Nyitott mű(hely) – az MKE Képzőművészet-elmélet tanszékének bemutatkozó programja a Laborban 2011 06. 20-23.

generation next Az egyetemeken, gimnáziumokban, sőt általános iskolákban és óvodákban is rendszeresen megtartott, igen népszerű nyílt napot az MKE Képzőművészet-elmélet tanszékének (KET) oktatói és hallgatói rögtön majd’ egy hétre bővítették, kimerítő és részletes betekintést téve lehetővé elsősorban a szak iránt érdeklődők, de a szakma és […]



Vegyük kézbe a kamerát, és fussunk vele!

„Dramaturgiai szempontom lényege, hogy ki akarom dobni a legtöbb megszokott, de nélkülözhető kényszert, menekülök a ridegségtől, de ugyanakkor nem feledkezem meg róla, hogy a film egyfajta kommunikáció” – olvasható egy Lars von Trierrel készült interjúban. Trier vállalja, hogy legalább kísérleti jelleggel másra figyel, mint amit […]


Illúzió helyett szemtől szemben

Túl kifejezésen, zavaron és kompromisszumon – és a NAGY szavakon –, túl a sóson, túl az édesen, nézzünk új gondolatok után, amelyek talán nem oly’ látványosak, mint a sztár- és primadonnaépítészet megnyilvánulásai, mégis inspiráló, közeli, minimális eszközöket megmozgató, illúziómentes (?), szemtől szembe helyzeteket eredményeznek – […]



Etika és a képzőművészeti intézményrendszer

Ez a poszt eredetileg egy esettanulmány-szerűségnek indult. Egy aktuális budapesti bemutató kapcsán felröppent a hír, miszerint a kiállító művészek, valamint a művészek és a kiállítást megrendező intézmény között konfliktus alakult ki, amely a kiállítás kimenetelét nagyban veszélyeztette. Oknyomozó riporttal sajnos nem szolgálhatok, noha többször is […]


A producerek – beszélgetés Páldi Líviával az Ernst Múzeumban megrendezett kurátori munkáról szóló kurzus kapcsán.

Az alábbi interjú egy kurátor képzésekről szóló cikk-sorozat első darabja. A témával kapcsolatos interjúk és szubjektív beszámolók célja sokrétű. Egyrészt külföldi és magyar oktatási programokkal kapcsolatos alapvető információkat gyűjt egybe. Ezen felül –  remélhetőleg – a különféle oktatási koncepciók közötti eltérések bemutatásával konstruktívan hozzájárul a […]


Rejtvények és történetek: Vik Muniz a MoMA-ban

Egy Rubik-kocka 1974-ből, Giacometti 1934-es Láthatalan tárgya és Charles Stillwell 1883-ban tervezett barna papírzacskója: mi köze a három egymástól látszólag mindenben és mindenhonnan nézve különböző tárgynak egymáshoz? És mit keresnek egymás mellett, sarokba szorulva a Museum of Modern Art harmadik emeletén?  Rubik-kocka, Giacometti: Láthatalan tárgy, […]



Kortárs művészet és kiállításai, elmélet és gyakorlat

 – Stenczer Sári beszél szakmai továbbképzésének történetéről. Művészettörténetet tanultam az ELTE-n, amelyet 2002-ben fejeztem be, diplomámat Csernus Tibor munkásságából írtam Beke Lászlóhoz. Mivel legfőképpen a ’64 utáni, tehát a párizsi emigrálását követő korszakát dolgoztam fel, 2002 márciusában ellátogattam hozzá a francia fővárosba – két hosszú […]


© 2023 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány