.
Hoznal megint olyan krumplit mint a multkor.
A Mari nagyon szereti.
Ha akarsz hivj fel majd pénteken és arra megtudom hol lehet venni azt a csavart amit a multkor keresett a haverod (akinek a nevét most mar nem tudom).
Arra mérget vehetsz hogy a faterom megtalalja
azt amit te annyira akartal, tudod . .most nem irom ide az nem tartozik senkire.
Bort ne hozzatok mert most mar annyi van itt hogy egy évig sem tudjuk meginni.
@MT32:
Igaza van. Így is fel lehet fogni a dolgot.
Jelőlésünk az AICA díjra éppen ezért a paródia és a mérhetetlen önirónia kategóriájába tartozik: a bohóc ünneplése és tükör elé állítása – ez az én felfogásom is, s köszönöm, hogy ebben megerősített.
Abban is igaza van, hogy az Erste Alapítványt meg kell kérdezni, és épp itt az ideje – újabb idézet egy filmből, amelyben egy megvilágosodott ügyvéd mondja: az idő eljött! ( díjak a megfejtőknek továbbra is vannak!) – megkérdezni a szponzort, mire adta a pénzt.
Ha arra, hogy az oldal fenntartói dolgozzanak, akkor valóban nem kapta meg, amire szánta a zsozsóját.
Azt reméltem, hozzászólása végén javasolja, hogy tiltsák le a a hozzászólásainkat.
Mert az új világban, amelyben élünk, ez lett volna a következő és nagyon is jellemző lépés.
Kissé csalódott vagyok.
@MT32:
Még egy megjegyzést, barátom ( ezt a szót ugyanabban az értelemben és ugyanolyan hangsúllyal használom, mint maga ).
A sikítva menekülést nem láttam, a hozzászólások hiányát magam is szóvá tettem.
Gondolja, hogy egyedül az én mosdatlan, szakértelem hiján levő gondolataim tömege riasztotta el a szakembereket?
Megszámolta, hogy május óta hány új, ide szánt írásmű jelent meg a blogon?
Annyi, amennyit vártak, akartak, kívántak a szakemberek? Nem?
Miért nem? Olyannyira bepiszkolódott a szegény tranzit.hu, hogy már nem lehet itt publikálni?
Így gondolta? Ha így gondolta, komolyan gondolta?
Megosztanám magával azért a legfájóbb dolgot: dr. Mélyi, aki egyébként kitűnő kritikus és bizonyára nagyszerű művészettörténész – önálló kötetét nem olvastam, esszéit, műbírálatait igen -, a demokratikus gondolkodás olyan minimumszintjére jutott el, amilyet ilyen kultúrembertől nehezen tudtam elképzelni, elfogadni pedig még kevésbé.
Nem az a baj, hogy valakivel azonosítani kívánt ( úgy tényleg jobb ellenségeskedni), hanem, hogy egy nyíltan feltett, egyszerű kérdésre – miért lett a nyílt pályázatból meghívásos az ő döntésére ? – képtelen volt válaszolni.
Nem menekült sikítva, hanem néhány szót odalökött, majd eltűnt.
Mindegy, ezek az én egyéni sirámaim, a maga részéről, amit ír ( maga művész? műkritikus? érdeklődő, aki nem akarja beszennyezni kompjúterének klaviatúráját ? )szintén érthető.
Nem elfelejteni: 2010. november 25-28 Budapest Art Fair!
@Bobby Watson: flodolni = teleszemetelni 🙂
@MT32: Köszi, azt hittem: elárasztani. Nagyjából azonos.
Várom a maga flódniját.
@MT32:
yesssssssss!
@windmilly: Lehetne Ferris Wheel is, nem?
( Ahogyan láttam, a blogját nem fódolták szét.
De dolgozunk rajta, s József Attila ügyben rárepülünk, ha nem is Pierce Brosnan módján. Üdv. )
különösen iparterves figyelmébe:
http://www.komment.hu/tartalom/20101129-velemeny-a-magyar-muveszetfinanszirozas-a-szocializmus-egyik-utolso-bastyaja.html?cmnt_page=1
@timár.kati:
Jó és okos ez a Panyi gyerek, de most eléggé demagóg volt.
Különösen a cigány-film versus cigánylét verte ki a biztosítékot nálam. A cigányság társadalmi felemelkedésére milliárdokat költünk ( hogy milyen programok keretében és milyen hatékonysággal, az más dolog ), és ezzel szembeállítani egy 70 milliós filmet – illetlenség.
Panyi következtetése – előbb szűntessük meg a nyomrot, aztn művészkedjünk – hülyeség. Mondanám neki, hogy: Szabolcs, gondolkozz! De gondolkozik a Panyi gyerek, és mégis, képest ekkora baromságot leírni.
Nomármost, ami a finanszírozást illeti: az a maradék-elvet követi és emiatt lesz egyre kevesebb. Nem szeretem – bár olykor magam is abba a hibába esek, hogy idealizálom a másutti rendszereket – a “bezzeg” státusok emlegetését, az USA-beli hatalmas alapok idecitálását.
Azon egyszerű oknál fogva, hogy más pénzügyi dimenziókban élnek arrafelé. A Pollock-Krasner Alapítvány például – mint honlapjukon írják – 25 év alatt 52 millió dollárt osztott ki. Vagyis évi kétmilliót, ami fejenkét olyan 15-20.000 dollár körüli összeg lehetett. Annyi, amennyiből bármikor egy négytagú család nálunk egy évig vígan megélhet.
És ez egy a sok közül. Mi van nálunk? Bizonytalanság, semmi sem tart néhány évnél tovább, kivonulnak a nagy művészetbarátok, megszűntetik a vásárlásaikat.
Marad az állam, igen, az állam, senki más. Az állami mint fejőstehén. Az állam, amelynek mindent (!?) kellene finanszíroznia.
Tradicionális művészetet, mainstraimet és a legkortársibb tendenciákat.
Kin keresztül tegye? A Panyi gyerek szerint független szervezeteken, amelyekkel – sopánkodik a jó gyerek – az a bibi, hogy lobbiérdekeknek van kiszolgáltatva, vagy ami rosszabb: alárendelve.
Mi legyen hát? A hivatal döntsön vagy a lobbik? Nincsen válasz, bár azt megtudtuk, hogy a táradalom nem volt meginvitálva a rendszerváltásra, csak az értelmiség. A népi művészek ( azok meg kik? – szeretném megkérdezni Panyi gyerektől ) példul.
Panyi gyerök elősodorja irodalmi ösmereteit is és felmondja a kötelező leckét a Gyosz és a Nyugat viszonyáról. A Nyugat nem attól lett Nyugat, hogy Fenyő “benyomta” a Gyoszt.
Kernstock sem attól lett Kernstock, hogy a Schiffer-villa nagypolgári tulajdonosai megfinanszírozták működése egy szép idejét.
Most nincsen Panyi-féle reformkor, de van forráshiány. Ha már választani kell, akkor a leghelyesebb lenne a közvetett támogatások erősítése ( adókedvezmények nyújtása magánszemélyeknek, cégeknek ). De erre semmi esélyt sem látok.
Szerintem a Panyi gyerök sem.
@iparterves: Ismeri Panyit? Én nem, de ebből is látszik, hogy van annak oka, hogy az ember nem kell, hogy mindenkit ismerjen.
A demagóg itt szerintem költői túlzás.
Engem különösen az zavart, hogy úgy állítja be magát, mint aki a finanszírozási rendszerek szakavatott ismerője (az látszik, hogy a kultúráé már sokkal kevésbé, de erre csak járulékosan gyúr), viszont a “megoldás”, amit felvázol, elég gyenge és csak a magyar realitás ismeretét nélkülözi. Most komolyan azt gondolja itt bárki, hogy ha meghoz az állam 1-2 adótörvényt, akkor nyugodt lelkiismerettel kivonulhat a kultúra finanszírozásából? Ön is azt írja, hogy erre semi esélyt nem lát.
Arról már nem is beszélve, hogy az államot azonosítja a mindenkori kormánnyal és parlamenti többséggel, ami lehet, hogy kis hazánkban jogos lépés, de akkor legalábbis ki kéne arra térnie, hogy ez nem szükségszerűen van így mindenütt.
A függetlenséget jó lenne definiálni, mert enélkül elég problematikus minden állítása (Panyinak).
Jó lenne, ha bármi köze is lenne a reformkornak meg a 20-as/30-as évek kultúrális és társadalmi szerkezetének a maihoz, de ezt számomra csak a feudális formák túlélése mutatja, más semmi. Erre azért nehéz lenne egy egész kultúra-finanszírozási politikát építeni, nem?
@timár.kati:
Ismerni egy embert? nem ismerem, meg persze, hogy ismerem. Már abban az értelemben, ahogy az “ismeremet” szokták mondani.
Okos fiú, de szerintem ahhoz, amiről ír: nem ért. ( Én sem, de nem írok vezéranyagot belőle ).
A neo-neobarokk/szoc-ötvözetben nehéz is lesz megfelelő új, teherbíró szisztémát találni.
Azért, ne legyen felületes: nem egy-két adótörvényről van szó, itt tényleg strukturális visszaalakítások folynak, s ennek a kultúrában is lesznek nyertesei, de nagy vesztesei is.
@iparterves: Látom, nagyon filozófikus hangulatban van.
Az okos nem azt kéne, hogy jelentse, hogy tisztában van a saját korlátaival?
A szisztémát meg nem neki kéne megtalálnia (sőt, jó lenne a cikk alapján, ha nem ő találná meg), de a nagyívű aspiráció után azért illett volna valami minimális koncepciót felvázolni.
Én is csak ironikusan utaltam az 1-2 adótörvényre, de a kérdés szerintem az, hogy vajon kiket is értünk vesztesek alatt. Mert az a gyanúm, hogy nem egyre gondolunk.
@timár.kati:
Abban a múló, nagyon átmeneti, de jóleső korban, amelyben a Panyi gyerek van, mindenki úgy gondolja, hogy a világról minden lényegit tud. És azt el is akarja mondani, különösen, ha van hozzá tere.
Ez nem azt jelenti, hogy a nagy megoldás is ott van a fejében, de az analízise, így véli, már a megoldás felé vezető út egyik lényeges állomása.
Ha azoknak íródott az ismeretterjesztő cikk, akik nem voltak még tisztában a kontinentális és az angolszász gyakorlat eltérő jellegével, nem olvastak még művészettörténeti szakirodalmat ( lásd: a mecenetúra átalakulása ), akkor igazán jó kis írás ez.
Vesztesek alatt én mindenki értek, még a nyerteseket is, mert őket meg a szakma ( filmesek, írók, képzőművészek ) fogják veszettül utálni, és szakmai ellenszélben, csak hivatalos támogatással borzasztó nehéz dolgozni.
Az államtól pénzt és hivatalos elismerést lehet ugyan kapni, de a művészi rangot majd a szakmai közeg biztosítja.
Nehéz dolog ez.
mindenki=mindenkit
@iparterves: Az analízis csak akkor vezet(het) a megoldás felé, ha pontos. De ha a minimális önrefliexiót is nélkülözi és az analizáló látását elhomályosítja mindenféle öntetszelgő gondolta, akkor nem.
Ezen kívül szerintem nagy hiányossága az írásnak és a szerző gondolkodásának, hogy nem rendszerszűen nézi a témát és a lehetséges változatokat. (Erre próbáltam meg utalni az adó-dologgal, hogy ez csak a rendszer egyik eleme, lehetőség, de nem kötelező. A magyar joggyakorlatnak erről a félreértéséről még tudnék írni és az korántsem lenne édelgés, de visszafogom magam.)
Ha a veszetesek alatt valóban mindenkit (!) ért, akkor egyre gondoltunk.
A művészi rangot valóban a szakma adná?
@timár.kati:
A legvégső kérdésére: ki más?
A nép, a közönség, a vevők, a tisztelgők, a párt, az állam?
A céh az, amely tagjai közé fogad vagy kitagad.
De ezt azért ne tévesszük össze azzal, hogy azért a népnek is van ( kell hogy legyen ) beleszólása a művészetfinanszírozásba.
Az nem (!) a szakma ügye.
@iparterves: Nincs “legvégső” kérdés, mert mindig lehet és van is újabb, akár több is.
Ki a céh? Nekem úgy tűnik, művészeti megközelítés és színvonal szempontjából elég különböző emberek/művészek tartoznak oda, ez pedig csak a középszer kiemeléséhez és kiemelkedéséhez vezethet.
És ha a “nép” beleszólhat a művészetfinanszírozásba, akkor a művészi rang megítélésében miért nem lehet szava?
@timár.kati:
A céh a céhbeliek csoportja. A céhbeliek nagyobb része a középszer?
A középszer azért tudja, hogy ki az igazán jó.
A nép, az istenadta nép a saját preferenciáit – a középszer szeretete – érvényesítheti, s meg lehet győzni, hogy mást is válasszon, mint a középszer.
A nép sem teljesen hülye, ezt azért be kellene látni. Sőt: fejlődik.
A minőség megítélése azonban nem szavazás kérdése. A finanszírozása viszont az.
A tranzit.hu Muveszetelmeleti es gyakorlati szabadiskolaja 2010 decemberben
2010. december 13-14, Budapest
Judith Hopf szeminariuma
Labor, Budapest
Jelentkezes angol nyelvu motivacios levellel az office@tranzitinfo.hu
cimen 2010. december 10-ig.
A szeminarium nyelve angol
Contract entre les Hommes et l´Ordinateur
(Szerzodws az ember es a szamitogep kozott)
Az elmult husz ev soran a kritikus/konceptualis muveszeti tevekenyseg
a muveszet uj intellektualis ertelmezesei elott nyitott ajtot.
Ugyanakkor azonban a szöveg- es a kepalkotasban mintha egy “oktato” és
“értelmi” hangnem szűkített volna le minden esztétikai folyamatot
“értelmi alkotásra”. En ezt a lepest nem tartom igazan szerencsesnek a
muveszi alkotas fejlodese szempontjabol, mivel ez utobbi arrol is
szol, hogy engedjük: a dolgok csak ugy megtörtenjenek, hogy olyasmit
is megtudhassunk, amit azelott nem ismertunk… A szeminarium sok
inspiráciot merit a (politikai) függetlenseggel foglalkozo szövegek
hagyomanyabol, különösen Jacques Ranciere “tudatlan iskolamester”
fogalmaval kapcsolatban melyet Joseph Jacotot 1818-ban írt gondolatai
ihlettek. Az intellektualis emancipaciorol szolo eloadasaihoz
kapcsolodva abbol indulok ki, hogy csak a “muveszet” tanithato a szo
konvencionalis ertelmeben (mas azonban nem). Következeskeppen Joseph
Jacotot gondolatait szeretnem követni Jacques Ranciere ertelmezeseben.
A legfontosabb lecke, amit Jacotot-tol megtanulhatunk, az, hogy az
oktatason keresztül kapott tudas olyan, mint a szabadsag: nem
megadatik, hanem el kell venni. A sajat muveim közül hozok majd nehany
peldat, amely a fenti kerdesekre reagal. Ezután olyan filmekkel,
szövegekkel es mualkotísokkal folytatjuk, amelyeket produktivnak és
lenyugözonek talalok a “tudas” és a “nem-tudas” körüli vitaval
kapcsolatban. A peldak között szerepel: Az a bizonyos…, Eleanor
Glynn, 1927, Csoda Milanoban, Vittorio De Sica, 1951, Performance, Guy
de Cointet, 1974 és igy tovabb…
Judith Hopf valtozatos muveszi gyakorlataban a targyak es installaciok
keszitese mellett talalhatok grafikai munkak, performanszok, szövegek
es filmes munkak is. Temai a szerelemtol a politikaig terjednek, es
gyakran mas muveszekkel vagy baratokkal együttmuködve bontja ki oket.
Filmjeit peldaul, miközben nagy hangsulyt fektet a közös munkara,
egyfajta jatekossag jellemzi, amely a mindennapi tarsadalmi szerepek
megjelenitese es fantaziabeli impulzusok koreografiaja körül forog.
Judith Hopf szamos helyen allitott ki; önalli kiallitasai voltak a
becsi Secessionban (2006), a frankfurti Portikusban (2007) es a
karlsruhei Badischer Kunstvereinban (2008). Filmjeit nemzetközi
fesztivalokon mutattak be, legutobb a Berlini Nemzetközi
Filmfesztivalon (Berlinale), a londoni ICA-ben es a grazi Steirischer
Herbst fesztivalon. Hopf a frankfurti Stadelschule, Allami
Kepzumuveszeti Foiskola muveszettanara.
Meg decemberben:
2010. december 4, Berlin
Angel Judit szeminariuma es eloadasa
A kontextus függvényében
szeminarium: Galerie Plan B, Berlin
eloadas: uqbar, Berlin
tovabbi informacio:
hu.tranzit.org/hu/szabadiskola/0/2010-12-04/a-kontextus-fggvnyben
@iparterves: Itt szerintem nem arról van szó, hogy a céhbeliek nagyobb része középszer, de a nagyon eltérő kvalitások kioltják egymást és egyfajta közös többszörös középszert eredményeznek, ami nem feltétlenül számarányánál, hanem “konszenzusteremtő képességénél” fogva kerül meghatározó szerepbe. És még ha tudják is, hogy ki a jó, nem érdekük ezt nyilvánossá tenni, megtartják magukban.
Én nem állítottam, hogy a nép teljesen hülye, de ha a finanszírozásba ön szerint beleszólhat, akkor a minőség meghatározásába miért nem? A finanszírozás már nem a minőség indirekt kinyilvánítása?
@timár.kati:
A finanszírozással nem lehet a minőséget kiválasztani, legfeljebb segíteni lehet azt, hogy ne sikkadjon el.
A szakma nagy része tényleg középszer. A nagy önbecsapókon kívűl azonban mindenki tudja, hogy ki az igazán jó.
@iparterves: Ez most nekem egy filozófiai kérdéssé vált — a finanszírozás mégiscsak meghatároz valamilyen minőséget, mert nyilván nem eleve a “rosszakat” vagy a “középszerűeket” törekednek támogatni (hanem azt, amit őt, mint pénzosztók, minőséginek vélnek).
Szerintem az önbecsapás azért ennél komplexebben manifesztálódik, nem csak abban, hogy a lelke mélyén mindenki tudja, hogy ki az igazán jó. Ha más nem, akkor ott a kognitív disszonancia…
@timár.kati:
Van bizonyára filozófiai vetülete vagy mozzanata a döntésnek, mint minden emberi cselekedetnek.
A finanszírozás nem határoz meg minőséget, segítheti annak megszületését. Látnak a döntnökök egy vázlatot ( rajzot, leírás, koncepciót, szüzsét vagy akármit ) és annak alapján döntik el, hogy a mű megszületéséhez hozzájárulnak-e.
Ez van az előfinanszírozásnál.
Ha az utófinanszírozást vesszük, ott már valamilyen kész minőséget ítélnek meg, s a minőséget a saját minőségelvükkel vetik össze. Lehet, hogy egyik minőség sem minőség, lehet mindkettő az, vagy csak az egyik.
Dönteni kell valami mentén, ellen vagy érte. Ez a kényszer kényszerdöntéseket és nagyon rossz, indokolhatatlan döntéseket is szülhet.
Minden attól függ, milyen alapokon – itt jöhet be a filozófia, az értékelmélet, a művészettörténet, a döntnökök felkészültsége – születik meg a végső döntés.
Nagy átlagban a vacak kap pénzt, mert a vacak, a silány, a felejthető, a zeitstück van mindig többségben.
@iparterves: Nekem ez most, amit ön mond, így egy kicsit túl általános. Meg azért azt sem tudom elképzelni, hogy kizárólag a zsűri elé kerülő vázlat, leírás, stb. alapján dőlnének el a dolgok.
Ami ennél jobban zarvar, az a “zeitstück” kitétel. Az miért rossz, ha egy mű a korához szól, arról mond valamit, azzal prbál meg párbeszédbe kerülni?
@timár.kati:
Hát mi alapján dőlnek el? Láttam a Fugában a kiállítást a pécsi pályázati anyagból, és ott is ugyanez volt a helyzet: egy makett-egy leírás. Passz.
A zeitstück nem a korával akar kommunikálni, de mással már nem. Ez a baj.
@iparterves: Ez tetszik, hogy felcseréltük a szerepeket! Már volt egyszer egy kicsit ilyen, de most itt teljes a csavar.
Szóval, most én mondom önnek, hogy ha no name bead egy vázlatot, akkor senki még csak egy lesajnáló pillantásra se fogja méltatni. Itt a trade mark (ez hány szó?) talán még fontosabb, mint a beadott vázlat. Vagy a kicsit kontinuus minőségi termelés.
De ez miért baj? Szerintem már az is nagy dolog, ha azzal képes kommunikálni! Akkor sikerülhet neki valami olyan fontosat mondani, amit akár később is meg tudnak érteni. Vagy rosszul látom?
@iparterves: Ja, és majd’ elfelejtettem — én várom a részletesebb FUGA-s beszámolóját (és — ha ez segít — szerintem ezzel nem vagyok egyedül :-)))
@timár.kati:
Mit is írhatnék? Sohasem voltam még a Fugában, s amikor most tiszteletemet tettem, az lepett meg, hogy a Magyarországon ismeretlen, nyomot nem hagyó építészről, Breuer Marcell-ről nevezték el a főtermet, ahol nagyon jó, mondhatni: meglepően jó házakat bemutató kiállítás kapott helyet.
Szerencsésen megtudtam, hogy a Tettye aljában található egyik, feltűnően jól megkomponált ház Gettó Tamás Gettoplan irodájából került ki. Gratulálok hozzá.
Ahhoz, hogy az ember a teljes ismeretlen Breuer “tiszteletére” kiírt pályázat anyagához ( és a hozzá kapcsolódó Vasarely-pályázathoz ) eljusson, le kellett ereszkedni a pincébe.
A kiállítás – most Breurre koncentrálok – a kurátor egyszemélyes mission statement-jével kezdődik, amelyből megtudhattuk azt, amit eddig is tudtunk. Új korszak virrada ránk és ebben az új korszakban új emberek, új nézőpontok és új anyagok várnak az új hajnal hasadására, s a kurátor odavezető a tévelygőket az igaz Írás és az igaz Alkotás forrásaihoz. ( Arról egyetlen szó sem szólt, itt sem, mitől lett ez a koncepció. Ez lett és kész. Kinek mi köze hozzá!)
A szörnyűséges magyarsággal – és ennek megfelelő gondalatisággal – megírt Csákány-szöveg következett, amely az egyetlen a beküldött pályaművek közül, amely lényegében szolgai szinten felmondja azt, amit dr. Mélyi le- és előírt.
Nem akartam már a korábbi bejegyzésemet a nyelvtani és kifejezésbeli sutaságokkal folytatni, mert Csákány szövegének szételemzése sem vitt volna közelebb a megvalósítandó műhöz, de Breuer “visszaimportálása” mint cél és eszköz azért akkor is megragadt bennem.
Csákánynak eszerint fogalma sincsen, mit jelent az importálás szó. Nem azt, amit az export. Nem kivitel, hanem behozatal. A visszabehozatal, az már kivitel. Nem akarom megzavarni szegény fejét, de ha ez volt a koncepciója, akkor a műve sem lett más.
Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire eltérő vérmérsékletű alkotók gyűltek azért össze. Georg Winter vidám vándor-hokedlije igazi városi látványosság lenne, s a kis többnyelvű koncept-leírása, szabadkézi munkája a makettezők mellett és között kellemes színfolt volt.
Ehhez képest a helyi erő, Gyenis Tibor max jópofa volt.
Aki a leginkább tagadta a kiírást, az meglepetésemre Lakner Antal volt. Szövegében egyszerűen kijelentette – jól elmenve a másik véglet irányába -, hogy Breuer-nek nincsen szüksége semmiféle helyi szoborra, megcsinálta már magának a házaival a maga (mű)emlékeit. Ilyen felütéssel nem is nyerhetett
Javaslata a térbútorozásra mind funkcionálisan, mind konceptuálisan elfogadható, s megvalósítható.
Aki nekem is tetszett, de a falra függesztett szavazólap szerint nagy népszerűségnek örvendett, az Várnai Gyula volt. Ő is fénybetont használt volna kockájához és a benne levő Breuer-emlékhez, de az áttetszőségget nem emelte volna oly filozófiai magasklatokra, mint Csákány ( “a néző azt gondol, amit akar, amikor este átizzik a fény a semmin” ), hanem egy fél-transzparens rétegen kereszttül az egyszerre absztrakt és nagyon is tárgyias módon megmutatta volna a breuer-i életművet.
Nálam ő volt a nyerő.
Tettem is egy rovást a neve mellé.
Nyugodtan állíthatom, hogy Csákány műve látszik a legszellemtelenebbnek a versenyzők közül, de a legjobban megfelel a dubiózus kiírásnak.
@timár.kati: Na látja, ettől szar az egész. A névtől, az ismeretektől, ahogy Szabolcsi mondaná: a networktól.
Nekem a vad befogadó kellene, s azt döntsön. Ne lásson neveket, hivatkozásokat, csak alkotásokat ( bár a legszerényebb előismeretekkel bíró egyedek már abból is tudhatják, ki kicsoda, de mégis ).
@iparterves: Először is, köszönöm a beszámolót! Ami szerintem nagyon szemléletes és érdekesen is írta meg, de paradox módon épp ez késztet arra, hogy én is elmenjek és megnézzem. Azt persze nem fogom megírni, hogy én kire szavaztam.
Szerintem azonban a név és a network azért nem pont ugyanaz. De azért azt talán ön is elismeri, hogy a név néha jól jön, pl. a műtárgykereskedelemben, a gyűjtésben, a referálásban és hasonlókban?
Úgy érzem, “a vad befogadót” én is nagyon kedvelném, de hol van Ő? Ön esetleg ismer egyet?
@timár.kati: Ha igaz, tegnap zártak, de amilyen slampos egy ilyen intézmény, szerintem még láthatja a maketteket.
A név a felsorol esetekben jól jöhet, de kérem, a projekt-finanszírozásnál csak azért, mert valaki X. éves és Z.Z-nek hívják, miért is élvezhet elsőbbséget?
vad befogadó: Nem ismerek, már a gyermekeim sem azok, művelik őket a középiskolában.
@iparterves: Majd utánanézek a Fugának, meglátjuk.
A jóindulatú énem (ilyen is van!) azt mondja, hogy azért számít a név a projekt-finanszírozásnál, mert a már megvalósult projektek “sikeressége” (azaz maga a megvalósulás, tehát, hogy az illető képes egy ilyen volumenű projektet végigvinni) is egy szempont lehet a döntésnél. De várom az ön ellenvéleményét.
És kár, hogy nem ismeri a vad befogadót, pedig már reménykedtem, hogy önnél a megoldás kulcsa.
@timár.kati:
Persze, ebben igaza van, a név valami garanciát jelenthet. De ha körülnéz változó világunkban, láthatja, hgy olyan cégek, amelyek tegnap még világverők voltak, mára már nincsenek sehol.
Olyan művészek, akik a tegnap lovagjai, ugyanott vannak.
A művészi minőségre soha és senki nem tud garanciát adni előre, ennél a név csak azoknak számít, akik hisznek az olyan dolgokban, mint az av Montaigne.
Ha mindig a jól beváltat keresnénk, akkor nem lennének ún. új művészek, nem kapnának lehetőséget. Ahogyan egy irodalomtörténész mondta a közelmúltban a rádió (MR1) egyik kulturális műsorában rejtő jenőről: azok olvassák, akik már olvasták.
Ha a képzőművészetben is ez lenne – de nem így van -, akkor mindig azokat látnánk, bíznánk meg munkával, akiket már láttunk és elvégezték legalább egyszer valamilyen elfogadható szinten a munkájukat.
Én ennél kockáztatóbb vagyok. A biztosítékokat azért szívesen látom, mert “hülye azért nem vagyok” ( na mára ennyit a konzumkultúrából ).
@iparterves: Hangsúlyozva, hogy a gazdasághoz sem értek, azért abban vitatkoznék, hogy egy cég olyan, mint egy művész. Megpróbálom megfogalmazni, hogy mire gondolok.
Egy cég, ha nem nyereséges, akkor megszűnik, ha időben történik ez, akkor nagyobb veszteségek nélkül. Ha egy művész kereskedelmi értéke csökken, akkor az effektíve veszteségeket teremt az őt vásárlóknak és ez az egész művészeti piacba vetett hitet rengetné meg. Szerintem. Számomra az ön rejtő jenő példája épp ezt támasztja alá.
Abban igaza van, hogy a név nem a minőség garanciája, de nem mindenki szereti (és viseli el) a kockázatot és az azzal járó izgalmat. Szerintem azok vannak többen, akik nem akarnak “hülyék lenni”. Hogy ennek mi az “ára”, az nem számít.
@timár.kati:
A legjobb cég: a veszteséges, mert a veszteségét át tudja vinni évekre, amikor nyereséges lesz, s így a nyereségét nem kell adóztatnia.
Veszteséges egyébként is sokféleképpen lehet egy cég, nem szükségszerűen úgy, hogy nem nyereséges. Lehet, hogy nyereséges, de számvitelileg ki tudja magát veszteségesre hozni.
De most ezt sem részletezném, mert nem ide tartozik.
A művész “veszteségessége” is lehet időleges. A Neue Wildéket a hetvenes évek végén csillagászati árakért adták ( s vették ), ma abba a kategóriába tartoznak, amelyet a tízezer eurós érték határoz meg leginkább.
Veszteség ez? Óriási. Kibírható? persze. Várható, hogy egy része eltűnik. feltétlenül. Akinek nincsen ideje, az ne foglalkozzon a képek kereskedelmével vagy gyűjtésével. Türelem, ez a legfontosabb.
Itt van barátunk, Kováts Lajos, aki kitűnő érzékkel megszerzett magának egy csomó hatvanas-hetvenes évekbeli alkotást (Meo ), majd csöndben tönkrement ( jó, ő nem így hívja, de valami ilyesféle történt ).
Ettől Kováts Lajos még egy félelmetesen jó kollekcióval rendelkezik, amelybe rengeteg pénzt nyomott, de ez a pénz meg fog térülni. Legfeljebb nem az ő életében. A veszteség átmeneti, a művek megtestesítette érték ( amely nem azonos a piaci árral ! ) viszont megmarad.
Ami a kockázatot illeti: egy nagyon rossz pillanatomban vettem néhány egészen fiatal embertől alkotásokat, s biztos vagyok, hogy sohasem megtérülő “befektetésbe” ugrottam bele.
De kit érdekel ez? Lehet, hogy a nevüket sem ismeri meg a szakma és/vagy a közönség, lehet, hogy két évtizeden belül meghatározó művészek lesznek. De ez engem már nem foglalkoztat, egy pillanatnyi elmeháborodottságom következményeként vannak nálam az alkotások.
Tudom, hogy kérdezni fog, kik, mikor és miért, de elég ennyi a rossz döntésekről.
@iparterves: Ez a veszteséges cég olyan, mint a bolt, ami azért nem megy tönkre, mert a héten egyszer zárva tart?
Rendben, elfogadom, amit a különböző veszteségességekről ír. Innen is látszik, hogy nekem mennyire földhöz ragadt a gondolkodásom, mert ezek a dolgok eszembe se jutottak vagy jutnának.
A Kováts Lajos gyűjteménye által felkínált labdát most nem ütöm le. Hagyok valamit azoknak a képzeletére is, akik esetleg olvasnak minket.
Viszont most nagyon örülök, hogy mégsem vagyok olyan kiszámítható, mint első pillantásra tűnik, mert épp nem ezeket a kérdéseket tenném fel önnek a vásárlása kapcsán. Illetve a “miért”-et annyiban, hogy mi az oka egyáltalán annak, hogy műveket vesz? Mert abból, amit leír, nem a befektetés tűnik az elsődleges motivációnak. Csak nem azért vette ezeket a műveket, mert érdekli a művészet?
@timár.kati:
Nem, ez egyáltalán nem az az eset.
Képzeljen el egy jól menő céget, nyereséges. Van neki egy székháza, amelyet néhány éve vett és annak a vételárát amortizálgatja, évi 2 %-ot.
Most hirtelen fogja magát, s bérbeadja az egész épületet, mert maga elköltözik valahová.
Mi történik a nyereséges céggel? A sokmilliós vételárból hirtelen 16 %-ot tud költségként elszámolni.
Ha tehát addig volt nyeresége 5 M Ft, de az amortizációja – mondjuk – 7 M Ft, akkor számviteli szemponból veszteséges lesz a cég, miközben pénze is van, meg igazából nyereséges.
( Nagyon durván írtam le a helyzetet, lehetne még a kintlevőségekkel, részvényekkel és sok minden egyébbel, pl. transzfer árakkal is játszani. )
A KL gyűjtemény magas labdáját pedig tessék szíves lenni leütni! Tisztelettel kérem: üsse le!
A művek vételéről: hülye vagyok és elcsábultam egy pillanatra. De azóta rendbe jöttem, újra normálisan élek.
@iparterves: Jó ez a példa, értem és köszönöm. Tudja, hogy ezek után azonban nem merek majd magával semmilyen gazdasági kérdésben vitába szállni.
Azt, hogy ön “hülye” lenne, erősen kétlem, viszont az ember csak arra tud elcsábulni, ami vonzza (hány z?) és érdekli. Lehet, hogy most “normálisan” él, de a megvásárolt tárgyak mégis ott vannak magával. Erre milyen mentséget tud felhozni?
KL — nagyon szépen kér, már-már meghatódom, ellágyulok és próbálom közben kitalálni, hogy a mesebeli okos lány most mit tenne a helyemben. Annyit mondok, hogy a következő szavakat találom kétesnek és kétségbevonhatónak abban, amit ön leírt (már ha mindezt nem a macskaköröm által számunkra nyújtott ironikus felhanggal értette): barátunk, kitűnő érzékkel, megszerzett, magának, egy csomó, hatvanas-hetvenes évekbeli alkotást, tönkrement. félelmetesen, jó, kollekció, rengeteg pénzt nyomott.
Annak nagyon örültem viszont, hogy azt írta (és én ezt gyorsan általánosságban értettem): “a művek megtestesítette érték ( amely nem azonos a piaci árral ! ) viszont megmarad.” Ámen, mondom én.
@timár.kati:
A tárgyakat biztonságos helyre raktam el, ahol nem látom, s amit nem látok: az nincs.
Azt viszont látom, hogy Kováts Lajost nem kedveli.
@iparterves: Out of sight, out of mind, hmmmm.
Szóval úgy látja, hogy nem kedvelem KL-t? Ez minimálisan is azt feltételezné, hogy ismerem, de mit is jelent, ismerni valakit? (Bocs!) Egyébként szerintem ez az egész nem egy érzelmi kérdés, legalábbis számomra nem.
@timár.kati:
A visszavágás ült.
Kováts Lajos nem kedvelése tömegsport. Én nagyra tartom azért, mert volt – hogy is mondják? – egy látomása.
Az eszközeit, módszereit nem ismerem ( bár hallottam mindefélét róluk, de csak érdekeltektől – a másik oldalról ), a kollekció önértéke (!) azonban megmaradt.
A Meo-ban, ha jól emlékszem, volt is egy nagy kiállítása, remek darabok kerültek hozzá. Ez elvitathatatlan.
@iparterves: Még egyszer bocs, de a 😉 lemaradt 😉
Ezt most nem kötözködésből írom, de én épp retrospektív alapon tartom ezt a “látomást” megkérdőjelezhetőnek. És kicsit nem értem, hogy önnek ez mitől esik annyira pozitív megítélés alá…
@timár.kati:
Mert van, egyben van – egyelőre.
II. BUDAPESTI CIGÁNY FILMFESZTIVÁL
2010.december 6-11.
Megnyitó: 2010.december 6, 18 óra, Kesztyűgyár Közösségi Ház, Mátyás tér 15.
Napház, Kesztyűgyár, Örökmozgó
további információ: http://www.frokk.hu
A filmek egyrészt olyan problémákat dolgoznak fel, amelyek az egész magyar társadalom fontos kérdései, másrészt bepillantást engednek a cigányság életébe, kultúrájába, szokásaiba, hagyományaiba. A fesztiválon a műsorra tűzött filmek a különböző származású emberek közötti azonosságot szeretnék hangsúlyozni, amellett, hogy bemutatják az egyetemes cigány kultúra értékeit, a cigányság kultúrában betöltött szerepét is. Mintegy negyven játék- és dokumentumfilm szerepel a programban.
Zenei és képzőművészeti programok színesítik a kínálatot, továbbá kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül, ahol politikusok, szakemberek és művészek vitáznak majd aktuális kérdésekről.
A FROKK Napház moziban (1081 Budapest Népszínház u. 31.) és a Kesztyűgyár Közösségi Házban (1084 Budapest Mátyás tér 15.) vetített filmek ingyenesen tekinthetők meg. Az Örökmozgó Filmmúzeumban (1073 Budapest Erzsébet körút 39) a 4 filmre bérletet lehet vásárolni. A Kesztyűgyár Közösségi Házban december 6-án, 18 órakor kezdődő megnyitónkra a belépés ingyenes. A beszélgetésekre naponta a Kesztyűgyár Közösségi Házban (1084 Budapest Mátyás tér 15.) december 7-11-ig 18.30-as kezdéssel kerül sor.
@iparterves: OK, rendben, ezt elfogadom, bár tudnék tovább kötözködni, de most visszafogom magam 🙂
@timár.kati: Könyörgöm: ne fogja vissza magát, annyira jó lenne tudni, mi a baj KL-lel és a most már bezárt BummBumm-mal.
@iparterves: Először is a legfontosabb — azt nem tudom önnek megmondani, hogy “mi a baj KL-lel”, maximum csak azt tudom megmondani, hogy én mit tartok a működésében problematikusnak. Hogy mások mit gondolnak, azt tőlük kéne megkérdezni.
Gondolkoztam azon, hogy hogy tudnám megfogalmazni a számomra legproblémásabb momentumot és gondolkodás közebn rámentem a http://www.bumbum.hu/ honlapra, ahonnan eljutottam a kovatslajos.wordpress.com/ oldalhoz.
Ez utóbbi helyen olvasható szöveg elég tanulságos, és furcsa mód egybevág az ön által annyira dícsért és az AICA díjra “short listed” Hornyik-cikk végső “slusszpoénjával”. (Persze a megfogalmazás és az argumentálás szintje azért a két szövegben eltér.)
Szóval, ebből a KL-féle szövegből kiderül, hogy a kultúra számára egy felesleges ballaszt, ami útjában áll a magyar művészet kibontakozásának, érdekessé válásának, valamint a várva várt magyar sztár-művész megkreálásának. Számomra a megértés minimális szintjének hiányát mutatja az, hogy valaki a kultúrával akar kereskedni, csak épp a kultúra működését nem érti és egy kultúrális produktumot úgy akar a kultúrán belül vonzóvá tenni, hogy mellőle (vagy körüle) épp a kultúrát akarja eltüntetni. Mert hogy azt végképp nem hiheti, hogy egy kultúrális tárgyat a kultúrán kívül lehetne sikeressé tenni, ez még hajmeresztőbb elképzelés lenne.
Miközben ezeken a dolgokon gondolkodtam, eszembe jutott az a szó, hogy “alázat” (vagy akár az alázat megjátszása).
@timár.kati:
Elolvastam KL szövegét, amelyet részben marketing dumának tartok = a Bummbumm új szerkezetet épít ), részben találónak: a művész helyzete ( fizessél meg, mert művész vagyok, más megfogalmazásban: Kortárs művész vagyok ).
KL nem a kultúrát veti el, hanem nincsen kibékülve a drága és megélhetésüket is féltő művészekkel, ahogyan a gyűjtőkkel sem.
Szerintem alapvetően frusztrálhatja, hogy a jelentős befektetéssel felépített gyűjteménye nem értékesíthető a mostani, kissé lepukkant viszonyok között.
S sokat már nem tud várni, mert ötvennyolc esztendős. Türelmetlen és csapongó, sért, vagdalkozik, de mögötte az sejthető, hogy erős kereskedelmi érdekek húzódnak.
Szerintem ez az, ami magának nem tetszik.
Az “alázat” szép szó, jelentésteli. Vonatkozik a művészre, a mű terjesztőjére és a mű befogadójára is. Kölcsönös viszony ez, s ma ott tatunk, hogy ebben a viszonylat-rendszerben inkább a meg nem értés, a bizalmatlanság és az ellenségeskedés kapott lábra. Talán, így van ez jól, s egy más szinten újra létrejön valamikor az a viszony, amit alázatnak neveznek.
@iparterves: Én tényleg csodálkozom, hogy a máskor olyan erős (és persze jogosan erős) kritikai hozzáállását hogy tudja ilyen “takaréklángra” állítani épp ebben az esetben.
Ha mást nem is, de azt azért ön is elismerhetné, hogy ha mindez így van, ahogy ön leírja, és nem kell senkinek se a gyűjteménye megvételre, akkor ezt azt mutatja, hogy a piac nem értékeli az ő tevékenységét és gyűjteményét. Be lett árazva. Ami nyilván kevesebb, mint amire ő gondol.
Mondjuk én azt sem értem, hogy ha ez így van (fogalmam sincs), akkor miért nem tesz semmit (vagy semmi láthatót) azért, hogy megpróbálja a gyűjtemény ázsióját és árfolyamát növelni. És egyáltalán tudja valaki rajta kívül, hogy mi is van abban a gyűjteményben?
A viszonyok nem kissé, hanem nagyon lepukkantak (ahonnan, mint tudjuk, mindig van lejjebb és az a “könyebbik” út) és véleményem szerint ebben KL, mint a magyar kortárs szcéna egyik prominense (?), prominensen benne van.
De árulja el nekem, kérem, hogy ön mitől ilyen optimista az új (jobb?) viszonyok létrejöttének kérdésében? Mert én magam rettenetesen pesszimista vagyok.
@timár.kati:
Optimistának tűntem volna?
Inkább csak reménykedek.
KL tényleg jól benne van a slamasztikában és a slamasztika létrehozásában.
Nem látta a MEO-beli kiállítását? Igaz, régen volt, de jó volt.
Őszinte leszek. szerintem arra várhat, hogy jön egy ( több ) magyar múzeum és megveszi a gyűjteményét, úgy ahogyan van.
Magánemberek számára ugyanis megfizethetetlen képárakkal dolgozott KL.
KL azért fontos, s azért is vártam, hogy maga a saját nézőpontjából jó alaposan megkritizálja őt, mert egy olyan modellt igyekezett teremteni, amely nyugaton működik: a felvásárló-kereskedő műgyűjtő/galériást.
Nálunk – lehet, hogy ez az ő személyisége miatt is alakult így, nem tudhatom – azonban működésképtelennek bizonyult a dolog. A magyar művészet ugyanis külföldön eladhatatlan. Vagy magyarok veszik a magyar műtárgyakat ott is.
Ezért hadakozik KL a “tiszta viszonyokért”, amelyek megszabják a művész-galerista együttműködésének kereteit ( jobbára a galerista javára ).
Szép és tanulságos megnyilatkozás az övé, minden sorát alaposan ki lehetne elemzni, össze lehetne vetni KL tevékenységével, a magyar art-world szokásaival.
Ehhez azonban én kevés vagyok. De – és ez szemrehányására válasz – nem kritikátlan.
@iparterves: Annak, aki a múltkor édelgéssel vádolt meg engem?/minket?, fogalma sincs, hogy milyen is az igazi édelgés. Most annyira kedvem lenne magával édelegni, de leginkább attól tartok, hogy ez önben keltene nagyfokú visszatetszést, úgyhogy kénytelen vagyok visszafogni magamat (ha már Szabolcsi az én részemre nem utalt ki egy gondozót se, ami azért nem szép tőle).
Tehát ezt most a legvisszafogottabb hangvételben írom, amit csak így fel tudok venni az interneten keresztül — nincs (!)szemrehányás, csak csodálkozás és kérdések.
Azzal, amit ír, egyet tudok érteni, azzal a kiegészítéssel, hogy ha ezt a gyűjteményt (vagy a darabjait) ma nem lehet eladni magángyűjtőknek, mert nekik drága, akkor ugyanez elmondható a közgyűjteményekről is. Nekem úgy tűnik, hogy a sírás-rívás egyik oka az is, hogy KL szerette volna, ha a tárgyak pusztán attól, hogy nála megfordultak, valami extra értékkel nőttek volna, amit most az árban szeretne realizálni, de ez a kereslet szűkössége és az irreális árképzés miatt sem fog (legalábbis egyelőre) megvalósulni. Persze, az igaz, hogy nem ő az egyetlen, aki irreális árakkal próbál dolgozni, de talán ő az egyetlen, aki ezért kizárólag a szcénát hibáztatja. Jó lenne tudni, hogy vajon ez a hév vezette akkor is, amikor ezeket a műveket “behappolta”.
Ön el tudja képzelni, hogy létezhet olyan, hogy ebben a sztoriban (egyszer) mindenki jól jár? (ez sem szemrehányás, csak kérdés)
Azzal egyetértek, hogy a szöveg elemzésre “vár”, de szerintem ön erre nagyon is alkalmas lenne. Ez az én határozott véleményem.
@timár.kati:
Azt, hogy mindenki jól járjon, elképzelhetetlennek tartom.
A kedves múzeumigazgatók kitartó és egy jobb keselyűbandára emlékeztető – közbevetés: Dzsungel könyve Disney feldolgozásban a keselyűk mondják: dögunalom, s ez is az!- álláspontja szerint előbb vagy utóbb minden magángyűjtemény egy közgyűjteményben köt ki.
Mint a folyók a tengerben. ha én Duna lennék, nem a Fekete-tengerbe szeretnék deltázódni, hanem inkább a szép Adriaiba.
Magángyűjtőnek van módja választani. Arra is van lehetősége, hogy semmit ne adjon a múzeumnak, néhány tárggyal gazdagítsa valamelyik képtárat és a többi.
KL esetében az lehetne a megoldás, hogy ha lenne egy tisztességes kortárs művészeti múzeumunk. Olyan magyar kortárs művészeti, amelyben nem “zavarnak” a külföldiek. Ekkor és csak ekkor KL – utódaira is tekintettel – letétbe helyezhetné a kétségkívül jelentős gyűjteményét.
Mivel ilyen nincsen vagy már foglalt ( lásd: Modem ), a művek döglődnek.
Amikor még a Deák Ferenc utcában bérelt vagy három hónapra helyiséget a BummBumm, egyszer benéztem, s örömmel láttam, hogy Paizs László egy szép, méretes plexi-plasztikája álldogál a egyik sarokban, vevőre várva. Ára ismeretlen volt, de okvetetlenkedő kérdésemre azért annyit tudni engedtek, hogy jóval a milliós áron felüli. Rendben, ennek így kell lennie. Akkor is, ha 15 évvel korábban Éri Gyöngyi ugyanezt a művet horribilis félmilliós áron akarta értékesíteni.
Ezért van KL-nek igaza: nincsenek orientáló árak. Az ővé sem az, inkább dezorientáló.
Ahogyan a jó Gordon Gekko – bocsi, de idéznem kell ismét – mondja: Mind úgy tudjuk, hogy az amerikai ingatlanárak folytonosan emelkednek.
A műtárgyak árai is folyamatosan emelkednek? És a lovakat lelövik, ugye?
Egyszóval: amit KL elmondott, azt – anélkül, hogy esetleg ilyen szándék vezette volna – magára is mondta, saját gyakorlata felett is ítéletet mondott. Ettől az ítélet erősebb lett.
@iparterves: Nekem is az volt a sejtésem, hogy mindenki nem járhat jól.
Hát igen, ha diplomatikus (és dögunalmas) akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez is egy gyűjtési politika.
Azt írja: “… tisztességes kortárs művészeti múzeumunk. Olyan magyar kortárs művészeti, amelyben nem “zavarnak” a külföldiek”. Ön is “tudja”, hogy én erre ugrom, meg én is tudom, hogy maga ezt ezért írja. Ám, legyen. Viszont nem “úgy” ugrom, ahogy ön elképzelte, mert én egy másik ugrás-fajtát választok (ami nem pusztán a visszakérdezés, hanem egy másik nézőpont). Ön tényleg úgy gondolja, hogy a “tisztességes” múzeum az, ahol csak magyar tárgyak jelennek meg? Szerintem egy ilyen múzeum nemcsak hogy roppant unalmas lenne, de maga lenne a művészettörténet-“hamisítás” is (copyright nem nálam).
Nem vagyok benne biztos, hogy a Paizs-példa mind a kettőnk számára ugyanazt a tanulságot hordozza. Nekem az “ár-érték-arány” kifejezés jutott az eszembe, meg az, hogy vajon miért nem mondták meg önnek a pontos árat.
A GG-idézet ül. És ha jól emlékszem a könyvre, akkor a válasz: igen.
Ui: Jó, hogy leírta az utolsó két mondatot, de a kérdés felmerül bennem: vajon KL maga tisztában van ezzel?
@timár.kati:
Jól van, bevallom: szerintem olyan kortárs művészeti múzeum, amelyben a magyar művek mellett nincsenek jelent a nemzetközi szcéna alkotói ( nem sztárjait mondtam ! ), semmit sem ér.
Az olyan múzeum azt hangsúlyozná, hogy a világnak semmi köze hozzánk, de nekünk sincsen hozzá.
Művészettörténet-hamisításnak semmiképpen nem nevezném, mert egy ilyen múzeum azt mutatná be, ami nálunk termett. Ez rendben is van. A “nálunk” meghatározása még fontos: magyarországi vagy magyar művészet, ez itt a kérdés!
Mindazonáltal: a magyar anyagnak nagyon, de nagyon erősnek és művészettörténeti, művészetelméleti szempontokat messzemenően figyelembe vevőnek kell lennie ( kikapcsolva, bár tudom, nem lehet, de valahogyan mégis: a haveri viszonylatokat ).
Ehhez viszont az kellene, hogy egy adott állapotban legyen valamilyen kánonja a magyar képzőművészetnek ( és iparművészetnek, mert a kerámia- és üvegművészet, illetve a textilművészet nem maradhat ki ).
Kérdéses az, hogy van-e “adott pillanat”, s ha van, mikor? Most éppen nincsen. ( Ebben majd vitatkozhat velem.)
A másik, nagyon egyszerű probléma: nemhogy a magyar anyag megszerzésére, összehozására nincsen energia, pénz, de a külföldi művek beszerzésére kilátás sincsen ( ha jól látom innen, kényelmes karosszékemből, mi zajlik a magyar képzőművészet közgyűjteményi szegmensében, ahol előbb vagy utóbb személyi változások is várhatóak, s ezek egy ilyen projektum létét mindenesetre alapvetően befolyásolhatják ).
Ebből számomra egyetlen logikus következtetés adódik: nem lesz kortárs művészeti múzeumunk. Ami van, beleértve a Ludwigot is, ne az. Valami köztes kiállítási csarnok, sokféle funkcióval, amely a kortárs műcsarnokokat ( múzeumnak nevezik, bocs ) jellemzi ( oktatástól a hely bérbeadásáig mindenféle ).
KL iránya, feltételezem, egy kortárs művészeti múzeum lenne, az ő anyagából. Mire azonban az megvalósulhatna, a kortársság már elhúzott az ő gyűjteméynétől. Nagyon illanó és nehezen megfogható fogalom a “kortárs”.
Szerintem KL öntudatlanul magára is vonatkoztatta, feltételezek róla – teljesen ismeretlenül is – ennyi önkritikát.
Milyen csendes és visszafogott a tranzit, pedig kiosztották a Katalizátor díjakat már tegnap.
Gratulálok a nyerteseknek !
Azt meg lehet tudni, kik voltak a zsűriben?
@iparterves: Örülök, hogy a “körözések” után találtunk azért pár pontot, amiben mégiscsak egyetértünk 🙂
Persze, nem a sztárokra gondoltam én sem, de ha már a temporalitásnál tartunk (ami az ön kommentjének, érzésem szerint, az egyik fő fonala), akkor az is kérdés, hogy mikori “sztárokról” beszélünk (mert azért ez is sokat változik, ön említette korábban a Neue Wilde-t, de a k-európaiak is jó példák).
Én azért neveztem ezt a bezárkózó megközelítést hamisításnak, mert a hatások (akár tudatosak, akár nem) keresztül-kasul szövik a művészetet és ha egy múzeum erről nem venne tudomást, akkor olyan premisszákból indulna ki, melyeket értelmezheténk akár a művészettörténet meghamisításaként is. Hogy “tömegében” vagy “mennyiségben” létezhet olyan autokton művészet, amire nem hogy más régiók, országok művészete, de a körülötte levő mikro-világ sem hat.
Azt írja: “Kérdéses az, hogy van-e ‘adott pillanat’, s ha van, mikor? Most éppen nincsen. ( Ebben majd vitatkozhat velem.)” Vitatkoznék én, hej, de milyen szívesen, de nem vagyok benne biztos, hogy tudnám, hogy mivel is vitatkozom. Mi is lenne ez az ‘adott pillanat”, ami most nincs?
Tudom, hogy szívesen venné, ha az intézményrendszerrel folytatnám, de most az egy kicsit hanyagolom. Helyette leírom azt, ami akkor jutott az eszembe, amikor a “haverokat” említette. Eszembe jutott az a kérdés, hogy vajon miért van az, hogy ez a művészeti/kulturális szakma olyan, hogy “sosincs vége”. Az én munkaidőm nem a 8 óra leteltével ér véget, mert utána folytatom a dolgot, csak legfeljebb máshol (megnyitón, könyvtárban, stb.). A hétvégén én ünnepnapokon is. Ilyen körülmények között nehéz azt elérni, még akkor is, ha valaki tudatosan törekszik rá, hogy a haverok ne ebből a körből kerüljenek ki. Szerintem nem az a baj, hogy “haver”, ha ez a döntéseknél nem játszik szerepet. Várom az ellenvetéseit 🙂
@timár.kati:
Ezek a hatások! Erről mintha már váltottunk volna néhány szót.
Majd meg kell határoznia, hogy mit is ért hatások alatt és a hatások ( azonosságok, hasonlatosságok, egyezőségek stb ) mentén kell-e felépíteni egy ilyen virtuális kollekciót?
Az adott pillanat: a Most. Amikor új kánon látszik kidolgozódni, amikor az ötvenéves művészek teljes munkássága eltűnik a semmiben, amikor a hetvenes évek átértékelődnek, amikor új szobrászat fejlődik ki. Amikor még látszólagos nyugalom sincsen.
A haverokról: de baj, ha haverként kap kehetőséget, is nem minőségként, vagy a minőség lehetőségeként. S az is baj, hogy maga is tudja, ki az, aki még posszibilisnek sem mondható, de megsértődne, ha…
Itt kezdődnek a bajok. Nem kívánok magától sem teljes objektivitást, de a szubjektivitás némi mellőzését igen.
@iparterves: Igen, nekem is így rémlik.
Jogos persze (és feladatnak nem utolsó), hogy azt kéri tőlem, hogy mondjam meg, mit értek hatások alatt. Nem tudom. Talán “összefüggéseket” kellett volna írnom, de slendriánul kiszalad a “hatás” a kezem alól?
Azt talán könnyebben meg tudom mondani, hogy mit NEM értek “hatás” alatt. A hatás az én felfogásomban nem egy lineáris (temporális) kérdés, nem a centrumból-a-perifériára való mozgásként értem. Talán azt értem alatta, hogy mit tűnik (!) a művészeti élet szereplőinek egy adott pillanatban (!!) lehetségesnek. És talán ennek a gyűjteménynek épp ezt a “lehetségeset” kell megmutatnia.
Na, most ez nekem (is?) nagyon költői és épp ezért nem elég precíz. Ön mit gondol? Segít nekem közelebb kerülni a lényeghez?
Ha — amint írja — azt adott pillanat a Most, akkor miért írta azt is, hogy “a most éppen nincsen”?
Én annyira nem látom, hogy egy valóban új kánon dolgozódna ki, de önnek miből tűnik így? És kik dolgozzák ki?
Abban egyetértek, hogy az 50esek munkássága eltűnőben van, de ez szinte 1-2 kivételtől eltekintve a 40esekre is igaz. Ön mit gondol, mi lehet ennek az oka?
Azt, hogy haverként ne kapjon senki lehetőséget, maximálisan osztom, és rám már sokan sértődtek meg 🙂
@timár.kati:
Kérdezett, aztán válaszolt is.
A negyvenesek-ötvenesek eltűnőben ( miért? nem tudom, talán túl gyorsak a váltások, amelyeket nem tudnak követni, pl: mediális művészet ), tehát jönnek – onnan nézve: nyomulnak – a fiatalabbak, akik átrendezik a mezőnyt.
Mivel a kritikaírásban és a művészettörténet írásában is generáció-váltás van (soron ), a kánon átírásának-megalkotásának a feladta is az új srácoké.
Úgy látom, hogy éppen most emiatt egy köztes állapot van: még itt vannak ezek a “régiek”, még Hajdú és Sinkovits a két mértékadónak tartott művészeti havilap szerkesztője, de a neten és másutt már készülődnek az újak, már a helyükön vannak és türelmetlenül várnak a “támadásra” ( nem szó szoros értelmében értem, bár ki tudja? ) és a hatalom átvételére.
@iparterves: Igen, ez kicsit hülyén alakult, de ez nem válasz volt, csak kísérlet. Ahogy írtam, elragadott a hév és ahogy az gyakran megesik, írás közben gondolkodtam és kénytelen voltam leírni, mire “jutottam” (temporarily). De ez nem azt jelenti, hogy ne lennék kíváncsi arra, hogy ön mit gondol minderről, sőt! (Akár azt is várnám, hogy jól megkritizál, hogy milyen hülyeségeket írok, ráadásul azt is teljesen inkonzekvensen.)
Amit a 40-50-esekről ír, az talán sokukra igaz, de vannak kivételek, és még ők is elég “láthatatlanok”.
Amit a kánon létrehozóiról ír, ahhoz csak két hozzáfűzni valóm lenne. Az egyik, hogy nagyon remélem, hogy az “újak” nem a régi struktúrákba fognak beágyazódni és onnan megkísérelni megújítani a kánont, mert ez biztos, hogy nem fog menni. A másik, hogy a kánont pusztán a folyóiratok, illetve a kritika-írás folyamatában nem lehet létrehozni, ez az egyik eleme lehet csak. A többit meg valahogy egyáltalán nem látom…
@timár.kati:
Másfelöl, az a röhejes, hogy az ötvenes egy része úgy tesz, mintha harmincas lenne. Ilyen Várnai pl.
Az újak – ha nevezhetjük így őket – részben, hangsúlyozom: részben teremtik meg a maguk struktúráit, de nem mondanak le arról, hogy a mostani intézményeket is bevegyék.
Ezek az intézmények azonban a következő évtizedben engedik majd be őket a falaik közé, amikor már – részben életrajti sajátosságok miatt, részben az élet egyén gyötrelmei következtében – az újak picinyt lelassulnak, s meg is adják magukat a kötelező kűrök előírásainak.
Akadémia nyomulásról szó sem lehet enélkül.
A kritika írás mint folyamatos tevékenység kirajzolhat egy kánont, gondoljon csak Rózsa Gyula tevékenységére. Az a fajta kritikai munka azonban már a múlté, egyszerűen nincsen fórum, amely hetente rendszeresen lehozna egy-egy kritikát. Kivételnek az ÉS-t látom, ahol hat-nyolc ember is ír, vagy még több, nem számoltam.
Mi lenne a többi elem? A MűvTöri Intézet, az ELTE Rényi vezette Intézete? A múzeumok művészettörténész gárdája? A múzeumok kiállításai? A Műcsarnok eseti tárlatai?
Egy új elméleti alapállású csoport következetes munkája?
Mire gondol?
@iparterves: Szó ami szó, ezzel a Várnai-példával meglepett. Hogy pont ő lenne az, aki 50-esként úgy viselkedne, mint egy 30-as? Ezt ön miben látja megnyilvánulni?
Ami leír a “régiek” és az “újak” “periódusos” mozgásáról, az eléggé magyar sajátosságnak tűnik nekem. Hogy valaki akkor kerülhet olyan helyzetbe, amiben csinálhat is valamit, amikor már ki”őrlődött” belőle az energia arra, hogy a valóban radikálisan új elképzeléseit meg is valósítsa.
Az “akadémia” alatt a művészeti képzést vagy a tudományos világot érti?
Az biztos, hogy annak a fajta kritikusi szerepnek, amit Rózsa Gyula képvisel, már tul.képpen vége. Az önmagában még szimpatikus is lenne, hogy mondjuk az ÉS-ben több hangon szólal meg az értékítélet, de az már nem biztos, hogy ebből kánon is lesz. Ehhez azért még azon a körön belül is több kéne.
A többi elem mindaz lenne, amit ír, együtt, és még talán egy pár másik, mint pl. a tranzit, a Stúdió, és hasonlók (bár az intézményi rendszer spektruma elég szűkös manapság). Ami nagyon hiányzik, legalábbis az én szempontomból, az az elméleti megalapozottság, illetve a sajtón kívüli publikációk sora (tanulmányok, könyvek, füzetek, stb.). A másik “furcsasága” ennek a mai magyar szisztémának, hogy épp azok az intézményei a legtradicionálisabbak és legkevésbé kísérletezők, amelyeknek épp ez lenne az egyik (néha persze áttételes és járulékos) funkciója.
@timár.kati:
Rózsa Gyulával, feltételezem, az a baja, hogy mintegy egyedüli hangként, a központi pártorgánumban szólalt meg.
Nem volt egyedüli hang, ott volt mellette az MN ( na nem a mai!), az ÉS, a Művészet ( amely a hetvenes években már ropantul érdekes volt ).
Mára Rózsa Gyula is megváltozott, szeretem értelmes és megértő (!) írásait.
Az ÉS-ről lehetne beszélni, a megszólalók körétől éppúgy, mint a tárgyalt képzőművészekéről. De most nem tenné. Elég legyen annyi, hogy irányzatos kissé a rovat, s kevesebb dr.Máriás jobb lenne.
A kánonképződés folyamatában – most az irodalomból merítenék, ha szabad – kellenek olyan alkotók, akik a maguk elméleti és kritikai munkásságukban hosszabb távon is egyenletes színvonalon képviseljenek valamilyen értékrendet. Szegedy Maszák Mihály, Kulcsár Szabó Ernő vagy éppen Szabolcsi Miklós feltétlenül ilyen személyiség. Az első kettőnek még “iskolája” is kialakult, tehát a folytonosság adott.
Lehet, hogy kevésbé ismerem a magyar művészetelméleti és kritikai világot, de ilyen jelentőségű elméletírót ma nem látok. Beke László volt vagy két évtizedig a “titkos” kánonépítő, de ma – miközben az egyik legfontosabb őrhely élén áll – már nincsen meg az a játéktere és szerepe, ami volt.
( Megjegyezném, hogy én akkor akadtam ki teljesen, amikor egy kiállítási megnyitón Keserű Ilonát nevezte a legnagyobb élő festőnknek pár éve. Keserű Ilona kétségkívül jelentős alkotó, de hogy a legnagyobb élőnk lenne, nos az biztosan nem igaz. Ne kérdezze meg tőlem, ki az, szerintem mindenki tudja rá a választ. )
Mélyi doktor gőzerővel törekszik arra – s ez méltánylandó -, hogy az általa elképzelt, a német műelmélet alapján álló fordulatot végrehajtsa, de ő ehhez kevésnek tűnik, s amint halad majd előre a szokásos egyetemi ranglétrán, úgy fogja veszteni a lendületét, s amúgy is: jönnek a nálánál is fiatalabbak, akik számára ő “tekintély” lesz, és akire majd egyszerre tekintenek föl és tesznek rá.
Ez a hullámmozgás jellemző ( lent vagyok, de fel akarok kerülni, s amikor fent vagyok, akkor biztos visszaesek ) a gyorsan változó – és ugyanakkor hallatlanul konzervatív ( ez nem ellentmondás, egyszerre van jelen két erő ) – művészeti életünkre, s az életet befolyásoló művészeti írókra ( ha szabad ezentúl így neveznem az elméletírókat, kritikusokat, művészettörténészeket összefoglalóan ).
Ameddig ez így van, s láthatólag így van, és így is marad, s nem alakul ki egy olyan centrum, amelynek az a feladata, hogy a rövid XX. század művészettörténeti folyamatait, eredményeit kritikailag feldolgozza ( nem egyszerűen leírja, mint a Magyar művészet ), addig egyéni teljesítményektől függünk.
A teljesítmények pedig nem akarnak kibontakozni, vagy elaprózódnak. Kell a megélhetésért dolgozni, kell a PhD-ért, majd s Dsc-ért hajtani, s így tovább.
Na, mindegy…
@iparterves: Rózsa Gyulával kapcsolatban félreérthető volt, amit írtam. Én nem a 89 előtti időkre gondoltam, mert azoknak a tárgyalása nagyon messzire vezetne, meg ott a “kánon”-képzést azért nagyban meghatározta a monopol politikai helyzet. Még csak nem is a személyére, vagy az írásaira.
Én inkább arra gondoltam, hogy annak a helyzetnek van szerintem vége, amikor egy napilapnál (vagy hetilapnál) van egy (vagy max. 2) kritikus, akik meghatározzák egyrészt annak az adott lapnak a — mi esetünkben — képzőművészeti véleményét, másrészt akik nagyjából máshova nem is írnak. (Erre nekem a Guardian jut mindig az eszembe és ott Adrien Searle.) Mert ez a helyzet azt is feltételezi, hogy a kritikus meg tud ebből élni és nincs rászorulva, hogy máshol is próbálkozzon, illetve a lap finanszírozza az esetleges helyváltoztatásait (vidék, külföld). De ma annak, hogy ez nem így van, szerintem több oka is, most hármat említek. Az egyik az, hogy a széles olvasóközönséget nem érdekli a képzőművészet. A másik, hogy outsoursing-olni kell a munkát, tehát a kritikust cikk-re fizetik és így kénytelen ide-oda írni, ahol fizetnek (és így a spektruma is szűkebb lesz, mert nem éri meg a bevételből még a saját utazását is fizetnie). A haramdik, hogy nyilván szimpatikusabb, ha több hang is megszólalhat, tehát nem egy “ítélőszék” testesül meg egy-egy orgánumban. (Itt persze felmerül azért a szerkesztők felelőssége, mert nekik mindent (!) vagy bármit nem kéne befogadniuk. Ha abban demokratizálnak is, hogy kik írnak, azt azért nem kéne egy ponton túl kiszélesíteni, hogy miről. Illetve ez csak akkor lenne megengedhető, ha azok az írások valóban kritikai hangon szólnának. De hát ez nem így van.)
A többivel, amit ír, nagyjából egyetértek. Lehetne még cifrázni, de terjedelmi okoból most nem teszem. Biztos lesz még alkalom visszatérni rájuk.
Viszont azt én (!) nem tudom, ki a legnagyobb magyar élő festő.
És kíváncsi lennék, hogy a Várnai Gyula témája kapcsán mit mondana.
@timár.kati:
Várnai Gyula kapcsán nincsen mit külön mondanom.
Láttam a Tót-kiállításhoz kapcsolt művét, látom, hogy olyan egy-másfél évtizeddel fiatalabbakkal dolgozik együtt.
Látom, hogy nem az ötvenesekkel ( őt ötvenöt ) “harcol”.
A kritikáról leírtakat annyival kívánom kiegészíteni, hogy az a kritikus, aki szereti a tárgyát ( itt: a képzőművészetet ) és fontosnak tartja, hogy valamiről/valakiről írjon, nem sajnálja a saját pénzét sem.
Searle-t említette, aki már kitudja mióta a Guardian-be ír. Egy kivétel.
Ő felmagasztosította Susan Philipsz-et, a Turner-díj idei nyertesét.
Maga mit szól a hanginstallációkhoz? Képző-művészet még ez?
@timár.kati:
Nem találta ki, ki a legnagyobb élő festő?
Hát iparterves ő.
Lakner László.
Vagy maga szerint nem?
@iparterves: Először is elnézést a rengeteg angol és magyar helyesírási hibáért — csak a rettenetes fejfájást tudom mentségként hozni (de ha az nem lenne, akkor nem tudom, mivel tudnék takarózni?).
Abból én nem vonnék le messzemenő — és főleg nem a művész “harci” intencióira vonatkozó — következtetést, hogy kivel állít ki Várnai Gyula. Őt felkérik, és ha a kurátor személye elfogadható, akkor vállalja a dolgot. Inkább Mélyitől kéne megkérdezni, hogy miért Várnai az egyetlen ebből a generációból, akit felkért.
Abban egyetértek, hogy ha valakinek a képzőművészet a “passziója” is egyben, akkor áldoz rá, de azért néha jó, ha a villanyszámlát is ki tudja fizetni. (Én egy időben nagyon sokat írtam, de azért az sem könnyű pénz.)
Susan Phillipsz-ről azt kérdezi, és szerintem nem véletlenül, hogy “képző-művészet”-e? Szerintem a szó legszorosabb értelmében az. Mert képeket hoz létre. Az, hogy ezek a képek ebben az esetben nem tárgyiasulnak, hanem csak a fejünkben vágtatnak/sétálnak/andalognak/szaladnak/ugrálnak, stb., az szerintem teljesen mellékes. Szerintem nagyon atmoszférikusak ezek a művek és a szó legjobb értelmében “hatásosak” (már megint itt vagyunk). (Én vagy neki, vagy az Otolith-nak adtam volna a díjat.)
Ön mit gondol?
Látja, ebben a találgatásban nem vagyok nagyon jó, már olyan fokú gátlás van bennem, hogy nem is merek tippelni sem. Én — szégyen ide vagy oda — nem tudom megmondani, hogy ki a legnagyobb élő festő, de még azt sem, hogy ki lenne az öt legnagyobb élő festő. De az viszont érdekelne, hogy ön miért Laknert tartja annak (és ez nem számonkérés, csak kíváncsi érdeklődés).
@timár.kati:
Most őszintén, ha nekikezd, s végigsorolja maga előtt a ma élő festőket ( nem képzőművészt mondok, mert a lelkünkben élő művet is képzőművészeti alkotásnak tartja, hanem szigorúan festőt, akik két-, maximun,, ha a vászonra fabrikál valamit háromdimenzióban dolgozik ), akkor kit lát?
A maga kiállításán szereplő magyar festők meglehetősen kevesen vannak ( bár Lakner szerepel ), s belőlük választani semmiképpen nem lehet.
Lakner eddigi életműve – én 2006-ig ismerem, amikor láthattam a Ludwig-beli nagy kiállítását – ha nem is egyenletes, de nagyon magas színvonalú. A németföldön készült szkriptorális, koncept indíttatású képei is festőiek, a nagyfolú anyagismeret és mesterségbeli tudás párosul a gondolatgazdagsággal, irodalmi, művészettörténeti utalásokkal, asszociációkkal.
Lakner aztán tényleg benne áll a művészet történetében.
No, talán ezért.
Ms. Phillipsz – ez erősen lengyel írásmodú név, nem? – hang-képei ( mivel nem hallom őket ) nem sokat mondanak nekem.
Az Otolith Groupról eddig még nem is hallottam, most olvastam utánuk.
nem fogja elhinni: nekem egyre inkább azok a művészek szimpatikusak, akik – hogyan is fogalmazzam meg ebben a mai nehéz fogalmi rendszerben – művészetet hoznak létre, de anélkül, hogy rögtön a saját művüket filozófiai vagy művészettörténeti megvillágításba helyeznék, kommentálnák, a bemutatásukat úgy szerveznék meg, hogy ahhoz legyen elég a két szem, amely örül, ha látja őket.
Nem gondolom a művész feladatának azt, hogy close reading-gel a saját vagy más munkáját értelmezze. Gondolatokkal és érzelmekkel foglalkozni a vizualitás nyelvén.
Nekem nagyon elegem van a kutató művészetből, én egy nyafi kispolgár vagyok, aki arra vágyik, hogy lásson egy-két jó festményt, grafikát vagy akár még – megengedem – videót is. De az isten szerelmére: ne kutasson a művész. Vagy akkor nevezze magát kutatónak ( s vállalja a kutatói munka nehézségeit is ).
A művészet és a tudomány között van átjárás, de talán Escher – akit megérteni nem könnyű, nekme nem megy – mégis érzékibb kutató, mint a mai számítógépesek ( s ez nem számítógép-ellenesség, csak jelzés ).
Már most tudom, hogy Lakner művészettörténetben állását és a művészettörténet nem-elemzését, illetve a művész és a művészettörténet kritikus viszonyát ( amelyet “kiküszöbölni” óhajtanék? ) a fejemre fogják olvasni, de első nekibuzdulásból még nem tudtam jobbat írni, majd finomítom a szöveget.
Hallo!!! Tranzit blog! Ki nyert? Mit? Ki volt a zsuri?
Koszonom.
@iparterves: Köszönöm, hogy leírta, mit gondol a Laknerről! Ha arra gondolt, hogy én olvasom az ön fejére ezeket a dolgokat, akkor most lehet, hogy csalódik — nem szeretném ezt most megtenni, de ha kedve van, szívesen olvasom a “finomított” változatot (bár nem tudom, pontosan mire gondol a “finomítás” alatt).
Nem tudom, hogy a Phillipsz lengyel név-e, de ha az, akkor s-nek kéne a végén mondani, és az elég “hülyén” hangzik. Még lehetne magyar is — az első, magyar származású Turner-díjas?
A két szem jól hangzik, de azért mind a kettőnek szüksége van egy testre, ami tartja őket és egy agyra, ami működteti őket. Ez a “régi” kérdésünk, ami itt újra bejön — hol végződik a szem és hol kezdődik az agy? Ön is gondolatokról is ír. Amikor én egy műre nézek, akkor azért nem azon kezdek morfondírozni, hogy jajj, most akkor close reading-gel elkezdem “olvasni” és akkor közben applikálom egy kicsit mondjuk a Norman Brysont, aztán meg egy kis Ranciere-t és akkor majd létrejön az én olvasatom.
A kutató művészet szerintem nem a természettudomány és a képzőművészet funkcióinak összevegyítéséből, hanem a társdalomtudományok és a képzőművészet lehetséges kapcsolatának feltérképezéséből indul ki. A kutatás ebben az értelemben szerintem közelebb áll a történettudományi, a politikatudományi és a szociológiai módszerekhez, mint akár mondjuk az irodalomelmélethez (bár az igazából nem is társadalomtudomány, ha jól tudom). Most ebből nagy konklúziót nem tudok levonni, de várom az ön véleményét.
@timár.kati:
Laknerről csak nagyon visszafogottan és kevés szóval nyilatkoztam. Ha összehasonlítom kor- és kartársaival, még egyértelműbb az eredmény.
Hogy mást ne mondjak: nála nem volt olyan feltűnő a diszkrepancia a régi és új képei között, mint Csernusnál vagy Méhesnél ( akinél egyszerűen szakadék tátong a kimenetel előtt és után született munkái között ), vagy Konkolynál ( aki sem itt, sem ott, majd újra itt nem tudott olyan festői oeuvre-val előállni, amely pályája felütéséhez, kezdetéhez méltó lenne ).
A Philipsz, ha mást nem mond majd a hölgy, mégis lengyel és ahogy mondja, kiejtése: Filips lenne.
Hogy magyar-e? Nem hiszem, bár minden meglehet.
Kedvencem Yazmina Reza, aki magyar származású írőnő, mivel mamája magyar, papája iráni zsidó. ( Ez amúgy még egy kis adalék Szabolcsinak /?/. Reza ugyanis francia író. )
A főkérdésre visszatérve: túl sok területet foglal el az agy ( a tudatos gondolkodás, a felismert vagy felismerni vélt ismeretek ráhúzása az adott alkotásra ) és egyre kevesebbet a szem ( az érzékelés, az ösztönök ). Mindent kontrolál a tudat, a tudásunk, s amint látunk valamit – állandóan ismétlem magam, elnézést a körbenjárásért – azonnal megszólal belül a “kisokos”, aki már “felmondja a leckét”, kész a besorolással, időpontokat és stílusokat köt a műhöz, összehasonlítja másokkal, még azt is tudja, hogy hasonló műveket hol lehet találni, ki mit írt róla. Óh, istenem!
Közben a szem nem azt látja, amit lát, hanemm amit a tudása akart láttatni vele. Csapdahelyzet. Minél többet tudunk, annál inkább e tudásunk rabszolgái vagyunk. Minél kevesebbet tudunk, annál inkább ki vagyunk szolgáltatva tudatlanságunknak.
Lehet választani!
@iparterves: Igaza van, ez nyilván csak egy töredéke annak, amit ön Laknerről gondol, még az utólag hozzáfűzöttekkel is. De nekem akkor is érdekes olvasni, hogy ön milyen módon közelít egy ilyen témához.
Phillipsz-ről csak viccből írtam, hogy magyar (egyben kicsit utalva a másik, “származási” és “behappolási” témára, meg a “nagy magyar paradoxonra). Nekem akkor is furcsán hangzik a “filips”, még lengyelül is, de persze ki tudja… Az említett irónőt nem ismerem, de valóban jó adalék a témánkhoz. Milyenek a művei?
Szép ez a paradoxon, ahogy ön leírja, a végén pedig az igazi dilemmát nagyon szellemesen foglalja össze, de nekem ehhez mégis van két ellenvetésem. Az egyik, hogy szerintem az észlelést és az érzelmeket is tanuljuk. A másik, hogy szerintem az ön által megfogalmazott két pólus nem ellentétei egymásnak, hanem kiegészítik egymást. Szerintem csak együtt lehetségesek. Talán a kettőjük közti arány nem állandó, hanem személységenként (vagy akár élethelyzetenként) különböző. De mind a kettő valahogy jelen van.
Ön egyébként tudna választani?
@timár.kati:
Rezát ismerhetné, hosszú ideig ment egy darabja, amelynek központi témája: miért vásárol valaki egy csomó pénzért egy fehér monokróm képet ( Művészet a darab címe ).
Mindent tanulunk, talán csak a félelmet nem.
Választani a kettő között, ha már kérdezi, nem tudnék, mert annyira a hülye értelmem ellenőriz szinte mindent bennem. ( Másban is.)
@iparterves: Most, hogy így mondja, rémlik valami, de ha meglátom, hogy egy budapesti színházban egy Művészet című darabot adnak, amelyik egy fehér monokróm képről szól, akkor az az a pont, ahol még én is előítéletes leszek :-))
A félelem érdekes dolog, itt morfondírozok a dolgon és az jut eszembe, hogy mondjuk a kisgyereknek is meg kell tanítani, hogy forró a kályha, és utána már félni fog attól, hogy valami forró dolgot megérintsen. Ha erre ön azt írná, hogy maga az érzés az nem tanult, hanem csak az, hogy milyen esetekben válik ez reakcióvá, akkor ebben igaza van, tehát azt mondanám, hogy az érzések “repertoárja” nem tanult, de az, hogy egy adott helyzetre hogyan reagálunk, az talán igen. Vagy — hogy én már ilyen “jól” megbeszéltem ezt magammal :-)) — ön mit gondol?
Azért “szegény” értelem nem érdemli meg, hogy “lehülyézze” 😉 Nélküle mire mennénk? 🙂
http://www.beefheart.com/
http://www.whattoseeinmadrid.com/santiago-sierra-political-art-prize/
Kedveseim, díjazott és díj nélkül maradt művészeti írók: az elmúlt hat hónap eseményeiből nincsen valami, amit tollukkal meg akarnának örökíteni?
Olyan jó lenne valami frisset, szellemeset és lehengerlően okosat olvasni már maguktól!
Azért bedobnék egy témát, hátha valaki tud valamit.
Régóta vagyok HVG előfizető, s láttam, ahogyan fejlődött, gyarapodott a birodalom.
Most éppen, a válság miatt, erősen leépülőben van. A személyzetet és a kiadási politikát is érinti a változás.
Önök szerint a Műértő, amely a gyönyörű papírjával és a minusz körüli fogyásával erősen megterhelheti (tavaly 170 milló Ft veszteséget halmozott fel a HVG ) meddig fog még megjelenni?
Magyar szám az artmargins-on
http://www.artmargins.com
Focus Issue Hungary
Artmargins takes a snapshot on the Hungarian art scene
Guest editors: Edit András, Allen Siegel, Hedvig Turai
Bálint Mónika, Adèle Eistenstein, Hock Bea, Hornyik Sándor, Kékesi Zoltán, Lázár Eszter, Mélyi József, Páldi Lívia, Szoboszlai János, Tatai Erzsébet,Turai Hedvig szövegeivel
@hegyi dóra:
Köszönöm(jük).
“there is still a sometimes civilized, sometimes merciless lobby for snatching up public funds.”-mondja Andrási Gábor az András Edit készítette interjújában.
Vajon kikre gondolhatott? A továbbiakban ugyanis nem mondott erről semmit, de nagyon hiányolta azt, hogy nincsen stratégia a művészeti ipar kiaknázására.
Végeredményben oda jutott, hogy:
“…there are two alternatives: on the one hand, the guardianship (and sometimes a little caning) of “Uncle State,” who grants exemption from the harsh P.E. classes of the market; on the other hand, the power politics of the neophyte entrepreneur who comes from the business sphere and by all means wants to employ his well established methods in the arts sphere.”
A szegény művészeknek vagy az állam bácsi jut (“minden művésznek biztosítson az állam megélhetést!” ), vagy maradnak az undok újgazdagok.
Rettenetes egy élet4 Hogyan lehet mindezt kibírni?
PS: Az interjú úgy mutatja be AG-t, mint egy független és csak a bevételeiből élő művészeti hírharsona főszerkesztőjét.
Szegény nem-honfitársaink így nem értesülhettek arról a nem igazán lényeges dologról, hogy a WAZ tulajdonában álló HVG jelenteti meg ezt az “önfenntartó” lapot, s szállítja számára a hirdetőket is.
Legalább önmagunkat ne akarjuk becsapni!
Igazán őszinte kiváncsisággal hadd kérdezzem meg a szakértőktől: Gagosian a galériáit nem kapitalista menedzserként irányítja és nem a kapitalista piac módszereit és törvényeit érvényesíti bennük?
Mert Gagosian sem régi gazdag. negyedszázada van a művészeti iparban és a Wikipédia kifejezetten ellenséges hangvételű szócikke szerint – amelyből köztudottan semmi sem lehet igaz, mert még a nevét sem adja hozzá az irója ! – “he developed a reputation for knowing how to push prices upwards as well as for staging museum quality exhibitions.”
And, moreover:
“It has been alleged that, in 1990, Gagosian and Peter M. Brant, formed the Contemporary Art Holding Corporation (CAHC) to buy 62 works of art, “All but four of these were sold immediately, earning $17m, on which $6.7m tax should have been paid.”[1]
In 2003, the US government took out a lawsuit against Gagosian and three others for $26.5 million in taxes.”
Rohadt újgazdagja!
INTRO címmel beszélgetős, filmvetítős estet tart január 7-én a három évvel ezelőtt átalakult Krétakör a MU Színházban.
“Azoknak, akik szeretik az új Krétakört, és azoknak is, akik nem.
Azoknak, akik szurkolnak nekünk, és azoknak is, akik…”
http://www.fidelio.hu/szinhaz/ajanlo/beszamol_a_kretakor
Ray Lee: SZIRÉN(A) – Ebben a műfaji határokat átlépő produkcióban 30 mozgó fémszobor uralja a teret, ezek forgását – és éteri hangját – hangolja össze a két előadó. A karok forgása közti árnyalatnyi eltérés hozza létre a különböző hangokat és azok ritmusát. A „szirénák” minimalista zenéje, szokatlan ritmusképlete és körkörös mozgása szinte hipnotizálja a nézőt…
Helyszín: Trafó Kortárs Művészetek Háza
Időpont: jan. 14-16 között hat alkalommal
További infók, videók: trafo.hu/programs/2007
Interjú Ray Lee-vel: kortars.freeblog.hu/archives/2010/12/26/RL/
Nem értem, miért maradt ki Spengler katalin könyve az ismertetésekből:
“Kortárs képzőművészettel foglalkozó angol nyelvű prémium kiadvány. Párbeszéd a magyar kortárs képzőművészek és a magyar, illetve hazánkban élő külföldi művészet pártoló üzletemberek között. A kiadványnak köszönhetően az olvasók színesebb és pontosabb képet kapnak a magyar kortárs képzőművészekről: alkotásaikról, művészeti irányvonalukról. “
Más megközelítésben:
“A “Contemporary Art” a magyar kortárs művészetnek azokat a szereplőit és intézményeit mutatja be, akik és amelyek arra törekszenek, hogy a Nyugat-Európai és az amerikai centrumokhoz fölzárkózzanak. Bemutatja a művészek munkásságát, beszélget gyűjtőkkel és galériavezetőkkel.”
A könyv címe: Contemporary art 2010-2011. Kiadja az Absolut Media.
@hegyi dóra:
Már egy hónapja várjuk a Katalizátor díj fotóit és videóit.
Mikor kerülnek fel az oldalra?
@MT32: Némi idő elteltével és sekély új ismeretek tudásának birtokában újraolvastam szövegét ( mint Kosztolányit olvasgatják az irodalmárok és készítik a kritikai kiadást ).
Kedves MT32! A fenntartó erre a blogra egy fillért sem ad, mert – mint kedvesen felvilágosítottak, s ezt Ön is olvashatta – ez egy olyan blog, amelynek a blog.hu a házigazdája és a tranzit Alapítvány számára nem kerül semmibe a fenntartás.
A flódolás még mindig tart és értelmes ember sem jön ide.
Pedig, amilyen buta alak vagyok, s nem értek itteni témákhoz, egyetlen pillanat alatt elsöpörhetnének az útból.
The Center for Media and Communication Studies and the Open Society
Archives at CEU invite you to a public
lecture by David McCraw Vice President and Assistant General Counsel of
The New York Times Company
——————————————
LAW AND DISORDER
Wikileaks and the Future of Information Freedom
——————————————
January 28, 2011, 5:00 p.m.
——————————————
OSA Archivum 1051 Budapest, Arany J. u. 32.
——————————————
Abstract
The uneasy collaboration between Wikileaks and mainstream publishers like The New York Times challenged the fundamental premises that have shaped US press law. The law has long assumed that there are differences between publishers and sources, that publishers will serve as
gatekeepers for the information reaching the public, and that the courts
will possess the requisite power to punish illicit disclosures of secrets. When those assumptions are destroyed, what remains of the paradigms of law and journalism that have guided mainstream media for at
least half a century? David McCraw was the newspapers lead attorney in the Wikileaks matter. He will discuss how The Times dealt with the legal and journalistic
uncertainties that the paper faced when it received the Wiki-leaks documents and where US law and journalism may be headed in the wake of the Wikileaks revolution.
Biography
David McCraw is Vice President and Assistant General Counsel of The New
York Times Company, where he is responsible for newsroom legal affairs
and serves as lead legal counsel for The Times freedom-of-information
litigation. He has success-fully represented the newspaper in lawsuits
leading to the release of thousands of pages of government documents
concerning rescue efforts in New York City on 9/11, the U.S. Defense
Departments secret campaign to influence public opinion during the war
in Iraq, and unsafe American work-places. McCraw also oversees the
news-papers international libel docket, which has included lawsuits in
England, Greece, Germany, Indonesia, China, and Iraq. He has served as a
consultant to the drafters of freedom-of-information laws in Yemen and
Kuwait and has conducted workshops on press freedom issues in various
countries in the Middle East, South America, and Eastern Europe. He was
honored in 2010 by the New York City Bar association for his global pro
bono work.
——————————————————————————–
OSA Director István Rév will also introduce the OSA Leaks project in
conjunction with the lecture.
HABEN UND BRAUCHEN – DER OFFENE BRIEF/
TO HAVE AND TO NEED – THE OPEN LETTER
Online-Petition in Reaktion auf die geplante „Leistungsschau junger Kunst aus Berlin“
Online petition in response to the planned “Achievement Show of Young Berlin Art”
228 Berliner Künstler und Künstlerinnen sowie Akteure und Akteurinnen auf dem Feld der Berliner Kunst haben im Januar einen offenen Brief an den Kultursenator und Regierenden Bürgermeister Klaus Wowereit (SPD) unterzeichnet. Die Petition bezieht Stellung zu Wowereits Plänen für die „Leistungsschau junger Kunst aus Berlin“ im Sommer und zur Kulturpolitik im Bereich bildende Kunst.
228 artists and cultural producers from Berlin signed an open letter to Berlin’s Mayor Klaus Wowereit in response to his plans for an “Achievement Show of Young Berlin Art” which it takes as a basis for addressing some of the perinent problems with the cultural politics of Berlin in more general terms.
Die Petition lesen und unterzeichnen kann man hier/ Read and sign the petition here:
http://www.bbk-berlin.de/con/bbk/front_content.php?idart=826
Zitty-Dossier zum Thema mit Hintergründen hier:
http://www.zitty.de/haben-und-brauchen.html
SORRY FOR CROSS-POSTINGS!!
ELMARAD
Az OSA-ban január 28-ra meghirdetett
David McCraw
LAW AND DISORDER
Wikileaks and the Future of Information Freedom
című előadása és később kerül megrendezésre.
From Bassam El Baroni:
To all friends and colleagues abroad, the young Cairo based artist Ahmed Bassiouny was killed in the protests last Friday, his body was found today, please try to honor him through your institutions, websites, and network.
Az Nemzeti Művészetért Alapítvány tisztelettel meghívja egy-két tál köménylevesre
és nem mellesleg
az első NMA NAPIDÍJ kiosztó gálára.
A 2011. február 5-én szombaton a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület,
1077 Budapest Rottenbiller utca 35. szám alatt megrendezendő esemény
14 órakor veszi kezdetét.
Megjelenésére feltétlenül számítunk!
EMLÉKMŰ MINT LEHETŐSÉG
Workshop, Liget Galéria 2011. Február 15. 15 h – 20h
A workshop az augusztusban nyíló „Húspiac – a Moszkva téri illegális munkások emlékműve“ munkacímű kiállításhoz kapcsolódva valósul meg.
A „Húspiac“ munkacímű projekt során a Moszkva téren évtizedek óta jelen lévő illegális „munkás piac“, a „Húspiac“ munkásait kérdeztem meg egy lehetséges, de (egyenlőre?) képzeletbeli emlékmű, „ A moszkva téri illegális munkások emlékművé“-nek általuk elképzelt formájáról.
A projekt célja, hogy az elképzelendő emlékmű (és ennek kapcsán egy esztétikai-képi megközelítés) segítségével saját egzisztenciájukra, történetükre reflektálva láthatóvá váljon, miként érzékelik azt a (kissé utópisztikus és antagonizmusokkal terhelt) szociális teret, ami egyben a Moszkva tér mindennapi valóságát is alkotja.
A workshop célja, hogy az említett projekt kapcsán az emlékmű – elsősorban mint képzőművészeti műfaj – fogalmának egyes aspektusait körbejárva lehetőség nyíljon az aktuális politikai és társadalmi diskurzusokhoz is kapcsolódó, elméleti, szakmai megközelítést felmutatni.
A workshop során három, a „Húspiac“ projekt koncepciójához illeszkedő fő „irányvonal“ mentén közelítünk a témához:
– az emlékmű mint színpad: a szellemek és az igazság képzelete
– Folyamat és antagonizmusok/ időtlenség és a hatalom
– Az emlékmű mint utópia és álom
Az egyes „irány-vonalak“ feltérképezése során kortárs képzőművészeti példák és hozzájuk kapcsolódó elméletek segítségével arra keresünk választ, hogy a kortárs művészeti diskurzus milyen alternatívákat képes felmutatni a politikai gondolkodást és a közízlést jelenleg látszólag domináló, leginkább a 19. Századi esztétikai és társadalmi modellekre támaszkodó megközelítések alternatívájaként.
Nem historikus áttekintés a cél – sokkal inkább olyan megközelítések felkutatása, amelyek arra keresik a választ, hogy miként lehetséges az (ön)reprezentáció, részvétel, többértelműség és antagonizmus fogalmainak mentén az emlékművekre mint folyamatra, folyamatok megtestesülésére tekinteni – olyan folyamatra, ami az emlékezés(vagy a jövőbe tekintés) mellett az aktuális társadalmi és esztétikai valóságra is reflektál, ujjászervezve a viszonyokat a kijelentés és elutasítás, hangos vita és csöndes érdektelenség dichotómiái által meghatározott hazai diskurzusban.
A workshopra a kleinepanik@yahoo.com cimen várjuk jelentkezéseteket – elsősorban a képzőművészet, építészet,esztétikai ill. művészetszociológia gyakorlatával ill. elméletével foglalkozó érdelődők részéről. A workshop során elsősorban ezen szakterületekhez kapcsolódó kérdéseket érintünk.
RÉSZLETES PROGRAM
15. óra : projekt bemutatása, majd a kijelölt irányvonalakhoz kapcsolódóan kb. 30 perces előadások és hozzájuk kapcsolódó beszélgetés
18. óra: nyilvános filmvetítés
LELEPLEZÉS : Szalai Györgyi / Vitézy László ff. 1979. 75‘ BBS archivum
Egy iparosodó kisvárosban az egyik gyár munkásai vezetőik inspirálására szobrot állítanak a gyár elé. Nemsokára újságcikk jelenik meg, zsűri érkezik és a Képzőművészeti Lektorátus intézkedése nyomán a szabálytalanul felállított szobrot – mint állóeszközt _ a gyár raktárába viszik. A Lektorátus egy hivatásos szobrásztól megrendel egy “igazi munkásszobrot”, aminek zsűrizésébe bevonják a gyár képviselőit is. A film az új szobor elkészülését, zsűrizését és a régi kálváriáját követi nyomon.
(BBS Katalógus 1961-91)
NEMZETI MOTÍVUMOK: Raphael Grisey 2011. 28‘ premier: Berlinale Forum Expanded 2011
A Berlinben élő, francia származású művész budapesti ösztöndíja során forgatott filmje a város meghatározó helyszineit kutatja , lámpaoltás“ után. A kihalt tereket, utcákat csak „láthatlan emberek“ (hajléktalanok, romák), és az emlékművek által „megidézett“ múlt szellemei népesítik be. A film helyszínek, fények, hangok segítségével egy város portréját igyekszik megrajzolni, egy kívülálló kiváncsi szemüvegén keresztül nézve.
HOMOK KŐBÁNYA: Raphael Grisey 2005. 6‘
Egy baráti társaság a Berlin környéki erdőkbe indul, a történelem süllyedő emlékét, Lenin eltávolított, a homok dűnék között elásott szobrát felkutatni. A videó az emlékezés nyilvános formáit vizsgálja, a városi környezetben a történelmi események és az azokat megélő résztvevők nyomait kutatva.
Taccsra tették a Szépművészetit
index.hu/kultur/2011/02/08/taccsra_tettek_a_szepmuveszetit/
On Thursday’s Riz Khan we speak with Muslim scholar Tariq Ramadan and Slovenian philosopher Slavoj Zizek about the power of popular dissent, the limits of peaceful protest and the future of Egyptian politics. english.aljazeera.net/programmes/rizkhan/2011/02/2011238843342531.html
Dorothee Richter előadása
Artists and Curators as Authors – Competitors, Collaborators, or Teamworkers? címmel.
Helyszín: MKE Andrássy út 69-71. Nagyelőadó
Időpont: 2011. február 15. kedd, 16 óra
Dorothee Richter művészettörténész, kurátor, a School of Art and Design Zurich (HGKZ) posztgraduális kurátor-programjának vezetője. 1999 és 2003 között a brémai Künstlerhaus művészeti igazgatója. 1998-ban Barnaby Drabble-vel létrehozta a Curating Degree Zero Archívumot (http://www.curatingdegreezero.org/)
Az archívum anyaga (katalógusok, cikkek, tanulmányok, videók, CDk, képek és honlapok) több mint kilencven nemzetközi kurátor, vagy kurátori együttműködés projektjeit mutatja be.
A 2008-tól működő www. on-curating.org magazin alapítója.
http://www.mke.hu/node/31710
Dorothee Richter a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészetelmélet BA vendégtanáraként jön Budapestre
A kommuna gyermekei – filmvetítés ma
OSA Archívum
Budapest V, Arany János u. 32.Csütörtök, február 10., 18:00 óra
R: Juliane Großheim / Németország / 2009 / 82′
Otto Mühl, a híres bécsi akcionista a hetvenes évek egyik legellentmondásosabb művészi és társadalmi kísérletét valósította meg. A burgenlandi Friedrichshofban megalapított, a szexuális
szabadságot és művészi önmegvalósítást hirdető, a magántulajdont tagadó kommunában megpróbáltak kiiktatni mindenféle tartós emberi kapcsolatot és családi köteléket. A kommuna legambiciózusabb terve az új
embertípust megcélzó “gyerektermelési” projekt volt. Húsz évvel később, 1991 nyarán Mühlt fiatalkorúak veszélyeztetéséért letartóztatták, a
kommuna feloszlott, a kísérlet csúfos kudarcot vallott. A film a Mühl-utópiában született gyerekek későbbi sorsát mutatja be.
A Cirko Film – Másképp Alapítvány Jafar Panahi 5 filmjét forgalmazta az
elmúlt évek során, nem csak művészi értékük, hanem küldetésük okán is,
hiszen az iráni társadalom által elnyomott rétegek problémái foglalkoztatják
a rendezőt. Filmjei Velencében és Berlinben is díjakat nyertek, nemzetközi
elismertségükhöz nem férhet kétség.
Bizonyára értesültél róla, hogy Jafar Panahit idén januárban 6 év börtön
büntetésre és 20 év alkotástól való eltiltásra ítélték rendszer-ellenes
tevékenység vádjával. A nemzetközi felháborodást kiváltó intézkedés ellen
számos emberi jogi szervezet és filmszakmai plénum tiltakozik.
A Berlini Filmfesztivál idén február 11-én úgynevezett szolidaritási napot
szervez. Ehhez csatlakozunk mi is és várunk mindenkit, aki az együttérzését
szeretné kifejezni
február 11-én este 8 órára az Uránia moziba. A kör című film levetítése
előtt egy rövid előadást hallgathatunk meg az iráni társadalomról és
kulturális életről.
A vetítéshez angol szinkrontolmácsolást is biztosítunk.
Gyere és fejezd ki Te is az együttérzésed!
A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk.
Üdvözlettel,
A Cirko csapat
Potyondi Rita Linda
Cirko Film – Másképp Alapítvány
1055 Budapest, Balassi B. u. 15-17.
fax: +36 12691915
mobile: +36 203669631
http://www.cirkofilm.hu
Febr 18.: Mindentudás Egyeteme-előadás: Moravánszky Ákos tartja, a címe: -…nyiss nekem tért? Tér és térbeliség az épített és társadalmi világban. A mindentudas.hu oldalon lehet jelentkezni közönségnek.
After censorship row, what next in Hungary?
Brussels shows and Budapest appointment overshadowed by government’s hands-on cultural policy
http://www.theartnewspaper.com/articles//23070
MKISZ a Műcsarnokról
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége közleményt adott ki a Műcsarnok új programjáról.
artportal.hu/aktualis/hirek/mkisz_a_mucsarnokrol
Mennyit ér a fix áron vett képzőművészet?
index.hu/belfold/2011/02/15/elszamoltatas_mennyit_er_a_fix_aron_vett_kepzomuveszet/
Homályos tervek miatt tették Orbánék lejtőre a Szépművészetit?
hirszerzo.hu/belfold/20110215_szepmuveszeti_jovoje?FullComment=true
Újabb öt éven át Takács Imre az Iparművészeti Múzeum főigazgatója
kultura.hu/main.php?folderID=1&ctag=articlelist&iid=1&articleID=310295
Vetítés vasárnap (03.20) este 8 órakor a Trapéz padlásán (IX. Imre u. 2.):
Almási Tamás: Ítéletlenül
színes, magyar dokumentumfilm, 77 perc, 1991
A film szereplői olyan nők, akiket az ötvenes években, ítélet nélkül, hosszú időre internálótáborba zártak. Megalázták, elszakították őket családjuktól, kettétörték életüket. Bűnük az volt, hogy feleségek, anyák, családtagok voltak. A film közel 40 év múltán szembesíti az egykori internáltakat volt börtönfelügyelőjükkel, Piroskával. A szereplők egy része külföldről utazott haza, hogy találkozhasson volt fogolytársaival, s szembenézzen egykori fogvatartójával.
A vetítés után beszélgetés a rendezővel (ez még nem biztos).
Ideológia és identitás között. Budapesti kiadás.
Helyszín: Labor, Képíró u 6, Budapest
Megnyitó: 2011. március 21. 19 óra
Megtekinthető: március 22 – április 5.
Nyitva tartás: kedd – péntek, 16.00 – 19.00
Művészek: Kaspars Goba (Riga), Wojciech Doroszuk (Krakkó/Rouen), Eduard Freudmann & Ivana Marjanović (Belgrád/Bécs), Flo Kasearu & Tanel Rannala (Tallinn), Eva Labotkin (Tallinn/Tartu), Johannes Paul Raether (Berlin), R.E.P. (Kijev), Shlomi Yaffe (Prága/Tel Aviv), Katarina Zdjelar (Belgrád/Rotterdam)
Kurátor: Rael Artel (Pärnu)
A huszadik században modern betegségnek és a modern társadalom vallásának is nevezték már a nacionalizmust. E metaforák legsötétebb tónusait vegyítve akár világméretű, járványszerű vakságnak is nevezhetnénk, amelynek így vagy úgy, de köze van a modernizációhoz. De hogyan terjed és milyen szerepet játszik ebben a hit? Hogyan válik tömegessé a fertőzés, és mik ennek a hitvilágnak a dogmái? Az Identitás es ideológia között. Budapesti kiadás című kiállítás fő törekvése arra irányul, hogy felvillantson néhány gondolatot a nacionalista ideológia és a nemzeti identitás politikailag és kulturálisan rendkívül összetett, feszültségterhes viszonyáról. A Labor kiállítóterében megtekinthető munkák korántsem a teljesség igényével kerültek bemutatásra – a kiválogatott művek csupán töredékeiben szemléltetik ezt a mindenütt jelenlévő és igen sokoldalú kapcsolatot. Az Ideológia es identitás között. Budapesti kiadás értelmezésében a nemzeti identitást nem a születéskor kapjuk készen és nem is örököljük. A nemzeti identitást a nacionalista ideológia termékeként csakis megalkotni lehet. A nemzetállamok mindig a nacionalizmus adott területhez kapcsolódó győzelmével jöttek létre; számukra életbevágóan fontos volt a nacionalista ideológia és identitás újratermelése. Nem érdemes pusztán a második világháború előtti történelmi jelenségként gondolni a nacionalizmusra, sem leszűkíteni a fogalom jelentését a marginális és szélsőséges megnyilvánulásokra, hogy a terrorizmusnak megágyazó erőszakos, radikális és szeparatista mozgalmak szinonimájává váljék. A kiállítás a nacionalizmust éppen ezért olyan széles körben elterjedt mentalitásnak, illetve ideológiagépezetnek tekinti, mely beleszól a mindennapi élet megszervezésébe, körülvesz bennünket, és ezáltal társadalmi valóságunk egyik háttértényezőjévé válik. Az identitás – kollektív és egyéni értelemben véve egyaránt – mindig viszonylagos, játékos és performatív jellegű: bizonyos rítusok keretében jut kifejezésre, termelődik újra, vagy nyilvánítják ki az emberek saját maguk, a közösség más tagjai, vagy a kívülállók előtt. Az Identitás es ideológia között. Budapesti kiadás keretében a művészek mélyrehatóan vizsgálják a nemzeti rítusokat és az ideológiák szokványos megnyilvánulásait, valamint elemzik az ilyenfajta cselekvések működési módját. Elsősorban az egykori Kelet-Európa társadalmi-politikai helyzetét veszik szemügyre, ahol a nacionalizmust a poszt-szocializmus, az etnocentrizmus kulcsszavai, és a demokrácia, valamint a modern nemzetállam csekély hagyományai jellemzik. Az Identitás es ideológia között. Budapesti kiadás az eredetileg 2010 februárjában, az észtországi Kumu Művészeti Múzeumban, Tallinban bemutatott nemzetközi kortárs művészeti kiállítás módosított és újrarendezett verziója.
Rael Artel
A kiállításhoz kapcsolódóan egy kétnyelvű katalógus is készült. A kiadványt Rael Artel szerkesztette, Jaan Evart tervezte és a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel való közreműködésben jelenik meg. A katalógus megtekinthető és megvásárolható a Laborban.
Szervező: Magyar Képzőművészeti Egyetem
Támogatók: Budapesti Tavaszi Fesztivál, Észt Kortárs Kulturális Központ, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Nemzeti Kulturális Alap, Labor
Kapcsolódó programok a Laborban:
Március 22. 19 óra
Filmvetítés: Eduard Freudmann & Ivana Marjanović „Ocsmányfalva – Európai roma-ellenességi verseny” (Uglyville. A Contention of Anti-Romaism in Europe), Ausztria / Szerbia, 2010, 58 perc. Angol nyelven.
Március 23. 19 óra
Beszélgetés a kiállítás tematikájához kapcsolódóan
Résztvevők: KissPál Szabolcs, Pogonyi Szabolcs, Flo Kasearu, Eva Labotkin
moderátor: Rael Artel
A beszélgetés angol nyelven zajlik
Filmvetítés: Katarina Zdjelar „Nehogy elrontsd” (Don’t Do It Wrong!), 2007, 10 perc.
Március 24. 19 óra
Filmvetítés: Kaspars Goba: Seda, Lettország / Németország, 2004, 52 perc. Lett és orosz nyelven, angol felirattal. Rael Artel felvezetésével
Március 25. 19 óra
Beszélgetés Flo Kasearu és Eva Labotkin észt művészekkel.
Március 22 – 29.
A kiállítást ezen időszak alatt a kurátor Rael Artel őrzi, így a nyitva tartás alatt a látogatóknak folyamatosan lehetősége van egyéni tárlatvezetésekre, beszélgetésekre.
labor.c3.hu
http://www.publicpreparation.org
Megvan esetleg valakinek Bourriaud Ralational Aesthetics (!) című könyve ANGOLUL, mert szükségem lenne rá idézetek miatt? Ha igen, és tud nekem ebben segíteni, akkor kérem, hogy küldön e-mailt a kati.timar[at]gmail.com címre. Előre is köszönöm!
Gallery by Night 2011 – Vakuemlékezet
Stúdió Galéria
Budapest 1077, Rottenbiller u. 35
2011. március 22 – 27, minden este 20.00-tól
Művészek: Zbyněk Baladrán (CZ), Dominik Boberski (PL), Michele Bressan (IT/RO) – Larisa Sitar (RO), Kateřina Držková (CZ), Petra Feriancova (SK), Fodor János (HU), Tomáš Hlavina (CZ), Keserue Zsolt (HU), Koralevics Rita (HU), Svätopluk Mikyta (SK), Michal Moravčík (SK), Lucia Nimcova (SK), Tomas Partyka (PL), Pavla Sceranková (SK), Ján Šipöcz (SK), Szabó Péter (HU/RO), Szalay Péter (HU), Tibor Zsolt (HU)
Kurátor: Szalai Borbála (HU)
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület 1991 óta évente egyszer megrendezi a Gallery by Night című kiállítás-sorozatot, melynek lényege, hogy egy héten keresztül minden éjszaka más-más kiállítás nyílik a Stúdió Galériában. Az idén 20 éves Gallery by Nighton a magyar művészek mellett cseh, szlovák, lengyel és román művészek vesznek részt, akiknek munkái az esténként változó kiállításokon, valamint idén először a Galéria alatti pincében rendezett videó-kiállításon is láthatóak majd. A Gallery by Night 2011 négy intézmény – a prágai FUTURA, a pozsonyi SPACE, a wrocławi WRO Art Center és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója együttműködésében valósul meg.
Az egyestés kiállítások és a videó-kiállítás középpontjában a múlthoz való viszony egy olyan formája áll, mely Közép-Európa többé-kevésbé közösnek mondható történelmi múltjához absztrakt módon és inkább formai jegyekre koncentrálva viszonyul. A pszichológiából kölcsönzött vakuemlékezet fogalmához kapcsolódva jelen esetben a hangsúly nem a szocialista múlt eseményein van, hanem az ezeket párhuzamosan kísérő személyes környezetre irányuló emlékeken, valamint az emlékezés, mint kutatás, mint megértés és mint rekonstruálás/újrakonstruálás gesztusán. Az egyes alkotások így nem kritikai, hanem inkább elemző, kutató szempontból közelednek a múlthoz, melyben gyakran szétválaszthatatlanul összekeverednek a gyerekkor személyes emlékei, a csak közvetve megtapasztalt rendszer politikai/társadalmi jellemzőivel. A múlt személyes terei, bútorai, hétköznapi használati tárgyai, a családi fényképek, és az amatőr filmek így a megértés eszközeivé és forrásaivá válnak, melyek segítségével a múlt utólag dekódolható vagy újraszerkeszthető. A kiállítás tehát az emlékezés e hangsúlyeltolódásokkal teli, kollázsszerű és absztrakt formáját igyekszik körvonalazni. E benyomások és forma-centrikus emlékek mögül azonban kibontakozik a kiállító művészek saját múltjukhoz fűződő viszonya.
Március 22. 20.00: Petra Feriancova (SK) – Keserue Zsolt (HU)
Március 23. 20.00: Michal Moravčík (SK) – Ján Šipöcz (SK)
Március 24. 20.00: Tomáš Hlavina (CZ) – Koralevics Rita (HU)
Március 25. 20.00: Fodor János (HU) – Pavla Sceranková (SK)
Március 26. 20.00: Kateřina Držková (CZ) – Szabó Péter (HU/RO)
Március 27. 20.00: Svätopluk Mikyta (SK) – Szalay Péter (HU) – Tibor Zsolt (HU)
GBN +/-
videó kiállítás
A Gallery by Night ideje alatt minden este a Stúdió Galéria alatti pincében
Zbyněk Baladrán (CZ), Dominik Boberski (PL), Michele Bressan (IT/RO) – Larisa Sitar (RO), Kateřina Držková (CZ), Lucia Nimcova (SK), Tomas Partyka (PL), Pavla Sceranková (SK)
Támogatók: Internatioan Visegrad Fund, Budapesti Tavaszi Fesztivál,
NKA, Hungart, Brody House, LOFFICE, Enternet
studio.c3.hu / studio@c3.hu / 06-1-342-53-80
ERDÉLY MIKLÓS KIÁLLÍTÁSOK
Indigórajzok
Kisterem
Képíró u 5.
2011. március 22-április 15.
Eredeti és másolat
Vintage Galéria
Magyar u 26.
2011. március 22 április 22
Közös megnyitó: 2011. március 22.
Sziasztok!
Egy kedves amerikai barátunk fog a Kaszinóban jurta építő workshopot tartani újrahasznosított free shopos ruha alapanyagokból és egyszerű fa póznákból.
Várunk sok szeretettel Április 1-jén, 12-től a KAszinóba kifulladásig. Cím: Nyár utca 29, Budapest
kaszino.metatron.sh/
Friday April 1st, 2011 at Kaszino beginning at 12:00 and lasting until party time!
We at Kaszino are having a yurt building workshop day. Yurts are amazing nomadic structures that are easy to set up and transport and can sustain life in any type of weather condition. They are an ancient form of house that is still used today in many parts of the world. Mongolia still houses 2/3 of its populates in the Yurt. A Yurt does not take much time to make if their is a large group do do repetitive work of drilling, tying knots, and sewing. This will be a great chance to learn how to build a yurt and to socialize with great people.
For more information on yurts go to:
willyourememberme.com/yurtcamppage/foldingyurt.htmlbring drills.
http://www.woodlandyurts.co.uk/Yurt_Facts/walls.html
For information about my experience with yurts and my nümod manifesto go to:
goburrow.blogspot.com/p/numod.html
This workshop will cover a brief history and tradition of the yurt. Followed by a construction of the wood structure to completion and we will begin working on the covering. On the exterior, we will use plastic advertisement sheets from billboards, and for the inside we will be sewing a large quilt from old clothes.
We will be going on a pre-workshop trip to purchase the wood needed and to find more plastic advertisement sheets. If you want to help, or have information regarding this, please contact me.
There will be a job for everyone, besides yurt construction, if there are extra people, you can, cook, play music, dance, work on art. If there are enough hands making the wood structure, their can always be people working on a large quilt made from extra clothes.
We will need you to bring (if you have):
Sewing Machines
Drills
Useless clothing
food?
music
Once the yurt is complete, we will have a party, probably later in april to celebrate the yurts construction and to have a fundraiser to pay for the cost of the wood. Stay tuned.
Fiatal Kortárs Állásfoglalások pályázat idén is!
a munkák beadási határideje 2011. 04. 15.
bővebb információk:
fika.hu
TRAFO-vita. Nyílt levelek a Revizoron.
TRAFÓ: EZ ITT A VÉG?
Nyílt levél Bozsik Yvette-hez
2011.03.22.
http://www.revizoronline.com/article.php?id=3132
HARCMEZŐ
Válasz Králl Csaba nyílt levelére
2011.03.23.
http://www.revizoronline.com/article.php?id=3136
NE EZ A DAL LEGYEN!
Nyílt levél önmagunknak – a Trafó-ügy kapcsán, de nem csak arról
2011.03.25.
http://www.revizoronline.com/article.php?id=3144
Jugoszlav experimentalis filmek (1951-1991) vetitese
Bemutatja:
Bojana Piškur, a Ljubljanai Modern Galeria kuratora
Program 1:
Independent scene, individual expressions, filmmakers = visual artists
(Slovenia, Croatia, Bosnia and Herzegovina, Serbia)
2011. marcius 30. 18h
Magyar Kepzomuveszeti Egyetem nagyvetitoje
1062 Andrássy út 69-71.
Belepes ingyenes
————————————-
A Program 2:
Cinema Club Belgrade, Academic Film Center Belgrade, Black Wave,
es a
Program 3:
Cinema club Zagreb, Cinema club Split, antifilm vetitesi idejerol es helyszinerol
a kesobbiekben kuldunk ertesitest.
————————————-
(St.Ruby Tamas, nyugdijas oraado javaslatara, az MKE – Intermedia Bolcsode szervezeseben)
@hegyi dóra: Nem túl ósdi dolog ez a XXI. században?
Az ETNOMOBIL című kötet beszélgetős, felolvasós bemutatója 2011. március 30. – (szerda) 19.00 NYitott Műhely Galéria (Bp. II. Ráth György u. 4.)
BUDHA TAMÁS képzőművész
CSOSZÓ GABRIELLA fotós
FISLI ÉVA történész-muzeológus
GYÖRGY ESZTER kultúrakutató
KULCSÁR VIKI színháztörténész, produkciós menedzser
KÜRTI GÁBOR “Kükü” Critical Mass szervező
NÁDORI LÍDIA műfordító
NAGY SZILVIA kulturális antropológus, kurátor
TÁBORI ANDRÁS képzőművész
A beszélgetés közben és után a kötetből felolvas:
SPILÁK KLÁRA színművész
TÁRNOK MARICA szín- és bábművész
Kötelező olvasmány a haza művészeti élet reprezentánsai számára,beleértve azokat is, akik szerint a művészetet az állam köteles finanszírozni.
http://www.guardian.co.uk/culture/2011/mar/30/arts-cuts-hare-poliakoff-verdicts
@iparterves: Ha az olvasmány kötelező, akkor el is olvastam, rendesen.
Szerintem vagy nem ugyanazt a cikket olvastuk, vagy valamelyikünk félreértette. Én nem találtam azt a kitételt benne, hogy a mvűészetet nem köteles az állam finanszírozni és — ezt már persze én teszem hozzá — hogy épp ezért milyen üdvös a finanszírozásnak ez a “megvágása” (vagy hogy kell ezt magyarul mondani).
@timár.kati:
Az állami kötelezettség jelentős erodálásáról szólnak a hozzászólók.
Aki nyert ( Barbican – nálunk MÜPa lehet ilyen ), az nagyon nyert: duplázott.
De aki nagyon veszített, az elvesztette a teljes támogatását.
Az operák pedig10-15 %-os csökkentést szenvednek el.
Érdekes volt Simon Callow színész véleményét olvasni, aki a fűnyíróelv ( “salami slicing” ) érvényesítését várta volna el.
Amikor, s ez a válaszom lényegi része, az állam el- és kivonulni látszik a kultúra finanszírozásából, akkor a “fejlődés” során az állami elköteleződés éppúgy kérdésessé válik, ahogyan a kötelezettség maga is megkérdőjeleződik.
@iparterves: A cikk témája valóban az, hogy a brit állami szerepvállalás a kultúrában csökkent, illetve átrendeződött.
De az én olvasatomban a cikk is és a megkérdezettek is ezt roppant kritikusan értékelik. Még az is, aki ennek kedvezményezettje. Kiemelik azt, hogy nem éépen világos és következetes elvek mentén történt a változtatás (megvonás), azt, hogy vannak olyan területek (földrajzilag és a “láthatóság” szempontjából is) melyek nem képesek a kieső összegeket szponzor-pénzekkel pótolni, és hogy a kultúra milyen fontos terület kellene hogy legyen a társadalomban. Az egyik példa, ami eszembe jut, amit a cikk is említ, hogy az ICA támogatását is megvonták épp akkor, amikor új vezetése (igazgató ÉS board) lett és feltételezhető egyrészt, hogy meg akarják az intézményt újítani, másrészt hogy a ténykedésüket épp egy megvonással kezdeni nem túl egyszerű.
Alapvetően szerintem a hozzászólások “hangulatát” a krtikus hangvétel, a kultúra szereplői iránti szolidaritás és a társdalomért való aggódás jellemzi. Nem fejlődésnek látják azt, amit történt, hanem épp ellenkezőleg. Nekem úgy tánik, hogy az állami szerepvállalás fontosságát sem kérdőjelezik meg.
@timár.kati:
Még jó, hogy nem kérdőjelezik meg, mert más nincsen a piacon.
Vagy az állam vagy semmi.
Elvekről szó sem volt, az ACE döntött, s volt aki arányosnak és megfelelőnek tartotta, mások pedig elhamarkodottnak és meggondolatlannak. Mint minden döntést.
Igen, az ICA támogatását csökkentették, de nem éppen amiatt, hogy új az igazgató és a board is?
@iparterves: Most kénytelen vagyok a szőrszálat hasogatni, de szerintem egyik hozzászóló se tartotta “arányosnak” és “megfelelőnek”, hanem csak bizonyos esetekben elfogadhatóbbnak és kevésbé húsbavágónak.
Amennyire én tudom (de ennek utána kellene néznem), az ICA-t meg is akarták szüntetni. Szerintem ehhez képest persze nagy lépés, hogy legalább nem szűnt meg.
De ha maga szerint Angliában sincsen valódi piac, akkor mi a megoldás? Akkor ki finanszírozza a kultúrát?
@timár.kati:
A Frize igazgatója, ha nem is ezeket a szavakat használta, de helyesnek tartotta az ACE döntését.
Az ACE osztotta le a csökkentést.
A csökkentés és a megszüntetés között valóban minőségi a különbség. Vagy csak mennyiségi? Ez ki fog derülni abból, hogy jövőre mennyit csökkentenek az idei alapból.
A művészeti életben valódi piac sehol sincs, nem volt és nem is lesz. A piacról a művészek – a rock legnagyobbjait kivéve – nem tudnak megélni.
A kérdés az, hogy kell-e a kultúrát finanszírozni? Ha kell, akkor az előállítóit, a közvetítőit, a megjelenítőit? vagy együtt mind? És milyen arányban?
A helyi közösségeknek milyen szerepe legyen? Az egyéni kezdeményezést hova soroljuk?
Mennyi kultúrára van szükségünk? És mi számít egyáltalán kultúrának a támogatandó területek közül?
Alapkérdésekre kell választ adni.
Én nem tudok, de ki fogja forrni magát a válasz – nálunk is.
@iparterves: Kénytelen vagyok vitába szállni. A Frieze alapítója/igazgatója szerintem egy lavírozó kijelentést tett az első bekezdésben, utána viszont így folytatta: “Overall, I think it’s madness to cut the arts at all.” Majd néhány példán keresztül (South London Gallery, ICA) illusztrálta, hogy minden relatív, azaz vannak sikeresebb történetek, meg lesznek óriási nehézségek is. Mindezt úgy tette, hogy közben teljesen nyilvánvalóvá tette a saját, személyes kötődéseit (pl. a South London esetében).
Arra is muszáj emlékeztetnem magát, hogy a Frieze-nek nagyon sajátos a viszonya a közpénzekhez. Lásd erről a Cultural Policy 2015 kiadványt és Maria Lind kritikáját, melyről itt is váltottunk már néhány szót.
Azzal én maximálisan egyet tudok érteni, amit ír, hogy a kultúrát nehéz pusztán piaci alapon működtetni, bár sokan vannak (épp a politikusok), akik még ebben az illúzióban ringatják magukat. (Mondjuk egy művészeti vásárnak, mint amilyen a Frieze az én víziómban maximálisan önfenntartónak kellene lennie.)
És talán a legfontosabb — valóban az alapkérdéseket kellene az illetékeseknek átgondolniuk, mielőtt a válaszok (azaz a támogatások visszavágása) megszületnének, de ahogy látom, ez épp fordítva történik — nálunk is.
@timár.kati:
A Frieze igazgatójának kijelentése, szerintem, egy jóízű angol semmitmondás: ” Hát tényleg őrület, amit ezek csinálnak!” – igazi súly nélkül.
Igen, tudom, hogy Lind asszony SE által átértelmezett szövege kapcsán már lezajlott egy vita, amelybe nem szeretnék ismét belemenni – miközben a valóság éppen “szembejön” velünk.
A kultúrát csak a modernitásban kellett “működtetni”, nem egészen két évszázada vannak múzeumaink, olyan iskoláink, amelyeket a közösségek tartanak fent. vagyis aránylag új kérdéskörrel állunk szemben.
Ma szemmel láthatóan a jóléti állam leépítése van soron, s a jóléti államban a kulturális-szociális kiadások fontos szerepet játszottak.
Ezért most ezen kezdik a csökkentést is. Majd meglátjuk – mondják a jó doktorok – túléli-e a beteg a műtétet. Szerintem túléli. Kicsit kisebb lesz, kevésbé attraktív a nagyközönség számára, sokkal több ki-centrum alakul ki, nagyobb lesz egyes társaságok függése ( az őket pénzelőktől ), de a túlélés megadatik.
Jó, nem mindenkinek. De az sincs előírva sehol, hogy a mostani struktúrát és a benne munkálkodókat kell megőrizni.
nagyon az elején tartunk még az átalakításnak, rengeteg vesztese lesz a dolognak, és az eddiginél is több pénzt vonnal el a szférából és tesznek be más helyekre.
A Makovecz-akadémia igazán jó példa arra, hogyan csoportosítja át erőit egy kormányzat.
@iparterves: A Guardian-cikk szerintem épp azért érdekes, mert egyrészt annyira más, mint amit itthon tapasztalunk, másrészt meg nagyon is vannak áthallások. Talán ha a Makovecz-akadémiát említi, akkor az biztos nem jellemző a “szigeten”, hogy a politikai lojalitás alapján dőlnek el ezek a dolgok.
Amit a kultúra szükségességéről/szükségetelenségéről ír — persze, ez a vélelmezett folyamat egybeesen a teljes feudalizációval, de az a jogom talán még megmaradt, hogy ennek én ne örüljek. Ebben én szeretnék megmaradni a jó öreg, 20. századi modernista pozíciójában.
@timár.kati:
Nem ismerem Anglia politikai földrajzát, de nem vetném el olyan vehemensen a politikai függés tételét ( Három adomány – a tanult férfiak egyletei ).
Nálunk viszont eléggé egyértelmű a dolog.
A “jó öreg modernista” majd kap egyet a fejére OK-től.
@iparterves: Ok, igaza van, ott is vannak politikai összefüggések, de nem direkt pártpolitikai lojalitások. Szerintem.
A gyanúm az, hogy nemcsak OK-től kap majd a fejére a modernista, de mindenki mástól is. Különöböző megfontolások mentén.
VIGYÁZAT, MŰCSARNOK!
Nyilvános konferencia a kortárs magyar képzőművészet perspektíváiról
2011. április 15 – 2011. április 16.
( Köszönjük, Emese, már megvolt! )
“Április 16-án délelőtt a sokak által régóta áhított Budapesti Biennálé koncepciójáról lesz szó”
Két megjegyzés:
1. Az impériálista finánctőke hazai előretolt helyőrsége, a tranzit.hu nem lesz képviseltetve
2. Ami még ennél is rosszabb. az AICA Elnöke sem kapott meghívást, s csak a közönség sorait erősítheti.
Ez a szakma elárulása!
Bocs, kihagytam a végéről:
A Troll ( Ata )
Na, ma megkapta a sok név nélkül író, interneten disznólkodó troll!
Dékei Krisztina a Mancs-beli kritikájában alaposan kiosztott mindenkit, aki olyan műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, hogy műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, mi több: értetlen megjegyzésekkel szórja teli a netet a PPP konstrukcióban született és műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, mi több: értetlen alakok ( trollok! )által nem értett, mi több: drágállott műalotásokat bírálva.
Egy lévén a műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, mi több: értetlen trollok között ( csók, Emese! ), erősen magamra vonatkoztattam a kritikus kritikai megjegyzéseit.
Gondom továbbra is az, hogy nem tudom: a mű esztétikai, művészettörténeti értékeit kell-e értenem-érzékelnem, vagy azoktól részben függő, részben független eszméletlen magas árait.
Az utóbbiakkal kapcsolatban már merészeltem néhány megjegyzést tenni, kifejezett értetlenségemnek adva hangot a Nagy Sárga Mű árazásával kapcsolatban.
A magyar állam nem Olitskit vagy Newmant vett, amikor 30.000.000 Ft fizetett ki a Nagy Sárgáért.
Senkinek a Művészet Nagy Történészei közül nem bántotta a jóérzékét ez az összeg? Tudják, hogy a Piacon mit lehet kapni ezért a pénzért? Tudják, hogy a feléért hatalmas méretű és művészettörténeti jelentőségű Olitsihez lehet jutni?
Tudják, hogy a kezdő lengyel festők alkotásait áruló Desa Unicum akuciósház legutóbbi árverésén átlagában 100-140.000 Ft-nak megfelelő zlotykért lehetett műveket venni?
Tudják, hogy az az összeg, amelyet PPP konstrukcióban kifizettünk, talán egy kisebb nemzetközi kortárs kollekció megvételéhez is elég lett volna?
Tudják a Szent és Sérthetetlen Kortárs Művészet Még Szentebb és Még Sérthetetlenebb Mindennapi Rezdüléseket Feljegyző Történészei, hogy a magyar művészet elszigetelődéséhez és a kortárs vizuális kultúra viszonylagos elszegényesedéséhez az is hozzájárul, hogy nem állnak rendelkezésre a kortárs külföldi példák-művek – állandóan?
Úgy hívják a hiányt: kortárs művészeti múzeum, amely nálunk nem akar megszületni. Érteni vélem, miért.
Dékei Krisztina aztán olvasóinak elmagyarázza, hogy milyen finom árnyalatokkal lehet egy monokróm művet “megbolondítani”. Bizonyára.
Az talán – kivéve, ha nagyon elkötelezett híve a monokromitásnak – kevésbé lesz tüzes ettől, aki ezt a sokadlagos és sokadszor megjátszott dolgot látta már korábban is.
Mindig ugyanoda lyukadunk ki: a képeket csak művészettörténeti diploma birtokában, Phd képesítéssel megfejelve lehet nézni?
Az olyan műveletlen, faragatlan és rosszindulatú, mi több: értetlen nézők, amilyen magam is lennék, aki semmit nem tud a monokróm festészetről, de a kortárs művészetről sem, fel sem foghatja, miről lenne itt szó?
Ha így van, s Dékei Krisztina szerint is így van, ha jól olvastam magasztos sorait, akkor ki a fenének készült a Nagy Sárga Mű? Kihez szól? Kire apellál?
Akihez szól, az a zsűri? A művészettörténészek? A kritikusok? A szakma? Semmi baj, ha így van. De miért kerül egy ilyen, még az egyetemisták számára is felfoghatatlan mű köztérre? És ha kerül, mert miért is ne: ennyiért?
Ezen ( ezeken ) kell megtanulnunk, milyen az ún. kortárs képzőművészet? Elhiszi bárki is, hogy a Nagy Sárga Mű még egyszer valaha ennyi pénzt megér?
Nincsen itt valahol egy Nagy Hiba? Nem kellene átgondolni a művészet és a befogadók sokrétű kapcsolatrendszerét?
Ismét megkérdezem: biztos, hogy csal a befogadó lehet hülye? Minden esetben?
@iparterves:
Hopp, módosult a helyzet!
Az impériálisták begyötörték Emesét ( köszönjük, Emese )és Szanyi Ágnest.
Mások lemondták volna a részvételt?
Az AICA ELNÖKE még mindig nincs a listán!
Árulás!
Hajdú István súlyos személyiség lehet, hogy két tranzit-ossal kellett pótolni.
( Köszönjük, Emese, hogy szólt! )
Hiányolom a Műértő személyzetét a meghívottak közül. Maguk nem?
Talán az ÉS-től, amely heti rendszerességgel közöl kritikákat, szintén meg lehetett volna hívni valakit ( akár Mélyit is ).
Ők ellenségek?
Zene a gangon, piknik a pincében
Több mint 50 budapesti százéves ház nyitotta ki kapuit a hétvégén. Egy lakó minden betérőnek verset szavalt, máshol korhű jelmezben szelték a törökmézet.
A KÉK és az OSA múlt hétvégi programjáról összefoglaló:
index.hu/video/?s=tag%3A100_%C3%A9ves
BESZÉLGETÉS NAN GOLDINNAL A TRAFÓBAN
2011. április 16. 18:30
A fotóművésszel Pfisztner Gábor beszélget, angol nyelven.
2011. április 16, 20 óra
Korkép, Szexualitás
The Tiger Lillies (UK) koncertje
Nan Goldin (USA) „The Ballad of Sexual Dependency” c. képsorozatára
Két részben, szünettel.
Az est első részében a világhírű amerikai fotóművész, Nan Goldin A szexuális függőség balladája című gyönyörű és felkavaró képsorozatát láthatjuk az együttes zenei kíséretével.
A The Ballad of Sexual Dependency rendkívül személyes hangvételű fotó-napló, az intimitásért és a megértésért folyó küzdelem krónikája, melyben Nan Goldin több mint 3 évtizedet átívelve mutatja be saját életét, és azokét, akik annak résztvevői, vagy – az AIDS, a drogok és az erőszak következményeiként – résztvevői voltak.
Goldin központi témája a szexualitás. Képei, melyek a fotó novella, a költészet, az irodalom, a pillanatkép és a mozi határterületeit hódítják meg, feltörik a szexuális viselkedési kódokat, melyeket követünk, elutasítunk, vagy éppen átlépünk… Portréi arra késztetik a nézőt, hogy a felszín mögé nézzen, hogy meghaladja szociális és szexuális előítéleteit, ezáltal vetve fényt korunk kultúrájának sarkalatos pontjaira, anélkül, hogy a tömeg-médiától elidegenedne vagy akár leereszkedne hozzá. A Tiger Lillies ehhez a képsorozathoz új dalokat írt, melyet Trafó-béli koncertjük előtt csak két alkalommal adtak elő.
forrás: trafo.hu
Lájkolom Bodó Balázst.
“Nem elég mély” – Ítélet Sugár János ügyében
A kortárs magyar képzőművészet legprovokatívabb művének ügye újabb fázisba ért. Sugár János képzőművészt első fokon öt hónapi, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre és kármegfizetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Wash your dirty money with my art feliratáért. Az ítélet súlyos aránytalansága nemcsak a “rongálás” mértékével szemben kiütköző, hanem azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a magyar bíróság egyoldalúan és reflektálatlanul teszi magáévá az egyik fél álláspontját, és befogja a fülét, ha a másik beszél. Ezt az ítéletet csak úgy lehetett meghozni, ha a bíróság úgy döntött, hogy Sugár munkája nem művészet, hanem ellenséges gesztus, vétség, bűncselekmény a magántulajdon szentségével szemben, amelyet ez a társadalom és ez a bíróság mindennél többre tart. A konzervatív társadalom képviselői azt gondolják, hogy a materiális javakat meg kell védeni a szólásszabadság és a művészi szabadság kártékony veszedelmétől – amivel csak azt bizonyították be, hogy utóbbiakra minden eddiginél nagyobb szükség van.
forrás: Magyar Narancs
@hegyi dóra:
A bíróság már csak ilyen szembefogós ( Justitia ).
Dr. habil. prof. Sugár pedig magántulajdont rongált.
Akkor is, ha maga és maga is az aktust művészetnek tartják ( én nem csatlakozom magukhoz, engedelmükkel ).
A művészet is egy társadalmi létezésmód, a szabadság egy olyan formája, amelynek más szabadsága szab határt.
Ha a VAM Design nem kívánta a magántulajdonosi szabadságának csorbítását a felirat mint műalkotás szabadságával, akkor ehhez neki joga volt és van.
A művésznek semmivel sincsen több jogosultsága, mint más embernek. Alkotása ( ha az, engedelmükkel erős kétségeimet, fenntartásaimat és elutasító véleményemet itt is megerősítem ) nem okozhat mások számár kárt.
A Mancs írása a művészt és a művészetet a társadalmi létezés szférájából kiemeli és a Művészet önálló hemiszféráját minden más fölé helyezi.
Kérdem: miért?
Mitől illeti meg a Művészt, dr. habil. prof. Sugárt több, mint a – tényleg nem túl kellemes és szimpatikus – magántulajdonost?
Ha a Művész holnap exkrementumával teszi tiszteletét az ingatlanom sarkán, akkor azt nekem ünnepélyesen be kell majd csomagolnom és sorba kell állnom a Művésznél, hogy szíveskedjék szignálni remekét?
Én csak egy nagyon buta, a művészet iránt előítélettel viseltető egyed vagyok, de érdekelne, hogy mitől válik ma a Művész társadalom felettivé és miért illetné meg a Művészt – aki nem őrült, nem izgága zseni, ha a jelen esetben dr. habil. prof. állami alkalmazott is, aki az életben jelesül boldogul – valami ködfátyolba borított, pillantásunkat átmosó kivételezettség?
Másként: a Művészettel nem lehet bűnt elkövetni?
A Művészet mindig csak jó és előremutató?
A Művészet önmagában, attól, hogy Művészet, értéket, örököt képvisel?
Mi van azokkal, akik nem szeretik a Művészetet? Akik éppen a Művész gesztusát tekintik ellenségesnek?
Dr. habil. prof. Sugár műve nem volt provokatív. Békésen eladta a stencil-változatokat, kiszámított akció volt – amelyhez a nem várt eredmény is csapódott.
Biztos abban mindenki, hogy a Művész most is fel kellett volna menteni a Jog Uralma alól?
Kedveskéim, örülök, hogy senkinek sem érte el az ingerküszöbét a jog és a művészet, a társadalom és a művészet, a művész és a szabadság, a művész és a más embereik kapcsolatait érintő csipet kérdéseim.
Jó ez, mert a tunya, buta, elfogult és magán kívűl mást nem ismerő művészt-művészetmagyarázót minősítik.
A MMA alkotmányba foglalása sem érte el a maguk gigáját?
@iparterves: Bár attól tartok, én nem képezem részét a “kedveskéim”-halmaznak, az én ingerküszöbömet maximálisan átlépte a jogi-politikai-művészeti-szabadsági kérdés. Fel is tettem méga posztot erről a múlt héten a blogomra.
Viszont azzal amit itt kifejtett, sajnos nem tudok egyetérteni. Én ezt teljesen másképp látom. És alán meglepő lesz, de épp a jogi oldala miatt.
@timár.kati:
Na végre!
Itt mindenki azt hiszi, hogy mi állandóan csak azt tudjuk mondani: “igaza van”.
Mi a véleménye az ügyben? Érdekes lenne és érdemes is, ha kifejtené itt.
A wikiben néztem utána a rongálásnak és ezt találtam ( szerkesztve ):
Elkövetési tárgy
Az elkövető számára idegen dolog, vagyontárgy. Ez magában foglalja az ingó és ingatlan dolgokat. Közös tulajdonban álló vagyontárgyra is elkövethető. Saját vagyontárgy megrongálása nem bűncselekmény, kivéve, ha műemlék jellegű a dolog, ilyenkor az elkövető kulturális javak megrongálásáért felel (Btk. 216/A. §). Idegen okirat nem lehet a rongálás tárgya, ilyenkor ugyanis okirattal való visszaélést kell megállapítani.
Elkövetési magatartás
Megsemmisítés: a vagyontárgy állagának fizikai megszüntetését jelenti, a vagyontárgy többé nem állítható helyre.
Megrongálás: a vagyontárgy állagának olyan károsítása, melynek eredményeképpen annak értéke csökken. A használhatóság csökkenése nem feltétel, tehát esztétikai rongálás is rongálás – például graffiti.
Jellemzően tevéssel valósul meg, de elképzelhető mulasztással is.
Eredmény
A bűncselekmény eredménye a kár, mely a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés. Megrongálás esetén a kár = az eredeti állapot helyreállításával kapcsolatban felmerült költség.
Annyit most megtanultam, hogy ha lenne egy Sugár-mű a birtokomban, nyugodtan széttéphetném, szétfűrészelhetném, átfesthetném és széttörhetném. Mert az enyém és tulajdonosa vagyok, és mert nem muzeális tárgy.
Csak egyetlen kérdés: látja-e valaki azt a kitételt vagy kivételt, hogy művészeti alkotással/művészeti akcióval nem lehet elkövetni a rongálást?
Ha látná, meg tudná bárki is fogalmazni pontosan, a bíró számára is érthetően: mi az a művészet?
@iparterves: Hinni sok mindent lehet, de attól még mi nem fogunk állandóan egyetérteni 🙂
Nem vagyok jogász, tehát amit írok azt a józan eszem alapján teszem. Ha én lettem volna Sugár jogi képviselője, akkor biztos, hogy nem azzal érveltem volna, hogy kérem, itt egy műtárgy látható, tessék neki örülni és a szólásszabadság nevében elofgadni, bármit is gondoljanak “a zemberek” róla magukban. Ez szerintem hülyeség.
Az, hogy ez itt nem Amerika sem jogi, sem szokásjogi értelemben, azt jó lenne tudomásul venni. A szólásszabadság kérdésébe most nem megyek bele, mert az önmagában is elég bonyolult kérdés, megérne néhány kört.
Szerintem ezt a feliratot névértéken kellett volna jogilag kezelni. Ez a felirat egy 1 m2-ert nem maghaladó felületű graffiti, amivel csekély mértékű, ám korántsem helyreállíthatatlan rongálást valósítottak meg. Ha a magyar igazságszolgáltatás ismerné egyrészt a reparálás elvét, valamint az igazságosság fogalmát, valamint tisztában lenne a társadalmi veszélyesség valódi mibenlétével, akkor nem ilyen jogszabály és nem ilyen ítélet született volna.
Az a kérdés persze érdekes és további elemzésre vár, hogy mi is a műalkotás ebben az esetben, mikor is jött ez a mű létre, stb. De ezek nem jogi, hanem esztétiai és politikai kérdések. Szerintem.
@timár.kati:
Akkor kezdjük úgy, hogy: igaza van.
Igaza van, a magyar igazságszolgáltatás úgy rossz, tisztességtelen stb., ahogy van.
De nem azért, amiért maga írja, vagyis nem azért, mert Sugár művét nem a szólásszabadság megnyilvánulásaként vette figyelembe.
A rongálás – mint a wiki írta – megvalósulhat esztétika beavatkozás révén is: ez a grafitti.
Egyetlen percig sem vitatom, hogy a Vam Design tulajdonosa lehetett volna nagylelkűbb, elnézőbb, ha tetszik: művészetbaráti(bb) és nem csinál cirkuszt az egészből.
De az sem vitatható, hogy Sugárt sem kötelezte senki, hogy akciójával egy éppen akkor felújított épületet tiszteljen meg.
Jó, odatette. Rendben van, ezért a felelősséget is vállalnia kell. Vagy egy felnőtt ember, egyetemi tanár maga szerint nem tudja, hogy minden cselekedetének valamilyen következménye van? Nincsen tisztában az oksági kapcsolatokkal?
A büntetőjoggal kapcsolatos észrevételeihez nem tudok hozzászólni, nem értek a dologhoz. Kérdései jogosak.
De az én kérdéseim is azok. És még mindig érvényesek.
( A társadalomra veszélyesség problematikája nagyon izgalmas és ebből a nézőpontból megdolgozni-feldolgozni a művészetet szép és nemes feladat lenne. )
@iparterves: Húúúú, mikor elolvastam az első mondatát, akkor megijedtem, mert azt úgy tűnt, hogy mégis egyetértünk, de aztán kiderült, hogy annyira nem. Remélem, most tényleg mindenki boldog.
Amit a szólásszaadságról mondtam, azt szerintem félreértette. Én pont azt mondom, hogy szerintem ezt az egész ügyet hülyeség a szólásszabadság problemtaikájába terelni. Nem praktikus, mert a magyar jogfelfogás nem is érti, hogy mit jelent, tehát nehéz erre hivatkozni, másészt meg egyébként is egy bonyolult kérdés.
MAgyarul: én ezt az egész ügyet először is pragmatikus szempontból közelítem meg. Második körben sem csinálnék belőle művészeti kérdést, mert szerintem ne a bíróság döntse el, hogy mi művészet és mi nem. A bíróság mérje fel a cselekmény megvalósulásának körülményeit, hatását, stb. A jogrendszer pedig ne a graffitizőket akarja megbüntetni, hanem a a korrupciót, csalókat, gyilkosokat, stb. A graffitizés sok ember számára idegesítő és zavaró (én nem tartozom közéjük), de társadalmi súlyát és veszélyességét tekintve roppant alacsony szintű.
Ehhez képest mondom azt, hogy mindegy, hogy SJ vagy Pityuka, Mancika, stb. csinálja a graffitit és mindegy, hogy a szöveg mit jelent. Az okozott anyagi kárt kell/ene megtértíteni. Ilyen alapon be lehetne perelni a VAM-ot a magyar művészet sérelmére elkövetett károkozásért.
Melyek a maga kérdései, melyeket továbbra is fenntart?
(Társadalmi veszélyesség — érdekes kérdés. Ott van a szólásszabadság mellet a polcon.)
@timár.kati:
No látja, igaz van.
Mármint abban, hogy félreértettem, amit mondott.
Az ügy nem a sajtószabadságé, de nem is a művészet értelmezéséé.
Tényleg igaza van: nem a bíróság feladata lenne annak eldöntése, mi a művészet, ha nem lenne a bíróság feladata bizonyos ügyekben a döntés ( lásd: Don Flanvin neonjainak vámja, ÁFÁ-ja, amelyben végül az Európai Bíróságnak kell állástfoglalnia ).
Valóban igaza van abban, amit a bíróság kötelezettségéről ír. Elfogadom, de azt kell mondanom: most a kötelességét tette. A társadalmi veszélyességet – miután beírtam a keresőbe, hogy büntető törvénykönyv és megtaláltam a most alkalmazható szövegét – nem találtam a törvényben.
Pontosabban egy már nem létező paragrafusában, a 28. §-ban leltem ilyenre, hogy “A cselekmény társadalomra veszélyességének csekély foka”, ami korábban – a fejezet, amelynek része volt – büntethetőséget kizáró ok volt.
Ma nem az. Megnéztem a rongálást is, s Sugár eszerint vétséget követett el, ami kisebb kárt okozott.
A legenyhébb büntetést kapta.
@iparterves: Még mindig van ok az örömre, mert csak részen értünk egyet.
Két pont adódik itt számomra.
Az egyik, hogy szerintem egy ÁFA-ügy azért nem ugyanaz a szintje a dolgoknak, mint egy rongálás. Már csak azért sem, mert más törvénykönyvek foglalkoznak velük — az egyik, ha jól tudom, a büntetőtörvéykönyv, a másik pedig nem tudom, de mondjuk az ÁFA-törvény. Ha ez utóbbi más mértékű ÁFÁ-t rendel a műtárgyakhoz, akkor kötelessége definiálni , hogy mit ért műtárgy alatt. Nem irígylem a törvényalkotót emiatt, de ez van.
A másik, hogy attól, hogy például ez a kitétel kikerült a magyar jogrendszerből, még nem biztos, hogy pozitív fejlemény. Szerintem a rendőrségnek, a bíróságnak, stb. nem ilyen ügyekkel kéne az időt múlatnia, hanem valóban súlyos esetekkel.
@timár.kati:
Nem tudom mással kezdeni: igaza van.
Az áfa és a büntetőjog két dolog.
Ami mégis közös bennük, hogy mindkettő eltűnteti a művészeti alkotás fogalmát és folyamatát.
Az áfa kiszabása azt jelenti, hogy Flanvin alkotása mindössze neondarabok szállítása és mint ilyen tárgy, amely egy adott kontextusban adókötelessé válik.
A büntetőjog szempontjából ugyanígy értelmezhetetlen a műalkotás, amelyet Sugár létrehozott volna. A büntetőjog oldaláról nézve mindösszesen rongálás történt, megváltoztatták egy magántulajdon állagát.
Abban is igaza van, hogy nem pozitív fejlemény egyértelműen a meghatározás kikerülése, de abban nem, hogy vannak ügyek, amelyekkel nem is kell foglalkozniuk.
@iparterves: Én is azzal kezdem, hogy igaza van — tényleg megint egyetértünk. A végén lévő megjegyzésére annyit, hogy persze, valamennyire tényleg foglalozzanak ezekkel az ügyekkelm de a súlyosabbakkal azért inkább….
@timár.kati:
Ez a nagy, szocialista testvéri egyetértés már szinte zavaró, nem?
Az igazság szolgáltatása ( mindkét szó elemzése, értelmezéstartományainak feltárása fontos lenne, ahogyan együttes alkalmazásuk jelentésének kimerítése is ) mindenre ki kellene hogy terjedjen.
Nagyra és kicsire egyaránt. Akkor éreznénk úgy, hogy rend van. És szabadság.
Úgy József Attila-i értelemben.
De nem ez a helyzet most.
De mégsem úgy van az ám, hogy a (sajtó)szabadság nem játszik az ügyben.
Mélyi ( nem doktor) József az ÉS-ben megírta, hogy: “a művészi véleménynyilvánítás közmegegyezéses szabadterülete, az a mező, amelyet a nyugati világban majdnem mindenütt megkap a képzőművészet, legyen szó politikai botrányról vagy erkölcsi határsértésről”.
Vagyis: “Európában a kritikus művészet általában különös védelemben részesül”.
Miért?
Miért ne?
Az elsőre: véleménye van, s el is mondja.
A másodikra: lehet, hogy holnapra nagy ember lesz.
Mindkettőre: nem vagyunk Nyugaton.
Ha a hétköznapi tapasztalás eddig nem mutatta volna meg, akkor legalább Szűcs Jenő alapvető tanulmányát tessék már elolvasni.
Mi Keleten vagyunk.
Mály ( nem doktor ) József azonban a művészet- és jogfilozófia együttes területére téved ( lehet, hogy az utóbbit is alaposan tanulmányozta? ), mikor kijelenti:
“A művészetnek talán nincs is külön tere; ahogy a kultúra lassan elveszti fontosságát, úgy tűnik egyre kézenfekvőbbnek a jogi út.”
Ezt speciel nem értem. Egyfelől azt, hogy a művészet hogyan torkollik bele hirtelen egy nagyobb egységbe, amit kultúrának nevezünk ( és amelynek része a jog és a jogi kultúra is ), másfelől azt, hogy a kultúra fontosságának csökkenése ( ha tényleg ez van, szerintem nem ) egyben a jog fontosságának növekedésével jár.
Úgy beszél Mélyi ( nem doktor ) József a jogról, mint a nyílt represszió eszközéről, amelynek egyetlen funkciója annyi, hogy megfékezze és megbüntesse az olyan renitenseket, akik a kultúrából jőve vétkeznek… mi ellen is?
Itt, Sugár János esetében – aki Mélyi szerint: “…kalkulált vele, hogy köztéri beavatkozása nemcsak botrányos, de büntethető is” – a vállalt ütközési felület a magántulajdon volt.
A nyugati kultúra egyik sarkalatos pontja a magántulajdon ( szentsége), amely kiterjed még a művészeti alkotásokra is. Sugár ezzel is tisztában van (volt).
A kultúrát akarta belülről támadni,mint a kultúra része? A művész a kultúra lebontására törekedett? Mert abban talán szabad egyetértenünk, hogy építeni nem akart. Kivéve, ha a kritika is építés, mert akkor az én egész “életművem” is egy “monumentális” építkezés ( amiben, természetesen, nem hiszek ).
Mélyi ( nem doktor ) Józsefnél a hangzatos érveiből a tisztátlan fogalomhasználat miatt nem marad más, mint az a megkeseredett értelmiségi gőgben pácolt síkos, nyálkás érzület, amely az általa hiányolt nyugatos berendezkedésből épp az egyik legfontosabban, a jog uralmát nem tudja elfogadni.
Ha valamit ma szeretnénk, az a jogállam. Mélyi éppen bontja – pedig azt hiszi – védi.
Teszi – de nem tudja ( sorry, Marx ).
Viszont érvényes és fensőbbséges választ ad arra a kérdésre, amelyet magam is feltettem: kivétel-e a művész?
Szerinte feltétlen.
Gondoljuk tovább ezt az állítás! Ki lehet még kivétel? Ha a kritikai álláspont kifejtése önmaga mentesít mindenféle következmények alól, akkor valamennyien.
Holott valamennyien azon vagyunk, hogy tetteinket a törvények egyenlően ítéljék meg.
Ha a művész – aki nem zseni, mert Sugár egyértelműen nem az, s a magyar képzőművészet nem rendelkezik ma egyetlen géniusszal sem, középszerű alkotókkal annál inkább – mégis a hétköznapi életbeli cselekedeteivel – pl. a magántulajdon ellen vétségével – jogot szerezhet arra, hogy művészsége miatt a jog által leírt ember mint általános alany kategóriája alóli kivétel legyen, akkor a legaktuálisabb követelésünket, az 1789 óta nem időszerűtlenedő egyenlőség iránti igényünket kérdőjelezi meg.
Mélyi ( nem doktor ) József pedig, mint jogfilozófus, amellett teszi le a voksát, hogy ez így helyes: a művészt mentesíteni kell a jog uralma alól.
Senkit sem fog meglepni, ha azt mondom: én nem így gondolom,s Mélyi írását propagandisztikusnak, felületesnek és összességében tisztességtelennek tartom. Tisztességtelennek a többség iránt, őket lekezelőnek.
@iparterves: Engem nem zavar, mert én tudom (?), hogy mi ugyanazt értjük a “szocialista” alatt. Akit meg zavar, az nőjjön fel és próbálja meg feldolgozni.
Mondjuk ha már itt tartunk, a jelentéstartományok elemzésénél, akkor a “szocialista” is megérne egy misét, hogy ezt a kis abszurd képzavart idehozzam. Én már a szabadsággal is kiegyeznék, mellesleg.
A cikket még nem abszolváltam, de első körben, a maga összefoglalója alapján annyit mondhatok, hogy a Nyugat abszolutizálása helyett jobb és hatékonyabb lenne a realitások talaján maradnia a szerzőnek. Abból ugyanis lehetne valami tanulságot levonni, míg az idealizálásból semmit.
@timár.kati:
A szabadsággal és a tényleges, törvény előtti egyenlőséggel magam is elégedett lennék.
Az a téma, amely a művész mint bűnöző és büntetése név alatt futhatna egy jól sikerült szimpóziumon vagy pályázaton, megérne egy misét.
“Az egyetemek vezetőivel szóban ismertetett elképzelés szerint a fent felsorolt 10 egyetemen kívül csak a 2012-től elindítani tervezett Nemzeti Közszolgálati Egyetem, valamint az öt jelenlegi, művészeti képzést nyújtó intézmény (a Képző, az Ipar-, a Zene- illetve a Színművészeti Egyetem valamint a Táncművészeti Főiskola) összevonásából megalakuló, egységes művészeti egyetem működne állami finanszírozással.”
(nol.hu/belfold/egymasnak_eshetnek_az_egyetemek)
Hoop!
@iparterves: Amen.
Elolvastam a cikket, de a problémás felvetések csak szaporodtak. Azért a Kínai Népköztársaságot nem hasonlítanám Magyarországhoz (nemcsak az elnevezése, de más okok miatt sem), valamint Ai Weiwei helyzetét sem vetném össze Sugár Jánoséval. (Abban Mélyinek igaza van, hogy “Nyugaton” /én: még/ van szolidaritás. Ai Weiweinek Berlinben felajálottak egy professzori állást és várják. De ezt semmiképp se lehet összekverni a “nagypolitikával”. Franciaországban például Sárközy meg akarja szűntetni a Levéltárat és helyére “Franciaország múzeumát” létrehozni. Emlékeztet valakit ez valami hasonlóra?)
Az én véleményem szerint itt egyáltalán nem a szólásszabadság kérdése forog kockán, hanem pusztán (?) a különböző cselekmények bűncselekményként való besorolása és az ehhez rendelt büntetési tételek látszólag aleatorikus kapcsolata. Miért van az, hogy a graffitizőket elkapják és jól megbüntetik, de a náci garázdákat a bíróság szabadon engedi és a porgromozókat még mindig nem ítélték el. Nem 5 hónap felfüggesztettre, hanem semmire.
@timár.kati:
Menthetetlenül naivként és valamiféle, szinte már senki által el nem fogadott és megvalósítani nem akart (jog)egyenlőség híveként kérdem én is magával azt, amit kérdez.
Miért? Mert a bíróság egy nagy darab…
Mert a politikai szétrohasztja a társadalmat és a legundorítóbb gőzöket szabadítja fel.
Hogy még élen is járnak a kormányok ennek a szeszes-dohos alantas bűzhödtségnek a kiszabadításában, azt példái jól mutatják.
( és most a szokásos) Igaza van: Sugár aztán tényleg nem Ai WeiWei, Sugár műve ártatlan bohóckodás, politikai üzenete nulla.
A szolidaritás és a büntetőjogi felelősséget azért nem kellene összekeverni. Még ha szolidáris is lennék Sugárral ( nem vagyok ), akkor sem tagadnám felelősségét, sőt ismét kijelentem: amit tett jogellenes.
Ami még Sugár ügyét illeti: a viszonylagosságot nem engedném ide. Mélyi ( nem doktor ) József, mint jól értesült forrás azt írja, hogy Sugár tudott arról, hogy milyen (büntető)jogi következményei lehetnek művének.
Szándékossága tehát megvolt, s nem egyszerűen a mű létrehozására, hanem a következményeinek vállalására is.
Amit nem értek, miért nem élt Sugár és/vagy ügyvédje ellenfeljelentéssel akkor, amikor a már műalkotásnak mondott feliratot a Vam Design lemosta.
A műalkotás ugyanis a kulturális javak közé tartozik, s nem is a Vam Design tulajdonában levő alkotást megsemmisítették, vagyis maguk is valamely bűnt követtek el.
@iparterves: A menthetetlen naivitásban osztozva és bizonyos alapelvek híveként csak egyet tudok magával érteni, két dolgot kivéve.
Az egyik, hogy én a politikát nem kizárólag a pártok tulajdonának tekintem, hanem az élet szerves részének. Az én politika-felfogásom szerint Sugár műve is politikus, csak épp a politikának más regiszterei szerint, mint pl. Ai WeiWei.
Abban igaza van (remélem, mindenki éberen figyel), hogy a szolidaritást és a büntetőjogi felelősséget nem szabad összekeverni. De azért a szolidaritás megjelenési módjai és szintjei is különfélék lehetnek.
Abban is igaza van (és a figyelme senkinek se lankadjon), hogy egymásnak ellentmondó nyilatkozatok keverednek.
A kommentje végén említett lehetőség az ügy slusszpoénja, szép volt. Az egy dolog, hogy nekem ez eszembe se jutott, de hogy az ügy érintettjeinek sem, viszont magának igen — ez minimálisan és eufémisztikusan is elgondolkodtató…
@timár.kati:
Nem akarnék én segítséget nyújtani Sugár Jánosnak: igényt nem tart rá, szüksége sincsen ilyesmire.
Elgondolkoztam a védekezés lehetőségein, s – mint tudjuk – a legjobb védekezés a támadás.
A “minden politika” jelszavával vigyáznék. Sugár “kiállása” és WeiWei-é egészen más jellegű, indíttatású és értelmű.
Sugár jól beágyazódott a magyar közéletbe mint Dla. prof, s ezen helyzete előnyeivel tisztában is van. Kritika bátorsága – amely töredékes és nem célirányos – ezen is alapszik. Szerintem.
Köszönöm, hogy egyetértés alakult ki közöttünk abban, hogy a bűntetőjogi felelősség területe máshol fekszik, mint a művész(et)-szolidaritásé.
Ismét hangsúlyoznám, hogy bennem semmiféle szolidaritás nem alakult ki Sugár cselekedetével szemben, nem tekintem olyan aktusnak, amely iránt “szolidaritanom” kellene.
Vállalta, amit csinált, vállalja a következményeit is. Nincsen semmi sem következmények nélkül.
Remélem, Sugár most nem lesz a magyar művészet hőse. Ha igen, akkor a szakma ön- és énképének teljes torzulását mutatná.
Bocs, hogy ismétlem magam: a művészet nem mentség a büntetőjogi konzekvenciák alól. A művészt, ha a büntetőjog territóriumára ér, semmivel sem illeti meg több jog, mint másokat.
Ezért tartottam felháborítóan elitistának és jogainkat sértőnek Mélyi szövegét. Ugyanannyira elvetem a benne foglaltakat, mint azokat az írásokat, amelyek szerint szavazati jogot azoknak kell adni, akik adóznak (cenzus) és bizonyos életkort elértek, de meg nem haladtak.
Mélyi demokratasága ( ha egyáltalán az) mögött ugyanaz a másokat lenéző szemlélet húzódik meg, mint emezekében. Legfeljebb ő olyan kifinomultan adja elő a mondandóját.
De a büdös az büdös, még ha ostyába csomagolják is és francia parfümmel öntözik meg.
Azon demokratáknak, akik a jogegyenlőséget sajátosan értelmezik, egy 164 éves projekt leírásából idézek:
“Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,…”
Ezt a projektet tessék szíves lenni végigvinni és ne a “mi kivételek vagyunk!” szöveget ráteríteni.
@iparterves: Én sem a segítségnyújtásról beszéltem, hanem csak a maga meglátásáról. Az “elgondolkodtató” jelzőt sem ebben a kontextusban értettem.
Én szívesen egyetértek magával, különösen akkor, ha valami lényeges dologról van szó, de a “politika” kérdése most nem ilyen. Mármint a kérdés lényeges, de nem értünk egyet. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy számomra a politika nem kizárólag a pártpolitikával szinoním. Sok oka van ennek, de az egyik pl. az, hogy így nagyon fontos hatalmi kérdések tárgyalása eshet ki, amelyek adott esetben nem a létező pártok politizálása vonalán értelmezhetők.
Ehhez kapcsolódik az is, amit a bátorságról ír. Szerintem a kritikai gondolkodás nem mindig bátorság kérdése. Néha egyáltalán nem kell hozzá bátorság. Nem ez (vagy nem csak ez) minősíti a relevanciáját. Olyan is van, hogy az ember csak a legnagyobb természetességgel csinál valamit, amit ő épp az adott helyzetben és időben fontosnak tart, aztán később kiderül, hogy ezzel mekkora vihart kavart, és tette utólagosan valamiféle bátor cselekedetnek hat.
Szerintem nem Sugár cselekedetével “kell” szolidarizálni, hanem annak hatósági megítélésének abszurditásával. Az én meglátásom szerint Sugár vállalta a következményeket, amelyek a tesztje elvégzése után adódtak. Az pedig egy újabb, Sugártól független kérdés, hogy mások milyen jellegű írásokat publikálnak erről.
Lenézni pedig tényleg nem kell senki, mert az is elég büdös tud lenni és könnyen visszaszáll a lenézőre.
@timár.kati:
Nem tudom, hol olvasta ki a szövegemből azt, hogy én a pártpolitikával azonosítanám a politikát. Annál az sokkal több, meg olykor kevesebb is.
A (párt)politizálásból, tapasztalatból tudhatjuk mind a ketten, mint “öreg rókák”, akik nem ma születtek, hogy éppen a legfontosabbak tudnak kimaradni. Az emberek számára a legfontosabbak, azok a kérdések, amelyek instrumentálisan ( hogy a maga egyik kedvenc szavát, kifejezését vonja ide ) egyszerűen nem oldhatóak meg.
Például a szabadság, a természetes, a lélegzetvétellel együtt járó szabadság, amelyet nem gátol meg semmi.
A bátorság kapcsán is jó lenne megkülönböztetnük az adott esetet, Sugár cselekményét és a kritikai magatartást-alapállást.
Számomra Sugár akciója nem a kritika bátorságát vagy a bátorság kritikáját juttatta érvényre. Olyan cselekedet volt, amelyben egy társadalmilag beágyazott professzor, aki még mindig a hetvenes években érzi magát, amikor Erdély Miklós mellett dolgozhatott, tőle tanulhatott, globálkapitalizmus-“kritikát” akart volna gyakorolni.
Még egyszer elmondom: az egész “kiállását” az gyengítette el és le, hogy a társadalmi helye önmagában megkérdőjelezte alkotásának (?) irányát, illetve az, hogy a pénzközpontúságot elutasító magatartása mellett-mögött azonnal a saját művészetének múzeumi befogadása ( vétel útján, nem kevés pénzért való bekerülés a Ludwigba ) és egyben a “nagy megértő” Spengler-kollekcióba való elhelyeződés mutatkozott meg.
Úgy kritizálni valamit, hogy közben magunk vagyunk a kritizált magatartás legszemforgatóbb képviselője, nem tisztességes és – lehetséges ugyan,de – erkölcstelen.
Bátorság ahhoz kellett volna, hogy Sugár megtagadja a mű, az akció dokumentumának értékesítését, ha nem akarta volna azonnal készpénzzé tenni a munkáját. Így nem bátor, hanem hiteltelen.
Abban egyetértünk, hogy olykor a leghétköznapibb cselekedet, amelyhez bátorság igazán nem szükséges, kritika és kiállás lehet. Sugáré, hangsúlyozom, nem ilyen.
A sugár-i akció felmagasztalása – nem a látszólagos kapitalizmus-ellenesség, hanem az állami intézkedés súlya elleni “kiállás” – felvet értelmezési kérdéseket.
Attól tartok, mindazok, akik Sugár akcióját a művészet szabadságaként értelmezik, s nem hajlandóak figyelembe venni mások szabadságát, nem tudják elfogadni a szabadság(ok) létét és szükségképpen mindazok szabadságának eltiprásában-korlátozásában érdekeltek – még ha szellemileg elkötelezettnek mutatják magukat is a liberális szabadságjog-értelmezés mellett -, akiknek szabadsága szerintük nem engedi a művészi munka korlátlan kibontakozását.
Nekem ezért az a kérdésem, hogy van-e olyan elvünk, amely a közember szabadságának eltiprását engedélyezné, ha a művész éppen az ő szabadsága területére lépve akarná a saját szabadságát kiterjeszteni?
Másképp és ismét: több joga van-e a művésznek, mint bárki másnak? Ha nincsen és meggyőződésem szerint: nincsen, akkor a tárgyalt akció büntetőjogi vetületéről egyszerűen kár több szót szólni.
Ezen is el lehet gondolkozni:
“Demján Sándor a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén tartott beszédében ugyanis úgy fogalmazott: jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem dolgozó, termelő emberekre. Ő maga betiltaná a művészeti szakköröket azokban az iskolákban, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai szakkör.”
nepszava.com/2011/05/magyarorszag/demjan-sandor-betiltana-a-muveszeti-szakkoroket.html
@iparterves: Onnan “olvastam” ki, hogy maga a pártpolitikával azonosítaná a politikát, hogy ezt írta: << A “minden politika” jelszavával vigyáznék.>> Rendben, lehet, hogy ezt “félreolvastam”, de a “minden politika” az én felfogásomban nem “jelszó”, hanem leírás. És azt azért megjegyezném, hogy a “minden”t maga tette hozzá. Mert szerintem azért nem “minden”. Szerintem a jelzőkkel kell kvalifikálni a politikát, így kellene megkülönböztetni a szinteket, nem pedig azzal, hogy pl. Ai WeiWei politikus, Sugár meg nem. Mert azért Sugár is sok politikai aspektusra világít rá. Talán másokra, mint Ai WeiWei, de ez még nem minősíti a beavatkozását. Szerintem.
Én nem akarom mindenáron — sőt, semmilyen áron se — Sugár projektumát művészetként beállítani. Egyáltalán nem ezért vitatkozom magával. De vannak pontok (még ha az alavetésekben egyet is értünk), amelyeket teljesen másképp látok. Az egyik például az, hogy Sugár, mint Képzőművészeti Egyetemi tanár társadalmi beágyazottsága olyan nagyfokú lenne. Véleményem szerint épp csak annyira, mint bármely más művészé és értelmiségié, akiket nem vet fel a pénz, a társadalmi értékmérő mindent átfogó és behálózó mércéje.
Nem tudom, miből derül ki, hogy Sugár a 70-es években érzi magát. De még ha így is lenne, lehet, hogy nincs ezzel egyedül, kezd a helyzet kísértetiesen erre a korszakra hasonlítani. Ez persze nem Sugár “érdeme”.
Én tudom, hogy naív vagyok, különösen a kapitalizmus kérdésében, de nem gondolja, hogy van a pénznek etikusabb és kevésbé etikusabb megnyilvánulási formája? Hogy azt, hogy a pénznek nincs szaga, épp azok szeretik fennen hangoztatni, akik “bűzben” szerezték azt? (Hasonlóan “a cél szentesíti az eszközt”-fordulathoz.)
Abban egyetérteünk, hogy a művésznek sincs több joga már polgárokhoz (vagy most melyik a megfelelő szó itt?) képest, de esetleg létezik olyan, hgy állampolgári engedetlenség, ami szintén alanyi jogon jár mindannyiunknak. Vagy rosszul gondolom?
@timár.kati:
Azt hiszem, a “minden politika” kifejezést féreértelmezte. Ezzel ugyanis éppen arra akartam utalni, hogy az emberi cselekedetek sokfélesége nem keríthető be a politika vonulatával. megszámlálhatatlan olyan tevékenységünk van, amelynek nincsen és nem is lehet politikai értelmezését adni ( pl. szeretteink számára ajándékot veszünk születésnapjukra ).
Sugár akciójának politikai rétegét sem tagadnám, ha lenne neki. De, szerintem, nincsen. Nem a kapitalizmus ellen tiltakozik – marketingstratégiájának erősen merkantil irányultsága, amely az azonnali értékesítésben mindennél szebben és élesebben megmutatkozott, s az aki kihasználja a kapitalista árútermelés és értékestés lehetőségeit, az bírálhatja ugyan azt, de gátlástalannak tűnő műtárgy-elárasztó munkássága önmagában megkérdőjelezheti elhivatottságának tisztességét és erkölcsi fundamentumait.
Tiltakozása nem is a kultúr)politikának szólt, mert kitűnően megvan Sugár azzal: a sokat bírált PPP rendszerben neki is felállították egy munkáját ( amely valamiképpen a szovjet szpartakiádok szép gúláit juttatta az olyan roppant koros és előítéletes alak eszébe, amilyen magam lennék ).
Iróniát nem nélkülöző akciója – amelyből azonban az önreflektív önirónia teljességgel hiányzott – azonban egydimenziós volt: az ún. gazdagok ellen irányult, akik tisztességtelennek tartott módon képesek arra, hogy a művészet jeles eredményeitől elfordulva karib-tengeri utazásokon herdálják el a pénzüket.
Vagy és másképpen: a Vam Design neogazdag tulajdonosa ellen, aki a művészetből élve nem foglalozik ( vagy nagyon hamisan és tisztességtelenül ) a kortárs művészettel.
Lehet, nagyon is lehetséges, hogy nem vagyok képes felfogni Sugár egy mondatának univerzális gondolatát és szerteágazó értelmezési lehetsőgéeit és slyosan idiótikus módon leegyszerűsítem, de a válaszott hely és a körülmények behatárolják interpretációm kereteit.
Ennyiben aztán Sugár akciója önmagát minősíti, provokációjának rádiusza éppen a szokásos botrányokra vevő aljalapok és a magukat érintettnek vélő művészközösség egyes csoportjai közötti mezőben volt elérhető.
Akik most a büntetése miatt védelmükbe veszik az alkotás szabadságát, azok számára a kritikainak nevezett attitűd elégséges ahhoz, hogy értékesnek minősítsen valamit, amely a műalkotás igen tág fogalmai közé is nehezen illeszthető.
Ezért merészeltem korábban arra a pimasznak tekinthető kérdésfeltevésre vetemedni,hogy magában a kritika(i álláspont) a védendő tárgy e műbarátok szerint. És ha igen, bárki általi megfogalmazása esetén ugyanekkora hévvel lépnének-e föl a művek e nagy kedvelői a kritikus védelme érdekében?
És továbbmenve: a kritika kritikáját megilleti-e ugyanaz a szent védelem, amely a kritikát megillette? Ha a Sugár-akció szocilógiai, művészetelméleti vagy pusztán gyakorlati – politkai bírálatával “belemásznék” Sugár munkásságába, életművébe, ne adj isten: személyes jóhírét rombolnám, de mindezt olyan keretek között, amelyet a nálunk művelt kritikai tevékenység előír és elfogad, akkor – a személyes el- és lekötelezettségeken túl, amelyeknek, mint tudjuk, fontos szerep jut egy ilyen típusu vitában – állna-e bárki a kritikus tevékenységet kritikusan vizsgáló mellé?
( A kérdés merőben hipotetikus, mivel a kritikus kritikusa én vagyok, a troll, tehát eleve nem számolhatok elfogulatlan véleményekre. De kérdés legyen elvi! )
Itt aztán szólni kell a beágyazottságról is. Nekem ilyen ebben a körben nincsen. Sugárnak van. Szerepe van, szava van, hatalma – igen, ne is csóválja a fejét , hatalma van. Ez az, amit az egyetemi tanárság hoz és jelent ( az informális kapcsolatokat most kikapcsolnám, ha szabad, bár azok még jelentősebbek lehetnek, lásd: az MKE tanársegéde ír az MKE tanára védelmében ).
Ne tegyünk úgy, mintha az egyetemi tanárság valamiféle bohócruha lenne. Nem, az tekintély és társadalmi elfogadottsági mérce is. Meglehet, a mai magyar értelmiségnek nincsen olyan súlya, mint volt valamikor ( például a hetvenes években ), de van azért neki. Ne nézzük le saját magunkat ( e “magunk” engem természetesen nem tartalmaz ).
A pénzre vonatkozó kérdésére egy picit később, most túl sokat írtam ( Mélyi fel is háborodhat ezen ).
@iparterves: Érdekes ez a vitánk a politika “mennyiségi” és “minőségi” kérdéseiről, mert azok után, amit maga írt, nekem mégis azt kell mondanom, hogy ha nem is minden politika, de az ajándékvásárlás nagyon is lehet az. Szerintem adott helyzettől és a benne résztvevőktől függően lehet valami politika vagy nem. (Próbáltam rájönni, hogy kitől származik a politikának az a felfogása, amit én érzek magamhoz közel, de nem tudtam. Nagyon idegesítő. Mindenesetre számomra a hatalmi helyzetekben megnyilvánuló cselekvések motivációja a politika. Akkor ez Foucault? Ebben a gondolatkörben mozogva mondom én, hogy Sugár intervenciója politikai.)
Ehhez kapcsolódóan nem tudom, hogy a “mű” szándéka szerint a kapitalista áru mibenlétére kérdez rá. Azaz, én nem gondolom, hogy ez teszi. Ha igen, akkor is cinikusan, ami talán az egyetlen lehetséges stratégia, ha elfogadjuk, amit maga már korábban (pár hónapja) is mondott, hogy a kapitalizmusban nem lehetséges a rendszer külső bírálata. Akkor talán az egyetlen bírálat, ha a “fogd-a-pénzt-és-fuss” stratégiát alkalmazzuk. Mit gondol?
“Pimasznak tekinthető” kérdésfelvetése jogos, de a választ nem tudom.
A saját szerepére vonatkozó, költőinek szánt kérdésére illő módon nem válaszolok, bár erre éppenséggel tudnék mit mondani.
A fejemet egyáltalán nem csóváltam, inkább a szemöldökömet vontam fel kérdőn. Az egyetemi tanárságot én sem “bohócruhaként” fogom fel, de akkor jelentőséget sem tudok neki tulajdonítani, mint maga. És ez nem azért van, mert én lenézem “magunkat” (bár nem tetszik ez a kényszerű közösség), hanem azért, mert reálisan próbálom nézni ezt a jelentőséget.
A pénzre vonatkozó meglátásait szívesen venném, mert azon a területen aztán különösen lenne mit okulnom.
@timár.kati:
Már előre bocsánatot kérek, mert most nagyon alpári, durva és megengedhetetlenül szexista leszek, s olyan összehasonlításokat fogok előadni, amelyek mélyen sérthetik egyes alkotók személyiségét, de kénytelen vagyok alsóbb regiszterekbe lemenni, hogy valamiképpen érthetővé tegyem azt a belső ellentmondást, amely az általunk úgy-ahogy tárgyalt jelenséget jellemzi.
Tehát:
Ha egy prosti önként felkínálja a hátsó fertályát, elfogadva érte a pénzt, akkor utólag (!) ne próbáljon rendszerkritikai érveket faragni abból, hogy vele úgymond: erőszakoskodtak.
( Na, azért az öncenzúra működött, mert ez gyermekeim kortársai sokkal szabadszájúbban és egyértelműbben írták volna le. )
Másként: aki Faustként ( na, ne, ipikém, na, ne, Sugár mint Faust – ez olyan túlzás, amely már az egekig kiált bosszúért! ) eladja a lelkét ( leköti művei eladási jogát, kiárusítja az aurájától megfosztott feliratot a gyűjtőknek és múzeumoknak ), lehetőleg a pénztártól való távozás után – visszatérve kies hétköznapjai jól fizetett egyetemi tanárságához – ne nagyon jajveszékeljen arról, hogy a társadalom milyen értetlen és éretlen.
S ha maga nem is, de barátai és üzletfelei se róják fel nekünk, értetleneknek, hogy mennyire elvakultan buták is vagyunk, arra sem képesek, hogy felfogjuk az Üzenet nagyságát, mélységét és kiterjedését, elgondolkozzunk az akció bátorságán, nagyszerűségén és vakmerőségén.
Még szerencse, hogy kereskedelmi forgalomba nem került a stencilezett szöveg, s ofszet nyomatokon nem lehet a Tescoban vagy más hasonló intézményekben megvásárolni a művészeti munka eme remekét. ( Ha így lenne valamikor, az ötlet kopirájtjára igényt tartok és a tantiememet kérem havi csekk formájában egy később megnevezendő postafiókba küldeni, köszönöm ).
Nos, talán ennyit az ún. művészi lázadásról, amelyet Sugár munkájához kapcsolódva vizionálhatnak azok, akik a társadalom büntetőjogi formában is megnyilatkozó elítélő véleményét elítélik.
Nem vagyok egyformák, véleményük különbözik, az akció jelentőségét a magam részéről nem úgy látom, mint a Mancs cikkét jegyző Kürti Emese.
Viszont magam is abszolút outsider vagyok, mert képtelen vagyok osztani KE azon hivatalos és remélhetőleg a művész-osztály által egyetértőleg tudomásul is véleményét, amely szerint: “a VAM mint kortárs művészettel foglalkozó intézmény nem érzékelte Sugár János nyilvánvaló provokációjának diskurzusra fölhívó jellegét, és az outsiderek hevességével reagált.”
Mit mond KE? A bölcs, megfontolt művész, aki egyetlen mondatával hegyeket mozdítana el, buddhista nyugalmával várta a diskurzus megindulását, de a művészetet nem értő és a művésszel ellenséges (!) művészetből (!) élő intézmény kivülállóként válaszol.
Egyszerűbben szólva: egy nagy bunkó ez a Vam Design és mindenki, aki nem képes, hajlandó felfogni a művész(et) nagyságát.
Kicsit érthetetlen és ellentmondani látszik önmagának KE, amikor rögtön írásműve elején megállapítja azt, ami szerintem nem igaz: Sugár műve – már ez is kérdéses pont – a kortárs magyar művészet legprovokatívabb alkotása.
Nem szeretnék abban a vitába belemenni, hogy mi is a kortárs művészet, hol vannak az időbeli határvonalai, s még kétségbe sem akarnám vonni az elkötelezetten hadakozó KE szakmai kompetenciáját ( bár miért is ne tehetném? – nálam a kortárs művészethez még Hajas Tibor is hozzátartozik, s nem gondolnám, hogy Sugár ezen “alkotása” provokatívabb lenne, mint Hajas művei, de … ), mindazonáltal értetlenül állok a “legprovokatívabb” mű és az általa leírt módon történt fogadtatása közötti, KE szerint irracionális kapcsolat megítélése előtt.
Ha valami a “legprovokatívabb”, arra hogyan kell reagálni? Ha elfogadjuk a provokációt: üvültve. A VD ezt tette. Ha hülyeségnek tatjuk a beírást, nevetséges erőlködésnek, akkor röhögve.
KE szerint sehogyan sem jó. De akkor hogyan? Hogyan kell? Tanítsanak már meg bennünket, értetlen, buta, művészettel meg nem fertőzőtt, a kortársak zsenialitását meg nem értő egyedeket szépen és szelíden, nem ostorozva a tudatlanságunkat arra, hogyan értsünk egy ilyen – ráadásul nem is magyar nyelven íródott – mondatot.
Mondják el nekünk, eszméletlen butáknak, előítéleteseknek, akik számára minden, ami az impresszionizmus után történt érthetetlen katyvasz, miért is olyan jelentős, mérföldkőszerű, amire azt mondják. És mi eszünk a művészettörténészek kezéből.
De a becsszó nem elég!
A kulcsmondat ez, ami Sugár szájából hangzott el:
“Nem vitatom, hogy kárt okoztam, de ezt azért lehetett volna úgy is kezelni, mint művészetet”.
KE ebből aztán azt a következtetést vonja le, hogy amennyiben a művészet megjelenik, akkor már a jogrend is felfüggesztődik.
A másodfok majd rendet tesz a művészeti életben is, kimondva: a művészeti alkotás és a művészeti alkotó gesztus nem büntethető, még akkor sem, ha azzal másnak a tulajdonában kárt okoz ( s KE jó alaposan oda is vág a VD-nek, hogy már nem is tulajdonos, csak visszabérli az ingatlant, mintha nem tudná /nem tudja? /, hogy mindez, amióta az ÁFÁ-t feltalálták és a számvitelben az amortizáció gyorsított elszámolása lehetséges, a cégek által rendszeresen folytatott gyakorlat – nála viszont piszkálódásra alkalmas súlyosbító tényező, amely azt is mutatja, hogy a pénzről szóló vitájában mennyire fogalma sincsen KE-nek és hasonszőrű társainak arról, mit is kritizálnának voltaképpen ).
S akkor jön el a szép világ. Meg akkor, ha megérti a süket bíróság, mi a különbség a pubic art és a grafitti között.
Én legalább annyira türelmesen várom a bírák művészet befolyásolta ítéleteit, mint maguk.
A legnagyobb gond az, hogy húszezer forint feletti értékű a rongálás. Megnéztem a neten, s ez a határ.
A 34.000 FT már vétség.
A Btk 324. § (1) szerint (net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV)
Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.
KE és MJ javasolja, hogy ez módosuljon a következők szerint:
Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, kivéve ha művészettel, rongálást követ el.
Na, jó?
brávó ipi
jó a diskurzus’ lobbyzás”
de hol vannak az üzletfelek”’?
‘ mennyire utálom ezt az üres használatú szót
” fontospontos kérdések
”’ természetesen a művészeti
@hortib:
Hajlandó vagyok válaszolni, ha a BTK módosítás kapcsán megmondja, mit kell a bíróknak művészet alatt értenie!
a. értheti úgy_ mint jelen esetben egy gyorsított(soron kívüli..hihihi) eljárású műtárggyáfetisizálódott tárgy /dehogy tárgy, lyukas papíron átszórt festék/ múzeumba (ludwig) és műgyűjteménybe (somlói-spengler) kerülése miatt_, hogy művészetként már elkelt
b. értheti úgy, hogy a művész nem ért egyet a btk módosításával. ezért stencilezik. /itt a gesztusnak ára van-amit a művész jól tudott. de vajon miért adta el a még meg sem száradt kánont? na ..én ezt nem értem/
ezek nem válaszok ezért nem várok választ
ingyenadom: stencilxbudapest.blogspot.com/
@iparterves: Egy klasszikust idéznék az elmúlt évek kánonából: “Outsiders Out”.
KE-nek feltett kérdéseire hogyan is tudnék válaszolni?
A Tesco-s kopirájt viszont tetszik, bár én az IKEÁ-t javasoltam volna. Mert ez annyira nem gazdaságos.
@hortib:
Távirati stílusban. ingyen mutargy elfogadva.
Az a./ verzióhoz: az ilyen művészetfelfogással szemben a-verzióm van.
A b./ verzióhoz: én sem értem.
Mit gondol, valaki nekünk, értetleneknek el fogja magyarázni?
@timár.kati:
Már az IKEA is nagyon gazdaságos. ( Persze nem nekem.)
A művészet meghatározását meg tudja adni?
Tudja – most már kénytelen voltam olyan területre tévedni megint, amihez nem értek – a büntetőjogi törvénynek vannak fogalommeghatározásai.
Ha ezek közé bekerülne a “művészet”, akkor nem lehet azt a mindenkori bíróra hárítani, hogy eldöntse, mit is a művészet.
Vagy jöjjenek a szakértők, akiket Sugár ügyvédje meg akart idéztetni?
Kürti Emese szerint másodfokon még dönthet másként a bíróság. Ez formalizált eljárás.
A művészetben van ilyen fellebbviteli fórum?
A butaságom feneketlen.
Sugár János – a bíróság által beismerő vallomásként kezelt – mondatát: “”Nem vitatom, hogy kárt okoztam, de ezt azért lehetett volna úgy is kezelni, mint művészetet”- rosszul értelmeztem.
Első nekifutásra, meglehetősen felületesen, arra merészeltem gondolni, hogy az elkövetés módja lenne az, amit Sugár művészetnek nevez – a stencilezett szöveggel és a stencilezéssel magvalósuló akcióval, valamint ezek együttes eredményével számol úgy, mint művészettel.
De aztán rá kellett jönnöm, hogy a mondat – és feltehetőleg a gondolat – szerkezete éppenséggel nem erre a munkafolyamatra, de nem is a művészeti munkára mint eredményre utal, hanem a mindkettő által okozott és el/felismert kárra.
Sugár János szerint a kárt, a más ingatlanában vagy ingóságában a művészettel (?) okozott kár ( sérülést, értékcsökkenést vagy ehhez hasonlókat ) kellett volna a Vam Designnak és a bíróságnak is művészetként tekintenie.
Ezzel új perspektívát nyitna a jogalkalmazásban és a kár fogalmának meghatározásában is: a kár=művészet.
Szerintem ez zseniális.
Képzeljünk el egy nagystílű szélhámost, aki magas szintű tudásával, művészei technikájával okoz milliárdos károkat. A kár neve már nem kár, hanem művészet.
Megtérítése? Minek? Művészetet kaptak azok, akiknek pénze elveszett.
Vagy gondolhatunk egy nem túl etikus hackerre is akár. Behatol az OTP rendszerébe – művészként lépdelve át a tűzfalakon és a védelmi rendszereken – és leemel mindenféle alantas emberi számlákról pénzeket.
Kár? Nincs.
Mi van? Művészet.
Valamit mégis tud ez a Sugár professzor. Javasolnám, hogy a mostani kormányzat által felülírandó polgári és büntető törvénykönyvek munkálataiba soron kívül vonják be professzor urat, aki új dimenziókat tudna adni a károkozás eddigi, nyilvánvalóan elavult megfogalmazásainak is.
Az is értékelendő, hogy Sugár professzor akkor állt elő új elméletének egy mondatba összevonható konklúziójával, amikor azon kínlódnak itt jogászok, hogy összeférhető-e az ún. jogállamisággal a visszamenőleges hatályú jogalkotás.
Bátran, előismeretek nem kívánóan kell belevágni, mint Sugár professzor tette. Hadd alakuljon az ósdi jogrendszer és legyen végre humánus, művészeti alapokon álló!
Éljen!
@iparterves: Ha maga nem ért a BTK-hoz, akkor én mit szóljak? De ha a mai magyar jog(?)rendszernek vannak is súlyos hiányosságai, következetlenségei és igazságtalanságai, az, hogy a művészet fogalmának definiálása nem képezi a BTK részét, semmiképp sem az. Ezt a kevés pozitívumok között tarthatjuk számon.
Ezzel együtt én azt sem szeretném, ha a bíró határozná meg, hogy mi a művészet.
Ebből a zsákutcából az lenne kiút, ha Sugár tényleg visszaperelné a VAM-ot műtárgy megsemmisítéséért — ahogy ezt roppant lényeglátóan maga felvetette. Ilyen esetekben kár, hogy a magyar jog nem precedens alapon működik (persze ahhoz megfelelő színvonalú tárgyalásokra és bírókra lenne szükség, olyan vitakultúrára, ami gyakorlatilag nem létezik itt nálunk).
Viszont ha első fokon nem döntehetett másképp a bíró, mert a jogszabályok megkötik a kezét, akkor nem értem, hogy másodfokon hogyan változhat enyhébbé az ítélet?
Az első dolog, ami a művészet fellebviteli fórumának kérdésére eszembe jut, az Duchamp alapján az utókor. De én ebben csak korlátozottan “hiszek”.
Viszont engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét egy ellentmondásra, amibe itt belekeveredett. Egyszer régebben azt mondta, hogy inygen műtárgy nincs, most meg hortib-től elfogadja. Most akkor merre az annyi?
@timár.kati:
Ingyen műtárgy nincs, én az ingyen gondolatot fogadtam el és tekintettem “műtárgynak”. Óvatlan voltam, s nem írtam körül a dolgot.
Ami a művészet és a büntetőjog viszonyát illeti, egyetértek azzal, hogy nem a jognak kellene eldöntenie, mi a művészet ( olyik alkalommal mégis rákényszerül, mint Brancusi vagy Flanvin ügyében ), de ha a “művészet” mentesítheti a “művészettel” bűnt elkövetőket ( rongálás ), akkor a szerencsétlen és nyilvánvalóan nem erre kiképzett bíró számára kell eligazítás arról, mi a művészet.
Az eligazítás pedig nem az akár ellentétes szakvéleményeket adó szakértők szövegeiben kell, hogy megjelenjék, hanem – amit a művészetben nem szeret, de a jognak feltételezem elemi része – a normában, amely pontosan leírja, mi az a “művészet”, aminek gyakorlása mentesítő tényező.
Sugárnak joga van arra, hogy követelje a műalkotásának tiszteletben tartását ( ha műalkotás az valójában, s nem valami stencilezett disznóság ), s rögtön tulajdonjogi viták is keletkeznek, meg elsődlegesen az, hogy el kell döntenie a bíróságnak, a szegénynek, hogy kulturális dolog-e a Vam Design falára került szöveg.
Szerintem megérne egy misét ez az ügy, így visszafelé gombolyítva. Sok mindent tudna tisztázni, pl. a művészet társadalmi hatóterületét.
Ami a másodfokot illeti, ott – s erről rengeteget lehet olvasni – másképp értékelhetik a tényeket. Vagy azt mondhatják, hogy az eset tisztázása érdekében tényleg meg kellett volna hallgatni a tanúkat. Emiatt aztán kezdődhet előlről az egész.
Minden lehet és annak az ellenkezője is.
A művészetírásban sokkal nehezebb ilyen fellebbvitelre találni, így gondolom én is.
@iparterves: Akkor ez egy a-befogadó-szempontjából-konceptuális-ingyen-gondolati-műtárgy? 🙂 Jól kivágta magát.
A Brancusi és a Flavin esetében az nem számít, hogy azt már a bírósági ügy előtt eldöntette valamiféle szakmai közvélemény? Van ennek nincsn jelentősége?
Hát igen, normatíve leírni a művészetet — ez szép feladat lenne. Erre még Danto is azt mondta, hogy nem tudja meghatározni, de felismerné. Bár az én véleményem szerint még ez sem annyira magától értetődő. Ha bezárnák az ember egy szobába különféle tárgyakkal, akkor tudna-e belőlük két csoportot képezni — az egyikbe a műtárgyak, a másikba meg a “közönséges” hétköznapiak?
Abban igaza van, hogy a “visszafelé való gombolyításból” kisülhetnének érdekes dolgok. De attól tartok, ez elmarad.
Kíváncsi vagyok, hogy majd másodfokon mi lesz az ügy kimenetele.
Már megint egyetértünk? a művészetírásban is?
@timár.kati:
Azért ellentmondásba keveredni szabad, ugye?
További helyesbítés: B. és F. esetében kormányzati szervek ( vám ) döntöttek a művek ipari anyagként való elvámoltatásáról. Igaz, ha jól tudom, később a bíróságok is megerősítették ezen döntéseket.
Attól még mindkettő lehet művészet, de egy adott szempontból ( vámot kell-e fizetni utána vagy sem ) ipari terméknek minősültek.
A művészet normatív leírása márpedig szükségessé válik, ha a másodfok nem találja bűnösnek a rongálásban Sugárt, elfogadva annak védekezését.
Mert nem lehet azt mondani ezek után, hogy a Sugár-stencil művészet, az emberi melléktermék, amit egy bank bejáratánál kritikailag elhelyez egy művészetteremtő homeless viszont nem az.
Miért?
A művészetet pedig nem a művészettörténészek “állapítják” meg, de ha ez lenne majd a feladat, akkor jól néznénk ki, jöhetne egy Művészmegállapító Szuperhivatal.
Nekem van jelöltem az élére!
@iparterves: Méghogy szabad? Egyenesen ajánlott!
B. és F. kapcsán — akkor ezek szerint vám-ügyben más tételek vonatkoznak a műtárgyra, mint a nem-műtárgyra. Ez valahonnan rémlik. De akkor a vámhatóság mégiscsak képes meghatározni, hogy mi a művészet. Most ennek inkább örüljünk, vagy inkább ne?
Az biztos, hogy bármi lesz a végső, bírósági ítélet, az sok mindenre kihatásal bír majd. Bár — és ezt már írtam itt — a magyar jog nem precedens-alapú (ha jól tudom), mégis mindenki hivatkozik ezekre az ügyekre. Csak a homeless-eknek nem lesz hivatkozási alapjuk semmire se…
Valami azt súgja nekem, hogy sejtem, ki a maga jelöltje. (Most remélem, mindenki jól figyelt és majd megküldi felszólamlását a megfelelő fórumokra, hogy mi folyik itt már megint.)
@timár.kati:
Igen, a Művészetellenőrzési- és Művészetmeghatározási Szakértői Főigazgatóság végleges döntések meghozására feljogosított vezetőjének ugyanazt gondolom, akit maga gondol, hogy én gondolok.
Ő a legalkalmasabb jelölt a normatív esztétika alapján születő, minden mást kizáró művészetfogalom szigorú és következetes meghatározására.
A Magyar Művészeti Akadémia alintézményeként jöhetne létre e szerv és egyben meg lehetne szűntetni a már rég funkcióját vesztett Lektorátust is.
Ahogy a Főigazgatóság meg tudja határozni pozitíve, mi a művészet, úgy képes a vámhatóság Európában most és Amerikában a harmincas években arra, hogy meghatározza: vám szempontjából mi nem művészet.
Összeillenek, így egy kerek egész a dolog.
A nagy, végső ítélet sok mindent determinál majd és mindenki hivatkozni fog rá. Ez így helyes. A művészettel elkövetett rongálás vagy bűn lesz vagy mennybe megy. Ez a választási lehetőség áll a bíróság előtt.
Pokol vagy apoteózis.
@iparterves: Egyértelmű, hogy pokol. Minden erő ebbe az irányba hat, legalábbis nekem így tűnik.
Mondjuk a pokollal több mindent lehet kezdeni, mint az apoteózissal. Onnan már nincs feljebb.
Művészetpolitikai vázlata minden részletre kiterjed, én azonban — és ezt egyáltalán nem a kötözködés szándékával, csak a teljesség igényével mondom — a maga helyében a Lektorátust is megtartanám. A párhuzamos intézmények megléte egy olyan szép magyar hagyomány, amit érdemes megőrizni.
@timár.kati:
Milyen funkcióval tartható a Hagyományok Háza fele?
Engedélyeket ad? Nyilvántart?
A Lektorátus lejárt intézmény.
Úgy, mint a Képcsarnok, amelynek vezérhajóját a Váci utcából most akolbólította ki az V. ker. Önkormányzat.
Viszlát Csók Galéria!
Előre a gazdaságosabb bérleti díjakért!
@iparterves: Könyörgöm, ott vagyunk a 70-es évek kellős közepén, nemsokára jönnek a 60-as évek és így tovább. És maga úgy látja, hogy a Lektorátusra nincs szükség? Nincs funkciója? Most lesz csak munka dögivel. Hasonlóan an MMSZF-hez, azaz a Művészetellenőrzési- és Művészetmeghatározási Szakértői Főigazgatósághoz.
Éljenek a költségként leírható bérleti díjak!
@timár.kati:
Ha így van, akkor az olyan polgári csökevényekre, mint a hanyatló kapitalizmus büdös virágaitól átitatott Ludwig Múzeum, semmi szükségünk.
Egészséges népi művészet a mi igényünk, a modernizmus pedig átokként ül rajtunk.
Realizmus! Realizmus, igazi nép-nemzeti realizmus, ami nékünk kell!
S ezt a nagy gyakorlattal rendelkező Lektorátus tudja biztosítani nekünk.
Szóval, ha így van, akkor mégis kell nekünk a Rémsző- és Nipparművészeti Hektorátus.
De a Művészetellenőrzési- és Művészetmeghatározási Szakértői Főigazgatósághoz ragaszkodok!
@iparterves: Ez a “polgári csökevény”-dolog most nem lesz ennyire fekete-fehér. Mert most két kategória látszik kirajzolódni — a “jó” polgári “csökevény” ( = hagyomány), és a “rossz”. A modernizmus sok tekintetben tényleg átok, talán csak az abszolutizáló, apolitikus formájában nem az — sokak számára.
Aki “igazi nép-nemzeti realizmus”ért kiált, annak meg kellene magyaráznia, hogy mit is ért ezalatt, mivel szemben definiálná ezt az irányzatot. Móricz bizonyos novellái például hova tartoznának? (Én nem tudom, nem értek ehhez, se.)
Én támogatom a maga ragaszkodását, mert az ötlet nagyon jó. De szerintem a RNH se tűnjön el, csak ezt javaslom. Szerényen.
@timár.kati:
De mi lenne a polgári hagyomány?
“Valahol utat tévesztettünk?”
A modernizmus lehet átok, de egyszer valahogy végig kell(ene) már menni rajta. Az a modernizmus, amit nálunk ismerünk oda vezetett, amit Bibó leírt ( aktuális hagyomány ez is ).
A nép-nemzeti realizmus alatt a jó népi(esch) magyar irodalom nemes hagyományát értem és azt a művészetet, amely abból sarjadzott ki.
Benne van ebben a mi Melocco Miklósunk, Kő Pálunk ( hova is lennének modernizmus nélkül ? ), benne van Móricz is, de még inkább Sinka, Kodolányi, Németh László ( hol lenne a modern természet- és társadalomtudomány nélkül ? ).
Nincsen benne Karinthy, Heltai, József Attila ( a kommunista, Freud-követő, egyeteme ellen lázadó ), Molnár Ferenc és hasonlók.
Ott van viszont Karády Katalin, de Korda nincs, sem Szőke Szakáll ( a Casablanca korpulens főpincére ).
Ott van Gömbös, de a hivatalosan kiiktatott, egykori fajmagyar, később egyszerűen: magyar Bajcsy-Zsilinszky nincs ott.
Az Európai Iskola sincsen ebben a hagyományban, a Bauhaus sincsen ( Breuerről úgyis tudtuk, hogy idegen nálunk és elégetése halála után is folyamatban van, tisztes német hatások beépítésével ), s egyre halványulni fog az Iparterves múlt is.
Majd erőre kap a Szürenon Csájival és Prutkay-val, s alaposan átíródik az elmúlt száz esztendő művészettörténete is.
A realizmus, amelyről annyit vitatkoztak az ötvenes-hatvanas években, újra erőre kap egy jó adag naturalizmussal vegyítve.
A közérthetőség eszméje – amelyet olyannyira középpontba helyeztek még nemrég is -hamvaiból főnixként feléledve diadalmasan szárnyal új, realista esztétikánk központi helyére.
A szükséges tartalmat, amelyet korábban nem tudtak neki megadni, a NÉP nevében eljárva most megteremtik.
( MI az az RNH? )
@iparterves: Nem tudom eldönteni, hogy a kommentje elején megfogalmazott kérdéseket hozzám intézte-e vagy költőinek (angolul jobb: rhetorical) szánta, mivel amit utána leírt, az már maga a válasz, jobban és pontosabban megfogalmazva, mint azt én valaha is tudtam volna. Igen, erre gondoltam én is.
Egyetlen egy kiegészítésem lenne a realizmus ügyében. Szerintem itt (már egy jó ideje) a realizmusnak álcázott (hogy hülyeségből vagy szándékos félrevezetésből, ezt mindenki döntse el maga) “szürrealizmus” folyik. Na, jó, nem az eredeti értelmében, hanem abban, hogy ha a kultúra különböző ágaiban valóban és a szó eredeti értelmében vett realista (sőt, naturalista) megközelítésben “ábrázolnák” a valóságot, akkor már kitört volna a valódi forradalom. Az, amit realizmusnak próbálnak meg láttatni, nem egyéb, mint giccses, a legrosszabb értelemben vett szentimentális és ostoba bájolgás, vagy opportunista menekülés a “valóságtól”. Ez a realizmus (amit szerintem maga is adott esetben “szorgalmazna”) azonban teljesenen és tökéletesen marginalizált.
(RNH: Rémsző- és Nipparművészeti Hektorátus, kopirájt @iparterves)
@timár.kati:
Rétori volt a kérdés.
A realizmus lehet nagyon jó. Lásd: a legjobb háborús regények ( pl. Norman Mailer-é ).
A képzőművészetben a realizmus helyett inkább naturalizmus van, az a rettegés a realizmustól, a valóditól, amelyet leír, mindig is jellemezte a magyar művészetet.
A képzőművészetünk, az a kis történeti szelete, amelyet módom volt megismerni, valóban azt a giccses valóság(?)ábrázolást valasztotta, amelyet maga olyan keserűen leírt.
És – örüljön mindenki, aki olvassa! – igaza van: a realizmus teljesen marginalizált, nincs és nem is lesz rá igény, mert a pofánkba vágná a reáliákat ( az meg ki a fenének kell? ).
Az RNH egy a sok poszt-szoc rövidítés közül és a Creative Commons alá helyezem.
@iparterves: Igaza van (!!!), még abban is, amikor leírja azt, hogy “valóság(?)”. Nekem sem volt könnyű leírni az szót minden idéző- és kérdőjel nélkül, de a posztstrukturalista énemen felülkerekedett a politikai énem.
Én egyik rövidítést sem ismerem, de akkor a CC most gazdagodott legalább eggyel 🙂
@timár.kati:
Ajánlom szíves figyelmébe az NKVD, a Kiadói Főigazgatóság vagy a bulgakovi Tömegír szavakat.
A valóság pedig megcsal bennünket.
@iparterves: Igen, ezek “jó” szavak, bár nem tudom, ki tart igényt a kopirájtjukra…
A valóság kérdéseben viszont vitába szállnék magával. Szerintem nem megcsal minket a valóság, hanem sok, különböző valóság”unk” van, amelyek néha, meglepő módon, nagyon eltérnek. De ez talán azért van így, mert a valóságokat percepiálók térnek el nagyon egymástól. Hmmm?
@timár.kati:
Látja, ebben különbözünk lényegileg egymástól.
Maga a poszt ( ide az tehető, amit akar: strukturalista vagy modern ) világában a valóságot különböző darabokként, “világokként” látja, amelyekben megszűnt a nagy narratíva, az az összetartó erő, amelyet talán történelemnek hívnak.
Egy szétesett világ szétesőfélben levő tükördarabkáit gondolja “valóságnak”, én pedig – anélkül, hogy elméletileg bizonyítani tudnám álláspontomat, mert Sem Hayden White, sem Koselleck nem vagyok, de mennyire nem! – úgy gondolok erre a világra – amelyet igazán nem is ismerek -, mint egy olyan egységes egészre, amelyben a látszat ellenére van összetartó erő, amely a darabokból egésszé tud egyesülni, s amelynek történelme ugyan kis történelmekből épül fel, de összességében kiad valamit, olyan, egy ember, de még egy nép számára is átláthatatlan valóságot, amelyet létnek, életnek vagy történelemnek nevezhetünk el.
Régimódi és idejét múlt idea ez, megcáfolni is könnyű, de nem biztos, hogy nem igaz.
A történelmet mi teremtjük, át is írhatjuk – erre napjaink adják az eklatáns példákat – de a szubjektív észlelésünk, befogadásunk és interpretációnk ellenére a történelem tényeit nem mi alkotjuk meg.
Olyan ez, mint a klasszikus baleset-példában: minden tanú másként látta, mi történt, ki a felelős. Ha őket hallgatja meg az ember, sohasem tud tiszta és érvényes képet alkotni.
A szóképek játékosak, és ma ismét van rá igény. Súlyos politika igény.
@iparterves: Én nem hogy Hayden White, vagy Koselleck, de más sem vagyok, sőt, ebben a kérdésben még koherens sem.
Pár napja írtam egy kommentbe (amit most nem találok), hogy az elméleti és a politikai énem egy adott kérdésben kissé skizofrén állapotban leledzik. Merthogy elméletileg tényleg posztstrukturalista lennék, de ennek a pozíciónak a realativizmusából fakadó némi gőgjével megvannak a maga súlyos, politikai hátulütői. Mégpedig az, hogy mindenfajta politikai cselekvés és összefogás lehetőségét elméleti alapon teszi lehetetlenné. Ha nincs egy olyan materiális valóság, aminek néhány premisszájában meg tudunk egyezni, akkor nem is lehet közösen fellépni. Szóval, a két énem csatázik ebben a kérdésben.
Abban viszont vitatkoznék magával (aki nyilvánvalóan nálam többet tud a posztmodern historiográfia ügyes-bajos dolgairól és vitáiról), hogy ha én jól értem H. White-ot, akkor ő nem elsősorban azt proponálja, hogy nincs nagy narratíva, hanem azt, hogy a történetírás (amely nála is azért egy tudomány, nem pedig népművészet vagy hasonló) számos, a fikciós írásmódra jellemző toposzt és nézőpontot is magába foglal és ha történettudományt művelünk, akkor a lehető legalaposabban tisztában kell lennünk ezekkel, amelyek a beszélői pozíciónkat és a leírtakat meghatározzák.
Én sem szeretnék mást, mint hogy ez a tudatosság kissé növekedjen és számos, nagyon is ideológikus kérdés, ami ma annyira természetesenek tűnik, épp ideológiai szempontból legyen górcső alá véve.
Az igény egyre nagyobb, és nekem úgy tűnik, hogy vannak szép számban olyanok, akik szakmányban ki is elégítik. Súlyosan és politikailag.
@timár.kati:
Téved: sokkal kevesebbet tudok, alig valamit – ha az egyáltalán “valami” – a posztmodern narratívákról.
H. W. nekem annyit mond mindközönségesen, hogy a történetíró teremti a tényeket és a történelmet is.
A történettudomány kétségessé tette saját magát: egyszerre akar olyan módon létezni, mint egy természettudomány, s ugyanakkor irodalmi formában megszólalni ( a történelem történettudományi meséjét mondva el ).
Abban mélyen egyetértünk, hogy az ideológiával átjárt vagy az ideológiák gyártotta tények, összefüggések független és friss szempontokból és módszerekkel kerüljenek kritikai vizsgálat alá.
A nagy kérdés az, hogy az olyan toposzok, mint a “modernizmus”, az “avantgárd” vagy önmaga a “posztmodern” hogyan bírnák ki ezt az egzaminációt.
Annak kevéssé lennék a híve, hogy a vizsgálat közben a beteg elhalálozzon.
A közösség mint orvos
Óbbudai Társaskör Galéria
Koncepció: Koncepció: Baglyas Erika, Tóth Zsuzsanna, Zalka Zsolt
A galéria ezúttal nem kiállítótérként, hanem az ókori görög agora mintájára nyilvános fórumként, mindenki számára nyitott kommunikációs térként funkcionál.
Időpontok csak keddi napokon:
2011. május 3. 19.00-20.30
2011. május 10. 19.00-20.30
2011. május 17. 19.00-20.30
2011. május 24. 19.00-20.30
Miről beszélünk, és miről hallgatunk egy galériában, ahol nincs kiállítás? Csak székek vannak, amikre le lehet ülni és mondani valamit, vagy nem mondani semmit. A projekt arra irányul, hogy megpillantsuk, mi történik, ha ma Magyarországon több tucat ember leül, és beszélgetni kezd arról, ami – itt és most – foglalkoztatja őket.
Az Óbudai Társaskör Galériában Baglyas Erika az egy hónapra szóló kiállítási lehetőségét események sorozataként értelmezi. A koncepció három barát közös gondolkodásának eredménye. Ennek rögzített elemei a következők: 1. csak meghatározott időpontokban lehet a kiállítóhelyet látogatni; 2. a galéria terében koncentrikus körökben elhelyezett székekre lehet leülni; 3. két csoportvezető van jelen a találkozók során; 4. azt tekintjük a projekt tartalmának és üzenetének, ami a kiállítótérben a négy csoport-alkalom során megjelenik.
A galéria ezúttal nem kiállítótérként, hanem az ókori görög agora mintájára nyilvános fórumként, mindenki számára nyitott kommunikációs térként funkcionál. Négy alkalommal összegyűlő Nagycsoport biztosítja azt a kommunikációs keretet, amelyen belül lehetőség nyílik a jelenlévők számára, hogy megfogalmazzák azokat az érzéseket és gondolatokat, melyek ott és akkor foglalkoztatják őket. Az alkalomról alkalomra megteremtett társas térben, az együttlét során jelenhetnek meg az adott közösséget mozgató vágyak, félelmek és fantáziák. Az események mindenki számára nyitottak, azokon mindenkinek módjában áll beszélni és hallgatni, a részvétel egymástól függetlenül bármelyik időpontban lehetséges. A beszélgetésekről hangfelvétel készül abból a célból, hogy a négy alkalom után értelmezni tudjuk a közös kommunikáció erővonalait, irányát.
Koncepció: Baglyas Erika, Tóth Zsuzsanna, Zalka Zsolt
Csoportvezetők: Milák Piroska és Zalka Zsolt
Időpontok csak keddi napokon:
2011. május 3. 19.00-20.30
2011. május 10. 19.00-20.30
2011. május 17. 19.00-20.30
2011. május 24. 19.00-20.30
Helyszín:
Óbudai Társaskör Galéria
1036, Budapest, Kiskorona u. 7.
Akik támogatnak bennünket:
Óbudai Társaskör Galéria, NKA, Thalassa Ház, Kultúrgorilla
*Robert N. Rapoport: Community as Doctor, In: Tavistock Publications Ltd., London, 1960
********
Az Óbudai Társaskör Galéria terében ez alkalommal a megszokott kiállítási szituációt felfüggesztjük. Ezáltal nem csak a kiállítótér funkciója változik meg ideiglenesen, hanem a létrehozó/alkotó és a néző/befogadó/résztvevő szerepe, definíciója is módosul, szűkül a köztük lévő szakadék. Az alkotó ez esetben nem egy vagy több művészt jelent, a produktum nem előre létrehozott, éppen ezért ennek a klasszikus értelemben vett bemutatására sem kerül sor. A kiállítótér jelen esetben felkínált térként funkcionál, a művész a folyamat katalizátora, a projekt szervezői az események kereteinek kidolgozói. A művész és a közönség szerepei átértékelődnek, a „kiállítás látogató” – ebben az esetben – kollektív alkotóvá, érzései, gondolatai pedig tartalommá válnak.
A társadalmak nagyobb csoportjaiban élő embereknek anélkül van képük bizonyos, a társas, mindennapi létüket, viszonyaikat meghatározó dolgokról, hogy személyesen találkoztak volna, ezeket megvitatták volna. Pusztán a nyelvi, kulturális közösség, a sorsközösség okán alakul ki közös tudás, közös kép, előítélet, attitűd, jönnek létre közös fantáziák és különböző világmagyarázatok. Ősi tapasztalata az emberi közösségeknek, hogy a valóságról a lehető legpontosabb képet akkor nyerik, ha tudatosan elkezdenek szóba állni egymással az őket foglalkoztató kérdésekről, teret adva lehetőleg minél többféle megközelítésnek és tapasztalásnak. A személyes élet többgenerációs tapasztalataiba íródott történelmi, kulturális és politikai motívumok adott esetben markánsan elmélyítik, körbehatárolják és konzerválják a kicsiny közösségek privát tudását. Egy családban, egy kis csoportban még tudhatjuk, mi van a csend mögött, de egy nagyobb csoport, közösség szintjén már nincs közös tudásunk arról, hogy miről hallgatunk. Vannak időszakok, amikor szinte mindenki számára világos, hogy miről nem szerencsés szót ejteni össztársadalmi szinten, ez általában a nyilvánosság markáns kontrolljával jár, és az attól eltérő megoldásokat fenyegető következményekkel büntethetik. Ilyenkor azonban az egyéni tudások közös nem tudássá állnak össze** , és így nem válnak nyilvánossá.
Mai ismereteink szerint az érzelmi-kapcsolati zavarok jó része – akár betegség formájában megtestesülve – származik a család, a környezet feldolgozatlan konfliktusaiból, megbeszélhetetlennek tűnő generációs titkaiból, elhallgatásaiból, a történtek, a valóság meghamisításából.
A múlt század kezdetétől fogva egyre világosabban jelentek meg ezek az összefüggések, így az a törekvés is, hogy kapcsolataink rendezésével – melyhez óhatatlanul hozzátartozik önismeretünk elmélyítése – ezek a lelki zavarok gyógyíthatóak. A gyógyítás egyre tágabb kapcsolati világot vont be hatókörébe, így jelent meg a közösség gyógyító ereje is, mint hatékony színtér. Az első terápiás közösség is így jött létre Angliában, megalkotója Robert N. Rapoport volt. A gyógyító közösség lelke a Nagycsoport, ahol a közösség résztvevői szabadon megvitathatták élményeiket, az egymáshoz fűződő viszonyaikat, ki-ki hozva magával a „hazait”, a maga társadalmi valóságát (is). Megszületőben volt a felismerés, hogy egy embert is az tart össze, ami több embert összetart.
Mi a Nagycsoport?
Nagyobb intézmények társas működésmódját, rejtett konfliktusait és szervező fantáziáit feltárni, megérteni hivatott fórum. Rögzített keretekkel dolgozó kommunikációs tér, ahol ötven – hatvan ember szabadon beszélhet vagy hallgathat. Nincs előre meghatározott téma, a csoportot vezetők igyekeznek támogatni a résztvevőket mélyebben foglalkoztató motívumok megjelenését. A módszert, mint hangsúlyos elemet, általánosan használják a lelki betegségeket gyógyító intézményekben. Jelen projekt ezt a formát helyezi át a művészet kontextusába, a nyilvánosság egyfajta megjelenítésére.
Általános keretek
* két csoportvezető, két-három segítő munkatárs
* koncentrikusan elhelyezett széksorok, mindenki szabadon megválasztja helyét
* 1 ½ óra időtartam
Minden résztvevőnek lehetősége van a négy megadott időpontban másfél órára helyet foglalni, beszélni vagy hallgatni a kiállítótérben. Mint minden Nagycsoporton, itt is az lesz, amit hozunk és az, amit ezzel kezdünk.
Jelen projekt modellt kíván nyújtani arra, hogy egy nagyobb közösség alkalmi csoporttá formálódó tagjai, – idegen vagy ismerős emberekként megtapasztalva, és kibírva a Nagycsoport „személytelenebb” világát, a mély bizonytalanságot és „magárahagyatottságot” – képesek olyan kis világot alkotni, ahol kitapinthatóvá válik a személyes és a közös érintkezése. Ha megpróbáljuk megosztani egymással az ott és akkor felbukkanó érzéseinket és gondolatainkat, képet kaphatunk a tágabb közösségünk életét szervező fantáziákról, a párbeszéd lehetséges erővonalairól. Az így közösen megszerzett tudás gyógyíthatja a nagyobb emberi közösség kapcsolatainak zavarait is.
A Klubrádió Mecénás című műsorában A közösség mint orvos c. eseményről Balog József kérdez.
** Nádas Péter: Mese a tűzről és a tudásról, In: Játéktér, Budapest, Szépirodalmi, 1988
@iparterves: Szerintem a történettudománynak nincs szabad akarata és választása abban az értelemben, hogy adott egy hagyomány számára, amiben vagy amihez képest tud csak megnyilvánulni. Szerintem nem “akar” irodalmi módon és eszközökkel megszólalni, hanem ez a megszólalási mód a hagyománya. Hogy ha egy történetet el akarunk mondani, annak megvannak a maga szabályai, formája, stb., tehát ez határozza meg sokszor az “elmondhatót”. Sokszor fordul elő az is, hogy bizonyos narratív dramaturgia, vagy koherencia, vagy “mondanivaló” érdekében bizonyos részeket felerősítünk vagy elhagyunk, stb. Szerintem White mindösszesen azt állítja, hogy ez strukturálja azt is, ahogy a történelem történetét elmondjuk.
A beteg szerintem nem hal bele az “egzaminációba”, de lehetséges, hogy már nem az a beteg fog felkelni a vizsgálóasztalról, aki oda lefeküdt.
@timár.kati:
A történettudomány ( művészettörténet ) nem szubjektum, de létrehozói, aktorai azok.
Számukra pedig több hagyomáény létezik. Ne felejtse el, hogy nem mindegy, egy adott történelmi kort a vezető férfiak élettörténetén keresztül, a politikai vezetők cselekedetein át mesélünk el, vagy a nagy csaták, választási küzdelmek, esetlegesen az osztályharcok történetébe ágyazva.
A tudós történésznek van választási lehetősége: Tacitus mellé állhat vagy Hobsbawn oldalára. Történetfilozófiát is ír vagy elszakítja a történelem leírását a filozófiai alapjaitól ( rá sem krdez arra: mi a történelem ), és úgy ír eseménytörténetet, poltikartörténetet.
Az a kérdés: miről akarunk beszélni, mi a lényeges és mi nem. A választás, a tényteremtés a történésze (? – ez egyben hamisítást is jelent ).
A beteg, ez a kortárs képzőművészeten és a hazai kortárs kritikán látszik, már azt sem tudja, kicsoda ő, hol a helye, miről beszélne. A szereptévesztés folyanatos, s ideje lenne egy tisztességes műtét, hogy újjászületve keljen fel, vagy haljon meg, ahogy van és legyen helyette egy másik. ( Ez nagyon szélsősége megnyilvánulás volt, nem vagyok ennyire radikális – ljen, virágozzék száz virág, de egy-két jómadár nem hagyja. )
@iparterves: Itt most egy kicsit két malomban őröltünk, mert én tényleg a történettudományra gondoltam (és nem a művészettörténetre), valamint a “beteg” alatt is ezt értettem, nem pedig a kortárs képzőművészetet.
Az igaz, és azt már sokan sokszor elmondták, hogy az irodalomtudomány is akkor tudott igazán megújulni, amikor a “történet” szót elhagyta, mert ez óhatatlanul is meghatározta azt a módot, ahogyan a saját narratíváját strukturálta 🙂 A művészettörténetben ez a folyamat még nem zajlott le, mert akik művészettudományról beszélnek, azok se abban az értelemben (már ahogy én látom), amelyben az irodalomtudomány magát definiálja.
Abban maximálisan egyetértek, hogy a történetek sokféleképpen elmondhatók, ahogy maga Marx is mondta — a történelem leírható osztályharcok történeteként vagy másképpen (ez elég hevenyészett parafrazeálás volt, bocs).
Szerintem hamisításról akkor beszélhetünk, ha valaki egy cél érdekében elhallgat olyan infókat, amelyeknek birtokában van és amelyek a végső következtetésére hatással lennének, de egyben ezt meg is zavarnák, tehát inkább úgy csinál, hogy nem vesz róluk tudomást.
Az biztos, hogy minden tudományban (és talán az életben is) az a legfontosabb, hogy rákérdezzünk a paraméterekre és a premisszákra, és ebből kiindulva működjünk.
Abban is igaza van, hogy fontos kérdés, mi a lényeges és mi nem, de ezt szerintem nem lehet normatíve meghatározni. Attól is függ, hogy az adott “történet” (amit épp el akarunk mondani) milyen kontextusban jelenik meg.
Én a művészetet egyébként nem “betegként” látom. Szerintem a művészet olyan, amilyennek a művészek csinálják. Van, létezik, jól, rosszul, hullámzóan, stb. Az már egy másik kérdés, hogy a kritika mit kezd vele.
Amit viszont nem értek és kérem, hogy kicsit fejtsen ki, az a beteg és a műtét metaforája. Hogyan nézne ki, mit jelentene ebben a kontextusban a korrtárs művészet “műtétje”, mit kellene kivágni belőle, hogy meggyógyuljon? Vagy ha ne adj” isten, meghal, akkor honnan születne valami új?
@timár.kati:
Abba a régi vitába most nem mennék bele, hogy a művészettörténet történettudomány-e, annak segéde. alfaja vagy önálló műneme.
Szerintem a művészettörténet is történettudomány, s nagyjából minden, amit a történettudományról elmondhatunk, érvényes (lehet ) a művészettörténetre is.
Mint tudja, nem vagyok művészettörténész, de még a művészettörténet történésze sem, ezért elfogadom, hogy nálunk nem zajlott le az a váltás, ami a történettudományban és az irodalomtudományban- és történetben. Mert irodalomtörténet azért létezik, s nehezen lehet összehasonlító irodoalomtudományról szó, inkább irodalomtörténetről.
A Magyar irodalom történetei című kötetek sem irodalomtudományi irányultságuak, hanem történetiek, nem nélkülözve az irodalomtudományi részeket azért.
A magyar művészettörténet – és ez jellemző – nem izzadt még ki magából egy ilyen kötetsorozatot, a Magyar művészet messze áll ettől, a hivatalos tananyagnak szánt kétkötetes Magyar művészet a kezdetektől és 1800-tól pedig még kevésbé az.
A hamisitás ügyébe igyekezett most normatív szöveget előállítani, de nem sikerült, mert sok egyéb lehetőség is van ( tényátrendezéstől a viszonyítási alapok viszonylagoságáig, a szándékos felnagyítától a szándékos lekicsinyítésig – mind megváltoztatja a tényeket és azok beágyazódottságát és hamis következtetések levonásához vezet, s vannak még formák ).
Amíg a tudomány önmagára kérdez, önmagát vizsgálja ( az elméleti műtőasztalon és nagyon dialektikusan ), addig a “termelés” átmenetileg felfüggesztve? Másként: az önvizsgálatnak meddig kell időben és térben terjednie, és hol lehet már valamire építeni is anélkül, hogy az építmény alapjait magunk fűrészelnénk-bontogatnánk?
A lényeges meghatározásával, axiomaszerű előrevételével indulhat egy történet. Pl. azt mondom, hogy a 20. század második felének legjobb festője a most áprilisban 75. életévét betöltött Lakner László.
Álltásomat igazolnom kell, ezért történetiségében mutatom be a munkásságát. Milyen módon elemzem, hogyan közeltem meg? Önmagából vagy a művészeti környezetéből? Értékelem-e naprakészségét vagy eltávolodását az aktuális művésezti történésektől? stb.stb.
Valahol a saját gátlásaimat fel kell(ene) szakítanom ahhoz, hogy egyáltalán egy szót is le tudjak írni.
Ez azoknál, akik elmélettel és 8művészet)történettel foglalkoznak, rettenetes szubjektív probléma tud lenni, amely átterjedhet a szakma mint tudomány egészére is.
Ez talán túl praktikus megközelítésnek tűnik, de a tudás ( már, akinek van ilyen ) megfelelő csoportosításához elengedhetetlen.
A művészetről szólván: nekem fogalmam sincsen, mi az. S amit mertem volna róla gondolni, azt sem tételezem már róla.
Lehet, hogy olyasmi: művészet – nincsen is. Talán, talán vannak művészek, de róluk is nehezen lehet tudni, kik ők.
Szép is lenne, ha annyira egyszerű lenne az élet, hogy vannak a művészek és alkotnak. Művészetet. s ennyi.
Sajnos, amióta vannak művészettörténészek, kritikusok, művészetbarátok és van egy nagyon kiterjedt intézményi háló, azóta a művész megcsinálja a mávészetet-szöveg már nem igaz egészen.
Anish Kapoor ( anizs és kapor – boocs! ) az Orsay-ban létrehoz valami gigászi, eddig soha nem látott méretű izét, alkotást – művészetet teremt, de meghatározott térbe és anyagiak figyelembevételével.
A művészettermelés így megy ma. Vagy rendel a kurátor, a galériás és rendel a műbarát, ahogy rendelt már a komisz a 17-18. századi Németalföldön is.
A rendelt, elvárt, előre elmondott karakterű formájú, tartalmú mű is az alkotó kezéből “folyik”? ( Tudom, azt fogja mondani: igen. )
A kortárs művészetet elborította a pénz, s a nagy műtét során ezt kellene visszametszeni. Nem akaraom én, dehogy akarnám, hogy rosszul éljenek a művészek ( nagyobb részük amúgy sem él túl jól ), de ártalmasnak tartom, hogy a kép/szobor/gondolat mára marketinges jelképpé vált, bárhol beváltható kötvénnyé vagy piacra dobható részvénnyé.
Ha az a pénz-művészet ( s innek csak egy ugrás a Sugár! ), amely ma virul, meghalna, nem lennék boldogtalan.
@iparterves: Az a vita tényleg messzire vezetne, hogy a műv.tört. a történettudomány része-e vagy sem. Úgy érzem, ebben a kérdésben nem lesz akkora egyetérték köztünk 🙂
Az viszont vicces, hogy amit én a tudománytörténetről írtam, azt kifejezetten a nemzetközi szcénára értettem, nem a magyarra. Az egy teljesen másik tészta.
Most nehéz kitérnem a részletekre, de az Anish Kapoor-művel kapcsolatban az jutott eszembe, ami eddig életemben összesen kétszer ötlött fel bennem spontán és mindig valamilyen brit művészeti produktummal kapcsolatban (ez a harmadik) — hogy ennyi pénzt egy ilyen “műbe” rakni, már obszcén és teljes mértékben demagóg módon értve ennyi pénzt jobb célra is költhettek volna.
Így tehát amit a pénzről mond a kommentje végén, azt maximálisan támogatom. És a Sugár bon mot-t is.
Ui: Azt a mondatát viszont nem értettem, hogy én mire fogom azt mondani, hogy igen?
@timár.kati:
Annak az előzetes véleményemnek adtam volna hangot, hogy maga szerint történettudomány a művészettörténet.
De tévedtem, s maga a művészettörténet ( mindig a hazairól beszélek innentől ) lebontását és újraépítését gondolhatja a jelen tényleges feladatának.
Belülről bomlaszt, mint a reformkom – miként a Madagaszkárban jópofizzák a pingvinek magyarul.
Mint kivülálló és hivatalból nem-szakértő, sőt teljesen éretlen és értetlen, nem értem, miért lenne más tészta a magyar és a nemzetközi művészettörténet-írás.
Minálunk más módszerekkel, más elképzelésekkel és más irányultsággal írnak, mint a “nemzetköziben”? Lehetséges ez?
Megint elszakadtunk a világtól? Vagy a világ tőlünk?
Más szabályok vonatkoznak a magyar művészetre és művészettörténetre?
@iparterves: Rendben. A művészet”történet” valóban szerintem (is?) egy történeti jellegű tudomány (?). De. Számomra a művészet történeti szempontú leírása csak az egyik — és semmiképp sem a legfontosabb — megközelítési módja a művészetnek.
Nekem egyáltalán nem áll szándékomban “lebontani” a művészettörténetet, ha valakinek ahhoz van gusztusa, akkor csinálja, lelke rajta. De ez ne legyen kötelező és ne legyen az egyetlen lehetséges út.
Én nem bomlasztok se kívül, se belül — hogyan is tudnék? egy kis pingvin hogyan tudná lebomlasztani a hatalmas jégtáblát?
A Déli sarki jégtábla sem azonos az Északival. És vajon mennyire hatnak egymásra? Nekem úgy tűnik (bár geológus sem vagyok), hogy kevéssé. Elszakadtak egymástól? Ki tudja? Bár a fagyás és az olvadás szabályai mind a két helyszínen azonosak. De a jég mégsem azért fagy meg, mert tudja, hogy meg kell fagynia. A művészettörténeti párhuzam itt véget is ér, mert itt belép egy kronológia (kidobtuk az ajtón, hát visszamászott az ablakon az a fránya történelem) elem. És hogy a kronológiai fonalon ki hol helyezkedik el — ezt a rejtvényt fejtse meg mindenki maga 🙂
@timár.kati:
A magam primitív nyelvére lefordítva ez annyit tesz: a művészek csinálják a művészetet és nem a művészettörténészek.
És mi van, ha nem tudják, de teszik, vagy tudják, de nem teszik?
A sok szemétből ki fogja kibányászni az aranyat?
Amit pedig kibányászták, az mind arany?
A salakban nincsen érték?
A bányászat módszere is sokat változott, ma ugyanúgy kell bányászni, mint száz éve?
Az arany s ugyanolyan, mint régen?
A HVG-ben megjelent Szablyár Eszter interjúja Sugár professzorral, főhelyen a rabosított mester később bizonyára nagy mávek alapjául szolgáló rendőrségi portré-sorozatával.
Nem is az interjú érdekes ( bár erre még vissza lehetne térni, néhány kijelentést és annak rezonanciáit elemezve, de most nem ez a célunk ), hanem a pro és kontra vélemények megjelenése.
Legelsősorban is a minden avantgárd törekvést és megnyilvánulást támogató Beke László tömör álláspontja az, amire reflektálnunk kell.
Beke természetesen a “művészet mentőkörülmény” véleményformálóinak sorába áll és meglehetős egyértelműséggel közli: szerinte a művész nem követhet el bűnt.
Az írja: “Ha egy művész művészi szándékkal csinál valamit, az beleütközhet…törvényekbe is…A művész mindig a társadalom mellett áll, nem az állam mellett.”
Nem tekinthetjük e sorokat véletlenül odavetetteknek, Beke László munkásságát – ha nem is ismerve a maga teljességében, de alapjaiban és fontosságában igen, s tudatosságát elismeréssel követve – a filozófiai megalapozottság is jellemzi.
Ha tehát Beke egymástól élesen elválasztja a társadalmat és az államot, akkor valami lényegesre akar utalni. Mindenekelőtt arra, hogy az állam törvényei felett állnak a társadalomban elfogadott erkölcsi és/vagy jogelvek, amelyeknek Sugár – mint művész – a maga akciójával a legteljesebb mértékben megfelelt.
Mi több: Sugár akciója a társadalmi értékítélet kifejeződése lenne, annak a tömény indulatnak, amely a sajátos magyar neokapitalizmust utálatával sújtja.
Ha pedig így van, akkor az állam – a művéssze szemben álló és a művészethez hivatalból nem is értő állam – a jogát sem gyakorolhatja a művészi munka mint egészséges társadalmi megnyilvánulás felett.
Így van-e ez? A művész, jelen esetben Sugár professzor ebben a beállításban egyszerre hős és áldozat. Hős – a társadalmi vélemény megfogalmazása okán, áldozat, mert a megfogalmazás sajátos formája miatt a vele szemben álló állam megbűntette ( a társadalom ellenében ).
Ez a beállítás azonban tökéletesen hamis és megalapozatlan.
A művész, jelen esetben Sugár professzor ugyanis az állam által fenntartott felsőoktatási intézmény tanára, akinek napi megélhetését az állam biztosítja, ahogyan a társadalmi elismerésre, díjazásra vágyó, azt halkabban vagy hangosabban igénylő művész számára közvetíti az őt egyáltalán nem ismerő társadalom által elfogadni/elutasítani vágyott értékítéletét.
Például közterületi munkákra vonatkozó megbízások vagy állami díjak és kitüntetések formájában. meg akként, hogy egy állami alapítású múzem, a Ludwig megvette azt a munkáját amely miatt az állam büntette.
Skizónak tetszik lenni? Az állam “frenemy”, amit ad ( díj, fizetés, megbízás), azt elfogadom, egyébként pedig azt a kapcsolatomat, amely összefűz vele, s amelyet az állam jogszabályai hordoznak, teljes mértékben elutasítom és mentesítem magam alóluk, a társadalomra mint velem azonos és szolidáris valamire hivatkozva.
Az ugyanis a legteljesebb módon nyilvánvaló, még Beke László által is elismeerendő tény, hogy a társadalom nem ismeri Sugár János művészetét. Ismerni az ún. művésztársadalk ismeri, az a bizonyos 2-3000 magyar ember.
Rájuk hivatkozni társadalomként, őket megtenni a büntetés alóli mentesülés alapának, nem egyszerűen tisztességtelen mnden más magyar bűn9zővel és normaszegővel szemben, de a társadalom lenézése is.
A társadalmat ugyanis egy szűk, zártkörű baráti társasággal helyettesítené.
Ha Beke László kijelentésének logikáját végigkövetnénk – s ezt ő maga, attól tartok, nem “játszotta” le -, akkor minden olyan bűnelkövető, aki a társadalom valamely csoportja – például a maga pénzelte alárendeltjei és azok rokonai, barátai, ismerősei és üzletfelei – által elismertségnek örvend, e társadalmi csoport mellett áll ki, mint egy mai Robin Hood, a büntetést el kellene hogy kerülje.
Gondoljunk egy jóságos maffiavezérre vagy egy kedves drogbáróra is. De legyen a szemünk előtt egy kisebb fehérgalléros bünöző, aki jól megtanította kesztyűbe dudálni a gazdag cégeket.
Ez lenne a cél? Ha a társadalmi indulattól támogatva holnap nekimennék a PIM-beli Radnóti emlékműnek, Lakner plasztikájának, akkor vajon az én oldalamra állna-e Beke László, küllönösen ha tudná, hogy a ledöntésről sokezren együtt döntöttünk?
A válasz egyértelmű: nem.
Beke László e szövegével – hol vannak már a régi szép koceptes idők ! – a művész romantikában fogant (ön)képét mutatta fel: a szent zseniét, aki a kispolgárok és a filiszterek mezein átgázolva mutatja meg az irányt.
Sugár azonban – mint erre már korábban utaltam – nem romantikus zseni. De nem ám. S szándéka sem az volt, hogy az általa nem ismert társadalmat reprezentálja, hanem egy állami döntés ellen tiltakozott ebben a formában, annak tudatában, hogy kárt is okoz.
Beke László álláspontja tehát védhetetlen, ügyefogyottan elitista és mint ilyen a “korai” beke László meggyőződésével diametrálisan szemben álló. Remélem elbeszélget egymással a régi és a mostani Beke László és tisztázzák a nézetkülönbségüket.
Azt is remélem, hogy a “társadalom” fogalmán is elgondolkoznak egy kicsit, a befogadás, a reprezentáció és a képviselet kategóriáinak szem előtt tartásával.
Most azonban ugorjunk az idézett szöveg másik, legalább ennyire fontos részéhez: “Ha egy művész művészi szándékkal csinál valamit…”
Itt a már általam többször feltett kérdéseket kell megismételnem:
Ki a művész? Mi a művész fogalaom meghatározása ma?
A művész mindig művész és amihez nyúl, az művészet?
Mi a művészi szándék ( Kunstwollen)?
Hol találhatjuk meg valamely, a normativitáshoz közeli meghatározását a “művész” és művészet” fogalmának, hogy az adott – társadalom melletti- működés állami megítélésekor hivatkozni lehessen e kimentő körülményre?
Mivel sem azt nem tudjuk pontosan, mi ma a művészet, sem azt, ki a művész – ha valaki mégis pontos definíciót tud adni, kérem, jelentkezzék ! – ez a Beke László által írt szöveg szakmailag elfogadhatatlan és a társadalom elveileg, etikájával és ítéleteivel is ellentétben áll.
Privát labirintusok. Autizmussal élő alkotók és kortárs képzőművészek közös kiállítása
Magyar Nemzeti Galéria C épület, III. emelet
2011. június 3 – szeptember 18.
A megnyitó időpontja: 2011. június 2., csütörtök, 17.00
A Magyar Nemzeti Galéria és a Mosoly Otthon Alapítvány együttműködésében megvalósuló Privát labirintusok a helyzetükből adódóan a társadalmi nyilvánosság perifériáján élő autista alkotók munkáihoz a kortárs képzőművészet néhány meghatározó képviselőjének művei közül válogat. Az egyenrangú felekként való közös szereplés nem azonosságokra, hanem a kortárs képzőművészet egyes kifejezési formáival való elgondolkodtató egybeesésekre, hasonlóságokra hívja fel a figyelmet. A hangsúly a művek közötti párbeszéd lehetőségének megteremtésén van, amely éppúgy vezethet a kortárs képzőművészetről alkotott vélemények árnyaltabbá tételéhez, mint az autizmussal kapcsolatos kép sztereotípiáktól való megtisztításához, pontosításához.
A Privát Labirintusok kurátora Tarr Hajnalka képzőművész és Százados László művészettörténész (MNG). A rendezésében, illetve a kísérő rendezvények szervezésében Sepsey Zsófia művészettörténész (MNG) vett részt.
A kiállítás főtámogatója: Concorde Értékpapír Zrt.
Mellékelten küldjük a kiállítás megnyitójára szóló meghívót.
További információ:
Magyar Nemzeti Galéria
Kommunikációs Igazgatóság
06-1-201-9082
sajto@mng.hu
http://www.mng.hu
Könyvbemutató- “Agonistic Academies”:
http://www.sintlukas.be/cms/index.php?option=com_content&view=category&id=282&Itemid=1138
2011. május 31. 16 óra, könyvbemutató
Az MTA Művészettörténeti Kutatóintézet és a L’Harmattan Kiadó szeretettel meghívja
Hornyik Sándor:
Idegenek egy bűnös városban. Művészettörténetek és vizulis kultúrák
című kötetének bemutatójára.
A kötetet bemutatja: Horányi Attila
Helyszín: Jakobinus terem, MTA Társadalomkutató Központ, Budapest, Országház u 30.
Tisztelt Hegyi Dóra!
Alig fél éve tett egy mindenki által olvasható, e blogon dokumentált kijelentést, mely szerint a 2010. évi közhasznúsági jelentésüket abban a formában teszik közzé, amelyet a jogszabályok előírnak.
Hozva a magam utálatos formáját, megnéztem a tranzit.or honlapon közzétett ún. közhasznúsági jelentésüket, amely változatlanul semmi mást nem tartalmaz, mint egy mérleget.
Megértem, meg én, hogy igazán nehéz egy művészettörténésznek holmi jogi szövegeken is átrágnia magát és azoknak meg is felelni, megértem.
De ha már egyszer túljutottunk ezen a dolgok és tudta/tudja, mi a teendője, akkor miért nem csinálja?
Vagy fél éve nem mondott igazat, amikor a kötelessége megtartását igérte?
Várom, hogy az írásos anyagát is közzétegye végre, inkluzíve azt is benne, ki milyen összegeket kapott az alapítványtól.
Tudja: transzparencia – ez az alapítványok jellemzője.
A Periferic 8 művészet mint ajándék katalógusban jelent meg, a művészeti világban az értékképződés és a művészet gazdaságtana témakörökben egy beszélegtés Marek Claasen-el, aki a holnapi Arts, Humanities, and Complex Networks szimpóziumon fog előadást tartani.
Az interjút László Zsuzsa készítette:
perifericbiennial.wordpress.com/2008/10/20/interview-with-with-marek-claassen-the-director-of-artfactsnet/
http://www.acax.hu/index.php?&language=en&language=hu
Tisztelt Hegyi Dóra!
Vártam, vártam, hogy megírja: tényleg, ezt ígértem és elmaradt.
Most mindjárt feltesszük a honlapunkra.
De nem.
A magam mélyről jövő, a kultúra mellékhajtásait ismerő, de a nagy kultúrát nem ismerő világából ilyenkor a valamikori Rolls Frakció egyik, akkor, a nyolcvanas évek elején még botrányszagú szövege jut eszembe:
“Állva pisilek, ülve kakálok/Becsület dolgában igen szarul állok”
Tisztelt Hegyi Dóra!
Vár-rom, vár-rom, hogy valamit csinál.
Nagy Gergely, kedvenc volt popzenészem, a rendíthetetlen basszer, ismét megeresztett egy cikket.
Most Sugár János igazságtalan elítéltetése kapcsán gyűjtötte (?) össze ismereteit a Műértő olvasóit boldogítva.
A kezdés már jó: “a rendszerváltás utáni hazai jogtörténet egyik legabszurdabb esetét produkálta nemrégiben a magyar igazságszolgáltatás”- írja szerzőnk.
Halvány sejtelmem az, hogy basszerosunk nem sokat tud a magyar igazságszolgáltatás működéséről, ítéleteiről, de azért – ha máshonnan nem, legalább – az Európai Emberi Jogi Bíróság Magyarországot érintő ítéleteiből meríthetett volna ihletet, mielőtt a dagályos és semmitmondó, de S.J. áldozati nagyságát kiemelő mondatát leírta volna.
Nem a legtisztességesebben – ami elfogultságot jelent – írja le az eset körülményeit és ismét eljut oda, hogy a cúna ájujkodós Vam Design az igazi vesztes, mert a “PR-győzelem csak az lett volna, ha megvásárolják Sugár művét, de ezt egy magángyűjtő tette meg.”
A magángyűjtő – akinek pénzét SJ munkája sokszorosan tisztára mosta, olyannyira, hogy e gyűjtőnél hófehérebb már nincsen is, ki sem kell a ruháit sem fehéríteni – viszont igen! ( De miért felejtette el – mély hajlongások mellett, nyelvet előre öltve – basszerosunk a múzeumi vételt? Érthetetlen! )
Basszerosunkat nem zavarja, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága tétel már lejárt az ügyben, egész tételé, amely a művész mint megmondó ember potició kitárására irányul, erre alapítja, s ennek értelmében és jegyében sorolja a példáit.
Minden példa azt mutatja: a hatóság hülye, a művész jó és okos. Egyszerű dichotómia, de azért nem elég mindannyiszor az olvasó fejébe verni.
Kiemelve azt is, hogy: “Mint azt a sajtóban többen kiemelték, a bíróság egyáltalán nem vette figyelembe, hogy itt művészi tettről volt szó: a ténynek még egy zárójelet sem szentelt, maradt a szimpla rongálás.”
A sajtó a HVG és a Mancs volt, s ellenvélemények is elhangzottak ( de azokat, demokratikus értékeinket védendő, basszerosunk nem rögzíti, hiszen minek is? egy az igazság! ).
Nagy Gergely mindenesetre egyszerűen csatlakozott azokhoz, akik szerint a művészeti alkotás inden alól mentesít, s a bíróságnak kifejezett kötelezettsége az, hogy a rongálást, gyilkosságot vagy akármit másként minősítse, ha műalkotás által vagy használatával történik.
Kérdéseimet, amelyeket már megfogalmaztam – mi a műalkotás? ki mondja meg, mi a műalkotás? – nem ismétlem meg és fejtem ki fenntartásaimat, egyszerűen érdekesnek tarom az egy lap által kifejtett “nyomást” és a tényújságírás haldoklását.
“Privát labirintusok”
Magyar Nemzeti Galéria
június 15, szerda
16 óra
tárlatvezetés
Tarr Hajnalka képzőművész és Százados László művészettörténész, a kiállítás kurátorainak vezetésével
Találkozás: C épület, földszint
17 óra
szabadegyetemi előadás
Dr. Simó Judit gyermekpszichiáter és Szilvásy Zsuzsa, az Autisták Országos Szövetségének elnöke tart előadást “Mindent, amit tudni akartál az autizmusról” címmel.
Helyszín: B épület, előadóterem.
Szolgálati közlemény!
Az írás veszélyes üzem.
Károkat okozhat az íróban és az olvasóban egyaránt.
A kritika és annak kritikája – amíg nem az éppen aktuális Pravdában jelenik meg – azonban nem halálos ítélet, hanem – vélemény.
Minősítheti az írókat, mindegyiket, bánthat, sérthet – oda és vissza.
Ennek tudatában javasolom az írást.
Ennek tudatában írok én is – a troll, az inszinuáló, a …. ( és itt mindenki beírhatja azt, ami neki tetszik ).
Jelentem tisztelettel, az ún. tartalmi beszámolót a tranzit alapítvány közzétette.
(hu.tranzit.org/file/tartalmi_beszamolo_2010.pdf)
Valami rejtélyes, kivülálló számára nehezen érthető ok miatt egy rovat kimaradt ebből a projekteket és kiállításokat, együttműködéseket és egyre nagyobb eredményeket mutató beszámoló nem tért ki egyetlen mondatával sem arra, mennyit is költött magára ( ha költött! ) az Elnökség ( így hívják a vezetőséget, neveket nem mond a beszámoló, akit érdekel, tessen elfáradni a Fővárosi Bíróság első emeletére ), mennyit munkatársi javadalmazására.
Ami tény, a nehéz munkát végzők – nem tudni hányan – összesen 12.818.000 Ft javadalmazásban részesültek.
Vannak még érdekes dolgok a jelentésben és a mérlegben.
A jelentésből az egyszerű földi halandó megtudja, hogy éppen tizenketten, magánszemélyek hozták létre a nemes alapítványt 2005-ben.
Az alapítók tehát tizenketten valának, mint az apostolok. Társaság, cég nem keveredett közéjük.
Ha csatlakozott is, nem volt alapító.
Mindehhez képest a mérlegben találunk egy rovatot, amelynek neve: Alapítói támogatás, amelynek értéke 30.228.000 Ft volt.
De nem, nem az Apostolok adták ez a pénzt, hanem az Erste Stiftung, áldassék az ő neve ( mégha a mi nyomorgatásunkból is tellett nekije erre a pénzre, akkor is ! ).
Valami illesztési probléma lehet itt, vagy a számmisztika csapott a szöveg írójába, de a tartalmi útmutatóba ( másként: tévelygők útmutatója ) egy, a EF-től érkezett 35.187.100 Ft támogatásról kapunk infót.
A különbség 5.000.000 Ft, amelynek nyomát én azzal a sekélyes ( de a rosszindulattól duzzadó ) tudásommal nem találtam meg, ugyanis e mindannyiunk által szeretett Alapítvány, a 12 Kortárs Művészetben Hívő Apostol non-profit ( hihihihihííí) társulata egész éves bevétele a pénzügyi beszámoló szerint 33.415.000 Ft volt.
Az már ehhez képest igazán apróság, hogy a mérlegben a pályázati úton nyert összegeket 800.000 Ft-ra teszik, a “tartalmiban” viszont 900.000-re jön ki.
Mindegy is, nem a matek- vagy pénzügyi szaktudása miatt szeretjük a művészettörténészeket – akik kitűnően tudják azért, mi a for- és a non-profit szféra! -, a 18.985.000 Ft-os anyagjellegű ráfordítás meg úgyis elvitte azt a 33 vagy 35 milliós adomány felét – de hát valamiből élni kell, nem?
Valami ijesztő is van a mérlegben: a kötelezettségek passzív időbeli elhatárolás sorában 11.264.000 Ft van.
Ez, szerény ismereteim szerint, olyan tételeket takar, amelyek idén válnak esedékessé és fizetendővé. Itt barátim, az Alapítvány éves bevételének egyharmada szerepel a sorban!
Elnökség!!!
A nagy pekingi kiállításról az indexen Földes András írt “Ismeretlen csodacsapattal lepjük meg Kínát” (index.hu/belfold/2011/06/20/ismeretlen_szupercsapattal_vezetjuk_meg_kinat/) címmel.
Legfőbb állítását, miszerint: “„Az ötvenes-hatvanas évek kultúrpolitikáját idézi a kiállítás.” ( mondta Mélyi József, aki szerényen művészettörténész és nem az AICA elnöke ), nem vitatnám.
Ahogy látom, tényleg az.
A cikkíró és megszólaltatott szakértői ismeretanyaga, annak a hiánya, azonban elképesztő.
Az írja Földes, hogy”…a 33 művész közül az általunk megszólaltatott művészettörténészek, galériások, egyetemi tanárok három-négy nevét ismerték csak, a többi alkotóról sosem hallottak.”
Itt a lista:
Kultúráért Felelős Államtitkárság
Hírek
Az államtitkár
A helyettes államtitkár
Szervezet
Felelősségi területek
Közérdekű adatok
Reprezentatív magyar kiállítás nyílik Pekingben
2011. június 6. 14:35
Június 14-én 33 magyar művész 303 alkotását bemutató, reprezentatív kiállítás nyílik a pekingi Szépművészeti Múzeumban – mondta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár hétfőn, június 6-án.
„Ez a kiállítás reményeink szerint egy olyan kaput nyit meg, amelyen keresztül majd további hasonló események megrendezése is lehetségessé válik” – mondta Szőcs Géza a kiállítást bejelentő budapesti sajtótájékoztatón. A tárlat, amelyet az összes kiállított művet bemutató, 340 oldalas, háromnyelvű (kínai, magyar, angol) katalógus kísér, a Kínai Népköztársaság Kulturális Minisztériuma és a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztérium közötti kulturális csereprogram keretében valósul meg.
fotó: Botár Gergely
A Magyar Művészet című kiállításról Szőcs Géza márciusi pekingi látogatását követően jött létre megállapodás a Kínai Szépművészeti Múzeum, a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Forrás Galéria között. A bemutatkozás megvalósításában a Forrás Galéria együttműködött a Magyar Művészeti Akadémiával és a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal. A kiállítás kurátora Tóth Norbert, a Forrás Galéria igazgatója.
A pekingi kiállítást követően, paritás szerint, 2012. augusztus 8. és szeptember 9. között a budapesti Szépművészeti Múzeum fogadja a Kína művészetét bemutató tárlatot Magyarországon.
fotó: Botár Gergely
Kiállító művészek:
Bátorfi Andrea, Elekes Gyula, Fehér László, Ferencz S. Apor, Geréb Krisztina, Gyulai Líviusz, Györfi Sándor, Hauser Beáta, Incze Mózes, Jakobovits Miklós, Jankovics Marcell, Kelemen Károly, Kopacz Mária, Kós Károly Egyesülés, Kő Pál, Kubinyi Anna, Kuti Dénes, Lajta Gábor, Lustig Valentin, Makovecz Imre, Mara Kinga, Orosz István, Papageorgiu Andrea, Párkányi Raab Péter, Péterfy László, Raffay Dávid, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Rényi Krisztina, Sánta Csaba, Somogyi Gyõzõ, Sulyok Gabriella, Szabó Ákos, Tóth-Kovács József
forrás: http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/kulturaert-felelos-allamtitkarsag/hirek/reprezentativ-magyar-kiallitas-nyilik-pekingben
Továbbra sem vagyok valami nagy spíler a mai magyar képzőművészetben, de Fehér Lászlón és Kelemen Károlyon kívül azért van szerencsém ismerni Gyulai Líviusz, Györfi Sándor, Hauser Beáta,Kő Pál, Kubinyi Anna,Lajta Gábor,Orosz István,Párkányi Raab Péter, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Rényi Krisztina,Somogyi Gyõzõ, Sulyok Gabriella, Szabó Ákos nevét és munkásságukból valamennyit.
Szívinfarktus kerülgetett, amikor FA nagyképű szövegeit olvastam, szívinfarktus, ha mondom.
Mit ír Szabó Ákosról? “. A Csernus Tibor stílusában alkotó művész a Forrás galéria tagja.”
Tessék, kedves (?) FA? Mi van? Szabó Ákos – biztos erről hallott zengedezni valahol, a szürnaturalista csoport tagja volt, s jelentős alkotásaiból az MNG őriz szép darabokat.
Franciaországba kimenvén messze nem lett olyan sikeres, mint Csernus, de nem Csernus itthon elfogadottnak nem nagyon minősülő stílusában alkotott, hanem egyfajta álom-realizmusban.
Néhány éve láthatóak itthon munkái, FA és a fiatalabb művészettörténész-generáció tagjai – ha máshonnan nem, innen ismerhetnék.
Tovább: mit ír FA Rényi Krisztináról?
“Gyermekkönyv-illusztrátor, legutóbbi kiállítása 1994-ben volt a Thermal Hotel Aquincumban.”
Jesszus, s ezt le merte írni? Nincsen ennek főszerkesztője, aki megnézi az Artportalt legalább? RK-nak 2009-ben és 2010-ben is volt kiállítása.
Orosz István. “A lista azon művészei közé tartozik, akiket saját jogukon is ismerhetünk.”
Még jó! Ha az alkalmazott grafika világában valaki nemzetközi hírű, az éppen Orosz István. S már régóta ügyvezetője a Makovecz Akadémiának. Én nem emiatt szeretem és tartom kitűnő művésznek. De nem is utálom miatta.
Lajta Gábor – ha valaki megérdemelné, kedves FA, hogy Csernus-iskolásnak mondják, az Lajta. Írt is mesteréről, olyan képeket is fest, mint Csernus.
Hauser Beáta – aki nagyon jó művész, de FA-tól annyit kap, hogy “az egyszerű magyar ember örömét-bánatát szövi bele gobelinjeibe. A magyar ember szerencsére Hausernél nagy bajuszú férfiembereket és bő szoknyás nőket jelent, ami remek…”
Hogy ez már a teljes hülyeség, a történeti látásmód végleges hiánya, azt jól jelzi, kedves szakértő(k), hogy az a kárpit, amelyet Hausernél reprodukálták a múlt század nyolcvanas éveiben készült és nem most.
A nosztalgia irónikus megközelítése volt jellemző az akkori Hauser-ra és az akkori művészeti világban az ő előadása nagyon eredeti és egyéni hang volt.
Ma, FA beállításában “ősmagyar bölényeket” gobelinezik. Ez hülyeség.
Végül: Gyulai Liviusz.
FA a nagyközönségének elmondja, hogy : “Ő a másik művész, akiről hallott a művészeti élet is. Grafikus könyvillusztrátorként ismert, munkásságáért 2004-ben Kossuth-díjat kapott. De mivel munkái könyvekbe készülnek, eddig leginkább vidéki művelődési házakban állíthatott ki.”
Édes egy ecsém, rendben, hogy fiatal vagy, de tökéletesen tudatlannak = hülyének ) nem kell lenned! A magyar grafika hatvanas évekbeli virágkorának egyik meghatározó személyisége volt Gyulai, aki – ezt FA kihagyta, kihagyta! – Baróton született, határon túliként.
Ő illusztrálta Weöres Psychéjét és a Pannóniánál elkészítette a sokszoros díjnyertes Új lakók című rajzfilmjét.
Aki Gyulairól, a korairól többet akar tudni, az olvassa el Bán András a Corvinánál vagy három évtizede megjelent kötetét.
Hozzáértetlenként én itt szabadon mászkálok, nincs, aki felülírja tévedéseimet.
De miért nincs, aki megállítaná FA garázdálkodását?
Kinek jó az a sok féligazság, ami felőlem nézve: hazugság.
Kinek és miért?
( A Forrás galéria kiállítása ettől még úgy ideológikus, ahogyan van, s mint a legelső mondatomban írtam, “nálam nem jó”. De a művészek múltját és értékeit emiatt kikezdeni nem tisztességes. )
“…az 1956-os tragikus sortűz áldozatai emlékének megörökítése és a téren jelenleg álló képzőművészeti alkotások méltó elhelyezése mellett visszaállítható a tér képzőművészeti arculatának 1944. előtti állapota”.- országgyűlési határozattervezet szövege ( közli az index – index.hu/belfold/2011/06/24/kossuth_ter_melygarazs/)
Lugossy Mária és Varga Imre szobrai tehát mennek – elindult egy újabb szobor-áttelepítési hullám, amely – gondolom – el fogja érni a Dózsa György utat is.
4. CROSSTALK VIDEO ART FESZTIVÁL
Megnyitó:2011. július 7.
csütörtök, 20-22h
Helyszín: Gozsdu “B” és “C” udvar (Király utca 13. 1075 Budapest)
Nyitvatartás:
július 8. péntek, 12-22h
július 9. szombat, 12-22h
július 10. vasárnap, 12-20h
További információk: http://www.crosstalk.hu
http://www.facebook.com/CrosstalkVideoArtFestival2011
program
július 7. csütörtök, 20 h,
megnyitó: Várnagy Tibor
július 8. péntek
nagy kiállítóterem C udvar
12.00-22.00 a kiállítás látogatható
rendezvényterem B udvar
Fókuszban a dokumentáció I. – Dokumentációk első személyben
Focus on Documentation I. – First Person Documentations
17:00
Szigeti G. Csongor: Az Inexhibition projekt
17:20
Halási Dóra: Az Artpool videódokumentációja
17:40
Toth Gábor: Megnyitó, mint dokumentáció és információ
18.00
kerekasztal-beszélgetés I. – az összes résztvevővel
Round table I. with all the participants
18.30
szünet
Fókuszban a dokumentáció II. – Szerkesztett dokumentációk
Focus on Documentation II. – Structured Documentations
19:00
Koronczi Endre: m.ikon
19:20
Várnagy Tibor: VT híradó
19:40
Najmányi László: VideoBio – video-selfportrait of the artist
20:00
kerekasztal-beszélgetés II. – az összes résztvevővel
Round table II. with all the participants
július 9. szombat
nagy kiállítóterem C udvar
12:00-22:00 a kiállítás látogatható
rendezvényterem B udvar
Video Alert
Videó készenlét
15:00
Beöthy Balázs: exindex
15:20
Hermann Veronika: Lemoshatatlan festékek
– Médiaművészeti alkotások interdiszciplináris megközelítése
15:40
Gyenge Zsolt (MOME): Videóművészet és játékfilm kereszteződései
16:00
Komoróczky Tamás – beszélgetés a művésszel
16:20
szünet
16:40 – 21.00 kerekasztal-beszélgetés az előadókkal
július 10. vasárnap
nagy kiállítóterem C udvar
12:00-20:00 a kiállítás látogatható
rendezvényterem B udvar
16:00 díjátadás és záróünnepség
Hány képzőművészeti kánonunk van és ha van egyáltalán, milyen is az?
Mélyi ( nem doktor ) József szerint nincsen kánonunk.
Én bízom benne, hogy lesz – Mélyi ( nem doktor ) József keményen dolgozik rajta. Egy olyan normatív kánon lesz ez.
Nem baj, most ez kell nekünk: felülről irányítottan és kijelentésekkel ellátotan.
Például olyannal, amellyel Mélyi ( nem doktor ) József az ÉS-ben megajándékozza olvasóit Borsos Miklós művészetét elemzendő, kijelentve ( argumentáció nincs ), hogy :”budapesti Nulla kilométerköve pedig köztéri művészetünk egyik legtermékenyebb félreértése”
( Innen is tudhassa a műveletlenebbje, pl. én, hogy az író tud ám Lukács Györgyről, korai meg késői esztétikai munkásságáról, úgy la! )
Nem kenyerem Borsos Miklós, de azért nem értem a “legtermékenyebb félreértést” ebben az esetben. Egyszer majd, ha kedve lesz, Mélyi ( nem doktor ) József majd elmagyarázza, hogy is értette ezt a dolgot.
Mindegy, ez csak a bevezető, amely – ne, megint ez! – Szőcs Géza kirohanásának hűvösen szakmai elemzéséhez vezet.
Mélyi ( nem doktor ) József szerint két fonalat érdemes felvenni a vitában.
Az egyik az állami szerepvállalásé. Furcsa módon erről rögtön a Kogart jut eszébe, de miért? miért nem? a Kisterem, a Videospace vagy esetleg az acb sohasem?
Erről a kicsinyke NKA pályázatról sem akar tudni Mélyi ( nem doktor ) József?
“Pályázni az alábbi, 2011-ben megrendezett művészeti vásárokon való részvétellel lehet:
A) kategória
Arco (Madrid), Art Brussels (Brüsszel), Art Basel (Bázel), Art Basel (Miami Beach), Art Forum (Berlin), FIAC (Párizs), Frieze Art Fair (London), The Armory Show (New York).
B) kategória
Art Cologne (Köln), Art Dubai (Dubai), Artissima (Torino), Arte Fiera (Bologna), Hong Kong Art Fair (Hong Kong), Liste (Bázel), Nada Art Fair (Miami), Viennafair (Bécs), Volta (Bázel), Volta (New York), Preview (Berlin), Pulse Art Fair (Miami), Pulse Art Fair (New York), Pulse Art Fair (London), Zoo Art Fair (London).
C) kategória
A fenti két kategóriában nem szereplő nemzetközi vásárok.
Pályázati keret: 20 millió Ft.”
Jó, hát persze, hogy nem sok pénz az a 20 millió Ft. De ha ingyen adják? Akkor már jó!
Mindegy, no, a Kogart rossz és sok pénzt kap magántársaságként, a többiek, a nem említettek jók, mert 2008 óta ugyancsak sok milliót kaptak, de ők nem a Kogart!
Persze, buta fejemmel tudhatnám a választ, ami a megkülönböztetést illeti.
Itt van:
“Még meglepőbb, hogy a kulturális államtitkár most ezt a modellt másolja: egy magángaléria vezetője, az állam politikai és gazdasági céljaihoz idomulva, jórészt az intézményéhez kötődő művészeket mutathatja be külföldön, egyelőre csak részben megnevezett szponzorok és az állami apanázs segítségével.” – írja Mélyi ( nem doktor ) József.
S ezzel, nagy rejtetten, a kimondást elkerülve, kimondja, mitől döglik a légy: ha közvetlen állami támogatást kapsz, s amilyen gyesznó vagy, idomulsz (!!!!) a kultúrpolitika céljaihoz ( szerintem sem kell ám! ), akkor rossz vagy és kánonellenes.
Ha azonban és viszont a saját művészeidet viszed ki ugyan, de van ám nekem víziód a kortárs művészetről ( nem államilag, hanem a szakma /!!/ által jóváhagyott ), akkor rendes, böcsületes magyar kereskedő vagy, aki büszkén viselhetné a piros-fehér-zöld szalagot is ( ha éppen nem indiai, német vagy más nemzet fiát vinnéd el a nagy nemzetközi bemutatóra hazai pénzen ).
S így érkeztünk el, a pénzkérdésen keresztül a kánon problémájához, amely egyben a csöndes, de határozott cenzúra-követeléssel is párosul.
Először is új tankönyveket kellene írni, állítja Mélyi ( nem doktor ) József. Kí írhatja ezt meg? – kérdezheti az egyszerű hozzá nem értő.
Találd ki! – na ki? Normatívan és sokoldalúan kell látni az új művészetet és abból a szempontból írandó meg a “története”.
Szerinted ki alkalmas rá? ne szerénykedj, tudjuk, amit tudunk.
Aztán alaposan belevág a szerző.
“A kánon másik megnyilvánulási formája a szakirodalom, itt jelenleg talán a kontrollálatlan sokszínűség a legjellemzőbb, nincsenek igazi ideológiai frontvonalak, könyvben és folyóiratban kinyomtatva szinte bármi megjelenhet…”
Éppen ez az! Mindig is ezt mondtam – hogyan lehetséges, hogy nincsen itten valami tisztes válogatás? Minden megjelenhet! Félretájékoztatják az embert, félreorientálják, mindenféle Hauser Beátákkal etetik, amikor Csákány István is van.
S micsoda különbségek vannak közöttük!
Véget kell vetni a netes beírásoknak is, mert rongálják a szakma (!!!) színvonalát és olyan felkészületlen, illetlen és tisztelettudónak nem mondható alakok is írhatnak, mint én.
Sürgős változást javasol a szerző, bár csak halkan, az ő visszafogott módján, kis késeket mártva azokba, akik az útjába állanak.
( jav, gépelési hibák miatt )
Hány képzőművészeti kánonunk van és ha van egyáltalán, milyen is az?
Mélyi ( nem doktor ) József szerint nincsen kánonunk.
Én bízom benne, hogy lesz – Mélyi ( nem doktor ) József keményen dolgozik rajta. Egy olyan normatív kánon lesz ez.
Nem baj, most ez kell nekünk: felülről irányítottan és kijelentésekkel ellátottan.
Például olyannal, amellyel Mélyi ( nem doktor ) József az ÉS-ben megajándékozza olvasóit Borsos Miklós művészetét elemzendő, kijelentve ( argumentáció nincs ), hogy :”budapesti Nulla kilométerköve pedig köztéri művészetünk egyik legtermékenyebb félreértése”
( Innen is tudhassa a műveletlenebbje, pl. én, hogy az író tud ám Lukács Györgyről, korai meg késői esztétikai munkásságáról, úgy la! )
Nem kenyerem Borsos Miklós, de azért nem értem a “legtermékenyebb félreértést” ebben az esetben. Egyszer majd, ha kedve lesz, Mélyi ( nem doktor ) József majd elmagyarázza, hogy is értette ezt a dolgot.
Mindegy, ez csak a bevezető, amely – ne, megint ez! – Szőcs Géza kirohanásának hűvösen szakmai elemzéséhez vezet.
Mélyi ( nem doktor ) József szerint két fonalat érdemes felvenni a vitában.
Az egyik az állami szerepvállalásé. Furcsa módon erről rögtön a Kogart jut eszébe, de miért? miért nem? a Kisterem, a Videospace vagy esetleg az acb sohasem?
Erről a kicsinyke NKA pályázatról sem akar tudni Mélyi ( nem doktor ) József?
“Pályázni az alábbi, 2011-ben megrendezett művészeti vásárokon való részvétellel lehet:
A) kategória
Arco (Madrid), Art Brussels (Brüsszel), Art Basel (Bázel), Art Basel (Miami Beach), Art Forum (Berlin), FIAC (Párizs), Frieze Art Fair (London), The Armory Show (New York).
B) kategória
Art Cologne (Köln), Art Dubai (Dubai), Artissima (Torino), Arte Fiera (Bologna), Hong Kong Art Fair (Hong Kong), Liste (Bázel), Nada Art Fair (Miami), Viennafair (Bécs), Volta (Bázel), Volta (New York), Preview (Berlin), Pulse Art Fair (Miami), Pulse Art Fair (New York), Pulse Art Fair (London), Zoo Art Fair (London).
C) kategória
A fenti két kategóriában nem szereplő nemzetközi vásárok.
Pályázati keret: 20 millió Ft.”
Jó, hát persze, hogy nem sok pénz az a 20 millió Ft. De ha ingyen adják? Akkor már jó!
Mindegy, no, a Kogart rossz és sok pénzt kap magántársaságként, a többiek, a nem említettek jók, mert 2008 óta ugyancsak sok milliót kaptak, de ők nem a Kogart!
Persze, buta fejemmel tudhatnám a választ, ami a megkülönböztetést illeti.
Itt van:
“Még meglepőbb, hogy a kulturális államtitkár most ezt a modellt másolja: egy magángaléria vezetője, az állam politikai és gazdasági céljaihoz idomulva, jórészt az intézményéhez kötődő művészeket mutathatja be külföldön, egyelőre csak részben megnevezett szponzorok és az állami apanázs segítségével.” – írja Mélyi ( nem doktor ) József.
S ezzel, nagy rejtetten, a kimondást elkerülve, kimondja, mitől döglik a légy: ha közvetlen állami támogatást kapsz, s amilyen gyesznó vagy, idomulsz (!!!!) a kultúrpolitika céljaihoz ( szerintem sem kell ám! ), akkor rossz vagy és kánonellenes.
Ha azonban és viszont a saját művészeidet viszed ki ugyan, de van ám nekem víziód a kortárs művészetről ( nem államilag, hanem a szakma /!!/ által jóváhagyott ), akkor rendes, böcsületes magyar kereskedő vagy, aki büszkén viselhetné a piros-fehér-zöld szalagot is ( ha éppen nem indiai, német vagy más nemzet fiát vinnéd el a nagy nemzetközi bemutatóra hazai pénzen ).
S így érkeztünk el, a pénzkérdésen keresztül a kánon problémájához, amely egyben a csöndes, de határozott cenzúra-követeléssel is párosul.
Először is új tankönyveket kellene írni, állítja Mélyi ( nem doktor ) József. Ki írhatja ezt meg? – kérdezheti az egyszerű hozzá nem értő.
Találd ki! – na ki? Normatívan és sokoldalúan kell látni az új művészetet és abból a szempontból írandó meg a “története”.
Szerinted ki alkalmas rá? Ne szerénykedj, tudjuk, amit tudunk.
Aztán alaposan belevág a szerző.
“A kánon másik megnyilvánulási formája a szakirodalom, itt jelenleg talán a kontrollálatlan sokszínűség a legjellemzőbb, nincsenek igazi ideológiai frontvonalak, könyvben és folyóiratban kinyomtatva szinte bármi megjelenhet…”
Éppen ez az! Mindig is ezt mondtam – hogyan lehetséges, hogy nincsen itten valami tisztes válogatás? Minden megjelenhet! Félretájékoztatják az embert, félreorientálják, mindenféle Hauser Beátákkal etetik, amikor Csákány István is van.
S micsoda különbségek vannak közöttük!
Véget kell vetni a netes beírásoknak is, mert rongálják a szakma (!!!) színvonalát és olyan felkészületlen, illetlen és tisztelettudónak nem mondható alakok is írhatnak, mint én.
Sürgős változást javasol a szerző, bár csak halkan, az ő visszafogott módján, kis késeket mártva azokba, akik az útjába állanak.
@iparterves: 1/ A legműveletlenebb viszont mindenképpen én vagyok, mert én valóban nem tudom, hogy mi köze Lukácsnak mindehhez.
2/ Közpénzen semmilyen, privát hasznot hajtó tevékenységet nem lenne szabad folytatni — de ennek nem először és nem is utoljára adok hangot. Itt és mindenütt…
3/ Én arra a “reprezentatív” (?) kiállításra lennék kíváncsi, amelyet valamilyen nagyhírű külföldi intézmény/kurátor szervezne/kurálna, kifejezetten nem magyar (állami) pénzügyi támogatással és amely a mai aktuális kulturális politikai vezetés ízlésével is egybevág.
Ui: Éljenek a kommentek és a kommentelők! Forevör.
@timár.kati:
1. Ez csak finom utalás volt Mélyi részéről ( ha jól értettem, de botfülű vagyok ).
2. Ez nem kivitelezhető, mert a munkahelyteremtést az állam támogatja mindenhol.
A művészeti élet minden területén, még a magángalériáknál és a magánfolyóiratoknál is ( lásd: Hajdú István szomorú beszámolóját a műcsarnoki szeánszon ) állami pénz működik.
3. Látni jó lenne, egyelőre csak híre van és nagy (?) vita, amely pozíciókról, pénzről és helyekről szól.
4. Forevör? Az meddig is tart?
@iparterves: 1/ Ha “finom” volt az utalás, akkor értem, hogy miért nem értem. Azt azonban még mindig nem, hogy Lukács hogy jön ebbe az interpretációs körbe?
2/ Ne vegye rossz néven, de bele “kell” kötnöm a “mindenhol”-ba. Mert ez az “állam” mai fogalmai szerint a privát szférát jelenti; az államiban ennek épp az ellenkezője zajlik, valamint a kényszermunka (!) bevezetése. És még itt ülünk csendben….
3/ Azt hiszem, zavarosan fogalmaztam. Az a kiállítás, amire én céloztam, még nem jött létre és a jól leplezett gúnyos hangnemem arra vonatkozott, hogy soha nem is fog létrejönni, mert lehetetlenség ilyet csinálni. Így megfogalmazva már nem hangzik olyan sokatmondóan.
4/ Hát forevör és még három napig, nem?
(Én a magam részéről az anonym kommentelés lelkes és odaadó híve vagyok; gyásznap lesz, ha megszűnik, vagy ha csak a Facebook-on keresztül lehet majd csinálni.)
@timár.kati:
1. Lukács nálam jött be, amikor rosszindulatúan rámutattam (?) arra, hogy Mélyi milyen finoman utal tudásának kiterjedtségére.
2. Itt ülünk és csak ámulunk. Ilyesmi megtörténhet velünk. A XXI. században.
3. Félreérthettem. Ilyen kiállítás lehet, csak megfelelő kurátort kell találni – megfelelő mennyiségű pénzért.
4. Forever and ever etc. ( Az új Milleneum idején azonban a cenzúra olyan simogató tud lenni, nem? )
@iparterves: 1/ Azt értem, hogy magánál hogy jött a képbe Lukács, de azt nem — és erre nyilván nem maga tudja a választ — hogy Mélyinél hogyan.
2/ Ámulunk és émelygünk. Talán.
3/ Rendben, de a kérdéssel visszakanyarodnék a kiindulóponthoz — a megfelelő mennyiségű pénz ugye nem az államtól jönne?
4/ És különösen a cenzúrának az az önként vállalt formája, amikor maga a “portál” működtetője hozza létre a kizárólagos Facebook-os opciót.
@timár.kati:
1. Történetileg jött be.
2. Még annál is rosszabbul.
3. De bizony: az államtól!
4. A cenzúra jó! Nem kell foglalkozni a miénktől eltérő véleményekkel.
Amit mondunk az úgy van és kész.
@iparterves: 1/ Ok, történetileg is értem, de elméletileg nem. Bocs!
2/ Ok, igaza van, de hogy lehet azt leírni?
3/ Na, ez az! Erre mondom én azt, hogy neeeee! Úgy könnyű! Itt épp az lenne a kérdés, hogy van-e rá máshol (!) “fizetőképes” kereslet.
4/ Persze, de én szeretem a kényelmetlenségeket meg a bonyodalmakat. És kész.
@timár.kati:
1. Ilyen van.
2. Nem a leírás a gond – hanem az, amit leírnak és megtörténik.
3. A fizetőképes keresletet majd megteremtik. Ha nem: ráfizetéses volt a bolt. ( Lásd. le nem zárható vitánkat a múzeumok szerepéről és értékeléséről a betérő látogatók száma függvényében ).
4. Mindenki úgy mazochista, ahogy akar ( én a Sacher résznél maradok, már régóta tervezem a Kartneren a tortaszelet megkóstolását. )
@iparterves: 1/ Igen, van, de a hiba most nem az én készülékemben van.
2/ Ja, én a felgerjedő érzések és reakciók leírására gondoltam, nem a helyzetére. Mert az leírhatatlan. Ha le lehetne írni, akkor már szinte normálisnak is tűnne — pedig egyáltalán nem az, épp az ellenkezője.
3/ Igen, ez ehhez a témához kapcsolódik. Miért kaphat valaki ilyenre állami pénzt, amikor mástól meg sajnálják?
4/ Igen, ezt akár én is mondhattam volna 🙂 Azzal a kiegészítéssel, hogy én jobb Sachert csinálok, mint amilyet a Kartneren adnak 🙂
@timár.kati:
1. Ez is lehet.
2. Igen, s most azt akarják elhitetni velem, hogy ez a normális. Ha azt hiszem, ez normális, akkor normális vagyok?
3. Nem a mástól sajnálás a téma, hanem az a klasszikus felállás, hogy a hozzám közelállónál az rendben van, ami a nem velem azonosulnál a fő probléma.
4. Ebben egészen biztos?
@iparterves:
2/ Épp fordítva. Abban a pillanatban, amikor azt gondolja, hogy ez “normális”, akkor lesz “nem-normális”. Persze a szó eredeti értelmében, ha ez lesz /már ez az/ a norma, akkor ez a logika némiképp borul. De sok ember számára mindegy, hogy mik a normák, csak a többséghez tartozhasson. Így könnyű normát teremteni.
3/ Részben így van, ahogy leírja, de amire én gondolok, ott nem haveri alapon dőlne el a kérdés, hanem épp a haverok feje felett.
4/ Kevés dolgoban vagyok ennyire megingathatatlanul biztos 🙂
@timár.kati:
2. Azt hiszem, a magam aggályosan nehézkes módján ugyanazt írtam, mint maga.
3. Pedig úgy fog: magának aztán igazán tudnia kellene, hogy vannak szakmák, ahol a feudális viszonyok nem változtak meg – pl. orvosok.
4. Nos, ez meglep. Evett már a Sacher-féle Sacherből?
@iparterves: 2/ Igen, tudom, csak a téma fájdalmassága miatt nem tudtam könnyen letenni.
3/ Ebben igaza van, de az a képzeletbeli szituáció, ami ennek a pontnak a kiindulási alapja, épp arra épül, hogy egy ilyen képzeletbeli kiállítást nem magyarok magyar közpénzből kurálnának, hanem kikerülne a dolog ebből a feudális mezőből. De ez egy hipotetikus felvetés volt eredetileg is a részemről.
4/ Igen, ettem és épp ezért vagyok ebben ennyire biztos 🙂 Az a Sacher óriási csalódás volt.
Az öregemberek nagy része későn fekszik és korán kel. Én már este 10 körül álmos vagyok.
Tegnap azonban erőt vettem magamon, mert – ismétlésben, de – Fehér László szólalt meg a képernyőn.
Nosztalgikusan és érzékenyen beszélt a múltjáról, gyermekkoráról és indulásáról, s ezen belül az egzisztenciális gondjairól.
Néhanapján ugyan az alany és állítmány, az egyes és többes szám egyeztetése gondot jelentett ( nekem is szokott ), de ez az élőszóba belefér.
Ami nagyon érdekessé tette a néhány kérdéssel – Veiszer Alinda próbálkozott gátat vetni a szóáradatnak – megszakított monológban, az a világhír felépítésének sajátos esete, a Sotheby’s aukció félresikerült története.
Az odáig rendben van, hogy beválogatta a képét a Sotheby’s grémiuma, de a gond ott keletkezett, hogy vevője nem akadt a képnek.
Fehér pedig – aggodalmasan, de szakértőn – kifejtette, hogy támogatnia kellett volna a gyűjtőnek, aki a képet ebadta, magát a ételt. Vagyis: neki, barátainak, üzletfeleinek kellett volna megvenni a művet, ha más nem teszi.
Aztán jöhetett volna a következő árverés, s így tovább. Ezt Fehér a magyar nemzeti kultúra nagy esélyének is tartotta ( volna ).
Mint kihangsúlyozta: ez egy régi technika, amelyet a nagy galériák és galériások is alkalmaznak ( nevezzük egyszerűen: becsapásnak vagy csalásnak ), s az egyik idős, általa is ismert és tisztelet, USÁ-ban élő magyar származású galériás ( de Nagy? )a Schreiber-képeknek így csinált piacot.
Nincsen szándékomban visszamenni egészen a holland tulipomániáig és annak következményeiig, de azt nehezen tudom lenyelni, hogy a csalás, a hazugság és a tisztességtelen kereskedelem eszközeit Fehér minden gátlás nélkül mintaképül állítja elénk, a manipulációt mossa szűzhó fehérré és általánosítani törvényként.
Olyan törvényként, amely a magyar festészet nemzetközi emelkedését hozza magával.
De mit ér egy magyar kép? Látható a piacokon – semmit. Láttam már Fehér-művet árverésen, a ( feltételezett) vételár töredéke töredékét kapta érte a tulajdonosa.
A becsapás egyszeri alkalomra szól, de lehet még akár kétszer is elműködni így.
Tartósan azonban a hamisság, a tisztességtelenség nem működik. Ha nincsen olyan érték, amelyet csalással közvetíteni tudna, akkor azonnal lelepleződik.
A gyűjtő, aki nem vásárolta vissza a saját tulajdonát, helyesen járt el.
És egy, a fentire csöppet rímelő hír:
“OSLO, Aug 17, 2011 (AFP) – One of Norway’s most famous contemporary artists, Odd Nerdrum, was on Wednesday sentenced to two years behind bars for not paying tax on the mill
Read more: http://acn.liveauctioneers.com/index.php/features/crime-and-litigation/5299-norwegian-artist-nerdrum-faces-jail-for-tax-fraud#ixzz1VMyVnANB“
Ha nálunk felébredne a NAV, született APEH, akkor mi lenne?
OSLO, Aug 17, 2011 (AFP) – One of Norway’s most famous contemporary artists, Odd Nerdrum, was on Wednesday sentenced to two years behind bars for not paying tax on the millions he has raked in selling his work.
Így teljes a hír ( s azzal, hogy fellebbez a művész ügyvédje ).
A meg nem fizetett adó majdnem kétmillió euro, vagyis olyan 500 millió Ft.
Nehéz sorsa van a kasszandráknak, mert mondhatják ugyan, hogy “én megmondtam “, de ennek senki sem örül.
“Újabb szép kultúrtradíció szakad meg az idén: nem lesz többé Aviva-kiállítás és díjátadás a Műcsarnokban – értesült lapunk. Az ok ezúttal is a pénzszűke.”- írja a NOL.
Pénzszűke az Avivánál!
Jópofa, nem?
Nem jött be a nagy PR-fogás, hát kifarolnak a buliból.
Báránykáim, hallottátok ma a “mgújúlt” Gondolat-jel című rádiósműsort?
Neeem? Kár.
Elhangzott, hogy esetleg a Szombathelyi Képtár fölösleges, nem jelentős raktári anyagát aukción kellene értékesíteni és a befolyt pénzből kortársakat vásárolni, vagy finanszírozni a programokat.
( A szöveg meghallgatható http://www.mr1-kossuth.hu/musoraink/gondolat-jel.html-en, s ott a 34:20 magasságában kezdi Kovács Ferenc úr, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke a gondolatsorát ).
Hogyan is mondta Muddy Waters?
Oh, yeah!
Uránia Nemzeti Filmszínház Budapest
2011. szeptember 14. szerda 19.00
CRASH – PASSIVE INTERVIEW / ÖSSZEOMLÁS – PASSZÍV INTERJÚ
Kísérleti operafilm 12 részben
Írta és rendezte: Németh Hajnal
Közreműködők:
Ének: Xenia Romashova (szoprán), Jana Kurucová (mezzo), Susanne Gritschneder (alt), Gregory Warren (tenor), Nathan De’Shon Myers (bariton), Tomasz Wija (basszus), Kinderchor Canzonetta Berlin
Kórusvezető: Jochen Wittur
Zongora: Virginia Ehrhardt, Matthias Samuil
Cselló: David Sills
Az angyal hangja: Jomo Charles-Schmid
Zene: Reggie and Cornelia Moore; Georg Friedrich Händel – Lascia Ch’io Pianga, Aria from Rinaldo
Kamera: Imreh István
Kamera asszisztens: Lovas Péter
Hangfelvétel: Volker Schaner, Dino Grobe, Yensin Jahn, Studios Saal3 Berlin
Utómunkálatok: Németh Hajnal, Volker Schaner, Yensin Jahn
Gyártás: C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, FuFoo Film GmbH, Németh Hajnal
Partner a megvalósításban: BMW Group Cultural Communications és BMW Leipzig Plant
Készült: 2011, Berlin, Leipzig
Full HD, 5.1 DD, 90′
A videó eredeti nyelve angol és német, a vetítés magyar feliratokkal történik.
Az 54. Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában látható Németh Hajnal: Összeomlás – Passzív Interjú című instállációja 2011. november 27-ig. Az mű egyik fontos, erre az alkalomra elkészült egysége az a 90 perces operafilm, amelynek hazai ősbemutatójára kerül sor az Urániában. A videómű egyszerre játékos és komoly, improvizatív és szigorúan megkomponált „történetinek” mindegyike kapcsolódik az autóhoz, civilizációnk, hétköznapjaink egyszerre kultikus és praktikus termékéhez. A zenemű szövegkönyve tizenkét „passzív interjún” alapul, amelyet operaénekesek változtattak át zenei formává, adtak elő egy autógyárban, szerelőcsarnokban, autószalonban, a lipcsei BMW gyár irodájában és más helyszineken. Mondhatnánk azt is, e mű a véletlen és szükségszerűség határairól szól, egyszerű eszközökkel, tiszta, könnyen átlátható szerkezetben. A tizenkét improvizatív zenei egység mellett felcsendül egy rövid ária a szabadságról s egy másik dal is: életről és halálról.
Az önálló, filmszínházban történő bemutatás reményeink szerint nem csupán a képzőművészet, a zene, a mozgókép és a művészeti határterületek iránt érdeklődőknek lehet izgalmas, de mindazok számára is élményt jelenthet, akik egyszerűen csak másfél órányi figyelmet szánnak e kivételes produkciónak.
54. Velencei Képzőművészeti Biennálé Magyar Pavilon
Kurátor: Peternák Miklós
Nemzeti Biztos: Gulyás Gábor
Biennále Iroda: Gáspár Júlia
biennaleoffice@mucsarnok.hu
http://www.crash-passiveinterview.c3.hu
http://www.velenceibiennale.com
http://www.labiennale.org
A kiállítás és a film megvalósulását finanszírozták: Nemzeti Kulturális Alap, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Műcsarnok
Támogatók: ADAM Audio, C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, FuFoo Film GmbH, Precise Myer’s Hotel Berlin
© 2011 Németh Hajnal
Uránia Nemzeti Filmszínház
1088 Budapest, Rákóczi út 21. (+36 1) 4863400, 4863413, 4863414
http://www.urania-nf.hu/megkozelites.php
Kérdésem: teremt-e vitafórumot itt, e helyen a tranzit – amelynek két reprezentánsa,Hegyi Dóra és Süvecz Emese tagja az AICA vezetőségének is – az MNG s a Szépművészeti elrendelt összevonása kapcsán az AICA állásfoglalása megvitatására?
Szolgálati közlemény Marcelle-nek:
Marcelle 750.000 Ft? Ez komoly?
( Art Market – acb Galéria standja )
Szolgálati közlemény:
A szombati Magyar Nemzetben Mélyit és Petrányit összeesküvőként beállító és az AICA romlottságát a liberális összeesküvés-elméletekkel összehozó névtelen írás nem tőlem származik.
Tessék mondani, a belgák hová álljanak már ? – ebben az esetben is.
@iparterves: És az olvasni tudó belgák? Egyébként fent van ez a cikk az említett sajtótermék online változatában is?
@timár.kati:
Nem ott láttam, hanem az off-line kiadásban és az ötvenes éveket idéző stílusától egyszerűen megrettentem.
@iparterves: Kár, pedig imádom az összeesküvés-elméleteket! Ötvenes évek ide vagy oda.
@timár.kati:
Akkor itt megtalálhatja, összefoglalom a rövid írást:
Mélyi azért állt ki a milliárdos ügyvéd-építész pár csemetéje, Csák mellett, mert Petrányi spanja, s most Petrányi – akinek a megbizatása alatt a Műcsarnok lezüllött – a (mint tudjuk ) politikai kinevezett Csák mellett most főosztályvezető, s ha minden úgy megy, ahogy ők nem szeretnék, akkor Baán majd kiakolbólitja őket onnan, ahová befészkelték magukat.
Az AICA, mondja a névtelen írás, máskor nem tudott fellépni. Miért nem? Miért?-kérdezi a hamisítatlan MN-cikk ( a névtelen, s még egy álnevet sem írtak hozzá, hogy a fene vinné el ).
@iparterves: KÖszönöm az összefoglalót!
Kár, hogy a teljes névtelenségben maradó szerző (vagy a szerk.?) nem krimiket ír, azzal talán több pénzt tudna keresni, és nagyobb hírnévre tudna szert tenni. Egy Fejős Éva férfiban — megjelent a lelki szemeim előtt.
Bár, ha meggondolom, kedvenc konteo-blogomon rendesen és névvel megírt írások olvashatók, melyek a finom iróniát sem nélkülözik — ott még a kommentek is színvonalasabbak, mint ez, a fércműnek tűnő kis betűhalmaz.
@timár.kati:
A návtelenségbe burkolódzó szerző kikezdhetetlen logikával megy végig az ügyön.
Ez a logika a feljelentések egyenes irányú és minden ugyanarra a szálra felfűzó okozatiságát követi, amely a mai társadalmi életünk egyik szépen fejlődő post-szoc-oszt-kap vivmánya.
Az ún. munkáslevelezői stílus és megrendeltség jelenik jelenik meg újra benne, s ezt a magyar “népléleknek” oly kedves.
@iparterves: Igen, a kikezdhetetlen logika a biztos ismérve a kétségbevonható történeteknek. Mert olyan nincs az “életben”, hogy minden részlet összepasszol, mint egy puzzle-ban. Mindig vannak nehezen passzoló, vagy akár kimaradó részek, amelyek azért mégis a történethez tartoznak.
A “post-szoc-oszt-kap” — nagyon találó és szellemes.
Amennyiben a szöveg a munkáslevelezői stílust követi, akkor a “fiataloknak” mégis javaslom, hogy nézzenek jobban utána a történelemnek. Azzal együtt, hogy az outsourcing a politikát is elérte.
@iparterves: Ja, és olyat, hogy “néplélek”, semmiképp se írjon, mert aztán úgy jár, mint Kertész Ákos és visszaveszik magától a budapesti díszpolgárságot!
@timár.kati:
A magyar álompolgárságot veszik vissza?
@iparterves: Felvetése — mivel minden képzeletet felmúl — egy közeli nap, álmából felébredve, még realitássá válhat. Veszélyes ilyen dolgokat elgondolni, hát még kimondani. Vö. a szavak teremtő ereje.
@timár.kati:
Semmi sem idegen tőlem, ami emberi.
S ez annyira, de annyira emberi, olyan mélyen gyökerező tapasztalat, hogy senkitől sem lehet idegen.
@iparterves: Ennek örülök, mert akkor ez azt jelenti, hogy az irónia is jó ismerőse. No, meg az emberiség (mely nem tévesztendő össze az emberiességgel, ahogy azt manapság gyakran hallani).
Az elmúlt két esztendőben a tranzit sajátos képe rajzolódott ki elém, s nem mondhatnám, hogy örömteli volt.
A tranzit társadalmi érdeklődése egyetlen egyszer, a romákat ért erőszak alkalmával lendült túl a szokásos és szigorúam betartott határain.
A kormányzati kultúrpolitika kritikája – bármely kormányzatról is legyen szó – teljesen kívűl esik a tranzit “érdekkörén”, mintha a tranzit a társadalom fölött lebegne, s nem benne élne, nem az határozná meg végső soron.
A PPP művek sorsa körüli megjegyzések ugyanúgy csöndet generáltak, mint a kínai tárlat.
A legutóbbi nagy menet, néhány művészkolléga felkérése a magyar történelem sorsfordító eseményeinek megörökítésére, el sem érte a művészettörténészek és blogírók ingerküszöbét.
No, akkor legalább lássuk a listát, a nol-ról, hátha eszébe jut majd valakinek egy-két gondolat:
“A minisztérium által a napokban közzétett szerződéses listából kiderül: neves és kevésbé ismert kortárs magyar művészektől a következő témákban rendeltek festményt: Horthy Miklós kora (1919–1944) – a felkért festő Incze Mózes, Dualizmus kora (1867–1914) – Szinte Gábor, A holokauszt (1944–1945) – Gyémánt László Mihály, Nagy Imre újratemetése (1989) – Galambos Tamás, Forradalom és szabadságharc kora (1956) – Kocsis Imre, A vörös iszap (2010–2011) – Szentgyörgyi József, A második világháború (1939–1945) – Bráda Tibor István, Az első világháború (1914–1918) – Somogyi Győző Csaba, A tanácsköztársaság (1919) – Filep Sándor, Lovasroham (2006. október 23.) – Korényi János, Rákosi Mátyás kora (1949–1953) – László Dániel, Nemzeti Színház (1837–2002) –Atlasz Gábor és Trianon (1920) – Kiss Tibor. Mindegyik művész 1,6 millió forintot kap az alkotásért.”
A képek megtekinthetőek a nol-on.
Galambos Tamás és Filep Sándor munkája, szerintem, jó és ne engedtek a politikai megrendelésnek.
A többiek … azt mindenki döntse el maga.
AICA-Fórum
2011.november 16. 18 óra
FUGA Kortárs Építészeti Központ
V. Petőfi Sándor u 5.
A Magyar Nemzeti Galéria beolvasztásával és az új múzeumi negyed terveivel kapcsolatban beszélgetést és vitát rendezünk.
Felkért hozzászólók: Marosi Ernő, Szücs György, Mélyi József. Moderátor: Tatai Erzsébet.
A beszélgetés a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar tagozatának nyilvános rendezvénye.
@hegyi dóra:
Na, ez igazán izgalmasnak igérkezik.
És ráadásul nyilvános is ( pedig arte legis nem mindenkinek szabadna ám oda elmenni és beleszólnia a nagyok dolgába ).
Itt jegyezném meg illő és az akadémikusnak kijáró tisztelettel, hogy Marosi professzor úrnak a december 5-én tartandó rendkivüli akadémia közgyűlésen – amely az akadémiai kutatóhálózat “megújítását” fogja jóváhagyni, s a szavazatát, az Artportal-on adott interjúja szerint, nem a “nem” gomb megnyomásával fogja kifejezésre juttatni – nyugodtan felszólalhat és elmondhatja mindazon fenntartásait, amelyeknek most, de előbb nem, hangot adott.
Lege artis felhatalmazás hiányában, mivel köztudottan nem vagyok művészettörténész, így aztán szavam sem lehetne (?? – komolyan gondolja ezt bárki is? ) az ügyben, el kívánnám, azért mondani, hogy a művészettörténész intézet megszűnése nem egyedülálló sérelem: meg fog szűnni a zenetudományi, a régészeti, az irodalomtudományi és a filozófiai intézetek önállósága is, s ez – Pálinkás elnök úr minden fogadkozása ellenére, erre a nagy esküt leteszem – az új intézményen belül elbocsátásokhoz vezet.
Mindenekelőtt a nyugdíjasokat vagy a nyugdíjhoz közelállókat fogják elküldeni, költségcsökkentés miatt.
Érdemes azon is elgondolkozni, hogy az egy helyre terelendő intézetek könyvtárai és gyűjteményei hová kerülnek, kik és milyen módszerekkel fogják azokat kezelni, gyűjteményezni és selejtezni ( mert az is lesz ).
Azt is el kell mondanom, hogy hiányolom a tárgyból éppen ezért a művészettörténész szakma állapotáról való értekezést ( amely Marosi akadémikus úr idézett nyilatkozatának jelentős részét elfoglalta ) és ennek következtében hiányolom Beke igazgató urat is, aki esetleg beszámolhatna arról, milyen lépeseket tett az elmúlt fél évben az intézete függetlenségének megóvása érdekében.
Mert abban Marosi akadémikus úrral egyet kell értenem – arte legisi felhatalmazásom nélkül, egyszerű polgári eszemmel -, hogy mindaz, ami történik, az az Önök szakmájának a felülvizsgálatáról, az én értelmezésemben: csődjéről, tágabb értelemben: a magyar értelmiség átveréséről, lepusztításáról és kizsákmányolásáról, tönkretételéről és előre elhatározott – “dumaszakok” mondják a bölcsészetet lebecsülők – megsemmísitásáről szól.
Ha erről a nyílt fórumon – amelyen, sajnos, sokak bánatára személyesen nem fogok megjelenni – nyíltan, tisztességesen és szókimondóan egyetlen szó sem esik, akkor a lila köd úsztatása az, amire vállalkoznak és önsorsukat rontó intellektulkokként viselkednek.
Jó lenne azt is tudni, vajon az “ellenérdekű fél”, Baán igazgató úr mint kormánybiztos is jelen lesz-e a rendezvényen.
Ha igen, akkor ez lenne az eddig elmulasztott “egyeztetés”.
Azért – s itt már arte legis vagyok, a néző, akinek és akiért elméletileg az új múzeumi negyed épül – kiváncsi lennék, miért a művészettörténész szakma egyeztetne magában egy olyan épületegyüttesről, amely Budapest egy részének meghatározója lehet, az eddig hiányzó modern és kortárs művészeti kollekciók elhelyezésére szolgálhat?
A művészettörténészek lennének a beruházás célközönsége? Ugye nem?
Mert ha nem, akkor nem lenne szerencsés, hogy itt egymás között döntsék el, mi kell nekünk.
Arte legis.
Tom Wolfe írta, hogy a közönség a modern művészet születésénél nem volt hivatalos, csak később nézhetett be a modern alkotóknak emelt múzeum-szentélybe és bámulhatta az érthetetlen alkotásokat.
Most egy ilyesmi folyamatnak lennénk éppen szenvedő tanúi ?
A művészettörténészek ( ők már egységesek lennének? és ha azok, akkor egyben döntőképesek is nélkülünk? ) a saját beleszólási jogukat óvják, függetlenségüket védik, s ez rendben van.
A művészettörténészek milyen társadalmi felhatalmazással bírnak ( arte legis? mert egyetemet végeztek? ) arra vonatkozóan, hogy helyettünk döntsenek?
Megosztják aztán velünk véleményüket, hogy demokratikusan mi is, nézők, megvitathassuk?
Ez szelid, de határozott figyelmeztetés, mert itt nem művészeti kérdésekről van szó, amelyekről arte legis lehet és kell értekezni,kihagyva a “hozzá nem értők” buta barmainak tömegeit, hanem olyan közösségi értékekről, terekről, szimbolikus épületekről, amelyekről nem pusztán egy szakma konszenzusa felhatalmazott a döntésre.
Megvolt a bemelegítés az Éjjeli őrjárat című műsorban, ahol Baán, Csák, Mélyi és György mondták el a gondolataikat.
Mit mondjak, érdekes volt.
Elsősorban is üzenném, arc nélkül és újra meg újra elmondva, hátha egyszer leesik már a kétforintos: nem csak az a fontos, ki mondja, hanem, hogy mit mond.
Baán szerint ugyanis nehéz vitatkozni olyanvalakival – mondta ezt, mikor “ráolvasta” Veiszer Alinda egy blogos bejegyzését -, akinek nem látja az arcát.
Miért, kedves Baán László, talán Czigány Dezső képeit könnyű elhelyezni Berény Rőberté mellé anélkül is, hogy megbeszélné velük az ebből adódó problémákat? Vagy elég, ha a kész művet látja?
Miért csak a kritikus megjegyzésekhez kell
magának (is) társítania valakinek a képét?
Nem megy egyébként a vita? Nem megy, nem akaródzik, az “ellenség képe” sokkal fontosabb, mint az ellenség “nézete”. Ez a nagyon szomorú helyzet egy nyomorultul összeszűkült “szakmában”, ahol ismerik egymás hajszálainak rezdülését is, bajuszának kunkorát, hajfestésének modorosságát, de a véleménye…az már kevésbé érdekes annak, akinek ugyanezen “fizikai jellemzőit” nem tudják a véleménye mellé tenni.
Másodsorban: minden tiszteletem Csáké, hogy olyan visszafogottan volt képes kifejteni álláspontját, miután lényegében “kivégezték”.
Karakánul, de nagyon nyugodt tempóban fejtette ki, hogy azzal a koncepcióval, amelyet Baán képviselt kormánybiztosként, nem tud meglenni és nem is akar érte dolgozni.
Úgyszintén Csák mondta el – Hegyi nagyon dodonai telefonos hozzászólására reagálva -, az egész ügyben a legfontosabbat ( szerintem a legfontosabbat ): nincsen olyan gyűjteménye a két összevont múzeumnak, amely együtt ugyanazt a képet kiadná, mint a Hegyi ( és Baán ) által említett egységes múzeumok (a prágai Nemzet Múzeumtól a Louvre-ig ). Ennek egyszerűen az az oka, hogy kb. hetven évnyi nemzetközi gyűjtés kimaradt. Ezt semmiféle koncepcióval nem lehet pótolni.
György Péter ebben a vitában meglehetősen konfúz és nehezen képviselhető álláspontot vitt, amely egyfelől a múzeulógusi szakmai megújításának követelményét, másfelől a nemzeti és az egyetemes kultúra közös bemutatásának szükségességét hangoztatta. de könyörgöm: milyen egyetemes kultúráról beszélhetünk olyan esetben, amikor annak bemutatása egyszerűen lehetetlen a jelen körülmények között?
Ha nincsen – lásd a prágaiakat – avantgárd kollekciónk? Ha nincsen az ötvenes évekből gyűjteményünk? Ha éppen most dobjuk ki az ablakon a szocreált, amelyet Rómában – Groys-i intenciókra – együtt mutatnak be az azzal együtt alkotó orosz avantgárddal?
Nem arról vagyok híres, hogy Mélyi (nem)doktorral egyetértésemet hangoztassam, de az, amit ő kevés szóval elmondott, elfogadható számomra. Nem jó a koncepció, mert igazából nincs is. Nincs, mert – s itt a lelkes György Péter szavai igyekeztek ennek a “pesszimista” véleménynek gátat vetni, szerintem sikertelenül – a koncepcióból semmi más nem látszik, mint a két intézmény összevonása és urbanisztikai szempontok például fel sem merültek. A koncepció maga pedig igazából nem is létezik, hiszen – mint azt Baán kormánybiztos hangsúlyozta – az ő feladata kimunkálni két év alatt a koncepciót.
Akkor miről beszélünk? Miről? Az “előzetes irányokról”, amelyeket Szőcs államtitkár úr fejtegetett és amelynek – itt megint kénytelen vagyok Mélyi (nem)doktor fanyar iróniájú megjegyzései mellé állni – anyagi szükséglete beláthatatlan és a jelenlegi állapotok között fellelhetetlen és támogathatatlan?
S meg kell kérdeznem a nagyon józan, igen reális álláspontot képviselő György Pétertől, hogy amikor egy politikai döntésről, amelyet ő sem tart demokratikusnak – Baán igen, mert a kormány hozta, s ez már önmagában garanciája a demokráciának, ami elég sajátos elképzelés a demokrácia mibenlétével kapcsolatban ( mondja az “arcnélküli” blogger ) -, s amelynek lényege egyelőre mindössze annyi, hogy két állami intézmény összevonásáról rendelkezett, s 30 millió FT-ot biztosított a kezdeti munkákra, milyen alapon tudja azt mondani, hogy az egy “múzeumsziget” létesítését jelenti, egy új múzeumpolitika, illetve a politika egy új múzeumhoz való viszonyának megtestesülése lenne?
A határozat egyelőre semmi többet nem rejt magában, mint a két múzeum összevonását, egy – nem teljesen kristálytiszta irányú – tervezés megkezdésének engedélyezését és egy kormánybiztos kinevezését.
Mi az, amit még jelentene? Mélyi (nem)doktor szerint talán a Vár újrahasznosításának elindítását. Én is ezen az állásponton vagyok ( ha meg nem haragszik rám ).
( Folytatás ).
György Péternél a koncepció és a probléma egyben látását és ekként való kezelését is hiányolom.
Lehetséges, hogy nem látja, nem tudja vagy nem akarja látni, hogy itt nem valami nemzeti kulturális lépésről van szó, vagy csak nem arról, illetve nem elsősorban arról, vagy ha mégis, akkor inkább Baán kormánybiztos úr korábbi és mostani beolvasztási törekvéseinek megvalósulásáról, amelynek első eredménye az MNG megszűnése, de a teljes vertikum létrehozása érdekében – miután azt nyilatkozta, hogy ez feladat, mit több: kötelessége is – a Fővárosi Képtár és a Ludwig is egy tető alá kerülhetne a mindenképpen SZM név alatt futó projekttel, szóval: mindemögött a alapokmányunk előszavának 1944 március 19 és 1990 közötti interregnuma észveszejtő történelemhamisításában rejlő állampolitika aprópénzre váltása áll, s ebben a Vár kiemelt szerepének megerősítése és a jelenlegi funkcióitól való megtisztítása?
A Széchenyi Könyvtár költöztetése eldöntött tény, a BTM sem maradhat. Nem látja ezt, amikor lelkesen beszél a politika és a múzeológia új nászáról ( amely nem létezik )?
Még egy kérdés, hátha valaki tudja a választ:
Mik azok a kormányhatározatban megnevezett, “az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes létrehozássának előzetes irányai”, amivel a kormány egyetértett?
Készített valaki egy (pre)koncepciót? Ha van, hol lehet megtekinteni?
A kormányhatározat ezt külön projektként rendelte el megvalósítani, amelynek egyik felelőse Baán kormánybiztos.
Baán kormánybiztos szerint viszont nincsen (pre)koncepció, azt neki kell kidolgoznia. Ha nincsen, akkor miről döntött a kormány?
Ha döntött az “előzetes irányvonalakról”, akkor attól el lehet majd térni?
Melyik felel meg a valóságnak? Legelőször mégis ezt illene tisztázni a szerdai bensőséges találkozón, hogy ne a levegőbe beszéljen a szakma.
Ez pedig egy nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb szakmabeli mondta, cáfolva egyúttal Baán kormánybiztos állításait is:
“A budapesti helyzet tehát a párizsi, londoni, bécsi, vagy akár a régi orosz múzeumok helyzetéhez hasonló. Ennek lényege, hogy a gyűjtemények elérték azt a kritikus méretet, amikor már ésszerű számukra az önálló intézményi fejlődést biztosítani. Ez a Galéria alapításának valódi oka. Akár tetszik ez nekünk, akár nem, Budapest múzeumi szempontból az európai nagyobb kategóriához tartozik, említettem, kulturális hatalom vagyunk. Nagy parlament, nagy közgyűjtemény. Vagy próbáljunk meg kicsik lenni?”
Takács Imre: Országos közgyűjteményeink helyzete (artportal.hu/forrasok/cikkek/muveszeti_irasok_az_artportalon/takacs_imre_orszagos_koezgyujtemenyeink_helyzete)
Nyerj Artur Zmijewski grafikát!
A Krétakör részt vesz a 2012-es Berlini Biennálén, ehhez kapcsolódóan van egy nyeremenyjátékuk, amiről itt lehet röviden olvasni: http://www.facebook.com/Kretakor
Barátim, örömmel látom a LISTÁT, amely megmutatja, hogy ki mennyire erős!
Intézményvezetők, művészettörténészek, művészek és gyűjtők együtt, kart-karba öltve a galéristákkal – öröm.
Tóth Norbert helye – ha a kínai kiállítást nézzük és annak itteni visszhangját – meglepő (?).
Becsúszott egy-két német-magyar is, de internacionálisak vagyunk.
Látom a szervezők közül a gyűjtőket egy akolba terelni akarót is – ezek szerint ez sem rossz út.
Látom a különböző “hivatások” összecsúszását ( gyűjtó-műkereskedő ).
S megint kiderült: kis ország ki szakmájának kis “elitje” van.
De miért maradt ki pl. Hegyi Lóránd? Meg Fehér László, akinek most lesz kiállítása a Hegyi vezette múzeumban?
A végére hagytam a legfontosabbat: ki lehetett az a 25, aki véleményt mondott?
Szavaztak magukra is?
Sárgul a Mikulás is
Az m.ikOn szerkesztősége nagyszabású akciót hirdet meg, melynek keretében négy napon át jelentős kedvezménnyel lehet megrendelni az m.ikOn videófolyóirat eddig megjelent számait. Az akció december 3-án indul és 6-án éjfélkor zárul le. A további részletekért látogasson el honlapunkra: m.ikon.hu/
Még egy kis Power50, ha szabad.
A legrégibb szaklapunkból, az Új Művészetből senki sem került be a legjobbak közé.
A nagy öregek közül Lakner László ( hol van Lakner Antal?) és még Beke László, az ekcelláló Maurer Dóra mellett.
Érdekes lenne az összefüggéseket megvizsgálni a szavazók korosztályi rétegzettsége és a szavazottak generációs besoroltsága között.
Néhány jelentős helyet annak merek betudni, hogy van ilyen, erősen közvetett kapcsolat.
Furcsának találom azt is, hogy Erdész László kimaradt a galéristák közül. Lehet őt nem szeretni, de hatása van.
Azt is érdemes lenne elemezni, hogy a személy “erőssége” és az intézményben való szerepének jelentősége miképpen kapcsolódik össze.
Bencsik Barnabás a Ludwig igazgatósága miatt a most powerful man, vagy önmagában, ezen titulusa nélkül is ott lenne a topon?
Ez csak akkor derülhet ki, ha már nem lesz igazgató.
Gulyás Gábor esetében a Műcsarnok igazgatói széke lehet a meghatározó. A Modem-beli utódja nincs az első ötvenben ( s GG sem lenne ott, ha Debrecenben marad ).
Szó mi szó: a lista egy dolog, az értékelése még várat magára.
@iparterves:
A cél: hagyományt teremtő módon áttekinteni az év művészeti eseményeit, s megpróbálni összeállítani azok listáját, akik ebben az évben, ezen a színtéren a legnagyobb befolyással bírtak.
Ki felelt ennek meg, az első 3? sajnos, ők sem
Kinek van a nemzetközi művészeti termelésre kifejtett hatása? sajnos, senkinek az 50 ből, még a hazai szintéren sem.
A puszta pénzügyi ütőerő? ez már vicc
Előző 12 hónapban kifejtett tevékenység? ez is vicc
Andrási Gábor ezt nyilatkozta: „A rangsor az adott személynek a hazai művészetre és műkereskedelem fejlődésére, folyamataira, eseményeire gyakorolt hatását, súlyát méri – függetlenül annak irányától, minőségétől” -ha független az iránytól, minőségtől, akkor meg minek ez az egész.
Ebben a hazai pocsojában, jó lenne tudni, hogy a kezdeményező lap, amely szintén kvázi formálója a hazai szcénának, kit kért fel a zsűri számára, van -e átfedés a felkértek és a listán szereplők között. Ha igen, az gáz.
De, ha böngésszük a listát, a galériák vezetőinek szereplése sok szempontból is szomorú, nem érdemlik meg a listán való szereplést, kivétel a Pöcze Attila.
Kritikusaink pl. (Mélyi) szeretne nem súlytalan lenni, de azért gyenge. Az egyik legviccesebb Hegyi Dóra (Tranzit) poziciója.
Művészeink, Maurer Dóra kivételével.., mit keres a listán Tarr Hajnal, Szűcs Atila, Gerber Pál, Kaszás Tamás ….
@lebrecht:
Norman, nagyrészt igaza van, vitatkozni nem is szeretnék.
Andrásinak helyes a meglátása – kis és szegény ország erős emberei is kicsik és szegények ( persze, minden viszonylagos ). A súlyuk? Ez kérdéses. Van nekik vagy csak hiszik, hogy van?
A zsűri felkérésének módja és összeállítása engem is érdekelne, de annyira mimózák tudnak lenni a mi művészettörténészeink, ha valamit – amit rajtuk kivül, szerintük, senkinek sem kell tudnia, mert kijelentéseik olyanok, mint amikor Mózes lehozta a kőtáblákat a hegyről – ily illetlenül kérdeznek tőlük ( és az ilyet másképp nem is lehet, s a tranzit is rosszul van, ha az átláthatóság kifejezést nem ő alkalmazza, hanem őrá alkalmazzák ).
A művészek felsorolásából az tetszik ki, hogy voltak pénzügyi és – juj, juj, mondjuk így – művészetpolitikai érdekek, amelyek mentén e powerful személyiségek bekerültek a Most Powerful 50 közé.
Figyelje majd meg, hogyan igazolódnak vissza ebben a kis körben a katalizátor és Aica díjak kapcsán is kérdéseibe öltöztetett meglátásai.
Ma van a Díjak Napja.
Az AICA-díj is átadásra kerül és – Norman, figyelem ! – az AICA hivatalos oldalán a 2011-es jelölésekre és/vagy a zsűrire vonatkozó adatok semmilyen formában sem szerepelnek.
A tavalyi évről infók bőven, de nem teljesen elérhetőek, az ideiről nem.
Átláthatóság? Ugyan, minek? Információ adása? Hogyisne!
Azért idemásolom, kik vezetik az AICÁ-t, hátha segít valamit annak megértésében, miért ez a totális átláthatatlanság:
Elnök: Mélyi József
Elnökségi tagok: Bán András, Fenyvesi Áron, Hegyi Dóra, Horányi Attila, Süvecz Emese, Tatai Erzsébet
Sem Mélyi, sem Hegyi Dóra, sem Süvecz nem a transzparencia nagy bajnokai. Pedig az első kettő nagyon is Powerful – s ez a szakma igen fontos indikátora számomra.
Hegyi Dóra évek óta nem tudja közölni a nagyközönséggel, mennyit is kap a tranzit alapítvány vezetőjeként. Kötelessége lenne ugyan ennek írásos közlése, de a traszparencia, ha őt érinti, mintha nem lenne.
Nos, ez van.
Norman, kérdése van még?
@iparterves:
számomra a powerful, inkább egy humoreszk.
indikátornak nem tekinteném egyik személyt sem.
a szakma számára a viszonyok átláthatóak, de egy kivülálló számára a Powerful egy becsapás. a benyomás az lehet, hogy lepacsizták a listát.
a dijátadason nem hiszem, hogy lesz meglepetés.
@lebrecht:
Ha a lepacsizáshoz képest nem számít meglepetésre ( egyik kedves filmemben a magyar szinkronban ez így hangzott: meglepetélek ), akkor – sajnos! – jó helyen jár.
A fülledt levegő kitisztításához be kellene engedni a friss szellőket, de ez nem a mostaniak feladata lenne. Őnekik jó így, ahogy van.
S lehetőleg a szakmai ügyekbe rajtuk kívül senki ne szóljon bele!
Viszont mindenki tartsa tiszteletben az ő jogukat a más ügyeibe való beleszólásra.
Ilyen a szakma igazsága.
Jó velük élni.
Olyan nagyon hazai ízű ez a terep.
“A díjazás gyakorlata jóval összetettebb és ellentmondásosabb jelenség, mint amit magáról láttatni igyekszik”, vélelmezi a Katalizátor-díj füzete, majd a tavalyi díjakat ismertetve kihagyja az emlékezetes fair play-díjat. Letisztult, elegáns bizonyítás.
@betik: Tartalmas és láttató megfogalmazás, megtudtuk belőle, hogy “nehéz az élet”. Még akkor is, ha az ember zsüror.
@iparterves:
Maga aki mindent-mindent olvas . . tudott erröl ?
http://www.guardian.co.uk/commentisfree/2011/dec/02/saatchi-hideousness-art-world
@Night Reporter:
Eddig nem olvastam, de esküszöm, nem is én írtam.
Saatchi valahogy mindig is szimpatikus volt ( miközben ő is nagy szarkeverő ), de erről már megszólaltam itt.
Abban igaza van, hogy a művészethez mint olyanhoz szinte senki sem ért. Én sem.
@Night Reporter: @iparterves: Bocs, hogy kissé megszakítom érdekesnek ígérkező szóváltásukat a következő kommenttel! De azért ne hagyják magukat tőlem eltéríteni és folytassák a vitá:-)
Érdekes, hogy a tranzit.blog mélyen hallgat az utóbbi idők egyik legfontosabb és “leg”feministá”bb” politikai-művészeti megnyilvánulásáról/eseményéről. Jó látni az elvek következetes érvényesülését.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2075683/Egypt-violence-Female-protesters-brutally-beaten-metal-poles-vicious-soldiers.html
A végén van egy video azoknak akiknek még vannak illuzioik. . .
@Night Reporter: Ha csak őket, de nem, mindenkit, gyerekeket is.
Tudom, hogy ezen a felületen a szakma nem szereti megbeszélni a dolgait, mert itt mindenféle egyebek is beleszólhatnak a Szent Ügyekbe.
Mindazonáltal megkérdezném, hogy mit gondolnak a művészképzés jövőjéről és ezen belül a saját munkahelyük ún. biztonságáról akkor, amikor az állam által finanszírozott felsőoktatási helyek száma 40 %-kal fog csökkenni?
Mennyiben érinti ez a szabadbölcsészetet és a két művészeti egyetemet? Hány emberrel kell majd kevesebb a kisebb létszámú évfolyamokhoz?
Mennyivel lesz kevesebb a költségvetésük?
Tudnak már valamit vagy lesz, ami lesz alapon figyelik a jövőt? ( Ezt, mivel én sem tehetek más, teljesen elfogadhatónak tartom. )
Az NKA Vizuális Művészetek Kollégiuma
A kollégium vezetője (miniszteri hatáskörben kinevezett személy):
Fabényi Julia művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője
A szakmai szervezetek által delegált személyek:
Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke
Baki Péter fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója, a Kaposvári Egyetemi Művészeti Kar Fotográfiai Tanszékének vezetője
Bakos Istvánné, az Uránia Nemzeti Filmszínház ügyvezető igazgatója, az Art-mozi Egyesület elnöke
Rényi Krisztina grafikusművész
Tildi Béla belsőépítész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa
Miniszteri hatáskörben kinevezett személyek:
Fajcsák Györgyi, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója
Haris László Balogh Rudolf-díjas fotóművész
Ledényi Attila műgyűjtő, az EDGE Communications ügyvezető igazgatója
Nagy Árpád Pika díszlettervező, Munkácsy-díjas képzőművész
Wow!
A második nagy vesztes a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, ahonnan a tárcához tartozó egészségügyi, oktatási, kulturális és sportintézmények létszámcsökkentésével együtt 903 munkavállalót küldenek el. (hvg.hu)
Akkor beszéljünk egy kicsit a művészképzés új jövőjéről.
Az ún. állami ösztöndíjas hely ( amely az MKE és MNE mellett valószínüleg Eger és Pécs igényeit is lefedi ) idén 160 lesz.
A leendő végzetteknek pedig 4 esztendeig majd itthon kell dolgozni. Hol? Azt még nem tudni.
Ahogyan azt sem, a helyek 10 %-os csökkenése miképpen hat ki a tanári karra, annak összetételére és az oktatók létszámára.
Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy várható-e leépítés. Várható.
Először a nyugdíjasok szerződéseit fogják megszűntetni, mert ez a legkézenfekvőbb. Meg az óraadók szerződéseinek megszüntetése. Aztán jön a további leépítés.
De a fentebbi bejegyzésemmel kapcsolatban érkezett rengeteg érdemi észrevételre annit szeretnék a dolgohoz hozzáfűzni, hogy a múzeum-ügy veresége borítékolható, s – akárcsak Önök – én is alig várom, hogy dr. Baán kormánybiztos úr előálljon a magyar közszolgálati múzeumok új struktúrájának ideájával, benne az összevonások újabb szükségességének alaposan megindokolt voltával.
POLITIKAI DIZÁJN WORKSHOP
Nyilvános prezentációk és beszélgetés
> 2012. február 25. szombat, 14.00-18.00, Trafó Kávézó
A politikai gondolatok vizuális kommunikációjának lehetőségeiről, eszközeiről és módszereiről rendezünk workshopot nemzetközi dizájnerek és elméleti szakemberek vezetésével, melynek célja, hogy olyan elméleti és gyakorlati tudással gazdagodjunk, amely segíti az emberi szabadságjogok melletti kiállást, támogatja a társadalmi felelősségvállalást és szolidaritást. A zártkörű workshophoz kapcsolódóan nyilvános prezentációt és beszélgetést szervezünk, melyre mindenkit szeretettel várunk!
Meghívott előadók:
Sethu Das, a keralai (India) Design & People kollektíva alapító tagja
Yvonne P. Doderer, építész, urbanista, kultúrakutató, a Fachhochschule Düsseldorf professzora; a város- és térelméletek, a gender kutatások, valamint a kortárs művészet és kultúra metszéspontjaival foglalkozik.
Erőss Nikolett, kurátor és Sugár János, képzőművész
Keiko Sei (jelenleg: Thaiföld), médiateoretikus, kurátor
Program:
> 14.15 – 14.50. Bevezető: ERŐSS Nikolett és SUGÁR János
> 15.00- 15.45. Keiko SEI: Politikai felfordulás és dizájn – Thaiföld mint esettanulmány
Az új évezred első évtizede Thaiföldön a politikai instabilitás idejét hozta el. Tüntetések sorozatát és egy katonai puccsot követően leváltották az egykori iparmágnás miniszterelnököt. Az ország két részre bomlott: a sárga /sokszínű és a piros trikósok tábora állt szemben egymással. E viszály közepette a birodalom egyre hevesebb politikai manipulációk és manőverek áldozatásul esett. Az ez idő alatt felvirágzó politikai dizájn – tükrözve mindkét tábor jellegzetességeit –, hozzá tudott járulni a civil megmozdulások sikerességéhez, miközben az osztálytársadalmak komplex szerkezetét is megjelenítette. Keiko Sei előadásában a thaiföldi politikai dizájn közelmúltbeli példáit veszi sorra.
> 15.50 – 16.35. Sethu DAS: Szociális és politikai változások a dizájnon keresztül
A Design & People kollektíva a hátrányos helyzetben — politikai, környezeti ártalmak közt, háború sújtotta területeken, különböző fogyatékkal — élők megsegítésére irányuló, véget nem érő küzdelmekhez kíván a dizájn által hozzájárulni. A grafikusokat, ipari tervezőket és építészeket tömörítő szervezet szakmai tapasztalatával és képességével szociális és civil ügyeket szolgál. Missziója: dizájnt a rászorulóknak!
> 16.40 – 17.25. Yvonne P. DODERER: Hogyan ne vegyék ki kezünkből az önkormányzás lehetőségét
A Stuttgart 21 elnevezésű vasútfejlesztési és ingatlanbefektetési projekt körül kialakult konfliktusok és az ennek nyomán formálódó ellenállási mozgalom a RE-DESIGNING THE EAST Political Design in Asia and Europe kiállítás új fejezetét nyitotta meg (Württembergischer Kunstverein, Stuttgart; 2010. szeptember 25. – 2011. január 2.). Az előadás során a Hogyan ne vegyék ki kezünkből az önkormányzás lehetőségét című, Michel Foucault kormányzás-elméletére utaló projekt kerül bemutatásra.
Az előadásokat beszélgetés követi, amelyek a 2012. február 27-29. között megrendezésre kerülő workshop keretében folytatódnak.
Az előadások nyelve angol.
A belépés ingyenes.
A projekt támogatója az ERSTE Stiftung, az EU Culture Programme 2007-2013 és az NKA.
Trafó Kortárs Művészetek Háza / Trafó Galéria
1094 Budapest, Liliom utca 41.
t/f.: +36 1 456-2044, fax: +36 1 456-2050
gallery@trafo.hu, http://www.trafo.hu
Nyitva: keddtől vasárnapig 16-19h, előadási napokon 16-22h
Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország: a magyar rendszerváltás kisiklása
Konferencia a Védegylet, a Hallgatói Hálózat és a Milla szervezésében
Időpont: március 2, péntek, 10-18 óra
Helyszín: Merlin Színház, Budapest, Gerlóczy utca 4. (a Deák tértől 2 perc)
Magyarország súlyos politikai és társadalmi válságba sodródott.
A válság okainak megértését és a kilábalást nehezíti, hogy a közéleti viták legtöbb szereplője még mindig szekértábor-szimpátiák mentén, a „kisebbik rossz” hamis logikáját követve ítéli meg a helyzetet. A kormány démonizálása és az előző kormányok burkolt kimosdatása pontosan ugyanúgy ront a helyzeten, mint azok a vélemények, amelyek a megörökölt súlyos válságra hivatkozva próbálják elbagatellizálni kormány antidemokratikus lépéseit és átgondolatlan, kontraproduktív szakpolitikáit. E holtpontról akkor mozdulhatunk el, ha belátjuk: a ma tapasztalható alkotmányos és közpolitikai válság logikus folytatása a demokratikus kormányzás évtizedes eróziójának.
Konferenciánk kiinduló hipotézise szerint Magyarország mai problémái abból fakadnak, hogy a politikai elit tagjai egyre növekvő étvággyal bontották le a hatalmukat korlátozó demokratikus keretrendszert. Ezek az antidemokratikus tendenciák szükségszerűen lehetetlenítették el a „jó”, vagyis a társadalmi közösség egészének jólétét emelő közpolitikák folytatását. Hipotézisünk szerint a demokratikus berendezkedés fokozatos lebontása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ország működésképtelenné, kormányozhatatlanná vált. A konferencia szervezői e hipotézis vizsgálatára kérték fel a közjogi rendszer, a hatalmi ágak, a civil szféra és a kormányzati szakpolitikák szakértő kutatóit.
A szervezők véleménye szerint – s ez természetesen nem tekinthető az összes előadó közösen osztott álláspontjának – e konferenciára azért van szükség, mert az idő rácáfolt arra az 1989-ben megálmodott ideára, mely szerint a mindenkori kormány és ellenzéke kölcsönösen korlátozzák egymás antidemokratikus törekvéseit. Az elmúlt húsz év során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az aktuális kormányok és ellenzékek nem gátolták, hanem támogatták egymást a demokratikus keretek lebontásában. A mindenkori kormány és mindenkori ellenzéke együttes erővel terelték át látványos politikai küzdelmeiket egy autoriter, antidemokratikus politikai térbe. Mindez vélhetően azért történhetett meg, mert a felszínen folyó szekértábor-harcok mögött kiépült egy egységes reflexek és érdekek mentén működő, egy ideológiáját tekintve részben, korruptságát és elvtelenségét tekintve nagyon is egységes politikai elit. E mélyben húzódó érdekközösség, az egységes politikai osztály kialakulása kiüresítette a demokráciát, leblokkolta a demokratikus akaratképzés folyamatait. Ez, véleményünk szerint, közvetlenül vezetett el a szakpolitikák és az államigazgatás politikai kézivezérléséhez, az akarnok közpolitikákhoz, amelyekben a gyors és látványos eredmények elvárása felülírja a folytonos építkezés értékeit.
Konferenciánk, reményeink szerint, egy meghatározó első lépést jelenthet e helyzet megértése és kezelése felé. A konferencia mintegy 30 előadásából átfogó képet kaphatunk az ország kormányozhatatlanná válásának és a demokratikus berendezkedés felszámolásának egymással szorosan összefüggő folyamatairól. Egy látleletet kívánunk adni: mi az, amivel szakítani kell annak érdekében, hogy az antidemokratikus nem-kormányzás ciklusai után Magyarország visszatérhessen a demokratikus kormányzás útjára, hogy megteremthessük a demokratikus kormányzás új keretrendszerét.
Program:
(A program folyamatosan bővül, illetve változhat.)
I. rész. 10-12.30 óra:
Diagnózis. A demokrácia leépítése – avagy: miért vált kormányozhatatlanná Magyarország?
1. Nyitóelőadás: Miről szól a konferencia?
Boda Zsolt (Védegylet) – Csigó Péter (BME MOKK alumni): Folytonosság, vagy törés? Hipotézis: a ma tapasztalható alkotmányos, közpolitikai válság tünete és következménye a demokratikus kormányzás eróziójának az elmúlt 20 évben.
Politika, demokrácia, jogállam
2. Előadó egyeztetés alatt: A jogállam eróziója.
3. Fleck Zoltán (ELTE ÁJK): Az igazságszolgáltatás ellenőrzése
4. Juhász Gábor (HVG): Pártfinanszírozás
5. Előadó egyeztetés alatt: A kormányzati struktúra centralizációja, pártdemokráciák felszámolása, kispártok megerősödésének ellehetetlenítése
6. Hajnal György (BCE és MTA TK): Autonómia és átpolitizáltság a közigazgatásban
7. Ungváry Krisztián (EKF): Az ügynökügyekről és a politikai zsarolásról
8. Tóka Gábor (CEU): A választási rendszer problémái.
Gazdaság
9. Papp József (BCE): A nemzeti burzsoázia, kkv szektor és versenyképesség
10. Bartha Attila (MTA TK): Gazdasági populizmus: a magyar gazdaság politikai ciklusairól, amelyek erősebbek, mint a régió többi országában
11. Tóth István János (közgazdász, szociológus): Adófizetők, kormányzatok és korrupciós jelenségek — okok, következmények és terápiák
12. Előadó egyeztetés alatt: EU-források politikailag motivált és hatékonytalan felhasználása
Társadalmi autonómiák megbénítása
13. Fülöp Sándor (a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, AJBH): A politikai döntéshozatalban való társadalmi részvétel korlátozásáról
14. Móra Veronika (Ökotárs Alapítvány): A civil szektor elsorvasztása – vagy sorvadása?
15. Tóth András (MTA TK): Munkavállalói érdekképviseletek ellenőrzése
16. Polyák Gábor (Mérték Médiaelemző Műhely): A nyilvánosság kontrollja
17. Romhányi Balázs (KFIB): A független intézmények védtelensége
18. Sárosi Péter (TASZ): Boldogok a közellenségek
***
II. rész 13.15-14.15:
Politikai osztály és gazdasági oligarchia: közbeszerzés, korrupció, átláthatóság
Kerekasztal-beszélgetés
– Bodoky Tamás (újságíró, atlatszo.hu)
– Mong Attila (újságíró)
tényfeltáró újságírók, szakértők
***
III. rész 14.30-16:
A következmény: hatékonytalan állam, kormányozhatatlan ország
1. Sepsi Tibor – Gáli Csaba (Így írnánk mi blog szerzői):
Jogszabály-előkészítési kudarcok az elmúlt tíz év átfogó kormányzati programjaiban
2. Martin József Péter (közgazdász, újságíró):
Miért vált euroszkeptikussá Magyarország?
3. Előadó egyeztetés alatt:
A felső középosztály helyzetbe hozása állami újraelosztási eszközökkel
4. Keller Judit:
A regionális autonómiák felszámolása
5. Előadó egyeztetés alatt:
Workfare: a fegyelmező állam kiépítése a közmunka terén
6. Zolnay János (EÖKK):
A közoktatás kudarcai, szegregáció
7. Előadó egyeztetés alatt:
Felsőoktatási reformok
8. Reszkető Petra Edina (BSzEI):
A kkv-szektor túlterhelése
***
Záróelőadás:
Majtényi László (EKINT): Lebontott demokrácia, kormányozhatatlan ország
***
IV. rész 16.15-18.15:
A kiút.
Van kiút 1: A demokratikus kormányzás lehetőségeiről
Beszélgetés az előadókkal, moderátor: Boda Zsolt
A demokratikus kormányzás új keretrendszerének sarokpontjai:
– demokratikus politikai verseny: belépési küszöb, finanszírozás, kinevezési gyakorlatok, sarkalatos törvények
– jogállami normák, garanciák, intézményes autonómiák
– pártfinanszírozás, átláthatóság, közbeszerzés
– médiaszabályozás, információszabadság
– közigazgatás szakmaisága, függetlensége politikai és gazdasági befolyástól
– civil társadalom és érdekegyeztetés
Van kiút 2: Mi a civil szervezetek szerepe a demokratikus kormányzás kikényszerítésében?
Kerekasztal, moderátor: Bodó Balázs (Milla)
Beszélgetés civil szervezetek képviselőivel
***
– A konferencia nyilvános, de a korlátozott férőhely miatt előzetes regisztráció szükséges.
Itt lehet regisztrálni!
– A konferenciát élőben fogjuk közvetíteni a neten, így azok sem maradnak le, akiknek nem jut hely.
– A konferencia felvezető szövege csak a szervezők véleményét tükrözi, és nem feltétlenül vág egybe az előadók álláspontjával.
Forrás: http://www.vedegylet.hu/index.php?page=news&news_id=1413
Iszonyúan izgalmasnak tartom, hogy az MNG-től festményeket foglalt le egy végrehajtó és azokat elárverezik.
Egy tabu megdőlt!
ÁLLAMBIZTONSÁGI SZOLGÁLAT ÉS IRODALMI ÉLET
Május 9. szerda 19.00 ELŐHÍVÁS /VII. FOLYAM, TAVASZI SZÉRIA/
a litera.hu és a Nyitott Műhely közös kritikai beszélgetéssorozata
http://www.nyitottmuhely.hu/taxonomy/term/108
Független fotódokumentációk az utóbbi két év néhány fontos társadalmi eseményéről, mozgalmáról, demonstrációkról. freedoc-gabriellacsoszo.blogspot.com/2012/05/breach-of-silence-csendhaboritas.html
A Garay Galéria – Budapest legfrissebb galériája – tisztelettel meghívja Önt és kedves partnerét Si-La-Gi, Zádor Tamás, Antal Balázs, Rohánszky Bence Feledhetetlen című kiállítására. 2012, június 12, 19 óra. Budapest, Rottenbiller utca 56-60
június 27- július 1. : bevezetés a magyar filművészetbe/ hungarian cinema cherrypicked by hungariAnt
helyszín: Örökmozgó, Erzsébet krt 39
jegyár: 1200/ bérlet 5000 (5 filmre)
a magyarhangya 10 filmet válogatott össze a Eurogames 2012 résztvevői és a magyar filmek rajongói számára. A válogatás közel 40 évet ölel fel a magyar filmművészetből, ismert rendezők kevésbé ismert alkotásait vetítjük eredeti kópiáról angol felirattal. Filmek tiltott szerelemről, politikai elnyomásról, nyugtalan ifjúságról, reménytelen házasságról és az állandó lázadásról. A FRIGO, Örökmozgó és MaNDA közös rendezvénye a magyar filmek népszerűsítésére.
június 27. szerda
16:00 Kis Valentino / Jeles András 1979/ 102 perc
Egy fiatalember egyetlen napjába – egymást áthatva – történetek sora épül az őt körülvevő világról, amelyre nem tud megfelelő módon reagálni. Sz. László húsz év körüli fiatalember, kocsikísérő egy Pest környéki szövetkezetnél. Egyik nap, minden különösebb elgondolás nélkül, nem adja postára a rábízott hivatalos pénzküldeményt, a tizenötezer forintot. Nem tér vissza munkahelyére, hanem céltalanul útnak indul. Költekezni kezd, azt teszi, ami jólesik, hogy részesüljön mindabból, amiből eddig – pénzszűke miatt – kimaradt.
21:00 Egymásra nézve/ Makk Károly 1982/ 102 perc
1959-ben a magyar-jugoszláv határon lelőnek a sorkatonák egy határsértőt: Szalánczky Éva újságírót. Évát szenvedélyes szókimondása miatt az ötvenes években mellőzték, meghurcolták. Erdős főszerkesztő, aki megjárta Rákosi börtönét, 1959-ben vette maga mellé az Igazság című laphoz. Éva a lapnál újból harcot kezd nemcsak a valóság feltárásáért, hanem a másság jogáért is. A termelőszövetkezetek szervezéséről írott cikke és kolléganője, Lívia iránti szerelme olyan konfliktusok sorát indítja el.
június 28. csütörtök
16:00 Panelkapcsolat/ Tarr Béla 1982/ 84 perc
A férj és a feleség kilenc éve házasok, és egy lakótelepi panellakásban élik konfliktusokkal teli életüket. Az asszonyt a bezártság, a férjet a feleség hisztériáiból adódó állandó szorongások frusztrálják. A családi élet normalizálására tett közhelyes kísérleteik csődöt mondanak.
21:00 Szerelemesfilm/ Szabó István 1970/ 123 perc
Jancsi Franciaországba utazik, hogy találkozzon élete nagy szerelmével, Katával, aki már 10 éve külföldön él. Hosszú utazása alatt emlékeiben felidézi kapcsolatuk történetét, és megrohanják újraéledő érzései. Elképzeli a mostani Katát, akit már tíz éve nem látott, a rég várt találkozást. Ám a valóság nem követi a képzeletet.
június 29. péntek
18:00 Megáll az idő/ Gothár Péter 1982/ 103 perc
Budapest, 1956. november 4. Köves István és Bodor László az éjszaka leple alatt, a romos utcán elássák fegyvereiket. Köves vöröskeresztes teherautón elhagyja az országot. Felesége egyedül marad két fiával, Gáborral és Dinivel. A hatvanas évek elején megjelenik náluk a börtönből akkor szabadult Bodor. Ő lesz a család új feje. Gábor az orvosi egyetemre készül, bár tudja, hogy apja miatt nem sok reménye van a felvételre. Dini gimnazista. Szukics Magdába szerelmes, és a negyedikes Pierre-t bámulja. Az iskolabálokon rock and roll szól, Elvist bálványozzák és utánozzák.
20:00 Moszkva tér/ Török Ferenc 2001/ 88 perc
1989. Petya most fog érettségizni, de ez éppen úgy nem izgatja, mint az, hogy körülötte éppen összedől a negyven éve fennálló rendszer. Éli az életét, lóg a Moszkva téren, buli, videó, haverok, csajok… És persze kihasználja a rendszerváltás zűrzavarából származó előnyöket is.
június 30. szombat
18:00 A tanú/ Bacsó Péter 1969/ 105 perc
Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket. Most, győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap az orvhorgászra, akiről kiderül, régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán, aki jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik.
20:00 Kontroll/ Antal Nimród 2003/ 103 perc
A film a mese és a valóság speciális keveréke. Történet egy furcsa fiatalemberről, Bulcsúról, az ellenőr társakról egy rivális ellenőr csapatról, és mindarról, ami körülöttük van. Az utazók és a jegyellenőrök -jól ismert- drámai, de legtöbbször komikus viszonyáról. Egy kegyetlen gyilkológépről, aki utasokat lök a metró elé, és a metróvezetőség embereiről, akik számára csak egyetlen fontos szempont létezik az utasok metróba vetett hite.
július 1. vasárnap
18:00 Nyócker/ Gauder Áron 2004/ 87 perc
A budapesti dzsungel mélyén, a nyolcadik kerületben egy csapat gyerek, cigányok, magyarok, egy kínai és egy arab arra szövetkezik, hogy a lehető leggyorsabban rengeteg pénzt állítson elő. Szegénység, kurvák, stricik, gravitáció, tér és idő nem számít. A kölykök egy zseniális ötlet segítségével visszarepülnek az időben, és a földtörténet őskorában olajat fakasztanak a leölt mamutok hulláiból.
20:00 Taxidermia/ Pálfi György 2006/ 91 perc
Három történet. Három kor. Három férfi. Nagyapa, apa, fiú. Egy tisztiszolga, egy élsportoló és egy preparátor mester. Az egyik szerelemre vágyik, a másik sikerre, a harmadik halhatatlanságra.Kronologikus szerkezetű film Parti Nagy Lajos novellái alapján.
@Süvecz Emese: Nekem Mécs speciális férfipisisegítőszerkezete tetszett.
Hol lehet kapni?
Kórházakba eljut-e?
Nemzetközi értékesítése mikor kezdődik?
@iparterves:
Mécs Miki Fraddonban (egy dél-angliai kicsi faluban) vette souvenir-video alapanyagnak.
Bátytja pár hét múlva jön haza, hozhat egy nagy szemeteszsákkal ha van rá igény.
@Süvecz Emese: Nem tudom, most, hogy átszervezik a kórházakat, talán érdemes lenne próbálkozni.
De nem vagyok ebben sem szakember.
Tisztelt szerkesztőség.!
Kicsit szokatlan üzenetemet kérem fogadják el tőlem.Süvecz Emesének a mai névnapján sok sikert és boldogságot kívánok.
kézcsókkal,Senkhy
A Zéró Balett videópályázata_ HATÁRIDŐ: SZEPT 15
A Zéró Balett kortárstánc társulat olyan videóval, videóanimációval foglalkozó fiatal művészt keres az Enter! (korábban: Windows 2012) címen futó előadásához, aki kialakítaná az előadásuk során háttérként vetített képi anyagot.
Előadásunk interaktív játék a közönséggel, akik a négy táncost számítógépes
parancsszavakkal instruálják, egyre összetettebb és improvizatívabb mozgást alakítva ki. Az
előadások hangulata oldott, a nézők élvezik a meglepő, szellemes, sokszor ironikus, komikus
mozgást és improvizációkat.
A pályázat tárgya az előadás háttereként vetített képanyag. A darab elején ez a mozgókép
mintegy „betölti” a számítógépes programot, megnyitva ezzel az előadást. A betöltődés után
a nézőknek felkínált parancsok jelennek meg a falon, állóképben, ami – egy változtatástól
eltekintve – mozdulatlan marad a darab végéig. A darab végén a program végét, a játék
lezárását kell megjeleníteni, majd a szereposztást és a támogatókat. Nem várunk bonyolult
megoldásokat, és nyitottak vagyunk minden ötletre, ami illik az előadás hangulatához.
Az előadás trailere ezen a linken megtekinthető: vimeo.com/46682770
A társulat facebook-oldala: http://www.facebook.com/ZeroBalettDanceCompany
Az érdeklődőknek elküldjük az egyik előadás teljes felvételét és a megjelenítendő szöveget,
amellyel dolgozhatnak. Ehhez írjanak e-mailt erre a címre: cziglenyi@gmail.com.
Pályázni szemléletesen bemutatott koncepcióval lehet (leírás és némi képi anyag). Határideje
2012. szeptember 15. A pályaműveket szintén a cziglenyi@gmail.com címre várjuk. A
társulat gyors döntése után kérjük a kiválasztott alkotót, hogy a munkát egy hónapon belül
készítse el.
Az értékes munkáért cserébe féléves bérletet adunk Berger Gyula és a társulat más tagjainak
kortárstánc óráira (a Trafóban, ill. a Zéró Balett táncstúdiójában a Jurányi utcában). Az alkotó
nevét minden előadáson és információs anyagon feltüntetjük, és ha szeretné, szívesen látjuk
később a társulat táncstúdiójának fotós-videós stábjában, amely tánccal kapcsolatos vizuális
alkotásokkal és dokumentációval foglalkozik.
Anarchista Szakácskönyv – Receptek Katasztrófa Idejére – KÖZVETLEN CSELEKVÉS
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=PlRInQ_JTdY
Ez egy üzenet a liftből:
“…anyagilag az íróknál jobban csak a festők és szobrászok jártak. Aző esetükben a műterem volt a bűv- és kulcsszó. Az utóbbi kategória alá tartozó lakások százait vették ki a roppant szűkös javak közé sorolható állami lakások osztályából és adták át rendelkezés végett a festőknek.
a szövetség – mily nemes kifejezés – és az Alap – ah – ép ésszel nehezen felfogható hatalomra tett szert. A tagok ingyen jutottak hozzá mindahhoz, amiért a kohásztól a nőgyógyászig mindenki fizetett, pénzzel vagy párttagsággal, végső esetben nyalizással. Elég sok festőt ismerek, aki részesült ebben a kiváltságban, és jelentős részük a mai napig élvezvén az egykor kapott javakat, szorgalmasan panaszkodik, hogy immár nem tartják el. A magyar festők államilag preferált tábora számára a kapitalizmus, a szabadság ennyiben a teljes vereséggel azonos.
Ma már senki sem akar hatalmas, többszáz négyzetméteres lakásokat adni a festőknek, hogy kedvükre időzhessenek nékik tetsző, javarészt eladhatatlan vásznaik előtt.”
Becsszó, nem én írtam.
De ki az, aki e szavakat papírra merte vetni?
Ha most tenné, a szakma nevezetű amőbaszerű konglomerátum tüzet okádna rá.
( Várom a megfejtéseket! )
@iparterves: Nem merek tippelni, mert a végén még magamra okádhatnék tüzet 🙂 De nagyon kíváncsi vagyok, hogy hol találta!
@timár.kati: Egy volt tanára írta. Régen 1997-ben.
@iparterves: Akkor a kis rávezetés utáni tippem György Péter. De hol találta a szöveget?
@timár.kati: Az Ó-Új Világ.
Leesett a könyvespolcomról, teljesen véletlenül, míg más köteteket kerestem és belekezdtem.
Jó olvasmány.
@iparterves: Még szerencse, hogy nem a fejére pottyant a könyv!
Azt írja Gy.P.: “A magyar festők államilag preferált tábora számára a kapitalizmus, a szabadság ennyiben a teljes vereséggel azonos.
Ma már senki sem akar hatalmas, többszáz négyzetméteres lakásokat adni a festőknek, hogy kedvükre időzhessenek nékik tetsző, javarészt eladhatatlan vásznaik előtt.”
Azért ha körülnézünk a kapitalizmus háza táján, akkor azt látjuk, hogy ha nem is több száz nyégyzetméteres lakásokat kapnak a művészek, de mégis csak van egy szisztéma, ami támogatja többüket. Az csak Magyarországon divat, hogy a kultúra terén az amerikai megoldásokat majmolják, de annak a felelősségvállalás része nélkül.
Az “eladhatatlan vásznaik” talán már kissé idejétmúltnak tűnik, nem?
@timár.kati: Az írás lendületes ön- és közvizsgálat az új korszak hajnalán, amikor még közelről – de nem biztos, hogy élesebben mint ma – lehetett rálátni a történelemre.
A privát históriára is, amelyet György elbeszél az esszéjében.
Drasztikusan fogalmaz, erőteljes kontúrokkal rajzolja meg az értelmiségi (al)világ portréját. De nem igazságtalan.
Jártam pár műteremben magam is még anno szerte az országban és tanusíthatom: György nem a levegőbe beszél.
A leírása az előjogok elvesztésétől szenvedő művészekről szintén helytállónak tűnik.
A Szövetség és az Alap helyzetére vonatkozó megjegyzése is alapos. Nem véletlen, hogy a művészek – akiket még érdekelt egyáltalán – a felhalmozott alap-vagyon értékesítéséből kérték a részüket. Mint valami dolgozói részvényt.
Arról elfelejtkeztek, hogy dolgaikat a Képcsarnok heti zsűrije készpénzért vette be legtöbbször, s csak a nehezen eladhatónak gondolt alkotások kerültek “B” ( bizományi ) értékesítésre.
Mit gondol, mennyi pénz ment el erre a művészeti támogatásra?
A művészek támogatására – már a szó is nagyon érdekes: miért kell támogatni egy művészt? beteg talán, invalidus ? – sokféle rendszer, eljárás alakult ki Európában és a világban.
Alapvetően személy- és pénzfüggőek. A Pollock-Kastner Alapítvány például kellemes lehetőségeket biztosít a K-európaiaknak is.
A németek nyitottsága is sokakat biztatott.
Mindezek ellenére: a pénz most csökken, a művészek száma nő és előáll a kevés a fóka effektus.
Ami meg az eladhatatlanságot illeti: az már nem csak a vásznakkal kapcsolatban érvényes.
@iparterves: Ez a szocializmus alatt működő támogatási (!) rendszer elég népfrontos volt, mert szinte mindenkit támogatott. Ez illett is az akkori ideológiához. Hogy ez jó, vagy sem? Vannak előnyei és vannak hátrányai.
Hogy mennyi pénz ment el erre? Szerintem annál kevesebb, mint ha nem létezett volna az a támogatás és a “művészeknek” más foglalkozásokba kellett volna menniük (lásd kmk). Szerintem manapság se kerülne nagyon sokba (persze a sokat az éves költségvetés vonatkozásában értem), és a kreativitásnak se ártana. Sajnos, a mai helyzet tálcán kínálja a lehetőséget a demagógiára, hogy mi helyett lehetne inkább a művészeket támogatni. A kérdés talán inkább a hogyan. Mit gondol?
@timár.kati: Ha demagógia alatt azt érti, hogy sokan abbeli véleményüknek adnak hangot, hogy nem kell támogatni ( e fogalmat azért jól körül kellene járni, mit is jelent valójában, milyen formákat, módozatokat s megvalósulásokat ), akkor ezekkel a sokakkal egyet tudok érteni.
Éppen azért, mert az “ó-világban” olyan mérhetetlen támogatásban volt részük.
György korai könyve a globális újkapitalizmus teljesítménykényszeres világát is igyekszik megmutatni. A kötet kiadása óta eltelt 15 év – egy fél emberöltő – alatt sikerült összeszednünk valamennyi tapasztalatot arról, milyen világban élünk is.
A teljesítményre hajtás a művészeti életben és a művészetről szóló írásban is megmutatkozik. Amennyi szöveget ma kinyomnak magukból a szakemberek – és a nem szakemberek, mint én is -, az egyszerűen megemészthetetlen, átérhetetlen és fölfoghatatlan.
A teljesítmény ráadásul ebben a társadalmi közegben és sajátosan “rendezett” szférában nem úgy ítélhető meg, mint más alrendszerekben. Ha mégis, akkor nem marad más mutatója, mint az értékesíthetőség ( lásd: eladatlan vásznak ).
A támogatás mihez kapcsolódjon tehát? A szakma ( és már itt kérdőjelekbe ütközünk: ki és mi a szakma? ) által érdemlegesnek tartott teljesítményekhez vagy legyen normatív a pénz-, lehetőség és/vagy anyag-juttatás?
Vagy döntsön a piac? Piac alatt egyáltalán nem a gyűjtőket, vásárlókat értem, hanem a sokkal tagoltabb galéria-hálózatot ( amíg még van ), az alapítványokat, a cégeket, az állami pénzcsöpögtető vehikulumokat.
És egyáltalán, kell-e pénzt adni arra, hogy valaki a magánszeszélyét ( festő, médiaművész, szobrász ) akar lenni? Ha az, hát éljen meg abból, amire vágyott.
Nem tud – keressen magának más pályát.
György diagnózisa – ez túlzás, nem használható szó a könyvére, legyen inkább – állapotleírása szerint a monokulturális világ maga termelte ki azt a művész-típust, amely az ingyen-juttatásokból élt.
Most újra ez lenne a dolgunk?
Nem hinném.
De – ha vannak olyan magánosok, cégek vagy bárki más, akik és amelyek úgy érzik, a képzőművészetet akarják támogatni: tehessék. Ehhez egy adott szintű adókedvezmény is járuljon. Volt ilyesmi, de gyorsan megszűntették, helyette jött a látványsportok drasztikus összegű támogatásának iránya.
Minden eddigitől eltér az, ami a közműveltség területét érinti. Ott nem támogatni kell, hanem a köz eszközivel tartani egyfajta – már korábban elvesztett, de visszanyerendő – színvonalat.
György Péter erre joggal mondhatná, hogy javaslatom poszt-aczélista, XIX. századi műveltség-alapú, s egyet is értenék vele, nem vitatkoznék.
Mert szükség van egy biztos és tisztességes humán műveltségre, amelynek része a természettudományok kultúrtörténete is.
Ha ez az műveltség – amelyre spendírozni kell, s támogatni a megszerzését – elvész, akkor a társadalom cementjéből tűnik el egy alapvetően fontos összetevő. Éppen errefelé haladunk.
@iparterves: Valahogy volt egy sejtésem, hogy a “sokakkal” ért egyet, mivel erről már korábban is vitáztunk.
De azt nem értem, hogy miért függ össze olyan módon az ó-világ az újjal, hogy ha régen támogattak, akkor most ne támogassanak.
Én épp azt próbálom felvetni, hogy lehet, hogy az a múltbéli támogatás csak agynak tűnt, de valójában, a teljesn éves költésgetéshez képest bagó volt.
Ha valóban arra hagyjuk a művészeket, hogy majd a piac eltartja őket, akkor a teljes vacak kommersz lesz egyedül a piacon kapható és akkor a kultúrának lőttek.
Abban igaza van, hogy a támogatás/juttatás kifejezés tartalma elég kétes, és valahogy kísérlet se történik ennek megváltoztatására. Egy olyan kritérium-rendszer kidolgozására, ami a pályázatokat értékelhetővé tenné, és nem lenne az az érzése sokaknak, hogy pusztán az pillanatnyi szimpátia és szekértáborozás a mérvadó.
Nem értek egyet György Péterrel abban, hogy a kultúrának ezt a 19. századi formájára alapozza az álláspontját. Azt hiszem, abban egyetértehtünk, hogy a kultúra mára nagyon mássá vált, de ettől még határt lehet vonni a gagyi kommersz és a színvonalas produktumok között. Persze nem a 19. századi kritériumok alapján.
És látja, a végén maga is azt mondja, hogy nem lenne jó, ha egy bizonyos fajta “műveltség” eltűnne a világból és erre áldozni is kell.
Akkor hol tér el mégis a kettőnk a álláspontja?
@timár.kati:
Nem György Péter az, aki a 19. századi műveltségeszményre alapozza a koncepciót, ha így értette, én írtam rosszul.
Ő jellemezte így az aczéli korszak kulturális fősodrát, amelynek következményeként nagyon jól ismerhették a népek a klasszikus orosz vagy német irodalmat, mert sok tízezres példányszámban jelentek meg a kötetek. Ez eltűnt, s mind a ketten sajnáljuk ( meg a magyar humánértelmiség – amelynek nem voltam és nem vagyok része ).
György teljesen más kultúrafelfogással állt elő akkor is már: a digitális kulturán alapulóval. Itt aztán dúl – pénzzel vagy anélkül – a gagyi, a giccs, a színvonaltalanság – és errefelé gravitál a magas-kultúra is.
Abban – öröm! – egyetérthetünk, hogy én a sokak közé tartozom. Az okokat György felsorolta. Nálam a PPP-k verték ki a biztosítékokat: a 30 millió Ft-os Gál festmény, a nem is tudom milyen értékű – művészi/esztétika értékével nem arányos – Jovánovics “rátét” a Közgáz kollégiumán.
Paraszti gondolkodásmódommal elképzelhetetlennek tartottam, hogy nálunk egy kortárs festő monokróm képe ( lásd: Reza Művészet-ét )ennyibe kerüljön.
Az általam tisztelt európai és amerika monokróm festők közül – leszámítva Kleint – nincsen olyan alkotó, akinek árverésen 150.000 euróért kelnének el munkái. Utánanéztem a jelenlegi árfolyamoknak: egy Olitski – aki azért nem senki, és jó európai gyökerekkel bír – ára olyan 3-5.000.000 Ft.
nem mondja már nekem senki, hogy Gált úgy kellett “támogatni”, hogy egy nemzetközi festőnagyság világpiaci árának 6-10-szeresét fizették ki számára!
Abból a pénzből, ha már megvolt, ösztöndíjként legalább 6-7 művésznek lehetett volna adni elfogadható havi járandóságot.
De a pénz oda tart, ahol amúgy is van.
Itt azért meg nem állhatom, hogy meg ne jegyezzem: gusztustalannak és elfogadhatatlannak is tartom, hogy Gál egyetlen szót sem szólt az ügyben, csöndbe burkolódzott, mintha neki semmi köze nem lett volna az egészhez. Jovánovics pedig az e hasábokon leírtaktól megsértődött – ami a legbutább reakció, ami létezik.
S általában – visszatérve most már a témánk fő sodrához -, ha pénzről, konkrét összegekről kell beszélni, akkor a művészek szendébbek és szótlanabbak lesznek, mint egy úrilány az első randi előtt.
A támogatás, mecenatúra – a nyelvhasználat jellemző és fontos – akkor felel meg a társadalmi elvárásoknak, ha nyílt és átlátható. Ha tisztességes és arányos. Az említett két esetben semmiképpen sem az.
Említi a múltbeli támogatás nagyságát, pontosabban kicsinységét. Mihez képest volt kicsi? És mit számol? A közvetlenül a művésznek juttatottakat vagy a fogyasztó számára adott kiegészítést is? Ha az utóbbit ( elérhető belépőjegyek, megvásárolható árú műalkotások ), akkor nem mondható, hogy nem volt gáláns az aczéli korszak – a saját lehetőségeihez képest.
A művészek vélt vagy valós elvárásaihoz képest egészen nyilvánvaló, hogy nem volt mindez elég. De: ne feledje a nyugdíjakat, a szociális juttatásokat és az állandó képcsarnoki/iparművészeti vételeket.
Nézze meg – és kedves ifjabb művészek! nézzek meg maguk is ! – a képcsarnoki anyag felszámolásának folyamatát: mind a mai napig tart. Augusztusban a csók Antikvitás, a kiebrudalt – az elmúlt 10 évben már félig-meddig bazárként működő Csók Galéria utódja – két ún. raktárürítő aukciót tartott. Ezeken például Butak András akvarelljei 3.000 Ft-os áron indultak. Ma. De mennyiért vették be őket? És mi a valódi értékük ( ha van egyáltalán ilyen)?
A kádári korszak sokat áldozott a képzőművészetre és a képzőművészekre. Nem mindenkire, ez természetes. Többet kapott Bernáth, mint tanítványai. Többet Sarkantyú, mint mondjuk Kóka ( a Bernáth növendék ). De nem akarom az összehasonlításokat a végletekig feszegetni és oda eljutni, hogy a most a nagy antiszemita darabjával újra sikerközeli szerző, Csurka István – hogy ne csak a képzőművészekről beszéljünk – a hetvenes években évi 6.000.000 Ft-os jövedelemmel rendelkezett ( lásd: Írók pórázon ). Nem, mert akkor megint a személyi preferenciák kerülnek előtérbe ( noha éppen azok voltak a legfontosabbak ).
A lakáshoz való jutás, az ingyenes/olcsó alapanyag biztosítása, az utazási kedvezmények és a többi járulékos – pénzben nem is mért – adomány összegét a mai napon forintosítanánk, tetemes összeget kapnák per capita.
Ha a támogatás/mecenatúra összegét a mindenkori GDP-hez mérnénk, akkor is, hitem szerint, az ó-világ sokkal jobban állna. De lesz majd kutató, közgazdász és (művéazet)történész, aki elvégzi a megfelelő összehasonlító vizsgálatokat, mert az adatok elérhetőek.
A kérdéskör most mélyen belenyúlik abba, amit művelődéspolitikának ( nem kulturális politikának, mert az szűkebb terület ) neveznek. A művészet megisméréséhez – ez maga is mondja – sokat kell olvasni. Hol? Otthon az elmúlt húsz évben vagy mostanában felnőttek számára a saját könyvtár létrehozása milliós tétel. Maradna a könyvtár, amely az ó-világ egyik fontos eleme volt. Ma a munkahelyi részlegeket felszámolták, könyvek százezreit kidobták, az újabb könyvek közül pedig legalább ennyi elérhetetlen. Hol van és milyen eredménnyel járt a Márai-program? Milyen képzőművészeti szakirodalmat kaptak 2000-2010 között a könyvtáraink? Előfizetik a magyar szaklapokat? Megtalálhatóak a régebbi kiadványok?
A támogatás valahol itt kezdődne és nem a művészek közvetlen finanszírozásával. Ennek a pénzelésnek is vannak technikái, amelyeket a művelt (?) nyugattól át lehet venni, de nálunk a vadabb és impulzívabb támogatási módszerek uralkodnak. ( Nem akarom felhozni megint nemdoktor és Csákány esetét, de mélységesen jellemző találom azt az ügyet, ezért is térek rá minduntalan vissza. )
Amit látok: a pazarlás és a szarrágó filléreskedés egymás mellett él, ahogyan élt korábban is. A tervezés, a nem “szekértábor” jellegű, de normatív vagy legalább átlátható támogatás/mecenatúra sehol sincs – állami-önkormányzati szinten. Esetlegesség és az “udvari művészek” díjazása látszik uralkodónak lenni.
A céges világ pedig egyetlen okból fordul a művészet felé: hogy összekösse a nevét a kutúrával és ne valami barbár pénznyelő gépnek tartsák a cégeket. Ez társadalmi felelősségvállalásnak hívják és olyan kollégák részesülnek áldásaiból, mint Spengler Katalin. Vicc, ugye?
Végül – a nagyon kapkodó és felületes írásban – eljututnk oda, hogy a pályáztatás maga által központinak tekintett kérdése is szóba kerüljön. Mire szolgál a pályáztatás? Ezt tisztázni kell. A művész fizikai fennmaradásának biztosítására? Az anyagköltségek fedezésére? Külföldi útjának/kiállításának megvaósítására? Jövendőbeli alkotás létrehozásának finanszírozására? Talán mindegyikre.
De: mi a bónija ebből a társadalomnak? Ezt a választ kell mindenekelőtt kimunkálni. S ne legyen annyi: hogy a kortárs művészet létezzen, mert az nem a társadalom számára válasz.
Amíg ez nincsen meg, addig azokkal a sokakkal tartok, akik szerint nem jó ez így.
@iparterves: Egy kisebbb esszét kerekített itt — nem könnyű rá válaszolni, kicsit fragmentált és csapongó leszek.
PPP — ezeket én is utálom, a korrupció melegágyai, tiszta sor. Az azért mégsem baj, hogy kerültek rá műalkotások, az más kérdés, hogy mennyibe kerültek ezek. Nekem az összegek láttán az a benyomásom, hogy a teljes költségvetés nagy része a kivitelezésre ment el, amit ilyen méretek esetében (részben) nem a művész maga végzett el. A házunkban felújítják a liftet. A költségvetésben olyan számok vannak, hogy azt hittem elájulok. És ez nem a tervezőé, mert az szegény régen meghalt.
Abban maximálisan egyetértünk, hogy átláthatóság kell!
Abban is igaza van, hogy az egész támogatásosdit rendszerben kell látni, nem szűkíthetjük le arra, amit a művészek direktbe kapnak. És abban is igaza van, hogy a rendszer elemeit is támogatni kell, de szerintem a művészeket is. Talán nem úgy, “alanyi jogon”, mint ’89 előtt, de nem is úgy, ahogy most.
Szerintem a kortárs művészet elengedhetetlen része a kultúrának, kultúra nélkül pedig nincs élet. Az pedig a kultúrában tevékenykedők dolga, hogy a “társadalom” számára eléhetővé (accessibility) tegyék magukat, illetve a produktumaikat. Az, hogy most ez nincs így, még nem igazolja azt, hogy a kultúrát nem is kell támogatni.
@timár.kati:
Ha a művész nem maga a kivitelező, akkor az még művészet?
Amikor Domanovszky számára az Iparművészeti Vállalat leszőtte a kartonra festett “mintáról” a nagyméretű kárpitot, az Domanovszky műve volt?
Ez nem szoboröntés, hanem festészet – már ha Gálról beszélünk.
A transzparencia oly mértékben hiányzott z egész rendszer működéséből, hogy lehetetlen azt így tisztességesnek tartani.
Továbbra is fenntartom: azzal, hogy egyetlen érintett művész sem szólt, nem érvelt a műve és a pályázat mellett, sunyiságával és becstelenségével – mert ez az ! – méltó párja lett a politikusoknak, akik a PPP-ben utaztak.
S ez vonatkozik a mindenkori zsűrikre is.
Arról is szívesen hallanék, hogy volt-e pénzvisszajuttatás a kivitelezőkön keresztül.
Az artworld, a kényes ízlésű és a plebsztől magát távol tartó művészeivel és művészeti irányítóival, rothadt – éppen annyira, mint a társadalom. De akkor ne akarnának nekem ők utat mutatni, erkölcsi tekintélyként megjelenni és kivülről (?) bírálni azt, aminek a legmélyéig benne van, amit együtt alakítanak ki a pénzügyi szférával, s a tartásnélküli viselkedésükkel még a “művészet” pecsétjét is rárakják.
Szóval, neeeeee!
Van egy elv, amelyet régóta ismerünk: az arányosságé. A liftje példája nem jó, mert ott az anyagköltség, a felvonulás díja meg a többiek igen jelentősek, s valóban meghaladják a tervező díjazását.
Egy festmény kivitelezésénél, még akkor is, ha az kb. 12-14 m2-nyi, mint a sárga falé, azonban a költség ( az anyagé, ideértve a keretet, az installálást is ) nem haladhatta meg a megállapított teljes 30 millás díj tizedét.
Ér-e, valóban ér-e Gál festménye, Gál szellemi teljesítménye 27 milliót? Ez a kérdés.
Megjegyezném, hogy az NKA Vizuális művészeti kollégiuma műtárgy-vásárlásra kiírt, most szeptemberben beadandó pályázatokra összesen 56 millió Ft-ot szán. Vagyis kettő darab Gál-művet vehetne meg a még megmaradt magyarországi múzeumok, közgyűjtemények közül a szerencsés.
Ugye, ez egy vicc!?
Más irányból feltehető ugyanez: tisztességes-e ennyi pénzt adni egy bizonytalan nívójú munkáért csak azért, mert az állam egy adott pillanatban olyan szerződést kötött a magánkivitelezőkkel, amely alapján az utóbbiaknak kötelezettségévé vált kortárs műalkotások “beszerelése”?
Miután nálunk sem tisztességes árak nincsenek, sem tisztességes kereskedelem, még kevésbé tisztességes múzeumi vételek, hát nem csoda, hogy ez a rendszer, amelyet az előző alapozott meg, az, amelytől nem képesek, de nem is akarnak saját nagyon is jól felfogott érdekükben az egyébiránt oly liberálisnak látszó és rendszerkritikusnak mutatkozó művészek ( pl: DLA Sugár vagy Jovánovics professzor) elszakadni.
Az a kis, de jól jövedelmező pocsolya, amelyet a felvilágosult egyeduralkodói késő-kádárizmusban kitapostak nekik-maguknak, ma is eltartja őket.
Mi kommunisták különös emberek vagyunk – mondták magukról a kommunisták.
Behelyettesíthető – értékemelőként használva a kommunista szó helyett – az artista, s máris előttünk áll a nagy igazság, amelyet a romantika hagyományát megtartva prezentálnak: Mi művészek különös emberek vagyunk.
Azok, persze. De annyira nem, hogy ne pénzből éljenek, ne kelljen nekik lakás, fizetés, szociális ellátás és orvos, gyerekeiknek pedig iskola.
Sokadszor teszem fel a kérdést, mert magam nem tudom a választ, más pedig még nem segített, de hátha: Mit kell megfizetnem ( akár közvetett támogatásommal ) a művésznél? A művét ? Annak a sajátlagos piaci értékét? Vagy azt, hogy – miként bárki másnál, aki nem különleges eged, de vannak szociális és biológiai költségei is – újratermelje magát?
Ha a támogatási rendszerről beszélünk, akkor ezt a kérdést meg kell válaszolni. Ha az újratermelési költségeit kell fedezni, akkor számolni kell azzal, hogy az – számszaki mérlegtételként – a legvegytisztább veszteség.
Elfogadom, amit ír, soha nem voltam álláspontja ellen, igen, szükség van a kortárs művészetre. De ez azt jelenti, hogy minden művészre? Mindenkire, akik művésznek mondja magát? Aki azt állítja termékeiről, hogy azok művészeti tárgyak? Aki a piacon megjelenik? Aki önképzéssel eljut a kiállításig? Aki már évek vagy évtizedek óta semmit sem csinál, de egyszer művész volt?
Van-e határa a művészetnek és annak a követelésnek, hogy támogassuk a művészetet? Önszabályozó rendszerként kell-e feltétlenül és szükségképpen elképzelni a művészet szféráját, amelybe kivülről egyetlen irányból lehet behatolni: pénz, minél több pénz beszórásával?
Mi az, amit a társadalom mint megrendelő kérhet ? Hogyan kérheti ? L. Simon módjára, aki nem cenzúráz, de politikai nyomás gyakorol? Milyen szerepe lehet a nem szakértő, nem belső ember döntnököknek?
Van-e valamilyen mérce, ami alapján eldönthető, kit és meddig támogassunk közvetlenül?
Szerencsés-e a fogyasztót támogatni? Igen, azt hiszem ez jó ötlet. Lásd: az EU direktívát a múzeumi belépőkről ( ez az, amiről már párszor megírtam, hogy nálunk nem tartják be ).
Kell-e támogatni a profit-orientált terjesztőket? A galériákat, hogy külföldön megjelenhessenek ( most jó dogmatikus és különösen ellenszenves leszek, de nagy hazaffy ) részben külföldi alkotókkal a portfoliójukban?
Mi ebben a mi közös érdekünk?
Nem tudom.
Azt gondolom, szakítani kell azokkal a formákkal és módszerekkel, amelyek most is jellemzik a művészet-pártolás és támogatás ( miért kell támogatni? beteg? invalidus? nem tud járni egyedül? ) rendszerét és közösen, szakértők és nem-szakértők, egyszerű műélvezők és nem-élvezők bevonásával, értékközpontú és a felhasználóbarát szisztémát kellene kialakítani.
Mivel mindenki, a politika éppúgy, mint a rendszer haszonélvezői ellenérdekeltek, “követelésem” nyilvánvalóan “koraérett”.
Marad a tisztátalanság, a soha ki nem halt móriczi rendszer – és nem érvényesülhet a tisztesség és az ésszerűség.
Bennem pedig gyűlik a keserűség a korral, mint számban/fogamban az idegen anyag.
Üzent nemdoktor Mélyinek:
“Jól behatárolható értelmiségi betegséggel állunk szemben: bizonyos szerzők azt gondolják, hogy ha ők a nagy nyilvánosság előtt a saját nevükön fogalmazhatják meg téziseiket (mondjuk mert egzisztenciális lehetőségeik ezt lehetővé teszik számukra), akkor ez épp úgy elvárható másoktól, gondoljanak ők bármit is a szerzői név kontra társadalmi identitás kérdéskörben.”
teadelutan.blog.hu/2012/09/20/a_filozofus_es_a_nevtelen_senkik?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_09_20&utm_campaign=index
… és tovább:
“Érdekes épp egy “filozófustól” hallani, hogy a “névtelen bloggerek” véleménye azért nem számít, mert nem társul hozzá egy vezeték- és egy keresztnév: mitől lesz más bizonyos személyek véleménye attól, hogy a cikk fölött nem a “bátorkisfiú” megjelölés szerepel, hanem mondjuk a “Kovács János” név? Miért kéne bárkinek is névvel, címmel, telefonszámmal vállalnia egy, a szabadidejében írott bejegyzést abban az országban, ahol a közszereplők egy része előszeretettel rágja át magát a róla szóló jegyzet minden egyes szaván, és indít polgári pert egy-egy kétértelmű kifejezés olvastán? Miért fog más megítélés alá esni a Vincent egy szerzőjének véleménye, ha egy polgári név alatt jelenik meg? Mert akkor már lenyomozható lesz a személy, adott esetben perelhető? Épp erre van szüksége a véleménynyilvánítást fontosnak tartó, ám arra saját idejét ingyen és bérmentve rászánó átlagpolgárnak.”
Ennyit a vitakultúráról és a névhasználatról.
Dtágáim virágszálaim, nézzétek és olvassátok:
” A múzeumi negyed alapja, hogy összeolvad a Nemzeti Galéria (MNG) és a Szépművészeti anyaga. A helyzetet átrendezi, hogy a költözés hírére a Ludwig Múzeum Aacheni központja jelezte, szeretné a szerződésben rögzített módon rendezni a budapesti Ludwig Múzeum kérdését. A Ludwig a nyolcvanas évek végén azért adott tartós letétbe Magyarországnak komoly értéket képviselő gyűjteményt, Picassókkal, Warholokkal, hogy ebbe olvadjon bele az MNG 60-as évek utáni anyaga. Ez eddig nem történt meg, most azonban jelezték az igényt. Mennyiben érinti ez a múzeumi negyedet?
Nekünk az a célunk, hogy a magyar és az egyetemes képzőművészetet egymáshoz közel levő termekben, a hazai alkotókat nemzetközi kontextusban mutassuk be. A Ludwignak is érdeke lehet, hogy egy térben legyen a Szépművészeti és az egykori MNG anyagával. A látogató a termekben sétálva észre sem venné, hogy a Szépművészetiben vagy a Ludwigban jár.
A látogatók számára ez valóban nem probléma. Ám ebben az esetben a gyűjteményt a Ludwig igazgatója kezelné, nem a Szépművészeti vezetője. A miniszteri biztosi pozíciójára váró Baán László sok energiát fordított arra, hogy a Szépművészeti és a galéria anyagát összeolvassza. Ezen erőfeszítései feleslegessé ezzel válnak, hiszen amit össze akar fésülni, annak kortárs részéért nem a Szépművészeti, hanem a Ludwig lenne a felelős.
Az MNG klasszikus anyaga ugyanakkor a Szépművészeti Múzeumnál maradna, tehát ez részletkérdés. A legfontosabb feladatunk a források ismeretében a tervpályázat előkészítése.”
Mögjenet az indexen, FA poszt-poszt-poszt ( x2000 ) hippi/pop újságíró a kérdező.
A válasz, drágáim, ti, akik ott sunnyadoztok az artworld-ben, az az érdekes.
Mit szóltok ahhoz, hogy a Ludwig Alapítvány most diktálni akar? A Ludwig úgy találta, hogy itt az ideje a bővülésnek? Nem fogtok sírni, ha újabb PPP alakul ki?
Talán arról is tudtok, hogy a letét az nem tulajdonátadás. Ha igen, és ezt feltételezem, akkor biztos tudásotok lehet arról, hogy a Ludwig Alapítvány bármikor visszavonhatja az anyagát.
Ha pedig ez megtörténne, akkor az ún. nemzetközi háttér és kapcsolatrendszer, amelyet fel kellene mutatnia a szervezetileg már nem létező MNG átadásra kerülő (?) munkáinak a Ludwig-os gyűjteménnyel, nem fog létezni.
Annak a megoldása, hogy a teremőr, az épületfenntartás és a múzeum finanszírozása elkülönül majd a múzeum(ok) szakmai vezetésétől, szimplán bukás lesz a vége.
Jó, mondhatjátok, majd meglátjuk. Meglátjuk? Küzdeni az én érdekeimért, mint múzeumlátogatóéért ki fog?
Kinek van már most kész elképzelése a XX. század magyar művészetének kettészakasztott – de egyterű? – bemutatásáról és annak szervezeti kereteiről?
kedves Boros úr, mi újság? Nem tolná ide elektronikus tollát néhány, az idétlen érdeklődőket és foglalkoztató kérdés korai megválaszolása érdekében?
Vagy felülről tetszenek majd, a kiválasztottakkal szervezni az értetlen és érdektelen nép javára és boldogulására az egészet?
Drágáim, csenevész virágszálaim az artworldben, olvassuk tovább a kultúrát támogató és szerető kormányzatunk végrehajtó képviselőjének megnyilatkozását az indexen:
” Mégis előfordulhat, hogy települések az új rendszerben úgy döntenek, bezárják a múzeumukat.
Mi nem erre számítunk. Ugyanakkor fel kell tenni a kérdést: a magyar állam és az adófizetők fenn tudnak-e tartani olyan múzeumokat, ahol az éves látogatószám nem éri el az 500 főt? Mindössze három olyan múzeumunk van vidéken, ahol az éves látogatószám meghaladja a 100 ezret. Erre a helyzetre természetesen nem az a jó válasz, hogy bezárjuk a múzeumainkat, hanem az, hogy az önkormányzatokat és a civileket érdekeltté tesszük a látogatószám növelésében. Hiszen mit ér az a tudományos munka, amelynek nincs visszacsatolása a közönség részéről?
Mi ösztönözné erre a múzeumokat? Tudok olyan vidéki történeti múzeumról, ahol már elbocsátották a teremőröket, a muzeulógusok végzik a teremőri munkát, ezért plusz pénzt nem kapnak, és emellett kellene új módszertani elveket kidolgozniuk és bevezetniük?
Szeretném felrázni a szakmát. Itt is érvényes az, amit az örökségvédelemnél említettem: ha nem változik a helyzet, át fog lendülni az inga. Nem várható el, hogy a politika úgy oldja meg az intézmények problémáit, hogy meghagyja a teljes autonómiájukat, és közben odaadja a lehető legtöbb pénzt. Ez így nem fog menni. Módszertani megújulásra és vezetői szemléletváltásra van szükség.”
Értitek, ugye?
Szemléletváltásra van szükség. Ennek az oka az, hogy pénzt az ti nem kaptok. Illetve: most nem azok kapnak, akire ti, az artworld jelesei gondoltok, vagy akit segítenétek, nem, ennek a kormányzatnak más a politikája.
Pénz annak jár, aki elfogadja az alaptételt: a pénzt adó nemes kezét először megcsókolod, majd mindent úgy csinálsz ( nem kritizálsz! ), ahogy mondják. A felelősség azonban a tiéd.
Azok, akik még kor- és szemtanúként közöttünk maradtak az ötvenes-hatvanas évekből, kérjük ( kérjétek! ), jöjjenek elő és meséljenek nekünk az akkori világról.
Nagyon hasznos segítséget tudnának nyújtani. Kedves Nádler István, Maurer Dóra, Bak Imre, Hencze Tamás, kedves Lakner László és Gyémánt László, meséljetek! Szabadon és szépen, hogy tanulhassunk tőletek, hogy felkészülhessünk arra, hogyan lehet és kell túlélni egy ilyen korszakot.
Kedves Beke László! Most az ideje egy nagy, igazmondó, semmit meg nem szépítő életműinterjúnak vagy – írásnak.
Kedves Hajdú István, elő a farbával, jöjjenek a történetek sorba, milyen volt a hetvenes évek!
Bár te nyertél most, de kedves Sinkovits Péter, lenne neked is mondanivalód bőven, nem?
Ha ti elmentek, senki sem fogja tudni, tényleg senki, milyen volt az és történelmi tapasztalatok nélkül fogunk itt állni, kiszolgáltatottan. Ugye, ezt nem akarjátok?
Hívetek:
Iparterves
Ui: Ha minden így marad és az irányt tartjuk, a képzőművészet reprezentatív funkciója fog előtérbe kerülni.
Fasten seat belt – and back to the future!
Előnyben mindazok, akik a szocreált tanulmányozták. Most arathatnak!
@iparterves: Csak egy mellékes megjegyzés — én tudok olyan pesti múzeumról is, ahol elbocsájották a teremőröket és a muzeológusok látják el ezt a feladatot. Sőt, olyan múzeumról is tudok, ahol muzeológusokat tettek át 4 órás állásba…
Az viszont vicces, hogy ezek után még felmerül a szakmai munka hiánya.
A legjobban az tetszik, hogy “érdekeltté” lesznek téve a “civilek”. Alig várom.
@timár.kati: A közszolgák leépítésének folyamata is halad, mit halad, dübörög. Ennek során várhatóan csökkent(het)ik a múzeumok kirívóan agas szakemberi létszámát is, kiszervezve olyan tevékenységeket, amelyek fölöslegesek ott. Gondolok a könyvtárakra, a dokumentáció kezelésére, a számvitelre, jogra és hasonlókra.
Mindezeket majd központi irodák látják el, amelyek áttekintéssel bírnak valamennyi intézmény felett.
Ami ennél rosszabb: teljesen nyilvánvaló, hogy a közgyűjteményi rendszer átszervezése kívánt (?) eredményeként helyi gyűjtemények sokasága fog megszűnni. Láthatatlanná válnak, mint a székesfehérvári kortárs gyűjtemény pár szobája ( a kulcsos múzeum – lásd: kulcsos WC a benzinkutaknál ).
Az sem kétséges, hogy az átalakítás, a város szövetébe való radikális bemetszés a mai kormányzat emlékezetpolitikai huszárvágása: egyszerre akarja eltüntetni-felszámolni azt a teret, amely fél évszázadon át a – torz ,de nekünk ez jutott – munkásmozgalmi felvonulás színtere volt és egy új “világnemzeti” birodalmi ábránd építészeti jeleivel szórná meg.
LSL ( “parancsra tettem”?) végrehajtó kormányfi a nemzeti ábrándot a főbíróság újrainstallálásával kezdi, mert ez a legfontosabb törekvése a jelenlegi rezsimnek, s a Várba való költözést nem említi ugyan, de az sem maradhat el – mint “főkövetelés”.
Hová fog kerülni a Néprajzi Múzeum? Hová a Természettudományi? nem számít. A közterek elfoglalása és átírása, a mozgalmi retorika és a mozgalom szüntelen mozgásban tartása ( Hannah Arendt szerint a fasiszta mozgalmak egyik legfontosabb jellemzője ) nem érhet végig. Ha kiegyensúlyozottság van, valamelyes nyugalom, az a mozgalom halála.
Ezt szenvedjük el – s még mindig nagyon várom György Péter – akinek A hely szelleme című kötetét most vettem kézbe, hogy lássam, gondolatai mennyiben inspirálták a mozgalmárjainkat – megnyilatkozását az ügyben.
Másra, mint egy nagyon kétes színvonalú Illyés munkásságát elemző esszé-töredékre a mancsban, azonban még nem bukkantam.
@iparterves: Rombolni nagyon könnyen és gyorsan megy, ezt jól lehet látni.
Én a napi munkámban látom azt is, hogy a dolgok megőrzésének elmaradása késóbb pótolhatatlan hiányt teremt. De ha a nagy erőfeszítéssel megőrzőtt dolgok megsemmisülnek — arra már szavakat se találok.
A központi irodák sose fogják átlátni az egyes intézményeket, mert képtelenek rá.
@timár.kati: A központi irodák nem is arra valók, hanem hogy megmutassák, lehetséges az anyagi erők összefogása és spórolás.
Aztán bebizonyosodik, hogy nem.
A rombolás sem könnyű, nagy energiákat kell felszabadítani hozzá.
Amiben igaza van – hadd örüljenek a népek! -, az a rendszeres karbantartás ( a megőrzés elmaradásának ) hiánya kapcsán közzétett észlelete.
Igen, amit ma nem őrzünk meg, az holnap már nem lesz. Vagy nem úgy és olyan formában lesz, amilyenben kellene lennie.
@iparterves: Hát épp ez az. Szerintem spórolni sokféleképpen lehet és ezek a központi irodák épp az okos spórolás lehetőségét nem veszik észre, és épp azért, mert nem látják át az intézmények működését.
Ok, a rombolás talán nem könnyű, de összehasonlíthatatlanul sokkal rövidebb ideig tart, mint valamit felépíteni.
De mind ettől függetlenül azért örüljön mindenki!
@timár.kati: Spórolni a marketing-költségeken lehetne. Spórolni az ún. szakértőkön lehetne. Spórolni a jó tervezéssel lehetne. Spórolni a pazarlás csökkentésével lehetne. Spórolni az embereken is lehet, de az visszaüt, mert nem lesznek látogatók. Most sincsenek.
Spórolni nem akarnak, hanem egyetlen cél vezeti a döntések hozóit: eltörölhetetlen nyomot hagyni maguk után, átalakítani a várost. Spórolni ezzel az akarattal is lehetne, de a spórolás itt nem történik meg.
Amikor arról olvastam, hogy elköltöztetik a Néprajzi Múzeumot ( hová ? ), akkor a milliárdos költségek jutottak először eszembe. Az átrendezés, a főméltóságú bíróság odaköltöztetése azonban minden józan elgondolást felülír.
Ugyanez vonatkozik a Természettudományi Múzeumra is. Az MNG elköltöztetése sem kérdés. Együtt mekkora összeget tesz ez ki? 10-15 milliárdot? Nem számít, nem ezen fogunk spórolni, igaz?
A szimbólikus hatalom szimbólumainak és tereinek megteremtése mindennél fontosabb.Hogy meddig marad fenn? Ezeréves birodalom? Ugyan.
Olvasgatom a nagy ötletadó említett könyvét, s egyre határozottabb kép bontakozik ki bennem: a György által az elmúlt évtizedek művészet- és társadalomtörténeti vitáiból desztillált anyagból gyúródik majd itt a háttérben valamiféle olyan anyag, amelyből az öt vagy hat (?) múzeum összerakásának elméleti háttere kibontakozhat.
Nem akarom diabolizálni ezzel Györgyöt, de Ébli mellett – aki kivülről nézve tartózkodó álláspontot foglal el a napirenden levő kérdésekben – ő volt az, aki kitartóan és szisztematikusan foglalkozott a múzeum tárgykörével. Mint az emlékezet, a társadalmi és művészeti szerveződés-szervezettség, illetve a hatalom terével.
Kérdés az, hogy a várható, nagyon nagyszabású rombolás mellett az építés milyen lesz? White cube épül fel a Hősök terén vagy egy építészeti szobor? Ez eleve meghatározza a küldetést és a rendeletetést is?
ASZépművészeti Múzeum/Műcsarnok kettősre hivatkozik majd az új épület vagy az ING székházzal tart?
LSL szerint nemsokára kiírják a pályázatot: az közelebb visz majd bennünket ahhoz, hogy tudjuk: a “megrendelő” mit kíván elérni.
@iparterves: Maga nagyon jól összefoglalta a problémát és a releváns (magyar szinkronban: reveláns) kérdéseket, nehéz most kapásból ezt még fokozni.
Viszont sokszor eszembe jut, hogy a bécsi MQ nem egy új épületegyüttes felhúzásával járt, hanem egy meglévő funkcióváltásával és rendbehozatalával, valamit azzal, amit már előttem is volt, aki megemlített, hogy ott kisebb kezdeményezéseknek is helyet adtak, nem csak a monstrumoknak. Másrészt mondjuk a Kunsthistorisches-t értelemszerűen nem költöztették át.
Attól tartok, a külföldi példák és az itteni helyzet között sokkal számosabb a különbség, mint a hasonlóság.
@timár.kati: Már csak azért is nagyobb a különbség, mert Bécsben egy magánkezdeményezés erőssége implikálta az állam erős részvételét, itthon viszont az állami daráló működik.
Az egységes szerkezetű múzeum-együttes, amelyben az egyik múzeum teréből szabad lesz majd az átjárás a másikéba – mint az LSL interjújában felsejlik – azt is jelenti egyben, hogy a múzeumi tér egy, a magyar történelmet és művészetet és annak történetét rekonstruáló, egy kánon alapján megmutató, a XIX. századi elvárásoknak megfelelő intézmény lesz – s ha kell visszamegy a turulig ( Néprajzi Múzeum/Természettudományi Múzeum ), hogy eljusson az Alkotmány dicséretét zengő művekig.
Súlyosan propaganda- és ideológia-terhelt már most a még létre sem jött múzeumegyüttes, a a mostani rezsim láthatóan éppen úgy meg akarja határozni azt, hogyan kell a mi művészettörténetünket elbeszélni, mint ahogy az állami/társadalmi- és gazdasági viszonyainkat is.
Természetesen ez lehetetlen, de minden erővel ezen vannak. Mission impossible.
@iparterves: Ha már az állami és a magánpénzek részvételénél tartunk, akkor a különbség leginkább a szakadék képi metaforájával illusztrálható.
Az állam mindent nem tud meghatározni, akármennyi erőt és pénzt is öl bizonyos dolgokba. Ahogy maga is írja, mission impossible. A tudatot a legnehezebb módosítani, mert sose tudják leellenőrizni, hogy amit az emberek mondanak, az valóban az, ami a fejükben van.
@timár.kati: Ebben pedig nagy gyakorlatra tettek szert az emberek.
Amikor, már jó régen, vagy két éve is megvan ( te jó ég! ), hogy mely könyvek voltak fontosak számomra ( hol is lehet még meglelni a listákat? ), akkor az egyik legfontosabbként említettem Leo Strauss Az üldöztetés az az írás művészete című kötetét.
Újraolvasandó!
@iparterves: Tényleg elképesztő, hogy már két éve, de a lista megvan, az index.link-ben található. És nekem fel kéne tennem a netre, hogy folyamatosan hozzáférhető legyen 🙂
@timár.kati: Köszi, elfelejtettem.
A Leo Strauss-kötet viszont jó helyen van, nemsokára előveszem és megmerítkezem benne.
Ha szabad, akkor előremenekülök egy kicsit az időben, és arra gondolok, hogy milyen belépődíjakkal vihetem majd el a családom vasárnap ebben az új múzeumegyüttesbe?
Ha a mai árakat veszem alapul, akkor az épületeket nem járhatjuk be 10.000 Ft-nál olcsóbban.
A gazdag németek, a bajorok azonban másként gondolkodnak kultúrjavaikról:
“Beliebter Sonntag
Alle staatlichen Museen verlangen an Sonntagen einen ermäßigen Eintrittspreis von nur 1 Euro. So auch die Pinakothek der Moderne.”
Vajon mikor fogjuk utolérni őket?
@iparterves: A Ludwigban is van egy ingyenes nap és akkor mindig nagyon megugrik a látogatószám. Innen lehet tudni, hogy sokan vannak olyanok, akiket érdekel a képzőművészet, de már nem tudják a kiállítás-látogatást megfizetni.
So auch di Pinakothek der Moderne…
Sose.
@timár.kati: Erről lemaradtam. Mikor van ilyen ingyenes nap?
A Pinakothek, láthatóan, a MüPa egyik előképe volt, ennyiben is követhetnék.
@iparterves: http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=0&menuId=23&tartalom=txt
Ez, ha jól olvasom, a családoknak szól és csak az állandó kiállításokra. Én rosszul emlékeztem, azt hittem, hogy minden kiállításra :-((
A MüPa előképe volta Pinakothek? Most az építészeti megoldásokra gondol, vagy az intézményre?
@timár.kati: Ha nem vagyok család, csak egy egyedülálló öregember – aki egyébiránt sokféle senior citizen kedvezményre lesz jogosult az EU más országaiban -, akkor én fizethetem a teljes taksát.
A müncheni múzeum – amelynek architektúrájára vonatkozott észleletem, de majd beszámolok arról, hogy milyennek találtam – viszont mindenkinek, megkülönböztetés nélkül adja az 1 eurós ( 300 Ft-os ) belépés lehetőségét.
Hasonlóval nem is számolok most, amikor újabb milliárdokat vonnak el a kultúrától.
De hogy lesz ebből új múzeumi negyed?
@iparterves: Az egyedülálló öregember vagy fizessen, vagy maradjon otthon és örüljön, hogy luk van a s…-én (és még nem mondja a hamut mamunak).
Múzeumi negyed lesz, látogató nélkül.
A kultúrát éintő elvonásokhoz még adjuk hozzá azokat a millirádokat, amiket a sport kapott az új magán-finanszírozási törvény segedelmével.
Várom a müncheni beszámolóját.
@timár.kati: Akkor most lemegyek a Duna-partra, közvetlenül szegény Pauer Gyula ( Can Togay-jal közös ) emlékművéhez és belevetem magam a piszkos hullámokba.
Ezzel is megspórolom az én szeretett államomnak azt a sok kiadást, amibe még esetleg kerülnék.
A múzeumi negyed nem a látogatókról szól. Honnan veszi azt, hogy kell ilyenfajta állatféleség oda?
A sport a legfontosabb, még fontosabb a lenin szerint legfontosabb filmnél is.
Münchenben nagyon rövid időt leszek, de majd úgy teszek, mintha mindent láttam volna.
A rezidencia program célja, hogy a kurátor szoros kapcsolatot építsen a TOTEM GALÉRIA művészeivel, melynek eredménye a TOTEM GALÉRIA sikeres bemutatkozása az idei ART MARKETen.
A rezidencia program alatt a kurátor megismerkedik a TOTEM GALÉRIA művészeinek munkáival, és azokból reprezentatív anyagot állít össze, amit az ART MARKETen a TOTEM GALÉRIA a kurátor közreműködésével mutat be standján.
A rezidencia időpontja: 2012. október 22-28.
A rezidencia helyszíne: Budapest III. kerület, Kecske utca 23.
A rezidencia program és a vásár ideje alatt a TOTEM GALÉRIA biztosítja a rezidens szállását, teljes ellátását.
Várjuk azon kurátorok, illetve kurátorhallgatók jelentkezését, akik kellő elhivatottsággal és szakmai alázattal viseltetnek a hazai kortárs képzőművészet iránt.
A jelentkezés feltételei:
– szakmai önéletrajz
– motivációs levél (legfeljebb 2000 leütés)
Jelentkezni a gallerytotem@gmail.com címen lehet 2012. október 18-án éjfélig.
TOTEM GALÉRIA
(Horváth Tibor, Karácsonyi László, Kis Róka Csaba, Szalay Péter, Szarka Péter)
@hortib: Hahó, rég láttam, már nem az acb-nél van?
Ez a TótEm coop galéria?
@iparterves: aggy isten, az acb van nálam, én meg nem vagyok magamnál.
ön nem kurátorkodna kicsit?
@iparterves: Látja, félreértettem. Eszembe se jutott, hogy saját magáról beszél, amikor “öregember”-t írt! Azt hittem, hogy csak
úgy általános alanyként beszél egyes szám első személyben.
Szóval, maga csak ne menjem sehova, legkevésbé a Duna koszos hullámaiba, hanem tegyen meg mindent, hogy minél többe kerüljön annak a nyamvadt államnak és minél tovább.
Igen, magamba kell szállnom és önkritikát gyakorolnom — a látogatók csak egy delíriumos pillanatomban ötlött az eszembe.
Ha a gépe mellett ülve jól felkészül, akkor el se kell mennie Münchenbe, és mindenki el fogja hinni, hogy mégis ott járt.
@timár.kati: Hát, ki másról beszéltem volna!
Az államot nem fogom terhelni, szépen elhúzódok majd, mint régen a falusi öregek tették.
Szomorú vagyok, de azok az idők – köszönhetően a mi fejlett demokráciánknak és európai élcsapat gazdaságunknak – újra beköszöntek.
Münchenbe azért elmegyek,hátha szemrevételezni érdemesebb a helyet, mint olvasni róla. Amikor voltam, régebben, akkor még nem volt a modern múzeum.
Bocs, hogy felrakom ezt a szöveget, de olyan jó, hogy ezt nem én mondtam, hanem Deák Erika:
” Nagyon nagy probléma a másodlagos piac hiánya. Mit mondhatok felelősen azoknak, akik a befektetési szempontokat tartják szem előtt, ha azt látják, hogy azok a magángyűjtők, akik bármilyen ok miatt rákényszerülnek gyűjteményük eladására, vért izzadnak mire sikerül eladniuk valamit?”
A befektetési szempontot kihagyom belőle, mert engem a művészeti befektetés nem izgat, de a lényeget megismétlem: nincs másodlagos piac. Enélkül meg nincs művészeti piac sem.
Ezt azoknak is meg kellene érteniük, akik mindig arról panaszkodnak, hogy nem veszik a kortársakat.
@iparterves: Tudom, hogy magáról beszélt, de próbáltam a dolgon ironizálni. A dolgon, hogy maga lenne az “öregember”….
Maga csak maradjon a színen, vételezze szemre a Pinakothek der Moderne-t és számoljon be majd róla mindannyiunk épülésére.
@timár.kati: “Színen” leszek.
@iparterves: Megnyugodtam,
Ez mindenkinek megéri!
A kurzus betekintést kínál a kortárs képzőművészet világába, média- és marketingismereteket nyújt, bemutatja a műtárgypiacot, valamint az üzleti kommunikációval és művészeti menedzsmenttel is foglalkozik. A kurzus résztvevői alapos ismeretek birtokában képesek lesznek a művészetet körül vevő piaci, társadalmi és média kontextusok értelmezésére. Továbbá képesek lesznek a kurzuson szerzett ismereteiket e területeken a gyakorlatban is felhasználni!
Oktató: Durica Katarina
Helyszín: 1088 Bp., Múzeum u. 7.
Időpont: szerda 18.00-19.30.
Első óra: november 21.
Részvételi díj: 50 000 Ft + áfa, azaz bruttó 63 500 Ft/12 alkalom
Befizetési határidő: november 30.
RÉSZLETES TEMATIKA
1. A művészet piaca
Kik a főszereplők és mennyi pénz van a műtárgykereskedelemben? Christie’s, Sotheby, a világ legnagyobb aukciós házai, a legdrágábban elkelt műtárgyak, legkeresettebb művészek, galériák és műtárgy kereskedelmi bázisok itthon és külföldön. Mi a sikerük titka? Hogyan működnek?
2. Média és művészet
Szaklapok, irodalmi folyóiratok és képzőművészettel foglalkozó kiadványok versus napi sajtó, kereskedelmi televíziók, és bulvárlapok. Mekkora és milyen hatása van egy szaklapban megjelent kiállítás kritikának és milyen az, ha a TV2 és az Index foglalkozik a témával?
Hogy írjunk sajtóhírt? Hogy érjük el azt, hogy a média foglalkozzon a kiállítás megnyitóval, a könyvbemutatóval, a művésszel?
3. Brandépítés – stratégiai marketing
Mitől lesz egy képzőművész sikeres? A Budapesti Képzőművészeti Egyetemen több tucat művész végez évente, mégis csak néhányuknak sikerül befutnia. Milyenek az aktuális trendek? Kik ezek a művészek és kik támogatták az útjukat? Milyen módszerekkel dolgoznak a brandépítők? Kortárs galériák és napjaink magyarországi mecénásai illetve külföldi példák.
4. Finanszírozás
Miből futtassunk fel egy művészt, galériát, rendezvényt? Pályázatok, kulturális intézmények, minisztérium, állami támogatások és multinacionális cégek. Szponzoráció és működési mechanizmusok itthon és külföldön.
5. A művész és a galéria
Ígéretes művészek felkutatása és leszerződtetése egy-egy galériához. Hogy néz ki mindez a gyakorlatban? A galériák működési mechanizmusai, szerződések és apró betűs részeik. Mennyit kap a művész és mennyit a galéria?
6. Mennyibe kerül?
Mi kerül „ezen ennyibe”? Kortárs műtárgyak árazása. Befektetés, műgyűjtemények versus lakberendezés. Az itthoni trendek: „a magyar üzletember egy valamibe hajlandó fektetni: műkincsekbe. Listavezető a sportkocsi és a festmény.”
Egy csoda – és nyilván a magyar piacra optimalizált verziót kapnak a résztvevők.
Kedveskéim, a világ dübörög, maguk meg egy árva szót sem szólnak? Splendid isolation?
Most, amikor az MMA átveszi a Műcsarnokot?
Hol van ilyenkor a magyar művészeti elit? Hol az AICA?
Most lesz a Műcsarnok igazán Műcsarnok!
nem hitték volna, ugye, hogy eljöhet az az idő, amikor az illegálisan kinevezett GG még a jobbik megoldás?
Két rossz közül a kevésbé rossz?
Miért kukák? Mitől tartanak?
Kérdés Deim Pálhoz, Orosz Istvánhoz, Farkas Ádámhoz, Jovián Györgyhöz !
Kedves Mesterek, Barátaim!
Ti tényleg azt akarjátok, amit az Akadémiátok?
Kedves Ádám! Örülnél annak, ha másoknak nem lenne helye a kiállítótermekben, csak a hivatalosságnak? A szoci rendszer után ilyen elképzelésekkel érkeztél a jövőbe?
Kedves István! Te el tudod képzelni, hogy lesz egy olyan stílusirányzat, amely meghatározó jelentőségű lesz a képzőművészetben és a te munkásságod kivül rekedhet megint a fősodron?
Kedves Deim Mester? Akkor most a konstruktivistáknak ismét lőttek? Marad az ellenkultúra? meg a jó emberek, akik veszik a képeket? Ez lenne a vállalható jövőkép?
és: Kedves Jovián Mester! Te el tudod képzelni, hogy mások képzőművészeti ízlését és irányát megszabjad? Nem volt neked ebből elég?
Nem voltál mélyen megbántott, félelemmel átitatott, amikor átjöttél Romániából? Hasonló lelkű ifjakat akarsz látni magad körül?
Kedves Jovián mester, az írás kevés.
Lépj ki!
Mutasd meg, hogy van még benned tartás!
Kedves Bohus Zoltán!
Miért léptél be most? Miért?
Az egész munkásságodat megtagadod ezzel.
Lépj ki!
Orosz Pista, lépj ki. E már nem az a szervezet, amelynek titkára voltál.
Lépj ki.
Hauser Beáta, Bea, te komolyan gondolod, hogy búsmagyar akadémikus leszel, aki majd megszabja mások gondolkodását?
Gondolj már vissza magadra!
Lépj ki!
Február elsején kezdődik az első hazai rendezésű LMBT Történeti Hónap.
lmbthonap.blog.hu/2013/02/01/megerkezett_az_lmbt_torteneti_honap_beharangozo_kisfilmje
@Süvecz Emese:
Kedves Süvecz Emese !
Az LMBT rövidítésben a leszbikusok “L” -je a biszexuálisok “B”-je előtt van. Miért nem BLMT ? Az abc diktálta logika szerint ez racionálisabb lenne.
Vagy van egy magyarázat az LMBT sorrendre ?
(Úgy értem, az “udvariasság” szexista őrületén kívül . . .)
Gyerekek, ki az, aki legalább 1000 m2 alapterületű, nemzetközi jelentőségú kiállítóhelyen rendezet már elgalább öt kiállítást?
Ez a minimum-feltétel a Ludwig igazgatói poziciójának megszerzéséhez.
GG-n kivül van ilyen?
Megkaptuk a választ: Bencsik és Fabényi.
Mások miért nem jelentkeztek?
Az 1883-as tiszaeszlári pert feldolgozó kiállítás nyílik a Centrális Galériában Hamis vallomás címmel november 14-én, azaz e hét csütörtökön.
A kiállítás megtekinthető 2013. november 15 – december 17. között
Kurátorok: Németh Hajnal és Kékesi Zoltán
A kiállításhoz kapcsolódó előadások:
November 28.
Kende Tamás, Kövér György, Stipta István: Vérvád-perek a modern korban – A tiszaeszlári per társadalomés
jogtörténeti vonatkozásai
December 5.
Gwen Jones, Kékesi Zoltán: Újratermelés – A tiszaeszlári per szélsőjobboldali recepciója 1989 után
December 12.
Véri Dániel: A Sakter-polkától az Egészséges Fejbőrig – A tiszaeszlári vérvád zenei szubkultúrái
Németh Hajnal, Kékesi Zoltán: Hamis vallomás verziók és opciók
December 15.
Fischer Iván: Vörös Tehén Az operáról készült felvétel vetítése
MONOKLIS TÜNTETÉS MA a Képviselői irodaház előtt
Két pofon nem a világ?
Az a két pofon maga az ország.
Tiltakozzunk a családon belüli erőszakot elfogadó közállapotok ellen!
A nőverőknek nincs helye a közéletben.
Monoklis tüntetés november 18-án, hétfőn, 12 órától a Képviselői irodaház előtt.
Fess magadnak monoklit, és demonstrálj velünk!
facebook event: http://www.facebook.com/events/570741852980195/?notif_t=plan_reminder
respect a hekkernek
t. tranzitblog hekker, dénes,
szeretnénk meghívni a Tilos Rádió Alkotás útja c. műsorába,
anonimitásod megőrizzük. kérlek küldj egy emilt, h a részleteket megbeszélhessük, a címemet biztos megtalálod,
üdv,
sj
Kedves s j,
Örülök, hogy észrevetted, hogy vállalva a lebukás veszáélyét sikerült meghekkelni a tranzitblog oldalát. Ezt már egy ideje csinálom, aki figyelmesen megnézi, az észre fogja venni, hogy a siteon másutt található szövegekbe is korábban itt-ott belenyúltam már. Ezt föl sem tünt senkinek! ezért folyamodtam most a gif animhoz, ezt már a vak is látja. Nem volt nehéz feltörni a tranzit.hu rendszerét, és ez csak a kezdet, felbátorodtam, rövidesen jön az artportal és az artmagazin és a többi site is, galériák, stb. Sajnos mostanra kifogytam a gif ötletekből, egyre laposabbak, éppen abba akartam hagyni, úgyhogy kösz a reakciót, szívesen veszek bármilyen segítséget, mástól is. Most éppen azon agyalok, hogy a Bukta Imre ki illetve belépését az MMA-ból hogyan animáljam meg, ez lesz az utolsó, csak nem jut semmi az eszembe. Köszönöm a meghívást!
TBH
“Nem születünk nőnek hanem azzá válunk” (Simone de Beauvoir)
Brain Connectivity Study Reveals Striking Differences Between Men and Women
http://www.uphs.upenn.edu/news/News_Releases/2013/12/verma/
Forrás! Forrás! Forrás!
Forráshasználat, forrásértelmezés és forráskritika művészettörténeti és művészeti kutatásokban
AZ ELTE BTK Művészettörténeti Intézet PhD Iskolájának konferenciája
2014. május 14., 112-es terem, 10-től 19 óráig
Az összes program található itt:
http://www.facebook.com/ElteBtkMuveszettortenetiIntezet
Idén is sor kerül az AICA-díjak átadására. A 2013-as évre beérkezett jelölésekből az elnökség mint zsűri választotta ki a kategóriák díjazottjait, akiket előre értesítettünk. A díjkiosztón a laudációkat Nagy Gergely, Mélyi József és Kékesi Zoltán tartja.
Időpont: 2014. május 12. 18 óra
Helyszín: Kassák Múzeum, 1033 Budapest, Fő tér 1.
________
Új emlékművek emlékezete – beszélgetés készülő emlékművekről
A díjátadás mellett ez alkalommal egy új beszélgetés-sorozatot indítunk, amelyben kritikusok, művészettörténészek beszélgetnek egy-egy aktuális projektről, illetve írásról.
Az első beszélgetés témája egy-egy elkészült, tervezett vagy készülőfélben lévő emlékmű.
A beszélgetés résztvevői: Kemény Mária, Kékesi Zoltán, Mélyi József, Turai Hedvig
A beszélgetés a díjátadó után kezdődik.
Ez a traszparencia azért megfogja az embert….
AICA-2013: kiosztották a műkritikusok díjait
Gerhes Gábor képzőművész, Székely Katalin kurátor, illetve Dékei Kriszta és Hornyik Sándor kritikusok kapták az AICA-díjakat tegnap a Kassák Múzeumban.
Tegnap este az óbudai Kassák Múzeumban kiosztották a 2013-as AICA-díjakat. A műkritikusokat tömörítő szervezet hét éve díjazza mindig az előző év legjobb teljesítményeit három kategóriában. Művészi, kurátori, illetve kritikusi teljesítményeket ismernek el – ezúttal, első ízben a kritikusi kategóriában különválasztva a műkritikát és a hosszabb, teoretikus tanulmányt.
A díjakra az AICA teljes tagsága jelölhetett, az elnökség pedig zsűrivé alakulva döntött a díjazottakról. A művész kategóriában Gerhes Gábor a Trafó Galériában megvalósított Neue Ordnung című kiállításáért, a kurátori kategóriában Székely Katalin a Ludwig-beli John Cage-kiállításért, illetve a kritikusi kategóriában Dékei Kriszta a Magyar Narancs-beli cikkeiért és Hornyik Sándor az Ars Hungarica folyóiratban megjelent egyik írásáért kapta az elismerést.
A díjakat minden évben az év első hónapjaiban ítélik oda, idén némileg megkésett a folyamat – ismertette Bencsik Barnabás, az AICA magyar tagozatának elnöke. Az AICA-díj korábban pénzjutalommal is járt, de tavaly után idén már másodszor nem osztottak pénzdíjat, a szervezet nem tudott forrásokat teremteni a díjhoz, illetve a minisztériumi támogatást nem fogadta el. A díj idén egyedi műalkotás volt, Karas Dávid képzőművész munkája, egy limitált szériás fehér póló, az “Itt van, pedig senki se hívta” felirattal. Hasonlatos ahhoz, amelyben a művész a Kívül tágas projektben szerepelt. A Kassák Múzeumban a laudációkat Nagy Gergely (művész kategória), Sasvári Edit (kurátor), Kékesi Zoltán és Mélyi József (kritikus) mondták.
Az est második felében útjára indult az AICA új kritikai beszélgetés-sorozata. Az első beszélgetés az Új emlékművek emlékezete címet viselte, témája pedig az emlékezet-stratégiák, emlékmű tervek és megvalósulások idehaza, illetve a németországi emlékmű-viták tanulságai voltak. A panelbeszélgetésben Kemény Mária, Turai Hedvig, Kékesi Zoltán és Mélyi József vettek részt.
A díjkiosztón ismertették a 2013-as AICA-díj shortlist-jét a jelölések alapján. Ez a következőképpen alakult:
Művész:
Gerhes Gábor: Neue Ordnung. Trafó Galéria, 2013. október 30 – december 8.
Ősz Gábor: Háromszor három. Ludwig Múzeum, 2013. július 26 – november 3.
Csoszó Gabriella: Fotózás és aktivizmus kurzus, illetve FreeDoc projekt
Kurátor:
Székely Katalin: A hang szabadsága. John Cage a vasfüggöny mögött. Ludwig Múzeum, 2012. november 23 – 2013. február 17.
Petrányi Zsolt, Százados László, Kumin Mónika: Világmodellek. Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig. Magyar Nemzeti Galéria, 2012. november 30 – 2013. június 30.
Kozma Eszter, Mélyi József, Pacsika Márton: Kívül tágas. Hősök tere, 2013. január 3 – 2014. január 28.
Kritikus:
Dékei Krisztina: a Magyar Narancsban 2013 folyamán megjelent cikkek
Szilágyi Sándor: Kurátor vagy producer? Élet és Irodalom, 2013. július 12.
Hornyik Sándor: A spektákulum foglyai, Ars Hungarica, 2013. 3. sz. 348.- 362. o.
Forrás: artportal.hu/magazin/kozugy/aica-2013-kiosztottak-a-mukritikusok-dijait
FOLYAMATOS MÚLT – Kortárs reflexiók a szocializmus kulturális hagyatékára
Időpont: 2014. május 28 – június 20.
Helyszín: Fészek Művészklub | 1073 Budapest, Kertész utca 36.
Kiállító művészek: Antal Balázs & Hatházi László | Baglyas Erika | Phil Collins | Esterházy Marcell | Gerhes Gábor | Gruppo Tökmag | Ipsics Barbara | Kovács Olívia | Molnár Eszter Dóra | Ciprian Mureşan | Tilo Schulz | Várnai Gyula | Gitte Villesen | Artur Żmijewski
Kurátor: Nagy Edina
Társkurátorok: Bene Zsófia, Feigl Nóra, Juhász Anna, Márton Zsófia, Mucsi Emese, Salamon Júlia
Bővebben: http://www.facebook.com/events/269356536569164/?fref=ts
Vladimir Bukovsky
http://www.youtube.com/watch?v=m41Tdl5mvdg
ISIS orders all women and girls in Iraq city to undergo female genital mutilation: UN
news.nationalpost.com/2014/07/24/isis-orders-all-women-and-girls-in-iraq-city-to-undergo-female-genital-mutilation-un/
@július18: Erre várom a női vákaszokat….
( Őrüket, szörnyű – a magyar neonácik szellemi szövetségeseiről van szó! )
FOREIGNERS, PLEASE DON’T LEAVE US ALONE WITH DANES !
(Pretty please!)
http://www.youtube.com/watch?v=wUkpeQNyZUg
@IPARTERVES
Nézze mit ir az Artportal :
Az államfő kiállt a művészet szabadsága mellett
Ez a hír akkor is jó hír, ha párizsi keltezésű.
A párizsi FIAC-hoz ebben az évben is számos egyéb rendezvény és projekt kapcsolódik, többek között egy olyan public art program, melynek keretében világhírű művészek, köztük Georg Baselitz, Christian Boltanski, Manfred Pernice és Rebecca Warren plasztikáit állítják ki párizsi köztereken.
Az amerikai Paul McCarthy Fa című szobrának a különösen frekventált Place Vendôme adott helyet, igaz, a tervezettnél rövidebb időre. Prűd párizsiak ugyanis már a szerintük sokkal inkább egy erotikus játékszerre, mintsem fenyőfára emlékeztető szobor felállításakor nemtetszésüknek adtak hangot, sőt egy férfi meg is ütötte a 69 éves művészt. A szobor sorsa a hét végén teljesedett be, amikor a rendőrség által még nem azonosított vandálok csoportja elvágta a szobor tartóköteleit, ami így összeomlott és az intolerancia szomorú mementójaként hevert a betonon. Bár Anne Hidalgo, Párizs polgármestere elítélte a művészet szabadsága elleni támadást és a szobor azonnali
ismételt felállítását kérte, McCarthy ez ellen foglalt állást. Kifejtette, hogy az ilyen eszközökkel folytatott vitákban és az erőszakban nem érdekelt és nem akarja veszélyeztetni a szobor környékén tartózkodók testi épségét sem. A public art program tehát McCarthy alkotása nélkül folytatódik.
A párizsi FIAC-hoz ebben az évben is számos egyéb rendezvény és projekt kapcsolódik, többek között egy olyan public art program, melynek keretében világhírű művészek, köztük Georg Baselitz, Christian Boltanski, Manfred Pernice és Rebecca Warren plasztikáit állítják ki párizsi köztereken.
Az amerikai Paul McCarthy Fa című szobrának a különösen frekventált Place Vendôme adott helyet, igaz, a tervezettnél rövidebb időre. Prűd párizsiak ugyanis már a szerintük sokkal inkább egy erotikus játékszerre, mintsem fenyőfára emlékeztető szobor felállításakor nemtetszésüknek adtak hangot, sőt egy férfi meg is ütötte a 69 éves művészt. A szobor sorsa a hét végén teljesedett be, amikor a rendőrség által még nem azonosított vandálok csoportja elvágta a szobor tartóköteleit, ami így összeomlott és az intolerancia szomorú mementójaként hevert a betonon. Bár Anne Hidalgo, Párizs polgármestere elítélte a művészet szabadsága elleni támadást és a szobor azonnali ismételt felállítását kérte, McCarthy ez ellen foglalt állást. Kifejtette, hogy az ilyen eszközökkel folytatott vitákban és az erőszakban nem érdekelt és nem akarja veszélyeztetni a szobor környékén tartózkodók testi épségét sem. A public art program tehát McCarthy alkotása nélkül folytatódik.
Kivancsi lennék mit irnak az antifasisztak erröl !
Tehat tévedtem amikor azt hittem hogy az artportal
egy müvészeti honlap. . . . Olvasva ezt a fenti szöveget ugy
tünik hogy, legalabbis latszolag, inkabb a mükereskedelem
érdekli öket.
A ‘latszolag’ természetesen nem a mükereskedelem szo teljességére hanem csakis a “mü”- re vonatkozik.
Azontul persze hogy, ezzel az irassal itt feljebb, a Pàrt-portal egyszerre a kortarsmüvészettel kapcsolatos büntudat-ébresztés oldalava lett. . .
Talan kar volt, patakzo könnyekkel, a francia köztarsasagi elnök mellére borulni.
Ez a személy, éppen 4-5 éve, hencegve azzal kérkedett hogy még
életében nem olvasott el egy regényt !
Ha Cocteau szavai igazak, amiket Peyrefitte idéz a Propos secrets
oldalain, akkor az k. elnök orszagaban csak az analfabétak nem olvastak legalabb egyetlen regényt.
Tehat Hollande véleménye, a kulturarol altalaban, elsösorban a deritögödrök szinvonalat jelzi.
@henan road:
Szabolcsi, miért érdekelne engem egy gigantikus seggdugasz?
MIért kellene nekem (!!!!) mindent és bármit művéseként vagy “művészetként” elfogadnom?
Kik azok, akik a művészetről megnyilatkoznak?
Akik életükben nem láttak kiállítást és nem olvasnak könyveket?
Akik az artworld-életüket kirakatként hordozzák maguk előtt?
A műkereskedelem már régóta az igazi művészet.
A felfújt értéktelenségek eladásának művészete.
Nem az a nagy szám, hogy ha valaki el tud adni egy új biztosítást, egy részvénycsomagot vagy porszívót.
Az, ha valaki egy seggdugaszt ( Duchamp segítsd meg őket ! ) kisszériás luxiustermékként értékesít.
@IPARTERVES:
Egyetlen pillanatig sem képzeltem hogy magat érdekli ! ! ! !
(Illetve, annyiban igen, amennyiben és ahogyan, azt, nagyon jol leirta.)
Csak azért huzakodtam elö ezzel az egésszel mert itt, a tranziton,
a fasizmus – antifasizmusrol volt szo és, miutan valaki felhivta
a figyelmemet erre az irasra, azt gondolom hogy, bizonyos értelemben, ez az egész egy fasisztikus jelenség.
Most egy kicsit késö van hogy belekezdjek.
Most csak annyit hogy amikor olvastam erröl, és lattam a képeket, rögtön az jutott eszembe hogy ha a szar,
vagy altalaban a szar-jelenség, valoban értékes lenne
vagy lehetne, vagy, mondjuk, a szar aranyat érne akkor szegényeknek – a gazdagokkal szemben – nem lenne lyuk a seggükön. 🙂
Ez az artportal-szöveg egyidejüleg felhaborito és totalitarius tartufferie !
Nem tudom ki volt az a hülye aki ezt irta
de maris ezt üzenem neki : ta mére, la grosse pute !
Holnaputan.
@henan road:
Eza seggdugasz nem értelmezhető a fasizmus-antifasizmus tengelye mentén.
Franciás, vaskos szellemessége magyar ízlésünkhöz föl sem ér!
@IPARTERVES:
Egyetlen szoval sem mondtam hogy, a maga szavaival,
“a seggdugasz” “értelmezhetö a fasizmus-antifasizmus
tengelye mentén”.
Az irtam hogy “ez az egész egy fasisztikus jelenség”.
Ezt azért irtam mert a lényegi kérdés nem a “seggdugasz” mint targy, létrehozasat, söt, nemis egy kortarsmüvészeti vasar fizikai keretein belüli bemutatasat érinti.
A lényegi kérdés ennek a targynak ebbböl a kereskedelmi kontextusbol valo kiragadottsaga és, természetesen,
az allami-tamogadottsagu felallitasa.
Az allami-tamogatottsagot akar varosi-tamogatottsagnak is nevezhetném de ha mar a köztarsasagi elnök is beszélt erröl
akkor nincs ok hogy ne maradjak az elöbbinél.
Ezt a ‘tamogatottsagot’ ugy is értelmezhetem mint egy hivatalositast. Annak a közegnek a hivatalossa avatasat,
amelyböl a targyat, mint egy emblémat, kiragadtak.
Ennek a hivatalos müvészetnek önkényes, vagy eröszakos, installalasaban latom a fasisztikus jelenséget.
Ne felejtse el hogy ezt a targyat nem egy mezö kellös közepén allitottak fel hanem egy a 19. szazadi francia történelem egyik fontos helyszinén.
Ez az a tér, a kommün kegyhelye, ahol barrikadok voltak, és
rajtuk halottak és sebesültek.
Ahol Liebert megörökitette, ott és akkor, 1871-ben, Courbet –t a barrikadon (aki aztan minden volt csak ‘hivatalos müvész’ nem).
Es mi mas (is !) a FASIZMUS ha nem a nemzetek történelmének nevetségessé tétele söt tagadasa ?
Mi mas (is !) mint a totalitarius hatalom, müvészetnek nyilvanitott de valojaban nihilista, és, ebben az esetben haromdimenzios, képeinek, szimbolumainak önkénye ?
Mi mas (is !) mint a képek vagy szimbolumok eröszakos és ideologikus, ellentmondast-nem-türö, disztribucioja ?
Mi mas (is !) mint azt hazudni egy targyrol hogy az egy fa
(söt karacsonyfa) miközben az egy sextoy
és, ebben mast latni mint egy fat, az perverzio ?
Mi mas (is !) mint a jozan észt meghazudtolo
és eröszakos ‘derizio’ ?
Mi mas (is !) mint a kollektiv történelmi tudat
vagy a nemzeti érzés a nevetségességig valo degradalasa ?
Mi mas (is !) mint azok reakciosnak, söt fasisztanak nyilvanitasa akik szabadon, és aktivan (kihuztak a csövet ami a levegöt pumpalta a sextoy ba) kifejezik a véleményüket ?
Mi mas (is !) mint azt allitani hogy a müvészet, – amely arra is hivatott LEHET hogy emelkedettséget sugarozzon- mar halott,
de a helyette, mint egy ujszerü ikont most egy “seggdugaszt” lathattok bébi
(amit egyidejüleg egy müvészeti vasar keretében is arulnak) ?
Ime, ezért hasznaltam a fasisztikus jelzöt és, most utolag ismét, osztom a véleményemet . .
A szittyat, aki az artportal szövegét irta, csak elmarasztalhatom.
Az “elmarasztalhatom” szot csak azért irom
hogy –legalabb egyetlen sor erejéig- eltérjek a targytol.
(Ha szigoruan ragaszkodnék a kontextushoz
akkor azt irtam volna hogy “leszarom”.)
Ezt irja a szittya :
“Az államfö kiállt a müvészet szabadsága mellett
Ez a hír akkor is jó hír, ha párizsi keltezésü.
Nagyon sajnalom hogy az ‘allamfö’ kiallt
“a müvészet szabadsaga” mellett.
Jobban tette volna ‘az allamfö’ a csak
a szabadsag mellett allt volna ki.
Vagy mondjuk, és ez minimum !, az allampolgarok
a varosi vizualitassal kapcsolatos szabadsaga mellett.
(Ezt a szittyanak üzenem: és különbenis “az allamfö” nem mas mellett allt ki mint a parizsi polgarmester mellett.
Amellett akit néhany honapja eröszakosan a varos élére allitott, mindenekelött azért mert van töle egy gyereke.
Ez ugyan csak félig-meddig lehet csak titok mert még én is tudom de – ugyanugy mint Mitterand esetében-, egyenlöre,
nyilvanosan bevallhatatlan.
A parizsi polgarmester-asszony is kiallt a müvészet szabadsaga mellett.
Ez nem lep meg mert az köztudott hogy altalaban
sulyos IQ problémakkal küzd és azt hallva,
ahogy és amit mond, ahogy beszél, arra gondoltam hogy,
ha korabban eszébe jutott volna akkor,
a polgarmesterség helyett, jatsszi könnyedséggel
a K9 Sex Video Industry nélkülözhetetlen attrakciojava
is valhatott volna.
A kutyak az ember nem a ‘legvalogatosabb’
hanem a ‘leghüségesebb’ baratai.)
Az nem biztos hogy hasznos volt e valojaban “ledönteni” ezt mestermüvet. !
Végülis majd P. McC. huz hasznot ebböl.
Elöször is “üldözött müvésszé” avatodott. Megnem-értetté.
A még-kéthéttel-ezelöttig tarto analis-stadiumtol egy ujabb,
az oralis studiumba, jutott. Ez kétségtelenül haszon.
Még az artportal szar-tunkoloja is rola beszélt.
Es tudja mit ?
Ha egy bizonyos kortarsmüvészetet ugy tekintem, és jogosan,
mint egy ipart akkor ez egy ipari-baleset volt
aminek következtében senki sem halt meg
csak, a hirek szerint, elcsattant egy pofon.
(Ez hiba volt. Az idöseket nem szabad pofozni.
Különösen ha makacsul ragaszkodnak a pénzhez.
A legjobb megoldas a rugas.
Hogy a földre kerüljenek.
Hogy érezzék
hogy milyen stadium következik, ha nem is most,
de legalabbis hamarosan.)
Akarja még hogy folytassam ?
( Üzenet a tranzitnak: Opera alatt miért nem működik megfelelően az oldal? )
Szabolcsinak:
Mit mondjak? Folytassa? Minek?
Ne folytassa? Miért ne?
A kortárs művészet nevezetű efemer valami legigazibb pillanataiban, amikor leginkább önmagában van és önmagát mutatja, amikor a valódi és nem idealizált képét fordítja felénk: műkereskedelem.
Tele van a sajtó, a művészetinek nevezett sajtó a diadalmak jelentéseivel: ennyiért és annyiért kelt el ez és amaz. Giacometti – a súlyosan éhező és csontsovány szobrász súlyosan éhezőnek látszó és csontsovány miniszobra 100 millió dollárért!
Hú, öregem, egy kis bronzdarabka és 100 millió dollár? Ne, ez már a művészet!
Ehhez képes a seggdugasz elmúló és érdektelen napi hír.
Azt nem nagyon tartom célravezetőnek, hogy a politikusokat hehülyézi. Akkor sme, ha tényleg azok. De nem, nem azok. A maguk szakmájában – szegény kis Max Weber! – nem számítanak elmeháborodottnak.
Ahol a normalitás általánosan elfogadottnak gondolt – igyekeztem nagyon óvatosan fogalmazni ! – elveinek elvetése, kigúnyolása és kifordítása a szabály, a szabályok leköpése és kiröhögése a rend, ott miért beszél hülyeségről?
A normalitás és a megélhetés, előrejutás a nem-nomalitás normalitásának elfogadásán alapul.
Ehhez idomulnak a “sértődött” művészek is. És ezért nem meglepő az, hogy Bak Imre, aki az előző rendszerben ún. üldözött művésznek számított, konceptuális periódusa is volt, gondolkodó festőként élt az életét, aggodalom és ellenérzés nélkül elfogadta az új Akadémia, az MMA nyugdíját.
A sértődött művész mint akadeimikosz. Milyen lehet ez a pozíció akkor, ha ugyanazokat az esztétikai regulákat kell hallania Baknak, amelyeket nem tudott elviselni az Aczél-os rendszerben?
Kinek a szabadsága mellett kell Most nekünk kiállnunk? Az MMA szabadsága mellett vagy a sajátunké mellett, amely lehetőséget ad arra, hogy tudomást se vegyünk az új urakról és kiszolgálóikról?
Gondolkodóba esek – már jó darabja -, hogy miként is minősítsem azokat az alkotókat, akik megtört derékkal-tudattal járulnak az új szocreál dogmát rájum sugárzó MMA templomának oltára elé, hogy megtisztítsák magukat a szocializmusban űzött ellenzékinek vagy avantgarde-nak nevezett művészetük bűneitől?
Hogyan viszonyulhatok most egy akkori művükhöz? Mi változott? Melyiküknek higgyek? A 30-40 évvel ezelőtti fiatal Baknak, Deimnek vagy Prutkay-nak, Gyulai Liviusznak, Csáji Attilának ? (Szemadámot nem említem, mert neki soha egyetlen művét sem hittem el.)
Mit tételezzek fel Sturcz Jánosról, Bohus Zoltánról vagy Kelecsényi Csilláról?
Ez engem, határaink közé zártat jobban foglalkoztat, mint a seggdugasz. Bár a kör, a kontextus hasonló, ha nem is azonos.
A politika és a művész(et) viszonya. Az önállóság megszerzése/elvesztése, az önfeladás és az önárulás mint a művészet és a művészeti elvek elhagyása. A kiüresedés.
Akarja, hogy folytassam?
jdlsupport.nl/norway-oslo-police-we-have-lost-the-city/
FOREIGNERS, PLEASE DON’T LEAVE US ALONE WITH THE DANES !
(Pretty please! . . . . .)
The Global Slavery Index 2014
d3mj66ag90b5fy.cloudfront.net/wp-content/uploads/2014/11/Global_Slavery_Index_2014_final_lowres.pdf
@henan road: ..mondtam már, hogy nem nagyon szeretek itt és most élni?
Szabolcsi, Franciaország milyen?
THE DANES . . .:D
10news.dk/archive/2014-11-22/article/6-10-danish-priest-christians-are-persecuted-on-asylum-centers-christians-bicycle-tampered-with-so-he-crash-and-breaks-both-hands#panel6a
. . . .FOREIGNERS, PLEASE DON’T LEAVE US ALONE WITH THE DANES !
(Pretty please! . . . . .)
@IPARTERVES:
Ez egy nagy kérdés . . .!!!!!!!!!!
(hagyjon egy kis gondolkodadi idöt.)
@IPARTERVES:
Ez a kérdés, ‘Franciaorszag milyen’ egyszerre brutalis és meghatoan együgyünek is tünik.
(Tehat nem maga együgyü.)
Nem azért nem valaszoltam azonnal mert nem volt idöm
hanem mert nem akarok banalitasokat irni maganak,
Olyan banalitasokat amik raadasul, a kontextusbol kiragadva, mégnagyobb, és raadasul értelmetlen, banalitasokka dagadnak majd.
Ha nincs ellenére küldök maganak olyan videokat vagy irasokat
amikröl ugy itélem hogy jol reprezentaljak hogy milyen az “élet”.
Nem tudom hanyat milyen idöközönként. Ahogy jön.
(Persze nem kéthetente egyet. Az ugy érdektelen lenne.)
Ha akarja kommentalhatja, de ha nem akkor nem.
Természetesen leforditom a szöveget.
Feltételezve hogy érdekli ez.
Ha megunta, érdeklelennek talalja jelezze.
@henan road: A “Franciaország milyen” kérdésre szubjektív választ vártam.
Ilyesmit, hogy “nekem jó, mert otthon vagyok benne, van helyem…” stb.
A világfájdalom és az egyéni kilátástalanság együtthatásából előálló ( már kultúra nélküli ) rosszérzés általánossága mellett egy helyi jó érzést, valami pozitívat.
Jó könyveket adnak ki, a múzeumok és kiállítótermek elsőrangúak, a könyvtárak működnek, az állam sem csak arra törekszik, hogy elnyomja a polgárát.
Van ilyen mondanivalója számunkra, egyre keletebbre nyomott volt közép-kelet-európaiak számára?
@IPARTERVES:
Azt irja hogy (szubjektiv) valaszt VART és a végén mégis a ‘szamuNKra’ szot hasznalja.
Egy kicsit mintha tulértékelne . .
Kétlem hogy az a tény hogy jo könyveket adnak ki, vagy a muezumok és kiallitotermek elsöranguak lennének elegendö lenne
a “pozitiv érzéshez”.
Igen, jo könyveket adnak ki.
(Ez az intellektualis és/vagy gazdasagi szabadvallalkozas
maig is csorbulatlan létezését jelenti.)
De hogy ezekröl a ‘jokönyvekröl’ szo eshessen, vagy elöitéletek nélkül szo eshessen, akar egy prime-time -on kivüli
müsorban is . . .
Söt! Alig egy honapja a miniszterelnök (!), egy rövid speech keretein belül, megemlitett egy könyvet mondvan hogy ez méltatlan arra hogy elolvassak.
(Rögtön eszembejutott Ivan Deniszovics ami a SZKP központi bizottsaga ülésének egyik targya volt annak idején. . .)
(arrol a miniszterelnökröl van szo akiröl Régis Debray két napja
egy radioban igy beszélt
“. . a jelenlegi miniszterelnök . ., ööö . .
Manuel Valls ? jol mondom ? Igy hivjak ? . .”)
Jollehet ez a könyv a 10. az amazon évi (!) listajan,
ahol a n°1 a-volt-feleség és 2 és 9 között csak krimik és szakacskönyvek vannak.
Es Budapesten miért ne lennének, vagy lehetnének, jo kiallitasok ?
Ha nincsenek akkor kétlem hogy ez pénz kérdése lenne.
Persze ebben a kérdésben ne varjon semmit majd azoktol
akik hisztérikusan, fekve, a jaroka racsai mögül, azt kialtjak hogy
“a müvészet szabad”, miközben a papa athalad a szoban anélkül
hogy akar egyetlen pillantast is sem vetne rajuk. . .
Azok csak a papahoz ragaszkodnak, csakis a papaban biznak.
(Es mindaddig biznak majd benne
mig nem voltak egy psychoanalitikusnal.)
Na, talaltam mégiscsak pozitivumot !!!
Minden honapban küldök 50 € egy radionak ami 18 éve létezik
és csakis adomanyokbol, (reklam nincs), az allamtol nem kérnek pénzt, a beszélgetések 90 percesek zene nélkül, csakis kultura (gazdasag történelem, irodalom, stb. hirek 2 x 5 perc naponta.
Sok vonatkozasban felülmulja a France-Culture-t.
(Kivétel Finkielkraut. De ö mindkettöben van.)
Olvasni kell a ‘Causeur’ magazint. (E. Lévy) havilap, 60 € /év.
(De jonéven veszik ha küld évente 100-200 vagy + €)
(Ez elöször egy honlap volt, aztan nyomtatott de csakis elöfizetésre,
most mar az ujsagarusnal van . .
Latja, bizonyos ujsagok eltünnek mig masok viragoznak . .)
Es még felsorolhatnék 4-5 hasonlot ahol fizetni is kell vagy lehet.
(Persze a politiquement correct ezeknél kizart ! ! !) Ez jo.
(Es ennek az utolso résznek a pénz-kérdését ellenem fordithatja.
De vigyazat most olvasom
Philippe Nemo ‘Esthètique de la liberté’. :D)
(Mindezt csakis maganak irtam.)
@IPARTERVES:
Elfelejtettem. Az utolso mondataban az
” . .egyre keletebbre nyomott volt közép-kelet-európaiak számára”
végtelenül bonyolult és sokrétü valaszt igényelne.
Maris azzal kellenne kezdeni mi az hogy ‘nyugat’
és mi az hogy ‘occident’.
Ezek miben és mennyiben fedik egymast stb.
Es ennek a tükrében mi az hogy kelet stb.
Mar a közép-kelet-europa ‘kifejezés’ tartalma(i) bonyolult (ak).
The 10 Worst Countries for Women
247wallst.com/special-report/2014/11/28/the-10-worst-countries-for-women/
@IPARTERVES:
pegida.de/
@IPARTERVES:
Ez volt a maga kérdése : “Van ilyen mondanivalója számunkra, egyre keletebbre nyomott volt közép-kelet-európaiak számára? “
Tegnap itt “a nagy Ő” (aki minden, látszólagos, erőfeszítése ellenére egy idióta, sőt, úgy tűnik, hogy mindent alkalmat meg is ragad hogy ezt bizonyítsa is) beszédet mondott.
Arról beszélt hogy franciának lenni nem más ragaszkodni a Köztársasághoz.
(szószerint : “le désir de la République”, azaz “vágyakozni” a Köztársaságra, ((“vágyni” arra)).
Tehát ragaszkodni a szabadsághoz, az egyenlőséghez és a testvériséghez. (vágyni ezekre)
De erre a emberiség kétharmada vágyik, mágáénak érzi, többé-kevésbé követeli, gyakorolja.
Tehát, szerinte, nem lenne más, vagy több, egy nemzetállamhoz
való tartozás feltétele mint az ezekkel kapcsolatos vágy.
(Azaz bárki lehet francia. Elég ha vágykozik. :D)
Rögtön magára gondoltam, illetve erre a fennti kérdésre.
Magyarország már nem köztársaság.
Felteszem a kérdést hogy vajon kik a “keletebbre nyomottak” ?
Azok akik a nemzetükhöz,a múltjukhoz, a nemzetállamhoz ragaszkodnak ?
vagy azok,
akik a hervadó baloldal által ideológizált, és illuzórikus, univerzalitástól megvakulva, nemet mondanak a történelmükre ?
@henan road: Kérdését, Szabolcsi, nem nekem, saját magának tette fel. Ahogy szokta.
Válazt miért is várna akkor tőlem?
A hervadó baloldal univerzalitástól megvakulva? A felvilágosodás meg elhullott már ( Adorno-Horkheimer ). A józan ész a történelem cselébe hülyült bele…
A történelem már Hegelnél véget ért, nem kellett senkinek Fukuyamára várnia.
Magyarország még köztársasági formában gyűri maga alá a szerencsétleneket, a nem-nemköztársaságia elgondolásúakat – akik olyan vakok és visszafejlődöttek, hogy legjobb tudásuk ellnére ( Horkheimer-Adorno ) képesek még az szaabdság-egyenlóség-testvériség szentháromságában gondolkodni ( a legfőbb lényt kiiktatva).
Az ilyen bolondok számára készült a Les Mis zárójelenete és dala.
Szerintem maga ezt nem szereti ( vörös zázlók is lobognak a francia trikolór mellett ), mert olyan érdemtelenül emlékezteti a kultúrmocsokban élőket ( Horkheimer-Adorno ), a műveltségükben saját félműveltségüket csaodálókat ( Adorno ) arra, hogy a kultúrának álcázott kereskedelmi dzsungelből volt és talán lesz is kiút.
FOREIGNERS, PLEASE DON’T LEAVE US ALONE WITH THE DANES !
(Pretty please! . . . . .)
translate.google.com/translate?depth=1&hl=en&ie=UTF8&prev=_t&rurl=translate.google.com&sl=auto&tl=en&u=http://www.svt.se/nyheter/varlden/attacken-hyllas-av-jihadister
@IPARTERVES:
“Még mennyi fasizmus ?”
Hallgassa csak mit mond ez ?
1:00 töl figyelje !
http://www.youtube.com/watch?v=V5RF6t4NVDI
———-
Csak tegnapelött lattam hogy hogy maga valaszolt nekem.
Ebben az értelemben, abban ahogy maga irja,
a “zaszlok” kérdése nem érint.
Ezzel szemben ami a baloldal és a zaszlok viszonyat illeti:
A nemzeti zaszlok mindig is taszitottak öket és viszolyogtak
attol hogy egy nemzeti zaszlo mögött meneteljenek.
Az elmult szazad soran viszont örömmel és dalolva meneteltek
a vörös zaszlok mögött.
Ezekre a vörös zaszlokra néha egy sarga csillagot is ragasztottak.
Nyilvan azért ra-gasz-to-ttak” hogy könnyüszerrel felcserélhessék
egy fekete kereszttel . . . amit persze
egy ujabb csillag valthatott fel . . .
De a csillag, és a kereszt is, és ez igy van jol, immar
kiment a divatbol . . .
Persze manapsag is menetel a baloldal !
De mara csak a gyavak, a kishitüek és az arulok
hofehér
zaszlaja
maradt
nekik.
@henan road: Hahó, milyen volt Párizs a nagy tömegfelvonulás idején?
Kint volt?
( Ja, a pitiáner, denunciáns szövegére válaszoljon magának Billy Bragg.
http://www.youtube.com/watch?v=4CkFPyH8v1c )
@IPARTERVES:
Azt akarja tehat tudni hogy elmentem e a tüntetésre . . . .
Ezt nyilvan azzal együtt kérdezi hogy azt is tudja hogy a C. H. évtizedek ota az ultra-baloldal tökéletesen nihilista szocsöve volt.
Söt nemcsak egyszerüen ‘szocsöve’ de a baloldal egyik eszköze
a sajtoszabadsag,
az intellektualis szabadsag,
a politikai szabadsag
és altalaban a szolasszabadsag
ELLEN.
Nyilvan tudja hogy C.H. volt, – és ma is az – a vadaszkürt amely hétröl-hétre azért harsant fel hogy kezdetét jelezze annak a brutalitassal zajlo vadaszatnak amely soran mindent puskavégre kaptak amely altalaban a nyugati kulturat és specifikusan
a francia nemzetet, a nyelvet, identitast, hagyomanyt, vallast, stb. reprezentalta. Mindent ami egy nemzeti közösségben élök identitasat érinti.
Ennek a destrukcionak volt C.H. – sikeres – képi konceptora.
Tehat :
“Je suis Charlie”
helyett
“Je ne suis pas Charlie”.
Minden mas mellett azért sem mert ez a
tökéletesen üres mondat
vészesen emlékeztet erre:
“Je suis partout”
Nyilvan maga tudja mi volt ez . . .
Es azért sem vagyok
“Je suis Charlie”
mert viszolygok attol hogy a
“Checkpoint Charlie”
a septében barkacsolt de oly sikeresen, a szocializmus rozsaival feldiszitett sorompok közötti akadalyversenyen
mérettessenek meg . . .
Nyilvan tudja hogy ez a felvonulas
NEM
a sajtoszabadsagért zajlott. !
De ha mégis ezt hinné még valaki akkor azt irhatom hogy ez nagyon elkésett.
Evtizedeket késett !
Es ha ez tulzasnak tünne akkor legalabbis két-harom honapot.
Eppen ekkor, alig harom honapja, zajlott az a kampany a kivalo
és nem-baloldali iro és publicista Eric Zemmour ellen inditott ‘reductio ad hitlerum’ hadjarat (amelynek végén el is vesztette allasat.
Azaz “pas de liberté pour les ennemmis de la liberté” ?
Ekkor kellett volna a sajtoszabadsagért felvonulni !
Vagy miért nem éppen egy éve volt ez a felvonulas ?
Miért nem akkor amikor a szocialista sajto
‘reductio ad hitlerum’-kampanya
Elisabeth Lévy, Finkielkraut, Rioufol, R. Camus,
Goldnadel, Ménard, ellen iranyult ? (Még ma is persze.)
Mindezeknek a sajtovitaknak centrumaban
az immigracios kérdés és a nemzeti identitas viszonya allt.
“A kart amely megüt csokold meg,
a kezet amely megsimogat, harapd meg.”
(Nem ezt mondja egy arab közmondas ? 🙂
Ez történt most !
Milyen tanulsagos (?), és tragikus,
lecke ez azoknak, (C. H. & Co.) akik, hetente, nemcsak az indifferencializmus kifestökönyvét irtak és rajzoltak és kiméletlenül ‘söpörték le az asztalrol’ azokat akik ebben a “progressziv”(nek hitt) koncepcioban, de valojaban azonban egy ideologiava kovacsolt immigracionista psychozisban, ennek egyértelmü és kizarolagos pozitiv voltaban, esetleg –akarcsak ovatosan is- kételkedtek ! (nevek feljebb)
Milyen tanulsagos (?), és tragikus, lecke ez azoknak akik azt hitték hogy a vilag mindenütt olyan mint egy üres asztal azaz mindenütt egyforma. Nincsenek nemzetek, hagyomanyok, vallasok, szokasok, (legalabbis bizonyos) szakralitas, nyelvek (!) nincs történelem, irodalom, kulturak . .
(Ezt ugy irom le hogy egyszerre hallom azt is hogy a dekonstruktörök röhögnek ezen és akiknek most –udvariasan- csak azt irhatom hogy jobb lenne ha dekonstrualnak magukat (vagy akar egymast is, ha ugy tetszik).
Kevésbé udvariasan, de csakis halvanyan imitalva a C.H. stilusat, ez igy hangzana: leszarom öket.
Ugyanez, most valoban, C.H.-nyelven :
allez vous faire enculer.:D)
Na most eldöntheti hogy ott voltam e.
(De a folytatas érdekesebb. Az hogy mi van most.)
@henan road:
1. Nem ismerem a CH.
2. Nem ismerem a múltját.
3. Elég korlátolt és buta vagyok ahhoz, hogy ne tudjam, amit Ön tud, mik azok az értékek, amelyek “…altalaban a nyugati kulturat és specifikusan a francia nemzetet, a nyelvet, identitast, hagyomanyt, vallast, stb. reprezentaltá(k).”
4. Ahhoz is kellően értetlen, buta és tanulatlan vagyok, hogy tudjam, az általam nem értett, de tisztelt Hegel szerint a negativitás a világ(történelem) fő mozgatóereje.
Vagyis, aki a ” a nyugati kulturat és specifikusan a francia nemzetet, a nyelvet, identitast, hagyomanyt, vallast ” megkérdőjelezi, akár alapjaiban is, az negativisztikus – és valamiylen módon hozzájárul a világtörténelem alakulásához.
5. Nem vagyok azonban a parttalan, gyilkos, emberellenes és bigott, fundamentalista cselekedetek, politikai elvek és gyakorlatok híve, ezért nem keverem össze a funamentalista gyilkosokat az áldozataikkal.
Találgossan, Ön mellett állok-e vagy sem?
( Amúgy – ugyanazt mondom az Ön nézetire és gondolataira, amit Ön a dekontsruálókéra. )
@IPARTERVES:
A 4.pontrol:
Ebben az értelemben minden, barmi “valamilyen módon
hozzájárul(hat) a világtörténelem alakulásához”.
Ez igy önmagaban barminek létjogosultsagot kölcsönözhet.
Az 5. ponthoz:
Maga engem a tüntetésröl kérdezett és nem pedig arrol hogy
mit gondolok arrol ami a tüntetést megelözte.
A tüntetés a szolasszabadsagért volt.
Mintha maga ugyanabban a cipöben jarna mint a
tüntetés szervezöi :
egyetlen szoval sem emliti sem az iszlamot
mégcsak az iszlamizmust sem.
Hetvenhét féle ‘fundamentalizmus’ létezik !
Az egyik békésebb mint a masik !
Tehat hogy valoban ne keverje össze
a gyilkosokat
az aldozatokkal
legalabb nevezze meg a gyilkosokat.
Az ujsagirok megnevezéséhez nem kell batorsag, bébi !
De itt ugy tünt (ITT UGY TÜNT !!!!) hogy a gyilkosok megnevezése
nehézséget okoz ! ! ! ! !
Csak 24 ora multaval került elö az antiszemitizmus szo
a szotarbol.
Korabban csak egy koserüzletröl volt szo ! ! ! ! ! ! !
Bilàm ! Bilàm ! Bilàm !
(A gyilkosok megnevezésével kapcsolatban a helyzet némileg (!) valtozott azota.
Mindenekelött azért mert a tüntetés hatarozottan,
egyértelmüen és ta-gad-ha-tat-la-nul (!) “monochrome” volt ! ! !
Ezt mara mar mindenki megirta, beleértve a Pravda-testvérlap
Le Monde is.
Mintha egycsapasra lathatova lett volna volna az
ezerszer szajkozott ‘nemzeti egység’
természete vagy biologikuma !
A vesztett illuziok . . .
Nem “vesztettek’ ! A megvakito illuziok !
Nincs annal csökkentlatobb mint az aki nem akar latni !
Itt most nem magarol van szo, persze.)
@henan road:
Maga elavult és elvetemült.
A Le Monde a Pravda-testvérlapja…
Honnan?
A maga nézőpontjából.
Mert maga lát…
De mit?
Amit látni szeretne…mint minden önhazug.
@henan road:
Az iszlám békességesége, amelyet maga oly fennen hirdet, biztosan létezik.
Amiként a III. Birodalomban is voltak ellenállók. Volt Tito, de voltak az usztasák.
Érdekes, hogy amikor a II.vh-ról beszélnek, nem azt említik, mennyire békés volt a horvát nép, hanem azt: az usztasák milyen népírtók voltak.
Az iszlám ma egyenlő a gyilkolászássaél, a kirekesztéssel, a gyűlöletkeltéssel.
Ha visszatér békésnek mondott értékeihez, köszönjük neki. Ma nem békés, akármit is ír it maga nagybetűkkel….
@IPARTERVES:
Iparterves, vagy én nem beszélek magyarul vagy maga rosszhiszemü.
Mindenesetre ismét figyelmtlenül olvasott.
Ha azt irtam maganak hogy 77 fundamentalizmus van és egyik békésebb mint a masik az csak azért volt hogy célozzak arra a gyava, képmutato, tartuffe-szerü szohasznalatra amikor igy ir :
“Nem vagyok azonban a parttalan, gyilkos, emberellenes és bigott, fundamentalista cselekedetek, politikai elvek és gyakorlatok híve, ezért nem keverem össze a fundamentalista gyilkosokat az áldozataikkal.”
Erre irtam maganak hogy maga ugyanugy ir ahogy itt a szocialista kormany beszél : azaz a “fundamentalizmus” szot hasznalja, amely önmagaban nem jelent semmit, csakis arra szolgal hogy elkendözze a valodi lényeget amely nem mas mint az ISZLAM.
(Mar az “iszlamizmus” szohasznalat is elkendözö.
Mintha ez a két szo nem azonos lényeget takarna !)
Ha figyelmesebben olvasna akkor megtakarithatna azt a moralin
tabletta mennyiséget amelyet nekem szant.
Mégegyszer : ha valoban meg akarja különböztetni az aldozatokat
a gyilkosoktol javaslom hogy nevezze meg kik a gyilkosok.
(Mar a “gyilkosok” szo is többé-kevésbé banalizalo.
Itt iszlam terrorizmusrol van szo.)
(Ugyanott vagyunk ahol a “nazi” és a “nemzeti szocializmus” (vagy
n. szocialista) esetében voltunk.)
Tehat ha “fundamentalizmus” szot hasznalja az mintha azt sejtetné hogy egy meztelenre eröltetne fel egy fürdönadragot hogy mégis valami, akar egy jelentéktelen ruhadarab is, elfedjen egy keveset
abbol amit mindenki, barki, akar a csökkentlatok is, nyilvanvaloan latnak.
Tehat, ismét irom, ahhoz nem kell nagy batorsag ahhoz hogy
megnevezze az aldozatokat. (ezek C.H. ujsagirok + rendörök + alkalmazottak és vasarlok egy zsido üzletben.)
De ugy tünt hogy a HIVATALOS Franciaorszag, szemérmesen, az elsöaldozok fehér gyertallyat szorongatva) fundamentalizmusrol beszélt (iszlam helyett).
Ugyanugy mint maga ( a magyar Tartuffe ) amikor büszkén leirta a,
spanyolviasz-szerü, “fundamentalizmus” szot.
Tehat én nem irom le”az iszlam békességességét”.
En éppen az ellenkezöjét irtam le, bébi.
Söt rosszaltam azt hogy maga egy olyan szot hasznalt amely mintha ezt “békességességet”, akar tavolrol is,
akar implicit modon is, mintha sugallna.
A maga “fundamentalizmus” szava legalabbis erre utal.
Mert ‘fundamentalizmus’ 77 féle van és az egyik békésebb mint a masik. Gondolkodjon egy kicsit mit jelent ez a szo !
Legyen egy kicsit fundamentalistabb ami a szavakat illeti !!
Ujra : mert ez a szo mintha elfedné, kendözné a realitast.
Mintha a realitas megbujna, megbujhatna, egy hazugsag, vagy annak akarcsak lehetösége, mögött.
Magyarul: nevezze nevén a gyereket.
(A maga ‘gyilkos’ szavahoz : mar emlitett Tariq Ramadan két nappal ezelötti szavaival : “A tizehét halott nem a terrorizmus aldozata
hanem egy “gyilkossag-sorozaté” ! ! ! ! ! !
Tudja mi a ‘taquia’ ?
Nézze meg mi az. Rögtön megérti miért mondja ezt T.R.)
—
Mit irtam nagy betükkel ?
Olvasson figyelmesen, bébi ! ! ! !
——–
Mar az iszlam és iszlamizmus szofizmusa felhaborito.
Mintha ez a két szo nem lenne ontologikusan azonos.
(Mindez, tavolrol, emlékeztet Tamas Gaspar négy részes,
két éve a tranziton közölt, intellektualis akrobatizmusara
amelyben kommunizmus kritikajat hatalytalanitja arra hivatkozva hogy a kommunizmus egyaltalan nem valosult meg
(azontul hogy most egyébkéntis egy rosszabb, nehezebb kor küszöbén allunk . . .).
Az ukran éhhalottak millioi, a gulagon meghaltak, a kivégzettek, stb. nyilvan felsohajtottak.
“Legalabb most mar tudjuk hogy nekünk nem a kommunizmus miatt hanem az elektromossag bajuszos szerelmesének
joindulatabol kell most itt, -helyhiany miatt egymasmellett szorongva-, feküdnünk (türelmesen varva az idök végezetét, hogy, immar sokmillionyi villanykapcsolo együttes kattanasara, egy napon feltamadjunk.)”
Üzenem Tamas Gasparnak hogy olvassa el J.F. Revel ‘La Grande Parade’ cimü könyvét (2001 ? ) amely pontosan arrol a jelenségröl szol aminek Tö maga is immar egyik szereplöje lehetne.
A könyv az érvek és magyarazatok soranak, a kommunizmus élö teoretikusainak cirkuszi elödasat zaro felvonulas.
Egy reménytelenül ‘intellektualizalo’ és ‘kontextualizalo’, akaratlanul-is-propagandista, önigazolo probalkozasok sora a menthetetlen mentésére.
Ezt kritizalja, végtelen ironiaval, a filozofus Revel.
Mintha T.G. is – legalabbis ezzel az irasaval- ott menetelne a szünni nem-akaro cirkuszi zenebonaban. (Megelözve zsonglört és az oroszlanszeliditö mögött.)
(Ezt azzal együtt irom hogy, kivételesen, tudom hogy ki ö.
Akkor éppen nyar volt, ha jol emlékszem, tehat T.G. nyugodtan kimehetett volna a Margit-szigetre ahelyett hogy ezt az egészet leirta volna.)
Ez csak az ‘iszlam-iszlamizmus’ szakadatlanul zajlo
és terméketlen vitajaval kapcsolatban jutott eszembe.
Egy és azonos struktura.
——
Szoval !
OLVASSON FIGYELMESEN, SÖT NAGYON FIGYELMESEN, bébi.
Ne olvassa azt amit nem irtam !
(Es ne tömje magaba, marokszamra (viz nélkül),
a moralin tablettat. 😀
@IPARTERVES:
A masodik kommentjében irtakkal kapcsolatban :
ezt elég tanulsagosnak talalom:
http://www.youtube.com/watch?v=xiSS-dR5dmk
@IPARTERVES:
Ezt irta maga azzal kapcsolatban hogy én egy ujsagot Pravda-testvérlapnak minösitettem:
“Maga elavult és elvetemült.”
Ime egy mai cim az interneten, videoval:
“Premier défilé du mouvement islamophobe Pegida à Vienne”
Le Monde.fr | 03.02.2015 à 13h32
http://www.lemonde.fr/europe/video/2015/02/03/premier-defile-du-mouvement-islamophobe-pegida-a-vienne_4568944_3214.html
“Az iszlamoPHOBE Pegida elsö felvonulasa Bécsben.’
Ez a ‘phobia’ szo az IRRACIONALIS félelmet vagy viszolygast
jelentené ?
Miért lenne az iszlamtol valo félelem, vagy annak visszautasitasa irracionalis ?
Ugy talalom hogy az nem egy ujsag feladata, föleg ha az a semlegességre törekszik, hogy hisztérikusnak minösitsen barkit
is aki az ellen tiltakozik ami a
MAGA szavai szerint, a MAGA kommentje szerint :
“Az iszlám ma egyenlő a gyilkolászással, a kirekesztéssel, a gyűlöletkeltéssel.
Ha visszatér békésnek mondott értékeihez, köszönjük neki. Ma nem békés, akármit is ír it maga nagybetűkkel….”
Emlékszik arra hogy a Szovjetunioban bizonyos disszidenseket
az psychiatria-osztalyon kezeltek, mondvan hogy idegbetegek ?
Latok hatarozott hasonlosagot a fenti cim és az utobbi két sor között !
Maga azt irta hogy nem beszél-olvas franciaul.
Ha ez tényleg igy lenne, amit kétlek, hosszan gondolkodtam
azon hogy vajon mi az oka annak hogy engem, egy kicsit talan
indokolatlanul,
“elavultnak” és “elvetemültnek”
nevez ? (En hosszu éveken at olvastam ezt az ujsagot és tudom miröl beszélek.)
(Azontul hogy most utolag köszönöm hogy nem lettem
“aljas” és “hülye”
mint a Forgacs Eva, rossz helyett csak középszerü, irasa kapcsan.)
(Nyilvan jol emlékszik hogy ezt az “islamophobia” szot
70es legelején az irani siita klérus generalta hogy aztan,
szinte azonnal, megjelenjen az amerikai sexualis kisebbségek szokincstaraban . .
Mit is ir Muskovics Gyula az ehhez kapcsolodo
tranzit.blog.hu/2013/09/05/hommage_jean_cocteau
irasa kommentjében :
” . . . Továbbá úgy gondolom, ha Norton 1975-ben írott (!) szövegét ma kritikus szűrőn keresztül vizsgáljuk, még akkor sem mondható el róla, hogy benne Cocteau műve és a homofobia közti kapcsolat relatív. . . .”
” . .1975-ben (!) . . ”
Ha jol értem arra utal hogy N. mar 1975 hasznalja a homofobia szot.
Na ha ezt akarja mondani akkor igaza van hogy felhivja erre a figyelmet !
Ez a szo az islamophobia szoösszetétel “elvetemitésének”
az eredménye.
Es pontosan akkoriban.
Latja, felhasznaltam a maga “elvetemült” szavat 😀
(Arra most ne térjünk ki -maga és én – hogy Muskovics
kezéhez (!)
füzödnek a tranzit történetének feltétlenül legvisszataszitobb
mondatai ami a homosexualitast illeti.
Azért “kezéhez” mert azt irja le -dans sa folie victimaire – amit valaki neki mond.
De ez a tény sem a beszélöt sem öt nem menti.)
—
Tehat kétlem hogy a bécsi tüntetök nem tudnak megfogalmazni
hogy miért nem kivannak az iszlammal együtt élni.
Nem hiszem hogy islamo”phobie” irracionalis lenne.
En sem vagyok islamo”phobe”.
Pontosan tudom miért taszito, miért taszit engem, az iszlam.
—-
Mondja szokott ma fözni ?
Nipp-henan:
Üdv,
Tartuffe
“FOREIGNERS, PLEASE DON’T LEAVE US ALONE WITH THE DANES !”
Pretty pleeeeeease ! . . . . .
http://www.gatestoneinstitute.org/5195/sweden-rape
imádom a blogot,nem tudok ellenállni ennek az impulzivitásnak, le kellett írnom, MOST!!
What does it mean to be a liberal today?
http://www.youtube.com/watch?v=dRbxLBCIy98#t=47
—-
+ ! ! ! ! ! ! ! !
http://www.amazon.com/Significance-Borders-Thierry-Baudet/dp/9004228136/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1429969893&sr=8-1&keywords=thierry+Baudet
“For almost three-quarters of a century, the countries of Western Europe have abandoned national sovereignty as an ideal. Nation states are being dismantled: by supranationalism from above, by multiculturalism from below. This book explains why supranationalism and multiculturalism are in fact irreconcilable with representative government and the rule of law. It challenges one of the most central beliefs in contemporary legal and political philosophy, which is that borders are bound to disappear.”
@andersen anna:
Klassz.
Ellenállhatatlan volt.
“FOREIGNERS, PLEASE DON’T LEAVE US ALONE WITH THE DANES !”
Welcome to Sweden
http://www.youtube.com/watch?v=3KSJY0c8QWw
The Women Who Secretly Keep ISIS Running
A captured ISIS ‘bride’ has revealed the inner workings of a women’s network that’s responsible for recruiting, spying, and enforcing sexual slavery in the so-called caliphate.
http://www.thedailybeast.com/articles/2015/07/05/the-women-who-secretly-keep-isis-running.html
@NATINMÁJNÉM
http://www.gatestoneinstitute.org/6614/germany-sharia-refugee-shelters
Ennek célja, hogy tájékoztassa a nagyközönséget arról, hogy Greg Owen úr, egy magánhitel-kölcsönadó pénzügyi lehetőséget nyit meg mindenki számára, aki pénzügyi segítségre szorul. A magánszemélyeknek, cégeknek és vállalatoknak 3% -os kamatlábat adunk ki egyértelmű és érthető feltételek mellett, előrefizetés nélkül.
Szüksége van egy üzleti kölcsönre?
Szüksége van egy személyi kölcsönre?
Szeretne vásárolni egy autót?
Szeretne refinanszírozni?
Jelzáloghitelre van szüksége?
Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: Gregowenloanfirm@gmail.com https://uploads.disquscdn.com/images/8dea1075378784796c50816dc8211fbbd59cf48a61b7ada4bfa7038b73312546.jpg
Ennek célja, hogy tájékoztassa a nagyközönséget arról, hogy Greg Owen úr, egy magánhitel-kölcsönadó pénzügyi lehetőséget nyit meg mindenki számára, aki pénzügyi segítségre szorul. A magánszemélyeknek, cégeknek és vállalatoknak 3% -os kamatlábat adunk ki egyértelmű és érthető feltételek mellett, előrefizetés nélkül.
Szüksége van egy üzleti kölcsönre?
Szüksége van egy személyi kölcsönre?
Szeretne vásárolni egy autót?
Szeretne refinanszírozni?
Jelzáloghitelre van szüksége?
Vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailen keresztül: Gregowenloanfirm@gmail.com https://uploads.disquscdn.com/images/8dea1075378784796c50816dc8211fbbd59cf48a61b7ada4bfa7038b73312546.jpg
A
törvényes hitel megszerzése mindig is óriási probléma Az ügyfeleknek,
akiknek pénzügyi problémájuk van, és megoldást igényelnek rá. A hitel és a biztosíték kérdése olyan, amire az ügyfelek mindig aggódnak, amikor egy hiteles hitelezőt keresnek. De … ezt a különbséget a hitelezési iparban tettük. Kölcsönzéseket tudunk biztosítani a 2500 dolláros összegből. 500 millió dollárra
Szolgáltatásaink magukban foglalják a következőket:
Adósságkonszolidáció
Második jelzálog
Üzleti kölcsönök
Személyi kölcsönök
Nemzetközi kölcsönök
Hitel bármilyen
Családi kölcsön E.T.C
Nincs társadalombiztosítás, és nincs hitel-ellenőrzés, 100% -os garancia. Mindössze annyit kell tenned, hogy pontosan tudd meg, mit akarsz, és biztosan megvalósítjuk az álmaidat. (WINNERS TRUST LOAN FIRM.). azt mondja YES, amikor bankjaid NO-t mondanak. Végül pedig kis méretű hitelintézeteket, közvetítőket, kis méretű pénzügyi intézményeket finanszírozunk korlátlan tőkéért. További részletekért forduljon hozzánk bizalommal, kérjük, azonnal válaszolj erre az e-mailre: winnerstrustloanfirm@gmail.com
Megígértem, hogy megosztom ezt a hitelnyilatkozatot Isten mivoltának köszönhetoen az életemben
Helló,
Alexandra Viktória vagyok, jelenleg Debrecenben él. Jelenleg egy özvegy vagyok a négy gyermekeimmel, és 2015 májusában pénzügyi helyzetbe kerültem, és szükségem volt a refinanszírozásra és a számlák kifizetésére. Megpróbáltam kölcsönöket keresni mind a magánvállalatoktól, mind a vállalattól, de soha nem sikerült, és a legtöbb bank csökkentette a hitemet. De ahogyan azt Isten is megtette, beismertem magam egy magánhitelezonek egy olyan Istennel, aki 850.000EURO hitelt adott nekem, ma pedig egy üzlet tulajdonosa vagyok, és a gyerekeim jól teljesítenek abban a pillanatban, ha kapcsolatba kell lépned minden céggel utalás fedezet nélküli hitel biztosítására, hitelellenorzésre, nem csak 3% -os kamatlábbal és jobb visszafizetési tervekkel és ütemezéssel rendelkezo társjelzo, kérjük, forduljon Betty Mabel asszonynak (betty.mabel227@gmail.com). Nem tudja, hogy ezt csinálom, de most boldog vagyok, és úgy döntöttem, hogy az emberek többet tudnak róla, és azt is szeretném, ha Isten megáldja. E-mailjével kapcsolatba léphet vele. betty.mabel227@gmail.com
Bizonyságot arról, hogyan alakult át az életem (betty.mabel227@gmail.com)
Anna Eszter vagyok Budapesten, és ma boldog no vagyok? Mondtam magamnak, hogy bármely olyan kölcsönhitelezo, aki megváltoztathatja az életemet és a családom életét, utalok minden olyan személyre, aki hitelt keres. Ha hitelre van szüksége, és 100% -ban biztos a hitel visszafizetésérol, kérjük, vegye fel velük a kapcsolatot, és kérjük, mondja meg nekik, hogy Eszter Anna utalt Önre. E-mail: Betty Mabel asszony a következon keresztül: (betty.mabel227@gmail.com)
Bizonyságot arról, hogyan alakult át az életem (betty.mabel227@gmail.com)
Hello barátok!!! A nevem Dora Laura. Szeretnék bizonyságot tenni arról a jó hitelhitelezorol, aki két különbözo internetes nemzetközi hitelezovel csalóztatta meg oket, és mindannyian azt ígérik, hogy kölcsön ad nekem, miután sok díjat fizettek, ami semmit nem eredményez, és nem jelentett pozitív eredményt. elvesztettem a kemény pénzt, és összesen 8,000EURO volt. Egy nap, amikor böngészgettem az interneten nézve frusztrált, amikor találkoztam egy bizonyságot no, aki szintén csaló és végül kapcsolódik egy legitim hitel cég nevu Betty Mabel Pénzügyi Hitelszolgálat és e-mail (betty.mabel227@gmail.com), ahol o végül megkaptam a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazokkal a kölcsöncégekkel, majd elmondtam nekik a történetemet arról, hogy kétféle hitelezo vett részt velem, akik nem csináltak semmit, csak persze több fájdalmat okoztak nekem. Megmagyarázom a cégnek, hogy levelet küldjek, és mindent elmondtak nekem, hogy ne sírjak többet, mert én kapom a kölcsönt a társaságukban, és én is megtettem a megfelelo választást kapcsolatba velük. kitöltöttem a hitelkérelem formanyomtatványt, és mindent megtettem, amit tolem kértem, és a sokkomat megkaptam 65,000.00EURO hitelösszeget a nagyszeru Betty Mabel (Betty Mabel Pénzügyi Hitelszolgálat) által kezelt Betty Mabel Istentol, aki fél a notol és itt ma boldog vagyok, mert ez a cég adott nekem egy kölcsönt, így tettem egy fogadalmat az én én, hogy én továbbra is bizonyságot tesz az interneten, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. Sürgosen szüksége van egy kölcsönre? kedves és gyors kapcsolat Ez a nagy cég most az Ön hitelére e-mailben: (betty.mabel227@gmail.com) o kedves szívélyes. Sok szerencsét.
VIZSGÁLATÁNAK, HOGY A LEGJOBB KÖLCSÖNHAJTÓTÓL SZÁRMAZIK
A nevem David Daniel Budapest polgára. 4 különbözo internetes nemzetközi hitelezovel csaltam oket, mindannyian ígérnek, hogy kölcsönöket adjak nekem, miután több díjat fizettem, ami semmit nem ad, és nem volt pozitív eredmény. elvesztettem kemény pénzt. Egy nap, miközben a szememben könnyeket kerestem az interneten, találkoztam egy bizonysággal az emberrel, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy BETTY MABEL LOAN SERVICES (betty.mabel227@gmail.com) nevu legit hitelszolgáltató társasággal, ahol végül megkaptam a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazokkal a kölcsöncégekkel, majd elmondtam nekik a történetemet arról, hogy négy különbözo hitelhitelezovel csaltak velem, de nem okozott többet fájdalmat okozva. Megmagyarázom a cégnek, hogy levelet küldjek, és mindent elmondtak nekem, hogy ne sírjak többet, mert én kapom a kölcsönt a társaságukban, és én is megtettem a megfelelo választást kapcsolatba velük. kitöltöttem a hitelkérelmezési urlapot, és folytattam mindazt, amit kértem tolem, és 270 000 euró értéku hitelt kaptam a Gary Mark által vezetett nagy társaságtól (BETTY MABEL LOAN SERVICES), és itt vagyok ma boldog, mert BETTY MABEL HITEL SZOLGÁLTATÁSOK adott nekem egy kölcsönt, így tettem egy fogadalmat az én én, hogy én továbbra is bizonyságot tesz az interneten, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. Sürgosen szüksége van egy kölcsönre szívesen és gyorsan kapcsolatba léphet a BETTY MABEL LOAN SZOLGÁLTATÁSAival az e-mail címén a kölcsönzéshez: betty.mabel227@gmail.com
KAPCSOLATBA LÉPNI
BETTY MABEL LOAN SZOLGÁLTATÁSOK
E-mail: betty.mabel227@gmail.com
VIZSGÁLATOK HOGYAN HOGY A HITELMÉNT EGY MUSÉGI KÖLCSÖNZÉSI TÁRSASÁGRÓL (R.M.L.C)
Hello barátok!!! A nevem Tom Jonathan. szeretnék bizonyságot tenni arról a jó hitelhitelezorol, aki 5 különbözo internetes nemzetközi hitelezovel csalóztatta meg a fényt, mindannyian azt ígérik, hogy kölcsön ad nekem, miután fizetett nekem olyan díjakat, amelyek semmit nem adtak, és nem jelentettek pozitív eredményt. elvesztettem kemény pénzt, és összesen 17,000.00EURO. Egy nap, amikor böngészgettem az interneten nézve frusztrált, amikor találkoztam egy bizonyságot tanító novel, akit szintén becsaptak, és végül kapcsolatba került egy Betty Mabel Loan Service nevu törvényes kölcsönszolgáltatóval és emailvel (betty.mabel227@gmail.com), ahol végül megkaptam a kölcsönt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kapcsolatba kerüljek ugyanazokkal a kölcsöncégekkel, majd elmondtam nekik a történetemet arról, hogy öt különbözo hitelezovel csaltak meg, akik nem tettek semmit, csak persze több fájdalmat. Megmagyarázom a cégnek, hogy levelet küldjek, és mindent elmondtak nekem, hogy ne sírjak többet, mert én kapom a kölcsönt a társaságukban, és én is megtettem a megfelelo választást kapcsolatba velük. kitöltöttem a hitelkérelem formanyomtatványát, és mindent megtettem, amit tolem kértem, és az én sokkomat illetoen 250.000,00 euró összegu hitelt kaptam ez a nagyszeru cég (Betty Mabel Hitelszolgálat), amelyet Mrs. Betty Mabel kezel egy Isten félelmes novel és itt i ma boldog vagyok, mert ez a cég adott nekem egy kölcsönt, így tettem egy fogadalmat az én én, hogy én továbbra is bizonyságot tesz az interneten, hogy hogyan kaptam a kölcsönt. Sürgosen szüksége van egy kölcsönre? kedves és gyors kapcsolat Ez a nagy cég most az Ön hitelére e-mailben: betty.mabel227@gmail.com o kedves szívélyes. Tom Jonathan marad ……
Most kaptam egy 600 000 Ft-os kölcsönt az egészségügyi kiadások fedezésére. … Azok, akiknek szükségük van pénzeszközökre, fizetési számlákra, adókra vagy más finanszírozásra. … Hitelek 50.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig: johnbenloancompany@gmail.com