Az alábbiakban egy beszélgetés olvasható Bencsik Barnabással, a legnagyobb magyar kortárs művészeti közgyűjtemény, a LUMU új igazgatójával. Bencsik művészettörténetet és jogot tanult Budapesten, számos jelentős kortárs képzőművészeti intézmény és projekt vezetőjeként dolgozott az elmúlt évtizedben. Nevéhez fűződik egy a kortárs képzőművészet nemzetközi kapcsoltatait hatékonyabban menedzselő iroda koncepciójának kidolgozása és az intézmény megalakítása. Bencsiktől az elmúlt időszakban a képzőművészetre vonatkozó kulturális politikát illetően éles kritikai nyilatkozatokat lehett olvasni a sajtóban. Mindezek után az igaztatói pályázaton mégis ő lett a sikeres befutó, lehetőséget kapott tehát kritikai álláspontjának megvalósítására. Kinevezése kapcsán szakmai koncepciójáról kérdeztük.
Ha mostanság képzőművészeti kiállítóhelyről van szó, akkor joggal feltételezhető, hogy lesznek majd olyanok, akik a nagy és látványos, szenzációt keltő, nagy látogatottságot eredményező tárlatokat kérik majd számon a szakmai vezetéstől. Jelen pillanatban hogy látod, mennyire sikerül majd összeegyeztetni a szükséges újító jellegű szakmai elképzeléseket valamint a látogatószámot biztosító látványos kiálltásokat? Milyen változások remélhetőek a LUMÚ gyűjteményi politikájában, ha szűkös költségvetésen túlmenőleg minden további állami támogatás teljesen kiszámíthatatlan?
Semmiképp nem szeretném a látogatószámokat fetisizálni, de azt sem gondolom, hogy a kortárs képzőművészet csupa érdektelen, követhetetlenül komplikált, vagy egyszerűen csak lapos és unalmas műalkotást produkálna, amik joggal nem érdeklik a közönséget. Meggyőződésem, hogy tucatjával lehetne bemutatni olyan művészeket, akik egyszerre képesek megfelelni a szakmai elvárásoknak és a szélesebb közönség igényeinek is. Vannak nagyon hatásos művek, amelyek tele vannak felforgató gondolatokkal, és vannak bárki számára könnyen érthető nyelvet és tematikát használó művészek, akik a felszínes látszat ellenére is nagyon árnyaltan és komplexen fogalmaznak meg kritikus gondolatokat. A magyarországi kiállítási gyakorlatban ezek a művészek még nem igazán jelentek meg, vagy nem kaptak kellő nyilvánosságot, mert még nem úgy sztárok, mint a klasszikus modernizmus fejezetcímeiben szereplő kanonizált nevek.
Hogyan írnád le röviden egy kortárs művészeti múzeum szerepét ma, a 21. század elején? Konkrétan a Ludwig Múzeum misszióját hogyan definiálod és mikorra reméled, hogy ez látható lesz?
Nehéz lenne ezt a szerepet röviden leírni, de van néhány olyan mozzanata, amit feltétlen ki szeretnék emelni. Az első és legfontosabb, hogy a kortárs művészek és különösen a képzőművészek által képviselt és megjelenített gondolkodásmódok és szempontrendszerek a múzeumi működés révén bekerüljenek a nyilvánosság terébe és ott érdemi reakciókat keltsenek, kiprovokáljanak – legyen az akár pozitív, akár negatív – de valamilyen értelmezhető viszonyulást a szélesebb közönségből. A kortárs képzőművészet színtere a hazai viszonylatban jelenleg, egy kihasználatlan, még fel nem fedezett potenciál, amely olyan helye lehet egy korlátozatlan és a társadalmi képzelőerőt felszabadító nyilvános diskurzusnak, amelynek máshol, a nyilvánosság más szegmenseiben, már nem nagyon van terepe. A kortárs művészek művei által meghatározott fizikai, építészeti és szellemi tér kifejezetten olyan közeg, amely kritikai gondolkodást indukál, felismerésekhez segít és egyúttal fórumot jelent a párbeszédhez. Tudom, hogy a hazai tradíció egészen más kiállítás-fogyasztási felfogást és múzeumi viselkedés-kultúrát épített ki az egymást követő generációkban, de talán ideje, hogy elkezdjünk kipróbálni más módszereket is.
A másik lényeges funkciója a múzeumnak a műalkotások, művészi teljesítmények megőrzésén, archiválásán, dokumentálásán keresztül, a kulturális identitást erősen meghatározó professzionális szelekció, mondhatjuk akár kánonképző potenciálnak is, ami a történeti dimenziójából fakadóan sokkal nagyobb hatású, mint a kiállítóhelyek gyorsan múló és így a társadalmi emlékezet számára hosszabb távon kevésbé jelentős trend- és értékképző kiállításpolitikája.
A Ludwig Múzeum küldetése ebben a vonatkozásban egyértelműen az, hogy megfelelően kialakított, átlátható és elfogulatlan döntési mechanizmusok kiépítésével biztosítsa azt, hogy a gyűjtemény és a múzeum időszaki kiállításainak sora orientációs és referencia pontként szolgáljon a kortárs művészet megítélésében az érdeklődők és a szakma számára egyaránt. Ez egy hosszú folyamat lesz, de csak akkor számíthatunk arra, hogy a kortárs képzőművészet megítélése elmozdul a jelenlegi marginális pozíciójából, ha a konszenzusos értékítéletek egyre bővülő bázison alapulnak. Ennek az értékrendnek a megerősítésében a Ludwig Múzeumra jelentős szerep vár.
A Ludwig Múzeum gyűjteménye egyedülálló Magyarországon, mert a 20.század második felében született művészet bizonyos irányzatainak így a pop art, a hiperrealizmus, az új festészetnek a szellemében alkotó jelentős nemzetközi művészek egy-egy kulcsdarabja mellett az adott korszak magyar művészetének képviselői is a gyűjtemény részét képezik. Milyen változások várhatóak a gyűjtési politika terén? Bár a tavalyi 44 millió forintos gyűjtési költségvetés hazai viszonylatban nem csekély, kortárs, nemzetközi piacon jegyzett művészek műveinek megvásárlására nem elegendő. Egyáltalán, hol reális bekapcsolódni, a 2000-es években?
A gyűjteményezési politikát elsősorban a rendelkezésre álló költségvetés határozza meg. Jelenleg a múzeumnak nincs kifejezetten erre a célra elkülönített kerete, a minisztériumtól kapott fenntartói támogatásból kell elkülöníteni a dologi kiadások között. Ez a minimális, 10 millió körüli összeg az év végi maradványokkal bővülhetett. Hogy tavaly ez végül is mennyi lett, nem tudom most pontosan megmondani. Ebben a kérdésben minél előbb szeretnék alapvető változásokat elérni, lényegesen nagyobb és egyértelműen kalkulálható gyűjteményezési keretet kell kialakítani, további forrásokat bevonni a szokásos állami vásárlási pályázatokon túl, kreatív, újszerű konstrukciókat kidolgozni. Nem látom be, ha egy magánalapítvány (KOGART) 50 milliót kaphat erre a célra, akkor milyen indokkal lehetne ezt megtagadni egy közpénzekből fenntartott közgyűjteménytől? A gyűjtési politika terén a legfontosabb változás a vásárlási vagy ajándékozási procedúra formalizálása és transzparenssé tétele lesz. Nem hiszem hogy a továbbiakban tartható az a gyakorlat, hogy a nyilvánosság számára ismeretlen szempontok szerint kerülnek be művek a gyűjteménybe, hogy nem lehet követni a gyűjtemény adott évben történt gyarapodását, hogy nincs egy teljes és nyilvánosan hozzáférhető listája a gyűjteményben őrzött műveknek. A közép-európai fókusz természetesen marad, hiszen az a távlati cél, hogy a budapesti Ludwig, a tágabb régiót reprezentáló, karakteres gyűjtemény legyen.
Az új művek vásárlásánál nem elsősorban vásárokra gondolok, sokkal inkább olyan konstrukciókra, amelyben jelentős szerepe van a saját, vagy kollaborációban létrejövő kiállításoknak, az együttműködésből fakadó személyes kapcsolatnak és a kölcsönös előnyöknek. A gyűjteményezést számtalan előre kalkulálhatatlan tényező befolyásolhatja, úgyhogy nagyon nehéz erről a folyamatról általánosságban beszélni. Egyedi helyzetek, egyéni megfontolások, privát motivációk állnak szemben egy közintézmény túlszabályozott működési metódusával, ebből kell megkísérelni a maximumot kihozni. Mindenesetre azokkal a művekkel, amelyek végül is bekerülnek a gyűjteménybe, foglalkozni kell, értelmezni, összefüggésbe helyezni, kibontani az egyes művek rétegeit és láthatóvá tenni, mint értéket. Reprodukálni kell a legkülönfélébb médiumokban, kiadványokon és a médianyilvánosságon keresztül, bevezetni a kulturális köztudatba. Elvégre ezért költött a vásárlásra az adófizető és ezért biztosítja a múzeumi őrzés és kezelés különleges privilégiumát.
Mik lesznek a gyűjtési fókuszpontok a magyar művészet gyűjtése tekintetében? Hiányzó műfajokra, korszakokra gondolok itt elsősorban.
A magyar művészet tekintetében elsősorban a 90-es évek, gyűjteményben még nem szereplő legjelentősebb művészeit kell megjeleníteni, a még hozzáférhető munkákat beszerezni. A másik fontos fókusz a most születő művek megszerzése a régió országainak nemzetközileg legjelentősebb alkotóitól, azoktól, akiknek már nagyon komoly reputációjuk van, de talán még elérhetőek a mi számunkra is, és ezzel párhuzamosan a nemzetközi karrier elején állóktól való gyűjtés.
Most van egy kiállítás a gyűjtemény videó-műveiből, ami látványosan reprezentálja a műfajt. Mindemellett a gyűjtemény ebbe az irányba erőteljesen bővíthető, s talán ez még a költséghatékonyság szempontjából is jó irány.
A LUMU-hoz hasonlatos nemzetközi giga intézményeknél bejáratott modell az ún. projekt-space elnevezésű kisebb méretű program működtetése. A projekt-terem legfontosabb célja az aktuális jelenségekre történő gyors intézményi reakció biztosítása, valamint a fiatal, kevésbé ismert tehetségek bemutatása, egy pörgős, kisérletező kiállítási program keretében. A Ludwig Múzeum elindított ugyan egy hasonló programot, ez azonban az új épületbe való költözködés áldozata lett és nem folytatódott tovább. Tervezel hasonló program beindítását a LUMU új kiállításpolitikájának tekintetében?
Fontosnak tartom, hogy feléledjen a project-room funkció és gyakorlat, mert a rugalmas alkalmazkodást a gyorsan változó körülményekhez ez a forma tudja a legjobban garantálni.
Jóllehet számos magyarázata van annak, hogy a tudományos kutatás eleddig miért nem volt erőssége a kortars művészetet kiállító intézmények tevékenységének, mindemellett egy kortárs művészeti múzeumnak a legaktuálisabb kérdésekkel, művészi és kurátori megközelítésekkel tudományos tevékenység keretében is foglalkoznia kell. Szerepel a terveid között kutatási program megvalósítása?
Kettős feladatot kell betölteni a Ludwignak: egyszerre kell nagyon határozottan átértelmezni a kortárs képzőművészetről alkotott általában negatív hazai image-t, amely még a kulturálisan tájékozottabb és érdeklődő közönség köreiben is meghatározó, s ugyanakkor olyan nemzetközi tényezővé válni, ami természetes és egyenrangú partner a globális játéktérben azoknak az intézményeknek és meghatározó jelentőségű szakembereknek a szemében, akik fenntartják a kortárs kultúra folyamatos megújulását és kritikai szellemiségét. Ebben a vonatkozásban, a kutatási programok magától értetődő részét fogják képezni a gyűjtemény tudományos feldolgozásának.
Az interjú illusztrációjának képanyagát Bencsik Barnabás a LUMU gyűjteményéből válogatta.
Vonatkozó linkek:
Izgága fickó lett a Ludwig főigazgatója (index.hu)