Két évfordulót is ünneplünk a közelgő parlamenti választások évében: a Dózsa parasztfelkelés 500. és az első világháború kitörésének 100. évfordulóját. Mindkettőn van mit gondolkodni. Mennyit törhetik a fejüket a politikai marketing robotos kreatívjai, hogy megbízóik mit is kezdhetnének ezzel a két évfordulóval! És ezzel már a jelenben is vagyunk, hisz megjelent az új Dózsa-mém, elsőként, az egyébként szimpatikus 4K! programjában. Nehéz feladat egy mai Dózsát megalkotni. Vajon használták-e a kreatívok Maurer Dóra filmjét? Meglepne ha nem.
Dózsa György-mém | © 4K!
A reneszansz és igazságos – akinek azért volt egy fekete serege is — másszóval modern Mátyás harmincéves rendszere után kiürült a kincstár. Bakócz Tamásnak sikerült eljutni a hatalmi központba, de Rómában a pápaság helyett csak egy kereszteshadjáratot kapott, vagy kért. Ez akkoriban, több mint 200 évvel a nagy keresztes hadjáratok után már nem számított egy különösebben eredeti gondolatnak, a keresztes hadjáratok fontolgatása, az ezekhez szükséges szövetségesek megszerzése a kor politikai társasjátékának egyre hétköznapibb része lett, hitelét vesztette. Dózsa György székely lovaskapitány, akinek II. Ulászló egy törökkel (epeirosi Alival) vívott sikeres párharcért nemességet adományozott, éppen oklevelét (azaz a faluját) átvenni járt Budán, mikor Bakócz felkéri. Miért pont őt? Tudta-e Dózsa hogy ez komolytalan? Nem utasíthatta vissza? Májusra összegyűjtötte a sereget, de a főurak, kik rossz szemmel nézték a felfegyverzett parasztokat, már csak az aratás miatt is lefújták az akciót. Innentől kezdve kényszerpálya: felkeltek a parasztok az elnyomás ellen, holott eredetileg nem ezt akarták. Természetesen lett volna okuk, de ők csak egy kis pénzes keresztes hadjárat kalandra lettek besorozva. És mivel felkelésük elbukott, még tovább tartott az elnyomás, a legtovább Európában. 160 éve (1853-ban) szűnt meg a jobbágyság hazánkban.
Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese
Madarász Viktor Dózsa György (1860 k.) című képét szemléli | fotó: Biró István, © transindex
Dózsáról a legismertebb tény, amit mindenki tud, az izzó vastrón, azaz a szinte rituálisnak mondható kivégzése, és annak részletei. A perverzül kegyetlen büntetés üzenete átjut minden koron, és nyilván ez is volt a cél. Dózsa mediatizációja a kínhalálával vette kezdetét. Taurinus István, Bakócz Tamás fullajtárja mintegy állami megrendelésre 1519-ben hexameterekben írt Stauromachia (Paraszti háború) címen öténekes latin eposzában énekelte meg a Dózsa-féle parasztháború szerinte hiteles történetét, és ezzel kijelölte a helyét a történelmi emlékezetben.
A Stauromachia töményen parasztellenes, a parasztságot kizsákmányoló, rabszolgasorba taszító nemesi rend érdekeinek szolgálatában, ideológiájának szellemében íródott. (…) Alapgondolatát a parasztok ellen az ősi dicsőségre hivatkozva uszító Bakóczcal mondatja ki: „Bárki igaztalanul támadt a magyarra, győzelme sose lőn végül (…)“ Tehát a magyar nemzet kebelébe a jobbágyság nem tartozik bele, hisz „címeredül a kapa fénylik“, külső ellenségnek számít, „s e paraszt népség s a jövői parasztság megbűnhődik ezért tőlünk, ahogy érdeme hozta (…)“ S éppen ezért természetes, hogy a „népi dühkitöréseken“ és azokon, amiket „a parasztok elkövettek“, szörnyűlködik, az urak kegyetlenségeire, dühödt megtorlásaira megrovó szava sincs, s szinte kéjelegve írja le Dózsa György megkínzatását és halálát, kit még az alvilágban is meghurcol, számára újabb, válogatott kínzásokat rögtönözve. (MEK)
Maurer Dóra: Keressük Dózsát, 1972, fa, papír, grafit, üveg 60×110 cm | © c3.hu
Dózsa György képi ábrázolása különös átlényegülésen ment keresztül. Egyetlen némileg hitelesnek mondható arcképe egy sovány, szikár, kopasz, bajszos embert mutat, sokáig a Dózsa-ábrázolások egyértelműen erre a képre hivatkoztak. A vizuális Dózsa-mémet Derkovits Gyula alkotta meg, aki 1928-ban a kommunista párt megbízásából elkészítette zseniális, tizenkét fametszetből álló Dózsa-sorozatát. Itt Dózsa már egy izmos, erős paraszt, mintegy harcias, új generációs Tiborcként jelenik meg, egy lett a saját parasztjai közül, egy a jobbágynépből.
Az 1948-ban kibocsátott húszforintos bankjegy, melyen Dózsa György látható | © wikipédia
Az, hogy kinek az arcképe kerül egy bankjegyre, a nemzeti identitás-marketing klasszikus kérdése. Tehát egy fontos döntés volt, amikor 1948-ban Petőfi és Kossuth mellett, új fiúként a pantheonban, a három bankjegy egyikén, a húszforintoson, haladó hagyományként a lázadó dózsa megjelent. E célból egy új Dózsa-képet alkottak meg. Talán a Derkovits-mém hatására az eredetinél kissé férfiasabb, büszkébb lett, hetyke kalapot kapott, összképében inkább egy gondolkodó polgár benyomását kelti. Miközben ez volt a hivatalos kép, addig az emlékművek (a populáris művészeti ábrázolások) egy-egy alkotó sajátos formanyelvét követve ugyan, de átvették a Derkovits által megrajzolt Dózsa-karaktert. Somogyi József saját 1958-as ceglédi Dózsa-szobrát 1972-ben felváltotta (!) egy korszerűbbel, (a réginek, amely Dózsát kevésbé plakátszerűen ábrázolta, személyesen keresett Cegléden új helyet).
Dózsa György ceglédi beszédének 450. évfordulójára kiadott bélyeg, 1964, Füle Mihály alkotása | © wikipédia
Nem csak a húszforintos, hanem vele ez a köztes Dózsa-kép is eltűnt, és maradt a marcona, pogány őserőt sugalló, szigorú figura – mai formájában egy lépés választja el nemzeti energiaital arcaként való megjelenéstől. A politikai kommunikáció terében frissen megjelent új Dózsa-ábrázolás egyetlen érdeme, hogy elsőként nyúl a dologhoz, és ebben a témában ezek után már nehezebb lesz közhelyeket találni.
Meglepő, hogy a mai Dózsa-imidzshez mennyire közel áll Tápai Antal a képen látható 1957-es szegedi emléktáblája
© kozterkep.hu
Az alaposan megkésett jobbágyfelszabadítás után jött egy körülbelül ötvenévnyi polgári prosperitás, és épp a száz éve kitört első világháború vége zárta le a rövid magyar polgárosodás korszakát, és egyben a hosszú 19. századot. Naill Ferguson angol történész szerint hiba volt Anglia részéről az első világháborúba való belépés, ki kellet volna maradniuk, és akkor 100 évvel ezelőtt alakul ki a mai európai helyzet. Ez a What If, http://www.alternatehistory.com annak a kíváló történészekből álló társaságnak a világa, akik szabadidős tevékenységükben a történelemtudomány tiltott gyümölcsét, a mi-lett-volna-hát fogyasztják
Egyszer Bibó István is megízlelte:
(…) egy sor magyar vonatkozású uchronikus ötlet: az 1514. évi budai zsinat nyomására az országgyûlés törvénybe iktatja az Urbarium Tripartitum-ot, a jobbágyok védelmére, a mohácsi vészt Dózsa György temesi gróf végszóra megérkező paraszthadai fordítják döntetlenre (…)
