Szolgálattétel

A munka, szellemi kontra fizikai munkavégzés, a munkás alakja, az iparosodás következményei, a munka minőségének és jelentésének megváltozása a fejlett társadalmakban, a csúcstechnológia megjelenése a termelési folyamatokban, mindezek társadalmi-politikai-szociológiai következményei az elmúlt évtizedben számos kortárs művészeti kiállítás kiindulópontját képezték. Itthon e tekintetben hivatkozási alap lehet pl. a Trafóban bemutatott Vákuumzaj. A bécsi Technisches Museumban jelenleg látható „At your Service – Kunst und Arbeitswelt” című kiállítás a téma újrafelvetésére és az állandó gyűjtemény népszerűsítésére tesz kísérletet.

forrás: TM, Wien

Legyünk őszinték: a bécsi Technisches Museum nem tartozik a kortárs művészet fogyasztóinak kedvelt célállomásai közé. A bécsi Museumslandschaft kínálata általában olyan bőséges, hogy a gyakran látogatott helyszínek (MQ, Generali Foundation, Thyssen-Bornemisza, és újabban a 21er Haus) mellett sem idő, sem felesleges energia sem marad újabb kiállítási helyszínek felfedezésére, hát még akkor, ha egy műszaki múzeumról van szó. Persze, nem mondhatnánk, hogy a Technisches Museum eddig különösebb apropót szolgáltatott volna a látogatásra – persze, a kortárs művészet tekintetében. Klasszikus, hagyományos kiállítóhely hatalmas mozdonyokkal, szivattyúkkal, vasúti modellekkel, közlekedési lámpákkal és mindennel, ami kisgyermekes családok számára vonzóvá tesz egy ilyen helyet vasárnap délután. Hogy nekem is volt szerencsém egy fent említett vasárnap délutánt eltölteni itt, nem az én érdemem, valójában eszembe se jutott volna. De a Patterns Lectures meghívottjainak ide szervezett tárlatvezetést az Erste Foundation, ami nem meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy az „At your Service – Kunst und Arbeitswelt” című kiállítás a támogatásukkal jött létre. Természetesen nem ez az első kiállítás az Erste támogatói gyakorlatában, hogy mást ne említsünk, a kifejezetten nagy érdeklődést kiváltó, többek között magyar szaktanácsadói közreműködéssel megvalósult Gender Check, szintén az ő finanszírozásukban valósult meg.

fotó: a szerző

A helyszín tehát a Technisches Museum, a cél pedig, hogy az állandó gyűjteményt más perspektívából mutassák meg a kortárs művészet segítségével. Ez a célkitűzés persze, fordítva is igaz, a kurátori intenció szerint az állandó gyűjtemény anyaga, a kolosszális méretű szénégetők, nehézipari masinák, lóvasutak stb. – egyszóval a kontextus szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy másként tekintsünk az itt kiállított kortárs alkotásokra. A rendezés nem tekinthető látványosnak, ami a fentebb említett okokból kifolyólag persze érthető. Az állandó kiállításban elszórt művekre közlekedési tábla-szerű figyelmeztető táblák hívják fel a figyelmet – a kiállításdesignt tervező csapatot, a walking char design studiót talán túlságosan is inspirálta a környezet.

Harun Farocki: Vergleich über ein Drittes, 2007 | fotó: a szerző

A munkák között vannak „rendelésre”, vagyis a kiállításra készültek és már meglévő, a tematikába illeszthető művek is. Ez utóbbiak közé tartozik Harun Farocki videója, a Vergleich über ein Drittes című munka is. A cím tulajdonképpen lefordíthatatlan, mindenesetre, az összehasonlítás szónak szerepelnie kell benne. A filmet évekkel ezelőtt láttam a Mumokban, ahol csak magában, hozzátartozó kiállítás és tematika nélkül vetítették a moziteremben, és jobb is volt úgy. Persze, ehhez a vetítés milyensége is hozzátartozott, hiszen a Farocki (a művészről legújabban megjelent magyar nyelvű irodalom Kékesi Zoltán: Haladék című könyvének A képek utóélete című fejezete) által előszeretettel alkalmazott kettős projekció, az analízis térbeli formája, a mozgó- és állókép egymás mellé helyezésének hatása ott érvényesült igazán, míg itt, a tévé-méretű kis képernyőkön ez nem működött. A film a téglagyártás kapcsán az iparosodás előtti, a korai ipari és a fejlett iparosodási fázist mutatja be Afrika, India és Németország példáján keresztül. Összehasonlítás több szempontból: kemény fizikai munkavégzés, embertelen körülmények kontra mechanizált csúcstechnológia. Közös munka, kommunikáció, interakció kontra embertelen (itt: ember nélküli) munkafolyamatok. Valahol mindegyik vigasztalan a maga módján. A film véleményem szerint a szegényes installálás és a némiképpen trivializáló kontextus ellenére is a legjobb a kiállított munkák közül. Rést üt azon a meggyőződésen, amit hivatása szerint ez a múzeum, sok, a 19. században épült „társához” hasonlóan belénk táplál: hogy a technika, az ipar és mindezek mozgatórugója, a tudomány fejlődése kontinuus és egyetemes, hogy a belé vetett bizalom szinte megingathatatlan. Számomra ez a szempont tette érdekessé a kiállítást, ami, ha nem is ennyire adekvátan, de a legtöbb kortárs műben megjelent. Adrian Paci sokszor látott poétikus-melankolikus videójában, a Turn On-ban, Anna Jermolaewa Nordbahn című filmjében – a film cseh és szlovák ápolónőkről szól, akik ausztriai „munkahelyük” – vagyis egy 24 órás felügyeletre szoruló páciens lakása és otthonuk között ingáznak, tulajdonképpen a vonaton élnek (alszanak, álmodoznak, gondolkodnak), a kényszermobilitás az egyetlen lehetőségük, aminek másfelől persze csak árnyoldalai vannak: tönkrement kapcsolatok, állandó feszültség, szociális bizonytalanság, a sehova se tartozás érzése. A filmet stílszerűen egy gőzmozdony oldalában installálták, ami talán túlságosan is kézenfekvő megoldás.

Adrian Paci: Turn On, 2004 | forrás: TM, Wien

Anna Jermolaewa: Nordbahn, 2012 | fotó: a szerző

A Magyarországon a legkülönbözőbb kiállítási kontextusokban szereplő Daniel Knorr kolduló robotjai, amik közül az egyik a kiállítótérben, a másik a városban található, viszont már nem igazán helyezhetők sehova a kiállítás kontextusán belül. A robotok „önfenntartóak”, az általuk megkeresett, a látogatók vagy a járókelők bedobta pénzt a javításukra és további példányok előállítására (a művész célja a sorozatgyártás) költik, de mégis inkább kérdéses, mint indokolt a jelenlétük. Különösen a városi térben, ahol sikerük szomorú pandanja a mellettük hiába kéregető „valódi” koldusoknak, akik nem érdeklik a bécsieket, legtöbbjük unottan elfordul, míg a robot mutatványára sokan kíváncsiak és honorálják is azt. A Knorr-munka számomra a kiállítás kérdésfelvetései tekintetében, pl.: Hogyan változik meg a munkavégzés? Hol számít privilégiumnak és hol tehernek? Mit jelent ma a mobilitás és flexibilitás? Mit jelent a munkafolyamatok automatizációja? (igen, ez utóbbi tekintetében is) irrelevánsnak bizonyult, egy kortárs szórakoztató elemnek a klasszikus látványosságok között. Felvethetnék a művész mint szolgáltató, mint a köz érdekében munkát végző alkotó problémáját (ami a kiállítás kérdésfelvetései között sajnos nem szerepel), de nem teszik. Humorral vagy iróniával is közelíthetnének a témához – amit egyetlen mű sem vállalt magára, Ulrike Lienbacher porcelán súlyzói e tekintetben pusztán játékos, esztétizáló kísérletek. Zárásképpen mondhatjuk, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, de tény, hogy Lakner Antal passzív munkaeszközei kifejezetten jót tettek volna a kiállításnak.