Átrajzolás

Merész vállalkozás volt Hedwig Saxenhuber és Georg Schöllhammer osztrák kurátorok részéről, hogy az állami szervek kivonulása után úgy döntöttek, független projektként, alig négy hónap alatt mégiscsak megrendezik a második Kijev Biennálét (The School of Kyiv, 2015). A két kurátor saját elmondása szerint is igen nagy […]


Az ártatlanság múzeumától a Herceg-szigetekig

Már egy ideje különös érdeklődéssel figyelem az Isztambuli Biennálét, amelyet 1987 óta minden második évben, nemzetközileg elismert kurátorok koncepciója szerint rendez meg az Isztambul Kulturális és Művészeti Alapítvány (IKSV). Az idén mintegy 30 helyszínen megvalósuló, ezernél is több művet felvonultató kortárs művészeti programot magánalapítványok szponzorálják, […]


In memoriam Piotr Piotrowski (1952–2015)

Alkotóereje teljében ragadta el a halál Közép- és Kelet-Európa modern és kortárs művészettel foglalkozó egyik legjelentősebb művészettörténészét. Azon kevesek közé tartozott, akinek életműve középpontjában a régió összehasonlító, transznacionális elemzése állt. Elévülhetetlen érdemei vannak a régió művészetének az „egyetemes” művészettörténetben való láthatóvá tételében. Nem a nemzeti művészetet […]


Tabutéma 2

Szó volt például arról, hogy a rendszerváltás után milyen különbségek állnak fenn kelet és nyugat holokauszt emlékezetében és arról is, hogy picit több mint 10 évvel ezelőtt, a holokauszt 60. évfordulóján rendezett kiállítások, így az Elhallgatott holokauszt (2004, Műcsarnok) vagy a 2B galériában rendezett Waldsee […]


Van okunk még mosolyogni?

Az újrajátszásról, az immateriális művészeti ágak és a múzeum viszonyáról, továbbá az off-színtér fenntarthatóságáról kérdeztem az alábbi interjúban Alexandra Pirici és Manuel Pelmus bukaresti művészeket. Pirici és Pelmus a tranzit.hu felkérésére egy folyamatalapú akciót valósítanak meg az OFF-Biennále Budapest alkalmával április 25-26-án a Majakoviszkij 102-ben. […]


Érzékenyebbé és befogadóbbá tenni

„Fejesugrás a városba, annak korábban meg nem hallgatott történeteibe” – olvasható a leírásban. Phil Collins hat egyszemélyes fülkét helyezett el a berlini HAU emeleti folyosóján, amelyekben otthontalan emberek megzenésített telefonbeszélgetéseit hallgathatjuk meg. Phil Collins: my heart’s in my hand, and my hand is pierced, and […]


Mi a teendő Berlinben?

Mi a teendő? – teszi fel ismét a kérdést a Chto Delat?, most Berlinben. Egy véletlenszerűen kiválasztott hétvégére érkeztem a városba, és azt tapasztaltam, hogy az épp nyitva tartó, de egyébként egymástól független kiállítások között, az orosz művészkollektíva kérdése kapcsán, mintha egy párbeszéd bontakozna ki. Érdemes […]


JÁTÉK A SZAVAKKAL (Jasmina Cibic: Spielraum – The Nation Loves It, Ludwig Múzeum)

Véletlen egybeesés, hogy a Ludwig Múzeumban párhuzamosan futó időszaki kiállítások, Jasmina Cibic Spielraum – The Nation Loves It című „összművészeti” installációja és Ciprian Muresan Egzisztenciátokat szerződés szavatolja című tárlata is a klasszikus modern irodalom és irodalmiság egy-egy emblematikus szerzőjétől választott címet kapott. Cibic Karl Kraus 1912-es művét veszi alapul, míg Muresan […]


A tranzit.hu is részt vesz az OFF-Biennále Budapest projektben

Vadonatúj kortárs művészeti programsorozat veszi kezdetét április végén Budapesten, valamint több vidéki és külföldi helyszínen. Az OFF-Biennále hat héten keresztül több tucatnyi helyszínen, a színtér legizgalmasabb szereplőit mozgósítva várja a kortárs művészetre nyitott kultúrafogyasztókat. A tranzit.hu az eseménysorozat keretében a bukaresti művész páros, Alexandra Pirici és […]


INTERJÚ AZ INTERJÚ MŰFAJÁRÓL: Khoór Lilla és Nagy Gergely gondolatai a 2006-07-es Szabadiskola interjúk weboldal bemutatója kapcsán

A Művészetelméleti és –gyakorlati szabadiskola elnevezés olyan közösségi összejövetelekre utal, ahol a résztvevők párbeszéd és vita során alakíthatják ki a közös gondolkodás és a tapasztalatcsere lehetőségét. A decemberben weblapként publikált, a 2006-2007-es szemináriumok vezetőivel készített interjúk azonban legtöbb esetben a diskurzust irányító, a kérdezés aktusával gyakran […]


A szabadságnak formát adó türelmetlenség

Amióta gyakran előjelek nélkül, hatalmas energiákkal új tiltakozó mozgalmak jelennek meg világszerte, sokakban a kortárs kulturális területen, akik szimpatizálnak ezekkel a mozgalmakkal, felmerül a kérdés: tudja-e a kortárs művészet segíteni az ellenállást a katasztrofális gazdasági struktúrákkal szemben, ha a maga módján ő is kiveszi ezekből […]


Integratív és differenciáló: gender & művészet ma

Házi múzeum Mustafa Kemál Atatürk feminista szeretőjéről, a török modernizáció titkos mozgatórugójának életéről – ez nem az a képlet, amit nőművészet vagy feminista művészet témában Magyarországon megszokhattunk. Többek között erről a „múzeumról” lehetett hallani azon az előadáson és kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Michael Blum és Ana Hoffner […]



Láthatatlan, de tudható. Rendszertelen válogatás művészet és államhatalom ütésváltásaiból

KissPál Szabolcs múlt heti cikke, illetve a közelmúlt egy általa is említett másik képzőművészeti/politikai botránya kapcsán arra gondoltam, érdemes lenne összegyűjteni párat az elmúlt néhány év olyan ügyeiből, amikor a kortárs művészet úgymond „kiverte a biztosítékot” a politika szereplőinél, vagy amikor művészek más módon kerültek […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány