A szolidaritás nemzetközisége (október 27., 19 h, tranzit.hu)

A tranzit.hu 2016 szeptemberében beszélgetés-sorozatot indított arról, hogy milyen eszközökkel lehetne szélesíteni a kollektív cselekvés, a szolidaritás társadalmi bázisát. A második beszélgetés során, október 27-én 19 órakor a Majakoviszkij 102-ben megnézzük, hogyan függ össze a társadalmi szolidaritás a részvételiséggel, hogy milyen tapasztalatokra épülnek a különféle szolidaritási mozgalmak, és hogy miként hatnak egymásra az országhatárokon túl.


Csakoda nap Ózdon

A Katalizátor Projekt keretében létrejövő négy helyszínes turné első állomása szeptemberben Ózd volt. A csakoda projektje olyan művelődési házakra koncentrál, amelyek a szocializmus előtt épültek civil kezdeményezésre. Volt köztéri szoboravatás, közvéleménykutatás a helyiek kulturálódási szokásairól, utcai fényképezkedés mobil fotófallal, és klipforgatással egybekötött Gazsi Rap Show filmes díszletek között a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban. Az alábbiakban Kovács Kristtóf útinaplójának egy részlete olvasható, amiből kiderül, miben változott a fiatal művészekből álló csapat működése az elmúlt években.


„Varázsolj nekünk valami szépet”

Egész rendes dél-amerikai ország lettünk: van korrupció, pocakos diktátor és jó foci – posztolta valaki a Facebookon a futball-láz napjaiban. A poszt elemzésébe most ne menjünk bele, mindenesetre azokat a képeket, amelyeket eddig leginkább dél-amerikai vagy dél-európai országokból láttunk, az autókból kilógó, festett arcú, zászlókat lobogtató drukkereket, a fellobogózott taxikat, a mezbe öltözött ezreket az utcán, most megkaptuk testközelből. Az Ausztria elleni pazar nyitómeccs alatt arra eszmélt az ország, hogy a százszor eltemetett magyar foci él. És él a közönsége is. Olyannyira, hogy megszállja a Nagykörutat, leállítja a villamosokat, megmássza a villanyoszlopokat, az Oktogonnál megafonos srácok animálására együttmozog, hajnalig mulat, vonul, énekel, mindenféle területfoglalási engedélyt, előre bejelentést mellőzve.


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány