Valencia, 22.9.22.
“Visszamenőleg mindent helyeselni fogsz,
visszamenőleg mindent helyeselni kell.”
Erdély Miklós
Laci,
elnézésedet kérem, hogy visszaemlékezésemmel halálod alkalmából megvárattalak, de az utóbbi egy-két hónapban nekem is meg volt a magam baja. Mit számítanak hónapok, ha 40 évről van szó. Emellett te is már párszor megvárattál. De ha kellett, ott voltál. Ha nem tévedek, 1982-ben jelentél meg Bódyval (s valószínűleg még másokkal) egy party-n a hamburgi stúdiómban.
Tekintélyt keltő frizurád, ami azután már nem változott, jól él az emlékezetemben. Évtizedeken keresztül közeledtünk egymáshoz. ’87-ben mint hazalátogató elmeséltem neked az életem (ahogy akkor láttam, most másként mesélném) az Astoriában.
(amit te később jól felhasználhattál a “kutatásaidban”), aztán 20 évvel később még egyszer a Wallenberg Házban, ahol core fellow lehettem, nem utolsósorban a te közbejárásoddal. Szóval, ha rólad kérdeznek, azt kell mondanom, egy segítőkész srác vagy, aki jó keresztényként boldog, ha segíthet. Barcelonában is jártunk együtt, tudásodból lehetett jól profitálni.
Amikor 2007-ben, 40 év késéssel a 15 Akciót Marta Minujinnak keresztül vittük, kíváncsi voltam, hogy hajlandó vagy e még a földön csúszni es fejjel lefelé magadat felakasztani. Szó nélkül hajlandó voltál. Azt, hogy nem sikerült magadat fejjel lefelé felhúzni és közben azt mondani, hogy süllyedjünk felfelé, megbocsátom, mindent megtettél, amit lehetett, de jól megoldottuk, még egyszer kösz.
Felejthetetlen, amikor te múzeumigazgató lettél, és én egy interjúban elárultam, hogy mindez a „Nagy Összeesküvés” része, amiben neked ezt a szerepet osztottuk ki a “Váltás” után. S ami neked különösen tetszett, hogy ezt Arany Béla anyukájának köszönhetjük.
Volt még egy interakciónk, te mint igazgató, az Erdély kiállítás finisszázsán, (ahol zseniális jelenetek részese lehettem: egy óvónő elmagyarázta a Hűség című művet a kisgyerekeknek, gyönyörű volt, ez is lehetett volna Magyarországból) ahol te bezártad ezt a nagyszerű kiállítást valami bérelt rendezvény miatt, annak ellenére, hogy én összeszedtem több 100.000 Ft-ot, ami akkor pénz volt, hogy maradjon nyitva tovább az Erdély kiállítás. Oké, biztos meg volt rá az okod.
Talán még nem mondtam, de az én barátaim, harcostársaim és jóakaróim nem halnak meg, Bazon Brock szavaival élve: Senki nem hal meg, amíg én élek! Ők mindannyian egy hihetetlen intelligenciájú hadseregként menetelnek mellettem, fogmosás közben, az autóban, hajnalban, állandóan beszélgetünk: Bill McCaggel, Erdély Mikivel, Halász Péterrel és Bálint Pistával és Altorjai Sándorral, Bódyval nem annyira, de Szenes Zsuzsival és Gyuri fiával, Dúl Antallal, Koncz Csabával, de Kaffkával és Georg Trakllal és Kerouac-kal, az egész Fluxus-paklival is és a többi állítólagos halottal. Szóval olyan jó társaságban vagy, ahol már mindég szerettél volna lenni, de az élve nem megy.
Egy kínos ügy jut még eszembe, megemlítem, hogy el legyen intézve: valamikor nálad volt megőrzésre egy része a ’60-as évekbeli dolgaimnak (amit minden mással együtt a 70-es években te mentettél meg Somogyi Győzővel) és eltűnt. 10 évig köröztettük, még egy kiállítást is rendeztünk az Artpoolban, hogy kényszerítsünk, hogy keresd. És a C3 zárópartyjáig tényleg meg is találtad!
Szóval kvittek vagyunk. Ha tudtam volna, akkor, hogy bajod van, biztos nagyon szorosan átöleltelek volna, azért is, mert ez volt utolsó találkozásunk, de szerencsére nem tudtam. Ich möchte es jetzt virtuell nachholen.
Leb’ wohl!
Gabor A.
