Művészet veszélyes csillagzat alatt: Kállai Ernő helyzetképe 1942-ből

paul klee.jpg

FORGÁCS ÉVA

A fasizmus folyamatos térnyerése, az „Európára zúduló egzisztenciális válság” késztette Kállai Ernőt az 1942-es évben arra, hogy kimondja: a háború emberi katasztrófája mellett a kultúra katasztrófájának is a tanúja. Két évvel Hitler hatalomra jutása után, 1935-ben elhagyta Berlint, ahol 1920-tól műkritikusként élt és dolgozott. Hazatért Budapestre, ahol számos más fórum mellett a Pester Lloyd kritikusa lett, és itt jelent meg a tranzit.hu kortárs fasizmussal foglalkozó kiállítás-sorozatának címet adó írása, a Művészet veszélyes csillagzat alatt is.

Paul Klee: Új angyal, 1920
Forrás: seriousfindings.blogspot.hu

Miután Hitler 1940-ben elfoglalta Franciaországot és Hollandiát, nem sokan remélték, hogy megfordulhat a háború állása. Kállai úgy látta, hogy nem maradt a művészek számára jó választás. Az expresszionizmus érzelmi lázadását és a konstruktivizmus értelmes rend-eszméjét a politika és a háború egyaránt maga alá temette. Irreleváns volt ezekben az években kozmikus vagy misztikus látomásokat olajfestménybe foglalni vagy rézbe metszeni. Kinek? Az Elfajzott Művészet és az ellenében megrendezett Nagy német művészeti kiállítás című náci tárlatok már 1937-ben világosan a szemébe vágták Európának, mit tart a fasizmus a kultúrájáról. A könyvégetések után a művészetet is, úgy ahogy azt a két világháború közötti európai polgárság ismerte, ócska és beteges lomként dobták a szemétbe, a bosszú élvezetével tartva az értelmiség és a művészek orra alá: ezt nektek. Lejárt az időtök. Vége a játszadozásaitoknak és nagy okosságotoknak, az úgynevezett tehetségeteknek. Majd mi megmondjuk, ki tehetséges. Végig kell néznetek, hogyan mondjuk meg, és kikre mutatunk. Új korszakot nyitottunk, amiben nincsen számotokra hely. Walter Benjamin, aki 1940-ben öngyilkos lett, Paul Klee képét, az 1920-as Új angyalt interpretálta egy a jövő és a múlt között felfüggesztett, tehetetlenségre kárhoztatott történelmi erő látomásaként.

Kállai maga is egyetlen lehetőséget látott a kifejezésre: a tudat mélyére szállást, ahol még menedéket lehet találni, és erőt lehet gyűjteni. Vajda Lajos, mint írja, „lidérces fantáziaképeit” is a mély tudatból fakadó víziókként idézte meg.

rider-1939.jpg

Vajda Lajos: Lovas, 1939 l Forrás: wikipaintings.org

Kállai cikke későbbi keltezésű, mint Clement Greenberg 1939-es Avantgárd és giccs című esszéje, amely a fasizmus egyik előfeltételét, az általános szellemi restséget elemzi. Ahol egy politikai rezsim hivatalos kultúrpolitikát hoz létre, ott demagógia jut uralomra. Németországra, Olaszországra és a Szovjetunióra mutat. A felelősséget így nem hárítja kizárólag a diktátorokra, akik szerinte tettek volna gesztusokat a magasabb kultúrájú rétegeknek, ha azok erős igényt jelentettek volna be az avantgárd és a modernizmus megőrzésére. Végül is a diktatúrák a „nép”, a tömegek igényét szolgálták ki és manipulálták.

Greenberg minden kényelmesen leolvasható, erőfeszítést nem igénylő képnézést radikálisan a giccs eluralgásának tart. Jogosan. Szellemi munka és aktív befogadói magatartás helyett a realista képekben gyönyörködők az ismert és megszokott világ csábításának engednek. A mű felfejtése helyett kommersz, lebutított történeteket, ponyvákat, sokszorosított olcsó, kincstári sablonokat fogyasztanak.

Slushajut_moskvu uj.jpg

„Itt Moszkva beszél”. Szovjet plakát, 1920 l Forrás: wikipedia.org

 

Kállai, akár Greenberg, az ellentétet a „naturalizmus langyos ismételgetése” és a kép felépítésének és a felhasznált anyag törvényszerűségeiből következő tulajdonságainak az értelmezése között látja. Greenberg leírása szerint a modern művészek, Braque, Picasso és a többiek, az inspirációt jelentős mértékben az anyagból merítették, amellyel dolgoztak, terek, felületek, formák, színek foglalkoztatták őket, és amennyire csak tudták, kikapcsolták mindazt, ami nem szükségszerűen kapcsolódott ezekhez az elemekhez.  Kállai is azt hangsúlyozza, hogy a progresszív festők a „Braque és Picasso által feltárt rétegzettséget, […] az új, elsődlegesen festői lehetőségeket, a képfelület szilárd, anyagban rögzített plaszticitását” alkalmazzák.

Braque Bottle and Fishes  1910.jpg

Georges Braque: Palack és halak, 1910 l Forrás: chrisdenengelsman.nl

 

A fasizmust és a kultúra leértékelését, Kállai és Greenberg, valamint a saját megítélésünk szerint, a tömegek és a politikai vezetés összjátéka teszi lehetővé. A magaskultúra, a gondolkodás igényének elutasítása, az olcsó, könnyű és ismerős tömegkulturális termékek élvezetes fogyasztásában egymásra találó vezér és nyáj kapcsolat. A felülről jövő felmentés az erőfeszítés, a megértés munkája alól.

A kultúra lesüllyesztése, amint azt Kállai és Greenberg egyaránt sugallják, szerves része a diktatúrák arra való tudatos törekvésének, hogy előhívják és legitimálják azokat a kultúra előtti ösztönöket és reflektálatlan indulatokat, amelyeket éppen az állam és a törvények hivatottak féken tartani. A törvények és a szabályok relativizálása, önkényes változtatgatása egyszerre fenyegető és felszabadító hatású: egyrészt bárki bármikor törvényszegésen kapható, másrészt mindenki fel van mentve a kultúra feladatai és az abba fektetendő munka alól. Legitim és ünnepelhető az olcsó, könnyen emészthető, kollektívan élvezhető giccs. Ezt a társadalom egészét átható vizuális manipulációt nevezte Walter Benjamin a Műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korában című, 1936-ban írt esszéjében a politika fasiszta esztétizálásának, és javasolt olyan művészetelméleti fogalmakat, amelyek „abban különböznek a használatban lévőktől, hogy tökéletesen használhatatlanok a fasizmus céljaira.” Benjamin szerint a művészet szertartásban gyökerezettségét a politizáltsága váltotta fel, ami a tanulmány írásakor, a háború kitörése előtt még optimizmusra vallott, új lehetőségre utalt. Kállai már a „modern apokalipszis” közepette írta cikkét, aminek nem láthatta a végét.

Kállai és Greenberg egyaránt azzal a ténnyel is szembesít, ami – mint Kállai írja – „régóta előre látható volt”, s amit a mai napig vonakodunk beismerni, holott világosan megmutatkozott: hogy két évezred európai civilizációja, magas kultúrája, művészete – klasszikus zenéje, irodalma, építészete, festészete, szobrászata, filozófiája – nem tette jobbá Európa népeit. Nem tudta megakadályozni egyik világháborút és saját hatályon kívül helyezését, elitizmusként való félresöprését sem. Vagy éppen a kisajátítását. Ennek az enigmának a megfejtése ismét az egyik legsürgetőbb feladatunk. Hogyan válhatott kétezer év gondosan oktatott kultúrája és művészete társadalmilag és humánusan hatástalanná, mi több, gúny és megvetés tárgyává? Hogyan fordítható ez vissza, miként érhető el, hogy a kultúrák és a művészetek megakadályozhassák a civilizáció lebomlását? Ma, amikor tudjuk, hová vezettek a harmincas és negyvenes évek politikai folyamatai, nincsen felmentés az alól, hogy megakadályozzuk ezek megismétlődését.

Rembrandt self-1629.jpg 2.jpg

Rembrandt: Önarckép, 1629 l Forrás: jamescgroves.com

________

A tranzit.hu kiállítás-sorozatának második eseménye a Művészet veszélyes csillagzat alatt – A művészet felelőssége című kiállítás. Megnyitó: 2014. május 9., 18 óra, FKSE, Stúdió Galéria, 19 órától Majakovszkij 102., a tranzit.hu nyitott irodája. A kiállítás megtekinthető: 2014. május 23-ig a Stúdió Galériában és május 30-ig a Majakovszkij 102-ben, illetve az Írók boltjában.

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány