tranzitblog.hu

Nekrológ — Roma Parlament 1991-2016

Junghaus Timea,

2016. október 24-én a Roma Parlamentet rendőri intézkedés mellett kilakoltatta a nyolcadik kerületi önkormányzat Tavaszmező utcai székházából. A Roma Parlament elnökségének november 2-án rendezett, a Roma Parlament temetésének értett utcai performanszán pedig nyilvánvalóvá lett, hogy a magyar kulturális szféra egyik meghatározó intézményét végleg elveszítettük. Ez a front is elesett…

Föl & le

TGM,

A jelenlegi polgári rendszer, abban a téves hiszemben, hogy restaurációt hajt végre, leviszi a kultúrát a Várból, le a királyi Budáról a proli és kispolgári Pestre, méghozzá a Ligetbe, az ÁLLATKERT és a CIRKUSZ és a MAJÁLIS mellé: ott a kultúra helye a VURSTLIban, a vulgáris népszórakoztatás, a zabálás, piálás, napozás, biciklizés, focizás, gyerekzsivaj, „turisztika” terében. De mi megy föl? Mi megy föl a Várba?

És hamarosan a sötétség

Nagy Gergely,

Az intézményi kommunikáció egészen új módozatait tanuljuk mostanában, különösen a kulturális szférában. Ugyanis a válasz megtagadásának is bonyolult kultúrája lett az utóbbi években. Olvasni kell ezt a sajátos, minimalista kottát, hisz hallgatni sokféleképpen lehet. Az intézmények különösen akkor maradnak némák, ha a saját helyzetükről, jövőjükről faggatjuk őket. Főként azok az intézmények, amelyek szerepeltek a sokat emlegetett Lázár-listán, a megszűnő vagy átalakuló intézmények januári lajstromában. Többek között ilyen a MaNDA is, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet.

Finita la commedia

Nagy Gergely,

A független kulturális színtér szereplői mostantól teljes egészében kiszolgáltatottakká válnak. Nem lesz egyetlen olyan (pályázó) projekt, műhely, közösség sem, amelyik ne a pártállam figyelő tekintete előtt működne, egyetlen olyan (pályázó) alkotó sem, aki a pártállam kontrollja nékül dolgozhat. Csak az marad a radarernyőn kívül, aki nem pályázik – ez a helyzet, bár ezzel az állítással nem szeretnék állást foglalni a manapság minden műhelyben felmerülő „pályázni vagy nem pályázni”, romboló morális dilemmájában.

Erzsébet tér, végállomás

Nagy Gergely,

„Mióta a design szó beleült a magyar fülbe, nem volt még kormányzat, amelyik valós értékén tudta volna kezelni a design fogalmát, még ha láttunk is változó lelkesedéssel és hozzáértéssel tett formai gesztusokat” – fogalmaz a Műértő folyóirat 2016. márciusi számának Designcsökkentés című szerkesztőségi jegyzete. Azt hiszem, precízen. Nagyjából erre juthatunk, ha az Erzsébet téri Design Terminal (DT) megszüntetéséről szóló bejelentés utáni lehetőségeket próbáljuk latolgatni.

Malgot István közösségi kísérletei Maótól Vonáig egy nem-értelmiségi művészet felé

Laszlo_Zsuzsa,

Amikor Malgot István 2015 végén a politikai és kulturális amnézia szürke zónájából előlép az MMA égisze alatt újjászervezett Műcsarnok több ezer fős nagyközönsége elé, nehéz eldönteni, hogy a mellőzött külön-utas mester rehabilitációjaként vagy az ártalmatlan amatőrizmus, a nem-értelmiségi művészet kanonizációjaként értelmezzük ezt a megdicsőülést.

Mit tegyünk? De tényleg.

Nagy Gergely,

A nyílt beszélgetés célja az volt, hogy az FKSE megvitassa saját tagságával, illetve megossza barátaival a dilemmát: pályázzanak-e a megváltozott összetételű NKA-hoz (Nemzeti Kulturális Alap), illetve jelöljenek-e tagokat abba az NKA-kuratóriumba, amelybe meghívást kaptak? Erre néhány éve egy vállrándítás kíséretében azt mondtuk volna: miért ne. Pedig az NKA akkor sem volt problémamentes. Ma viszont az a helyzet, hogy gyakorlatilag nincs NKA, csak probléma.

Hóman és a penész

Mélyi,

Székesfehérváron az elmúlt két év során egy jól körülírható ideológiai program jegyében a két világháború közötti magyar kultúrpolitika meghatározó egyéniségeinek, Klebelsberg Kunónak és Kornis Gyulának állítottak emlékművet. A sorozat a városi tervek szerint most egészül ki a harmadik elemmel: Hóman Bálint egészalakos portréjával.

Szakmai minimum III: Kortárs művészet és oktatás

Szoboszlai János György,

A teljesség igénye nélkül felvázolok két oktatással kapcsolatos területet a „szakmai minimum” szempontjából, amelyekre közvetlen rálátásom van, és amelyeket relevánsnak tartok a tranzitblog e téma körüli diskurzusában: a közoktatás és a művészeti felsőoktatás viszonyát a kortárs művészethez. Fotó: Múzeumpedagógiai foglalkozás a Mi a magyar? című kiállításon, Műcsarnok (2012.08.02 […]

Szakmai minimum II: Art workers won’t kiss ass!

Süvecz Emese,

Haben und Brauchen, 2012, Berlin   Gondolatok a szakmapolitizálás lehetséges állami támogatásának elvéről és formáiról Rendkívül cinikus módon elutasító válaszokat kaptam első körben a tranzit.hu Akciónapok februári eseményére meghívott pártpolitikusoktól arra nézvést, miként támogatnák pártjaik a szakmapolitikai önszerveződéseket. Amikor visszaragadva a szót, konkrétumokra tereltem a beszélgetést, […]

Szakmai minimum I: Nipp a tévé tetején

Nagy Gergely,

„Provokáció a Vigadó? Akkor tessék annak is venni. Megírni, eltáncolni, akciókat szervezni, nevetségessé tenni. Tudomásul venni, hogy odabent is lesz művészet, szeretni az értékeset, és különbséget tenni jellemek és műalkotások között.” – írja a Népszabadság publicisztikája a Vigadó előtti demonstrációra és az odabent zajlott ünnepélyes megnyitóra […]

Szakmai minimum – feljegyzések a kulturális politikáról

tranzitblog,

Már egy hónap is eltelt a februári Akciónap óta, ahol a demokratikus pártok képviselői kulturális politikai programjaik ismertetésének céljából jelentek meg. Időközben az Akciónap meghívását érdemleges válaszra nem méltató Fidesz is feltűnt a színen: a Katona József Színház kultúrpolitikai vitaestjén, L. Simon László képviseletében. Nos, kérdésünk […]

20 éves a Nemzeti Kulturális Alap 3. – Lehetőségek és felelősségek

Horányi Attila,

Utolsó posztomat onnan szeretném indítani, ahol az előzőt abbahagytam: a pályázatcentrikusság és a stratégiahiány, illetve a szakmai szabadság és az optimális, optimalizálható működés lehetőségének mérlegétől. Három megfontolással élek ezzel kapcsolatban (ezek továbbra is saját kurátori időszakom tapasztalatain alapulnak), hogy aztán negyedikként kitérjek arra a válaszra, amelyet […]

20 éves a Nemzeti Kulturális Alap 2. – Egy kurátor emlékei

Horányi Attila,

Második NKA-tárgyú posztomban perspektívát váltok. Mivel a tranzitblog olvasói között feltételezhetően többen vannak olyanok, akik pályázó minőségben kerültek kapcsolatba a Nemzeti Kulturális Alappal, és kevesebben olyanok, akik munkatársként ismerik az intézményt, érdemesnek látszik a működés egy-két pontját belülről is megvilágítani. Minthogy az én megbízatásom a […]

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány