Outsiders Out

Augusztus 6-tól szeptember 3-ig a Liget Galériában Horváth Tibor kiállítása volt látható. A művész koncepciója alapján a kiállítótér minden nyitvatartási napján (24 alkalommal) más és más kiállítást láthattak a látogatók.

Szacsva y Pál: Mondj egy mondatot kiállításod nyitvatartásáról.

Horváth Tibor: A Várnagy erre az idő-intervallumra adta ide a Ligetet. Azt mondta, hogy lehet 2010-ben, vagy ha nincs nyár-fóbiám, akkor lehet ez év augusztusában. És arra gondoltam, hogy ez úgyis uborkaszezon és kevés kiállítás van és akkor erre egy ilyen… népszerűsíthető dolgot kitalálok. Az volt az eredeti koncepcióm, hogy a Blikk főszerkesztője nyissa meg a kiállítást, tehát az a napilap, amelyiknek folyamatosan termelnie kell a híreket, akár álhír, akár bármi…

SzP: Miért nem ő nyitotta meg?

HT: Mert nem értem el.

SzP: Jó akkor térjünk a részletekre: Az első nap augusztus 6…

HT: Az első napon az első magyar képzőművészeti fogadóirodát nyitottam meg. Mármint a fizikai térben (két-három héttel megelőzően a neten már működött, ahol azóta sem érkezett egyetlen szavazat sem). Csak a személyes interakciónak köszönhetően tudtam eddig 36-37 fogadást megkötni. A fogadóiroda rendszerét a lóversenyeken használatos struktúra alapján alakítottam ki. Azt másoltam le. Ugyanúgy lehet fogadni, ugyanúgy lesznek elosztva a nyertes fogadók között a pénzek

 

SzP: Most tehát az AVIVA díj jelöltjeire lehet fogadni, később lesz más is?

HT: Lesz még… különböző nagy nemzeti és nemzetközi díjakra is ki akarom terjeszteni és mindez az interneten működne.

SzP: Ok, akkor lássuk a következő napot.

HT: Igen, ez az „Ikes igék emlékműve”. [augusztus 7-én] A magyar nyelvben behoztak egy-két olyan új szabályt, ami régi archaikus dolgokat töröl el. (Olyan ez, mint ahogyan a „scharfes S”-t kiszedték a német nyelvből.) Ez, azért foglalkoztatott, mert a mai napig nincs konszenzus arról, hogyan használjuk helyesen és hogy használhatjuk-e egyáltalán ezt a szabályt.

 

SzP: Most már fölmerült, hogy hagyni kell, hogy úgy használják az emberek, ahogy akarják.

HT: Igen, és ennek a vacilláló, a problémát meg nem oldó helyzetnek csináltam egy emlékművet. A tárgynak magának egyetlen egy pontja sem rögzített, ha megmozgatják, akkor eldől. (Egy függőleges betonlapra egy vízszintes gipszlapot helyeztem, melynek egyik oldala az előbbin nyugszik, a másik oldala a falnak támaszkodik.) Az IKEA betűtípusát használtam.

HT: A harmadik napot [augusztus 8.] a rajzoló magyar nőművészeknek szenteltem. Itt a mainstream-be tartozó magyar nőművészeknek rajzoltam egy-egy rajzot és ráírtam a keresztnevüket.

 

SzP: Az a színes Ági, az kicsoda?

HT: Eperjesi.

SzP: Megpróbáltam a művészek stílusában megrajzolni ezeket a kis jeleket. Tehát, számomra mindegyik egy kicsit őket idézi. És itt felmerült az a kérdés, hogy behelyettesíthető-e a rajz? Tehát ki lehet-e adni bérmunkába, hogy a művésznek valaki más rajzoljon?

SzP: Szóval az volta a cél…

HT: Igen, az volt a cél, hogy elhitessem a nézőkkel, hogy én csak begyűjtöttem ezeket a rajzokat és így állítottam ki.

SzP: Erről Joseph Beuys jutott eszembe, aki a diákjai rajzait írta alá, melyeket a rajzolók persze igyekeztek minél inkább a mester stílusában elkészíteni (nyilván a későbbi értékesítés esélyeit javítandó).

HT: Akkor itt beszúrom azt, hogy ennek az önkritikus verziója az, hogy titokban minden héten meghívtam egy vendégművészt, akitől azt kértem, hogy csináljon egy olyan munkát, mintha én csináltam volna. Tehát kábé ennek a fordítottja…

SzP: Igen, ez akkor egyféle kiegyenlítő gesztus…

HT: Igen, tehát mindenkit lehet helyettesíteni…

SzP: OK, akkor lépjünk egyet.

 HT: Igen, ez a Nagy Magyarország matrica, ami az autók hátulján egy ideje megjelent… Ezeket takartam le a jelenlegi rajzolattal (ami remélem még egy csomó ideig ez marad, vagyis sem kisebb sem nagyobb nem lesz…) Szóval ezeket a Nagy Magyarország matricákat ragasztottam le a jelenlegi formával. 200 darab matricát printeltettem ki, és abból kb. 50 darabot ragasztottam fel. Ez a most elharapódzó szélsőjobboldali őrület ellen szólt.

A „Két gramm Obama” című munka [a következő napon, augusztus 10-én kiállított műre vonatkozóan] két apró kis műtárgyból meg egy feliratból állt. Egyik eleme az Obama büszt hamisított prágai hasisból készült Surányi Miki, Mécs Miki meg a magam közös elhatározása alapján. Obama a legalizálás mellett van…

SzP: Akkor megérdemli…

 

HT: Igen, sőt, azt mondta — még megválasztása előtt —, hogy megválasztása esetén a Fehér Ház kertjében paradicsomot fog ültetni, ami meg is történt.

SzP: És mekkora a szobor magassága?

HT: Két centi… három centi. És a felirat mögötte az, hogy: „Te vagy a legdrogabb”.

Következő [augusztus 12-én kiállított mű] a forgalomból kivont 200-as hátoldalán található rézmetszet egy részletét jeleníti meg. Azt a történetet hallottam, hogy akkoriban Vagyóczky [a szóban forgó bankjegy tervezője] kiadta bérmunkába a mára már kivont 200-as hátoldalának megtervezését. És a grafikus fiú, aki ezt vállalta, rá akarta írni a nevét, de nem engedték, ezért bosszúból egy nagy faszt tervezett a pénz hátlapjának a jobb oldalára. Ez a részlet a vetítésen hat színben jelenik meg: Az ötszázas, az ezres, a kétezres, az ötezres, a tízes és a húszezres színeivel. A műtárgy úgy kerek, hogy van egy lap mellette, ahol a tervező maga leírja ezt a történetet és hitelesíti.

 

SzP: Ok, lépjünk tovább.

HT: Hát ez [augusztus 13] egy kis ujjgyakorlat volt. A tér két szemben lévő oldalán felfutott egy ilyen papírlap és a feltapétázott 120 cm magas papírdarabra rajzoltam, mindkét oldalon.

 

Az augusztus 14-i kiállítás két munkából állt. Egy nagy rózsaszín szív, amibe az internetről letöltött női abberációkat montázsszerűen helyeztem el. Tehát a testet, a lelket és a szellemet kizsigerelő gusztustalan férfitársadalom problémáin keresztül, a szex-rabszolgaságon keresztül, stb. Rengeteg fajta dolog jelenik itt meg, ami csak egy nőt érhet. Például van egy olyan kép itt, amelyen nők lőszereket csomagolnak az amerikai hadseregben. A másik, az meg egy gyűjtést bemutató videó. Férfiak, akik rózsaszín felsőben vannak, vagy ing vagy póló… Kimentünk Velencébe dolgozni és három vagy négy napig nagyon furcsán éreztem magam és nem tudtam, hogy mi olyan furcsa ebben a városban és akkor vettem észre, hogy minden második férfi rózsaszín felsőben van.

SzP: És akkor kiderült, hogy ez egy divat?

HT: Igen. És azért érdekes ez Velencében, mert ez egy turizmusra épülő város, a Velenceiek, azt hiszem talán vagy kétezren vannak és évente 10 millió ember fordul meg a városban, és jönnek a világ minden részéről. És akkor volt ott egy koncentrált divat-jelenlét, a német turistától a japán turistáig mindenki rózsaszínben…

SzP: Ez ilyen „flash-mob divat”…

HT: Igen, ”flash-mob-divat-art”

 

HT: [a következő napi kiállításra vonatkozóan] Bodó Sanyival 1999-ben megcsináltuk a „Prototípus I” című kiállítást a Képzőművészeti Egyetem aulájában (ezt a második verziót 2005-ben). Ott az volt, hogy A4-es papírokra felírtuk, hogy „Kisangyalom művészet”, Kis művészet”, „Erika művészet”, „Járólap művészet” vagy „Kenyér művészet”, tehát a művészet szó volt az állandó és mindenre ráhúztuk azt… és kitapétáztuk az aulát.

 

SzP: Csak egy praktikus kérdés a leirathoz: ezeket egybe kell írni?

HT: Hát mi úgy írtuk, hogy két sorba… És itt egy további variációját csináltuk meg, ahol nagy történelmi eseményeket írtunk fel római számmal és aláírtuk, hogy művészet. Tehát ez kábé kétszáz darab és mindegyik egy történelmi eseménynek a… És ezt a 2005-ös változatot én találtam meg… Sanyi sem én sem emlékeztünk erre a művünkre… Szépen be volt csomagolva…

SzP: A műalkotásnak végül is van egy ilyen emlékeztető jellege… Néha úgy rátalálsz valami olyasminek a nyomára, ami az utókor figyelmére apellál…

HT: Ez a fényvisszaverő kampány. [augusztus 16-i kiállítás] Ez arról szól, hogyan lehetne tenni valamit a globális felmelegedés ellen. Arra gondoltam, hogy, ha több fehér felület lenne a földön, akkor az visszaverné a fényt és ezzel csökkenne az üvegház-hatás. Tehát, ha mindenki fehérben járna, és mindenki fehérre festené a háztetőt akkor nagyobb eséllyel vehetnénk fel a versenyt. Furcsa volt, hogy ezt Pécsett a FIKÁ-n csináltam meg először és egy héttel a megnyitó után jött egy sajtóhír, hogy a frissen megválasztott Obamának a környezetvédelmi minisztere azt javasolta, hogy minden háztetőt fessenek fehérre. Szóval jól összecsengett ez a két dolog. És akkor itt ingyen elvihettek a látogatók S-, M-, L- és XL-es ingyen pólót, melyekre egy kis logót pecsételtem.

SzP: Kár, hogy aznap nem jöttem…

 

HT: Itt [augusztus 17-i állomás] egy agy van kötélből. Pur hab az alap és fölötte az agytekervények

SzP: A kortex…

HT: Igen…

SzP: A kéreg idegzete kötélből…

HT: A cím pedig: “Kötél idegzet”.

 

Itt [augusztus 19.] van egy videomunka. az “Öngyilkos kamera”. Szóval itt egyértelmű… Felháborítónak tartom, hogy pályáztatás nélkül, illetve olyan esztétikai görcsösséggel oldják meg napjainkban a magyar állami beruházásokat — amely épületek a köz szórakoztatására hivatottak — hogy az összes botrányokba fúl, és van két épület a Duna parton, ahol “le tudtam forgatni” ezt a felháborodást.

A következő napon, augusztus 21-én, a Liget Galériát nyilvános vécévé alakítottam. Kiírtam magyarul és angolul, hogy ez nyilvános vécé és az utcán sétálók használhatták a galériát e célra.

SzP: Használták is?

HT: Nem.

SzP: Én gyakran használom e célra a múzeumokat és galériákat…

 

HT: Következő az a “Robotzászló” [augusztus 22.] Egyre nagyobb szerepet kapnak életünkben a robotok, és arra gondoltam, hogy családi címereket lehetne nekik tervezni. 20-30 év múlva úgyis önálló entitásként fognak létezni közöttünk. Biztos lesz néhány helyzet, ahol a saját döntéseiket hozhatják meg (nemcsak a beprogramozottakat) és akkor arra gondoltam, hogy ne késlekedjünk…

SzP: És hogy működik?

 

HT: Ez egy fény. A zászlórúd a foglalat és aztán van egy villogás, egy stroboszkóp-szerű fény… egy vakuzó fény. És ezt továbbfejlesztem. Úgyis többféle robot lesz majd, és hogy mindegyiknek legyen… És akkor ott a fényerővel, illetve a pulzálás tempójával lehet játszani. Ők úgy tudják majd megkülönböztetni egymást, meg mi őket…

SzP: Morse jelek útján…

HT: Morse szerűen.

 

A következő napon [augusztus 23] egy barátomat hívtam meg, Vass Mikit, aki Londonban él, és aki egy videót hozott.

 

Itt [az augusztus 24-i kiállításon] a Bodó Sanyi előadását láthattuk oroszországi kiállítása kapcsán készült videókkal illusztrálva. Beutazta a környéket és kamerájával pásztázta a tájat. És a kamera sok mindent látott, melyekről Sanyi sok mindent mondott.

 

Ez egy kokainszívó asztalka [az augusztus 26-i kiállításról szólva], tehát itt a gazdag műgyűjtők lettek megcélozva. Ugye nekik van arra lóvéjuk, hogy kokaint fogyasszanak, és egy műtárgyat hoztam nekik létre: egy konkrét eseményre használható műtárgyat, amit négy ember használhat egyszerre. Ez az asztal egy ilyen vaskereszt, máltai kereszt formára hajazó, süllyesztett belsőt rejt, ahol magát az akciót végre lehet hajtani.

 

Itt [augusztus 27-i kiállítás] rajzaim vannak.

SzP: Azt hogy értetted, hogy olcsóbb, mint Dan Perjovschi?

HT: Hogy van annyi rajzom, hogy én is tele tudjak rajzolni egy falat…

SzP: Van annyi ötleted…

HT: Igen, és ez kurátoroknak egy felhívás, hogy ha tele akarnak rajzoltatni egy kiállítóteret, akkor bátran hívjanak, mert olcsóbb vagyok, mint a Dan Perjovschi. És akkor itt van egy youtube link, ahol 200 rajzot végig lehet nézni (itt a galériában 400-at vetítettem).

SzP: Éppen végignéztem őket, és vannak nagyon jók. A Perjovschi megnyalhatná mind a 10 ujját…

HT: Elküldhetem neki, hogy használja őket…

Itt [augusztus 28.] a préselt pénz. Ez egy darab YUAN, kínai fizetőeszköz. Ez két plexi közé van fogva, hogy mind a két oldal látható legyen. Ki van préselve, tehát minimálisan meg van növelve a pénz felülete, viszont vékonyabbá válik, tehát több fér el egymás fölött.

 

Itt [augusztus 29-i nap] kockacukrokból raktam ki Süvecz Emesének azt a mondatát… Sok bajom van ezzel a szöveggel. Az egyik az, hogy, mi az, hogy “informálisan”? Tehát a szöveg az, hogy: “Kurátorok és kritikusok sokan és sokszor megfogalmaztuk már, hol informálisan, hol nyilvánosan, hogy alig találunk nemzetközi elvárásokkal kompatibilis magyar képzőművészt.” Szóval nem értek két szót belőle: Az egyik az “informálisan”. Ez talán azt jelentheti, hogy nem nyilvánosan fogalmazták meg, hanem a szakmai berkekben, kurátorok egymás között. A másik, pedig, hogy mik a nemzetközi elvárások? Tudják-e a kurátorok, mik a nemzetközi elvárások? Illetve, ha tudják, akkor ezt miért nem tették közzé? Tehát ha van egy ilyen kijelentés, akkor legyen mellette egy felvállalt szakmai…

SzP: “aranyfedezet” (mosoly)

 

HT: “aranyfedezet” (mosoly), ami ezt tartalmazza. Tehát, Kedves Süvecz Emese, a magyar művészek nevében kérlek, hogy fogalmazd meg ezeket az elvárásokat.

 

Itt [augusztus 30.] egy barátomat kértem fel, a Mécs Miklóst, hogy legyen a kiállítás alanya és tárgya… Ő nagyon szereti használni a nemi szervét a művészetében. Most arra kértem, hogy húzza le a sliccét és rakjon egy táblát a nyakába, amire az van kiírva, hogy kisállatsimogató, és a látogató hadd nyúljon be a gatyájába és simogassa a kisállatát.

 

 Itt [augusztus 31.] ez egy felirat. Egy „Szebb múltat” felirat. Ezen a napon üres volt a galéria és a galériával szemben a Liget szélén ki volt feszítve egy hat méter hosszú vászon ezzel a felirattal. Tehát a látogatóknak Lia néni azt mondta, hogy nézzenek kifelé és menjenek ki, tehát, hogy itt semmi keresnivalójuk, mert ott van a…

Na és itt van ez a két utolsó nap [szeptember 2-3.]. Egy 48 órás éhségsztrájk. Nem találtam ki konkrét programot magamnak, hogy mi ellen éhségsztrájkoljak, hanem a látogatókat kérem meg, hogy írják fel a falra, hogy ők miért éhségsztrájkolnának. És ezt felírják a falra és én ezekért éhségsztrájkolok.

SzP: Van-e még valami, amit még el szeretnél mondani a kiállítás-sorozatodról általában?

HT: Amiért ezt az egészet kitaláltam, az a prés, ami a művészetre nehezedik, tehát az új gyártásának folyamatos kényszere. A kiállítás tehát erre a tömegtermelésre való reflektálás.

SzP: Erről az jut eszembe, hogy emlékszem olyan véleményre (sajnos a forrására nem), mely szerint a 20. század második felében a konceptuális művészet kialakulásában szerepet játszott a művészeti intézményrendszer ilyen módon való alakulása, mely szerint a kiállításra begyűjtött műveket valamilyen feladatként kellett elkészíteni. A felhívásra adott válaszok és attitudinális megnyilvánulások egy bizonyos csoportja sohasem született volna meg a megrendelés e sajátos formájának kialakulása nélkül…

HT: Én most ezt úgy oldottam, meg, hogy feladatokat állítottam magam elé. Saját magam kurátora voltam, és a kurátor beszélgetett a művésszel, hogy mit tud megcsinálni… és nagyon sokszor veszekedtek azon, hogy valami nem készült el. Tehát volt egy tervem, hogy megetetem a Damian Hirst cápáját és akkor pacalból, fehér fincsi húsból, csinálok egy fülvédőt és berakom formalinba. És akkor annak az lett volna a címe, hogy Damian Hirst cápájának ebéde.

SzP: És ezt hogy nem tudtad megoldani?

HT: Bennem a kurátor nem tudta elintézni…

SzP: Nem volt elég…

HT: Nem volt elég kraftos…

SzP: Hát ez elég szép végszónak, köszönöm szépen.

HT: Köszönöm én is.

ps. A kiállítás legutolsó napján (az interjú utáni napon) létrehozott installációról beszámolva HT még a következőket tette hozzá: “Ezen a napon az MKE-IB-DISCO.ext című mű keretében a világ legelső diszkó slágere szólt du. 2-től 6-ig, kiegészülve a következő installációs elemekkel: szárított babérlevél, narancsprés, Gandhi emlékiratok kötet, Sz.A.F. kéziratok, rendőrségi villanófény valamint a Műcsarnok, mint Horváth Ist.álló légifelvételről.”