Sápadt angyal

A Red Road a látásról szól, de nem a megszokott módon. A látás itt nem a legfontosabb érzékszervünk, nem a megismerés első számú eszköze, és nem is a felügyelet szerve. Inkább egyfajta pótlék, addiktív pótszer, ami leköti az elmét.
Red Road lakótelep, Glasgow, a Red Road c. film plakátja
A film főszereplője, Jackie (Kate Dickie tökéletes alakításában) leginkább egy depressziós angyalra emlékeztet, akiből csak mások megfigyelése tud előcsalni egy-egy halvány mosolyt. A Berlin felett az ég szomorkás, éteri angyalaitól eltérően azonban ő nem saját testre és érzésekre vágyik. Egyik is, másik is megvan neki rendesen. Sőt éppen ez a legnagyobb baja. Gyönyörű kép, ahogy a képernyőn látható lepattant, hátsó udvari szexet szemlélve ujjai lassan rásimulnak a combjára. (És ahogy a térfigyelő kamerákat irányító joystickot mozgatja.) Az érzésekről meg csak annyit, hogy képtelen meggyászolni a balesetben elvesztett lányát és férjét. Rettenetes, mégis szívet melengető kép, ahogy délután ágyba bújik a két urnával. Beszélni azonban nem tud róluk, és a görcsös elfojtás reszketése állandóan ott bujkál a szemében, és a szája szögletében.
Ebbe a sivár és mégis vibrálóan feszült világba (Glasgow külvárosa ideális helyszín), hasít bele egy ismerős arc. A hátsó udvaron a nőt a palánknak döntő férfi pixeles, homályos képében Jackie azonnal felismeri lánya és férje gyilkosát. És ebben a pillanatban összedől jól felépített világa.
Jackie (Kate Dickie), Red Road (R: Andrea Arnold)
      
A külvárosi szerencsétlenek őrangyala, a potenciális áldozatok telefonos segítője átalakul bosszúálló angyallá. A nézés, a megfigyelés és az előrelátás átadja helyét a többi érzéknek, a hallásnak, a szaglásnak, a tapintásnak és az ízlelésnek. A kamera immáron együtt mozog a nővel, látjuk és érezzük, ahogy elcsábítja a férfit, és ő maga is átadja magát az érzéseinek és az érzékiségnek. Egyúttal azonban ez az a pont, ahol a nő kénytelen újra életre kelni! Korábban ugyanis a világ részvétteli megfigyelése éppen arra szolgált, hogy elterelje a szenvedő nő figyelmét önmagáról, saját sorsáról, életének traumájáról. A nézés számára félrenézést jelentett, a megfigyelés elfordulást. Most azonban részévé válik az általa megfigyelt világnak, ott kell lennie testben és lélekben is. És ez jelenti majd számára a megváltást!

Andrea Arnold filmje úgy beszél a látásról, hogy nem kerüli meg az alapvető sztereotípiákat. Inkább árnyalja és konfrontálja azokat. A megfigyelés nála nem a hatalom gyakorlásáról szól, legalábbis nem eredendően. A nő nem a látvány eleme, és nem is a férfi tekintetének tárgya, legalábbis alapvetően nem az. És amikor azzá válik, akkor ezzel nagyon is tisztában van. Ez a film nem egyszerűen poszt-Dogma, nem is csak érzékeny társadalomkritika, és nem is pusztán nőfilm, hanem Nietzschével szólva emberi, túlságosan is emberi.


Red Road, (2006), angol-dán filmdráma
Rendezte: Andrea Arnold (Verve Pictures, Advanced Party Scheme)
Cirko-Gejzír, Budapest

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány