Egy nem-helyet hellyé változtatni

Az Eleven emlékmű mozgalom egy éve kezdődött egy flashmobbal a Szabadság téren (2014. március 23.) és bár a tiltakozást kiváltó állami emlékmű létrejött, a tér jelenleg is rendszeres programok helyszíne (Eleven beszélgetések). Az évforduló alkalmából készült interjúban arra voltunk kíváncsiak, hogy sikeresnek tartják-e a kezdeményezők […]


„Alapja egy demokratikus közösség kialakulásának” – Heller Ágnes gondolatai az Eleven Emlékműről

Egy éve, 2014 márciusában tartotta első akcióját az Eleven Emlékmű nevű kezdeményezés: köveket, mécseseket és személyes tárgyakat helyeztek el az akkor még építés előtt álló német megszállás emlékmű tervezett helyén. Már ekkor feltűnt a két fehér szék az egymással és a múlttal való szembenézés szimbólumaként. A […]


Beszélgetés a Manifesta 9-ről

Amint azt már tudjátok a tranzit.hu csapata nemrég tért vissza egy hosszabb szakmai tanulmányútról melynek során két fontos kortársművészeti seregszemlét a Manifestát és a dOCUMENTÁt néztük meg. Az útra nem egyedül mentünk, hanem szakmai partnereink közül meginvitáltunk párat, hogy ezzel is segítsük a jövőbeli együttműködéseket, […]


Rendszerváltás – befejezetlen program

Június elején folytattuk a rendszerváltás témaköre kapcsán szervezett eseménysorozatunkat. Meghívott vendégek K. Horváth Zsolt és Vári György voltak. Az eseményről készült dokumentációt – Hajdu Zsolt rajzait valamint a beszélgetés hangfelvételét – itt lehet megtekinteni. Vári György, K. Horváth Zsolt és László Zsuzsa ι Hajdu Zsolt […]


Rendszerváltás – Befejezetlen program

Gyertek el ma este a KIRÁLY 102-be a Rendszerváltás – Befejezetlen program című eseménysorozat első rendezvényére! A tranzit.hu és a Társadalomelméleti Kollégium együttműködésében megvalósuló program egyrészt a nyilvános beszélgetés hagyományos megközelítését szeretné kreatívan átalakítani, másfelől a témafelvetés – rendszerváltás mint befejezetlen program –  apropóján szeretne […]


Bánki-tó Fesztivál – Szexibb Magyarországot!

Augusztus 4-6-ig három napos fesztivál tökéletes környezetben és laza hangulatban. Mindez Bánkon 70 km-re Budapesttől és Salgótarjántól. A lényeg. "Nem az erdő a fontos, nem is az orvostudomány… értsd meg, kedvesem… hanem a tehetség(e)… Hát tudod te, mi a tehetség? Merészség, szabad fej, nagy lendület… […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány