Utcahossz

A Műcsarnok nagy BBS-kiállításának nyitó termébe Páldi Lívia kurátor néhány kortárs képzőművészt hívott, hogy megrajzolják azt a társadalomlélektani teret, amely a BBS-t évtizedeken át körülvette. Nagy tér a szűk levegőjű kornak, csak lézengeni lehet benne; csakúgy, mint a város akkori terei, amiből volt sok, de […]


Mozgó képek és mozgó terek. Miről fog szólni most három hónapig a tranzitblog?

Polyák Levente: Az építészet az a művészeti ág, amelyhez egyszerre mindenki közel érzi magát – az épületek körülvesznek minket, strukturálják napjainkat, elősegítik és megakadályozzák cselekedeteinket. Ugyanakkor az építészet egyes összefüggései – az épületek építésének technikai követelményei miatt – kevéssé hozzáférhetőek, értelmezhetőek a kívülállók számára. De […]


Az infrastruktúra átváltozásai

Amikor ezt a cikket írom, már napok óta zajlik Budapesten a közösségi közlekedést állami, adófizetői pénzből és monopolhelyzetből szolgátató BKV dolgozóinak sztrájkja. Ez a város közlekedését és működését átalakító jelenség ugyanakkor életre hívott olyan kezdeményezéseket, mint például a BKV-pótlónak nevezett, eddig javarészt ismeretlen car sharing […]



A csodák és a föld

A Manhattentől metróval 45 percre lévő Coney Island a város déli csücskében, az Atlanti óceán partján terül el. Strand, ahol nyaranta kispénzű New York-iak milliói, telente pedig a hidegvíz kedvelő Jegesmedve Klub tagjai fürdenek. Amerika leghíresebb gyorsételének, a Nathan-féle hotdognak és számos félig-ehető dolognak az […]


Önkényuralom és utópia

A modernizmus sivatagában című kiállítás azt mutatta be, hogy az európai építészet milyen eszközökkel kísérletezte ki épület- és lakónegyed-típusait Észak-Afrikában. Azt, ahogyan a később nyugat-európai nagyvárosok peremén épült lakótelepek „tesztelése“ zajlott Tunéziában, Marokkóban és Algériában az 1940-es, 50-es évek során. A modernizmus sivatagában című kiállítás […]


Egy játszótér IGEN városban

„Ha egyszer beleszeretsz egy helybe, ott csinálod meg”. „Pedig a legrosszabb helyszínt választottam” – magyaráz Karin Schneider képzőművész az általa tervezett játszótérről, amelyet idén nyáron adtak át Rijekában. „Egy üres saroktelket, amely az utca szintjénél jóval mélyebben van, csak lépcsőkön lehet megközelíteni – valami mégis […]


104, az új művészeti hely Párizsban

104 még üresen kong. Fotó: Polyák Levente Szerda este másodszor jártam a 104-ben, Párizs új művészeti helyszínén. Belépve a rue d’Aubervilliers-re nyíló kapun, körülbelül ugyanazt találtam, mint egy héttel korábban: hatalmas, kivilágított termek, elveszve a terekben néhány tébláboló szervező és végtelenül udvarias biztonsági őr. Az […]



Táj és gyűlölet

A második hétvégén kezdődött az egész. Vonatra szálltam, hogy körülnézzek N.-ben, vegyes érzelmekkel ugyan, de kíváncsian – a városról hallottak legalábbis visszavettek a szokásos lazaságból, amivel a biztonságról szóló tanmeséket kezelni szoktam. Aztán ahogy kibújt a vasút a föld alól és megláttam a tájat, a […]


Az Egyetemes Bármi

Feltaláló, tudós, matematikus, mérnök, építész, képzőművész, kutató, tanár, sztárelőadó, számos könyv szerzője – Buckminster Fuller mindenütt ott van, és ugyannakor szinte láthatatlan. A hivatalos építészettörténet lefeljebb naiv kísérletezőként, kívülállóként említi meg – egy álmodozó amerikai, aki egy térképpel és félgömbökkel akarta megoldani a világ problémáit. […]


Disztópiából utópiába 2

(b.Látványosság és láthatóság) Az alábbi fotóra véletlenszerűen bukkantam. Illusztráció céljából kerestem egy portrét Armin Medoschról, akit onnan lehet ismerni, hogy médiaművészetről publikált szövegeivel folyton polémiákat generál. Például azért, mert halottnak nyilvánítja azt. Nem ő az egyetlen, aki a műfaj halálhírét kelti, a Nagy Vég-szcenáriók akárcsak […]


Disztópiából utópiába

(a. A tekintet nyomása) Towards a New Culture of Space, Design Cities, Cities Unbuilt, Ideal City –Invisible Cities, Urban installations, Cities, Artaz építészettel és a modern várossal foglalkozó nemzetközi kiállításokból, amelyeket az utóbbi években rendeztek. Sokat gondolkodom azon, hogy vajon miért vált e téma ennyire […]


Disztópiából utópiába

(a. A tekintet nyomása) Towards a New Culture of Space, Design Cities, Cities Unbuilt, Ideal City –Invisible Cities, Urban installations, Cities, Art and Recovery, Gridlock: cities, structures, spaces, Radicalising the Habitat,  Global cities – ez csak néhány találomra kiragadott példa azokból az építészettel és a […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány