Ez év szeptemberének elején a budapesti Kende utcában egy régi irodahelyiségben két napig volt látható egy általam szervezett, és sok barát segítségével létrejött NO SHOW című gerillakiállítás. Itt olyan filmeket gyűjtöttem össze, amelyek a valóság újra megtalálása érdekében megtagadják a médiából ismert forgatókönyveket, nyelvezeteket, és eltérő perspektívákból mutatnak be a közelmúltból már részlegesen ismert tényeket. A külföldi alkotóktól az eseményre elkért munkák más és más, személyes, társművészeti vagy hétköznapi pozícióból vetnek számot a világunkban nemrégiben lezajlott eseményekkel, s így újragondoltatják és értelmeztetik velünk az emlékezést, a felelősséget, illetve a könyörületességet és ezzel a minket körülvevő valóság megértésének sürgető ismereti és lelkiismereti feladatait. Mindezt a megszokott reprezentációtól való eltéréssel, puritán narratívákon keresztül, sokkoló képek nélkül, gyakran a dokumentum történelmi minőségét alátámasztva viszik véghez.
Jasmila Žbanić: Images from the corner, 2003, videó, 39 perc, részlet
Jasmila Žbanić Images from the corner című filmjében egy régi ismerőse, Bilja és a róla készült riportfotó történetének kibontása során anélkül tudunk meg szinte mindent a fényképről és alanyáról, hogy akár egyszer is látnánk őket. A fiatal lány az elsők között sebesült meg 1992-ben a szarajevói ostrom kezdetekor, és ezt egy éppen arra járó francia fotóriporter lencsevégre kapta, majd segítségnyújtás nélkül távozott. A fotó Word Press-díjat kapott, a lány pedig, aki az egyik karját elvesztette, miután felgyógyult örökre elhagyta szülővárosát. A film az ismerősökkel és a környékbeliekkel készített módszeres interjúkkal kutat Bilja után, és így a civil lakosságot is fokozottan érintő harcok mindennapjaiba is betekintést enged. Az említett fénykép kapcsán a média felvételeinek létrejöttét, kiszámítottságát és etikai rendszerét feszegető történet hétköznapiságában bontakozik ki, s így ad nézőjének betekintést a város kitörölhetetlen közelmúltjára és a sajtó szerepének és működésének háttér információira. Žbanić filmjeinek többségében a 90-es évek elhallgatott háborús történeteit dolgozza fel, s egy alkalommal tényleges eredménnyel is járt már munkája: a Grbavica (Szerelmem, Szarajevó) című Arany Medvével díjazott filmje kapcsán sok év elteltével a háború alatt nemi erőszakot elszenvedetteknek is megítélte az állam a „kárpótlást”, anyagi támogatás formájában.
Aernout Mik: Raw Footage, 2006, 2 csatornás videó, 76 perc, jelent | © carlier | gebauer
Aernout Mik Raw Footage című munkája is a dél-szláv háborúról szól, s úgy oltja ki a média által terjesztett üzeneteket, hogy felhasználja képeiket. A Reuters & ITN, ITN hírügynökségektől elkért nyers, felhasználatlan felvételekből készült, párhuzamosan futó vetítésből álló installációban a délszláv háború anonim, hírérték nélküli jeleneteit láthatjuk. Egy abszurd világ ismerős hétköznapjait, ahol a háború nyomai és jelei a tematikusan tagolt, ritmusosan felvillanó történések elő- és háttéréhez tartoznak. Az irányított információközlésből kimaradt felvételek kisajátítása ugyan nem jellemző a művészre, hiszen nélkülözi a nála megszokott, direkt megrendezettség alapvetését, ámde hatásában és különösségében jól illeszkedik az életműbe, amennyiben kurrens témára reflektál, és zavarba ejtően kényes kérdéseket tesz fel világunk gépezetének egyes csomópontjaival s azok hátterével, s leginkább a hírek értékével és etikájával kapcsolatban.
Lamia Joreige: Objects of War n°4, 2006, videó, 72 perc, jelenet | © Lamia Joreige
A 15 évig tartó libanoni háborút egy-egy tárgyon keresztül megidéző, 1999 óta folyamatosan bővülő munka, az Objects of War n°3 és n°4 a kiállításon bemutatott két részét 2006-ban készítette Lamia Joreige. Éppen abban az időszakban, amikor ismét egy komoly konfliktushelyzet alakult ki a Hezbollah és Izrael között, így a projektben a múlt feszültségeinek felemlegetése elkerülhetetlenül is összekeveredett a jelen traumatikus élményeivel. A filmeken „beszélő fejek” vallanak egy számukra a háborúra emlékeztető mindennapi kelléken, eszközön keresztül személyes emlékeikről, s ehhez fűződő megjegyzéseiken keresztül kaphatunk betekintést egy olyan ország mindennapjaiba, amely megalakulása óta szinte folyamatos készültségben és hadiállapotban élt. A tárgyak szolgáltatják a szubjektív háborús fragmentumok apropóit, amelyek aztán nem a képernyőn, hanem az elménkben válnak az elbeszélés alapján összeálló mozgóképes rémtörténetekké.
Julia Meltzer, David Thorne, Rami Farah: Not a matter of if but when: brief records of a time in which expectations were repeatedly raised and lowered and people grew exhausted from never knowing if the moment was at hand or still to come, 2005-2006, videó, 32 perc, részlet | © Julia Meltzer – David Thorne
A Not a matter of if but when… című munka Julia Meltzer és David Thorne művészek alkotása, amely Rami Farah videó- és performanszművész közreműködésével készült 2006-ban Damaszkuszban. A film arra reflektál, hogy Szíria mindennapjait 1946-ban elnyert függetlensége óta folyton folyvást belső ellentétek és külső konfliktusok kísérik. Az ország örökös felszabdaltsága és a megkövült bizonytalanság egy konstans helyzetet hozott létre ember és háború között, amelyet már szinte lehetetlen dokumentumokon keresztül bemutatni. Így a három alkotó erről az állandóról egy olykor a szürrealitásig szélsőséges, helyzetgyakorlatszerű, filmetűdökből álló művet készített, mely a színészi gesztusok és rövid, meseszerű történetek folytán épp annyira távolodik el az igazságtól, hogy abszurditása révén hirtelen visszacsatolva annál erősebb reflektorfénybe állítsa az eltűnt otthonok és elvesztett családtagok nem-képét.
Juan Manuel Echavarria: Mouths of Ash, 2003-2004, videó, 18 perc | © Juan Manuel Echavarria
A kiállítás egy eldugott kis terében kapott helyet a Mouths of Ash videómunka, ami furcsa címét a kolumbiai Magdalena-folyó iszapos torkolatáról kapta, ahonnan évente több tucat holttestet húznak partra, a paramilitáris csapatok, drogkereskedők és az állam összetűzéseiben életüket veszített embereket. Juan Manuel Echavarria munkái egy részében ezeknek a névtelen áldozatoknak állítanak emléket a fotográfia és a film eszközeivel. A kiállításon szereplő műve egy fontos kereskedelmi útvonal, az Atrato-folyó mentén lakó őslakosokkal közösen készült, akiknek életét nagyban megkeserítik a területükön zajló különböző illegális tevékenységek és a hozzájuk fűződő erőszak. Echavarria személyes hangvételű, intim dalaikat rögzítette, amelyek hozzátartozóik elvesztéséről szólnak és a megrázkódtatások feldolgozhatatlanságáról tanúskodnak. Az elnököt, az istent, vagy éppen a világot megszólító énekek egyszerű szavakkal, fülbemászó dallamokon hangzanak el, és nem várnak, nem is várhatnak ésszerű válaszokat. A zene és a trauma összefonódása hatásos módszer arra, hogy az érzelmeink húrjait megpendítve hallgassuk végig és értsünk meg kálváriákat, ezért is szerepelt ez a munka a NO SHOW kiállítás „gyomrában”.
A kiállítás 2013. szeptember 11. és szeptember 12. között volt megtekinthető.
