A későmodernitás óta már a populáris kultúra is azt sugallja, a férfiasság válságban van. De mit is jelent “igazi férfinak” lenni? A férfikutatások a maszkulinitást nem adottságként, hanem a társadalmi nemi szerepek által meghatározott tapasztalatként és adott időben és térben megszülettet konszenzusként fogják fel. Mi a helyzet itthon az “egydimenziós férfikép” vizsgálatával? Szombat Éva diplomamunkája a maszkulinitás diskurzushoz kapcsolódva egy személyes indíttatású férfikép konstrukciós kísérlet.
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Egy nagyméretű, épített, négy fallal rendelkező dobozforma adja az installáció keretét, a tér egyik sarkába vágott, obelszik alakra emlékeztető, tulajdonképpen szűk bejáraton át egy színes, intim enteriőrbe jutunk. Valamennyi oldalán különböző méretű fotók, keretben, anélkül, kasírozva vagy óriási matricaként felragasztva – mind férfiakat és környezetüket mutatja. A tér közepén, egyszerre kiemelve és értelmezve a munka címét, kis rózsaszínre festett éjjeliszekrény áll, a rózsaszín, puha szőnyegen, mely teljesen beteríti a padlót. A finom ívű, neobarokk, hajlított lábú kis berendezési tárgy, organikus formáival óhatatlanul arra ösztönöz bennünket, hogy „női bútordarabként” szemléljük, az alkotó mintegy kiszolgalja a bináris pólusokra épülő férfi és női konstrukciókat, és saját magát azonosítja vele. Egyszerre van kiemelve, egyedül áll, monolitként, passzív zárványként és „tekint rá” mind a négy falról valamennyi férfi, ugyanakkor ő maga a megfigyelő is, magára az aktív szerepet érvényesítő fotós, aki közel tíz hónapig kutatta, követte, fotózta, filmezte alanyait: közvetlen környezete férfitagjait. A szekrénykét borító üveglap alá kerültek, a családi fotóalbumokat imitáló módon, a legszemélyesebb munkák, a fiók pedig egyfajta megfejtési experimentet rejt: egy extrém módon felgyorsított slideshow-t, a közel egy éves ’antropológiai’ megfigyelés és értelmezési kísérlet számára zavaros eredményét.
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva vállalása arra vonatkozott, hogy a vele koncentrikus körökben megtalálható férfiak viselkedési mintái, hétköznapi tárgyai, választásai, dikciója és párbeszédei alapján értelmezze és felfejtse, milyen férfiképet kapott és lát maga körül. A munka személyes jellege: az apa, a báty, a fiú lakótársak, korábbi szeretők, fiú barátok górcső alá vétele kiegészült az első „csoport” megfigyelései után szerzett tapasztalatok konklúziója után, „talált” férfiak, maszklinitás rítusok, és tárgyegyüttesek felismerésével és dokumentálásával.
A fiók installáció négy falát és videóit végignézve egyfelől bizton kijelenthetjük: ugyan a későmodernitás óta a férfiuralom társadalmi lebontásának folyamata igen sikeresen zajlik (és részben lezajlott), itthon a “hegemón maszkulinitás” köszöni él és virágzik. A fotókon ábrázolt férfiak gesztusaiban önhitt (és naiv) omnipotencia-hiten alapuló maszkulin normákkal szembesülünk, és a férfiuralom olyan archaikus viselkedési mintái köszönnek vissza, melyeket immár dokumentáltan egyik generáció ad át a másiknak: míg tinókorukban a fiúk birkózással, szkanderozással, G.I.Joe figurákkal vagy szuperhős babákkal játszák le meccseiket, melynek során alakul ki, hogy kiből lesz alfa- és ki omegahím, addig felnőttkorban a kompetitív jellegtől vezérelve egy sokkal hierarchizáltabb és vertikálisan építkező szabályrendszerbe sorolják be magukat: hadseregben, politikában, tőzsdejátszmákban élik meg az alá-fölérendeltség, a győzelem-vereség vagy a puszta birtoklás, birtokbavétel ősi, primér vágyait.
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Az „irányadó férfiasság” fogalma, – melyet George Mosse vezetett be, a The Image of Man. The Creation of Modern Masculinity c. munkájában – a maszkulinitás sztereotipikus értelmezését és követendő normáját jelenti, amely eszményhez minden férfinak alkalmazkodnia kellene. Kialakulásának alapja a férfitest volt, amelynek felépítése és szépsége nagy jelentőséget szerzett a modern korban, hatékonysága pedig abban rejlett, hogy láthatóvá tett egy elvont eszményt, ti. hogy megjelenítse a társadalom hagyományos értékrendjét, a rend és a haladás társadalmi igényét, illetve az önkontroll és a fegyelmezettség erényét. A férfiasság eszményét – ami a modern társadalom önmeghatározásának alapja – az egyéni és a nemzeti megújulás szimbólumaként hozták létre, erkölcsi parancsokat, a megjelenésre, viselkedésre és a magatartásra vonatkozó irányadó elvárásokat jelenített meg. Ezt a pozitív férfiképet mindig valamivel szemben határozták meg: a negatív férfiképpel és a nőkkel állították szembe.
Szombat Éva fotóin szereplő férfiak bemutatása egyrészről kiszolgálja azt az évszázados férfiképet, mely a zsidó-keresztény kultúrkörben felerősödve nagyjából így fest: az erősebb nem képviselője tipikusan a nyilvános szférában mozog, nemzetét szolgálja, a világ jobbításán fáradozik, a hatalom és a figyelem megszerzéséért küzd, nőkre, állatokra vadászik, húsevő és heteroszexuális. A képeken megjelenő idős férfi hatalmi turulmadárral a háta mögött, férfiak csoportja tankon, emlékművek előtt feszítő fiúk, motorosfűrésszel vagy Ferrarival pózolók egyértelműen a bourdieau-i libido dominandi megtestesítői, mely egyszerre az uralkodás, megszerzés és birtoklás együttes vágya.
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Másrészről azonban a fotósorozat halványan és ugyan nem explicit kijelentve, de felismerhetően vázol egy másfajta férfiképet is, mely párhuzamosan van jelen, nem különül el egyértelműen, hanem egyfajta tudathasadásos módon olykor kiszolgálni próbálja a phallosz centrikus férfiképet, olykor ellenkezik vele. Látunk férfiakat szemlesütve, mosolyogva (mely gesztus a hagyományos férfikonstrukció szempontjából nőinek ítéltetik, így egyértelműen gyengeségnek) nyuszifülekben; ágyon heverő fiút, aki mellett számos tornacipő van felsorakoztatva, ez a fajta cipőfetisizmus, hiúsághoz, venustas-hoz (utlitas-szal szemben) kapcsolt, és egyértelműen női, azaz negatív konnotációval bíró tulajdonság egy férfi esetében. Egy másik képen egy férfi ölet látunk, kisfiús, mintás, talán pizsamanadrágban, keze azonban a hímvesszőjén nyugszik: a saját pénisz markolászását, egyfajta önnyugtató gesztusként értelmezem, mellyel újra és újra bebiztosítja magát az illető, hogy rendelkezik azzal a szervvel, mely társadalmi pozícióját biztosítja. Azonban az egyértelműen infantilizált megjelenítéstől nem félelmetes, hatalomratörő erőt sugároz, inkább megmosolyogtató intim gesztus, mely közelebb van a kisfiúkra jellemző vizelési inger elhárítását jelző kézmozdulatokhoz.
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
Szombat Éva: A fiók, fotó- és videóinstalláció, 2012 ι © Szombat Éva
A nemi szerepek, és így a változó férfiszerep reprezentációja azért fontos téma, mert vizsgálatával kimutathatóak azok az újratermelt sztereotípiák, amelyeket jelen társadalmunk is evidenciaként, magától értetődőként kezel, anélkül, hogy visszakérdezne. Ugyan Szombat Éva a szakdolgozatában explicit elzárkózik attól, hogy feminista munkát csinált (sic!), és ezzel a védekező gesztussal besimul abba a hazai trendbe, melyben az alkotók már előre igyekeznek kizárni ennek az értelmezési rétegnek a jogosságát, munkája mégis a maszkulinitás dinamikusan változó fogalmát, mint történeti-kulturális konstrukciót vizsgálja. Reménykeltő kezdet!
A görögség férfi-ideálja miért maradt ki a sorból?
Csak a “későmodernitás” óta van értelme bármiről is beszélni?
A fotókat nézegetve az nem jutott a leírása ( kritikája? ) értelmezési mezejét tágítgatva, hogy a maszkulintás fogalmának körülírására egy nő vállalkozott női szempontból ( ő lenne a “rózsaszín asztalka” ) és a beállított (!) fotók sem a férfiak belülről fakadó és így önmagukat saját valójukban hozó cselekménysorait mutatják, hanem egy eleve értelmezett és értelmező szándékkal készített sorozat tagjaiként mutatkoznak meg.
Egyszerűbben (?): ha a maszkulinitásról ( és annak valamiképpeni hiányáról ) egy nő mond (nem feminista ? ) véleményt úgy, hogy az nem a mű létrehozásával ( bár folyamatában nyilván “csiszolódott” ), hanem prekoncepcióként létezik ( elvégre ennyi tudatosságot tételeznünk kell az alkotóról), legyen az a prekoncepció akár “realista” módon, az élet(é)ből “merített”, saját tapasztalatára épülő, akár messzehangzó elméletek alapján születő, nem mondhatunk mást: mégiscsak egy – a feminista kultúrában hogyan is nevezik az ilyet? – nem belülről ábrázoló és a maszkulinitás létét megélő valaki mond kevéssé plauzibilis véleményt így és maszkulinista Wunderkammere által.
Távolabbra kiterjesztve és feministán: ez a vélemény emiatt elfogadhatatlan és előítélettel teli. Még akkor is, ha jópofa és játékos dolgok is vannak benne. Nem bántóak, hanem olyan kedvesen szúrósak.
( Kérdés: mit írna, ha egy magyar Pussy Riot állna a turul alatt vagy két kigyúrt csaj szkanderezne egy klubban? A fotókat készített X.Y férfi. Anti Helmut Newton lenne? )