Meg nem valósult művek folyamatban: Eseményhorizontok_ Idődilatáció 2/1

Meg nem valósult művek 3.0

Szabó Eszter Ágnes: Idődilatáció, hímzés részlet. Fekete lyuk fonákoldal, 2020

I.

Szabó Eszter Ágnes Idődilatáció[1] munkacímű kiállítása a Libella Galériában

Megnyitó: 2020. március 28. (kurátorok: Pecsics Mária, Berki Ágnes) Bizonytalan időre elhalasztva.

Az eseményhorizont az általános relativitáselméletben a téridő egy olyan határfelülete, amin túli események már nincsenek hatással a megfigyelőre.

Ez főként a fekete lyukak működésénél figyelhető meg. Ha egy űrhajós bejut a fekete lyukba, akkor az idő olyan végtelenre nyúlik (időtágulás), hogy az űrhajós visszafelé soha nem éri el az eseményhorizontot. Tehát hiába közelít végtelenül, és a távoli megfigyelő számára úgy tűnik, hogy mindjárt eléri, valójában mindig végtelenül távol lesz, soha nem jut ki a fekete lyukból.[2]

Ismerős lehet a végtelen várakozás, az elérhetőnek tűnő, mégis elérhetetlen célok kitűzése, ami érdemessé teszi a fekete lyukakat arra, hogy működésüket modellezzük, és a hétköznapjainkra vonatkoztassuk. Számomra a művészet is a végtelen közelítés dimenziójában zajlik. Jelenleg egy falvédőt hímzek, amely egy önéletrajzi ihletésű trilógia utolsó darabja.  A falvédőkön szokásos felirat, amely a háziasszonyoknak intelmül szolgál, az én falvédőmön egy haiku, amely így hangzik:

“Hiába halad

Pillanat a jövőben

Elérhetetlen.”

Talán soha nem vagyunk olyan távol a céltól, mint egy késznek gondolt mű esetében.

Szabó Eszter Ágnes: Haiku. Varrógép horizont, 2019

A készülő falvédő szövegével, amely a kiállítás statementje is, visszatértem egyik 20 évvel ezelőtti témámhoz, a Sütimorzsához is. A Sütimorzsa, Nem titok! című projektben a sütimorzsát – a fekete kávé mellett – a fekete lyukak körül felhalmozódott csillagporhoz hasonlítottuk Miklósvári Andrea grafikussal. Azokat a tudósokat személyesítettük meg, akik a fekete lyukak működését tanulmányozzák otthoni körülmények között, DIY. Arra biztattunk mindenkit, hogy létezését nyugodtan tekintse kozmikus analógiaként. A fekete lyukak működésének elve nagyon hasonló a földi eseményekhez, így most egy működő fekete lyukat hímzek, amelyben elmerülve megpróbálom elérni az eseményhorizontot, ugyan hiába, mert a végtelen közelítéssel sem érek célba soha.  A csillagpor és az űrszemét meghímzése meditatív és lassú folyamat, ami kifejezetten alkalmasnak látszott arra, hogy a lelassuló világban valami furcsán maradandót alkossak, aminek a fonákja még sokatmondóbb, mint a színe. Önirónia, vagy jóslat? Mi a cél és mi a siker? A horizont miben léte nem általánosítható, de a kiállítás (majd) bemutat hármat az én személyes hétköznapi megközelítéseimből.

Sazbó Eszter Ágnes: Idődilatáció, werkfotó, 2020

 

  1. Szivacsok

A Krapanj Alkotótáborban ért a felismerés, hogy a búvárruhák és felszerelések mintájára készültek az űrruhák. Ez azt jelenti, hogy a mélység és a magasság ugyanolyan elővigyázatosságot igényel, a belélegezhető oxigén nélküli területek szinte tükörképei egymásnak. A szivacs ezen kívül egy olyan hordozó, ami kijelöl egy teret, és képes ideiglenesen feltöltődni más anyagokkal úgy, hogy sem a mérete, sem a formája nem változik.

Krapanj_Szivacs, 2019
Fotó: Szabó Eszter Ágnes

Évekkel ezelőtt kaptam egy fekete színű „Anarki” mosogatószivacsot ajándékba, ami elgondolkodtatott a mosogatás és anarchia viszonyáról. Beszélgetést folytattam Tóth Károllyal, aki egy rotterdami foglalt ház akója, ahol az anarchia, mint hierarchia nélküli társadalmi rend jelenik meg. Mindig az ő szavai csengnek a fülemben: „Hogyan akarjátok megmenteni a világot, ha nem vagytok képesek tisztán tartani a konyhát?”

“Anarki” (mosogatószivacs)

 

2. Otthonkák

Az otthonka fogalmának vizsgálatával 2016 óta foglalkozom. Több hagyatékból kerültek hozzám otthonkák, amiket a személyes és nyilvános tér közötti eseményhorizontnak tekintek. Kiállításaimon rendszeresen mutatok be otthonkákat, ready made-ként vagy úgy, hogy önarcképet hímzek rájuk.

Szabó Eszter Ágnes: Superman-Otthonka, 2016 (Budapest Blue, Ferencvárosi Pincegaléria)

Hímzett önarcképeimmel az otthonka tükörfunkcióját emelem ki, azokat a helyzeteket, amik megkülönböztetnek engem a személyes és nyilvános tereimben, pl.: az arcszőrzet kérdését, vagy az idő múlását, az öregedés látványát, amik gyakran nem egyeznek meg az önképemmel, így konfliktus alakul ki a látvány és a valóság között. Az otthonka egy olyan otthoni munkaruhadarab, ami furcsa módon egy idő után rajta marad a nőkön, és nyilvánossá válik. Képes átlépni az eseményhorizonton.

Szabó Eszter Ágnes: Otthonka, Munka közben nem érek rá magammal foglalkozni, 2016 (részlet)

3. Csempék

A porcelán-, és kerámiafestés történetével több, mint 10 éve foglalkozom. 2018-ban Lisszabonban tanulmányoztam a legkézenfekvőbb látvány, az elsősorban homlokzatok díszítésére használt Azulejo csempefestés történeti hátterét. Nagy jelentőséget tulajdonítok annak az ornamentikának, ami a nagymamám, anyám, én és a lányom hasonlóságaiból és különbözőségeiből épül, ezért olyan csempe motívumot alkottam meg, ami a lányommal való kapcsolatom kaleidoszkópszerű lenyomatából áll.

Szabó Eszter Ágnes: Csempe graffitti, 2018 (Lisszabon)

 

Szabó Eszter Ágnes: Anya és lánya árnyék szelfi csempefal, 2019 (MODEM)

A három felület teljesen különböző anyagból és technikával készült, ami nem mutat egységes képet, azonban mindhárom fal metaforaként olyan környezetet teremt, ami mögé fókuszálva (mint a 3D-s optikai ábrákon) kirajzolódhat egy másik olvasat, egy másik dimenzió.

 

II.

Kenyéren és Vízen (karantén projekt)

Kenyéren és vízen facebook profil nyitókép
Fotó: Pesics Mária

2011 óta foglalkozom a kalózkodás kultúrtörténetével, és ezen belül a kalóz konyhával. A hosszú tengeri utak során fogyasztható ételek kutatása, illetve azok az elszigetelt helyzetek érdekelnek, amikor a fogyasztási lehetőségeink korlátozva vannak. Ilyen például, amikor specifikus helyzetre alkotott étellel kell megelégedni, mert nincs lehetőség kiszaladni a kisboltba. Kicsit sarkítva olyan, mint egy űrutazás vagy a korai, hosszú hajóutak étkezési szokásai. Így találtam meg a Hard Tack-et, a kalózok és matrózok kenyerét, aminek a története akár az ókorig is visszavezethető, de egyfajta kétszersültként, vagy krékerként tekinthetünk rá, amit kifejezetten a hajóutakra sütöttek meg. A hajókon a liszt tárolására nem volt lehetőség, így előre megsütötték az útra a hard tack/kenyér fejadagot. Ez pontosan az az előrelátó gondolkodás, amiből a XX. század végi dzsem koncepciómat is kialakítottam, amelyben lekvárokat kezdtem eltenni a jövő számára. Ennek következtében több projektem is a tartósításról szólt, mint például az E330, vagy a Romlás virgácsai című dal, amelynek a szövegét Peer Krisztián írta számomra.

Amikor 2020. március elején először kiderült, hogy az élelmiszerboltokból eltűnt az összes liszt és élesztő, már tudtam, hogy eljött az idő egy új facebook profil  megalkotására, ami aktuálisan egy közösségnek a COVID19 vírusra adott olyan válaszait gyűjti és mutatja be, amik lisztből és vízből készültek. Az alapkérdés, hogy élhetünk-e kenyéren és vízen? Mi a létezésünkhöz szükséges minimum, és a krízisben hol van mégis a luxus, a luxusban pedig hol van a létminimum? Luxuskenyér, létminimum liszt. Luxusliszt, létminimum sütemény. A gabonatermesztés, és a kenyér az ember egyik legelső kulturális terméke, így érdeklődésem középpontjában az áll, hogy ezt most a XXI. században hogyan tudjuk adaptálni a kialakult gazdasági és társadalmi helyzetben. Vannak kenyérből, illetve tésztából készült képzőművészeti alkotások, azonban itt és most a kenyér egyszerre jelenik meg a gazdasági, szociális és a kulturális térben. A kenyérsütés aktusa új oldaláról engedi megvizsgálni a már elcsépeltnek és egyre hatástalanabbnak tűnő fenntarthatóság fogalmát, és bár pánikszerűen történt a lisztfelhalmozás, mégis az előre látás, és önfenntartás irányába mutat. Hirtelen úgy tűnt, hogy a liszt és a víz nagy szerepet fog kapni az életünkben, felhagyunk az eddigi életmódunkkal, vagy legalábbis kénytelenek vagyunk változtatni rajta. Új képességeket kell fejlesztenünk, illetve a létfenntartás gyakorlata folytán megjelenik az a kulturális terület, ahol végérvényesen megszűnik a magaskultúra fogalma. A gasztro design, food design, eat art összemosódásából, most a kenyér kerül ki győztesen, és lehet, hogy mindenki pék lesz. A képzőművészet és design létfenntartó, minimál életmód projektekben manifesztálódik.  Ezzel a gondolatmenettel indult a Kenyéren és Vízen facebook oldal, ahol barátaim és ismerőseim kenyér, sütemény, és egyéb lisztből készülő ételeit, műalkotásait is gyűjtöm.

Kenyérbe sütött reszelő röntgenképe. 1997. Internet Galaxis, Enter-Escape hálózati mű

Munkáimban eddig is fontos helyet kaptak eddig a kenyérrel és sütéssel kapcsolatos témák. A Cukrosperec országos menedzsere vagyok, ami egy Zala-, és Veszprém megyében honos ünnepi sütemény, aminek az érdekessége pont az egyszerűség és a luxus kettősségében rejlik. Eddigi tevékenységem több mint 20 év távlatából, vagy szórakoztatóan, vagy praktikusan egészítheti ki a Kenyéren és Vízen oldal folyamatosan bővülő gyűjteményét. Szeretem, amikor elindul egy történet például arról, hogy mit sütnek az iskola helyett otthon maradt gyerekek, mert ezt a motívumot felismerem a saját életemből; vagy kialakul a kukorica prósza történet, illetve húsvétkor egy szép pászka – posztsűrűsödés is. Hosszú még az út előttünk és azért érdekes egy ilyen oldalt fenntartani, mert minden posztra, minden sütésre, előbb utóbb érkezik egy válasz (nem szöveges), és ki tud alakulni egy sokszínű kánon, ami még kezdetleges, de az szinte mindig csak visszafelé látható és értelmezhető, hogy hány szólam jelent meg egy témára. Ez most a kenyér kánon, ami az interneten zajlik, aminek egy szólama a Kenyéren és Vízen, és ezen belül is több szólamot lehet érzékelni, ami még kibontakozóban van.

Az oldal a COVID 19 vírus okozta helyzetre reflektál, és kizárólag a karantén, a kijárási korlátozás, a bolti időkorlát idejére/ről szól. Az életünk nem fog visszatérni a „normális” kerékvágásba, és nehezen is tudnánk megmondani, mi volt benne eddig normális, de érezni fogjuk, ha már nem lesz kaland az élesztő megszerzése, és a kovász nevelgetése, ha már unásig ismétlődik minden. Talán addig lesz érdekes az oldal.

[1] Idődilatáció: Időtágulás, ami végtelen is lehet. Hiába tűnik úgy egy külső megfigyelő szemével, hogy mindjárt elérjük az eseményhorizontot, ez az idő tágulása miatt csak a végtelenben következik be, vagyis emberi léptékkel mérve soha.

[2] Ehhez lásd az “űrkutató háziasszony” korábbi írását a tranzitblogon 2009-ből: http://tranzitblog.hu/az_ember_is_urleny/

 

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány