Romaképek, énképek: a hatalom hálójában

Sárkány Lee c. árnybábjáték. Alkotók: Gábor Sára (dramaturg), Lázár Helga (rendező), Kovács Budha Tamás és Tábori András (képzőművészek)
Sárkány Lee c. árnybábjáték. Alkotók: Gábor Sára (dramaturg), Lázár Helga (rendező), Kovács Budha Tamás és Tábori András (képzőművészek)

Pócsik Andrea Átkelések. A romaképkészítés (an)archeológiája című kötete abba a hazánkban is mindinkább megerősödő kortárs diszkurzusba illeszkedik, mely  a posztkoloniális elmélet illetve cultural studies  értelmezői kereteit hívja segítségül a nemi, faji és osztálykérdések tárgyalásához a romák reprezentációja kapcsán.  A művet különleges olvasmánnyá teszi a legapróbb részletekre kiterjedő vizsgálódás és a speciális perspektíva: az öt nagy lélegzetű elemzés fókuszában ugyanis olyan filmek és egy színdarab állnak, amelyek ellentétes irányú átkelést (passing) hajtanak végre. Míg a passing alapesetben egy fenyegetett identitás rejtőzködéssel, színleléssel való elrejtésére vonatkozik­­­­­, a Pócsik Andrea által vizsgált művekben a többségi társadalomhoz tartozó szerző számára a roma identitás jelenik meg vágyottként, némely esetben az alkotó egyenesen azonosulni próbál vele.  „A jóakaratú hang hegemón beágyazottsága” (Müllner András) illetve a kisebbségi helyzet kisajátítása azonban több csapdát is magában rejt, ahogyan arra az elemzések is rámutatnak – nemegyszer szembemenve az adott film kánonban rögzített helyével, értelmezésével. A kanonizált művek mellett, mint  például a Feldobott kő vagy a Cséplő Gyuri, számos  kevésbé ismert, de a téma szempontjából releváns film is szóba kerül és górcső alá vétetik. Ezzel nem csupán ismeretterjesztő feladatot lát el a szerző, de a romák vizuális reprezentációjával kapcsolatos kulturális emlékezetet is finoman elmozdítja, átrajzolja.

Bár a fejezetek időrendben állnak egymás után, Pócsik Andrea a lineáris (film)történeti áttekintés helyett olyan sűrűsödési pontokra, törésekre fókuszál, amelyek  a jelenig ható pillanatai voltak a romákkal kapcsolatos társadalmi képzetek, előítéletek megszületésének.  Az analízisekben nagy szerepet kap a diszkurzív környezet vizsgálata – a társadalom rétegzettsége illetve újrastrukturálása az egyes történeti korszakokban, a tudástermelés formái és médiumai (különös tekintettel a vizuális művészetekre), valamint a szerzői életrajz (mely az átkelés, azaz a másik identitás utáni vágy kontextusának árnyalását és megértését segíti).  A szerző körültekintését dicséri a tény, hogy nem egyszerűen az adott történelmi korszakban megkonstruálódó roma-kép létrejöttének mikéntjét (azaz konstrukció voltát) firtatja, hanem azt is, hogy mit takar el az adott reprezentációs stratégia, amikor a fordított irányú átkelést megvalósítja. Így például Schiffer Cséplő Gyuri című filmje nem hagy teret a roma identitás önazonosságának megélésére a főhős számára (ami pedig mai szemmel nézve nagyon is része Cséplő történetének), mivel egészen más érdekek mozgatták a többségi társadalomhoz tartozó rendezőt, illetve a korszak hivatalos ideológiája sem támogatta ezt.

A kötet fontos erénye a „Mik a diszkurzív gyökerei ezeknek a jelenségeknek?”  kérdés megválaszolása mellett a „Mi lett volna ha?” felvázolása, azaz a képzelet segítségül hívása, párhuzamos világok, alternatívák felvázolása, amolyan gondolatkísérletekként.  Így vele együtt mi is elgondolkozhatunk például azon, hogy mi lett volna akkor, ha nem zárják ki a romákat a földosztásból, ha a szocializmus univerzalizáló tendenciái helyett teret kap a roma kulturális identitás elismerése, illetve milyen szerkesztői-kurátori koncepció segítené egy-egy elemzett mű reflektáltabb forgalmazását és kulturális közvetítését. Ezekbe a kitérőkbe beépül a szerző kutatói működését kísérő párhuzamos aktivitása: az elmúlt évtizedben számos fontos filmprogram és kiállítás kurátora volt, a Romakép Műhely alapítója, majd a később csatlakozó Müllner Andrással vezetője, a Független Színház több projektjének résztvevője, az Európai Roma Kulturális Alapítvány tagja, stb. Mindezek a példák hitelessé és többdimenziójúvá teszik írását.

A kötet az elemzésekbe iktatva számos történeti adalékkal szolgál, megidézve olyan tragikus-hősies sorsokat, mint Johann Rukeli Trollmanné volt, vagy a jelen számára is példázatként állítandó eseteket, mint a Leni Riefenstahl nácitlanítása kapcsán készült Nina Gladitz-film (mely a német rendezőnő háború alatt készült  filmjének készítési körülményeit problematizálta – lásd később). Szinte minden esettanulmányban kirajzolódik valamilyen, a többségi pozícióból megkonstruálódó romakép alternatíváját jelentő  gyakorlat vagy felforgató pillanat (akár a kritika alá vont művön belül), például Tábori Kornél szociofotói és vetített képes előadásai a 20. század elején (melyek időben egybeesnek a romák kriminalizálást szolgáló tudományos diszkurzusokkal és szkopikus rezsimmel), vagy a hallgató műfajú dal és a virrasztolás jelenete a Cigányokban.

A szerző a cigány és roma szót is használja a szövegben, előbbi a többségi társadalomban megképzett romaképre utal, utóbbi lenne a „valóság”, a gyökereit és kultúráját tekintve heterogén csoportok összefoglaló megnevezése. A kettő elválasztása mégsem mindig zökkenőmentes, egy-egy szóösszetétel olykor megakasztja az olvasást, gondolkodásra készteti a befogadót. Mindez annak bizonyítéka, hogy a reprezentációk átjárják, formálják a materiális valóságunkat, éppen ezért archeológiai feltárásuk – ahogy azt a szerző is teszi – fölöttébb fontos.  A továbbiakban a kötet által fókuszba helyezett filmeket és az ezekkel kapcsolatos innovatív meglátásokat tekintem át.

A kötet első blokkja két, a rendezőnő főszereplésével készült Leni Riefenstahl filmet, a Kék fény (1932)  és A hegyek alján (1941-1954) címűeket (utóbbiban Riefenstahl egy vonzó cigány táncosnőt alakít) veti össze  Moholy Nagy László Nagyvárosi cigányok (1932) című alkotásával. Riefenstahl a háború után saját passzív, ártatlan áldozati szerepben való feltüntetésére használta a háború előtt illetve alatt forgatott filmeket, és letagadta azt az azóta bizonyítást nyert tényt, hogy 116 szintó és roma  származású fogoly kényszermunkásként, fizetség nélkül statisztált A hegyek alján című filmben. Ők – bár a rendező a gyűjtőtábornál kedvezőbb körülményeket és a deportálástól való megmenekítést ígért nekik – a forgatás után haláltáborokba kerültek. Míg  Riefenstahl melodramatikus filmje „klisét klisére halmoz”, Moholy- Nagy műve önreflexív módon viszonyul a filmkészítés betolakodó, megfigyelő hatalmi szituációjához, a romák életének bemutatása kapcsán pedig  a nyomoresztétika felől a romantizálás irányába mozdul el, alighanem Moholy-Nagy saját, Berlinben többszörösen idegen identitásának allegóriájaként.

Moholy-Nagy László: Nagyvárosi cigányok (1932). Filmképkollázs. Készítette: Pócsik Andrea
Moholy-Nagy László: Nagyvárosi cigányok (1932). Filmképkollázs. Készítette: Pócsik Andrea

A következő fejezet két, időben egymástól távoli eset közötti meglepő hasonlóságokra hívja fel a figyelmet. Ezek közül az egyik a korabeli közvéleményt alaposan felkavaró 1908-as dánosi rablógyilkosság (melynek elkövetésével vándor romákat gyanúsítottak meg majd ítéltek el) és a témát feldolgozó rekonstruált filmhíradó, melynek megrendezett jelenetei az apróbb törvényszegéseket a cigányok mindennapos időtöltéseként mutatják be (!).  A másik Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása és az esetet tendenciózusan feldolgozó Szíven szúrt ország című 2009-es film, mely még az ítélet kihirdetése előtt került a mozikba. A dánosi rablógyilkosság diszkurzív környezetét a romák kriminalizálása jelentette, melyet a korabeli tudomány és a tömegkultúra a cigány másság képének megteremtésével támogatott. Ezek a hatalmi célokat szolgáló kulturális reprezentációk máig ható következményekkel bírnak, amit az egészen más társadalmi – történelmi – mediális beágyazottsággal bíró 2009-es Cozma-film hasonló vizuális retorikai eljárásai bizonyítanak (ráadásul a közvetlen politikai célzatosság ebben az esetben sem hiányzott).

Marian Cozma (film)emlékezete. Készítette: Pócsik Andrea
Marian Cozma (film)emlékezete. Készítette: Pócsik Andrea

A világ létra című fejezet Kalmár László Dankó Pista (1941) című filmjét járja körbe, a cigányzene archeológiai és posztkoloniális újraértésének kontextusában. Ez az életrajzi műnek álcázott film valójában Dankó életének biografikus elemeit keveri egy Dankó által írt népszínmű motívumaival (!), nem egyszer a valósággal szöges ellentétben álló elemeket felvonultatva.  A színészválasztás (Jávor Pál) a cigányzenére mulatozó, sírva vígadó magyar úr toposzát vetíti Dankó alakjára, méginkább elhomályosítva Dankó élettörténetét. Így épp azokat a motívumokat takarja el a Dankó-életútból, amelyek a roma művészek speciális helyzetének megértését segítenék. (A roma művész kategóriájának kérdéseihez lsd. Müllner András írását.

Dankó Pista, filmplakát.  Hunnia-Mester-Film
Dankó Pista, filmplakát. Hunnia-Mester-Film

Sára Sándor Cigányok (1962) és Feldobott kő (1968) című filmjei újabb mérföldkövet jelentenek  a romakép-készítés hazai történetébenben: a cigányság passzív áldozatként való megjelenítése, a lírai dokumentarizmus eszközeivel. Hogy mesterségesen létrehozott képről van szó, szépen példázza egyebek mellett egy különleges lelet: a film Kővári Borz József beás roma származású operatőr-rendező vándormozi sorozatában  eljutott az egykori forgatás helyszínére is. Itt a leszármazottaktól előkerült egy családi fotó, amelyen a konstruált áldozatiság  madonnaszerű  modelljéül szolgáló anya büszkén, önbizalommal, mosolyogva néz a kamerába, egy egészen eltérő önkép lenyomataként. Ideológiai szempontból a Sára-filmek tétje a tabusított szegénységnek a cigánykérdéssel való azonosítása, a szegénységnek cigány szegénységként való láthatóvá tétele volt. Ehhez kapcsolódva olvashatjuk a mozi intézményének egy különösen eredeti és érdekes értelmezését, mely átmeneti rítusként interpretálja a Sáráéhoz hasonló művek megtekintését: a többségi társadalomhoz tartozó néző számára ideiglenesen státuszcserét tesz lehetővé, a lelkiismeret-furdalás enyhítésére.

Sára Sándor: Cigányok (1961) és Kővári Borz József: Vándormozi (2000-). Filmképkollázs. Készítette: Pócsik Andrea
Sára Sándor: Cigányok (1961) és Kővári Borz József: Vándormozi (2000-). Filmképkollázs. Készítette: Pócsik Andrea

A kötet utolsó filmes fókuszpontja Schiffer Pál Cséplő Gyuri (1978)  című filmje. A szerteágazó, sokrétű analízis rétegeit a filmtörténeti kutatások, társadalomtörténet (az állam paternalista viszonya a romákhoz), Kemény István rendszerellenes kritikát is megfogalmazó romakutatásai, és a korabeli filmszociológiai felmérések alkotják. A megvalósulásáig szabályos kálváriát bejáró filmet alkotói maguk által szervezett ankétokon „forgalmazták”, melyek a romák és a többségi társadalom képviselői közötti párbeszéd fontos fórumai voltak, a kádárizmus szűkös lehetőségeihez mérten a film visszahatott a valóságra (még ha a legfontosabbb lépést, mint korábban utaltam rá, kényszerből vagy választásból, de kihagyta).

A kötet záró fejezete egy árnyjáték technikával előadott színdarabbal foglalkozik, mely a Gruppo Tökmag Sárkány Lee című – többféle médiumot megmozgató – projektjének egyik állomása. A projekt egy a nyolcvanas években született dokumentumot „hangosít ki”: a Mozgó Világban megjelent képregényt, Sárkány István “nehéz sorsú pécsi roma fiatalember” (P.A.)  alkotását.

Kovács Budha Tamás – Tábori András: Sárkány Lee (Kolompár István képregényének felhasználásával)
Kovács Budha Tamás – Tábori András: Sárkány Lee (Kolompár István képregényének felhasználásával)

A kiinduló művet különlegessé teszi a képzelet segítségül hívása és a hatalmi viszonyok karnevalisztikus felforgatása, a történetben a szerző életének biografikus elemei elképzelt, szuperhatalommal bíró alteregojának kitalált kalandjaival keverednek, sajátos perspektívát nyitva a nyolcvanas évek rasszista intézményrendszereire. A Gruppo Tökmag tisztelettel és alázattal közelít tárgyához, nyoma sincsen benne a korábbi elemzések tárgyául szolgáló filmek koloniális illetve paternális gesztusainak. Itt is megjelenik a művészet valóságtranszformáló ereje: a projekt részeként az alkotók pénzt gyűjtöttek és felállították Sárkány István új sírkövét a pécsi temetőben, szimbolikus elismerést szolgáltatva neki.

Szóra bírható-e az alárendelt? – Gayatri Chakravorty Spivak az alárendelt csoportok jogainak és történelmének tanulmányozására alakult csoport tagjainak címezte a kérdést, felhívva a figyelmet a más helyett történő jóindulatú beszélés csapdáira: a másik hangjának, történetének egzotizáló, eurocentrikus megkonstruálására és az imperializmus narratíváiba való beíródására. Pócsik Andrea kötete leginkább a jelenség ellensúlyozására meghirdetett programhoz csatlakozik: „delirálja azt a hangot, mely a másik hangja bennünk.” [1] , megtisztítva a terepet az önreprezentáció számára.

[1] Gayatri Chakravorty Spivak: Szóra bírható-e az alárendelt? (Ford. Mánfai Alice és Tarnay László) in Helikon: Irodalomtudományi szemle 1996/4., p. 483. Spivak a mondatot Derridától kölcsönzi. Eredeti megjelenés: Spivak, Gayatri Chakravorty. Can the Subaltern Speak?  in Marxism and the Interpretation of Culture. Eds. Cary Nelson and Lawrence Grossberg. Urbana, IL: University of Illinois Press, 1988: 271-313.

 

Pócsik Andrea: Átkelések. A romaképkészítés (an)archeológiája. Gondolat Kiadó, 2017, ISBN9789636936433

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány