9 thoughts on “Lukács György és kortárs képzőművészet

  1. Be lehet avatkozni egy archívumba, de a kortárs művészek – fűtsék őket bármilyen ideológiák – nem tudják semmissé tenni Lukács kultúrpolitikai működését a második világháború után. Történetesen éppen azt a modern non-figurativitást végezte ki, aminek a progresszív kortárs művészek ma örököseinek vallják magukat. Hamvas és Kemény absztrakcióról szóló könyvét megkritizálva ijesztette el az Európai Iskola művészeit az absztrakciótól még 1947-ben, mielőtt Révai háttérbe szorította volna. („…a felszabadulás, az épülő népi demokrácia kérdései szerzőinkben [Hamvas és Kemény] nem idéztek elő semmi változást. A világ – a kozmikus társadalmi elvek egysége – számukra ma éppen úgy a „tremendum”, a rémület, a borzadály világa, mint a fasizmus alatt volt. Ez pedig elgondolkodtatásra késztető tény kellene hogy legyen. Főleg olyan absztrakt művészek számára, akik társadalomszemléletükben a haladás híveinek vallják magukat…” – Lukács György: Az absztrakt művészet magyar elméletei. Fórum 1947. szeptember)

    A képzőművészeknek minden okuk megvan rá, hogy alaposan gyűlöljék Lukács Györgyöt. Lukácsot nem a nyugati újbaloldal rózsaszín szemüvegen át kéne újraolvasni, hanem a kőkemény hazai történeti tények tükrében.

  2. @LobMayer:

    Igen, hát ezt nagyon nehezen lehetne megcáfolni.

    Jacques Doucet, (később Cobra) aki egy kicsit Pesten is volt akkor, beszélt erről egy magyar művészettörténésznek
    Bécsben 20 (?) évvel ezelőtt.
    Remélem megírja egyszer.

  3. LobMayer, E. Dávid, : ez jó lesz…

    egyszer(most) ezt is megírta valaki

  4. @hortib: És ez mid semmi! Mert 1919-ben katonaszökevényeket is agyonlövetett, s megtagadta osztályát ( apuka bankigazgató volt és a Nyolcak támogatója).
    Lukácsnak sohasem ízlett a képzőművészet, s a Kemény-Hamvas házaspárt is elméletileg támadta, nem a művészeti ízlésük miatt. De ez, a mai szemmel nézve, és Hamvas sorsát ismerve, csak lényegtelen apróság. Igaz, maga Lukács is megkóstolta, milyen az, ha elméletileg támadják, s eljutott egészen a Ljubjankáig, fogadott fiát pedig jó időre száműzték. De ez, uyge, nem mentesítés, csak életrajzi tény.

  5. @E. Dávid: Kedves E! Kedves Mester! Kedves EDSZJ! Ki az a magyar művészettörténész, akinek halála előtt 4 évvel mindent elmondott Doucet? Pataki Gábor? Andrási Gábor?
    Önként jelentkezőket is várunk a 45-ön túli korosztályból!

  6. @iparterves:

    Ezt az érintett biztosan leírja, elmondja egyszer és akkor
    nyilvános lesz.
    Az Ön utolsó kommentjei mintha egy nyomozókutya
    emlékirataira emlékeztetnének . . .
    Pedig többnyire tartalmasan, meggondoltan, kritikusan és jól ír.
    Mi történt?
    A vihar ?

  7. @E. Dávid:
    Üdv, EDSZJ. Annak a szónak megvcan a magyar nyelvi értelme. Pont azt jelenti, s nem többet ( lásd: a beyeler-ügy Ön által adott lenyűgöző elemzését).

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány