Az orosz Chto Delat művészcsoport kritikai emlékmű projektje május 18. és június 14. között látogatható a bécsi Schwarzenbergplatzon (június végétől pedig Berlinben). A Face to Face with the Monument (magyarul: Szemtől szemben az emlékművel) helyszínéül szolgáló tér legismertebb eleme az ott álló szovjet emlékmű, melyet 1945-ben emeltek a második világháború során Bécsben elhunyt szovjet katonák tiszteletére. Az emlékmű, bár időben jóval későbbi, formai jegyeit tekintve erős rokonságot mutat a Hősök terén álló Millenniumi emlékművel – leszámítva azt az el nem hanyagolható különbséget, hogy allegorikus alak helyett a bécsi együttes központi eleme a vörös hadsereg egy arctalan katonáját mintázza meg egy 12 méter magas bronzszobor formájában.
Face to Face with the Monument, „a mi katonánk” (Aliona Petite, Chto Delat), Bécs I Fotó: Dudás Barbara
Az orosz művészkollektíva nem véletlenül választotta kritikai vizsgálatának célpontjául épp ezt az emlékművet. A szovjet múlt ugyanis számtalan, ma már önálló európai országban jelen van, ha máshogy már nem is, emlékművek formájában mindenképp. Ezekhez pedig az esetek döntő többségében nem ildomos hozzányúlni, hiszen komoly diplomáciai bonyodalmakhoz vezethet egy-egy ilyen emlékmű lebontása, áthelyezése – mint tudjuk, így van ez az itthoni Szabadság téri példa esetében is.
A bécsi fesztiválhetek során megvalósult projekt eredetileg egy a szovjet emlékművet körülvevő építmény lett volna – ennek vázlata látható is a Chto Delat newspaper aktuális számában – belsejében egy lépcsősorral, mely egészen a szovjet katona vállának magasságáig vezet, akivel innen a látogató farkasszemet nézhet. A terv nem valósult meg, hiszen az orosz tulajdonú emlékművet senki, még egy orosz művészkollektíva sem alakíthatja át, ideiglenesen sem. Ahogy a Schwarzenbergplatzon tett látogatásomkor Dimitrij Vilenszkij elmondta, a Face to Face with the Monument jelenlegi formája a tér szovjet emlékművel szemközti – egyébként üresen álló és önkormányzati tulajdonú – szegeltében felállított „bázisként” erre a diplomáciai határozatra ad választ.
A Vörös Hadsereg Hősi Emlékműve (1945), Bécs I Fotó: devilstrillblog.blogspot.hu
A bázis központi figurája a „mi katonánk” névre keresztelt hatalmas, fehér papírkatona, melyet egy lépcsőkön megmászható építmény keretez. A látogató az eredeti tervekhez hasonlóan felmászhat a katona szemmagasságáig, ahonnan olvashatóvá válik harci sisakjának hátsó felirata: „to remember means to fight” (magyarul: emlékezni annyit jelent, harcolni), valamint egy teleszkóp segítségével a szovjet emlékmű katonáját is megvizsgálhatja a távolból. A Chto Delat bázisa azonban több egyszerű építménynél: helyet kap mellette egy hetente változó óriásplakát, valamint két konténer is. Az egyikben a Schwarzenbergplatz történetét ismerheti meg a látogató feliratok és audioguide segítéségével, míg a másikban a projektben résztvevő művészek és elméleti szakemberek (pl. IRWIN, Martin Krenn, Oliver Ressler, Chto Delat) emlékművekkel kapcsolatos kutatása látható (olyan címszavak köré csoportosítva, mint: emlékművek ledöntése, alternatív emlékművek, performatív monumentalitás, mozgásban lévő emlékművek, részvételi emlékművek, kapitalista és kommunista időkapszulák). Az ideiglenesen felállított bázis egy találkozási pont is, filmvetítések, performanszok, előadások és beszélgetések helyszíne, mely szervezett formában biztosít fórumot arra, hogy mindenki saját gondolatát, ötletét, problémáját bemutathassa az érdeklődő közönség/közösség előtt.
Chto Delat: Face to Face with the Monument, Bécs I Fotó: thule g. jug / wiener festwochen
Ezen a ponton térnék rá a bizonyára mindannyiunk számára ismert budapesti párhuzamra. Nem arról szeretnék szólni, hogy a Szabadság téri szovjet emlékművel szemben épülő, a német megszállás áldozatainak emléket állítani kívánó monstrum milyen kultúrpolitikai, társadalmi és művészettörténeti problémákat vet fel. Ezt nálam sokkal hozzáértőbb emberek már számtalan helyen megtették. Sokkal izgalmasabbnak tartom fókuszba helyezni azt a fajta társadalmi állásfoglalást, melyet a flashmobként indult, azóta aktív csoporttá szerveződött Eleven emlékmű képvisel. Az összefogás elsődleges célja a német megszállási emlékmű felállításának megakadályozása volt, ám az aktivista megmozdulás hamar olyan közösséggé nőtte ki magát, melynek tagjai emlékkövek, emlékmécsesek és személyes tárgyak elhelyezésén túl időről időre moderált beszélgetést szerveznek a Szabadság téren, a továbbra is épülőben lévő emlékmű szomszédságában.
Eleven emlékmű, részlet, Budapest I Fotó: Csoszó Gabriella
Tárgyi emlékek mellett tehát az aktív emberi jelenlét, a diskurzusra való igény táplál egy „eleven emlékművet”, melynek intenzitása a hazai példa esetében egyelőre töretlen. A változatos témákat felvonultató beszélgetéssorozat azt a társadalmi párbeszédben kialakult űrt próbálja betölteni, melyet egyetlen sok millió forintból felépített emlékműnek sem sikerül ma Magyarországon.
Ahogyan az a bécsi Chto Delat bázis Suzana Milevska által szervezett egyik workshopján is elhangzott, régiónkban számos országban adódnak a magyar problémához hasonló esetek. Tallinnban 2007-ben egy szovjet emlékmű eltávolításakor kirobbant demonstráció még halálos áldozatot is követelt. Napjainkban, Szkopje belvárosában pedig a budapestinél sokkal nagyobb volumenű építkezések folynak, melynek során többek között egy Nagy Sándor szobor is felállításra került, számos egyéb szobor és épület mellett.
A tallinni Bronzkatona jelenlegi helyén, a Tallinni Katonai Temetőben I Fotó: wikipedia.org
A macedón helyzet a magyarhoz hasonlóan ellentmondásokkal teli, a projekt támogatói a szocialista múlttal való leszámolást és egy új, büszke nemzeti identitás megteremtésének lehetőségét látják a Szkopje 2014 névre keresztelt állami finanszírozású fejlesztési projekt munkálataiban, míg kritikusai a projektre elköltött mérhetetlenül nagy összeget és a megbízásokat övező átláthatatlanságot kérdőjelezik meg. Ahogy Milevska írja egy rövid tanulmányában, az ilyen „hamis emlékhelyek” építése a kelet-európai régió fiatal, ámde annál ambiciózusabb kormányainak közös jellemzőjévé kezd válni. Ezen kormányok egyik elsődleges célja a traumatikus történelmi eseményekre való emlékezés lehetőségének elhomályosítása, eltörlése, valamint ezzel párhuzamosan egy új történelmi narratíva felépítése.
Úgy tűnik azonban, hogy az egyén és a kisközösségek szintjén épp az emlékezésre van igény, ennek példája az Eleven emlékmű és a Face to Face with the Monument projekt is, de az emlékek kollektív, performatív feldolgozására tesz kísérletet a szintén bécsi Commoning the City című nyári egyetem programja is június 22-29 között.
