Nincs ár, nincs copyright, nincs szarozás!

2011 március 25-én Nagy Fanzin Show (vagy mi) az Intermédia tanszék mellett.  Hogy mi a fanzin?  Saját kiadású, általában olcsón előállítható, személyes, zenei, politikai, művészeti tartalmú kiadvány.  A Plágium2000 módszeresen veszi végig a haldokló városi népművészet műfajait: ha jól emlékszem, az utolsó matrica showt az utolsó stencil show követte, majd a multiplika-kiállítás kitérője után itt van az évek óta várt fanzin show!  Minden alkalommal jól előkészített, széleslátókörű eseményekről volt szó, melyek tényleg összefoglaltak egy korszakot az adott műfaj helyi életében.  A most következő alkalom azonban az eddigieknél is nagyobb szabású, mert a felhívásra 15 országból érkeztek anyagok.  És hogy mit jelent a címbeli jelmondat?  A helyszínen fénymásoló várja az érdeklődőket, amivel egyből sokszorosíthatják a kiválasztott műveket, és elvihetik, ami tetszik.  A megoldás lényegében az előbb kitérőként említett multiplika show továbbfejlesztésének is tekinthető, hiszen ott — elméletben — bárki által sokszorosítható műtárgyak kerültek “piacra”, viszont nem láttam senkit, aki rögtön újragyártotta volna őket.

http://fanzine2000.wordpress.com/

Egyébként az önszerveződő fanzin könyvtáraknak nagy hagyománya van, a tranzitblogon már említett ABC No Rio New York-i exfoglaltházban is van egy, és más véletlenszerű városokban is sokat lehet találni, nem csak amerikában.  Aki meg nem tud kimozdulni, vagy már most fanzinokat akar nézegetni, az persze az Interneten keresztül is megteheti.  Sok hasonló közül ez a Zine Library tűnik ki bő kínálatával és az Indymedia által meghonosított “nyílt beküldés” (open posting) rendszerrel, ami azt jelenti, hogy bárki tölthet fel az oldalra új anyagokat.  Emiatt talán ez a legnagyobb ilyen jellegű elektronikus gyűjtemény, viszont fontos megjegyezni, hogy a gyűjtemény korántsem nem öleli fel a műfaj egészét.  A színes műfaji tematikából itt olyan politikai témák kerülnek előtérbe, mint a szexuális kultúra, a gyújtogatás, börtönök és biciklik.

http://zinelibrary.info/

Akit pedig az egész fanzin téma hidegen hagy, az csipaszakadásig nézegetheti a Rhizome.org-ot, az újmédiaművészet online fellegvárát.  A Mark Tribe nevével fémjelzett oldal 1996-ban Internet-művészeti levelezőlistaként indult, és ma már burjánzó kurátori platform.  Ahogy Somogyi Hajnalka írta tranzitblogon, 2003 óta a New York-i New Museum társintézménye, így a magazin, a fórum és a műalkotás-archívum mellett valóvilági kiállításokat is rendeznek.  A Rhizome nem csak gyűjti az anyagtalan műtárgyakat, hanem néha megrendelőként is szerepet vállal, ez a “Rhizome commissions”.  A név nem csak a gumósnövények gyökerére utal, hanem Deleuze és Guattari legendás Thousand Plateaus c. könyvére, ahol a rizóma olyan szerkezet, ami “szüntelenül új kapcsolatokat hoz létre a szemiotikai láncok között, a hatalmi szervezetekben, a művészet, a tudományok és a társadalmi konfliktusok körülményeiben.”

http://rhizome.org/

Masha Boriskina: rhizome, paper, pencil, gouache, 300x200mm (www.rhizome.org)
 

2 thoughts on “Nincs ár, nincs copyright, nincs szarozás!

  1. Ugye nem kötelező mindenkinek ezt szeretni?
    Nyugtassák meg az avantgárdhoz fixálódott énemet!

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány