Az örökké öltönyös Gilbert & George két igazán finom angol úr, akik mintha folyton kifiguráznák, ami velük történik. Előszeretettel ábrázolnak szétcincált, mozaikos, durva életet. Testnedvek, vallás, nemzeti szimbólumok, modern városban összekeveredett narratívák találkoznak hatalmas, négyzethálós műveiken. A képek sokkal inkább illenének egy örökké harcoló, true punk banda lemezborítójához, mint azokhoz a decens, teázós reggelikhez, amiken huszonöt éve nem változtatnak. Gilbert (Prousch) & George (Passmore) egy pár, két ember, de egy művész, műveikben élő szobrokként szerepelnek. A hetvenen már túl vannak, telefonjuk nincs, a mindennapi teendőket unalmas hülyeségnek tartják.
A Ludwig Múzeumban megnyílt kiállításukon beszéltünk arról, miért szavaztak a Brexitre, miért nincs konyhájuk, és hogy miért tartják bűbájosnak Budapest. A Bűnbak képek Budapestnek szeptember 24-ig tart nyitva.
Balkányi Nóra: Régóta mondják, hogy a művészetükkel a bigottat szeretnék előhozni a liberálisból, és a liberálist a bigottból – mik a tapasztalatok?
George: Ez voltaképp nagyon egyszerű munka. A legtöbb művész nem képes erre, nekünk viszont egyedi lehetőségünk van rá. Az emberek elmennek múzeumokba, vizslatják a képeket, talán be is ülnek utána valahová ebédelni, és közben egészen biztosak abban, hogy iszonyatosan kifinomultak. A mi művészetünk nem ilyen. Mi kérdéseket teszünk fel.
Gilbert: Fontos, hogy a jelző liberális, nem értelmiségi. Sokszor érezzük, hogy az értelmiséginek nevezett, egyetemet kijárt, világ minden könyvét elolvasó emberek felsőbb rendűnek érzik magukat a többieknél. Szerintük mindenki más hülye, egyedül ők szabadok. Ez elég bigott gondolkodás.
GE: Ez a tapasztalatunk.
GI: Ez. Az átlagemberek — a taxisofőrök, a fiatalok — igazán nyíltak. Ők szeretik az újat, és nem politikai szempontból keresik azt. Simán kiadják magukat nekünk. Nincsenek megfertőzve.
GE: Az oktatás kényszerítő, korlátozó tud lenni. Lehet Cézanne másolatod a nappalidban és tudhatsz zongorázni, de közben lehet, hogy semmit sem érzel. Nem is úgy szeretnéd felfedezni a világot, mint mi művészek.
BN: George előbb azt mondta, hogy az önök művészete kérdéseket tesz fel. Hogyan, milyen eszközökkel?
GE: Ott van például a Naked Shit Pictures (ezek a képeken valóban a meztelen Gilbert & George és a végtermékük látható — BN). Minden újságíró azt kérdezte tőlünk, miért épp a szar? A tizenhetedik kérdés után már nekünk is el kellett gondolkodnunk ezen. Aztán rájöttünk. Ha szilvákat és almákat tettünk volna a képekre, senki nem kérdezte volna meg, miért ezeket a gyümölcsöket használtuk. A szilvák és az almák az Édenből jöttek, Jézushoz kötődnek, ilyesmi. Nem kérdeznek…
BN: …és a szar?
GI: A szar az ördögtől jön (mosolyog).
GE: Úgy nagyjából ez a helyzet. Nem?
GI: Ha kinyitja a házunk ajtaját, mindenféle dolgot talál, ami azt mutatja, hogyan látunk. Nekünk ez a nyelvünk. Látók vagyunk. Érezzük, mi a helyzet: érezzük a fiatalokat, az öregeket, az ivást, a szexualitást… Tegnap például egy csavargót láttunk maszturbálni a Bazilikánál.
GE: A kabátja alatt csinálta. Arra emlékeztetett minket, mikor ‘69-ben csináltunk egy élőszobrot a Hyde Parkban. Akkoriban a szabad szerelem meg az efféle dolgok mentek. Menő fiatalok pancsószerű ruhákban ültek a fűben, és a térdüket felhúzva maszturbáltak. Mert szabadok voltak és megtehették. Eléggé zavarba jöttünk. Most is ilyesmit láttunk, csak másként.
BN: A Guardiannek mondták pár éve, hogy sokat építkeznek az utcán látottakból — például akár eldobott gyufából és vörös hányásból. Mit láttak most még Budapesten?
GE: A Bazilikánál rondábbat biztos nem. Mármint belülről az, nem?
GI: De imádjuk a várost. Őrülten szépek az épületek. A hotelünk is briliáns.
GE: Kitűnő.
BN: Utoljára 25 évvel ezelőtt jártak itt. Akkor mit láttak?
GI: A vasfüggöny mögött voltunk, minden nagyon szürke volt. Most bűbájos, csillogó.
BN: Tényleg? Miért?
GI: Ó, igen, abszolút. Ha a szemünket bekötve hoztak volna ide minket, azt mondanánk, bármelyik szép városban lehetnénk.
GE: A folyó, a kis hegy a másik oldalon. Varázslatos.
GI: Elképesztő.
BN: A képeik nagyon színes, fragmentált nagyvárosi életet mutatnak. A technológia fejlődésével egyre inkább mintha párhuzamos valóságokban, egymással nem érintkező buborékokban élnénk. Egyetértenek?
GI: Mi voltunk az elsők, akik ilyen sokféleséget ábrázoltak. Mindenféle fekete, fiatal muszlim embert beemeltünk. De nem értünk egyet. Amiről beszél, az önszegregáció, nem Anglia teszi.
GE: A muszlim emberek saját magukat szegregálják — például mi eszünk olyat, amit ők nem, ezért piszkosnak tartanak. Régen ez nem így volt. Normálisak és barátságosak voltak. 1996-ban Theo van Gogh interjút csinált velünk Amszterdamban (amiből készült opera-verzió is — BN). Nagyon anti-iszlamista volt. Mondtuk neki, hogy ez nonszensz, csodás, nemes lelkű emberekről beszél, akiket ismerünk és szeretünk. A barátaink voltak. Ez megváltozott. Theo meghalt, mi élünk. (A rendező Theo van Gogh-ot Mohammed Bouyeri ölte meg egy anti-iszlamista filmje után — BN). Sokat kérdeztek minket ezekről a kérdésekről a környék miatt, ahonnan jöttünk.
GI: Általában végül az imámokat hibáztatják. A vallás kőbevésett, nem lehet rajta változtatni. De a vallásnak is alkalmazkodnia kell. A kereszténységnek is.
GE: De ez nagyon lassú folyamat. A kereszténység is bele lett rángatva a jelenbe. És sosem kér bocsánatot azért a sok gyilkosságért és öngyilkosságért. Egy rohadt szót nem mondtak. Egyszer igazán megtehetnék.
GI: Akkor is, ha azt mondják, el kellene fogadni a homoszexualitást, nem teszik.
BN: Hogyan reagáltak a Brexitre?
GE: Egyáltalán nem lepődtünk meg, mi a Brexitre szavaztunk. Szeretjük Európát és Nagy-Britannia idetartozik. Londonban minden étterem és múzeum európai, az angolok otthon vannak itt. Mi nem a kontinenst szeretnénk elhagyni, hanem a brüsszeli szervezetet. Az európai állam veszélyes gondolat. Egyszer katasztrófához vezet majd.
GI: Ha minden így megy, egy nap nem Brüsszel irányítja majd az Uniót, hanem Berlin. Mi ezt nem szeretnénk. Anglia a világ legdemokratikusabb helye, ötszáz éve az. Nem szeretnénk, ha Brüsszel befolyásolna.
BN: És az európai ideák, az alapjogok, amiket az EU igyekszik biztosítani?
GI: Ezeket amúgy is eleve Angliában találták ki.
GE: Az emberi jogok számunkra az élő emlékezet részei. Portugáliának is volt diktátora, Spanyolországnak is, Görögországban is tábornokok uralkodtak, Németországban és Belgiumnak is megvoltak a nácijai. Angliának nem.
BN: Anglia az egyik legnagyobb gyarmatosító hatalom.
GI: Anglia demokráciát, vasutakat hagyott maga után.
BN: Azt hallottam, nagyon szoros a napirendjük. Miért?
GE: Hogyne lenne az. „Ki korán fekszik s korán kel, erőre, vagyonra, s bölcsességre lel.” (George Benjamin Franklint idézte: „Early to bed and early to rise, makes a man healthy, wealthy, and wise” — BN). Szeretjük a rendet. Szabadon engedi az elmét. Nem szeretünk azon gondolkodni, mit vásároljunk, mit együnk, vagy hogy fel kéne már tenni a mosást. Nincs is konyha a lakásunkban.
GI: Minden nap reggel hétkor indulunk, hogy összeszedjük az újságot, és együnk egy-egy lekváros pirítóst teával. Ennyi. 11-kor eszünk egy kis ebédet. Este hétkor indulunk vacsorázni, amit nyolckor el is kezdünk. Ugyanabban az étteremben már huszonöt éve.
GE: Sosem olvassuk el az étlapot, iszonyat unalmas dolognak tartjuk.
GI: Csak akkor teszünk kivételt, ha vendégeink vannak, és valahová máshová megyünk.
BN: Gondoltak valaha arra, hogy lehetne másként is? Akár külön?
GE: Nem. Soha. Akkor pont olyanok lennénk, mint bárki más. (nevet)
