Public art és a más világ

 

Durham, USA, public art a körforgalomban, Christa Wessel blogja


Az elmúlt években a köztéri művészet témája hazánkban is egyre több helyen bukkant fel újságban, tévében, szakmai és nem szakmai publikációkban. Az egyik oldalon a fogalom popularizálódását figyelhettük meg, a másikon pedig – leginkább szakmai fórumokon – az egyre erősebb kapaszkodást a magas művészet fogódzóiba. Ez a kettősség és a belőle következő, néhol görcsös hozzáállás leginkább ütemet vesztett, egy brosúrával lemaradt vidékünkre jellemző. Míg ugyanis más tájain a világnak a klasszikus köztéri emlékműszobrászattól jól leolvasható utak vezettek a public arthoz, addig nálunk ez az útvonal nem csupán girbegurba volt, de sokszor még ma is visszatér a kezdőponthoz, néha annál is mélyebbre. Így aztán nem lepődhetünk meg azon sem, ha a köztéri művészet nemcsak zászlóra íródik, de divatos hívószóvá, sőt jelszóvá válik. Így történt ez például a pécsi 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében meghirdetett köztéralakító pályázatok esetében is, ahol a jó szándékú építészek és tájkertészek gyakran szinte kötelességszerűen biggyesztették oda terveik alá-mellé a public art kifejezést.


Durham, USA, public art a körforgalomban, Christa Wessel blogja

Pedig néha akár el is engedhetnénk magunkat és a fantáziánkat. A minap a köztéri művészet ürügyén az internet segítségével a világ boldogabb – vagy gazdagabb, szerencsésebb – tájain céltalanul kóborolva, egy elhagyott blogon igazi gyöngyszemre bukkantam. A blog tulajdonosa egy hölgy volt, a különböző keresőprogramokból és keresztreferenciákból kihámozva egy negyvenhez közelítő észak-karolinai nő, bizonyos Christa Wessel. Nem lehetett könnyű gyermekkora; Indianában és Texasban nőtt fel, legnagyobb szerencséjének ezzel kapcsolatban azt tartja, hogy nem maradt egyik állam után sem érezhető tájszólása. Az utóbbi években elsősorban rádióknál dolgozott, klasszikus zenei műsorok bemondójaként, közben internetes oldalakat szerkesztett, emellett a Durhami Szimfonikusok francia kürtöseként tűnt ki. Változatos témákat feldolgozó, nagyon barátságos és őszinte blogját 2007 közepén hagyta ott, majd barátait értesítve, a világháló ismeretlen pontjára költözött.

Durham, USA, public art a körforgalomban, Christa Wessel blogja

A blog felfejtése ebben az esetben olyan, mintha egy novellát olvasnánk. A szoknyák és volt pasik rendszerezéséből kirajzolódik Christa élettörténete és jelleme, mellékszálként pedig egy gyilkossági per is megjelenik, ahol az áldozat a naplóíró egyik ismerőse volt, csakúgy, mint aztán az esküdtszék egyik tagja. Egyszóval bárhonnan indulunk, az érdekes durhami kisvárosi (250.000 lakos) nyilvánosságba csöppenünk. A nyilvánossághoz pedig egyértelműen hozzátartozik a kertvárosi köztér is, amelynek elmaradhatatlan eleme: a körforgalom. Christa Wessel házától nem messze 2005-ben új, közlekedésbiztonságilag némileg vitatható méretű körforgalmat építettek, amelyet az egyik nap (éjjel) egy ismeretlen szerző (vagy társaság) egyszerűen kisajátított a köz és a köztéri művészet számára. A nap mint nap arra járó Christa pedig 2005. október 19-től 2007. február 7-ig itt jegyezte fel a körforgalom díszítésének alakulását. A blog, amely feltétlenül alulról fölfelé olvasandó, pontosan rögzíti a változásokat, megpróbál értelmezésekkel is szolgálni, de nem igazán kérdez rá az alkotó(k) kilétére. Christa Wessel jól sikerült közelképeken tárgyalja a cserélődő alkotások finomságait, miközben esztétikai ítéletet is formál; finom iróniával jegyzi föl, ahogy a szomszédos utcák egyikében egy idő után szintén felüti fejét a körforgalom-díszítés. A szövegekből kiolvasható, hogy a környékbeliek között akad néhány konzervatívabb néző, aki nem biztos, hogy örül a közösségi művészet efféle burjánzásának, de megtudjuk azt is, hogyan reagál a helyi politika a társadalomkritikát sem mindig nélkülöző alkotásokra. A kommenteket is végigolvasva pedig a tágabb környék szimpátiájára és titkos örömére bukkanunk.

Egy igencsak más világ képe bontakozik ki előttünk, amit csak filmekből ismerhetünk: ilyen helyen lakott Michael J. Fox is, a Vissza a jövőbe jelenében. Itthoni szemmel szinte elképzelhetetlen ekkora nyugalom, amely megengedhetővé tenné a „körforgalmi vandálok” (traffic circle vandals) ilyen jellegű működését, és a köztéri művészet közösségformáló erejének efféle kibontakozását. Itthoni tapasztalatokkal szinte elképzelhetetlen persze ilyen blog is, amely teljesen természetesnek tekinti, hogy saját környékünk valamiért (köztéri alkotásokért) szerethető, és másoknak megmutatható. Tiszta Amerika ez az egész, és igazából csak azért érdemes megnézni és beleolvasni, hogy mint a mesében, elképzelhessük: lehetnek más (kerekebb) világok is.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány