Ha elkészítenénk az utóbbi évtized közéleti témáinak magyar toplistáját, a 4-es metró minden bizonnyal ott volna az élmezőnyben. Kiváló téma a politikai és világnézeti csatározásokhoz, és mivel változatos médiumok termelik a témába vágó folytatásos teleregényeket és reality soapokat – például a fúrópajzs viszontagságairól a mélyben – olyan népszerű beszédtéma, amely kohéziós erőként tartja össze az egyébként rendre feloldhatatlannak bizonyuló társadalmi ellentéteket. Az összetartás persze átmeneti és látszólagos, ami rögtön kiderül, amint a földalatti mélységből felszínre tör a probléma, például egy gigantikus szellőzőkürtő formájában, amit Lakner Antal és csapata tervezett meg egy Mátyás király-portrét mintázó szellőzőráccsal ellátva.
Néhány napja még látható volt, aztán hirtelen eltűnt a Kisterem Galéria elől az a néhány négyzetméteres építési terület, amely az elmúlt két hétben erős hatást fejtett ki a Képíró utcai lakók kedélyállapotára és érzelmeire. Olyannyira, hogy nemcsak a családi vacsoránál és lakógyűléseken beszéltek róla gondterhelten, hanem számosan telefonon követelték az önkormányzattól, védje meg őket és távolíttassa el az ominózus építményt. Sőt olyan is akadt közöttük, aki nemzetmentő hevülettel bizonygatta, elintézik a szervezőket, akár a „buzifelvonulás” résztvevőit.
Pedig az építési terület valójában egy fake volt. Magyarul kamu, vagy szakmai fogalmakkal leírva: a taktikus média- és köztérhasználat egy szubverzív példája. Ez utóbbi kategória sajátossága, hogy az alkotók közvetett, ám provokatív módon késztetik állásfoglalásra a környezetüket annak érdekében, hogy valamely létező, de elhallgatott, nem kellően látható problémát tudatosítsanak. Erre számos példát szolgáltat a Yes Men amerikai duó tevékenysége, akik szellemes akcióikkal sikeresen hívták fel a figyelmet az amerikai és világgazdaság, politikai élet és kultúra számos visszásságára. Az alábbi rövid videóban éppen a globális felmelegedés mint amerikai nemzetgazdasági érdek mellett kampányolnak.
A műfaj történetének másik jól ismert példája a 0100101110101101.ORG által kezdeményezett Nike Platz projekt, amelynek során Bécs lakóival hitették el, hogy a gigacég és a város közös érdekeit egyeztetve a történelmi Karlsplatzot Nike Platz névre keresztelik át. A terv hatalmas médiavisszhangot kapott, rengeteg vitát generálva, ami által számos városlakóban tisztázódott, mit is jelent számára fizikai és kulturális környezete.
Lakner Antal és a BME Téreltérítés Munkacsoport beavatkozása tehát a fenti kategória egyik igen szellemes és jól működő darabja, fizikai megjelenése és sajtóközleménye egyaránt annak az abszurd tervnek a hiteles előadását kísérelte meg, amely szerint a 4-es metró Kálvin téri megállójának hatalmas szellőzőkürtője a Képíró utcában fog a felszínre bukkanni. Az installáció utóéletéből ítélve a hitelességgel nem volt baj, mert a környékbeli lakók – az információs táblák tetten érhető iróniája és a szervezőktől a postaládáikba érkező egyértelmű tájékoztatólevél ellenére is – halálos komolysággal reagáltak. Ami tulajdonképpen jó. Nemcsak azért, mert e reakciók híján az alkotás – minden szellemessége ellenére – egyszerűen nem volna teljes, hanem azért is, mert az ilyen típusú művek médiuma valójában e reakciók társadalmi és kommunikációs tere.
A lakossági tiltakozások hatására a Kisterem Galéria úgy döntött, hogy a kamu-építkezést a tervezett időpont előtt lebontja. E fordulat viszont lényegében happy end, mivel néhány lakó ezt saját civil tiltakozó akciójának sikereként élte meg, tehát megerősödött abban a reményében, hogy városlakóként van értelme és perspektívája a környezetalakító szándéknak.
Van ennek a projektnek egy érdekes előképe, Martin Kippenberger Metro Net című munkája.
http://www.newmediastudies.com/art/mk.htm
http://www.centreimage.ch/metronet/metronet.htm
Kippenbergernek ezt munkáját nem ismertem, úgyhogy kösz a kommentet. Kicsit másról szól ugyan, mint a fenti, de valóban van egybeesés. Egyébként jó lenne összerakni vmi archívumot az ilyen és ehhez hasonló koincidenciákról, van nekem is nehány.
Olyan alkotásokat gyűjtünk egy csokorba, amelyek egymástól nagy valószínűséggel függetlenül, de mégis nagyon hasonló végeredménnyel jöttek létre, időben és térben közel ill. távol egymástól. Az összehasonlító példák felmutatásának célja annak végiggondolása, hogy mi eredményezi azt a koincidenciát, hogy különböző alkotásokat létrehozó művészi tevékenységek időnként folyamatát vagy végeredményét tekintve hasonló műalotást hoznak létre. Kérem, ossza meg tapasztalatait és gondolatait velünk, töltse fel példáit Ön is oldalunkra!
A gyűjtemény létrehozásának nem titkolt célja a kommunikáció elindítása a magyar szcénán belül is, kurátorok és művészek közt egyaránt.
http://www.hints.hu/koincidenciak.php
Kedves Melyi es KissPal,
akeber kommentjehez meg annyit, hogy meg mielott koincidencia lenne a “koincidencia”-gyujtemeny letrehozasa, kerlek nezzetek meg a hints.hu -n a mar letezo kollekciot. Engedelmetekkel ezt a metrosat mi mar be is emeltuk oda, de persze nagyon orulnenk tovabbi ilyen koincidenciaknak, ha meg esetleg eszetekbe jutna….:))
kedves szov es akeber,
a hints koincidencia-gyűjtemény jó ötlet,
annak ellenére, hogy már maga is koincidencia, a vvork.com például bár nem tartja fő profiljának, rengeteg anyagot tartalmaz ezzel kapcsolatban, es bizonyos sorozatokat esetenként nyomtatott lapokban is megjelentet. Magyar vonatkozásban az Artpool anyagáról tudok, de bizonyára vannak mások is. Az enyém kb 180 db-os, de teljesen rendszerezetlen. Sztem. akkor volna értelme egy ilyen arhívumnak, ha rendszerezett és aprolékosan felcimkézett, ill. változatos szempontok alapján kereshető lenne.
De azért ez a koincidencia nem is annyira koincidencia, igazából a két münek teljesen más az indítattása: Lakner inkább a mai városi ember kiszolgáltatottságára mutat rá a 4-es metro építés “eltérítésével” egy teljesen helyspecifikus müben, míg Kippenberger metaforikus installáció-bejáratai a lírai “világ metróvonalai egyesüljetek” egymás globális megközelíthetöségének jegyében születtek. ùgy képzelem, hogy a görög Syros városban kevesebben próbáltak lemenni a némtországbeli Münsterbe induló szerelvényhez, mintahányan itt felhívták az önkormányzatot, hogy a szellözö csö miatt tiltakozzanak…
Azért én az egyik fiktív metrószellőző meg a másik fiktív metrószellőző meglétét mégiscsak tekinteném véletlen egybeesésnek. A koincidencia szerintem olyan dolog, ami a két összefüggő dologhoz vagy eseményhez egyaránt hozzátesz valamit.
Kedves Mélyi József!
A netes kommunikációnak, különösen a szűkszavú, az anonim hozzászólásokat és rögtönzött kritikai lehetőségeket vonzó fórumhasználatnak legalább olyan érzékeny nyelve van, mint egy költeménynek vagy az élő beszédnek, amint ön ezt bizonyára jól tudja.
Azt gondolom, hogy vitaindító hozzászólása több szempontból nem méltó egy olyan művelt és általam szívesen olvasott művészettörténészhez, mint ön. Értem ugyan, hogy itt, a fórumon más médiahasználati szabályok a jellemzőek, és egy hírtelen támadt gondolat vagy érv megállja a helyét akkor is, ha nincsenek mögötte vaskos művészettörténeti érvek, de ha ön vállalja személyét, akor viszont már egészen más a helyzet.
Előre bocsátom, hogy nem hiszem, hogy rosszhiszeműségből írta le véleményét, sőt, a sokat olvasott kutató álláspontját látom linkje és hozzászólása mögött, de a szűkös szóhasználatot különösen szerencsétlennek tartom. Az élő beszédben, melynek szabatossága közel áll a fórum kommentek szókimondó nyelvéhez, az előkép szóhasználat talán sértő lehet arra nézvést, akinek munkájára, akire alkalmazzák, különösen a mű, az idea eredetiségéhez még mindig kétségbeesetten ragaszkodó kortárs művészeti közeg számára.
A előképből rögtön a „koincidenciába” és nem a „korszellembe”, vagy a „kortárs kultúra hasonló ikonjai” bármi egyéb, releváns diskurzusba kerültünk vagy, ami sajnos sok szempontból problematikus. Először is, formai hasonlóság alapján sem látok több hasonlóságot a két mű között, mint Diego Velazquez Las Meninias című képe és Johannes Vermeer bármely képe, példának okáért a „Festészet allegóriája” című műve között, ugyanis mindkettő belső térben álló embereket ábrázol, akiket oldalablakokon át érkező fény világit meg, és nem körülbelül egyazon időben készültek.
Bár nem kívánok fórumhozzászólásokban kibontakozó hosszas vitát nyitni egy olyan emberrel, aki igen következetes építő kritikai megjegyzésekkel, átgondolt tanulmányokkal járul hozzá a mai magyar művészettörténetez és vizuális kultúrához mint ön. És így is tudom, hogy nyílván nem az volt a szándéka, hogy bárkit megsértsen (én, ha saját műveimről van szó, nehezen venném az „érdekes” és „előkép” jelzőket), de szeretném kérni, hogy fejtse ki bővebben első hozzászólását, a művek kapcsolatban, amelyet én igen különbözőnek tartok Martin Kippenberger Metro Net című művétől, bár látszólag hasonlóak, bár erről vm hozzászóló is írt előttem.
Én szeretek vitatkozni művekről, mert úgy gondolom, hogy ha nem mondhatjuk ki egy helyzetben, hogy ez meg ez a mű milyen minőségű, akkor nincs értelme a hivatásunknak mint kritikus, ezért szívesen vennék bármilyen lehetőséget, hogy értekezzük művekről. Hangsúlyozom, azért tartom ezt fontosnak, mert az eredetiséget ért bármilyen megállapítás félreérthető egy rövid komment formájában.
Második hozzászólásában természetesen sokkal hosszabban, válogatottan szól a műről, illetve inkább a koincidencia jelenségéről. Kérem, hogy a postban ismertetett művel kapcsolatban ossza meg velünk ez irányú gondolatait bővebben. Várom válaszát,
Fuchs Péter
Kedves Péter!
Valóban félreérthető volt az első komment, úgyhogy most kicsit bővebben. Lakner Antal műveit nagyon kedvelem, őt magát az egyik legjobb kortárs magyar művésznek tartom. Műveivel kapcsolatban ugyanakkor az elmúlt években gyakran merült föl bennem – tulajdonképpen felváltva – a korszellem és a koincidencia fogalma. Külföldi kiállításokon járkálva ugyanis többször bukkantam a munkáihoz nagyon hasonló jellegű művekre : fiktív fitnesz-gépezetekre, komoly csapatmunkában létrejött virtuális közlekedési tervekre, kitalált növénytermesztési projektekre. Számomra ez két dolgot jelzett, egyrészt hogy Lakner gondolatai a nemzetközi kortárs művészet élvonalával tartanak lépést, másrészt hogy ebben a vonalban nincs egyedül. Nem gondolom egyébként, hogy ennek köze lenne az eredetiséghez. Magamban körülbelül úgy helyeztem el a jelenséget, ahogy mondjuk Jovánovics hatvanas évekbeli gipszszobrait rokonítani lehet Segal valamivel korábbi munkáival. Azaz: az előbbieket a koincidenciától és a kimutatható hatástól függetlenül kiváló műveknek tartom, de ha beszélünk róluk, óhatatlanul említést kell tenni az utóbbiakról is.
Jelen esetben a Kippenberger művet legalább olyan közel érzem a Lakner-installációhoz, mint a gipszembert a másik gipszemberhez. Legalább egy említés erejéig közel.
Üdv: Mélyi
Kedves KissPal Szabolcs,
nagyon orulunk, hogy van egy ilyen remek gyujtemenyed, s talan neked sem lenne ellenedre, ha egyutt nyilvanossagra hoznank a website-unkon: egyutt kiepitenenk neki egy strukturalt keresesi rendszert, persze
jelolnenk, h melyik darab van a kollekciodbol, hiszen ez a koincidencia
gyujtemeny nemcsak koincidencianak tekintheto, hanem kapcsolodasi
pontnak is a szcenan belul es ezt a pontot nem szabad hagynunk
eluszni!!! :)))
Celunk egy barki szamara hozzaferheto es kutathato, hiteles archivum, remeljuk van kedved egy ilyen munkaban resztvenni, amely valoszinuleg muveszek es muveszettorteneszek tajekozodasat egyarant segitene a tejoceanban 🙂 ha igen, kerlek jelezd,
udv: szov
kedves szov,
megprobalhatjuk, irj emilt, udv, sz.
“Ilyenek a műértők, mivel ők magát a művészetet szeretnék kiiktatni; ezért viselkednek orvosok módjára, miközben alapjában méregkeverés a szándékuk; mindenben eszerint alakítják ki ízlésüket, hogy elkényeztetettségükkel magyarázhassák, miért utasítanak el makacsul mindent, amikor tápláló művészi ételkölteményekkel kínálják őket. Mert nem akarják, hogy bármi nagy keletkezhessék: eszközük pedig az az állítás, hogy “látjátok, a nagy már megvan!” Valójában ama nagy, ami már megvan, éppoly kevéssé érinti őket, mint a keletkező: erről életük tanúskodik. A monumentális történetszemlélet az az álruha, amelyben a saját koruk hatalmasai és nagyjai ellen érzett gyűlöletüket elmúlt korok hatalmasai és nagyjai iránti kielégült csodálatnak tüntetik fel, s ebben az álcában e történeti szemléletmód voltaképpeni értelmét az ellenkezőjébe fordítják; akár világosan tudják ezt, akár nem, kétségkívül úgy cselekszenek, mint akiknek ez a jelszava: az eleveneket temessék el a holtak.”
(Vom Nutzen und Nachteil der Historie, 1874)
“Uebrigens ist mir Alles verhasst, was mich bloss belehrt, ohne meine Thätigkeit zu vermehren, oder unmittelbar zu beleben.”
(Vom Nutzen und Nachtheil der Historie für das Leben, 1874)
Du sprichst mir aus der Seele!