Sugár János: PST könyvbemutató és az œuvre című munka kiállítása

A tranzit. hu gondozásában megjelent PST (Public – Street – Tactical) Sugár János public art tevékenysége című magyar-angol nyelvű kiadvány egyszerre kívánja elhelyezni Sugár János public art gyakorlatát egy nemzetközi keretrendszerben, a hazai sajátságokat is szem előtt tartva, valamint sorra venni a PST gyűjtőfogalma köré sorolható műveit, újraértelmezve, olyan, a nyolcvanas években készült munkáit is, mint a Gyorskultúra (1984–1988) vagy a Perzsa séta (1985). A kötetet bemutatja Hock Beáta, kultúrtörténész. Az œuvre megtekinthető 2017. március 18-ig, bejelentkezés alapján az office@tranzitinfo.hu címen.


METASITU: Séta Ökumenopoliszban

A METASITU által vezetett budapesti séta szitnén az ökumenpolisz (vagyis "az egész világ egy város") fogalmát igyekezett kézzel foghatóvá tenni: olyan gyakorlatokat bemutatni, amelyek különböző területekre globálisan átültethetőek. Az egyes budapesti állomásokról a duó úgy beszélt, mintha egy másik városban járnánák: többek között maserui, New York-i, bejrúti, cochabambái példákat mutattak be, amelyeket a budapesti esetekhez hasonló folyamatok alakítanak. A séta így azt is hangsúlyozta, hogy míg az építészet, a dizájn és a városfejlesztés helyi folyamatok eredményeinek tűnnek, nem feltétlenül egyedi esetek, hanem gyakran globális mintázatokat követnek.


Le kellett volna szállnunk


A dezsentrifikáció nehezen körülhatárolható, ám súlyos probléma. Világszerte szociológusok, urbanisták és építészek dolgoznak azon, hogy a dzsentrifikáció valós okai feltárhatóak legyenek, a vele járó károk enyhíthetővé váljanak, előnyei pedig mindenközben mégis kiaknázhatóak maradjanak. Összetett és bonyolult jelenség, mint nagyjából minden társadalmi probléma, amely a városi környezetet érinti. Erről kellett volna, hogy beszélgessen tizenöt szakember a VirágJudit Galeri (Bogyó Virág, Fischer Judit) és az Alkotás útja rádióműsor együttműködésében létrejött beerbike konferencián, amit a Tilos rádió is közvetített. Az eredmény viszont valami egészen más lett.


Befejezett jövő

Mi történik az utolsó atomvárossal, ha végleg bezár az atomerőmű? Mi történik a szocialista térrel, ha megszűnik a szocializmus? Hogy él tovább Csernobil öröksége a hátrahagyott élő és halott városokban? Az Urban Forms Center és a Lviv Center for Urban History közös nyári egyeteme ezekre a kérdésekre kereste a választ az utolsó szovjet városban.


Politikailag gyönyörű


Június végén Berlin szívében a laikus sétálgató szeme elé tárult négy líbiai tigris az Unter der lindenen felépített arénában. A tigrisek egy radikális művészeti akció részei voltak: a Zentrum für Politische Schönheit (A Politikai Szépség Központja) nevű berlini kollektíva által megrendezett, élő performanszokból és szervezett beszélgetésekből, interaktív internetes játékból és videókból álló kampány célja az volt, hogy felszólítsa a döntéshozókat a 2001 óta életben lévő törvény mósosítására, amely kizárja a lehetőségét annak, hogy az Unión kívüli országokból érkező menekültek a biztonságos és gyors légiutazást választhassák a hosszadalmas és életveszélyes szárazföldi és tengeri, leginkább embercsempészek által uralt útvonalakat helyett.


A szürke ötven árnyalata

Nehéz lenne még egy olyan teret találni Budapesten, amelynek a felújítása kezdetén és az átadása alkalmából is szükségesnek érezték a félhivatalos kultúrpolitikai reprezentációt: 2013 elején a Design Terminálban több napos eseménysorozatot rendeztek a BKK szervezésében a tervpályázat eredményeiről és a tér történetéről, idén tavasszal pedig a Kiscelli Múzeumban nyílik átfogó kiállítás a híres Moszkva téri órával a főszerepben.


Egy érthetőbb város felé

Pontosan mi ez a hackathon és mire is jó? Merült fel bennem a kérdés, a Kitchen Budapest Databoom rendezvényének plakátját nézegetve. A technológia világában otthonosan mozogva nem volt számomra ismeretlen a fogalom, de a résztvevők motivációival kapcsolatban és egy ilyen rendezvény hasznosságát illetően elég bizonytalan voltam. Aztán megismerve a hackathonok szubkultúráját, rá kellet jönnöm, hogy egy hiánypótló kezdeményezésről van szó


A művészet szándéka

"A csoportok működése érdekel, az, ahogyan az emberek döntéseket hoznak a csoportokon belül, ahogy elmerülnek egy ideológiában, és ahogyan követik azt. Jelen pillanatban az foglalkoztat, hogy vajon lehetséges-e “eltűntetni” az agressziót – legyen az akár szóbeli vagy szimbolikus – a csoportkommunikációból, és az emberek döntéshozatali folyamatából."


A Szabadiskola vendége Artur Zmijewski volt

Artur Zmijewski novemberben három napos workshopot tartott a tranzit.hu nyitott irodájában. Az már a bemutatkozó prezentációból kiderült, hogy ez alkalommal nem Zmijewski munkássága, illetve sajátos, a korrektség/a művészi szabadság határain egyensúlyozó módszere, hanem egy általa korábban már több alkalommal kipróbált, egyéni problémafelvetéseket közösen tárgyaló, majd azokra csoportosan reagáló alkotómunka lesz.


Hóman és a penész

Székesfehérváron az elmúlt két év során egy jól körülírható ideológiai program jegyében a két világháború közötti magyar kultúrpolitika meghatározó egyéniségeinek, Klebelsberg Kunónak és Kornis Gyulának állítottak emlékművet. A sorozat a városi tervek szerint most egészül ki a harmadik elemmel: Hóman Bálint egészalakos portréjával.


Háború és reprezentáció Kelet-Ukrajnában

Mariupol 500.000 lakosú iparváros Ukrajna keleti határán, az Azov-tenger mellett. A város neve tavaly járta be a világsajtót, amikor a Donyecki Népköztársaság és az immár orosz fennhatóságú Krím-félsziget közt félúton, stratégiai pozícióban elhelyezkedő Mariupol a politikai konfliktus középpontjába került. Noha a megszállás csupán két hónapig […]


A keleti blokk, zöld szemmel

Maja és Reuben Fowkes idén megjelent két új könyve együtt olvasva megmutatja, hogy az ökológiai/környezetvédelmi diskurzusok, bár alapvetően globális jellegűek, mégis sok regionális aspektusuk van, és specifikus, helyi történetekből állnak össze. A szerzők azt is kiemelik, hogy a környezetünk állapotáról publikusan rendelkezésre álló információ mennyisége […]


Kedv s öröm röpködtek

A mosoly mint politikai tett vagy egyetemes himnusz mint kritikus örömóda? A performansz fordulat és a performatív demokrácia fogalmainak rövid bevezetését követően Alexandra Pirici és Manuel Pelmus, valamint a Société Réaliste akcióit vizsgálom az OFF-Biennále Budapest performatív olvasatának részeként. Alexandra Pirici és Manuel Pelmus: “Az […]


Egy nem-helyet hellyé változtatni

Az Eleven emlékmű mozgalom egy éve kezdődött egy flashmobbal a Szabadság téren (2014. március 23.) és bár a tiltakozást kiváltó állami emlékmű létrejött, a tér jelenleg is rendszeres programok helyszíne (Eleven beszélgetések). Az évforduló alkalmából készült interjúban arra voltunk kíváncsiak, hogy sikeresnek tartják-e a kezdeményezők […]


A Magyar Fájdalom szobra – Nem csüggeszti le fejét

Az emlékművek dekonstruálásának és rekonstruálásának jellegzetes történetét meséli el a Magyar Fájdalom szobrának esettanulmánya. Az 1932-ben emelt trianoni emlékmű az elmúlt évtizedek során az aktuális politikai szándékoknak megfelelően ment át többszörös tartalmi metamorfózison. Eredetileg a budapesti Szabadság téren állt, majd a Palatinuson és a balfi […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány