Partmenti gondolatok

Két napig Budapesten tanácskozott 14 olyan európai – már az EU tagjai vagy még csatlakozásra váró –ország kormányfője, hivatalnoka, kormányzati előadója és szakértője, amelyeket a Duna köt össze. Hogy pontosan átfolyik rajtuk vagy csak a vízgyűjtő területének egy részét adják, szinte mindegy; a Duna-konferencia az EU új regionális stratégiáját készítette elő, és így a Duna szokás szerint inkább politikai és gazdasági, mint vízügyi kérdés lett.


Andreas Müller-Pohle Duna-fotói

Az MTA dísztermében tartott beszédek során a politikusok és nemzetközi szakértők szinte mindegyike kimutatott az ablakokon át a Dunára – amely a konferencia másnapján ködfelhőbe bújt a szónokok elől –, fölemlegette Széchenyi grófot és a Lánchidat, a folyó sodrával költői párhuzamba állította a jövő felé haladást, és szép reményeket fűztek Magyarország 2011-es, soros EU-elnökségi működéséhez. Közben azért kiderült, hogy úgy kell felállítani a Közép-Európát ezentúl összefogó Duna-régió átfogó stratégiáját, hogy nincs rá külön pénzkeret. De azért a koncepciónak része az általános gazdasági felzárkózás, a valaha kék Duna újra kékké varázsolása, nemzetközi kutatóintézet létrehozása Budapesten, a tudomány közös projektjei és persze a kulturális összefogás.

Jó lett volna, ha a konferencia jelenlétét a város nem csak a közlekedési mizériákban éli meg, hanem legalább néhány izgalmas projektet is élvezhetett volna. De ilyenekből mindössze kettő került terítékre ezekben a hetekben. Az egyik a Közép-európai Kulturális Intézet és a Szlovák Kulturális Intézet közös kiállítóhelyén bemutatott tárlat, A Duna mint képfolyam címmel. Fotók, filmek, térképek és tárgyak, egy ötven éve készült televíziós filmsorozat, néhány üvegnegatív egy mohácsi hajóskapitány hagyatékából; híradórészletek a két háború közötti időkből, egy amatőrfilm arról, hogyan tüntette el a megáradt folyó 2006-ban Pozsony folyóparti részét. Igazi közös Duna-kép fogalmazódik meg a kiállításon, a 18. századi térképtől a strandpapucsig, színes kavalkád, érzelmesen őszinte vallomás – találkozás azzal a lénnyel, amelyik Budapesten egy többnyire megközelíthetetlen mederben, a város nagy részén élvezhető partmenti tér nélkül halad át.


AndreasMüller-Pohle Duna-fotói

A másik igazán átélhető Duna-élmény a Paulay Ede utcai Nessim Galériában éri az embert még egy-két hétig, ha elcsípi Andreas Müller-Pohle német fotós kiállítását. Ő 2005-ben végigfényképezte a folyót a forrásától a Duna-deltáig és sajátos viszonyt alakított ki, ami nem azonos egyik érintett ország Duna-olvasatával sem. Müller-Pohle nagyszabású portrét vázolt fel az egyetlen európai folyóról, amelyik nyugatról keletre halad. Képei végighaladnak a Fekete-erdőtől a Duna-deltáig, de sem a társadalmi-politikai, sem a földrajzi állapotokra nincsenek tekintettel. Minden fotón jelzi a hely vízminőségét, a higany, a foszfor, az ólom vagy az ionok arányát a Duna-víz összetételében, a víz és a környezet kölcsönhatására kémiai viszonylatban reagál. Sok fotón egyszerre látjuk a víz fölötti és víz alatti világot, a fölsőt a megszokott arányokkal, az alsót viszont a víz nagyító hatásának átiratában. Ettől az alsó világ az ösztönök felnagyított képének tűnik, a felső viszont egy megszelídített, visszafojtott, civilizált világról szól. A sorozatból fotóalbum is készült, amelyik 2007-ben Photobook Award díjat kapott.


Andreas Müller-Pohle Duna-fotói

Itthon is született ütős Duna-projekt, igaz, nem mostanában, hanem amit valamilyen formában fel lehetett volna idézni a jeles alkalom okán. Forgách Péter dokuja, A dunai exodus és a köré épített installációs tárlat 2006-ban a Ludwigban 2006-ban a Duna-menti népek 1939-40-es drámáit fűzte föl a Dunára, a kiállítás Los Angelestől Helsinkiig bejárta a világot.


Andreas Müller-Pohle Duna-fotói

Igazi köztéri akció, public art azonban még mindig nem kötődik a Dunához. Legföljebb a Supergroup ötletei vonták be időről időre a Dunát, például az EU-népszavazás kampánya alatt, a hajdani Manci helyén fölépített Európa-pontonhíd. Még a tavalyi Urbitálisra szervezett Duna-bulik sem hoztak igazi áttörést, bár az uszálystrand felvillantott valamit a lehetséges Duna-feelingből. Talán jövőre az EU-elnökségi év a vizuális művészetekben is hoz némi tágabb teret. Ha egy ilyen meghatározó városképi-könyezeti elem, mint a Duna budapesti partszakasza, nem szerepel folyamatosan a városlakók tudatában, a világörökségként ismert Duna-part csak turistafogó szlogen marad. Folyópart híján legalább valami intenzíven átélhető képünk lehetne a Dunával kapcsolatban. A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége a Duna-csúcsra készülődve azt javasolta, hogy a budai parton évtizedek óta rettenetes állapotban hányódó Várbazár – a sorra születő és elhaló tervek és a málló mozaikok, törött műterem-bejáratok periódusa után végre tisztességesen helyreállítva – legyen az európai Duna-stratégia központja. Talán a Várbazár megújulása ezzel a funkcióval a város Duna-víziójában is fordulatot hozna.
 

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány