SHOW

Mindennapi életünkben szinte folyamatosan képek tömegével találkozunk, szándékunk szerint vagy anélkül is. Közben szüntelenül igyekeznünk kell, hogy a spektákulum- (azaz reprezentáció-) alapú társadalmunkban egymásba illeszkedő, mozgó– és állóképekben megkeressük a valóságot és leszűrjük az igazságot. A képbe vetett hitünk örökösen megpróbáltatásokon esik keresztül, és figyelmünket, […]


A kép hatalma – első rész: Hirdetés, művészet, társadalom, párbeszéd

Majakovszkij és Rodcsenko együttműködve hirdetésekkel összekapcsolt világmegváltó jelmondatokkal töltötték meg az egyébként üres kirakatokat, röviden és közvetlenül a tömegekhez szólva a „hirdetés költészetét” teremtették meg. Amikor a film még fiatal volt és néma – egyetlen kifejező eszköze a mozgó kép –, Virginia Woolf elragadtatással figyelte […]


Rendszerváltás – befejezetlen program

Június elején folytattuk a rendszerváltás témaköre kapcsán szervezett eseménysorozatunkat. Meghívott vendégek K. Horváth Zsolt és Vári György voltak. Az eseményről készült dokumentációt – Hajdu Zsolt rajzait valamint a beszélgetés hangfelvételét – itt lehet megtekinteni. Vári György, K. Horváth Zsolt és László Zsuzsa ι Hajdu Zsolt […]


A Facebook igazi arca

“A költői terrorizmus — a változás pszichológiája — nem feltétlenül a szorongáson keresztül fejti ki a hatását, hanem más erős pszichológiai ágenseken keresztül állítja elő az érzelmi intenzitást, mint az undor, a szexuális izgatás, a babonás félelem, vagy az önazonosság dekonstrukciója” (Becker 37)


A 11. ARC kiállítás nyertes képéről

Zsűritagként számomra az első pillanatban egyértelmű volt, hogy az Emlékmű című képnek első díjasnak kell lennie. Hogy másoknak mennyire nem egyértelmű ez a döntés, arra nem csak a hetekig húzódó kiválasztási folyamat, de a kép utóélete is folyton emlékeztet. Miután a sokadik ismeretlen és ismerős […]


Az infrastruktúra átváltozásai

Amikor ezt a cikket írom, már napok óta zajlik Budapesten a közösségi közlekedést állami, adófizetői pénzből és monopolhelyzetből szolgátató BKV dolgozóinak sztrájkja. Ez a város közlekedését és működését átalakító jelenség ugyanakkor életre hívott olyan kezdeményezéseket, mint például a BKV-pótlónak nevezett, eddig javarészt ismeretlen car sharing […]


Láthatatlan, de tudható. Rendszertelen válogatás művészet és államhatalom ütésváltásaiból

KissPál Szabolcs múlt heti cikke, illetve a közelmúlt egy általa is említett másik képzőművészeti/politikai botránya kapcsán arra gondoltam, érdemes lenne összegyűjteni párat az elmúlt néhány év olyan ügyeiből, amikor a kortárs művészet úgymond „kiverte a biztosítékot” a politika szereplőinél, vagy amikor művészek más módon kerültek […]


Közismertség – tranzitblog off line beszámoló

|Múlt csütörtökön megrendeztük első off line szakmai programunkat. Meghívott vendégeinkkel – Spengler Katalinnal, Andrási Gáborral és Földes Andrással – a kortárs művészet közismertségéről beszélgettünk egy konkrét projekt (Pixel portrék) illetve sajtótermékek (Műértő és Képgyár) kapcsán. Spengler Katalin, műgyűjtő, szakújságíró, a Pixelek projekt egyik kurátora; Andrási […]


Mindannyian más nyelven beszélünk – interjú György Péter esztétával a tranzitblog első születésnapja kapcsán.

Süvecz Emese: A beszélgetés apropóján küldtem Neked egy hosszabb szöveget, amelyben lényegében azt állítom, hogy nincs magyar kortárs képzőművészeti diszkurzus. Mivel vizuáliskultúra-blog vagyunk, jó ötletnek gondoltam, hogy fotókkal illusztráljam a gondolatmenetemet. Az egyik fotó a 2003-ban megszervezett Lányi András–Tamás Gáspár Miklós vitát mutatja. Van egy […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány