Egy hete fejeződött be a Prágai Quadriennálé, melynek pontos angol neve Prague Quadrennial of Performance Design and Space (PQ), és a világ egytelen nagyszabású szcenográfiai seregszemléje. A színházi berkekben otthonos olvasó nyilván az arany medált elnyerő magyar nemzeti pavilon kurátori koncepciójára asszociál, vagy esetleg a Krétakör legújabb bemutatóját köti a PQ-hoz. Az alábbi gondolatok azonban a magyar online sajtóban meglepő módon visszhangra nem igen talált témáról, a PQ művészeti koncepciójáról szólnak, és a Prágai Quadriennálé jelenségét próbálják meg kontextualizálni.
Oren Sagiv izraeli építész, a Boxes kiállításdesignere bemutatja a kiállítás architektúrát
Eredetileg a Krétakör bemutatóját mentem megnézni, és valami olyasmit láttam Prágában, amire nem igazán számítottam: egy képzőművészeti szempontból is figyelemre méltó, nagyszabású nemzetközi kiállítást. A PQ12 struktúrális adottságait a történelmi okokból adódólag kissé hibrid Velencei Biennáléval érdemes valamelyest összevetni a gyors megértés érdekében. Velencéhez hasonlóan Prágában is van egy kurált központi kiállítás, melybe meghívásos úton lehet bekerülni. Ezt egy lokális (szcenográfiai) diskurzusokat bemutató eklektikus jellgű kiállításfűzér mentén szervezik meg, ahova a résztvevő nemzetállamok delegálnak tartalmakat. A PQ12 művészeti vezetője Sodja Zupanc Lotker a quadriennálé központi kiállításában az ún. Intersection, Intimacy and Spectaculum nevű szekcióban a kurátori szerepkörrel tudatosan élve állította össze a nemzetközi programot. Lotker programleírásában a színházi alkotók mellett szerepelt még Ilya és Emila Kabakov , vagy Harun Farocki neve is. Első körben az említett szekció Boxes nevű kiállításának megtekintése, majd Lotker nyilatkozatai, főképp a kurátori munka kiemelése és a képzőművészet tudatos bevonása keltették fel érdeklődésemet.
© Oren Sagiv stúdiója
© Oren Sagiv stúdiója
© Oren Sagiv stúdiója
Boxes, Sodja Lotker kurátori projektje a prágai Nemzeti Színház előtti kis téren, a Piazettán | © PQ intersections.cz
Merthogy a nemzeti szekció kurátori szempontból kevés kivételtől eltekintve meglehetősen érdektelenre, néha kifejezetten kínosra sikeredett. A nemzeti pavilonok anakronizmusának mentségére szolgáljon azonban pár dolog. Legelsőként egy technikai, ti. 2008-ban leégett az Ipari Palota, mely az elmúlt időszakokban befogadta a nemzeti szekciót, vagyis az idei helyszín, a Veletrzní Palota nyilván kompromisszumos megoldás lehetett. A másik fontosabb, strukturális sajátság, hogy a PQ nem új kezdeményezés, nagyon is nem az, hisz 1967 óta(!) kerül folyamatosan megrendezésre, azaz komoly hagyományokkal rendelkezik, melyeket az újító szándékú szervezőknek bölcs dolog nem teljesen lesöpörni az asztalról. Ilyen például a három hagyományos szekció (nemzeti, építészeti és oktatási lokális diskurzusok reprezentációi); és ilyen a mindezekből következő eklektikus expo jelleg. Összefoglalva, ahogy Velencében, úgy Prágában is léteznek nemzeti pavilonok, mely pavilonok programjának tartalma az egyes országok helyi diskurzusának színvonalától, szektort érintő kulturális politikájától, mainstream intézményi adottságaitól és költségvetésétől függ.
Josef Svoboda, Polyecran, 1967 | © medienkunstnetz.de
Az sem elhanyagolható adottság, hogy a szcenográfia, melynek eredeti jelentése színházi terek berendezésére, azaz díszlet és kosztüm tervezésre utalt, egy viszonylag fiatal és alulreprezentált szakma, kevés alkalommal van módja az önreprezentációra/reflexióra, s főképp nem ilyen grandiózus méretekben, nemzetközi kitekintésben, tehát az elismerés és támogatás kurátori vagy jelen esetben kritikusi gesztusa fontos etikai tényező. Továbbá a PQ12 nem fesztivál – amint azt gondolják páran színházasok, legalábbis azok, akikkel pár szót Prágában váltottam – hanem kiállítás, vagyis az eredeti missziója a “biennálé” jelleg megvalósítása lenne, mely a kurátori elmélettel foglakozók számára a kiállítástörténet ismerős, gyakran vitatott fejezete. Prágában az egész quadriennálé struktúra tekintetében koncepcióváltás történt, mely fontos a képzőművészeti gyakorlatok szempontjából. Még akkor is lehetséges változásról beszélni, ha a veretes hagyományok okán az egész esemény még mindig elég hibrid jellegű – egyszerre van a régi és az új szemléletbeli megközelítés jelen.
Következzék néhány tényszerű információ a PQ12 megvalósításának körülményeiről, melyek jól illusztrálják a kurátor és az őt támogató intellektuális környezet újító törekvéseit és felhajtóerejét.
Elnevezés
A Prágai Performansz Dizájn és Tér Quadriennálé teljesen új elnevezés. A rendezvény eredeti címe 1967 és 2007 között Prágai Nemzetközi Szcenográfiai és Színházépítészeti Kiállítás volt, melyet a 2011-ben megrendezendő PQ előkészítése során cseréltek le a színházelmélettel foglalkozó Arnold Aronson javaslatára. A szervezők szerint két okból történt e váltás, egyrészt, hogy a “korlátozó jellegű kiállítás” elnevezést elhagyják, mivel a következő PQ-t “a kiállításnál egy jóval komplexebb eseménynek képzelték el”; másrészt a színház ellenében a performansz fogalmára szerettek volna nagyobb hangsúlyt fektetni. (A idézőjelekkel érzékeltetett kritikai kommentemet majd később fejtem ki.)
Új szekció: kurált kiállítás, mint központi PQ esemény
Az Intersection és ezen belül a Boxes a PQ művészeti vezetőjének, Sodja Zupanc Lotkernek a kiállítása (pl. Lotker meghívására kerülhettek be nemzetközi alkotók), egy komplex és félig-meddig új eleme a PQ giga kiállításnak. Programja jóval a PQ12 megnyitója előtt elkezdődött, például színházelméleti nomád szimpóziumok formájában (2009-ben Amszterdam, majd Zürich; 2010-ben Riga, Belgrád, Évora) és majd csak 2012-ben zárul. Ezen felül egyszerre több esemény is futott Prágában az Intersection szekcióban, június 16 és 26 között: pl. az ún. központi esemény, az említett Boxes, mely a PQ12 projekt egyfajta „ékköveként“ is értelmezhető – kurátori szempontból. A Boxes ugyanis kifejezetten erre az alkalomra létrehozott kiállításarchitektúra és koncepció, azaz egy önálló kurátori projekt, mely Prága szívében a Nemzeti Színház elötti kis méretű téren épült meg, egy izraeli építész, Oren Sagiv tervei alapján. Minden doboz egy-egy meghívott projektet mutatott be, szigetszerűen töltve be a kicsiny közteret. Annak ellenére, hogy a tető egy kisebb szabadtéri mozit és bárt is magában foglalt, a Boxes nem volt nyomasztóan monumentális vagy reprezentatív, amint ez kortárs képzőművészeti biennálék vagy vásárok esetében oly gyakori. A dobozok mérete ugyanis egységesen alakult, nem haladta meg a 4m2-es alapterületet, egymás mellett és tetején helyezkedtek el, a Boxes-ban összesen 30 projekt kapott így teret. A színház-metafora építészeti alapstruktúrájából kiindulva a dobozok kialakítása a bemutatott projektek függvényében történt, így például találkozni lehetett félig ill. teljesen nyitott, vagy kizárólag üvegfalakból álló doboztérrel is. Nem véletlenül: az Intersection program alcíme intimitás és spektákulum volt. Egy-egy ilyen kis doboztérben állított ki a képzőművész Harun Farocki, Ilya és Emilia Kabakov vagy Josef Nadj koreográfus. Az Intersection másik részének egy teljes programhelyszíne(!) magyar vonatkozású volt. Lotker a PQ12 alkalmából ugyanis meghívta a Krétakört, akik az ún. Krízis-trilógia első részét az egykori kommunista pártlap, a Rudé Právo több emeletes, lebontásra váró épületében valósították meg. Az Intersection további programrészei a Scenofest, mely egy oktatási projekt, illetve az ún. Light and Sound szekció, mely világítás és hang dizájnnal foglalkozott és szintén volt elméleti panel része is, és mindkettőnek a tartalmát külön-külön kurátor alakította.
Dace Dzerina projektje, PQ12, Boxes
Markus Schinwald projektke, PQ12, Boxes
Invesztáció és network
Hogy az egész PQ rövid áttekintése még ennél is bonyolultabb legyen, a fentiek mellett két másik szekció is volt, az építészeti és oktatási, melyekről már szó esett, hogy hagyományosan a PQ részét képezik, de a lényeg nem ez. Az invesztáció és nemzetközi network mértéke a szembetűnő. A quadriennálé Prága legnagyobb művészeti rendezvénye, ezen belül is a PQ12 a rendszerváltás utáni Csehország eddigi legnagyobb költségvetésű Európa Unios kulturális projektje, és még számos további tőkeerős támogatóval rendelkezik. Az Intersection nemzetközi partnerekkel együttműködésben jött létre, mint például a Művészeti Akadémia Dizájn és Technológia Intézet, Zürich; Kiasma Színház és Kiasma Kortárs Képzőművészeti Múzeum, Helsinki; a Kétakör(!); vagy például a Victoria és Albert Múzeum, London. Sodja Lotker nem "égből pottyant" jelenéség, hanem egy jól körülvehető cseh és nemzetközi színházelmélettel foglalkozó network tagja, akik műhely jellegűen dolgozhatnak, egyik lokális bázisuk a prágai Színházi Intézet, ahol Lotker a nemzetközi osztály vezetőjeként is dolgozott pár évet. Mondjuk az ilyen számszerűsíthető repiadatoktól nem kell természetesen hasra esni, sok pénzt rosszul is el lehet költeni és a nagy networkot is lehet pusztán kirakatnak használni, de a PQ12 esetében úgy tűnik nem erről van szó.
Hans Rosenstörm, MIKADO, hang installáció, Boxes kiállítás | © intersection.cz
Ilya és Emilia Kabakov, Tribűn, installáció, Boxes Kiállítás | © intersection.cz
A Boxes építése | © e-architect.co.uk
A PQ hivatalos művészeti programja, fókuszban a képzőművészet és színház metszete
A 2011-es quadriennálé központi programja az Intersection már névválasztásában is egyértelmű javaslattal szolgál a közös gondolkodás fő írányait illetően. A művészeti ágak közötti átfedéseket kereső kurátori tematika lényegében emancipatórikus indíttatásból kezdeményezi a színház és képzőművészet közötti határok újragondolását. Azt feltételezi, hogy a különféle társadalmi nyilvánosságok művészettel történő interakciójuk során könnyebben válnak láthatóvá, és hogy ez mindkét művészeti ág esetében azonos sajátság. A metszet elgondolás mellett a PQ másik legfontosabb hívószava egyértelműen a "public" – a társadalmi nyilvánosság és szűkebb értelemben a közönség volt. A kurátori koncepció a teret mint médiumot fogta fel, és a két művészeti diskurzus metszetének különös jelentőséget tulajdonított társadalmi hatásuk okán. Az alcím ti. intimitás és spektákulum már az interakció lehetséges típusaira utal, melyben az intimitás nem feltétlen jelent szó szeriniti értelemben vett intimitást. Noha a lakás/galériaszínházak ezen a téren erőteljes hagyománnyal rendelkeznek, a színház viszonylatrendszerében az intimitás a mindenkori lehetetlenséget jelöli. A Intersection egyszerre jeleníti tehát meg az intimitást és a spektákulumot, hasonlóképp az emberi létezéshez, amely egyszerre testesíti meg pszichológiai és társadalmi individumot. A metszet gondolat felvetése erre a felelősségre igyekszik rámutatni, ti. lényünk megosztott mivoltára, továbbá arra is, hogy az interakció vonatkozásában felelős nézőkké válhassunk. Az interaktivitást a kiállítási koncepció ugyanis nem csupán fizikai interakciónak, vagy olyan típusú interakciónak gondolja, mint amit az újmédia kínál, hanem mentális interakció kialakítására törekszik. Alapvetően mozgósítani szeretné a látogatókat, de elsősorban a színház felfogásbeli, megközelítésbeli különbségeinek plasztikussá tételével. Az Intersection kiállítói szcenográfusok, koreográfusok, képzőművészek, vagy elméleti emberek voltak, nem véletlen, hogy Lotker nyilatkozataiban anti-diszciplinaritásról beszél… A koncepció fontos szempontja volt, hogy a szcenográfiát ne csak a kőszínház esetében, de a public arttól kezdve a videóművészeten át számos megnyilatkozási formában tekintsük releváns megközeíltési módnak. Az egész szekció arról szólt lényegében, hogy a színházat mint koncepciót ezernyi módon meg lehet közelíteni, és ennek megfelelően a néző is szabadon dönthesse el, hogy mit is testesít meg számára a színház. A kurátori koncepció szintjén tehát a felelős nézőség eszmélyét hírdette a program, a tudatosodást, mely azt jelenti ebben a kontextusban, hogy a néző felfogja, hogy ha nem invesztál, akkor nem is történik semmi.
Krétakör, Krízis-Trilógia első rész, PQ 12 Intersection, Rudé Právo épülete, http://jp.co.de/
PQ12 és kurátori megközelítésmód
1967-ben, amikor megalapították a Quadriennálét, egy kortársművészeti világkiállítás, a São Pauloi Biennálé sikerén felbuzdulva vágtak bele egy grandiózusra méretezett tervbe. Eredetileg nem szcenográfiai kiállításnak szánták, hanem a brazil biennálé európai helyszíneként funkcionált volna Prága… Ez azonban hamar kiderült, hogy megvalósíthatatlan, ezért indult el a quadriennálé kifejezetten csak a szcenográfia témájára szakosodva, amely kategóriában akkoriban a csehek sorra vitték el a díjakat a brazíl kiállításon (1959 Frantisek Troster; 1961, Josef Svoboda; 1963, Jiri Tranka). Ez volt ugye 1967, és utána jött az orosz megszállás, ami majdnem mindennek véget vetett. Azért csak majdnem, mert a világkiállítást csodával határos módon nem szüntették meg. Ennek következménye az lett, hogy a quadriennálé kelet és nyugat legális találkozóhelyévé nőtte ki magát, amely mint koncepció egészen a rendszerváltásig működőképes is maradt. A kilencvenes években azonban érthető módon erre a funkcióra már nem volt szükség, és ekkor elkezdődött egy gondolkodás arról, hogy mi lehet egy ilyen jellegű kiállításnak az értelme és jövője. Ennek a hosszú, önreflexiós folyamatnak az eredménye az Intersection projekt, mely önmagában nem az első kurátori munka a quadriennálé történetében, és mint ötlet sem igazán unikális. Helyi előzményekkel is rendelkezik, Sodja Lotker pl a harmadik quadriennálé létrehozásában vesz részt, csak ezúttal művészeti igazgatóként.
Az önfelexió eredményeképp a PQ12 két vonalon egyértelmű átfedést mutat a képzőművészet és színház tekintetében: a közönség/társadalmi nyilvánosság problematika illetve a kurátorság vonatkozásában. S valóban, pontos a diagnózis, az artworldben már régóta ezek az egyik legvitatottabb kérdéskörök. A kiállításelmélet/kurátorelmélet vonatkozásában a PQ mint írtam elég eklektikus összképet nyújt, de nem kizárólag a quadriennálé korlátozó jellegű hagyományából adódóan. Ezen eklektikusság, vagy inkább következetlenség a kurátor részéről is megjelenik nyilatkozatok formájában. A kiállítás mint esemény a kiállítástörténet vagy 40 éve ha nem is kanonizált, de kipróbált fejezete.
Figyelemre méltó, hogy szerveztek egy önálló, kurátorságról szóló szimpóziumot is az Intersection előkészületek során, melyben felkért előadóként képzőművészet felől előadást tartott pl Katharina Schlieben, Maria Lind egykori Sputnikjainak egyike, aki később maga is kurált egy quadriennálét, a U-Turn-t. De kurátori elmélettel kapcsolatos – számomra – érdekes neveket nem találni a résztvevők között – egyelőre… Azt mindenképpen le lehet szögezni, hogy Prágában elindult egy újfajta gondolkodásmód a szcenográfia, színház fogalmak és kiállításaik kapcsán, melyre a jövőben mindenképp érdemes lesz a képzőművészet felől érkezőknek is jobban odafigyelni.
Vonatkozó cikkek, linkek:
Trilógia projekt blog
Jp.Co.De Színház.hu
„SEMMIKÉPP NE LEGYÉL SZÍNÉSZ” Revizor Online
Mi történt Balázzsal Prágában? hvg.hu
A mezítlábas pavilon színház.hu
Aranyérmes lett a magyar installáció Prágában kultura.hu
Az egész töredék film.hu
Örülök, hogy az új PQ koncepció elérte végre az itthoni szaksajtó ingerküszöbét.Prágában mindvégig olyan érzésem volt, mintha maguk a nemzeti kurátorok sem mind olvasták volna el rendesen a kiírást. A PQ’11, noha a Veletržní palác kiállításainak nagy részét továbbra is a makett/jelmez/monitoron futó előadásrészlet bűvöletében rendezték, az Intersection (Sodja Lotker)jóvoltából kitört a szecnográfia hagyományos fogalmi köreiből.
A kurátor lett a Minden6ó?
Tényleg: nemsokára a copyright is a kurátoré lesz, a művész pedig – bedolgozó.
Érdekes változásoknak nézünk elébe.
@iparterves: Vö. az idei velencei biennále pavilongyőztesével :-))
@timár.kati:
Összevetettem.
Művész már nem kell, illetve ha van: alapanyag.
Az Igazi Művész a Kurátor ( Művészettörténész ).
Ő adja a Fényt.
Vagy inkább: ő maga a Fény.
Mi végre ez a nagy indulat?
blog.art21.org/2009/03/02/letter-from-london-see-you-later-contemporary-art-curator/
@aniko.b.n.:
Indulat?
Érdeklődés, tűnődés, szerény és silány tapasztalataim kicsapódása.
A 2009-es link jó, Januszczakot bírjuk, de olvasott Ön Süvecz Emesét mostanában?
Hallotta a műcsarnoki expozéját, amelyben kurátori szerzőséget ( és jogokat ) követelt?
Nálunk minden mindig kicsit megkésetten történik. ezt azért tudja, ugye?
Én is ezt akartam volna írni: “Indulat?”, de iparterves megelőzött 🙂
Szóval, indulatot én sem érzékelek. Inkább iróniát és kérdéseket. Azt meg ugye (még) szabad?
@iparterves: Csak remélni tudom, hogy Süvecz Emese ebben az expozéban nem “a” kurátorok nevében beszélt, mert akkor most itt szeretnék hangot adni ellenvéleményenek.
@timár.kati:
SE helyett nyilatkozni nem tudok, az én értelmezésemben – mikor is volt ez a konferencia, három hónapja? – olyasmit mondott, hogy a kurátori munka önálló és – nem így mondta, de így értettem – a művészével egyenrangú.
@iparterves: Persze, nem is magától vártam a választ. Ez inkább a költői kérdéseim/nk hosszú sorát bővíti 🙂 Egyébként meg minden munka egyenrangú, nem? Merthogy munka.
@timár.kati:
A választ majd megkapja.
Egalitárius elképzeléseivel nem tudok egyet érteni.
Ha marxi értelemben gondolja, akkor alapvetően a munkák egyenlővé tehetőek, de azért nem egyenlő súlyúak, értékűek.
@iparterves: Vagy nem 🙂
Igen, Marx is az eszembe jutott, amikor erről írtam. De ha maga szerint nem egyenlő súlyú és értékű minden munka, akkor mi alapján tenne köztük különbséget?
@timár.kati:
Miért lenne minden munka egyenértékű? Szerintem Marx sem erről beszél, s nem is gondolom, hogy a munkák azonos értéküek lennének.
Az egységi munka értéke is más – a piacon dől el, hogy mennyi ( még Marx-nál is ).
@iparterves: Persze, igaza van, ha a munkára mint árura tekintünk, akkor a piacon nem egyformán, egyenlő értéken adható el. De maga szerint az értéket kizárólag ez dönti el? És a munka egyetlen viszonyítási alapja a piac értékítélete?
@timár.kati:
Nem és mégis, szükségszerűen az.
Egy kapitalista társadalomban, ahol minden egy azonos egység alapján mérnek, s ennek az egységnek pénz a neve.
A módosító és deformáló tényezőket most nem venném sorra, vannak, sokan is, de a lényegen és a törvényszerűségen nem változtatnak.
Ezért is van az, hogy a debreceni stadiont az “értéktelen” közmunkások izomerejével akarják felépíteni, például.
@iparterves: Ez a debreceni példa jó, mert akkor ezek szerint a piacnak nevezett társadalomban (vagy legalábbis annak magyar provinvciáján) “értéktelen közmunkások” erejével akarják a gyerekeket tanítani, a betegeket gyógyítani, a kultúrát működtetni, stb. Ezek szerint a legértékesebb munka a virtuális pénzgyártás. Vajon miért? — kérdezi Malacka
@timár.kati:
Fülesként ( Eeyore ) erre a kérdésére (sem) tudom a választ.
Új világot építünk – talán azért.
@iparterves: És mondja — szép lesz az az új világ? Mármint azok mit gondolnak róla, akik építik?
@timár.kati:
Huxley-szerűen lesz szép. Nagyon szép.
@iparterves: Itt, erre, mifelénk nem tűnik se szépnek, se újnak. És ez az utóbbi talán még nyugtalanítóbb, mint az előbbi.
@timár.kati:
Újnak nem tűnik, egy-két régi megismétlése új szövegkörnyezetben.
A feudálkapitalizmus fogalmát ismertem, most megtanulhatom, mit is jelent a gyakorlatban.
A praxis nagyon fontos.
@iparterves: Igen, egyetértek. A hagnsúlyt a “feudál”ra tenném.