Személyes forradalmak

A tranzit. hu az elkövetkező időszakban tematikus cikkek formájában a kortárs művészeti biennálékra fókuszál, pontosabban azon művészeti szerveződésekre, melyek az évtizedes hagyományokkal rendelkező, nemzetközileg számon tartott, nagyszabású és jól finanszírozott biennálékhoz – mint a Velencei vagy a São Paulo Biennále – viszonyítva leginkább egy régió számára jelenthetnek meghatározó szerepet. A kortárs művészet terén (is) fennálló centrum-periféria viszony problematizálására az elmúlt évtizedekben több fontos biennále is létrejött, így például a kétévente változó helyszíneken megrendezett Manifesta. A felkért szerzők írásaikban az egyre növekvő biennále-színtér viszonylag új szereplőivel foglalkoznak, melyek jelentős kezdeményezések mind az adott térség kortárs művészetének vitalizálása, mind a nemzetközi kapcsolatok kiépítése szempontjából; ezek közé tartozik a Magyarországon működő OFF-Biennále Budapest, a Kijev Biennále, az Ural Biennále, vagy a Temesváron megrendezett Art Encounters Biennále is. A tematikus írások az adott kortárs kezdeményezések vizsgálata révén egyúttal rávilágítanak a biennále-jelenség sajátosságaira is.


Viszonylag új szereplő a biennále-ipar színterén az Autostrada Biennale, melynek második kiadását idén július 21. és szeptember 21. között rendezték meg a Koszovó déli részén fekvő, a nyugat-balkáni ország kulturális fővárosának számító Prizrenben. A nemzetközi, kortárs művészeti esemény izgalmas kezdeményezés és egyben bátor vállalás; a meghívott művészek és a biennále keretein belül létrejött projektek a néző bevonásával Prizren topográfiai és kulturális újra-definiálására tettek kísérletet.

Sgomento Comics, Marco Pio Mucci & Matteo Pomati, Autostrada Biennale, 2019. Részlet a művészpáros a biennáléra készített képregényéből. Forrás: Autostrada Biennale

A koszovói művészeti színtér kevésbé ismert a magyar közönség számára, 2016-ban a Ludwig Múzeumban megrendezett A bálna, amely tengeralattjáró volt[1] című kiállításon mutatkoztak be kortárs koszovói és albán művészek Magyarországon. A kiállítás katalógusában szereplő tanulmányokból[2] jól kiolvashatók azok a szemléletmódok, melyek a térség művészetét bemutató kiállításokon rendre felszínre kerültek. Gëzim Qëndro írásából az önkolonizáció,[3] a térség a nyugati művészethez viszonyított elmaradottsága, s az ez által generálódott kisebbségi pozíció és alárendelődés rajzolódik ki; mi sem példázza ezt jobban, mint az albán szerző – Chartres-i Bernáttól kölcsönzött – „óriás-törpe” hasonlata, miszerint az ’50-es és ’60-as években a koszovói albán művészek a nyugati művészet véráramába kívántak integrálódni, „az óriás vállára állni”, azonban „[n]emcsak a hagyomány heves támadása hiányzott, de a modernre oly jellemző önkritikus hajlam is”.[4] A 2000-es évek elején a térség művészetét bemutató kiállításokat, így például a Harald Szeemann által rendezett Blut & Honig: The Future’s in the Balkan, illetve René Block In den Schluchten des Balkan – Eine Reportage című tárlatokat erős kritika érte, miszerint Szeemann, Block és társaik „a posztkolonialista kulturális piac ’egzotikus termékeként’ kezelik a régió művészetét.”[5] Az említett szemléletmódok kvázi csapdák, melyekbe könnyen belesétálhat a térség művészetét és művészeti törekvéseit, így akár az Autostrada Biennale eseménysorozatát megközelíteni és értelmezni kívánó látogató. A „közelítés” vektoriális tulajdonsága révén eleve magában rejti a fent említett a veszélyeket, ugyanakkor – nem lévén más alternatíva – ezt a metódust kell választanunk.

Meeting point a Lumbardhi folyó partján, Prizrenben. Az Autostrada Biennale logóján is megjelenő négy, fokozatosan keskenyedő sáv a Lumbardhi hídjait szimbolizálja, melyek összekötik a város két felét. A biennále elnevezése is a kapcsolódásra és összeköttetésre utal: a Balkán kulturális és művészeti központjait Velencével is összekötő (nemcsak fizikai értelemben vett) úthálózatra. Forrás: Autostrada Biennale

Az Autostrada Biennale alulról szerveződő kezdeményezés, misszió, melynek célja a kulturális pozíció erősítése és a közösség aktivizálása, a kortárs kapcsolatok elősegítése és a hangsúlyok átértelmezése. Programjában minden tekintetben a jelen szociális, politikai, gazdasági és esztétikai kondícióira reflektál, s felteszi azokat a sürgető kérdéseket, melyek globális szinten is egyre inkább előtérbe kerülnek. A biennále alapítói tagjai Leutrim Fishekqiu képzőművész, Vatra Abrashi pedagógus és Barış Karamuço fotográfus. Munkájukat – a szakmai és a társadalmi tőke biztosítása érdekében – egy művészek, kurátorok, szociológusok és teoretikusok alkotta nemzetközi tanácsadó testület (International Advisory Board) támogatja (a nemzetközileg is ismert koszovói művészeti teoretikus, Sezgin Boynik, de 2017 és 2018 között az IRWIN- és NSK alapító tag, Borut Vogelnik is tagja volt a testületnek). 2017-ben az Autostrada Biennalét mint Koszovó első kortárs művészeti biennáléját rendezték meg.

Sanja Latinović: Can you feel change? 2019, installáció – performance – installáció, üveg, 180x180x180 cm. Forrás: Autostrada Biennale. Sanja Latinović a biennálé keretein belül létrehozott, az autóbuszállomás felső szintjén, az egykori rendezvényteremben bemutatott projektje három részből állt: az első a művész által létrehozott üveg installáció, a második a művész performance-a a biennále megnyitóján, melyen a több üvegrétegből álló objekt egyik oldalát kövekkel törte szét, s végül a művész immár roncsolt, “átalakult” műve. Latinović  munkája az egyén és a kortárs társadalom viszonyára adott művészi reflexió: az üveg-objekt anyagi tulajdonságai, mint az áttetszőség, törékenység vagy a rétegzettség egyben az individuum, de a társadalom jellemzői is, a művészi intervenció ez esetben a szocio-politikai rendszer szétesésének metaforája.
Sanja Latinović: Can you feel change? 2019, installáció – performance – installáció, üveg, 180x180x180 cm. Forrás: Autostrada Biennale

Az első biennále tematikus fókusza a határok problematikája volt (The Future of Borders), olyan aktuális kérdésekre reagált, mint a növekvő menekültválság, a nemzeti és etnikai identitás kérdése vagy a környezeti katasztrófák, s rávilágított a határok többféle, látható és láthatatlan formáira. Ahogyan a taiwani származású, Taipeiben és Berlinben élő Manray HSU, a 2017-es biennále kurátora kifejtette, a modern város a kultúra-természet határvonala mentén fejlődött, tele társadalmi nemi (gender) és etnikai határokkal, de választóvonal feszül a fiatalok és az idősek, helyiek és betelepültek, az ember és más fajok között is.[6] Míg az első esemény koncepciója világos és direkt, az idei biennáléé már költőibb: központi témája ugyanis a jövő, reflektálva a múltra, mint ahogyan – Giacinto Di Pietrantonio, az esemény olasz[7] kurátorának hasonlatával élve – Paul Klee Angelus Novus című, 1920-as festményén a történelem angyalát a vihar a jövő felé sodorja, de arca a múltba tekint.[8] A biennále két kiadása között azonban tagadhatatlan a kontinuitás: míg az első azonosította, megvilágította és kritika tárgyává tette a „határokat”, a második kísérletet tett átlépni és eltörölni azokat.

Lana Čmajčanin: Female President, 2004, video performance, video installáció, 03’17”. Forrás: Autostrada Biennale. A szarajevói születésű Lana Čmajčanin videomunkájában mint női elnök szólal meg, s ebből a pozícióból beszéli el egy anya és lánya történetét, akiket a boszniai háború során szerb katonák megerőszakoltak és megkínoztak. A művész tette radikális és drámai, a személyes történetet a nyilvánosság elé, politikai kontextusba helyezte, ezzel hívva fel a figyelmet az erőszakot elszenvedő nők ezreire, a háborúk legtöbbször névtelen áldozataira.

A biennále második kiadásának „hívószavai” a Joseph Beuys 1971-es printjéről kölcsönzött Revolution is Us – La Rivoluzione Siamo Noi [Mi vagyunk a forradalom]. Ahogyan Di Pietrantonio koncepciójában megfogalmazta, a forradalom kifejezés – miután a felvilágosodást követően született eszmék, melyek a pozitív változást kizárólag a forradalom által látták megvalósíthatónak, összeomlottak – pejoratívvá vált, s a világforradalom „eltemetésével” a hozzá tartozó utópiák és remények egyaránt feledésbe merültek. Beuys műve azonban, mint írja, nem a politikai, sokkal inkább a személyes, és a művészet tekintetében a nyelvi revolúciót idézi meg; a művészet nyelvének megújulását célzó törekvéseket, illetve a művészet társadalmi felelősségvállalását.[9] Beuys életnagyságú művén magabiztosan tart felénk, a néző és a művész képe konfrontálódik egymással; arra ösztönöz, hogy csatlakozzunk hozzá, és együtt haladjunk a jövő felé.

Sgomento Comics, Marco Pio Mucci & Matteo Pomati, Autostrada Biennale, 2019. Részlet a művészpáros a biennáléra készített képregényéből. Forrás: Autostrada Biennale
Nemanja Cvijanović: The Monument to Red Prizren / The Self-protective Monument, 2019, installáció, vasbeton, üveg. Forrás: Autostrada Biennale.

Beuys műve a koszovói kortárs művészetre vonatkoztatva explicit módon vezet a „mi” és az „ők” dialektikájához, mely a művészeti gyakorlat és intézményrendszer szakadására, a „hivatalos”, vagy ahogyan Shkëlzen Maliqi fogalmaz, „tradicionalista”, illetve „nem hivatalos”, azaz „innovatív és kutató (explorative)” művészeti színtérrel is összefüggésbe hozható.[10] Ugyanakkor Maliqi ezt a jelenséget „paradox módon a művészeti és kulturális élet normalizálódásának” tekinti, mely azt mutatja, hogy a kortárs művészet mozgásban van, viták generálódnak, és amelyben „ott rejlik a fejlődés lehetősége, az életerő”.[11] E vitalitás megmutatkozásának tekinthető az Autostrada Biennale is, mely a város köztereit, közintézményeit, és a várost átszelő Lumbardhi folyó partját mozgósítva ad új tereket a kortárs művészetnek.

Hristina Ivanoska: Intimate introspection: artist and/or society, 2019, installáció, változó méretek. Forrás: Autostrada Biennale. Hristina Ivanovska macedón származású művész a biennálén bemutatott munkájának alapanyaga az olcsó kartondoboz, ebben a kontextusban funkcióját vesztett, talált hulladék, melyet különböző idézetek borítanak. A forgalmas autóbuszállomás várótermében elhelyezett mű a társadalom perifériájára szorult, szegénységben élő rétegekre irányítja a figyelmet, egyben a művész társadalmi felelősségvállalását hangsúlyozza.

Prizrenben városában nincs, de Koszovó szerte is csak kevés kortárs galéria létezik, ezért a biennále szervezői a város egészét „múzeummá” alakították: Prizren öt történelmi jelentőségű helyszínén (Archeológiai Múzeum, „Gjon Buzuku” középiskola (Gymnasium), autóbuszállomás, az egykori börtön és a vár), illetve köztereken kaptak helyet a kortárs művészek változatos médiumú munkái, valamint további négy helyszín (Meeting Point a Lumbardhi folyó partján, Gazi Mehmet Pasha Hamam, Saraj, Hidroelektrana) szolgált a kísérő események befogadására. A biennále színtere a város teljes földrajzi térképét lefedte, így a látogató nemcsak a kiállított műveket, de implicite a sokszínű és nyüzsgő Prizrent is megismerhette.

Driant Zeneli: Those who tried to put the rainbow back in the sky, 2012, video, 07’50”. Forrás: Autostrada Biennale. A fiatal, albán képzőművész Driant Zeneli az álom, az utópia és a kudarc fogalmaival operál, munkáiban azok át- és újra-értelmezésére tesz kísérletet. 2012-es videomunkája, melyben három személy és egy kacsa véletlenül egy szivárványdarabot talál, a biennálén a prizreni várban került bemutatásra; a kedvesen naiv, szürreális történet és a Prizren történelmi és kulturális örökségének részét képző vár jelentésrétegei összefonódtak, s különös elegyet alkottak.

Az Autostrada Biennale más nemzetközi biennálékhoz viszonyítva ugyan kevesebb művet vonultatott fel, viszont az egyes helyszíneken több aspektust érvényesített egy időben. A bemutatott művek és „környezetük” között párbeszéd alakult ki; az Archeológiai Múzeumban például a tárlókban kiállított régészeti leletek és kőfaragványok mellett jelentek meg a kortárs alkotások, amit a helyszín története (az Archeológiai Múzeum az egykori, a XV. század végén épült török fürdő épületében működik) tovább árnyal; a múlt és (a jövő felé mutató) jelen különös szintézise jött létre. Tommaso Pincio (alias Marco Colapietro) 49 Hostages [49 túsz] című, a múzeum terében bemutatott installációját kerámiaedény-maradványok vették körbe. Az olasz művész 49 rajzolt portrét helyezett a múzeum falára, melyek a biennále ideje alatt egyenként kerültek a térben elhelyezett, szivárvány színű, felfújható medencébe. Pincio munkájában a Földközi-tengerre mint a kereskedelem, így az élet helyszínére, másrészt mint a bevándorlás útvonalára utalt, mely több esetben a halálba vezet. A művész destruktív aktusának következtében mind jobban láthatóvá vált a vörös festékkel a falra írt KILL ALL LIES felirat. Pincio művének egyértelmű üzenete mellett a művész nyilatkozatában a Mediterranea Saving Humans szervezet[12] támogatására ösztönzött.

Tommaso Pincio: 49 Hostages, 2019, vegyes technika, papír, darabonként 35×25 cm, installáció. Forrás: Autostrada Biennale

A biennáléra készült, és szervesen kapcsolódik a kiállítási helyszínhez Fatmir Mustafa Karllo The history of misery and the latest touch on the Milky Way [A szenvedés története és a Tejút legújabb érintése] (2019) című munkája, mely a történelmi emlékezet és az egyén kapcsolatát vizsgálta. A művész munkásságában kiemelt szerepet játszanak a fizikai terek, helyszínek, melyek a múlt történéseit és energiát őrzik, egyfajta „emlék-kapszulákként” léteznek. Karllo projektje az egykori börtön fénytelen tereivel operált; egyrészt egy elektrosztatikus Van de Graaff generátort helyezett el a szűk térben, mely annak érintésével mintegy közvetítette a börtön energiáit a látogató felé. A cellák falaiba az itt raboskodó, zömmel politikai és értelmiségi foglyok különféle feliratokat, jeleket véstek, melyeket a művész frottázs technikával dokumentált. Karllo projektje túlmutat a biennále keretein: a művész a látogatók élményeit csakúgy, mint a cellák falainak véseteit, feljegyezte és kötetekbe rendezi.

Fatmir Mustafa Karllo: The history of misery and the latest touch on the Milky Way, 2019, installáció. Forrás: Autostrada Biennale

 

Somer Şpat: What colour is your flag when you wash it? 2019, mixed media installáció. Forrás: Autostrada Biennale

Hasonlóan fajsúlyos témákat érintő művek kaptak helyet a biennále többi helyszínén is: a polgárháború (Iva Lulashi: Avversario dell’ordine, 2019.), és a háborúk során a nőkkel szemben elkövetett erőszak (Lana Čmajčanin: Female President, 2004.), a nőket érintő hátrányos megkülönböztetés (Lola Sylaj & Dargan Zhegrova: Memories old thorns of mine, scratching into the sky, 2016.), a nemzeti identitás kérdése (Somer Spat: What colour is your flag when you wash it? 2019.), az egyén és a társadalom közti viszony (Sanja Latonovic: Can you feel change? 2019.) vagy a kivándorlás (Lorena Kalaja: Departure, 2006.) kérdéskörére egyaránt reflektáltak az alkotók.

Giuseppe Stampone: Primavera Araba, 2014-17, rajz, papír, 24 modul, változó méretek. Forrás: Autostrada Biennale

A nemzetközi színtéren is ismert Adrian Paci neve ismerősen csenghet a magyar közönség számára; a művész The Column (2013) című videomunkája a „Gjon Buzuku” középiskola tetőterében került bemutatásra. A mű egy Kínában kifejtett márványtömb hajóútját követi végig Európa felé, melyből a gyártóhajón szobrászok faragtak ki egy hatalmas méretű oszlopot. A tömbből fokozatosan kibontakozó elem formai arányai, harmóniája és szépsége éles ellentétben áll elkészültének folyamatával, a szobrászok élet- és munkakörülményeivel; a mű a globális gazdasági rendszer visszásságait megvilágító vizuális metafora. Paci videomunkája és az iskolában kiállított többi alkotás mentén a biennálé részeként vita zajlott a Gjon Buzuku diákjaival. A biennále fontos célkitűzése a fiatalokkal folytatott párbeszéd, a viták révén a kritikai gondolkodás fejlesztése. A diákok aktívak, jól tájékozottak és nyitottak (nem mellesleg jól beszélnek angolul is azon túlmenően, hogy az iskola oktatói három nyelven, albánul, szerbül és törökül tartják óráikat). Kíváncsiak és „igényt tartanak” a kortárs művészetre, szívesen utaznának külföldre is – már ha erre lenne lehetőségük. Koszovó 2008-ban vált független (ám jónéhány ország, így Szerbia, Románia, Spanyolország vagy Ciprus által vitatott jogállású) köztársasággá, ám a lakosok vízumkényszerének eltörlésére eddig csak ígérteket kaptak; a vízum igénylése hosszas és költséges folyamat, így a legtöbben nem utazhatnak. A beszélgetések során felszínre kerültek azok a sürgető kérdések, melyek a biennálén bemutatott művek témáival rezonálnak, de felelevenedtek a háború drámái, sebei is, melyben a középgeneráció minden tagja érintett – itt minden személyes.

Adrian Paci: The Column, 2013, egycsatornás digitális video, 25’40”. Forrás: Autostrada Biennale

A biennále edukációs programja mellett – mely a fent említett vitákon kívül számos egyéb informális oktatási projektet szervezett több korosztály számára is – izgalmas kezdeményezés az időszakos Singing to the River program is. A Lumbardhi partján rendezett zenei program keretében változatos stílust képviselő zenekarok és performerek mutatkoztak be; alkalmam nyílt a roma kultúra támogatása érdekében létrejött esten (Roma Night) Denur Paçakum fiatal emberi jogi aktivista felolvasását, aki édesapja, Kujtim Paçaku költő három művét albánul és romani nyelven adta elő, Edis Galushi[13] „Panta Rei” monodrámáját és a Jimmy Mustafa Band előadását is megtekinteni. A biennále kezdeményezése hagyományteremtő szándékú, célja, hogy a különböző kulturális csoportokat és művészeket támogassa.

Pillanatkép a Roma Night-ról. Fotó: Tuğhan Anıt. Forrás: Autostrada Biennale

Mind a kiállítások, mind a kísérő események tekintetében az Autostrada Biennale programja jól átgondolt és strukturált, s reflektál arra a kulturális pluralizmusra, mely meghatározza Prizren arculatát. A biennále ugyanakkor mozgalom is, egy olyan eszme képviselője, mely határokon átívelve épít kapcsolatokat a térség kulturális és művészeti szervezetei között, elősegítve a mobilitást, egymás tevékenységének láthatóvá tételét, megismerését és kiterjesztését.

Autostrada Biennale, Revolution is Us – La Rivulozione Siamo Noi. 2019.07.21.-09.21. Prizren, Koszovó

Kurátor: Giacinto Di Pietrantonio

Kiállító művészek: Giulio Alvigini, Apparatus 22, Levent Bütüçi, Nemanja Cvijanović, Lana Čmajčanin, Mirza Dedać, Jan Fabre, Jakup Ferri, Lek M. Gjeloshi, Emre Hüner, Hristina Ivanoska, Lorena Kalaja, Sanja Latinović, Iva Lulashi, Fatmir Mustafa Karllo, Orkide Collective, Anatoly Feliksovič Osmolovski, Adrian Paci, Tommaso Pincio, Sgomento Comics – Marco Mucci és Matteo Pomanti, Ilija Šoškić, Somer Şpat, Giuseppe Stampone, Lola Sylaj és Dardan Zhegrova, The Cool Couple – Niccoló Benetton és Simone Santilli, Francesco Vezzoli, Driant Zeneli

 

[1] A bálna, amely tengeralattjáró volt. Kortárs pozíciók Albániából és Koszovóból. Ludwig Múzeum, Budapest, 2016.07.15. – 09.11. Kurátor: Fabényi Júlia

[2] Gëzim Qëndro: Hálás holtak, Shkëlzen Maliqi: A koszovói művészeti színtér keresztútjai, Sezgin Boynik: Művészeti szubjektivitás a nemzet objektivitásával szemben: személyes beszámoló a koszovói nacionalizmus és művészet kapcsolatáról. In: A bálna, amely tengeralattjáró volt. Kortárs pozíciók Albániából és Koszovóból. Kiállítási katalógus, szerkesztette: dr. Fabényi Júlia, Kálmán Borbála. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2016, 18-77.

[3] Az önkolonizációról lásd: Alexander Kjosszev: Megjegyzések az önmagukat kolonializáló kultúrákról. Lettre, 37. sz., 2000. http://epa.oszk.hu/00000/00012/00021/kjossz.htm (Utolsó letöltés: 2019. 10. 06.)

[4] Gëzim Qëndro: Hálás holtak. In: Fabényi – Kálmán (2016), 26-34.

[5] Shkëlzen Maliqi: A koszovói művészeti színtér keresztútjai. In: Fabényi – Kálmán (2016), 50.

[6] Manray HSU: The Future of Borders. Curatorial Concept. http://autostradabiennale.org/future-of-borders/concept/ (Utolsó letöltés: 2019. 10. 06.)

[7] Az olasz-albán kapcsolatok, beleértve a politikai, gazdasági és kulturális összeköttetést egyaránt, hosszú és viszontagságos múltra tekintenek vissza. Hogy csak néhány példát említsünk: az első albán művészeti iskolát, a La Scuola di Santa Maria degli Albanesit 1479-ben Velencében alapították a balkáni térség oszmán uralmának következtében. Fabényi –Kálmán (2016) 22. Az albán „nemzeti ébredés” (1887-1912) idején csakúgy, mint Albánia függetlenségének kivívásakor (1912), az ország a szomszédos olasz állam támogatását élvezte. Vö: Nicola Mai: The cultural construction of Italy in Albania and vice versa: migration dynamics, strategies of resistance and politics of mutual self-definition across colonialism and post-colonialism. Modern Italy, 9(1), 2003 május, 77-93.

[8] Klee említett festményének ezen értelmezése Walter Benjaminnak köszönhető. Walter Benjamin: On the Concept of History. Gesammelte Schriften I:2. Suhrkamp Verlag. Frankfurt am Main, 1974. Online: https://folk.uib.no/hlils/TBLR-B/Benjamin-History.pdf (Utolsó letöltés: 2019. 10. 06.)

[9] Giacinto De Pietrantonio: Revolution is Us – La Rivoluzione Siamo Noi. In: Autostrada Biennale „Revolution is Us”. Kiállítás katalógus. Autostrada Biennale, Prizren, 2019, 5-7.

[10] Shkëlzen Maliqi: Crossroads of Kosovo’s New Art. In: Katharina Schendl (szerk.): Notes on Contemporary Art In Kosovo. Sternberg Press, Berlin, 2018, 21-22. V.ö.: Vesa Sahatçiu: Under (Cultural) Construction. In: Schendl (2018) 9-15.

[11]Schendl (2018) 23. és Fabényi – Kálmán (2016), 54-56.

[12] A Földközi-tengeren az elmúlt évek során több ezer menekült vesztette életét úton Európa felé, az esetek többsége nem váltott ki nagyobb visszhangot. A Mediterranea Saving Humans nonprofit szervezetet e helyzetek „hívták életre”, emberi jogi civil aktivisták és társadalomtudósok hozták létre kulturális és politikai területen aktív személyek közreműködésével. A Mediterranea különböző civil kezdeményezések platformja, tevékenysége többek között a Földközi-tenger megfigyelése és szükség esetén mentés szervezése. Működésükhöz elengedhetetlen a donáció, ugyanakkor a szervezet projektjei mindenki számára nyitottak, így a részvétellel is támogatható munkájuk. https://mediterranearescue.org/en/ (Utolsó letöltés: 2019. 10. 12.)

[13] Edi Galushi éveken át dolgozott újságíróként, roma közösségek életéről készített beszámolókat Koszovóban és külföldön egyaránt. Elméleti és művészeti, így költői és színházi tevékenységével nagyban hozzájárul a roma kultúra megőrzéséhez.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány