Folytatva a a tranzit. hu korábbi Meg nem valósult művek sorozatát, most a tranzitblog szeretne platformot adni a jelenlegi helyzetben meg nem valósítható, vagy épp ebben a helyzetben megvalósítható tartalmak megjelenésére és támogatására. Most az tudjuk, hogy a közeljövőben tervezett, találkozásokon alapuló események nem valósulnak meg, sokaknak veszélybe kerül a munkája, legtöbben még nem tudjuk, hogyan fogunk működni ebben az új rendszerben. Ugyanakkor időt is nyerünk, amit talán új és be nem fejezett írások megírására használhatunk, megoszthatunk olyan gondolatokat egymással, amik a kialakult helyzet kapcsán erősödtek fel. Várunk szöveges (kb. 5-10.000 karakter), képes (képesszé) és videóanyagokat (3-5 perc), amik a következő bővíthető hívószavak köré csoportosíthatók: Online élet, meg nem valósult írásművek, meg nem valósult művek, kapcsolatok, szolidaritás. A teljes kiírást lásd itt.
*A tranzit. hu 2006-ban tett közzé felhívást meg nem valósult művek megvalósítására. 2018-ban a Műértőben megjelent sorozatban felkért művészek küldtek be “meg nem valósult” terveket.
Kék Ceruza
2018-2019 között a lisszaboni Videotecaban (privát filmekkel foglalkozó archívum, ami a Salazar diktatúra előtti, és az azt követő időszakkal foglalkozik főként) találtam rá Jose Antonio Correia Pais kisfilmjére. Jose Antonio Correia Pais a Salazar diktatúra utolsó éveiben a hadseregben szolgált. Az volt a dolga, hogy film és fényképfelvételeket készítsen, természetesen a hadsereg szigorú szabályai szerint. Ugyan Jose Antonio Correia Pais csak ezt követően végezte el a szociológia szakot és vált először újságíróvá, majd szociológussá, a társadalom iránt tanúsított érzékenysége már ekkor is megmutatkozott.
Hétvégenként a hadsereg gépeivel járta a várost, és a számára kedves helyeken fényképezett. Leginkább a barakkokkal borított Cova da Moura, Monsanto erdő, a folyópart érdekelték. Képei hűen tükrözik az akkori portugál viszonyokat. A filmeket a hadseregben hívta elő.
Aztán többet nem nyúlt hozzájuk. Nem is tett említést ezekről a képekről, filmekről.
Jose Antonio Correia Pais halála után felesége és lánya találták meg a negatívokat, és elvitték az akkor már működő Videotecaba. Jose Antonio Correia Pais anyagai azóta szabadon elérhetők kutatásokhoz, művészeti projektekhez való felhasználásra.
Készítettem egy interjút Jose Antonio Correia Pais édesanyjával és lányával, a tervek szerint a kutatást folytattam volna ebben az évben is. Szerettem volna végig járni a filmben szereplő helyszíneket, megnézni, hogy mi történt a film óta, mi maradt meg, mi veszett el belőlük.
Az én munkám egyelőre itt ért véget, meg nem valósult, mint ahogy Jose Antonio Correia Pais fotós és újságíró pályafutása sem. A készülő sorozat azért kapta a Kék Ceruza címet, mert épp az állandó cenzúrázás miatt döntött később úgy, hogy újságírói pályafutását befejezi, és szociológusként folytatja tovább.
Szász Lilla
Apám az április 25-i forradalom előtt filmezett. A hadseregben szolgált, a hadseregnek készített fényképeket és filmeket. Abban az időben mindent cenzúráztak, valószínűleg ezért apám sosem beszélt nekünk ezekről a képekről, filmekről. Persze az is igaz, hogy olyan fiatal volt, hogy még anyámat sem ismerte. De utána sem említett erről soha, egy szót sem. Azt sem tudtuk, hogy valaha fényképezett. Talán nem tartotta fontosnak.
Két évvel a halála után találtuk meg ezeket a felvételeket.
Apám tizennyolc és huszonegy éves kora között szolgált a hadseregben. Ott tanult meg fényképezni és filmezni. Semmiképp sem szeretett volna a gyarmati háborúba menni, ezért keményen dolgozott, tanult, hogy otthon maradhasson. Akkoriban kezdett el saját részre titokban fényképeket és filmeket készíteni. A hadsereg felszerelésével. Minden hétvégén elvitte a hadsereg felszerelését, és fotózott. Szociológusként az emberek és a társadalom érdekelték. Sokkolta őt az akkori szegénység.
A hadsereg után két évig újságíró volt. A Jornal do Fundão és a Jornal Notícias da Covilhã újságoknál dolgozott. Persze komolyan cenzúrázták minden cikkét. Sok cikke még megvan nekem.
Ez itt Monsanto. Monsanto akkoriban tele volt prostituálttal. Apám őket is fényképezte. Csak a 80-as években szűnt meg a prostitúció Monsantoban – játszótereket, parkokat hoztak létre az egykori placcok területén. A prostituáltakat kitiltották onnan.
A gyarmatokról visszatérő ‘retornadok’ egy része barakkokban élt. Demaia, Buraka, Amadora – ezeken a helyeken volt a legtöbb barakk Lisszabonban. Apám is erre lakott. És, anyám is, aki szintén retornado volt. Később a barakkokat lerombolták és szociális bérlakások épültek a helyükön. Volt olyan is, hogy az emberek önkéntesen foglalták le házuk helyét. Cova da Mouraban számos utcát neveztek el az oda először költöző emberről. A legtöbb ember ‘retornado’ volt, Angolából, Mozambikból, vagy a Zöld-Foki Szigetekről jöttek. Apám hétvégenként sokszor járt erre. Fényképezett, filmezte az embereket.
Anyám Angolából jött. Egy évvel ezelőttig még megvolt az a barakk, ahol unokatestvéreivel együtt élt két éven keresztül. Anyám 18 évesen jött Portugáliába. Angolából Dél Afrikába szökött, ott egy menekülttáborban élt. Családjával egy kamionnal érkeztek Dél Afrikába. A kamion is jött velük később Portugáliába.
Apám és anyám mindketten szociológusok voltak. Így találkoztak.
Részlet Claudia Pais-szal készült interjúból (2019)
Szász Lilla 1977-ben született Budapesten, az ELTE Bölcsészettudományi Kar orosz – esztétika szakán diplomázott 2000-brn. Művészeti munkássága olyan kérdésekre irányul, hogy az emberek miként élnek külső körülmények hatására létrejött zárt közösségekben Magyarországon és külföldön egyaránt. Fényképezett hajléktalan anyákat, fiatalkorú intézetben élő lányokat, a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásával New Yorkban élő második világháborús orosz zsidó veteránokat. Dolgozott a Magyar Narancs nevű hetilapnál, egyik legismertebb fotósorozata a ’Zsolti mama mennybe megy’, ami egy Józsefvárosban élő, három prostituáltból álló ’család’ életét dokumentálja egy éven keresztül. Szász Lilla számos nemzetközi és magyarországi kiállításon vett részt, mint például: Aqui Estamos (Photo Espana, 2012), Shanghai Világkiállítás, LIVE SYNC. Kortárs Magyar Fotográfia (2010), Folyamatos Jelen, Photonic Moments, Ljubljana, Szlovénia (2010), “Laboratory East” könyvbemutató, Paris Photo (2010). Munkái mind privát mind vállalati és múzeumgyűjteményekben is szerepelnek.
www.szaszlilla.hu
http://lillaszasz.tumblr.com/
