Létezik olyan társadalmi berendezkedési forma, ahol a munkavégzés kiválóságát a társadalom magánéleti tényezők ürügyén nem igényli, például a szexuális irányultság nem többségi gyakorlatát választó személy esetében. Az ilyen társadalmi berendezkedés demokratikusnak nevezi magát természetesen, jelen esetben népinek, azonban az azt alkotó személyek közt válogat, az átlagból levezetett többségtől eltérőeket a többség védelmére hivatkozva kriminalizálja, tehát nem demokrácia. (A mese egyik szereplője – az állam részéről – a Társadalmi Rend Védelmének Minisztériuma.)
Jaanus Samma: Munkára alkalmatlan: Egy elnök meséje a történelem bugyraiból, 56. Velencei Biennále, Észt pavilon I kiállítás enteriőr
Az Elnök meséje egy Information Jockeying (azaz IJ, a DJ és VJ után szabadon, mármint infó-lovas, aki már nem hanglemezekkel, vagy videókkal zsokézik, tehát mintaként egymás után keveri őket) típusú kortárs művészeti kiállítás, amely egy relevánsnak vélt egyedi ügyet vesz alapul („mikrotörténelmi perspektíva”). Egy életpályát vagy inkább sorsot mutat be, és az arra vonatkozó elérhető információkat (az „archívumi láz” és „archívumi impulzus” jegyében), majd a sorsot meghatározó, de az egyedi eseten túlmutató jellemzőket prezentáló képzőművészeti interpretációkat tartalmazza. Vagyis joggal tart igényt nemcsak a hatvanas évek Észt Szovjet Szocialista Tagköztársaságában homoszexualitása miatt egzisztenciájától megfosztott kiállítás-látogatók figyelmére.
Egyfelől a leginkább pragmatikus tanulsága a mesének az állampolgárai között válogató társadalmak rosszabb hatékonysága: (Téesz)Elnök úr (kolhoosiesimehe – az angol fordítás csak az ’elnök’ kifejezéssel tud operálni) úgy tűnik, igencsak hatékony fogaskereke volt a szocializmus építésének – meghurcolásáig, munkatáborba küldéséig. Ezért (gúny?)neve is; támadhat az a benyomásunk a dokumentumok alapján, hogy virágzó téeszeket irányított. (A kiállított fotók nem mindegyike a személyéhez köthető téeszeket dokumentálja, talán részben amiatt is, hogy a történések helyét, akár a szereplők valódi neveit – az intézményeket nem számítva – megváltoztatták, hogy azonosításuk ne legyen lehetséges.) Emellett ismerjük a kor és társadalmi berendezkedés hajlamát arra, hogy tesz azért, hogy csak olyan dokumentum jöhessen létre, amelynek alapján virágzásról támad benyomása a dokumentumhoz hozzájutónak. A fölvonultatott fényképek aratásról, téeszelnök-kongresszusról, agrárproletár asszonyok szocialista értékekről való tájékoztatásáról mind Téeszelnök úr jelentőségét támasztják alá; a hiánygazdaságban ez egy valószínűleg gazdagon riportált életpálya. Ismerjük, mi mindenről nem készülhetett nyilvános fotográfia akkoriban. S tudjuk, amiről igen, az egy kiemelt státusz esetében jöhetett szóba, amely amolyan hősszerű. S valóban, nem árt tudni, T.Elnök úr még háborús hős is volt.
Arcívumi fotó I Kaszálók, 1963 I Jaanus Samma: Munkára alkalmatlan: Egy elnök meséje a történelem bugyraiból, 56. Velencei Biennále, Észt pavilon
Nem készült fénykép például a cirkálásokról, amik a nyilvános találkozóhelyek hiányában félreeső, „rossz hírű” helyeken estek meg; ilyenekre jártak a „rosszéletűek” látszólag sétafikálni, valójában cirkálni: fölszedni egymást. A dokumentumok közé a művész bevegyítette az ilyen használatú észt strichplaccokról készült fényképeket is, kommentárban megjelölve szereplésük okát: Téeszelnök úr szintén gyakori látogatója volt ezen informális találkahelyeknek.
E fényképek, kitapétázott installációjukban nem a legelső teremben szerepelnek, hanem akkor, amikor már tudjuk a tanulságot, s ezért válik a szocialista építkezés hősének fotográfiákkal való jelentőség-megerősítése abszurddá és perverzzé, mert amit nem így dokumentáltak – bár az élet része – mindezt hazugsággá fogja visszamenőlegesen nyilvánítani. A dokumentumok hordozta információ így öndekonstrukciót hajt végre magán, amit a művész akképpen reprezentál, hogy e vidám hangvételű fotografikus nyersanyagokon – ahol hősünk valóban szerepel is – a szereplők tekintetét fekete téglalapokkal takarja ki. T.Elnök úrnak egyszer sem nézhetünk a szemébe: a főszereplővel nem találkozunk, hiába látszólag a vele való foglalkozással töltjük az egész kiállítás megtekintésére szánt időnket. Mintha sugallná a művész: T.Elnök úr bűnösként is halt meg; ugyanis egy kicsivel a jogi diszkrimináció eltörlése előtt meggyilkolták. A kiállítás promóciós képének szánt elektrografikán a portré átalakítása során nemcsak a szeme, hanem egyéb, bűnösségének ismeretében szintén eltitkolandó testrészei is kitakartattak, szinte sugallván az üzenetet: ez még a szájával is, a fülével is, hajával is – az egész feje förtelem.
A téglalap alakú kitakarások önálló grafikai elemként is meghatározzák a kiállítás kapcsolódó kiadványainak arculatát, melyek nemcsak a rabosítás után fölvett bűnügyi portrék nyilvánosságba kikerülő gyakorlatát, hanem a levéltári kutatás során előkeresett ilyen érzékenységű dokumentumok esetében szintén alkalmazott tulajdonnév-kitakarásokat is idézik.
Jaanus Samma: Munkára alkalmatlan: Egy elnök meséje a történelem bugyraiból, 56. Velencei Biennále, Észt pavilon
A pragmatikus tanulság üzenete már a címadásban is igencsak kidomborodik, ahol – noha webhasználati nyelvből kölcsönzött kifejezésnek adva újabb csavart – a munkához való viszony neveztetik meg; továbbá az installáció infografikás falán a kiállítási séta legelején. Az életpálya évszámok szerint grafikonná rendezett életeseményei a perben egy fölívelő pályát követően megzuhannak. Ez az a terem, ahol olvasószobaként berendezve szépen lehet csámcsogni a hatvanas évek szovjet bírósági gyakorlatának közvetlenül a kiállításba beemelt dokumentumán, az angol fordításban elérhetővé tett legépelt, szerkesztett – tehát nem teljes – peranyagokon. Ami a megzuhanás oka. E szerkesztés miatt a mappa nem egy jó vaskos akta, bár a meghurcoltatás teljes körű, és a megtörtént – egyáltalán nem túl nagy számú – események (azaz a kor és társadalmi berendezkedés kriminalizáló nyelvezetében értelemszerűen: bűntettek) részleteiről való faggatózás hideglelősen kitartó. A képzőművészeti interpretációk fő céltáblája ez a jellemző.
Jaanus Samma: Munkára alkalmatlan: Egy elnök meséje a történelem bugyraiból, 56. Velencei Biennále, Észt pavilon I kiállítás enteriőr
A „természet ellen elkövetett bűntények” utolsó mozdulatig történő föltárása még a mai olvasó számára is megrázóak, és ezért azt a benyomást keltik, mintha a hatalom valamiért örömét lelné ilyen irányú alapos kérdezősködésében. Ezen a benyomáson alapul több kiállított mű is, különösen a Per című videoetűd-sorozat, egy félreeső szobában installálva, nagyon korhatárkarikázva. Idősebb úr és nyalka fiatalember írógépírás-hangra játsszák el / imitálják / mesélik el fölöltözötten aktusukat, figyelmük végig arra irányul, hogy a dokumentátorok követik-e az események – azaz a bűntettek – narrációját.
A kiállítás sétájának másik zsákutcájában pedig a művész egy operaházi páholykát, az egész kiállítás két évvel ezelőtti, kiinduló darabját installálta, amellyel szintén erre a hatalmi leskelődő perverzióra érzek utalást. Mini lépcső vezet föl, s bársonyszékeken egyszerre két személy lehet részese az exkluzív előadásnak, ami gyéren megvilágított páholyból és egyáltalán nem megvilágított – egyébiránt töküres – színpadból, valamint halk ária hangjaiból áll. Az opus a Téeszelnök nevet viseli, szövege szerint a téeszelnök intim viszonyulását fogalmazza meg a kis faszszopóhoz, akinek fizetett, s aki végül bemártja.
Arcvívumi fotó I Téesz elnökök nemzetközi találkozója Tallinnban, 1952 I Jaanus Samma: Munkára alkalmatlan: Egy elnök meséje a történelem bugyraiból, 56. Velencei Biennále, Észt pavilon
Az alsónadrágban turkálásnak valójában eléggé prózai az oka, tudniillik az Észt Tagköztársaságban akkor érvényes törvények nem büntetik a férfiak egymás közötti szexuális érintkezésének minden formáját. Pederasztiának csak az anális közösülést tekinti a törvény, és enyhébben mindkét felet bünteti, ha beleegyezéssel, súlyosabban, ha beleegyezés nélkül, de csak a behatoló felet. Ezért értelemszerűen a perben kihallgatottak egymásnak ellentmondó vallomásokat tesznek, mindenki arra festi az eseményeket, hogy megússza a munkatábort. Ezért lesz szükség az igazságügyi orvosszakértő bevonására is, akinek precíz vizsgálódásával szembesülni a vitrinben kiállított proktológus fém vizsgálati eszközök tárgyi jelenvalójában újabb sokk. Ismét öndekonstrukciós húzás, amint a szomszédos vitrinben T.Elnök úr személyes tárgyai, párttagságija, kitüntetési szerepelnek.
E jó mennyiségű kisajátított dokumentum és tárgy mellett az interpretált információs elemek, hétköznapi kifejezéssel élve, „új munkák vagy művek” közül a legerősebb talán a nyomdafestékkel befeketített nemi szervét ujjlenyomatgyűjtő formanyomtatványra rábélyegezni kényszerített Téeszelnök-újrajátszó videója. Nem értem, az összekoszolt lapok hogyan hiányozhattak a kiállításból?
Mert IJ típusú kortárs kiállítás a Mese, azonban a totálinstalláció túl nagyot nem akar mondani, azaz kellően szűkre szabott a történet, aminek a tanulságát ismétlések, tautológiák, remake-ek segítségével hatékonyan sulykolja bele a látogatóba. Ez, a Biennálén általános, a teljes világ összes baját a megszeppent, a világ állásáért semmilyen szinten felelősségre nem vonható, ártatlan kortárs művészetet fogyasztó turistára zúdító információs nyomulásának közegében üdítő erény.
Jaanus Samma: Munkára alkalmatlan: Egy elnök meséje a történelem bugyraiból
56. Velencei Biennále, Észt pavilon
Jaanus Samma: NSFW: Not Suitable For Work. A Chairman’s Tale – From the Abyss of History (Munkára alkalmatlan: Egy elnök meséje a történelem bugyraiból), kurátor: Eugenio Viola, 56. Velencei Biennále, Észt pavilon, Palazzo Malipiero, 2015. V. 9-XI. 22.
