Meg nem valósult művek 3.0
Magyar Dorottya beszélget Marko Rodiccsal
Számos művész dolgozik álnév alatt vagy hoz létre különféle alteregókat, hogy könnyedebben mozoghasson témák és stílusok között, az éppen adott karakternek megfelelően. Hogyan játszható ki az idő, ha valaki kordokumentumokat, korlenyomatokat készít egy korszakról, ami nem az övé? Ha belebújhatunk egy másik identitásba, akkor miért ne hozhatnánk létre időhurkokat korábbi történelmi korokban? Az Ismeretlen Magyar Művész a második világháború és az 1989-es magyarországi rendszerváltás közötti időszak akkori jelenében él és alkot, de mindezt a jövőben teszi Marko Rodics személyében. Ahogy a művész írja: “Ezt az időszakot “feldolgozatlan múlt”-ként kezelem. Olyan tárgyakat hozok létre, melyeket az 1945 és 1989 között nem megvalósult rendszerkritikus művek fiktív rekonstrukcióinak tekintek.”
A pandémiát éppen megelőzve utaztál Kubába, hogy Havannában tölts hat hetet egy műteremlakásban a budapesti tranzit.hu és a havannai Artista X Artista rezidencia csereprogramjának keretében. Pályázati projekted kísérletet tett az Ismeretlen Magyar Művész kubai vázlatfüzetében található, jelenleg is aktualizálható műkezdemények, ötletek kidolgozására, rekonstruálására. Tehát a “meg nem valósult művek” megvalósítására?
Igen, és nem tudom. Egy fikciót fikcióba csomagolva, ötletmorzsákkal megszórva, Kuba történelmét és jelenét feltérképezve, bíztam abban, hogy találok kint nyomokat, amelyek elvezetnek konkrét dolgok megvalósításához. Volt azért konkrét elképzelésem, illetve tervem is, például a cukornádat nyersanyagként használni. Meg nagyon izgatott a kubai pártállam központi újsága a Granma, amivel biztosan akartam valamit kezdeni.
Az Artista X Artista által biztosított hely nem egy tipikus alkotóház, nincs felkészülve műtárgyak kivitelezésére, nincs műhelye, infrastruktúrája erre. Ez okozott az elején egy kis meglepetést, de végül nem jelentett problémát. A kubaiak szinte mindent újrahasznosítanak, megjavítanak, azokkal az eszközökkel amijük van, és azokkal a nyersanyagokkal amit éppen találnak, vagyis inkább kubaibb lett a műtárgykészítés folyamata, ezzel közelebb kerülve a sziget valóságához.
Keletkezett egy meg nem valósult mű is, amit ott találtam ki. A kiállítás terébe terveztem egy installációt, amihez hatvan darab átlagos kubai gyufásdobozra volt szükségem. Az anyagbeszerző körút során kiderült, hogy pont akkor hiánycikk a gyufa, pedig nagyon sok helyen jártunk és kérdezősködtünk. Ezt egyébként addig az ismerős helyiek közül senki sem vette észre, mondjuk egy hiánygazdasággal működő országban ez nem meglepő. Egy helyen találtam, de ott sem hatvan darabot csak párat, turistáknak árulták mint szuvenírt, százszoros áron, ők tudták hogy hiánycikk. Így a mű nem valósult meg, csak mint tervet állítottam ki.
Nem túl megszokott dolog egy külföldi rezidenciára műtárgyakkal és ételekkel teletömött bőrönddel érkezni, Kubában viszont ez ésszerűnek tűnt. Mit és milyen okból kifolyólag vittél magaddal?
A rezidencia programja három állomást vetített előre, egy bemutatkozó előadást, egy workshopot helyi művészekkel, vagy iskolásokkal, illetve egy záró prezentációt. Egyáltalán nem szeretek magamról beszélni, főleg nem az előállított műtárgyakról, ezért már az elején rögtön kiállításban gondolkodtam. Itthon el is készítettem néhány, az Ismeretlen Magyar Művésznek dedikált dolgot, és azokat kivittem, majd kiállításra kerültek. Az indulás előtt rákérdeztem, mi az amire szükségük van esetleg a vendéglátóimnak. A válaszlevél gyakorlatilag arról szólt: semmi sincsen, semmit sem lehet kapni, ha lehet kapni akkor drága, de nekik nincs szükségük igazából semmire. Gondoltam azért viszek pár magyar terméket és olyat amelyek már a rendszerváltás előtt is léteztek, ajándékképpen, de végül azokból is részben műtárgyat csináltam, Brandenbugri kapu címmel. Vittem alapszerszámokat gyakorlatilag mindent, ami a kiállításépítéshez és a tervezett tárgyak nyersanyagainak megmunkálásához kellhet.
A két ország 20. századi, szocialista története sok szálon kapcsolódik egymáshoz. Mit találtál Kubában, amivel a magyar történelem könnyebben feloldhatóvá, feldolgozhatóvá válik? Az időutazás kissé erőltetett kifejezés lehet, de valami hasonlóval leírható?
Vannak valós emlékeim a felbomló szocializmusról, de meggyőződésem hogy a magyar társadalom teljesen a múlt rendszer viselkedésmintáival operál, ha akarja, ha nem. Az érdekelt találok-e valamit, ami innen már eltűnt, de ott még megvan, és azt gondoltam azon keresztül újabb összefüggésekre jöhetek rá, mint amelyek birtokában vagyok. Ez részben sikerült, úgy gondolom a kubai tapasztalat után élesebb szemmel észlelem azt, ami itt a szocializmusból ránk maradt. Nem épületekre, a díszletre, kellékekre gondolok, hanem a világgal való kapcsolódásokra, tudattalan részben örökölt berögződésekre. Például teljesen máshogy látom a magyar kortárs képzőművészeti szcéna strukturális felépítésének és működésének problémáit, mint előtte.
Bár típusonként eltérő fókuszúak lehetnek, a rezidenciaprogramok egyik hangsúlyos eleme a kapcsolatépítés. Az ottani szervezők mennyire törekedtek a helyi művészeti közeg bevonására? Kikkel ismerkedtél meg, akik szakmai vagy emberi kapcsolatként megmaradhatnak?
Például a bemutatkozó kiállításomon megismerkedtem a három, elvileg valamikor a jövőben Magyarországra érkező kubai rezidens közül kettővel, de mint kiderült, nem mindenki beszél angolul, jól elvannak a spanyollal. Majd később a Balada Tropical művészcsoport tagjaival, illetve az Arthaus Habana Cuba csapatával. A program elején teljesen egyedül voltam a lakásban, majd érkezett egy kanadai művész, vele is jókat beszélgettem, közösen elemeztük a vendéglátóinkat és a kubai mentalitást. Nem volt könnyű dolgom, de lassan eljutottam olyan programokra, és megnyitókra, ahol találtam magamnak társaságot, akikkel szimpatizáltunk és nem egy erőltetett gyors protokolláris kötelező ismerkedést zavartunk le, hanem érdemben tudtunk beszélgetni, a kölcsönös kíváncsiságunkból kiindulva.
Alapvetően engem a város kisugárzása, a turisták által nem látogatott városrészek, a “Real Kuba” érdekelt, meg az élő szocializmus jelenlétének tapasztalata. Nagyon sokat sétáltam, volt nap, mikor nyolc-kilenc órát is, mégis talán csak pár százalékát láttam a városnak. Egyik nap teljesen véletlenül találkoztam az egyik postán egy korábban Magyarországon négy évig dolgozó textilmunkás nővel, aki tört magyarsággal nosztalgiázott az élményeiről. Nem tudtam bevonni más dolgokba, azoktól elzárkózott, de filmbe illő jelenet volt.
Miért kérdezi Fidel Castro Kádártól a Dialógus című műben, hogy forradalom vagy ellenforradalom?
A két politikus között kezdetektől fogva feszültség mutatkozott. Az 1956-os szovjet intervenciót a forradalmár Castro, miközben Fulgencio Battista elnyomó kapitalista rendszer megdöntésével foglalatoskodott, az akkortájt készült interjúiban határozottan elítélte, Kádárt a forradalom árulójának tartotta. Kádár meg alapvetően nem kedvelte a fiatal, zöldruhás kiszámíthatatlanul laza, vagy legalábbis annak tűnő, mozgalmi múlt nélküli, “hirtelen kommunista” forradalmár Castrót. Nehezen fogadta el a spontaneitását, a latin vérmérsékletét, az általa elképzelt és gyakorolt szigorú, kicsit szögletesebb, állandó félelmekkel átitatott, kiszámítható lenini úton.
Kádár kérdése egyben utal a két forradalmi alvezér Camillo Cienfuegos, és Ernesto “Che” Guevara, a kubai politikai színtérről szinte misztikus, vagy legalábbis misztifikált eltűnésére, halálára.
Később varázsütésre, valójában orosz nyomásra, a két ország baráti országgá vált, gazdasági együttműködések, kulturális kapcsolatok jöttek létre. A két vezetőnek el kellett fogadnia egymást. Castro ezután nem beszélt 56-ról, Kádár meg az általában bevett komoly, vagy komolykodó elvtársias bajtársiassággal említette, kezelte Castrót és Kubát.
A Szovjetunió felbomlásával, ez az egyébként erőltetett baráti kapcsolat, ami a résztvevő cserediákok, cseremunkások között nem feltétlenül, de a két ország között diplomáciailag természetesen teljesen megszakadt. Kubában ettől kezdve nem lehetett magyar almát kapni, Magyarországon pedig kubai narancsot. A két országba kiküldött dolgozókat visszahívták, valaki ment, valaki maradt, mindkét oldalról.
1996-ban a sarkadi cukorgyárban, munka közben találtál egy bélyegzőt KUBAI IMPORT felirattal. Most újra előkerült ez a bélyegző és el is utaztattad Kubába.
Amikor a bélyegző hozzám került, nem igazán értettem mi értelme van. Mit importálhattak Magyarországra egy cukorgyárba. Persze cukrot, de ez nem tűnt akkor logikusnak. Később kiderült számomra, hogy egy ideig mégis cukrot hoztak be az országba a KGST keretein belül, ha volt szükségünk a plusz cukorra, ha nem, ezzel segítette Magyarország a kubai gazdaságot. Ez a bélyegző volt az egyik emlékem, ami Kubához kapcsolódott. A kilencvenes években sok modifikált képeslapot és levelet küldtem mindenfelé, ezt a bélyegzőt is használtam néha az abszurditása miatt. Persze a bélyegző mára elöregedett, rekonstruálnom kellett, de mindkettőt kivittem, és egy installációban kaptak helyet, ami a két ország kiemelt cukortermelését piszkálta.
Végül mi valósult meg az Ismeretlen Magyar Művész “vázlatfüzetéből”?
Számomra a legfontosabb a cukornád oltár lehetséges megvalósulása volt. Itt megjegyezném, hogy a fogadóhely segített, amiben tudott: például a cukornádat a projektkoordinátor kocsijával egy Kispolszki tetején hoztuk el egy közeli cukornádlé bódéból, és persze ez is komoly kommunikációt igényelt, mert mindenki gyanakszik mindenkire. Megszületett időközben az Ismeretlen Kubai Művész alterego is, mert rájöttem, hogy egy-két dolog amiket kint kitaláltam, ugyanannak a logikai folyamatnak az eredménye, mint az Ismeretlen Magyar Művész tevékenysége, csak éppen nem lehet magyar a szerző, mert lehetetlen, ha én csinálom, enélkül a csavar nélkül, az érthetetlen. Felsorolom akkor, amiket elkészítettem: a kubai forradalomra gyűjtő malacpersely; a magyar zászlót kubai zászló formában megsebző, hirtelen a politika által megszakított barátság felbomlásának emléktárgya 1991-ből; egy az ország vezetői közötti párbeszéd töredéket rögzítő kollázs; a kubai narancs magyar jelenlétének eltűnésével foglalkozó installáció; és a már említett kubai cukor import értelmezésére tett kísérlet.
Kubából hazatérve készültek olyan alkotások amelyek ott jutottak az eszedbe? Tervezed bemutatni itthon is a kint készült műveket? Azóta a kijárási korlátozás alatti és utáni időben miken dolgozol?
Kint a záró prezentációmon a tapasztalataim előadása részeként, felsoroltam a közönségnek tételesen azokat az egyelőre tervként létező műtárgyakat, melyek az ott tartózkodásom során születtek, azóta néhányat el is kezdtem, illetve egy el is készült. Jó lenne egy kiállítás, de a jelenlegi helyzetben ez igen nehézkes, gondolom most minden lehetséges helyen minden program csúszik, talán csinálok majd egy lakáskiállítást. Illetve ha a program újra beindul, a többi résztvevő eredményeivel közösen is látnám értelmét. Egy részét Hódmezővásárhelyen nemrég már bemutattam, egy zártkörű műterem kiállításon, azokkal a dolgokkal együtt, amiket a hazatértem után eddig a pandemia alatt készítettem. Ezek többnyire még a Feldolgozatlan Múlt sorozathoz tartozó objektek, de készítettem egy a bezártság által inspirált videó munkát is.
