Inkubációs pályázati modell és kooperatív versengés

Interjú Mucsi Emesével és Salamon Júliával, a Katalizátor-projekt idei tartalmi felelőseivel

A legújabb Katalizátor-projekt több hónapja tartó folyamatának utolsó mozzanatához értünk. Ennek alkalmából, csupán néhány órával az eredményhirdetés előtt, a projekt két vezetőjével, Mucsi Emesével és Salamon Júliával beszélgettünk a koncepcióról és a megújult pályázati modellről.

tovább

Erzsébet tér, végállomás

Megszűnő intézmények 1: Design Terminal

„Mióta a design szó beleült a magyar fülbe, nem volt még kormányzat, amelyik valós értékén tudta volna kezelni a design fogalmát, még ha láttunk is változó lelkesedéssel és hozzáértéssel tett formai gesztusokat” – fogalmaz a Műértő folyóirat 2016. márciusi számának Designcsökkentés című szerkesztőségi jegyzete. Azt hiszem, precízen. Nagyjából erre juthatunk, ha az Erzsébet téri Design Terminal (DT) megszüntetéséről szóló bejelentés utáni lehetőségeket próbáljuk latolgatni.

tovább

A Dávidok után most a Góliátok jönnek

8. Budapesti Építészeti Filmnapok

Úgy nézhettünk filmet az athéni olimpiáról, a kínai Datong megalomán kulturális-konzervációs projektjéről, a kilakoltatásokról, a berlini Alexanderplatz térrendezéséről vagy az amszterdami Rijksmuseum körül folyó szakmai egyeztetésekről, hogy közben a 2024-es budapesti olimpiai pályázaton, a Liget-projekten, a józsefvárosi szegényellenes politikán, a Széll Kálmán térré alakult Moszkva terünkön vagy a saját múzeumügyünkön járhatott az agyunk.

tovább

Az ön-erőszak művészete 3.

Értelmező gondolatok a Katalizátor díj 2014 keretében megvalósult Státuszromboló workshophoz

Milyen kreativitást milyen körülmények között jutalmazunk? Mekkora kényszert bír el a kreatív szubjektum kötelező öröme? A kérdezés tárgya egy olyan viszonyrendszer, amivel az értelmiségi dolgozók szinte minden köre küzd.

tovább

Az ön-erőszak művészete 2. — Én vagyok a humántőkém

Értelmező gondolatok a Katalizátor díj 2014 keretében megvalósult Státuszromboló workshophoz

Minél jobban tépdesi a sebeit, annál hangosabban sikoltozza a kreatív szubjektum: “Láthatjátok, hogy nincs olyan módozatú humántőkém, ami nektek kell, kopjatok le rólam, és akkor végre szabadabb lehetek!” - Ezúttal a Státuszromboló workshopon végrehajtott gyakorlatokat, a Kolduló jógát, a csapatépítő játékot és az önsegélyezést mutatom be.

tovább

A Capa Központ három T-je

Jelentés, 2015. november 17. – 2016. március 13., Capa Központ

Ám miért itt és most? Tehetjük fel a kérdést a Jelentés című tárlat megtekintése után. A Capa Központ „három T-jének” jelentése kaphat-e több értelmet, visszhangozva a Kádár-kori kultúrpolitika irányelveit? Képesek-e a kiváló kortárs művészek és kurátor alkotótársuk, bár ha kritikusan is, legitim módon megszólalni abban a térben, amely épp a jelenkori ellentmondásos hatalmi intézménypolitikában kapott főszerepet?

tovább

Mit hoz(zon) 2016: kerítések vagy nyitott kapuk?

Beszélgetés a migrációs és menekültügyi politika új évéről

2016. január 8-án I Have a Scream (Van egy rémálmom)* címmel szakértőkkel és aktivistákkal beszélgettünk a tranzit nyitott irodájában, a Babi Badalov Költői Aktivizmus c. kiállítást záró kétnapos eseménysorozat keretében. A közel két órás kerekasztal beszélgetésen többek között azt vitattuk meg, hogy fenntartható-e a magyar kormány bevándorlásellenes, elzárkózást pártoló politikája: megállja-e a helyét az illegális határátlépést kriminalizáló új joggyakorlat az Európai Bíróság előtt, vagy összeférhetetlennek bizonyul-e az uniós jogalkotással?

tovább

Az ön-erőszak művészete 1.

Értelmező gondolatok a Katalizátor díj 2014 keretében megvalósult Státuszromboló workshophoz

Hol a határmezsgye az öncenzúra, az önerőszak és az önkultiválás paradigmáinak megélt dimenziói mentén, és hogyan “használódik fel” a képzőművészet eszköztára ezen tematikák mentén? Ebben a sorozatban kifejtem a témával kapcsolatos gondolataimat, amelyekre Gagyi Ágnes a társadalomtudós szemszögéből reflektál. Az első cikk során, saját tapasztalataimból kiindulva, olyan toposzokat bontok ki a kortárs művészet eszközkészletének felhasználása mentén, mint az önfejlesztés-autonómia, a neoliberális szubjektifikáció és az öngyarmatosítás dimenziói.

tovább

A holokauszt belénk égő arca

Nemes Jeles László: Saul fia

A Saul fia visszafordíthatatlanul belevéste Nemes Jeles László nevét a magyar filmtörténetbe, és ahogy minden valamirevaló holokauszt-film, vélemények és érzelmek széles skáláját váltotta ki a kevésbé és a jobban szakavatott nézőkből egyaránt. Mi az, amitől a Saul fia úgy „talál be” a nézőknek, ahogy más filmek csak a legritkábban képesek?

tovább

Szójabőr, csillám és rengeteg só

Cultured Bodies / Montag Modus performanszsorozat Berlinben

Porcelántálakban úszó zavaros folyadékok a posztamenseken, rózsaszín tüskés habszivaccsal bélelik éppen a padlót. A szomszédos teremben egy hatalmas kivetítőn Jane Fondára emlékeztető sztreccsruhás nő mutat be arctornagyakorlatokat, közben feszítik a köteleket a szivacsok fölé. Alattuk műanyag zsákokban sót cipelnek, vasrudakkal állítják be a térfigyelőket, terepasztalt építenek a zsákokból…

tovább

Intézménykritika kifordítva

Beszámoló a ljubljanai Inside Out projektről és konferenciáról

Milyen új, kritikai pozíciók és diskurzusok léteznek, illetve hozhatóak létre művészek, művészeti intézmények által napjaink domináns művészettörténeti narratíváján belül, esetleg azzal szemben? A konferencia fókuszában egyértelműen a művész-intézmény-állam triumvirátusának folyamatosan változó viszonya és az ennek kapcsán felmerülő kérdések esettanulmányokon keresztül törtnő megvitatása állt.

tovább

Malgot István közösségi kísérletei Maótól Vonáig egy nem-értelmiségi művészet felé

Szürke zóna 2: A Műcsarnok aktuális kiállításának apropóján

Amikor Malgot István 2015 végén a politikai és kulturális amnézia szürke zónájából előlép az MMA égisze alatt újjászervezett Műcsarnok több ezer fős nagyközönsége elé, nehéz eldönteni, hogy a mellőzött külön-utas mester rehabilitációjaként vagy az ártalmatlan amatőrizmus, a nem-értelmiségi művészet kanonizációjaként értelmezzük ezt a megdicsőülést.

tovább

Allen allein 2.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Allen egyedül maradt. (Szeretői voltak.) Festészetében azt fejti ki, ami Dzsan-panoptikumainak az ősélménye lett: az önmagától másik testbe elválasztott kétségbeesését. A klasszikus szobrászatból kölcsönözve formailag, a klasszikus mitológiából tartalmilag merítve a panoptikumban főszereplő Galathea alá, a szobor bálvánnyá válásának jelzéseként kerül a piedesztál. Ez már a hetvenes évekbeli festményeken óriásira nő, ahol (fej nélküli, antik torzó) táncosnők jelennek meg rajta. A piedesztálból egyenesen sziklaszirt lesz, gyakran kettő, tükörszimmetrikusan a képtér előterében, s az egyiken a vágyott, a másikon a vágyódó helyezkedik el – közöttük egyre mélyebben tátong a szakadék. A piedesztál aztán lehet oszlop vagy hegycsúcs, épülettömb, karcsú kúp is. A vágyott különféle formákat, leginkább táncosnőét és szobortorzóét ölti, a vágyó a vándorállat, ami El.

tovább

Mit tegyünk? De tényleg.

Az FKSE beszélgetése a Stúdió Galériában, Mit tegyünk? címmel, 2016. január 13-án.

A nyílt beszélgetés célja az volt, hogy az FKSE megvitassa saját tagságával, illetve megossza barátaival a dilemmát: pályázzanak-e a megváltozott összetételű NKA-hoz (Nemzeti Kulturális Alap), illetve jelöljenek-e tagokat abba az NKA-kuratóriumba, amelybe meghívást kaptak? Erre néhány éve egy vállrándítás kíséretében azt mondtuk volna: miért ne. Pedig az NKA akkor sem volt problémamentes. Ma viszont az a helyzet, hogy gyakorlatilag nincs NKA, csak probléma.

tovább

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány