A Zur Lage der Bildenden Kunst, vagyis „a képzőművészet helyzetéről” elnevezésű gráci kollektíva 2011-ben alakult. A csoport egyik tagjával, Anton Lederer kurátorral, a <rotor> Zentrum für Zeitgenössische Kunst társigazgatójával készített interjú az alábbiakban olvasható.
Anton Lederer l Fotó: J. J. Kucek
Süvecz Emese: A tranzit.hu Akciónap tevékenysége kapcsán fordult az érdeklődésem olyan külföldi csoportok felé, amelyek működésében az önszerveződés kiemelt hangsúlyt kap, és érdekérvényesítéssel foglalkoznak a kulturális politika terén. Kikből áll a Zur Lage der Bildenden Kunst, és milyen céllal jött létre?
Anton Lederer: Az alapító társaság 10-15 személyből áll. Minden résztvevő a helyi képzőművészeti színtér szereplője, képzőművészek, egyetemi tanárok, kurátorok továbbá néhány kritikus is tagjai a csoportnak. Tapasztalt középgenerációs szakemberekről van szó, olyan gráci intézmények vezetőiről vagy munkatársairól, mint a Camera Austria, a Grazer Kunstverein, a Forum Stadtpark, az ESC medien kunst labor, a képzőművészek kezdeményezte Schaumbad – Freies Atelier Graz csoport vagy az IZK – Institut für zeitgenössische Kunst, mely az építészeti karon belül a gráci műegyetem egyik tanszéke. 2011-ben alakultunk. Egy nyílt levelet állítottunk össze a regionális vezetésnek és a sajtónak címezve, a képzőművészeti színtér fejlesztéseinek kérdéseiről. A levél hátterében pár giga képzőművészeti közintézmény, illetve a gráci közép- és kisméretű képzőművészeti helyek konfliktusa állt.
SE: Ez egy zárt csoport?
AL: Nincsenek nyilvános üléseink, ebben az értelemben zárt. A tagság azonban változott az idővel, mivel egy konkrét ügy sikere érdekében elindítottunk egy munkacsoportot, és ennek kapcsán meghívtunk kifejezetten erre a feladatra pár új szakembert.
SE: Mi volt az eredeti konfliktus gyökere, és mi ez az említett konkrét ügy?
AL: A kiváltó ok a Landesmuseum Joanneum, illetve a jelenlegi elnevezés szerint Universalmuseum Joanneum 2003 óta zajló terjeszkedése, melynek következtében a helyi képzőművészeti színtér egyensúlyát vesztette. Precedens értékű figyelmeztető jel volt például, hogy az időközben hatalmas komplexummá vált giga intézmény még a gráci Kunsvereint is megkísérelte beolvasztani. Ráadásul nem csupán az volt a tét, hogy a 2010-es évekre beállt változás következtében a színtérre szánt források döntő többségével a Universalmuseum Joanneum kizárólagosan rendelkezik, hanem az intézmény szakmai programja is megkérdőjelezhető volt. Elhatároztuk 2011-ben, hogy megkíséreljük a hatalmi viszonyokat kiegyenlíteni, és egy szakmai összefogás révén hatalmi ellenpólust képezünk a közepes és kis költségvetésű intézmények, NGO-k érdekeinek védelmében.
Az említett felkarolt ügy, melynek érdekében új szakembereket vontunk be a munkánkba, a helyi művészeti felsőoktatás kérdése volt, mely egy több évtizede húzódó anomália. Régóta szó van arról, hogy alapítson a város egy képzőművészeti felsőoktatási intézményt, képzőművészeti akadémiát. A lobbi tevékenységünk egyik eredménye, hogy lehetőséget kaptunk az akadémia koncepciójának a kidolgozására: konkrétan 5000 eurónyi állami támogatás áll a rendelkezésünkre, hogy összeállítsunk egy erre vonatkozó szakmai anyagot. Erre a témára külön munkacsoport alakult, ekkor vontunk be új szakembereket, kifejezetten erre a feladatra. A munkacsoport most márciusban szervezett egy többnapos nemzetközi nyilvános szakmai találkozót a képzőművészeti akadémia működésének, oktatási alapelveinek kortárs megközelítéseiről Offener Betrieb Graz – zeitgenössische Kunst (ver)lernen címmel.
Stephan Dillemuth előadása: The Academy and the Corporate Public
Offener Betrieb: Trial Mode 01, 2014. 03. 28 – 30., Grác l Fotó: Alexandra Gschiel
SE: Az eredeti nyilvános levelet hol publikáltátok 2011-ben, és milyen eredményeket értetek el vele?
AL: Az érintett politikusok e-mail címeire küldtük el, ami Ausztriában nyilvánosan hozzáférhető a döntéshozatali szervek honlapjain. Ezen kívül elküldtük a sajtónak és különféle levelezőlistákra. Részeredményeket értünk el. Első körben tartottunk egy sajtótájékoztatót, ez például nagyon sikeres volt, intenzív volt a médiafigyelem, bekerült a téma a lapokba. Külön-külön is beszéltünk kulturális újságírókkal, hogy megértessük velük, miért alakult ez a csoport, és mi a média felelőssége ebben a helyzetben. A sajtónál elért eredmények sikernek tekinthetők. Ezt követően azonban nem történt igazán semmi. Leszámítva egyetlen megkeresést, ami viszont egy hosszú egyeztető folyamat nyitánya lett, melynek során vagy hét alkalommal is leültünk a kultúráért felelős regionális vezetővel tárgyalni 2011 során. A tárgyalások sikere hullámzó volt, kimenetele részlegesen tekinthető eredményesnek.
Az alapvető problémát az jelentette számunkra, hogy a felsorolt problémakatalógus közül a politikus önkényesen kiragadott kettőt, az oktatást és a műteremhiány problémát, és folyamatosan ebben a mederben tartotta a beszélgetéseket. Ezekben, pontosabban az oktatás terén, lettek viszont kisebb eredmények. A műterem probléma átmenetileg megoldódott, de az meg nem a politikának köszönhető. A csoportban aktív művészek megszervezték magukat, Schaumbad – Freies Atelier Graz néven összeálltak, és a tárgyalásoktól függetlenül szereztek maguknak egy műtermeknek is használható épületet. De műteremügyben is mindenképp új lendületet kapott a helyzet, feltehetőleg lesz eredmény, mivel ez egy létező program, csak meg kellene hosszabbítani.
Reni Hofmüller az első nap moderátoraként
Offener Betrieb: Trial Mode 01, 2014. 03. 28 – 30., Grác l Fotó: Alexandra Gschiel
SE: Ha jól értem, akkor a politikusok nyitottak is voltak meg nem is. Mivel magyarázod a magas beosztású kultúráért felelős politikus tárgyalások során tanúsított ellentmondásos hozzáállását?
AL: Ha áttételesen is, de a követeléseink lényegét tekintve az eddigi kulturális politikai irányt támadtuk. Kezdetben fogadott ugyan bennünket a döntéshozatali szint képviselője, ám defenzív módon kommunikált, ami szerencsére azért idővel oldódott egy keveset. Nyilván azért jutottunk be a hivatalába, mert nem lehetett nem figyelembe venni a teljes közép és kis költségvetésű gráci intézményi színteret. Kétségesnek tartjuk mai szemmel visszatekintve, hogy a valódi szándékokat tekintve a változás lett volna a helyi döntéshozók tulajdonképpeni célja. Ma már egyértelmű számunkra, hogy a tárgyalások felajánlása önmagában csupán egy taktika volt a kritikai hangok elhallgattatására.
Kuba Szreder: Life-Work-Salad, piknik a szabadban
Offener Betrieb: Trial Mode 01, 2014. 03. 28 – 30., Grác l Fotó: Alexandra Gschiel
SE: Mindezeket mérlegelve, hogyan gondolkoztok a folytatásról? Vannak eredmények, felállt az említett munkacsoport, de mi a következő lépés, egyáltalán mi a csoport mandátuma?
AL: Mindenképpen folytatjuk tovább a munkát, mert ami a Zur Lage der Bildenden Kunst megalakulásával történt, az szimbolikus értelemben véve egy fordulatnak tekinthető a helyi szakmapolitizálás terén, és ennek a részesének, alakítójának lenni nagyon jó dolog. Húsz éves szakmai pályafutásom során nem volt még arra példa, hogy más intézmények vezetőivel, valamint a képzőművészet tekintetében véleményformáló szereplőkkel karöltve, ráadásul rendszeresen, mód legyen a színtér fejlődésével kapcsolatos reflexióra.
SE: Mivel magyarázható, hogy ez épp most következett be? Tudnád kicsit árnyalni, mitől újszerű az együttműködésetek, azon túl, hogy eddig ez a csoport nem létezett, most viszont létezik?
AL: Ezekről a kérdésekről mi is sokszor szoktunk beszélgetni egymással. Két alapvető okkal lehet szerintem magyarázni a szemléletbeli elmozdulást. Mert itt erről van szó. Egyrészt az együttműködésre való törekvés, a közösség mint érték gondolata erőteljesen jelen vannak a hétköznapi élet vonatkozásában a kétezres évek társadalmi mozgalmainak következtében. Nem csupán a képzőművészet, de például az urbanizmus terén is. Gondoljunk csak bele, hogy milyen reneszánsza van a közösségi kerteknek manapság. A nyugati világban a részvételiséget az Occupy mozgalmak becsatornázták a városi mainstream értékrendbe.
Mindemellett van egy erőteljes generációs vonulata is a változásnak, Grác, de egész Ausztria esetében is, mindenképp. Az együttműködés, szakmai építkezés vonatkozásában a kultúrát alakító középgeneráció határozottan elhatárolja magát a jelenleg nyugdíjban vagy közvetlen az előtt álló generáció gondolkodásától. Annak ellenére, hogy a 60-as és 70-es évek képzőművészeti termelése gazdagnak és intenzívnek írható le, a kultúrát alakító szakembereket, intézményvezetőket, kritikusokat, befutott képzőművészeket elsősorban a saját territórium-építés, majd ennek védelme, saját szakmai befolyás kiépítése és megtartása jellemezte. A szakma egészére, strukturális kérdésekre vonatkozó stratégiai párbeszédet elindítani ebből adódóan nem is igazán lehetett. Ezt a jelenséget a mi generációnk alapvetően kritikusan közelíti meg. Nem szeretnénk ezt példaértékűnek venni és újratermelni. Mindez a csoport működésén is meglátszik. Zárt csoport vagyunk ugyan, de nincs például vezetőnk, mindenkinek egyaránt számít a véleménye.
A das Voyeur csoport „nyomtató állomása”
Offener Betrieb: Trial Mode 01, 2014. 03. 28 – 30., Grác l Fotó: Alexandra Gschiel
SE: Hogyan hozzátok a döntéseket, és hogyan gondolkoztok a csoport legitimitásáról?
AL: A döntéshozatal a legfárasztóbb, leghosszadalmasabb része a csoport működésének. Konszenzuális úton születnek a döntések.
SE: Azaz zárt a csoport, nem látogatható bárki számára, ugyanakkor a csoporton belül nincs kisebbség és többség a döntéshozatalt tekintve.
AL: Pontosan, nincs többségi döntésen alapuló döntéshozatal. Addig rágunk egy kérdést, amíg nem jutunk vele konszenzusra.
Grupo Etcétera: NO-WORK NO-SHOP: An Errorist De-Educational Experience
Offener Betrieb: Trial Mode 01, 2014. 03. 28 – 30., Grác l Fotó: Alexandra Gschiel
SE: A konszenzuális döntéshozatal kizárólagossága akkor gyakorolható eredményesen, ha a tagok értékrendszere, ízlése hasonló. Ti egy ilyen csoport vagytok, ezért zárt ez a csoport?
AL: Sosem merült fel a nyilvános és nyitott döntés hozatal mint lehetőség. De nem gondolnám, hogy azért, mert homogén, egységes lenne a társaság. Egyszerűen így alakultunk meg. Vannak vélemény- és ízlésbeli eltérések, csak nem szélsőséges mértékben. Ennyiben vagyunk csupán egységesek, a nézőpontokat tekintve.
SE: Lobbi csoportnak definiáljátok magatokat? Ha nem, akkor milyen irányba építkeztek tovább?
AL: Tulajdonképpen vehetjük úgy is, hogy egy lobbi csoport vagyunk. Egy olyan érdekcsoport, amely az első időben, megalakulásakor intenzíven a nyilvánosság számára dolgozott. Ezt az utóbbi időszakban a háttérmunka váltotta fel. Anyagokat készítünk elő, elemezzük a következő lépést.
SE: Milyen gyakran találkoztok, és milyen tevékenységi köreitek vannak? Ez utóbbi alatt olyanokra gondolok, mint gyűlés, kampány, levelezőlista, hírlevél, Facebook oldal stb.
AL: Az elmúlt három hónapban, a márciusi Offener Betrieb Graz – zeitgenössische Kunst (ver)lernen program előkészítése okán hetente találkoztunk. Amúgy kéthavonta egyszer voltak találkozóink. Nincsenek online nyilvános felületeink, leszámítva az említett márciusi találkozó számára készített honlapot. Mivel közösen dolgozunk, például minden szöveget teljes mértékben közösen írunk, ekkor használunk online felületeket, google dokumentumokat például a belső kommunikációnk során.
Manish Jain workshopja
Offener Betrieb: Trial Mode 01, 2014. 03. 28 – 30., Grác l Fotó: Alexandra Gschiel
SE: Szóba került valaha a működésetek során a más művészeti ágak képviselőivel való együttműködés kérdése?
AL: Nem igazán. Voltak megkeresések a színházi terület részéről, akik az egyedüli jól szervezett színtér helyileg. De ezek inkább informális és elismerő gesztusok voltak. Ehhez az is hozzátartozik, hogy amióta a csoport aktív, azóta gyakorlatilag egy félállással több munkaidőnk lett valamennyiünknek. Nagyon oda kell figyelni a vállalásainkra.
SE: Nem vagytok hivatalosan bejegyzett érdekképviseleti szervezet. Milyen viszonyotok van a bejegyzett és működő érdekképviseleti szervezetekkel?
AL: Ha kenyértörésre kerül a helyzet, ezek a szervezetek nem igazán képesek lényegében kezelni egy problémás kérdést. Ausztriában a IG Bildende Kunst (IGBK) a képzőművészeti területtel foglalkozó országos ernyőszervezet. Az IGBK egy NGO, fizetett állandó alkalmazottakkal dolgozik, és inkább személyekkel foglalkozik, képzőművészek kisebb és egyedi ügyeivel, strukturális rendszerkritikával nem. Akár csak az IG Kultur Steiermark, ami az egész kulturális szektor ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, és ahol tapasztalat az, hogy a képzőművészet ügye mindig valahol elnyelődik.
