A 2013-as Katalizátor-díj előválogatójáról

A múlt heti előválogatáson a január 17-i Nyitott Fórum 11 résztvevőjével két fordulóban értékeltük a Művészet kategória 61 jelöltjét. Az önkéntes előválogatók a Fórum által meghatározott szempontok szerint először tizenegyre, végül négyre szűkítette a kategória azon jelöltjeinek számát, akik idén Katalizátor-díjban részesülhetnek. Az első szűkítés eredményét […]


Indul a jelölés a 2013-as Katalizátor-díjra!

A tranzit.hu idén negyedik alkalommal hirdeti meg a Katalizátor-díjat. A díjjal kiemelkedő művészeti tevékenységekre kívánjuk felhívni a figyelmet. Emellett – idén először – egy olyan folyamatot is létre kívánunk hozni, amelyben a szakmának lehetősége nyílik saját, bevett gyakorlataira reflektálni. A Katalizátor-díjak kiosztását ezért egyúttal egy önvizsgálati folyamat […]


Katalizátor-díj 2012: Frazon Zsófia etnográfus és Polyák Levente urbanista beszélget a magyar kulturális színtér önszerveződő törekvéseiről

A 2012-es Katalizátor-díj a kortárs kultúrát ellehetetlenítő magyar kulturális politikai helyezetre reagálva, ezzel kapcsolatosan szeretne vitát kezdeményezni az önszerveződés hívószavának segítségével. Az alapító tranzit.hu kortárs képzőművészeti egyesület, olyan művészeti, kulturális és politikai projekteket, vagy akadémiai kutatásokat szeretne díjazni, melyek formai vagy tartalmi hozzájárulást képviselnek az […]


Szöveges és képes beszámoló a 2011-es Katalizátor-díj átadó eseményéről

A 2011-es Katalizátor-díjat motor kategóriában a Krétakör, újdonság kategóriában a Nemzeti Művészetért Alapítvány Napidíj című projektje kapta. Az alábbi beszámoló a zsürizés alatt, valamint a díjátadó eseményen készült fotókat és videókat, továbbá a zsűri indoklásának teljes szövegét tartalmazza. A zsűri tagjai: El-Hassan Róza képzőművész, Gagyi […]



NMA Napidíj – alternatív díjak, 4. rész

Az alábbiakban a Katalizátor-díj 2011-es alternatív díjakat bemutató kampányának keretében Nemzeti Művészetért Alapítvány (NMA) Napidíjáról szóló videóanyagot lehet látni, amely  az NMA felkérésére a tranzit.hu támogatásával jött létre a Periszláv Stúdióban.  


Kassák Lajos-díj

A 2011-es Katalizátor-díj jelölőidőszaka alatt olyan videointerjúkat lehet látni, melyekben a civil díjazás filozófiáját járjuk körül. Az alábbi videoban Nagy Pál, a Magyar Műhely egyik alapítója beszél a Kassák Lajos-díjról.



Idén másodszorra kerül átadásra a tranzit. hu által alapított Katalizátor-díj

A tranzit.hu által alapított Katalizátor-díj olyan személyeket, projekteket, kezdeményezéseket kíván értékelni, amelyek közvetve vagy közvetlenül hatással vannak a kortárs képzőművészeti élet működésére – progresszív tartalmi vagy formai megoldásokkal járulnak hozzá a művészet bemutatásához, megvitatásához és közvetítéséhez. A díj egyaránt értékeli az intézményi háttér vagy támogatás […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány