A humanoidok valósága természetéből adódóan hajlamos arra, hogy időről időre eltűnjön, majd újra megjelenjen. Eme kognitív folyamatok éppúgy kulcsszerepet játszanak a filozófiában és a pszichológiában, mint a szórakoztatóiparban és a harcászatban. A huszadik század nem véletlenül lett a mozi és a pszichoanalízis százada, vagy egy fokkal általánosabban és kihívóbban: a kép korszaka. A képek hatalma a modernitás csúcsán már nem csupán a vallásos áhítatban és a naiv képrongálásban ölt testet, hanem a klónozás és a terrorizmus félelmetes folyamataiban is manifesztálódik.
Carlos Latuff karikatúrája, 2001.
A chicagói egyetem professzora, a képi fordulat és az ikonofília önkritikus apostola, W. J. T. Mitchell már 2005-ös szegedi előadásában is összekapcsolta egymással Dolly és a World Trade Center fotóját. A bárgyú birka a teremtés ősjelenetét hozza testközelbe, az Al-Kaida rettenetes akciója pedig a képrombolás jelenségét helyezi új dimenziókba. Egyúttal mindkettő arról is szól, hogy milyen súlyos következményekkel járhat, ha valaki ténylegesen életre kelt, élettel tölt meg egy képet. Dolly ugyanis Mitchell szerint elsősorban egy kép, egy másolat, az eredeti birka leképezése, bio-kibernetikus reprodukciója. A médium ez esetben nem a papír, és nem is egy elektronikus fájl, mint az analóg vagy a digitális fotó esetében, hanem maga az élő, szerves anyag, a hús-vér test, amelyet számítógépes genetikai tervezéssel öntenek formába. A természetesen Walter Benjamin előtt tisztelgő „bio-kibernetikus reprodukció” kifejezés meglepő módon még a terroristákra is alkalmazható. Mitchell provokatív nézőpontjában a bekamerázott robotrepülőgépek és az öngyilkos terroristák egyaránt intelligens fegyverek. És az utóbbiakat éppúgy igyekeznek futószalagon gyártani, mint az előbbieket. Persze ez egy olyan absztrakciós szint, ami ellen az izraeli hadmérnökök és az arab filozófusok egyaránt tiltakoznának. Informatikai szempontból azonban a képfilozófus analógiája nem is tűnik olyan merésznek, hiszen mindkét rendszer célja a pusztítás, csak éppen az egyik program szilícium-alapú, a másik meg fehérje-alapú hardware-en fut.
Átalakított Star Wars figura a legofesto.blogspot.com-ról
A World Trade Center elleni támadás bizonyos tekintetben az érme másik oldala. Oszama bin Laden akciójának elsődleges célja ugyanis egy ikon lerombolása volt, hiszen az elmúlt évtizedekben a WTC vált az USA gazdasági-politikai hatalmának egyik eminens szimbólumává. A tragédia által kiváltott sokk és trauma nagyságához az emberi áldozatokon túl jelentős mértékben hozzájárult a sérthetetlen amerikai szuperhatalom mítoszának összeomlása is. Az 1991-es Sivatagi Vihar képi formában fogyasztható médialátványossága után a háború és a pusztítás a szó szoros értelmében átszakította a képernyőt. Mindazonáltal az eredeti cél éppúgy egy mediális csapás volt, mint az „áldozatok nélküli” Öbölháború esetében, amelyet sokak szerint a CNN nyert meg. 2001-ben azonban nagyon komoly vereséget szenvedett az amerikai államapparátus, amelyet igen szűklátókörűen a gonosz mitizálásával próbált palástolni. George W. Bush egy új keresztes háborút hirdetett meg anélkül, hogy rendelkezett volna egy visszahódítható „mennyei” Jeruzsálemmel. Jacques Derrida és mások nyomán Mitchell 2005-ös szegedi és 2008-as budapesti (CEU) előadásában is a terrorizmus elleni háború értelmetlenségére és visszáságaira kísérelte meg felhívni a figyelmet. Konkrétan arra, hogy az abu ghraibi fotók nyilvánosságra hozása minden korábbinál jobban rávilágított a kínzás embertelenségének és a képalkotás obszcenitásának politikailag (is) súlyosan terhelt összefonódására. A katonai terror ráadásul nem csak felháborítóan gusztustalan, de totálisan értelmetlen is, hiszen a cél nem a vallatás, nem a terroristák lokalizása, hanem a nagybetűs Másik megalázása volt.
Mitchell szegedi előadása most már Szőnyi György Endrének és csapatának (szerkesztőtársa Szauter Dóra és a kötet fordítóinak nagy része is a szegedi professzor tanítványa) köszönhetően magyarul is olvasható A képek politikája című tanulmánykötetében. Mitchell legfrissebb kutatásairól (a terrorizmus klónozásáról, a képek vitalitásáról, és a képi fordulat revideálásáról) azonban nem kapunk átfogó képet, mivel a válogatás a chicagói „művészettörténész” két korábbi művére, az 1986-os Iconology-ra és az 1994-es Picture Theory-ra fókuszál. A képek politikája ezzel együtt is hiánypótló mű, amelyből kirajzolódik egy nem csak kulturálisan, de politikailag és filozófiailag is elkötelezett „kritikai ikonológia” programja. Ez a program minden ellenkező híresztelés ellenére nem egy felhígított képtudomány, és nem is egy szenzációhajhász vizuális kultúra kutatás, hanem a képi formát öltött kulturális produktumok elmélyült, szórakoztató és filológiailag is megalapozott kutatása. Mitchell William Blake munkásságán keresztül vetette bele magát a verbális és vizuális reprezentációk kutatásába, és lelkiismeretesen végigolvasta a képi és szöveges ábrázolások összehasonlító elmélettörténetét az antik ekphrasistól Gotthold Ephraim Lessingen, Edmund Burke-ön és Nelson Goodman-en keresztül Oliver Stone és Spike Lee filmjeiig. Ez a történet persze egy jóval „szoftosabb” kulturális háború sáncai közé kalauzol, de Marx-interpretációja (ez kimaradt a magyar válogatásból) és absztrakt expresszionizmus elemzése (ez benne van Ut pictura theoria címen) valóban korszakalkotó. Legalább ilyen jelentős a kultikussá vált Képi fordulat Panofsky-olvasata is, amely éppenséggel egy manifeszt antihumanistával, Louis Althusserrel hozta össze a humanizmus német apologétáját. De nem is maga a „furcsa pár” az igazán provokatív, hiszen az ikonológiának és az ideológia-kritikának valóban van mit tanulnia egymástól. Inkább az, hogy Mitchell az általuk használt metaforákon és képeken keresztül találta meg közöttük az összhangot, ami igen erőteljesen utal arra, hogy az elméletek éppúgy elsősorban önmagukra és társaikra referálnak, mint a képek, és az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor valaki összekeveri a valóságot és a fikciót, a gyakorlatot és az elméletet, a kínzást és a pornográfiát, azaz a háborút és a szórakozást. Sokak számára azonban a legnagyobb probléma és a legsúlyosabb trauma mégis csak az, hogy az információs társadalom és a globális technokapitalizmus korában a határok egyre kevésbé kitapinthatók.
A képek politikája. W. J. T. Mitchell válogatott írásai. Szerkesztette: Szauter Dóra és Szőnyi György Endre. JATE Press, Szeged, 2008. (284 oldal, ill.)
W. J. T. Mitchell 2008. október 29-én a budapesti CEU-n tartott előadást The Role of Images in the „War on Terror” címmel.
